Blake Crouch - Sötét anyag

Blake Crouch - Sötét anyag 

Fülszöveg: „Elégedett vagy az életeddel?” Ezek az utolsó szavak, amiket Jason Dessen hall, mielőtt az elrablója leüti. Mielőtt egy hordágyra szíjazva ébred, vegyvédelmi szkafandert viselő emberek között. Mielőtt egy olyan férfi, akivel soha nem találkozott, rámosolyog, és azt mondja neki: „Úgy örülök, hogy újra látlak, barátom”. 

  Abban a világban, ahol felébredt, Jason élete teljesen más, mint korábban. A felesége nem a felesége. A fia meg sem született. Ő maga pedig nem csak egy átlagos egyetemi tanár, hanem ünnepelt zseni, aki egy forradalmi dolgot alkotott – olyasmit, ami a lehetetlennel határos. 

  Vajon melyik világ a valóság? És ha az emlékeiben élő otthona tényleg létezik, hogyan tudna visszajutni imádott családjához? A választ egy meglepő és hátborzongató utazás során kapja meg, miközben kénytelen szembenézni önmaga legsötétebb oldalával, és megküzdeni egy legyőzhetetlennek tűnő, rémisztő ellenféllel. 

  Blake Crouch a nagy sikerű Wayward Pines-trilógia után ezúttal kvantummechanikával és alternatív világokkal feszegeti a tudományos sci-fi határait egy rá jellemző, gyors tempójú regényben. A Sötét anyag az év legjobban várt thrillere — egy zseniálisan kitalált, sodró lendületű és bensőséges, különös és mélyen emberi történet a legfontosabb döntéseinkről és arról, hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni azokért az életekért, melyekről álmodunk.

___________________________________________________________________________________

 Blake Crouch könyveivel is úgy jártam, mint Bennett könyveivel, nem az első megjelenésekkel találkoztam, hanem a következőkkel, de lényegében teljesen mindegy, mert mindegyikük olyan munkákat tett le az asztalra, hogy kíváncsi lettem a többire is. A Wayward Pines-trilógia a polcomon van olvasatlanul, csak a filmsorozatba néztem bele, de kimondottan örülök neki, hogy végül nem fejeztem be és, hogy a könyvek még várnak rám, mert így van mit olvasnom a szerzőtől és nem kell várakoznom egy újabb alkotásra. A Sötét anyag szerelem volt első olvasásra, imádtam a témáját, így csak örülni tudok a pletykának, miszerint a Wayward Pines-trilógia még ennél is jobb. 

 A sci-fivel még mindig hadilábon állok, de az utóbbi időben egyre több könyv kerül a kezembe a műfajból és kezd valami ízlésféle vagy prioritás kialakulni bennem, hogy mit is szeretnék vagy szeretek a műfajon belül. Rájöttem, hogy míg az űrutazás témája totál nem köt le, addig a párhuzamos vagy alternatív világok témája nagyon is, a thriller pedig a szívem csücske és tök jól megfér a két műfaj egymással.

A könyv nem részletekbe menő tudományossággal, de nem is esetlenül vagy faramuci módon mutatja be egy egyénen keresztül, hogy milyen is lehet az, ha léteznének párhuzamos világok és hirtelen lehetővé válna köztük az átjárás. Itt is ugyanaz az alapfeltevés, hogy a különböző döntéseink mellett, a nem választott lehetőségek mentén is létrejön egy világ, egy új énünkkel, így gyakorlatilag minden lehetséges kimenetel megtörténik, megszámlálhatatlan mennyiségű ént és életutat létrehozva. Elsőre nagyon klassz dolognak tartaná az ember (legalábbis én annak tartottam elsőre a gondolatot), hogy mindez létezik, mert ha jobban magunkba nézünk, akkor biztos találunk olyan pontokat az életünkben, amikorra visszamennénk és másképp döntenénk. Abba viszont már nem gondolunk bele (kivételek mindig vannak), hogyha módunkban állna másképp dönteni újra, az mekkora lavinát indítana el az életünkben és mennyi változást okozna a személyiségünkben is.

Nagyon sokat lehet filozofálni a témán, és a sok Mi lett volna, ha kezdetű gondolatokon. Blake bemutatta az ő verzióját az elméletről egy fizikatanár szemszögéből, aki ugyan néha elmereng a múltbeli döntésein és azok helyességén, nyomot is hagyott már rajta pár küzdelem (pl. a felesége szülés utáni depressziója), de összességében elégedett az életével. Közben mit sem tud mindarról, hogy életének egyik fontos fordulópontjánál létrejött egy másik énje, egy másik életúttal, aki a karriert választotta a család helyett és lehetővé tette a párhuzamos világok közti átjárást. Másik énje a mostani életére pályázik, így megindul a harc önmaga ellen a családjáért és a jelenlegi életéért, miközben rengeteg dilemmával szembesül. Az a Jason Dessen ugyanaz, mint ő? Az saját maga vagy egy idegen ember? Nagyon elgondolkodtató volt ezt a harcot végigkísérni, sok kérdésen pörgött az agyam közben. Vajon mitől leszek én saját magam? Meg tudnám ölni saját magam, ha a helyzet úgy kívánja? Vagy megmenteném-e önmagam még a jelenlegi életem árán is? Vagy keresnék magamnak egy olyan világot, ahol elölről kezdhetnék mindent és hagynám a csudába a jelenlegi életem? Életem különböző pontjainál a másként döntések után vajon hol lennék most? Milyen lennék? Ki lennék?

Amikor a regény eljutott a tetőpontjára, akkor jöttem rá, hogy igazság szerint mégsem vagyok mindezekre kíváncsi. Teljesen jó itt nekem, ahol most tartok, aki most vagyok. Isten ments, hogy létezzenek párhuzamos vagy alternatív világok és még átjárás is lehessen közöttük. Nem szeretnék összetalálkozni "önmagaimmal", mert az veszélyeztetné a jelenlegi énem életét. Arra jutottam, hogy mindenféleképpen negatív hatással lenne rám az is, ha rossz állapotban látnám magam és az is, ha sokkal jobb körülmények között, mint jelenlegi magamat. Blake is arra a konklúzióra vezet rá, hogy minden úgy jó, ahogy van és az ember nem kerülheti el a sorsát. Egyszerűen nem tudunk tökéletes döntéseket meghozni, még akkor sem, ha lehetőségünk van újra dönteni a lehetséges kimenetelek tudatával is. Végső soron ezt pedzegeti a Pillangóhatás című film és H. G. Wells Az időgépe is. Amilyen döntést már meghoztunk az elvisz valamerre és sosem lehet visszamenni, vagy ha igen, akkor sem jutunk el a kívánt célhoz.

Nagyon izgalmas, pörgős regény volt, amellett, hogy elgondolkodtató is. Piszok gyorsan kivégeztem, egy szombati nap délutánján, de a témáján és a felvetődött kérdéseken legalább háromszor ennyi időt elpörögtem. Befurakodott a regény a hétköznapjaiba is, de szerencsére pozitív értelemben. Egy kicsit jobban elkezdtem értékelni magam és a jelenlegi életem. Brutális, hogy mit élt át Jason Dessen, én azt sosem akarom megtapasztalni. Szeretem az olyan könyveket, amik annyira hatással vannak rám, hogy még évek múltán is felidézzem őket, ez pont olyan regény. Ugyan ez közel sem önsegítő könyv, de aki egy kicsit is elégedetlen a jelenlegi életével és piszkálja a sok Mi lett volna ha, az olvassa el ezt a könyvet és hátha egy kicsit megenyhül önmagával szemben. 

____________________________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Kedvenc: Jason Dessen

Fordította: Farkas Veronika

Oldalszám: 368 oldal

Kiadó: Agave Könyvek

____________________________________________________________________________________

Philip K. Dick - Figyel az ég

Philip K. Dick - Figyel az ég 

Miért pont ez? Friss megjelenések közt barangolva leltem rá. A borító és a fülszöveg megfogott, ráadásul adós voltam magamnak egy Dick könyvvel.

Fülszöveg: Minden világnak megvan a maga istene. Csak jó lenne tudni, ki az. 

 Jack Hamiltont, a feleségét és másik hat embert baleset ér a Belmont Bevatron protonsugár deflektorában. Egy robbanás a részecskegyorsítóba taszítja őket, és az óriási mágnest védő fémhálón keresztül mindannyian belezuhannak az energianyalábba. 

 Amikor Hamilton magához tér, látszólag minden rendben van. De csak látszólag. A feleségével együtt lassan kezdenek ráébredni, hogy a dolgok most másképpen működnek, mint ahogyan azt megszokták. Ebben a világban a hazugságért isteni büntetés jár, a hitetlenségért pedig halál. 

 Milyen világba érkeztek? Miféle őrült istenség figyeli őket az égből? Hogyan tudnak innen megmenekülni? És ha egyszer megmenekülnek, vajon kinek a világába kerülnek legközelebb?

_________________________________________________________________________________

  Életemben már sokszor találkoztam az író nevével, de mivel ez sci-fi, és inkább más műfajokat részesítek előnyben, valahogy sosem jutottam el odáig, hogy olvassak is tőle valamit. (Átlagban 20 olvasásomra jut egy sci-fi, rejtély, hogy miért, hiszen eddig nem csalódtam a műfajban.) A friss megjelenéseknél is nyűglődtem egy sort, hogy kell-e nekem egy Dick könyv az életembe vagy inkább azt a fantasyt olvassam, amit kinéztem, de végül az egyik ismerősöm meggyőzött, hogy kelljen nekem a könyv. Ami a fantasyben Gaiman, az sci-fiben Dick, én pedig bírom az elborult elméjű pasikat, ha írókról és történeteikről van szó. Gaimannel pedig mindent el lehet nálam adni. Kár lett volna kihagynom, úgyhogy hálás vagyok a meggyőző hasonlatért, teljesen egyet tudok vele érteni. 

Ahogy mindig, most is elolvastam a belső borítón lévő életrajzi összefoglalót és ekkor jött a megvilágosodás vagy rádöbbenés, hogy hiszen én nem most találkozom először az író fantáziájával. Egyik kedvenc gyerekkori filmemnek (Emlékmás) is ő az értelmi szerzője és még legalább két történetének filmadaptációját is láttam és nagyon szerettem. Az Emlékmást vagy százszor láttam gyerekkoromban annak ellenére, hogy nem igazán szabadott volna néznem. Volt olyan nap, amikor ha vége lett a filmnek, visszatekertem a kazettát (igen, tudom: öreg vagyok) az elejére és újra megnéztem, majd újra és újra. Gyermeki agyamnak tetszett a sok furcsaság és az űrutazás lehetősége, a humorról nem is beszélve. (Emlékmás címmel meg is fog jelenni egy novelláskötet, amiben az említett történet is helyet kap, láttam, hogy már előrendelhető státuszban van, el is fogom olvasni.) Miután megnéztem azt is, hogy a Dick mikor írta a Figyel az ég című művét (1950-es évek) megint csak padlóra került az állam. Amikor valaki olvassa a könyveit vagy nézi a könyvekből készült filmeket azért tartsa észben az évszámot és úgy reagáljon Dick munkásságára. Azért nem semmi teljesítmény, hogy akkor és ilyen történetek pattantak ki a fejéből. (De egyébként van még olyan sci-fi író, akire ez szintén igaz, hogy a korhoz képest nagyot alkotott. A későbbi vagy mai írók mintha elvesztették volna ezt a képességet, vagy a technikai fejlődésnek köszönhetően már az elvárásaink is nagyobbak, nem tudom, de azért kíváncsi lennék egy ilyen posztra, ami kifejti a témát. Ha valaki megírja vagy talál ilyet, az szóljon.) 

Figyel az ég

Szeretem az olyan történeteket, amik rögtön belecsapnak a lecsóba, ha már úgy indul, hogy beütött a krach és a szereplőknek ki kell mászni a káoszból. A Figyel az ég is ilyen:

"A Belmont Bevatron-i protonsugár-deflektor 1959. október 2-án délután négy órakor árulta el a megálmodóit és létrehozóit." /Első mondat/

Jack Hamilton, a felesége és még hat másik ember ennek az "árulásnak" lesznek áldozatai, mert rosszkor voltak rossz helyen. Látogatóként érkeztek a helyszínre öt másik emberrel, és egy "idegenvezető" segítségével körbejárták a helyszínt, amikor is a deflektor felrobbant, ők pedig belezuhantak a részecskegyorsítóba. A felébredés után nem sokkal rájönnek, hogy valami nagyon nem stimmel a világgal, látszólag a saját valóságukban vannak, de a felszín alatt lassan kibontakozik valami szörnyű sejtelem. Nem tudják eldönteni, hogy ébren vannak egy másik világban, vagy a világ változott meg, vagy csak álmodnak, csak azt tudják, hogy ki kell innen jutniuk mihamarabb, mert ahová kerültek, az egy élhetetlen hely és maga a katasztrófa. Egyelőre a hogyanra se tudják a választ. Mikor kijutnak az első világból, jön a következő csavar, hiszen megint csak nem a saját valóságukban ébrednek és ez így folytatódik még világokon át, újra és újra. A történet lezárását is egy csavarnak éltem meg, eléggé kétkedve csuktam be a könyvet és bizonytalanságban maradtam. Régen utáltam az ilyen befejezéseket, de aztán rákaptam az ízére és most már kimondottan bírom, hogyha bizonytalan véget kapok. Nem is azért, mert így lehetőségem van fejben befejezni a történetet úgy, ahogy én gondolom, hanem inkább azért, mert ha jól csinálják, akkor eléggé felbosszantom magam (pozitív értelemben) ahhoz, hogy a történeten agyaljak még jó sokáig. Szeretem az olyan könyveket, amik megmozgatják a fantáziámat és gondolkodásra sarkallnak. A Figyel az ég nem csak a végével, de a történet közben is mindvégig elérte ezt a hatást. 

Már az egy horror élménnyel ér fel, ha az ember belegondol, valami megváltozott körülötte, valami nem stimmel, valami nem úgy van, ahogy lennie kéne. Sokan nem szeretjük a változást, mert szorongást és feszültséget okoz az, hogy nem látjuk előre, mi lesz a vége, mi az, ami maradandó változás, mi az, amihez igazodni kell, amit meg kell szokni és hogy ez menni fog-e. Ha meg nem lehet vele együtt élni, akkor próbálunk elmenekülni előle, kitérni az útjából. De mi van akkor, ha ez nem olyan egyszerű? Mi van akkor, ha olyan változás áll be, amiből nem látjuk a kiutat, mert lehet, hogy nincs is, nem akarunk hozzászokni, de elkerülni sem tudjuk? Mi van akkor, ha a sors emellé még gonoszkodik is és elhiteti, hogy kijutottunk, aztán röhögve az orrunk alá dörgöli, hogy mégse. Ha ezt többször eljátssza egymás után, abba bele lehet háborodni. Az éber álomhoz tudnám hasonlítani a legjobban ezt az érzést. Amikor azt álmodod, hogy felébredtél, kimentél inni egy pohár vizet vagy csak felkapcsoltad a lámpát, aztán meg rájössz, hogy nagyon nem, még mindig álmodsz, hiába tűnt valóságosnak. Aztán újra és újra ezt álmodod egymás után, egyre jobban érzed, hogy fel kell ébredned, de nem vagy rá képes, álmodban azon gondolkodsz, hogy mi van, ha fel se tudsz ébredni többé, végül a pánik miatt tényleg felébredsz. A Figyel az ég története pont ilyen. A szereplők beleragadtak egy ilyen álomba, és amikor azt hinnék, hogy végre felébredtek, rájönnek, hogy még mindig álmodnak, de egyre jobban érzik a sürgetést, hogy fel kell ébredniük, mert akkor minden visszaáll a helyére, csakhogy erre nem képesek. 

  Az első világban töltik el a legtöbb időt, hiszen elsőre még végig kell menniük azon a hosszabb folyamaton, ami után rájönnek, hogy mi nem stimmel és hogy hogyan juthatnak ki. Az első világ ezért sokkal kidolgozottabb is, aztán egyre gyorsabban ugrálunk a világok között, egyre szürreálisabbak lesznek és egyre jobban nő a feszültség és a káosz. Az első világ is már a maga nemében furcsa és érdekes, hiszen ott az Isten nem a háttérben meghúzódó alak, hanem aktívan kommunikál minden egyes lénnyel, sajátos igazságérzete és világnézete van, és nem éppen humánusan dönt abban a kérdésben, hogy mi számít bűnnek és mi nem. Ekkor gondolkoztam el két dolgon is, az egyik, hogy Dick gondolkodása tényleg nagyon hasonlít Gaimanére és ez a hasonlóság csak fokozódik, ahogy az egyre szürreálisabb világokba kerültem a szereplőkkel, a másik pedig, hogy az lenne maga a pokol, ha egy isten így kommunikálna az emberekkel, ha létezne egy ekkora hatalom, gyakorlatilag kivédhetetlen lenne. Így is vannak kivédhetetlen dolgok az életünkben, amik akkor is bekövetkeznek, ha nem akarjuk (pl. időjárás változásai, halál), de ha minden egyes apró, napi cselekedetünk ilyen mértékben lenne befolyásolva, szerintem nem maradna ép eszű ember a Földön. Társas lények vagyunk ugyan, de nincs olyan ember, akinek ne lenne igénye arra naponta legalább pár percre, hogy egyedül legyen vizslató tekintetek nélkül. Ebben a világban viszont erre nincs mód, az Isten mindenhol és mindig ott van, és vagy brahiból vagy valamilyen kifacsarodott világnézetből adódóan olyanokért osztogat büntetést, ami az eszedbe sem jutna, hogy ekkora bűn vagy hogy bűn egyáltalán. 

Az egész regény egy nagy káosz volt a történetből adódóan, nem pedig azért, mert rosszul lenne megírva. Egyáltalán nincs rosszul megírva, de azért itt-ott megbicsaklott a dolog és egy kicsit kizökkentett, de kárpótolt a történet. Az, hogy szerintem a többi világot is ki lehetett volna jobban fejteni, lehetett volna hosszabb a regény vagy akár több kötetes, illetve, hogy valami magyarázatot szerettem volna, hogy miért és hogy történik minden, az az egyéni háklim, de jó volt ez így is. A történet lényege és a hatás így is megállta a helyét, ráadásul a regény rövidségéhez képest elég sok minden belesűrűsödött: vallási fanatizmus, kommunizmus, munkahelyi és magánéleti problémák, egyéb világnézeti kérdések és rengeteg furcsaság, ami szinte követhetetlen volt. Dick egy megbízhatatlan figura, csak az az egy biztos nála, hogy bármelyik mondatával behozhat valami extrán furcsa elemet vagy csavart a történetbe és ezt sűrűn meg is teszi. Sosem lehettem biztos benne, hogy a következő bekezdésben mi vár rám és ez a kiszámíthatatlanság volt a hajtóerő az olvasásnál. Kíváncsi voltam, hogy mi következik, mi lesz még itt, vágytam még több furcsaságra és extrára, miközben már így is egy megfejhetetlen és kacifántos fantáziavilágban voltam. Mindezek mellé nagyon tetszett az írói stílus és a sajátos humor, amivel olyan atmoszférát teremtett, ami a gyerekkori sci-fi élményeimre emlékeztet. Az biztos, hogy nem állok meg ennél az egy könyvnél, kíváncsian várom, hogy Dick mivel fog legközelebb lenyűgözni. 

_________________________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Kedvenc: kivételesen nem szereplők, hanem az írói hang, a narráció

Tetszett: az alapelképzelés, minden furcsaság, az élő ház ott volt a topon

Nem tetszett: a vége mintha kicsit el lett volna kapkodva

Fordította: Pék Zoltán

Oldalszám: 240 oldal

Kiadó: Agave Könyvek

_________________________________________________________________________________

Richard Morgan - A fekete férfi

Richard Morgan: A fekete férfi 

Miért pont ez? Megint a borító és a fülszöveg áldozata lettem. 

Fülszöveg: 2107-et írunk, a Földön béke honol. 

A 21. század vészterhes évei azonban nem kívánt örökséget hagytak hátra. 

  Bár a világnézeteket tekintve továbbra sincs egység a bolygón, de a háborúskodásnak vége, virágzik a globális kereskedelem és a nanotechnológia, a Marson létesített kolóniával pedig megkezdődött a vörös bolygó lakhatóvá tétele. Az előző évszázad során megvívott harcok azonban nem csak harmóniát eredményeztek: a fegyveres konfliktusokban bevetett génmanipulált katonák, az úgynevezett tizenhármas variánsok feleslegessé váltak, és a többség gyűlölt kívülállókként tekint rájuk. 

  Amikor egy Marsról érkező űrhajó Kalifornia partjaitól nem messze becsapódik a Csendes-óceánba, és az egyetlen túlélőt jelentő variáns rejtélyes gyilkosságsorozatba kezd a kontinensen, Sevgi Ertekin kapja a végtelenül erőszakos és intelligens alfahím kézre kerítésének feladatát. A nyomozásba hamarosan bekapcsolódik Carl Marsalis is, egy másik tizenhármas variáns, aki az ENSZ fejvadászaként saját fajtársainak letartóztatásából él. Az egyre kuszábbnak tűnő ügyben pedig nem csak a brutálisan meggyilkolt áldozatok száma, hanem a tettest üldözők közötti feszültség is napról napra nő. 

  Richard Morgan a Takeshi Kovacs-trilógia lezárását követően 2007-ben írta meg A fekete férfit, ami újabb mérföldkő lett az életművében, és megkapta érte a rangos Arthur C. Clarke-díjat. Ismét a rá jellemző, végtelenül izgalmas, letehetetlen stílusban írt sci-fit/thrillert tart a kezében az olvasó, ami a lebilincselő történet mellett az előítéleteink kérdését is feszegeti, valamint arra keresi a választ, hogy hol vannak a saját testünk fejlesztésének határai.

Vélemény: Richard Morgannel én mindig bajban vagyok, annyiszor került már elém a neve vagy valamelyik könyve, hogy vettem a sors üzenetét és elolvastam tőle végre az egyiket. A fantasyje már a polcomon csücsül, de még nem olvastam, a Takeshi Kovacs sorozatának első részét (az újat) már szintén beszereztem, most meg puffogok, hogy a trilógia többi részét még antikváriumban sem tudom megkapni, sehol se, addig meg minek olvassam az elsőt. Annak idején meg bezzeg nem érdekelt, amikor megvehettem volna, most meg csak reménykedni tudok, hogy a felújított első kötet után jön a többi felújított rész is. Mindezek után mégis az újonnan megjelent könyvét olvastam el, szóval, mint említettem, Morgannel mindig bajban vagyok. A fekete férfi elolvasása után is még mindig, szóval magamban elkönyveltem balhés pasinak. Én hiába erőltetném Morgannel az egyszerű és jó viszonyt, csak nem akar ez összejönni. Úgy érzem, hogy mégiscsak a Valós halállal kellett volna kezdeni az ismerkedést, nem pedig A fekete férfivel. Korrektül megírt regény, de ennyi balhé után arra számítottam, hogy nagy durranás lesz számomra az író, mégsem hozta az elvárásaimat. Részben közrejátszik az is, hogy a sci-fivel, mint műfajjal, még ismerkedek, ráadásul elég kényes vagyok rá. A régiek közül nem sok tetszett (talán mert elavultnak érzem), az újak között meg elvárás, hogy olyan világot rajzoljanak elém, főleg a technológia terén, hogy szinte ne is értsem, vagy legalábbis legyen kihívás a világ és a technológia megismerése. 

  A fekete férfi világában minden adott volt ahhoz, hogy egy ütős könyv legyen, egy ideig nagyon lelkes is voltam, hiszen 2107-et írunk, a nanotechnológia, az űrutazás, a génmanipuláció mindennapos dolog, sőt, a Marson már kolóniák élnek. A thriller szálnak meg magamban ujjongtam, hiszen azt a műfajt imádom és ha már thriller, akkor a regény rossz nem lehet, a sci-fi meg egy ínyencség hozzá. Olyan, mint a sült krumpli fűszeres tejföllel. De végül mégsem ízlett annyira, annak ellenére, hogy volt benne potenciál. Az író korrektül megcsinálta a házi feladatát, a regény vastagságát sem éreztem hátránynak, unalmas sem volt, de nagyon izgalmas és túlbonyolított sem. Az író felvázolt egy érdekes alapötletet, nagyon jó volt az elgondolás is, érdekes a téma, hiszen ki ne lenne rá kíváncsi, hogy vajon majdnem 100 év múlva milyen lesz a világ, de sajnos a kivitelezés során eltűnt a fantázia vagy az író megfeledkezett arról, hogy bővebben kifejtse a dolgokat. Nem azt várom el, hogy agyon legyen magyarázva a világ és a technológia, de a másik végletet se szeretem, amikor minden magyarázat elmarad, holott a regény terjedelme és a történet is bőven elbírta volna.  

  Abban a pillanatban viszont, hogy megfordítottam a dolgokat és inkább thrillerként kezdtem az alapra tekinteni, amihez a sci-fi a plusz, már jobban élveztem a regényt és inkább annak a műfajnak az elemeit kezdtem el keresni vagy arra figyeltem jobban, annak ellenére, hogy a kettőt nem lehet különválasztani. Abban a percben, ha ezt megteszem, akkor nagyon gyenge lesz a könyv. Thrillernek és sci-finek sem ütős, így arra jutottam, hogy a kettő egymás mellettisége húzza fel az értékelhetőségét és ezért kedveltem a könyvet.

A nyomozás szál érdekesen halad és vannak benne csavarok, nagy meglepetések, végül már vendetta lesz belőle és a főhősünk sportot űz az öntörvénykezésből, mégsem lesz újdonság. A thriller szál a szokásos kémes vagy FBI-os regények stílusára hajaz, ahol megvan minden alap, amitől az ember szereti az ilyen sztorikat, de azoknál nem ad többet. A sci-fi szálnak meg nagy bánatomra, nem igazán van jelentősége a regény szempontjából. Annyi pluszt ad, hogy a nyomozást nehezíti, hogy a Mars az egyik helyszín és hiába élnek már ott emberek, azért a kommunikáció nem pikk-pakk történik, meg az odaút se pár óra és nem is egy megfizethető dolog. Illetve, hogy genetikailag módosított emberek, a tizenhármas variánsok nem olyan egyszerűek, mint az átlagpolgárok. Azt értettem és teljesen világos volt, hogy annak idején azért hozták létre őket, hogy a háborúk esetén kiváló harcosok legyenek, ők nem is nagyon gondolkodnak, inkább ösztönből cselekednek, hiszen a gyilkolás a feladatuk, azt is értettem, hogy a béke időszakában félelmet keltő terhek lettek, de nem igazán értettem, hogy mégis mitől annyira különlegesek. Ennek a kifejtése elmaradt. Tény, hogy vonzó alfahímek voltak, míg a nem tizenhármas férfiak lagymatagok, és jobban tudtak harcolni, mint az átlag, meg szociopaták is, de ennél azért egy kicsit többet vártam volna. 100 év múlva inkább a robotok uralmát vagy félig robot-félig ember variánsokat tudnék elképzelni, nem genetikailag kissé feljavított hadseregeket, de ez inkább legyen az én bajom, hogy a robotikától nem tudok elszakadni. De ha meg már génmanipuláció, akkor lehetett volna ennél ütősebb is, egy tini sci-fiben is durvább elképzeléseket találtam már, mint ebben a regényben.   

A másik nagy bajom vagy inkább csalódásom volt a jövő elképzelésében, hogy közel száz év elteltével vajmi keveset változott a világ és a társadalom helyzete. Talán ettől is éreztem a regényt egy "politikailag korrekt, de annál nem több" típusú regénynek. A vallás ugyanúgy problémát okoz, ugyanúgy vannak elvakultak, hitetlenek, ugyanúgy elszeparálódtak, és ugyanúgy keverik a keverni valót. A politikusok ugyanolyan tenyérbemászó nagy dumások, miközben nincs semmi a mondanivalójuk mögött, az emberek ugyanolyan ostobák, a gazdaság meg ugyanúgy vacak. Erősen elmaradott területek váltják a gazdagabb területeket. Kb. mintha napjainkról olvastam volna és mindezeket erősítették azok az elemek is, amiket általában bevetnek az ilyen könyvekben: maffia, prostitúció, hivatali szervek közötti hatalmi harcok, erőszak, rasszizmus. 

Szóval volt itt minden mi szem-szájnak ingere, működött is, meg nem is. Lekötött a regény, nagyon olvastatta magát, voltak elgondolkodtató vagy épp izgalmasabb részek, de mindig úgy éreztem, hogy az író elhúzza előttem a mézes madzagot. Mindenből megcsillantott egy kicsit, de semmit sem mutatott be teljes egészében, ezért állandó hiányérzetem volt. Nekem ez kevés volt, és ez volt a legfőbb bajom. A karakterek sem voltak annyira emlékezetesek számomra, nagyon behatároltak voltak, kiszámíthatók és csak úgy... voltak. Ha a tizenhármasok genetikailag szociopaták, akkor ez Marsalisnál nem jött össze, defektes tizenhármas volt, ugyanis egy szociopata tudtommal nem képes az empátiára, így érzésekre se nagyon. Sevgi Ertekinnek mégis sikerült megszelídíteni az oroszlánt. Romantikusan lett feltüntetve egy gyilkológép. Sevgi és Norton még említésre méltó karakterek, a nő múltja megfogott, Norton pedig nagy karakterfejlődésen ment át, bár elég keveset szerepelt. Azt nem tudom eldönteni, hogy írói vagy fordítói sajátosság, de a párbeszédek annyira egy kaptafára mentek, hogy néha elég nehezen lehetett beazonosítani, hogy éppen ki beszél. 

  Nem rossz író Morgan, de nekem ez a regénye kevés volt, többet vártam el, ettől függetlenül próbálkozni fogok a többi könyvével is. A fekete férfi korrektül megírt sf thriller, de annyira nem lett kiemelkedő, hogy rajongójává váljak a műfajnak vagy az írónak. Az is a regény hátránya lehet, hogy azért ez a kétezres évek elején íródott, tíz év alatt viszont sokat fejlődött a technika és sokkal több inger éri az embereket azzal, hogy az internet már mindenhol elérhető, ezáltal a sci-fi művek és a jövőről alkotott víziók, így nehezebb is megfelelni az igényeknek. 

Itt beleolvashatsz!

_________________________________________________________________________________

Történet: 4/5 pontból

Kedvenc: Sevgi, Marsalis, Norton

Oldalszám: 608 oldal

Fordította: Roboz Gábor

Kiadó: Agave Könyvek

_________________________________________________________________________________

Rick Yancey - Végtelen tenger

A Cartaphilus Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Rick Yancey Végtelen tenger című regénye, Az 5. hullám trilógia második része. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere bemutatja Cassie és a többiek további megpróbáltatásait ebben a vagy-vagy világban, ahol minden azon múlik, mit teszel. 

 2016. február 6-tól minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is! 

Rick Yancey - Végtelen tenger 

Miért pont ez? Tetszett az első rész, így nem volt kérdés, hogy folytatom-e a sorozatot.

Fülszöveg: Az első hullám nyomán sötétség támadt. 

A második hullámot csak a szerencsések élték túl. 

A harmadikat pedig a szerencsétlenek. 

A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben! 

 Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt. 

 Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek... 

 Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő - életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést. 

  Rick Yanceynek több népszerű, díjnyertes sorozat megírása után a 2013-ban megjelent Az ötödik hullám hozta el a világsikert. A kötet kiadási joga néhány hónap alatt közel negyven országban kelt el, és rövid időn belül elkészült a regény filmváltozata. 

 Bestsellere világát a kultikus népszerűségű Stephen Hawking ihlette. Műfaját a szerző ironikusan "popkultúra-ellenes földönkívüli-megszállásos" sci-finek nevezte, és a besoroláshoz hozzátette: "Írásnál a robbantgatás mindig remek móka. Na meg a csók. A csókolózást nem szabad kihagyni." 

  Rick Yancey Floridában nevelkedett, aztán Chicagóban tanult, ahol ki nem állhatta a rettentő hideget, majd már befutott íróként visszatért gyermekkora színhelyére, a napsütötte Floridába. Itt él ma is családjával, és ötletekkel tele dolgozik Az ötödik hullám-trilógia 2016-ban megjelenő harmadik kötetén. 

Vélemény: Nem tudom, hogy ez az író stílusa vagy pedig ezt a sorozatot is utolérte a szokásos "átvezető kötet" átok, de a második rész egészen másmilyenre sikeredett, egy kicsit gyengébbre. A vége viszont ütős volt. Egészében nézve nem volt rossz és nagyon olvastatta magát, de az első kötetben lévő feszültséget és bizalmatlansági faktort nem éreztem annyira. Voltak olyan részek, amiket csak semlegesen olvastam, mert nagyon sokat nem adtak a sztorihoz. Könnyedebb volt ez a rész, több volt az üresjárat, ettől függetlenül olvastatta magát a könyv és rövidebb is, így nagyon hamar végigpörögtem rajtam. Azt a varázsát, ami miatt viszont érdekel a trilógia, nem veszítette el. Továbbra is kérdéses, hogy mi a nyavalya történik itt tulajdonképpen és mi fog kisülni az egészből, ez a kíváncsiság hajt előre. Már éppen kezdtem azt érezni, hogy ez a rész az "egynek elmegy" kategória lesz, amikor is jött egy olyan csavar, ami miatt megint belelkesültem a trilógia iránt. 

  Továbbra is váltott nézőpontú a regény, de most Cassie szála mellett Adu szála is hangsúlyosabb lett, mondhatnám azt is, hogy az ő szerepe volt a legnagyobb a regényben és a többiek inkább háttérbe szorultak. Ennek egyrészt örültem, másrészt viszont nem is díjaztam annyira, de ez annak köszönhető, hogy Adu karaktere fogott meg a legkevésbé az első részben, így nem tudtam, hogy mire számítsak. Abból a szempontból örültem Adunak, mert így kevesebb volt Cassieből, akit nem kedveltem annyira és a szerelmi szálnál is volt egy kis Alkonyat áthallás, reméltem, hogy ezt a vonalat nem fogja erőltetni az író, annak ellenére, hogy a fülszöveg kihangsúlyozza, hogy "mindkét lányban erős érzelmek bontakoznak ki egy-egy társuk iránt." Bár én meg azt hangsúlyozom, hogy ez egy viszonylag elhanyagolható része az egész történetnek, nincsenek nagy szerelmi drámák, meg gyakorlatilag a romantikus jelenetek is alig tartanak összesen pár bekezdésig. Pont olyan mértékben és annyi időre jelennek meg, hogy azért érezzük mi, olvasók a tétet vagy a kapcsolatot, illetve Adu esetében inkább taktikai jellegű a dolog. 

A regény első felében még együtt van a csapat és egy elhagyatott szállodában húzzák meg magukat, egyrészt próbálnak felépülni a sérüléseikből, másrészt várják Evant, harmadrészt pedig ki kell találniuk, hogy merre és hogyan tovább. Nem sok minden történik ezeken kívül, sok inkább az elmélkedés. Evan szála már érdekesebb, mert összetalálkozik Grace-szel, aki olyan, mint ő és már régebbről ismerik egymást. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Grace  mániásan ragaszkodik hozzá, míg Evan vissza akar jutni a többiekhez és nem kér Grace szerelméből. Az ő közös jeleneteik és a múltbeli visszatekintések megint csak közelebb vittek  a megoldáshoz, legalábbis eleinte azt hittem. Érdekes volt figyelni két Az között a kapcsolatot és a beszélgetéseket. 

 Alighogy Adu és Porcelányka elhagyják a szállodát, Evan megjelenik, így csatlakozik a csonka csapathoz, de teljesen leromlott az állapota, haldoklik, így a csapat továbbra is a  szállodában ragad. Az ötödik hullám egy újabb stratégiai részével is szembesülnek, illetve ott van még a mániás Grace, aki problémát okoz. Egyszerűen képtelenek elhagyni az épületet, miközben nem szabadna sokáig egy helyben maradniuk, ráadásul Adu és Porcelányka nem tértek vissza, őket is meg kéne keresniük.  Az épületen belül mennek a harcok és az egymásra mutogatás is, kezdnek széthullani. A többiek továbbra is bizonytalanok Evannel szemben, annak ellenére, hogy Cassie mindenről beszámol nekik, viszont azt kezdik elismerni, hogy a srác nagy segítségükre lehet, hiszen még mindig ő az, aki a legtöbbet tudja. 

A regény második fele már Adura koncentrál, ami elég sokáig unalmas volt számomra, mert Adu unalmas, rideg, lélektelen robot számomra. Hiába gondolkodik sokat a múltján, illetve hiába ismertem meg jobban, annyira tudtam megkedvelni, mint egy érzelemmentes embert lehet. Sehogy. Zavarba ejtő a hideg természete és semmi olyat nem találtam benne, ami miatt érdekeljen a sorsa. Mégis ragaszkodott Porcelánykához és ezt a ragaszkodást sem értettem. Egy kicsit olyan lettem, mint Vosch. Nem is kedvelik egymást Porcelánykával, így nem tudtam felfogni, hogy Adu miért kockáztatja a saját és esetleg az egész csapat életét egy kislányért, aki már eleve haldoklik. Mégis, visszagondolva a regényre Adu szála volt a legjobb, mert nála történtek érdekes dolgok. A vége felé lévő csavar ugyanis mindent más színben tüntetett fel és mindennek más értelmet adott. Amelyik részek untattak, a csavar után jelentőségük lett. Magyarán szólva jól átvert megint az író. Azt hittem, hogy csak szaporítja a szavakat meggondolatlanul és kicsit túlságosan beleássa magát a karakterei lelkivilágába és gondolataiba, de valójában ez egy eszköz volt nála. A vége csavar olyan szinten bedobta a bombát ebbe az egész világba, hogy most már még kíváncsibb vagyok, hogy mi lesz itt és tűkön ülve várom a befejező részt. A mostani információk tudatában egy roppant érdekes befejező részre számítok. Külön plusz pontot érdemel az író, hogy ki meri iktatni a nem létfontosságú, de azért elég lényeges szereplőket, ergó, meg meri tenni, hogy megöleti őket más karakterekkel és elég megdöbbentő módon. 

Akinek tetszett az első rész, annak mindenképp ajánlom a folytatást, annak ellenére, hogy ez egy kicsit másabb lett és egy kicsit gyengébb, de Adu része és a csavar miatt kihagyhatatlan. Felborítja az egész regény világát és bevisz az erdőbe. Egy jó kis elmejáték lett az egész sorozatból. 

__________________________________________________________________________________

Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Evan, Grace, Sam, Penge
Tetszett: a vége csavar
Nem tetszett: túl sokat gondolkodtak a szereplők, amik annyira nem sokat tettek a sztorihoz
Fordította: Havadi Krisztina
Oldalszám: 312 oldal
Kiadó: Cartaphilus Kiadó

__________________________________________________________________________________

 Nyereményjáték 

Cassiék csapata ezúttal egy romos szállodában bujdokolva húzza meg magát, így mostani játékunk során a rejtőzködésé lesz a főszerep. Minden állomáson találtok néhány kulcsinformációt, melyek alapján ki kell találnotok, melyik szereplő bújt meg a zseblámpa fényében. Annyit segíthetünk, hogy az illetők mindegyikével találkozhattatok már az első rész során. Továbbá lehet köztük fiú, lány, ez-Az, élettelen karakter, egyszóval bármi és bárki. 

A helyes megfejtéseket a Rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok. Elfogadunk teljes nevet vagy becenevet is. 

17 éves, egykori suli csillagból lett az 53-as raj vezetője, családjára húga ezüst lánca emlékezteti fegyvere(i): kés, félautomata, M16 

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway

__________________________________________________________________________________

 További állomások 

02/06 Könyvszeretet 
02/08 Függővég
02/10 Kelly és Lupi olvas
02/12 Letehetetlen
02/14 CBooks
02/16 Media Addict
02/18 Deszy könyvajánlója
02/20 Dreamworld
__________________________________________________________________________________

Rick Yancey - Az 5. hullám - Visszavágunk

Rick Yancey lehengerlőt alkotott a Földet öt hullámban elözönleni készülő földönkívüli invázióval. Január 14-től a mozikba is betör Az ötödik hullám, ám addig is a Blogturné Klub 9 bloggere indul turnéra a történettel. Kilenc állomáson keresztül ismerhetitek meg a történetet, érdekességeket tudhattok meg a könyvről és a filmről, hogy lélekben együtt készülhessünk a filmpremierre! 

  És ez még nem minden! Ha ügyesek vagytok, a könyv két példányának egyikét is megnyerhetitek! 

Rick Yancey - Az 5. hullám (Visszavágunk) 

Miért pont ez? A fülszöveg rögtön megfogott, bírom az olyan hősnőket, akik nem puhányak, ráadásul nagyon szeretem az apokaliptikus sztorikat.

Fülszöveg: Az első hullám nyomán sötétség támadt. A második hullámot csak a szerencsések élték túl. A harmadikat pedig a szerencsétlenek. A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben! 

 Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán. 

 Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani. 

 Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot? 

  „Csak ÁMULOK és BÁMULOK. Egyértelműen az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi években olvastam.” – Melissa Marr 

  „Lélegzetelállítóan pörgő és eredeti. Az ötödik hullám úgy ránt be és ragad magával, akár egy cunami!” – Melissa de la Cruz 

Vélemény: Olvastam már pár disztópiát vagy láttam filmen, de valahogy nem tudom őket megunni, még úgy se, hogy nagyon nehéz valami újat felmutatniuk. Szeretem az apokaliptikus környezetben játszódó sztorikat, mert ilyenkor egy élmény látni, hogy a társadalmi konvenciók mennyire felborulnak, az emberek egymáshoz való viszonya és a Földhöz való viszony mennyire átértékelődik, ugyanígy mindenki elgondolkozik, hogy milyen életet is élt és a legfontosabb, hogy miként is tud harcolni egy ilyen világban és hogyan tudja azt túlélni. Tisztelet a kivételnek, de többségében az emberiség eléggé elkényelmesedett és nem csoda, ha pillanatok alatt kiirtható fajjá vált. Az ilyen sztorikban én ezeket figyelem és értékelem vagy okulok és tanulok belőlük, a többi csak egy kis körítés, gondolok itt a miértekre és a hogyanokra, illetve a szerelmi szálra. Inkább nagyon jó társadalomkritikának tartom a disztopikus műveket, mint akciófilmnek vagy kalandregénynek. Nekem is van egy kis apokaliptikus képzeletbeli túlélőcsapatom az ismerőseimből válogatva, mint Sheldonnak az Agymenőkből, le van osztva, hogy kinek mi lenne a feladata és miben a legerősebb, de Az 5. hullám elgondolkoztatott, hogy nem feltétlenül többségben van az erő. Cassie "ne bízz meg senkiben" és az "egyedül lehet túlélni" hozzáállásában is van valami elgondolkodtató, főleg egy olyan világban, ami ebben a regényben van.

Az 5. hullám hozta a szokásos elvárásokat, bár a regény elejét egy kicsit untam és Cassie karaktere sem tudott a szívemhez nőni, viszont Ben Parish alias Zombi, Sammy alias Mazsola és Evan karaktere nagyon megfogott. Szerencsére a regény több szemszögből íródott, éles váltásokkal más-más helyszínt és karaktert mutat be, majd csak a végén futnak össze a szálak, így nem volt egyhangú sem. Valljuk be, hogy egy apokaliptikus világban, miután megtudjuk, hogy mi történt és látjuk, hogy minden romokban van, nem nagyon lehet más elemmel játszani, mint a karakterek belső vívódásával és a túléléssel, így a karakterek legalább annyira fontosak lesznek, mint a támadó felek, az idegenek, Azok. Nagyon fontos ezért, hogy a főhősök érdekeljenek, és kedvelhetők legyenek vagy azonosulni tudjak velük, mert ha ez nem jön össze, akkor nem igazán érdekel, hogy mi után sírnak/bánkódnak, miért harcolnak és főleg akkor nem, ha ezek banális dolgok. (Okostelefon után bőgni? Ez most komoly?) Cassie egy is-is karakter számomra, voltak jelenetek, amikor bírtam, de többnyire inkább ő volt az, aki a legkevésbé érdekelt az egészben. Az azért egy kicsit fura váltás, hogy egy mai 16 éves lány pár hónap leforgása alatt, ilyen körülmények között megtanul egyedül is megállni a lábán, M16-os fegyverrel bánni és legfőképp van annyi lélekjelenléte, hogy nem csak megőrizze az ép eszét, de átmenjen olyan katonába, mint pl. Ben Parish, aki viszont kiképzésen is részt vett. Nem lehetetlen, de számomra nehezen hihető volt Cassie badass mivolta, főleg, hogy a naplójában egy iskolai szerelem után sóhajtozott, meg a gimi után és az instant szerelmi szál se javított a karakterén. Akármennyire is elvarázsolt és felcsigázott Evan karaktere, azért a szerelemi szál túlzás volt nekem, főleg az Alkonyat áthallással, úgyhogy erről inkább nem is beszélek, elfelejtem, hogy megtörtént. 

  A többi karakter sorsa viszont nagyon is érdekelt, főleg a gyerekek és a táborok sorsa. Az valami iszonyat, hogy miket kellett túlélni azoknak a gyerekeknek, főleg azok után, hogy a többségük elveszítette az egész családját a többi hullámban. 5-6 éves kissrácok egy katonai kiképzőtáborban? A felnőtteknek is hatalmas stressz és nyomás egy ilyen, nemhogy a kicsiknek. De a felnőttek gonosz világában érthető az is, hogy miért ők a célpont és/vagy a jövő reménysége. Szegénykék a legirányíthatóbb korban vannak, nulla tapasztalattal és a gyermeki naivitással gyakorlatilag azt lehet velük elhitetni, amit csak akarunk és arra lehet őket tanítani, amire csak akarjuk. Úgy pedig még könnyebb, ha ez szervezetten történik és az egész társadalom partner benne.

Ben Parish az egyik legérdekesebb karakter és ő megy át leginkább nagy és hihető változáson az Azok megérkezése után. A korábbi gimi legdögösebb és legsikeresebb pasija, aki után bomlottak a csajok és ezért beképzelt is volt, átértékeli az egész életét és kijön belőle a jó. Összekapja magát és az egyik legjobb túlélő és az egyik legjobb katona lesz. Ez a folyamat volt az egyik legérdekesebb szál számomra, a gyerekek és a táborok mellett.

Ami újdonságot hozott a regény, hogy rávezetett arra, hogy átgondoljam az Idegenek szempontját és oldalát is. Eddig is általában az volt, hogy az Idegenek hirtelen letámadnak minket és védeni kell a bolygónkat, meg önmagunkat, az együttélésen meg el sem gondolkozunk, élből fegyverekkel támadunk. Vagy ha át is gondoljunk, lehetetlennek tarjuk vagy a másik fél nem vevő rá. Azon viszont még nem gondolkodtam el, hogy fordított esetben mi is nem ezt tennénk? Ha a Föld lakhatatlanná válna és meglenne a megfelelő technológiánk és találnánk is egy élhető bolygót, nem ugyanezt tennénk? Nem ugyanezt csináljuk a saját bolygónkkal is? Mi vagyunk és akarunk lenni az uralkodó faj. A saját bolygónkat is szisztematikusan elpusztítjuk, a saját fajtánkat is öljük, nemcsak az állatokat és a növényeket. A mai napig nem oldottuk meg saját magunk közt a normális együttélést sem. Az Idegenek számára mi vagyunk/lehetünk a Föld legnagyobb parazitája és mivel az ő technikájuk és gondolkodásuk szintje messze meghaladják a miénket, eleve látják, hogy mi egy olyan faj vagyunk, akikkel még tárgyalni sem érdemes, még jó hogy lerohannak és lekaszabolnak minket. Mi se állunk le a csótányokkal meg a hangyákkal tárgyalni, hogy légyszi húzzatok el innen vagy ne legyetek már bogarak, fürödjetek meg, üljetek asztalhoz a tányér elé, ne a konyhaszekrényben randalírozzatok, ja és fizessetek bérleti díjat is, ha már beköltöztetek. Egyszerűen hívjuk a "Némítót", rovarirtót és elpusztítjuk őket. Szóval, ha egy ilyen megszállás megtörténne velünk, akkor rohadtul megszívnánk és szerintem a túlélő csapataink se sokáig húznák ki, a győzelemben meg nem hinnék. A szokásos romantikus duma - a többségben az erő, a szeretet mindent megold, az emberiségünk megment, az érzéseink így meg úgy, az ösztön, stb. - fabatkát sem érne.

A regény legnagyobb erőssége a bizalmatlansági faktor volt és leginkább ezért kapta tőlem az 5 pontot és ezért vált letehetetlenné és élvezetes olvasmánnyá. Általában tök jól kitalálom a csavarokat, a hogyanokat, a miérteket, de az író folyamatosan meglepett és már a regény közepénél tűkön ültem, hogy mi a fene van itt, holott akció nem is volt. Nem azt a fajta izgalmat kaptam, mint egy akcióregénynél, hanem inkább egyfajta elmejátékot. Lassan már én se tudtam, hogy akkor most ki a jó, ki a rossz? Most melyik a jó? A piros vagy a zöld? Először azt hittem, hogy a zöld, aztán meg a piros, aztán már meg dönteni se tudtam. Akinek szurkoltam és ahová letettem a voksom, kiderült, hogy rosszul tettem, aztán meg, hogy mégse vagy igen? Ezerrel pörgettem le a sztorit a végéig, csakhogy megtudjam már, hogy mi történik itt és kiért is kéne izgulnom, hová kéne állnom. Szóval nemcsak a regény karakterei tipródtak folyamatosan, hanem az író zseniálisan elérte, hogy én, az olvasó is állandóan kétségek között legyek és semminek, senkinek se higgyek. 

  A kisebb hibák és a YA-ság ellenére összességében egy nagyon klassz, érdekes, izgalmas olvasmány volt, nagyon sokszor elgondolkoztatott és elborzasztott. A filmet is tervezem megnézni, de ahogy ismerem magam és általában a világot, a film közel se lesz olyan jó, mint a regény. Ezt a fajta bizalmatlansági faktort, ami a regény legnagyobb erőssége, csakis olvasva lehet átadni. Egyszerűen egy 2 órás filmbe, amit főleg általában nem egyedül néz meg az ember, nem lehet annyira belemerülni, hogy az ilyen részleteket átélje vagy átérezze, ráadásul sok minden kivitelezhetetlen vagy eltorzított a filmekben. Az eddigi hallott élményekből okulva, a film nem is annyira jó, mint a könyv. A regény mindenesetre bejövős volt, úgyhogy megyek is olvasni a folytatást, a Végtelen tengert.    

__________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Evan, Zombi, Mazsola
Tetszett: a több szemszög, a folyamatos bizalmi problémák
Nem tetszett: egyelőre még kevés a magyarázat
Fordította: Havadi Krisztina
Oldalszám: 472 oldal
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó 

__________________________________________________________________________________

Nyereményjáték 

Te mit vinnél magaddal, ha az életedért folytatott küzdelemben magadra maradnál? Mi kerüljön a túlélőcsomagba? Mi segítünk! Minden állomáson újabb kellék kerül a pakkodba, és ha ügyesen csomagolsz, Tiéd lehet a könyv két példányának egyike. 

Sebek kezelésére használjuk. Mielőtt a vérbe jutnának a baktériumok, tisztításra van szükség. 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít. A nyerteseket e-mailben is értesítjük, innentől 72 órán belül várjuk a jelentkezést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway

__________________________________________________________________________________

 További állomások 

01/10 Media Addict 
01/13 Letehetetlen 
01/15 Kelly és Lupi olvas
01/16 CBooks 
01/17 Deszy könyvajánlója 
01/18 MFKata Gondolatai 
01/20 Tekla könyvei 
01/22 Dreamworld - extra állomás 
01/24 Könyvszeretet 
01/25 Dreamworld
__________________________________________________________________________________

Alexandra Bracken - Sötét játszmák

   A Maxim Kiadó jóvoltából tovább követhetjük Ruby és a többiek kalandjait a Sötét elmék folytatásában, a Sötét játszmákban. Merre tovább a képességekkel? Erre keresi a választ a Blogturné Klub hat bloggere dec. 11-e és 21-e között. Ha pedig ügyesen kalandoztok a szereplőkkel, a könyv három példányának egyike is a Tiétek lehet! 

Alexandra Bracken - Sötét játszmák 

Miért pont ez? Az első rész után kíváncsi voltam a folytatásra.

Fülszöveg: Ruby sohasem akart különleges lenni, de az Amerika tizenéveseit megtizedelő betegség következtében kialakult egy új adottsága: képes behatolni bárki tudatába. Sajnos ez a képesség majdnem az életébe került. Már nincs visszaút, így el kell döntenie, mihez kezd ezzel az új lehetőséggel. A Gyermek Liga vezetőjének választja, hogy együttes erővel szálljanak szembe a felsőbb hatalmakkal. A többiek sorsa Ruby kezében van, de ő még kétkedve tekint magára. 

  Eközben kiderül, hogy fontos, eddig eltitkolt információk maradtak fenn a betegségről, amely az amerikai gyerekek többségét elpusztította, Rubyt és másokat pedig rettegett és gyűlölt kitaszítottakká változtatta. Ám az igazságot rejtő bizonyíték tévedésből Liam Stewarthoz került. Ruby egykor mély érzelmeket táplált iránta, és úgy hitte, Liam lesz a jövője, de mostanra minden megváltozott. A lány elindul a reményvesztett, jog és rend nélküli országban, hogy megtalálja a fiút és a válaszokat, hogy mi okozta a katasztrófát, amely az ő életét és Amerikát is szétzilálta. Azt kell eldöntenie, régi barátaihoz legyen-e hűséges, vagy fogadalmához, hogy a Ligát szolgálja. Ruby mindent megtesz, hogy megvédje azokat, akiket szeret. De mi van akkor, ha a háború megnyerése önmaga elvesztésével jár? 

Vélemény: Tavaly ugyan nem lett kedvencem az első rész, mert megvoltak a maga hibái, de szerettem. A függővég és a világ felépítése, illetve a sok nyitva maradt kérdés miatt kíváncsi lettem a folytatásra. Örülök neki, hogy folytattam a sorozatot, mert a második kötet klasszisokkal jobban sikerült, mint az első rész. Ez azért is meglepő, mert általában az első részek szoktak ütősek lenni és a folytatások gyengébbek, de ez a sorozat megint egy a kevés kivételek közül. Ebben a részben szinte nem is találtam hibát, ha van is benne, annyira elhanyagolható, hogy említésre sem érdemes. Imádtam minden egyes sorát és nagyon várom a befejező részt. Míg az első kötettel az volt a bajom, hogy sok volt az ismétlés és az üresjárat, ami miatt vontatottnak éreztem, ez a rész annál izgalmasabbra sikeredett. Egész végig akcióból akcióba "vetettem magam" a szereplőkkel, pörögtek az események, összeszedettebb volt a világkép is, a kevéske romantika pedig szép és kedves volt. 

 Már a kötet elején egy bevetésen látjuk Rubyt, a Gyermek Liga egyik ügynökét kell kimentenie a csapatnak. Ruby egy ideje már a Gyermek Liga "katonája", így amikor a második kötetben találkozunk vele, sokkal keményebb és felnőttebb. Igazi badass csaj lett belőle, aki nagyon komolyan veszi a feladatát. Jó harcos lett, a képességeit is már jobban tudja használni, jobban tudja kontrollálni. Ha nem bevetésen van éppen, akkor folyamatosan kiképzésen vesz részt vagy pedig foglyokat vallat a képességének köszönhetően. Ruby képes az emberek agyába behatolni, emlékeket elvenni, kicserélni vagy képes irányítani őket az elméjükön keresztül. Tökéletes vallató, hiszen a képességét nem lehet kijátszani, nem lehet őt átverni, ezért is annyira értékes a Gyermek Liga számára. 

  Ruby szépen bedolgozta magát a Gyermek Ligába, de hamar észreveszi, hogy ez a rendszer sem működik tökéletesen, hiszen mindenhol ott vannak az árulók vagy a törtetők. Alban, a Gyermek Liga vezetője és így a szervezet célja is, hogy kiszabadítsák a pszi-gyerekeket, főleg a táborokból. Vannak azonban olyanok, akik inkább nem megmenteni, hanem kiirtani szeretnék a gyerekeket, elsősorban a gyengékkel kezdve, akik amúgy is haszontalanok. Ruby megpróbál senkihez sem kötődni, hiszen nagyon megsínylette az előző csapatának szétválását, a barátainak és szerelmének elvesztését, de egy idő után mégis sikerül annyira közel kerülnie új társaihoz, hogy törődni kezdjen velük és személyes okokból is érdekelni kezdje a Gyermek Ligán belüli rendszerbomlás. Valaki a bevetéseken balesetnek állítja be a pszi-gyerekek halálát, ezzel lefedve a kiirtásukat. Egyik új társának, a 14 éves Judenak is, csak idő kérdése, hogy mikor lesz veszélyben az élete. 

A regény eleji bevetés során volt szerelmének, Liamnak a bátyját, Colet sikerül kimenteniük, aki egyben befolyásos ügynöke a Gyermek Ligának. Mikor Rubynak ki kell őt "vallatnia", megdöbben a látottakon. Colet valójában nem leütötték és ismeretlenek vittek el tőle egy fontos memóriakártyát, hanem az véletlenül Liamhoz került. Ruby kénytelen hazudni a Gyermek Ligának a memóriakártya hollétéről, hogy ezzel megvédje a szökésben lévő Liamot. A lány titkos feladatként megkapja Coletól, hogy keresse meg Liamot és a kártyát, amin olyan fontos és szupertitkos információk találhatók, amik megrengetnék az egész világot és esélyt adnának a pszi-gyerekeknek a túlélésre és a szabadságra. Az első kötetből már megismert menetelés, menekülés és hajsza megkezdődik, de most már az ismétlődő sallangok és üresjáratok nélkül. Ebben a kötetben olyan gyorsan pörögnek az események, hogy szinte fel se tud lélegezni az ember két akciójelenet vagy döbbenetet okozó információáramlások között. 

Ruby, hogy megtalálja Liamet, kénytelen magával vinni Judeot, a fiatal kis Zöldet, aki gyakorlatilag egy kölyök kocka srác. Sem tapasztalata nincs, sem hajlandósága a harcra, sem pedig megfelelő kiképzése vagy fizikuma, ráadásul túlparázik mindent, túlérzékeny és állandóan összeesküvés elméleteket gyárt. Később a kis csapatuk kiegészül új szereplőkkel és régi ismerősökkel, de addig nagy utat tesznek meg és folyamatosan harcban állnak. Most már nem csak a Nemzeti Gárda elől, a Pszi katonák elől, nem csak a Gyermek Liga elől menekülnek, hanem beleszaladnak ellenséges szabad pszi-táborba, felnőttekbe és fejvadászokba is. Senkiben sem tudnak megbízni, az egész világ ellenük van és minden egyes lépésüknél megvan annak az esélye, hogy valaki elkapja vagy megöli őket. Hamarosan az is kiderül, hogy sokkal nagyobb baj is van a háttérben, mint a memóriakártya és a Gyermek Ligán belüli nézeteltérések és hatalmi harcok. Egész Amerika és talán az egész világ társadalmát érintő információk birtokába jutnak és ehhez a harchoz ők már nagyon kevesek. 

  Imádtam, hogy a regényben ennyi jól kidolgozott akciójelenet volt és hogy a világ is sokkal összeszedettebb. Olyan volt, mintha egy nagyon jófajta kémregényt olvasnék, ahol az információk áramlása hatalmas jelentőséggel bír, miközben emberi életeket is kockáztatnak. Egyben egy roadtrip regény is volt, hiszen a csapat folyamatosan úton van és Amerika jó néhány államát bejárják, ezáltal nem csak a Gyermek Liga  földalatti létesítményét, hanem egész Amerika szétesett világát is "láthattam", ami olyan volt, mint sok kis világ a világban. Külön világa van a szervezeteknek, teljesen külön világot alkotnak a pszi-gyerekek szabadcsapatai, a fejvadászok világa is merőben más, mint a többi és az egyszerű felnőttek, a társadalom többi része is egy teljesen különálló világot alkotnak. Mindenki máshogy látja a társadalmat, a politikát, a gazdaságot, mindent. Mindenki más és más információk birtokában van és ezáltal más és más céljaik is vannak. Hatalmas a káosz, szinte megoldhatatlannak tűnik egy normális társadalom visszaállítása és a béke. Borzasztóan nagy befolyása van a politikának, sok szülő azt sem tudja, hogy milyen helyen és állapotban vannak a gyerekeik, azt hiszik, hogy egy olyan táborban vannak, ahol meggyógyítják őket és jól bánnak velük. Sokan pletykának tartják azokat a szörnyű híreket, amik néha kiszivárognak. Az írónőnek sikerült ugyan rendszereznie a regény világát, de annyi kérdés lett nyitott és annyira sikerült megcsavarnia a szálakat, hogy fogalmam sincs milyen megoldást fog kitalálni. Borzasztóan kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja tudni feloldani ezt a lehetetlen helyzetet. 

  A regény hangulata már nem volt annyira komor, mint az első köteté, annak ellenére, hogy a szerelmi, érzelmi szál és a humor kevesebb volt. Inkább feszült hangulatú, érdekes és izgalmas volt a regény. Amennyi minden történt benne, annak csak a töredékéről írtam a bejegyzésben, hihetetlenül összetett és eseménydús lett. A szerelmi szálban keletkező problémát nagyon jól megoldotta az írónő és kifejezetten tetszett, továbbiakat a spoilerek miatt nem írok. Az újonnan belépő karakterek közül kiemelném Judeot, Colet és Vidát. Mindegyik szereplőt nagyon megkedveltem, Judeot a kockasága és érzékenysége miatt (imádnivaló volt a srác), Colet a vagánysága, lazasága és pimaszsága, de egyben kitűnő katonai képességei miatt, Vidát pedig a szarkazmusa és vadsága miatt. Rubyval az első részben sem volt különösen bajom, most viszont nagyon megkedveltem. Érettebb és vagányabb lett, egy erős, harcos nő, de közben mégsem vált hideg gyilkológéppé, mert akármennyire is tiltakozott az érzelmek ellen, azok mindig felülkerekedtek rajta és a védelmező ösztöne nem hagyta, hogy magányos harcossá váljon. Törődött a csapattal és ők is vele, egymás támaszai voltak lelkileg is, ami segített valamennyire Ruby belső vívódásainál. 

  Szerintem ez a sorozat kihagyhatatlan, szóval ha még nem olvastad az első részt, erősen ajánlom, megéri elkezdeni, még akkor is, ha az első rész egy kicsit vontatott volt. A második kötet akkora élményt nyújt, hogy meg lehet bocsátani az első kötet kezdeti bukdácsolásait. Ha az elsőt olvastad, de nem tetszett annyira, hogy folytasd, szerintem mégis érdemes megpróbálni. Nagyon rég olvastam ennyire jó, ütős és izgalmas könyvet a műfajból. 

Ha megtetszett, itt megrendelheted!      

_____________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Ruby, Jude, Cole, Vida, Liam
Tetszett: a jól felépített világ, a karakterek, a sok izgalom és akció
Nem tetszett: -
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 478 oldal
Kiadó: Maxim Könyvkiadó

_____________________________________________________________________________________

 Nyereményjáték 

Kedvenc főszereplőink visszatérnek! Ezúttal a játék nagy egyszerű lesz: arra vagyunk kíváncsiak, mennyire emlékeztek, mit is mondtak a szereplők az első részben. Minden állomáson találtok egy idézetet valamelyik szereplőtől. A feladatotok csupán annyi, hogy beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, kitől is származik az idézet. Ha ügyesek vagytok, tiétek lehet a könyv három példányának egyike! 

 Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyerteseket e-mailben is értesítjük, ha az értesítéstől számított 72 órán belül nem jelentkezik valamelyik nyertes, újat sorsolunk! 

 “Lehet, hogy sok mindennek lehet engem nevezni, lehet, hogy borzasztó vagyok, de nem akarom, hogy tulajdonságaim listájában a gyilkos is szerepeljen.”

 a Rafflecopter giveaway

_____________________________________________________________________________________

 További állomások 

12/11 CBooks 
12/13 Könyvszeretet 
12/15 MFKata Gondolatai
12/17 Letehetetlen
12/19 Deszy Könyvajánlója
12/21 Always Love a Wild Book
_____________________________________________________________________________________

Melissa Landers - Elválasztva (Elidegenítve #2)

  A Maxim Kiadó jóvoltából magyarul is olvashatjuk a várva várt folytatást, Cara és Aelyx hihetetlen kalandjait, amelyek már nemcsak a Földön játszódnak, hanem a távoli Leihr bolygón is. 2015. november 12-től kétnaponta egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve néhány, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nemcsak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és a szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is! 

Melissa Landers - Elválasztva (Elidegenítve #2) 

Miért pont ez? Szerettem az első részt és vártam a folytatást. 

Fülszöveg: Cara mindig is tudta, hogy az élet a Leihr bolygón megváltás lesz a számára. Miután Aelyxszel, a barátjával a Földön éltek, és próbálták helyrehozni a két bolygó közötti megtört szövetséget, Cara elkerült a Leihr nevű bolygóra, és új iskolát kellett keresnie magának. A lányt kiválasztják egy feladatra, amely során az emberek egyik képviselőjeként élhetne. Ezalatt Aelyx a Földön van, ahol egy hatalmas PR kampány részese lesz, amely során az emberi és a Leihr bolygó lakói közötti kapcsolatot kell reklámoznia. Az emberek nem tudják, hogy e kapcsolaton alapul a jövőjük: egyedül Aelyxnek és embereinek van meg a megfelelő technológiájuk ahhoz, hogy legyőzzék az emberi kormányzat által rejtegetett víztartalékot fenyegető halálos szennyezést. Valamiért azonban Aelyx világának vezetői hirtelen mindenképpen embereket akarnak állítani saját oldalukra, és a szemük sem rebben a fiú életét érő extrém történések során. Mindenképpen szükség van az emberek segítségére, de pontosan miben és hogyan? És vajon mit kérnek majd a segítségükért cserébe? 

Vélemény: Tavaly nagyon szerettem az első részt, mert számomra újat adott az a tény, hogy ez egy YA sci-fi és hogy a szerelmespár egyik tagja szó szerint idegen, egy földönkívüli lény. Akkor ráadásul nem is vetettem még bele magam a sci-fi világába, sem a sorozatokba, sem a könyvekbe, így friss szemmel tudtam nézni az egészre. Azóta sem ártottam magam bele annyira a műfajba, pedig a polcomon csücsül egy másik, nagyon híres YA sci-fi sorozat. Emlékszem, hogy a második résznek olyan vége volt, ami miatt tűkön ülve vártam a folytatást. Szerencsére megérkezett és bár nem tarolt nálam, szerettem és még mindig újszerűnek és egyedinek tartom. Mindenképpen várós a zárókötet.

Tartottam attól, hogy ez is csak a szokásos átvezető kötet lesz, amiben nem történik semmi, mint általában a trilógiák második részében, de kellemesen csalódtam. Volt itt izgalom és érdekesség bőven. Érdekesség azért is, mert most Cara az, aki megismeri a másik bolygót testközelből, így egy kicsit olyan volt, mintha a másik szemszögből íródott volna meg majdnem ugyanaz a sztori. Szó szerint érvényesült a cserediák program. Most Carán volt a sor, hogy felfedezze az idegen bolygót és a másik kultúrát. Meg is gyűlt vele a baja rendesen, ráadásul nem volt ott neki Aelyx, hogy a segítségére legyen. Érdekesek voltak Cara reakciói, de közben csalódtam az idegen bolygóban. Nekem túl emberi volt minden, leszámítva az egyhangúságot és a sterilitást. Változatlanul tartom magam ahhoz, hogy kb. egy amerikai és ázsiai kultúra találkozásához hasonlít az egész sztori, csak itt szó szerint több ezer/millió kilométer (vagy fényév) is a különbség. 

 

A párosunk kapcsolata is egy tipikus távkapcsolat, mint ami a nemzetközi románcoknál szokott lenni. A regény nagyon jól bemutatta, hogy ezek az emberek hogyan is élhetik meg az ilyen kapcsolatokat és milyen buktatói vannak a harcok és egyéb nagyobb háborúk, meg bonyodalmak nélkül is. Már maga a távolság kikezd egy kapcsolatot és nagyon nehéz fenntartani az intimitást és az érzelmeket. Még a féltékenység is felüti a fejét, ami megint csak egy stesszfaktor és ha nincs helyén kezelve, akkor kapcsolatromboló lehet. Cara és Aelyx kapcsolata ezért is volt érdekes, hogy miként is küzdenek meg ezzel a problémával, miközben nagyobb bajok is a nyakukba szakadnak. Egy olyan világban vannak, ahol a két bolygó próbál egyességre jutni, de komoly csatározások vannak a háttérben, ráadásul az idegengyűlölet is súlyosbítja a helyzetet, továbbá a mindennapi gondok. Carának egy teljesen idegen bolygón, teljesen idegen kultúrában kell iskolába járnia és ott boldogulnia. Többnyire sikeresen került ki ezekből a mindennapi harcokból, de sokszor nem volt fair az elvárás, ő mégiscsak egy ember. De mindig is azt mondják, hogy akkor tudsz a legjobban fejlődni, ha a képességeidet meghaladó feladatokat csinálsz, nem pedig elvagy az állóvízben, ahol minden kényelmes, így várható volt, hogy Cara karaktere fejlődni fog és ez meg is történik. Eddig is bírtam, de a változás mindenképp előnyére vált.

A világra visszatérve, sokkal több különbségre és sokkal több sci-fire számítottam. Olyan dolgokra, amik miatt teljesen elvarázsol a bolygó, az idegenek kultúrája, ami miatt igazán érzem, hogy ez sci-fi. De a leihrek nagyon emberiek voltak (leszámítva az egyhangúságot és a túlzott érzelmek hiányát), az ételek sem nagyon különböztek, max. íztelenek voltak és úgy globálisan minden nagyon hasonló volt. Amit viszont imádtam ebből a világból az Vero volt, Aelyx házi állata, aki eleinte utálta Carát, majd kitartással megváltozott a viszonyuk és megszerették egymást. Vero zabálnivaló volt, szívesen örökbe fogadnék egy hozzá hasonló lényt. Továbbá szerettem azokat a leírásokat, amik bemutatták a bolygó technikai és tudományos fejlettségét. 

Cara oldala érdekes volt a maga nemében, Veróval, a vadidegen bolygóval, a beilleszkedéssel. Míg Cara oldala az el nem fogadás, a megfelelés, a beilleszkedés és a szerelem harcáról szólt, addig Aelyx oldala egy kicsit másként alakult. Aelyx a Földön maradt és továbbra is közutálat tárgya. Bekerült az emberek "csapdájába", hiszen egy PR csapattal próbálják menedzselni a két bolygó közti nagy ölelkezést és szeretetet. Ez egy tipikus emberi gondolkodás és húzás volt. Aelyx nagyobb veszélyben volt fizikailag is, így testőrt kapott maga mellé. David, az új szereplő kimondottan érdekes és szimpatikus volt. A politikai és hatalmi harcok elég durvára sikeredtek és volt pár meglepetés is. Ezek hozták a legnagyobb izgalmat a sztoriba, ha meg nem ezek miatt, akkor Aelyx és Cara kapcsolata miatt lehetett aggódni. 

Mozgalmas és izgalmas folytatás volt, új szereplőkkel (Vero kell nekem), karakterfejlődéssel és meglepetésekkel. Annak ellenére megszerettem, hogy a bolygót másmilyennek képzeltem el. Aki szerette az első részt, annak mindenképpen ajánlom a folytatást is. A harmadik könyvet pedig megint csak várom, hiszen nyitva maradt egy csomó kérdés és válaszokat szeretnék kapni. 

__________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Tetszett: Aelyx és Cara kapcsolata, a politikai harcok
Nem tetszett: a bolygó egy kicsit lehetett volna izgalmasabb vagy csak sokkal inkább sci-fis
Kedvenc: Cara, Vero
Fordította: Bihari György
Oldalszám: 374 oldal
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.

__________________________________________________________________________________

Nyereményjáték 

 Cara a Leihr bolygóra költözik egy időre, míg Aelyx a Földön teljesít szolgálatot. Így a mi játékunk is más bolygóra kényszerült szereplőkről szól. Minden blogon találtok egy kissé homályos képet, amiről ki kell találnotok, hogy kit / mit ábrázol és beírnotok a Rafflecopter megfelelő mezőjébe. 

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway

 __________________________________________________________________________________

 További állomások 

11/12 Kelly és Lupi olvas 
11/14 Insane Life 
11/16 Dreamworld 
11/18 Deszy könyvajánlója 
11/20 CBooks 
11/22 Könyvszeretet 
__________________________________________________________________________________