2016. február 5., péntek

Rick Yancey - Végtelen tenger

A Cartaphilus Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Rick Yancey Végtelen tenger című regénye, Az 5. hullám trilógia második része. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere bemutatja Cassie és a többiek további megpróbáltatásait ebben a vagy-vagy világban, ahol minden azon múlik, mit teszel. 
 2016. február 6-tól minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is! 

Rick Yancey - Végtelen tenger 

Miért pont ez? Tetszett az első rész, így nem volt kérdés, hogy folytatom-e a sorozatot.

Fülszöveg: Az első hullám nyomán sötétség támadt. 
A második hullámot csak a szerencsések élték túl. 
A harmadikat pedig a szerencsétlenek. 
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben! 
 Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt. 
 Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek... 
 Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő - életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést. 
  Rick Yanceynek több népszerű, díjnyertes sorozat megírása után a 2013-ban megjelent Az ötödik hullám hozta el a világsikert. A kötet kiadási joga néhány hónap alatt közel negyven országban kelt el, és rövid időn belül elkészült a regény filmváltozata. 
 Bestsellere világát a kultikus népszerűségű Stephen Hawking ihlette. Műfaját a szerző ironikusan "popkultúra-ellenes földönkívüli-megszállásos" sci-finek nevezte, és a besoroláshoz hozzátette: "Írásnál a robbantgatás mindig remek móka. Na meg a csók. A csókolózást nem szabad kihagyni." 
  Rick Yancey Floridában nevelkedett, aztán Chicagóban tanult, ahol ki nem állhatta a rettentő hideget, majd már befutott íróként visszatért gyermekkora színhelyére, a napsütötte Floridába. Itt él ma is családjával, és ötletekkel tele dolgozik Az ötödik hullám-trilógia 2016-ban megjelenő harmadik kötetén. 

Vélemény: Nem tudom, hogy ez az író stílusa vagy pedig ezt a sorozatot is utolérte a szokásos "átvezető kötet" átok, de a második rész egészen másmilyenre sikeredett, egy kicsit gyengébbre. A vége viszont ütős volt. Egészében nézve nem volt rossz és nagyon olvastatta magát, de az első kötetben lévő feszültséget és bizalmatlansági faktort nem éreztem annyira. Voltak olyan részek, amiket csak semlegesen olvastam, mert nagyon sokat nem adtak a sztorihoz. Könnyedebb volt ez a rész, több volt az üresjárat, ettől függetlenül olvastatta magát a könyv és rövidebb is, így nagyon hamar végigpörögtem rajtam. Azt a varázsát, ami miatt viszont érdekel a trilógia, nem veszítette el. Továbbra is kérdéses, hogy mi a nyavalya történik itt tulajdonképpen és mi fog kisülni az egészből, ez a kíváncsiság hajt előre. Már éppen kezdtem azt érezni, hogy ez a rész az "egynek elmegy" kategória lesz, amikor is jött egy olyan csavar, ami miatt megint belelkesültem a trilógia iránt. 

  Továbbra is váltott nézőpontú a regény, de most Cassie szála mellett Adu szála is hangsúlyosabb lett, mondhatnám azt is, hogy az ő szerepe volt a legnagyobb a regényben és a többiek inkább háttérbe szorultak. Ennek egyrészt örültem, másrészt viszont nem is díjaztam annyira, de ez annak köszönhető, hogy Adu karaktere fogott meg a legkevésbé az első részben, így nem tudtam, hogy mire számítsak. Abból a szempontból örültem Adunak, mert így kevesebb volt Cassieből, akit nem kedveltem annyira és a szerelmi szálnál is volt egy kis Alkonyat áthallás, reméltem, hogy ezt a vonalat nem fogja erőltetni az író, annak ellenére, hogy a fülszöveg kihangsúlyozza, hogy "mindkét lányban erős érzelmek bontakoznak ki egy-egy társuk iránt." Bár én meg azt hangsúlyozom, hogy ez egy viszonylag elhanyagolható része az egész történetnek, nincsenek nagy szerelmi drámák, meg gyakorlatilag a romantikus jelenetek is alig tartanak összesen pár bekezdésig. Pont olyan mértékben és annyi időre jelennek meg, hogy azért érezzük mi, olvasók a tétet vagy a kapcsolatot, illetve Adu esetében inkább taktikai jellegű a dolog. 

A regény első felében még együtt van a csapat és egy elhagyatott szállodában húzzák meg magukat, egyrészt próbálnak felépülni a sérüléseikből, másrészt várják Evant, harmadrészt pedig ki kell találniuk, hogy merre és hogyan tovább. Nem sok minden történik ezeken kívül, sok inkább az elmélkedés. Evan szála már érdekesebb, mert összetalálkozik Grace-szel, aki olyan, mint ő és már régebbről ismerik egymást. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Grace  mániásan ragaszkodik hozzá, míg Evan vissza akar jutni a többiekhez és nem kér Grace szerelméből. Az ő közös jeleneteik és a múltbeli visszatekintések megint csak közelebb vittek  a megoldáshoz, legalábbis eleinte azt hittem. Érdekes volt figyelni két Az között a kapcsolatot és a beszélgetéseket. 

 Alighogy Adu és Porcelányka elhagyják a szállodát, Evan megjelenik, így csatlakozik a csonka csapathoz, de teljesen leromlott az állapota, haldoklik, így a csapat továbbra is a  szállodában ragad. Az ötödik hullám egy újabb stratégiai részével is szembesülnek, illetve ott van még a mániás Grace, aki problémát okoz. Egyszerűen képtelenek elhagyni az épületet, miközben nem szabadna sokáig egy helyben maradniuk, ráadásul Adu és Porcelányka nem tértek vissza, őket is meg kéne keresniük.  Az épületen belül mennek a harcok és az egymásra mutogatás is, kezdnek széthullani. A többiek továbbra is bizonytalanok Evannel szemben, annak ellenére, hogy Cassie mindenről beszámol nekik, viszont azt kezdik elismerni, hogy a srác nagy segítségükre lehet, hiszen még mindig ő az, aki a legtöbbet tudja. 

A regény második fele már Adura koncentrál, ami elég sokáig unalmas volt számomra, mert Adu unalmas, rideg, lélektelen robot számomra. Hiába gondolkodik sokat a múltján, illetve hiába ismertem meg jobban, annyira tudtam megkedvelni, mint egy érzelemmentes embert lehet. Sehogy. Zavarba ejtő a hideg természete és semmi olyat nem találtam benne, ami miatt érdekeljen a sorsa. Mégis ragaszkodott Porcelánykához és ezt a ragaszkodást sem értettem. Egy kicsit olyan lettem, mint Vosch. Nem is kedvelik egymást Porcelánykával, így nem tudtam felfogni, hogy Adu miért kockáztatja a saját és esetleg az egész csapat életét egy kislányért, aki már eleve haldoklik. Mégis, visszagondolva a regényre Adu szála volt a legjobb, mert nála történtek érdekes dolgok. A vége felé lévő csavar ugyanis mindent más színben tüntetett fel és mindennek más értelmet adott. Amelyik részek untattak, a csavar után jelentőségük lett. Magyarán szólva jól átvert megint az író. Azt hittem, hogy csak szaporítja a szavakat meggondolatlanul és kicsit túlságosan beleássa magát a karakterei lelkivilágába és gondolataiba, de valójában ez egy eszköz volt nála. A vége csavar olyan szinten bedobta a bombát ebbe az egész világba, hogy most már még kíváncsibb vagyok, hogy mi lesz itt és tűkön ülve várom a befejező részt. A mostani információk tudatában egy roppant érdekes befejező részre számítok. Külön plusz pontot érdemel az író, hogy ki meri iktatni a nem létfontosságú, de azért elég lényeges szereplőket, ergó, meg meri tenni, hogy megöleti őket más karakterekkel és elég megdöbbentő módon. 

Akinek tetszett az első rész, annak mindenképp ajánlom a folytatást, annak ellenére, hogy ez egy kicsit másabb lett és egy kicsit gyengébb, de Adu része és a csavar miatt kihagyhatatlan. Felborítja az egész regény világát és bevisz az erdőbe. Egy jó kis elmejáték lett az egész sorozatból. 
__________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Evan, Grace, Sam, Penge
Tetszett: a vége csavar
Nem tetszett: túl sokat gondolkodtak a szereplők, amik annyira nem sokat tettek a sztorihoz
Fordította: Havadi Krisztina
Oldalszám: 312 oldal
Kiadó: Cartaphilus Kiadó
__________________________________________________________________________________
 Nyereményjáték 

Cassiék csapata ezúttal egy romos szállodában bujdokolva húzza meg magát, így mostani játékunk során a rejtőzködésé lesz a főszerep. Minden állomáson találtok néhány kulcsinformációt, melyek alapján ki kell találnotok, melyik szereplő bújt meg a zseblámpa fényében. Annyit segíthetünk, hogy az illetők mindegyikével találkozhattatok már az első rész során. Továbbá lehet köztük fiú, lány, ez-Az, élettelen karakter, egyszóval bármi és bárki. 
A helyes megfejtéseket a Rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok. Elfogadunk teljes nevet vagy becenevet is. 

17 éves, egykori suli csillagból lett az 53-as raj vezetője, családjára húga ezüst lánca emlékezteti fegyvere(i): kés, félautomata, M16 

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway

__________________________________________________________________________________
 További állomások 

02/06 Könyvszeretet 
02/08 Függővég
02/10 Kelly és Lupi olvas
02/12 Letehetetlen
02/14 CBooks
02/16 Media Addict
02/18 Deszy könyvajánlója
02/20 Dreamworld
__________________________________________________________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...