Janet Evanovich - A szingli fejvadász 2.

Miért pont ez? Az első rész nagyon tetszett, így folytattam a sorozatot. 

Történet:  Stephanie Plum folytatja a fejvadászatot, hiszen még mindig le van égve, még mindig ugyanott lakik, még mindig szingli és nem utolsósorban kezd ráérezni a szakma ízére. Ezúttal Kenny Mancusot kell elkapnia, akit emberöléssel vádolnak. A hulla Kenny egyik barátja volt, Kenny pedig Morelli unokatestvére, így hamarosan ő is belekeveredik az ügybe. Kenny baráti társasága kibővül egy fővel, Spiro Stivával, aki főszereplővé növi ki magát a könyv során. Elszabadul a pokol és Mazur nagyi is, akinek annyira megtetszik Steph munkája, hogy teljesen beleéli magát ebbe az életbe, de nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy ő azt elképzelte. 

Vélemény: Nehéz úgy véleményt írni egy könyvről, hogy lassan több mint egy hónapja "szenved" vele az ember, mert önkéntelenül is elfelejt belőle részleteket, másrészt könnyebb, mert jobban fel lehet mérni, hogy milyen hatást és élményt hagyott maga után. Nem azért olvastam ilyen hosszú ideig, mert rossz, egyáltalán nem volt az, csak az első kötethez képest másabb volt és valahogy nem kötött le annyira, sokszor félretettem, mert találtam "jobbat" is. 

  Megszerettem a sorozatot, mert laza, iszonyatosan vicces, pörgős és izgalmas is, de ez a rész valahogy veszített a varázsából. Sok minden nem történt benne, de ezt a hiányt pótolta a rengeteg humor: a beszólásokon és az esetlen helyzeteken nagyon sokat lehetett nevetni. Stephanie továbbra is nagyon kedvelhető figura, Morelli még inkább, viszont Mazur nagyi viszi a pálmát a lökött viselkedésével. Erőssége volt a kötetnek az is, hogy sokkal többször szerepelt benne Steph családja és a mindennapi életükbe nyerhettünk bepillantást. A családi jelenetekből többet meg lehet tudni Stephanie-ról és közelebb tud kerülni az olvasóhoz. 

  A humor erőteljesen jelen volt ebben a részben, de sajnos a krimiszál rovására. Egy kicsit túl hihetetlenül és túlságosan egyszerűen történtek a dolgok, nagyon hiányoltam az első kötet csavarosságát. A végeredményen meg sem lepődtem igazán és maga a nyomozás-szál untatott is. Az "eset" érdekes volt és Kenny kiérdemelt volna egy FBI profilozó részleget és az ELTE Pszichológia tanszékét, annyira egy elborult agyú fazon, de ehhez az őrülethez képest ostoba volt. Az írónő jól tud írni, kiváló a humora, de a főszereplőkön kívüli karakterizálás egy kicsit kusza. 

  Miután letettem a könyvet, úgy éreztem, hogy olvastam egy szórakoztató kis sztorit, amit holnapra el is felejtek és ha már elolvasok utána vagy tíz könyvet, szerintem még arra se fogok emlékezni, hogy kit is kellett elkapni és miért. Ez a rész inkább a humorra és a vicces jelenetekre ment rá, nem pedig a történet kidolgozottságára. Sokszor a humorral is problémáim akadtak, nem a beszólásokkal és a jelenetekkel volt gondom, hanem azzal, hogy két erőteljes hangulat keveredett, amit nem tudtam hova tenni.

  Van egy szingli fejvadászunk, aki csetlik-botlik, van mellette egy bolondos család, fura szokásokkal, van egy jófej pasi, aki kemény, tetszik a főhősnőnek és van mellé egy kis krimiszál. Minden olyan megvan benne, ami sikeressé teszi/teheti az egész sorozatot. Viszont emellett durva dolgok történnek, olyan komoly témákat pedzeget benne az írónő, ami valahogy nem illik ide. Rá lehet fogni, hogy fekete humor, de ez szerintem már túlment rajta egy kicsit. Ellenpontként iszonyatosan beteg és őrült fazonokat tesz be a kis lökött, bolondos és vicces család mellé, emiatt pedig olyan érzésem volt, hogy kifigurázza az életveszélyes helyzeteket és egy hatalmas nagy poént csinál belőle. 

 SPOILER! Azért tűnt túlságosan is hihetetlennek a sztori, mert egy pszichopatát szerintem a büdös életben nem kap el még pénzért sem egy csetlő-botló szingli nő nulla tapasztalattal, főleg nem a nagymamájával. Ha még egy Morelli kaliberű rendőr kapja el, rendben van, de nem így történt. SPOILER VÉGE!

  Nekem az nem vicces, hogy egy pszichopatából, mint Kenny is, olyan figurát csinálnak, akin csak röhögni lehet. Élnek és vannak ilyen pszichopaták és ebben semmi vicces nincsen. Az sem vicces, hogy a nagymama csuklójába belevágnak egy jégvágót és az sem vicces, hogy élve beleteszik egy hullaházi tepsibe és rácsukják az ajtót. Az meg pláne nem humoros, hogy testrészeket küldözgetnek a főszereplőnek, aki a családjával együtt meg szó szerint röhög rajta. Nekem ettől semmivel sem tűnt normálisabbnak a többi szereplő, mint egy pszichopata, ugyanis nem hihetően reagálták le a dolgokat. Ha előveszem az empátiát, akkor ezeken nem nevetni, hanem sírni lehetne.

  Sok embernek biztos tetszik ez a keveredés, de nekem valahogy nem jött be. Ha egy humoros krimit akarok olvasni, előveszem Rejtő Jenő valamelyik könyvét, ha egy vagány nyomozós sztorit akarok olvasni, akkor előveszem XY író könyvét, ha pszichopatákról és nehéz témákról akarok olvasni, akkor megint másik könyvet veszek elő, ha pedig egy amerikai akció-szerelmi vígjátékot szeretnék olvasni, akkor megint csak másik könyvért nyúlnék. De az, hogy az összes hangulatot és témát belesűrítik egy könyvbe, nekem nem okozott akkora élményt, hogy rajongjak a sorozatért. Szerintem helyén kell kezelni a dolgokat. Egy csetlő-botló Steph-hez hasonló alakhoz ne akarjunk berakni egy Bundyt vagy Bonnie és Clyde-ot, vagy akár egy Gyilkos elmék sorozatba való pszichopatát és főleg ne úgy, hogy a nő el is kapja, mikor még a filmekben is irreális az ilyen párosítás. 

Miért olvasd el? Ha könnyed kikapcsolódásra vágysz és bírod a "fekete humort", akkor tetszeni fog. A történet pörgős, nem mentes az izgalmaktól és nagyon sokat lehet nevetni a beszólásokon. 

Miért ne olvasd el? Ha nagyon érzékenyen érint az erőszak, akkor neked is bajod lesz a humorral és talán kihoz a sodrodból. Ha nem rajongsz a hoollywoodi húzásokért, akkor sem fog tetszeni.

_______________________________________________________________________________________________

Történet: 4/6 pontból

Karakterek: átlagban 4/6 pontból

Tetszett: a humor

Nem tetszett: a gyenge krimiszál, a komoly téma kifigurázása, a túl sok hihetetlenség

Kedvenc: Rex, a hörcsög

Kiadás: Ulpius-ház, 2007 és 2011

Oldalszám: 376 oldal

_______________________________________________________________________________________________

Bp., 2012.01.19.

Janet Evanovich - A szingli fejvadász 1.

Miért pont ez? Az utóbbi egy-két hónapban nagyon sokan olvasták körülöttem a sorozatot, rajongva várják a könyvből készült film megjelenését is, így kíváncsi lettem.

Történet: Stephanie Plum élete csődbe ment, elvesztette az állását, harminc évesen is egyedülálló, napról-napra él és egyre jobban fogy a pénze. Vacak kocsival jár, sorban adogatja el a háztartási gépeit és a bútorait, hogy enni tudjon, illetve Rexnek, a hörcsögének is legyen elemózsiája. A munkakeresése minduntalan kudarcba fullad, a családja folyamatosan férjet próbál neki találni, de mind olyanokat, akik Steph-nél szóba sem jöhetnek. Miközben egyre jobban fogy a pénze és már nincs mit eladnia, beáll fejvadásznak az unokatestvéréhez. El kell kapnia azokat az embereket, akik nem jelentek meg a rendőrségen vagy egy tárgyaláson, ha sikerül őket lekapcsolnia, akkor az óvadék bizonyos százalékát megkapja fizetségként. Mindez jól hangzik és egyszerűnek tűnik, mert Steph-nek azt a férfit kell elkapnia, akit gyerekkora óta ismer, ráadásul az ismertségen kívül volt pár epizódnyi afférjuk a múltban. Morelli azonban rendesen feladja a leckét Steph-nek, de ez nem is annyira nehéz, hiszen hősnőnk annyira ért a fejvadászathoz, mint mi magunk. 

Vélemény: Már a könyv legelején meg lehet szeretni a hősnőnket, hiszen nagyon frappánsan és humorosan kezdődik a történet. Az írónőnek és Steph-nek is nagyon jó stílusa van és szerencsére ez nem hullámzik, kitart a könyv végéig. Hamar el lehet olvasni, mert pörgős, vicces és viszonylag rövid is, személy szerint egy percig sem unatkoztam rajta. 

  Stephanie belevág a fejvadász szakmába és elsőre nagy falatot kap, Morellit, aki fiatal korában minden lányt el tudott csábítani, köztük Steph-et is, pedig ő tényleg igyekezett, hogy ellenálljon neki. Morelli veszélyes srác volt, felnőve viszont rendőr lett belőle, bár a nőkre való hatásából egy cseppet sem veszített. Morellit azzal vádolják, hogy megölt egy fegyvertelen embert és ezért nem csak a rendőri állását, hanem a szabadságát is el kéne hogy veszítse, ha el tudnák kapni. Steph naivan úgy gondolja, hogy csak fogja magát és becsenget Morelli lakásába, aki majd a régi idők emlékére egy szó nélkül hagyja magát bevitetni a rendőrségre, de ez a valóságban nem így történik. Morelli profi rendőr és még profibb bűnöző. Ott kezdődik, hogy Steph meg sem találja, így nyomozni kezd utána, hiszen a férfi nagyon sok pénzt ér. 

  Stephanie akaratlanul is belecsöppen egy sokkal nagyobb ügybe, mint gondolta volna, olyan emberekkel találkozik össze, akik sokkal veszélyesebbek, mint amilyennek látszanak. Steph annyira naiv és ügyetlen, hogy eleinte fel sem fogja, hogy mibe került bele és elszántan rohangál méhkasról méhkasra, hogy megtalálja Morellit. Közben kisebb ügyeket is elvállal, hogy valamiből élni tudjon és hogy meglegyen a tőkéje, hogy beruházzon nagyobb dolgokra, amikre szüksége van ahhoz, hogy elkapja Morellit. Szerez egy fegyvert is, bár még megtölteni se tudja rendesen, valamint egy spary-t is, hogy minél jobban felszerelje magát a támadások, főleg egy elmebeteg bokszoló ellen. A legtöbbször önmagát keveri bajba és mondhatnám azt is, hogy bátor dolgokat visz végbe, amiket az ember lánya meg se próbálna, de Steph nem bátor, csak elszánt és naiv, ráadásul nagyon kell neki az a tízezer, amit Morelliért kapna. 

Mindeközben ott van a családja is, ahová rendszeresen várják vacsorára, már csak azért is, hogy összehozzák valakivel, de Stephanie-t csak az foglalkoztatja, hogy pénzt keressen és mentse az életét. A szülei eszméletlen figurák, főleg Mazur nagyi, a családi jelenetek még őrültebbé tették a történetet. Szinte a könyv minden egyes sora és jelenete megnevetteti az embert, még a durvább jelenetek (verekedés, lövöldözés) élét is humorral veszi el az írónő. Steph rendőr barátja is, aki segít neki, rokon, így szinte az egész fejvadászat olyan, mint egy kis családi vállalkozás. 

  A könyv élvezetéből egy cseppet sem vesz el az a tény, hogy Steph ügyetlen, naiv, csetlik-botlik, hülyeségeket csinál, hanem épp ez adja a humor forrását és ettől lesz közeli a szereplő. Ahelyett, hogy megutálnák a bénasága miatt vagy idegesítene minket az ügyetlenkedése, vele és rajta nevetünk, miközben szurkolunk neki, hogy valahogy sikerüljön kimásznia a slamasztikából. Vele nyomozunk és ahogy halad előre a történet egyre jobban összekuszálódnak a szálak, megtornáztatva egy kicsit az agyunkat és felkeltve a kíváncsiságunkat. Van azonban egy-két jelenet vagy mozzanat, ami könnyen kitalálható és vannak olyanok is, amiken nagyon érződik, hogy az írónő túl egyszerűen és hiteltelenül oldotta meg, de ez ebbe a műfajba belefér. Ez egy könnyed szórakoztató női krimi, ami az izgalom mellett a humorával is kikapcsol, nem is kellett volna annyira szárazra venni a stílust, így nem zavart, hogy sokszor kitaláltam, mi fog történni. A végső csavar viszont megadta az elégtételt, ugyanis azt már nehezebb lett volna kitalálni. 

  Ez egy hosszú sorozat kezdő része, és mint első rész nagyon jól elszórakoztatott, kíváncsivá tett a folytatásokra, egy rossz szavam se lehet rá. Érdemes belekezdeni, mert garantált a szórakozás, nagyon meg lehet szeretni a főhősnőt, sokat lehet rajta nevetni, a többi szereplő is egyedi és vicces figura, a krimiszál pedig izgalmas. Ebben a részben lezárult a nagy nyomozás, kaptunk egy végső megoldást, nem is ezt teszi sorozattá Steph kalandjait, hanem az, hogy ő fejvadász lett. Kíváncsian várom, hogy a következő kötet milyen őrületet fog tartalmazni. A könyvből film is készül, ami jövőre kerül a mozikba. 

Miért olvasd el? Mert nagyon szórakoztató és humoros a történet, mindemellett izgalmas is. A főszereplőben magára ismerhet az ember, hiszen Steph egy átlagos nő, emberi problémákkal, nincs túlértékelve. Nem tökéletes, nem gazdag, még mindig egyedülálló, a mindennapokban csetlik-botlik, ezáltal szerethető. 

Miért ne olvasd el? A férfi olvasók kevésbé tudnák értékelni a történetet, hiszen nagyon csajos. Ez egy könnyed, vicces történet, ha valaki jobban kedveli a komolyabb és "nehezebb" krimiket, akkor ez egy kicsit kiszámítható lehet neki. 

____________________________________________________________________________________________

Történet: 5,5/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Morelli, Steph, Rex, Mazur nagyi

Teszett: AZ EGÉSZ! 

Nem tetszett: a cseppnyi kiszámíthatóság. 

Kiadás: Ulpius-Ház, 2008

Oldalszám: 300 oldal

A film trailere (VIGYÁZAT! Spoileres a könyvre nézve!):

 

_______________________________________________________________________________________________
Bp., 2011.11.01.

Gena Showalter - Éjsötét vágyak

Miért pont ez? A "felnőtt" fantasy kategóriában Gena Showalter az egyik körülrajongott írónő, így már ideje volt megismerkednem egy alkotásával. Kíváncsi voltam a démonos sorozatára, mert végre nem csak a vámpírok körül forog a világ.

Történet: Nagy meglepetés: Budapesten játszódik a történet. A Budai vár közelében egy erődben él elszigetelten hat férfi, akik megátkozott harcosok. A görög istenek még nagyon régen azzal büntették meg a férfiakat, hogy mindegyikük testébe beköltöztettek egy démont, így a harcosoknak szó szerint mindennap meg kell küzdeniük a saját démonjaikkal. A sorozat első része Maddox (az Erőszak őrzője) története. Egyik nap az erőd közelébe téved egy nő, Ashlyn, aki segítséget akar kérni tőlük, mert sokat hallott már az idegen férfiakról a városban, így biztos benne, hogy megoldással tudnak szolgálni a problémájára. Nem tudja, hogy a férfiak démonok-e vagy angyalok, de nemsokára nem is igazán foglalkoztatja a kérdés, hiszen erős vonzalom ébred benne Maddox iránt. Innentől kezdve van minden, ami szem-szájnak ingere: harc, szerelem, árulás, szex és egy kis mitológia.

Vélemény: Nagyon sokat tudnék kukacoskodni a könyvvel, de nem akarok annyira belemászni mindenféle apróságba, mert egyrészt ez egy sorozat első kötete, ami általában nem mindig hozza a száz százalékot, másrészt valamiért megkedveltem az egész történetet, bár a stílus piszkálja a csőrömet, de egy a lényeg, elszórakoztatott, míg olvastam és folytatni fogom a többi résszel. 

  Az alaptörténet miatt tapsikoltam örömömben, végre démonok a főszereplők, akik egyre jobban a gyengéim. Viccesek, gonoszak, rosszaságra csábítanak és mindig bele akarnak vinni valamibe, miközben susmorognak a szereplők fülébe. Ők a tipikusan meg nem értett, de nagyon jó fej és szórakoztató gonoszok. Ebben a könyvben sem volt másként, gyakran jobban kedveltem a démonokat, mint magukat a tulajdonosokat. A görög mitológiai vonatkozás pedig egyenesen hab volt a tortán, bár jobban is ki lehetett volna fejteni a történet ezen részét. 

  A harcosok régen a görög istenek katonái és/vagy őrzői voltak, de egy kis nézeteltérés miatt összerúgták velük a port. A legjobban Maddox "sértődött" meg és ő neki köszönhető, hogy megátkozták őket az istenek, mert hirtelen felindulásból elkövetett egy nagy hibát. Szándékosan fogalmazok homályosan, nem akarom lelőni az egészet, hátha valaki nem olvasta még és kedvet kap hozzá, egyedül annyit árulok el, hogy Pandora szelencéje körül forog a probléma. A szelencéből szabadultak ki ugyanis a démonok, akik "boldogítják" a szereplőinket, ezt a szelencét is keresi szinte mindenki, na és hol? Hát itt, szerény kis országunkban, Budapesten! A harcosok itt rendezkedtek be, itt építettek fel egy erődöt, mindenféle modern kütyüvel, hogy meg tudják magukat védeni a Vadászoktól és biztonságos falak között szemmel tudják tartani a környezetüket, illetve, hogy el tudjanak bújni az emberek elől, akikre veszélyt jelentenek. Megjelenik Ashlyn, akit személyes problémái vezettek hozzájuk és onnantól kezdve nem csak egy furcsa és gyors vonzalom kavarja fel a harcosok álló vizét, hanem sokkal nagyobb gondok is a nyakukba szakadnak. A görög isteneket kiiktatják a Titánok és ők veszik át az uralmat, de a harcosok még nem tudják, hogy ez jót vagy rosszat jelent számukra. 

  Az alaptörténet nagyon megfogott és elég érdekes világot kezdett felépíteni az írónő az első kötetben. A "főnökség" leváltása, Pandora szelencéje, a régi harcostársak megjelenése, akiktől elszakadtak a szereplőink még évszázadokkal ezelőtt, valamint a szereplők démonai pörgőssé, izgalmassá és érdekessé tették a sztorit. Bár a szereplőket nem sikerült még annyira jól megismerni, a főszál mindenképp olvastatja magát és kíváncsivá teszi az embert, hogy mi fog még történni. A kötetek minden egyes része valamelyik harcosról és a démonjáról szól, de ettől függetlenül van ez a főszál, ami nagyon leköti az embert. Külön nagy-nagy piros pont jár az írónőnek a magyarországi vonatkozásért, a helyszínért, elöntött a büszkeség, mikor szépeket írt kis fővárosunkról és az emberekről. 

Most jön a sok de: De a stílus és a kivitelezés, a szereplők és a párbeszédek annyira zavartak, hogyha a mitológiai és budapesti vonatkozás nem lenne, félredobtam volna a könyvet, miután ráragasztok egy hatalmas cédulát soha többet felirattal. 

  Nagyon sokszor hangosan nevettem a könyvön és szerintem ennek a jelenségnek nem örült volna az írónő. Amikor Ashlyn megnyilvánult: röhögtem, mikor Maddox megnyilvánult: röhögtem, mikor a budapesti emberekről esett szó: röhögtem. Mondanom se kell, hogy ez elég gyakran előfordult, hiszen a két említett szereplő az első kötet mozgatórugója. A karakterizálás a nullát közelíti, pedig ennek a résznek, mint sokan mondták, az a célja, hogy megismerjük a harcosokat. Ez valahogy nem sikerült, mert azon kívül, hogy van egy univerzális, közös hátterük, mindegyiknek van egy külön névvel ellátott démona és megvan a szerepe a házban - ez takarít, az bütyköl, amaz meg a pénzt hozza a házhoz - nem igazán lehetett őket megismerni. Ez még nem gond, mert mindegyikük főszerephez jut majd egy későbbi kötetben, de ha ilyen stílusban, mint az Éjsötét vágyakban, akkor csak adunk a halottnak egy csókot. 

 Maddox izmos, kreol bőrű, döglesztő, erős és harcos pasi, hatalmas nagy férfikellékekkel, Ashlyn már elsőre a karjaiba omlik, ráadásul sajnálni is lehet őt, mert munkálkodik benne egy erőszakos démon. Kinek ne kellene ez a sablonos pasi? És mielőtt elfelejteném megemlíteni a nőtársaimnak megint, itt vannak a közelben ezek a szexdémonok. Nem kell értük messzire menni, fel lehet ülni a vonatra, metróra, buszra, beülni a kocsiba, kinek mi egyszerűbb és rá lehet bukkanni az erődre, ahol ezek a szexistenek szenvednek jobbra-balra és természetesen a tesztoszteron túltengéstől (bocs, démonoktól) még a falat is kiütik percenként, mert olyan veszélyesek is. A gonoszkodást befejezve, Maddox karaktere egy kicsit fárasztó. Oldalakon át szinte ugyanazt lehet olvasni, hogy szenved Erőszaktól, szenved a másodlagos átoktól, szenved attól, hogy szenved és szenved attól is, hogy vonzódik Ashlyn-hez, már szinte az első pillanattól "harcra" készen állva. Percenként beleöklözik valamibe, falba, bútorba, harcostársai gyomrába vagy arcába és mindig ugyanazokat gondolja. Tipikusan az a pasi, aki lent hordja az agyát. Egyébként, a többi karakter is néha elleste és követte ezt a mindenbe beleöklözünk stílust, ami számomra megint csak nem tett különbséget a karakterek között. Egyelőre csak a külsejükben van különbség.

  Ashlyn karaktere a legelejétől fogva érdekes volt, jó kis háttértörténetet adott neki az írónő, tetszett, hogy legalább ő nem a sablonos hú, de jó nő, hanem egy tök átlagos alkatú, hobbijú mindennapi lány, leszámítva a képességét és a munkáját. Minden klappolna, csak könyörgöm, ne szólaljon meg! Amikor a gondolataiban vagyunk, nagyon szerethető nő, de ha kinyitja a száját kb. annyit tud csak hajtogatni, hogy Maddox, illetve akarom, jó és még. Ennyi. Mikor összetett mondatot adott az írónő a szájába és az még értelmes is volt, meglepődtem. 

  Lévén ez egy felnőtt fantasy, a könyv nem mentes a szextől. Ezek a jelenetek jók voltak, leszámítva a közbeeső párbeszédeket, illetve egy kis fogalmi zavart. Nem szó szerinti idézet: "Amikor Maddox letérdelt, akkor furcsa dolgok történtek ott lent. Dekadens dolgok." A dekadens szó egy gyöngyszem, elég sokszor olvashattam és ilyen mondatokban. Na, most a dekadens azt jelenti, hogy: bomlás, hanyatlás, szétesés. Ez egy kicsit furcsa képet vázolt elém, valahogy a lent bomló dolgok nem mozgatták meg a fantáziámat és inkább nem is akartam elképzelni, hogy mi történik ott lent. Azt se, hogy milyen az a dekadens ízű csók. Brrr! Ami még egy kicsit zavaró volt, hogy annyi szexuális töltetű jelenet volt a könyvben, hogy az szerintem egy kicsit kárára ment az egésznek. Inkább egy pornónak tűnt az egész, mint fantasy-nak, az arányok elbillentek a helyükről.  

  A vonzalmi és szerelmi rész túl gyorsan ment, amitől egy kissé erőltetett volt. Meg lehet úgy írni a sztorit, hogy egy oldalon akár több nap is elteljen, de itt nem így történt. Egy éjszaka és már elvesztek a szereplőink, beszélgetni ugyan még nem nagyon beszélgettek, szinte nem tudnak semmit egymásról, de már örökre egymáséi, egy nap alatt úgy összekovácsolódtak, mint a párok többsége 2-3 év után. De belefér, mert ez a "felnőtt" fantasy leginkább a szextől felnőtt.

  Mindemellett a könyv szórakoztató, vannak benne izgalmas részek, lehet izgulni a szereplőkért, olvastatja magát, de nagyon lehet érezni benne a sablont is, illetve azt, hogy ez egy első kötet. A mitológiáért és a magyarországi vonatkozásért érdemes elolvasni, még ha a szerelmi szál nem is sikerült a legjobbra. Megtiszteltetés, hogy az írónő Budapestre tette a főhadiszállást, miközben magyar írópalántáknál előfordul, hogy amerikai/angol vagy más külföldi környezetben játszódó műveket alkotnak.(Azért néha vicces volt számomra egy-két jelenet: például, amikor egy magyar halandó meglátta ezeket a kétajtós szekrény szexisteneket az utcán és azt suttogta átszellemülten, hogy: Angyalok. Nekem valahogy Erzsi néni ugrott be a botjával, főkötőben, otthonkában, Fifi kutyája pórázát fogva, ahogy megy haza a piacról.)

Miért olvasd el? Ha szexuális jelenetekkel túlfűtött, romantikus fantasy-t szeretnél olvasni, érdemes belekezdeni a sorozatba. Bár a karakterizálás és a harc-, illetve szexjelenetek egyensúlya még nincs egészen a helyén, a színvonal ugrani fog a második vagy harmadik kötet után és nagyon jó lesz, legalábbis ezeket hallottam. Maga a főszál nagyon érdekes és izgalmas, démonok és istenek a szereplők, ami változatosság egy kicsit ebben a műfajban (elég sok a vámpíros sorozat). 

Miért ne olvasd el? Ha nem kedveled ezt a műfajt, akkor ezzel a könyvvel biztos, hogy nem fogod megszeretni. Jobb, mint sok másik, de vannak azért ennél jobb sorozatok is. Az első kötetet ismerve ez egy középkategóriás felnőtt fantasy, bár mindig érhetik az embert meglepetések.

________________________________________________________________________________________________

Történet: 3,5/5 pontból

Karakterek: 3,5/pontból

Kedvenc: a démonok, Lucien, Reyes, Danika

Tetszett: a főszál, a budapesti vonatkozás, a mitológia

Nem tetszett: a felszínes párbeszédek és az, hogy a szereplők gondolatai unos-untalan ismétlődtek.

Kiadás: Ulpius, 2009

Oldalszám: 454 oldal

________________________________________________________________________________________________
2011.10.29.

Jeaniene Frost - Félúton a sírhoz

Miért pont ez? Sok oka van, néhány ezek közül: borítómániás vagyok (bár az eredeti jobb - lentebb), a "sír" és "vámpírvadász" szavak előrángatták a horroros hangulatomat, vadászom a vadászos sztorikat, illetve Molyon még kihívást is találtam hozzá. 

Történet: Főhősnőnk, Catherine Crawfield félvámpír, de születésének története nem romantikus. Az édesanyját annak idején megerőszakolta egy frissen átváltozott vámpír, Cat így fogant meg. Születésének körülményei miatt gyűlöli a vámpírokat, annak ellenére, hogy ő is részben közéjük tartozik, de hogy mindezt fel tudja dolgozni öli őket már egészen fiatal kora óta. A sors úgy hozza, hogy összefut Bones-szal a vámpír fejvadásszal, akiben emberére talál és hogy kimásszon a slamasztikából, elfogadja a vámpír ajánlatát. Cat segít neki egy csapat vámpírt megtalálni, akik elég sok bajt okoznak, Bones cserébe segít Cat-nek megtalálni erőszaktevő apját. Az üzlet megköttetik és innentől kezdve minden egyre bonyolultabb lesz kettőjük számára. 

Vélemény: A könyv olvasása közben nagyon ingadozott a szeretem-nem szeretem érzés. Voltak benne részek, amik rögtön megfogtak és szívemhez nőtt a történet, illetve a karakterek, de volt olyan is, ami nem tetszett benne. A végére érve az összhatás viszont jó lett és mindenképpen folytatni fogom a sorozatot. 

  Egy sorozat bevezető kötete lévén teljesítette a hozzá fűzött reményeket. Az első részek célja ugye az, hogy belekóstolhass egy nagyobb világba, amit majd szépen lassan felépít az író/írónő és hogy megnyerjen magának. Ez sikerült is, pedig volt pár olyan pillanatom, amikor egy időre félre akartam tenni, de most már örülök neki, hogy inkább befejeztem, mert a fentebb említett célt elérte nálam az írónő. 

  Cat alakjára rávetült az Anita Blake imádatom és ez először rontotta a róla kialakult képemet, de utána igyekeztem elvonatkoztatni, hiszen nem másolásról van szó, ráadásul a két csajszi különböző karakter. Mindketten badass nők és már ezért nagy kedvencek, szeretem, ha a nő is tud erős harcos lenni, nem csak sütit sütni, plázázni, meg feltartani a cselekményt, mivel őt kell megmenteni, mert szerencsétlenkedik. Cat egy belevaló nő, aki még az elején a szerencséjének köszönheti, hogy sikeresen öli a vámpírokat, hiszen tanítója még eddig nem volt. Nem is tudott betéve mindent a vámpírokról, csak a személyes tapasztalataira és a gyűlöletére tudott támaszkodni. Szexualitásának negatív háttértörténete is kulcsszerepet kapott, hiszen a későbbiekben jelentősége lesz/volt, nem pedig csak a karakterizálásban volt szerepe. Mondhatnám azt is, hogy a könyv legelején csak szuperképességek lenyomatával megajándékozott átlagos és elhagyatott nő volt, míg a végére már igazi kemény és profi harcos lesz. 

  Egy szokásos gyilkolós estén véletlenül beleszalad Bones-ba, őt akarja eltenni láb alól, csakhogy Cat nem tudja, hogy a férfi annak ellenére, hogy vámpír nem olyan, mint a többiek, fejvadászként éli az életét és a főgonoszok egyikének nyomában van. A jelenet csavarja, hogy mind a ketten meg akarják ölni a másikat, de végül egyességet kötnek, amit fentebb már leírtam. Az egyesség egyik legfontosabb része, hogy az elapátlanodott Cat egy mestervámpír tanításait élvezheti a fajukról és nem csak jól tudnak együtt gyakorolni, hanem Bones megtanítja őt a harcra is. Cat végre nem érzi magát annyira csodabogárnak és a létezése miatti bűntudata is enyhül egy kissé, ahogy egyre inkább észreveszi, hogy Bones elfogadja őt úgy, ahogy van, míg Cat édesanyja folyamatosan ráerősít erre a bűntudatra, mintha a lány is tehetne arról, hogy ő félvámpír.

  Egyébként Cat édesanyja számomra elég negatív karakter volt, annak ellenére, hogy el tudtam képzelni, hogy milyen borzalmas lehetett neki átélni, hogy megerőszakolták és ő meg is szülte az erőszaktevő gyermekét. Meg tudtam érteni a vámpírok ellen irányuló gyűlöletét és azt is, hogy ha akarja, ha nem, a lánya mindig eszébe fogja juttatni az eseményeket. Mégis volt bennem egy ellenérzés is iránta és nem csak azért, mert a történet is azt sugallja, hogy egy kissé negatív karakter, hanem azért, mert nem értettem egyet a nevelési módszereivel és számomra a lánya iránti szeretet is furcsa volt. Ha most a vámpíroktól eltekintek és belegondolok, hogyha velem történne ilyesmi, én szinte megfojtanám a gyerekemet a szeretetemmel, mert sajnálnám őt, hogy milyen volt az apja. Ehelyett Cat édesanyja szinte csak akkor veszi emberszámba a lányát, ha sikeresen tért haza egy vadászatról és szinte semmi más nem érdekli Cat életéből, csak az, hogy: ugye kislányom megint letéptél ma egy vámpírfejet?  Kimondatlanul pedig ott lebeg a levegőben, hogyha nem, akkor nincs kaja és alvás, nyomás vissza vámpírt ölni, addig haza se gyere. A nagyszülők is rátesznek egy lapáttal erre a nyomásra, mert ha nem ezek a körülmények állnának fenn, akkor is nehéz lenne őket elviselni a maradi nézeteik és piszkálódásaik miatt. Nem csodálom, hogy Cat végül elköltözik. 

  A családi háttere adja a konfliktusok legtöbbjét, ami szerintem köteteken át fog ívelni, hiszen Cat egyik fő életcélja, hogy megtalálja az édesapját és megtorolja születésének körülményeit. A kisebb harcok is ebben segítik, hiszen harctudása egyre jobban fejlődik, míg a gyűlölete stabilan megmarad. 

  A könyv közepe felé kicsit unni kezdtem a történetet, illetve vontatottnak éreztem, mert az elején már az egyesség során felvetődik a fő szál problematikája, aztán mintha egy kicsit hűlni hagyná az írónő ezt a szálat. Edzés, edzést követ, kisebb harcok és napi rutinfeladatok váltják egymást, Cat visszamegy az egyetemre és bár vannak a főszálra utaló epizódok egy kissé lassan adagolta őket. Úgy éreztem, hogy a történet elején "beharangozott" színvonal zuhanni kezd, szexjelenet is bekerült ide, hogy egy kicsit bonyolódjon a helyzet és kezdtem megijedni, hogy tele lesz tömve ilyenekkel a sztori. Valahogy nem vágytam még egy pornós könyvre, néha abból is megárt a sok. A könyv utolsó harmadában viszont olyannyira felpörögtek az események és olyan csavarokat tartalmazott, hogy le a kalappal, ez mentette meg számomra az egészet. SPOILER! Megjelenik a rendőrség, hogy egy kicsit beleköpjön a levesükbe, majd egyre közelebb jutunk a főgonoszhoz és kiderül ki a csendestárs, aki nagy mértékben mozgatja a háttér szálakat, aztán megjelenik az FBI is, ráadásul az a részleg, ami a természetfelettivel foglalkozik és innentől engem már megvett az egész sorozat. SPOILER VÉGE!

  A stílus néha sántított egy kicsit, a kezdeti vagányságból néha átment közönségesbe, de ez az én egyéni problémám, mindenkinél máshol van az a határ, hogy mikortól tetszik neki egy beszólás és mikortól zavarja. Cat-et még most sem zártam annyira a szívembe, mint más karaktereket az első köteteknél, de nagyon érdekel és kíváncsi vagyok a történet folytatására. Benne van a levegőben, hogy kedvenc karakter lehet belőle. Bones-t is nagyon meg tudtam volna kedvelni, de valamiért nem sikerült még annyira. Talán az első benyomás nem tetszett róla, van egy autós jelenetük, ahol egy kissé közönségesnek és utálatosnak tűnt számomra. Ugyanolyan elítélendő és megvetendő vámpírnak láttam, mint akiket eddig Cat gyilkolászott és nagyon lassan ment az, hogy a véleményem megváltozzon róla.  A későbbiekben pedig a kemény vámpírt nagyon esendő embernek és egy kissé túlzottan romantikusnak találtam. Emiatt úgy éreztem, hogy a könyv végére, az egyik végletből átjutott a másik végletbe a személyisége és eldöntetlen maradt számomra, hogy kedvelem-e vagy sem. 

  Piros pontok járnak a harcjelenetek miatt, a történet miatt és azért is, hogy nem volt telenyomva szexjelenetekkel, amik lassították vagy az egész történetet kitöltötték volna. Pont annyi volt benne, amennyi kellett és megvolt az értelme. Nem csak a karakterek kapcsolatát fejezte ki, hanem egyfajta személyiségfejlődés is volt. 

  Viszont jár pár fekete pont: félúton voltam a sírhoz, akárhányszor Bones szájából kibukott az, hogy Cicuska. Szójátéknak nagyon jó, bár nem eredeti, de ez a becenév nekem katasztrófa volt. Személyes probléma, nem tagadom, de bennem erősen él a sztereotípia, hogy a hidrogénezett szőke hajú, buta plázacicát hívja a kétajtós szekrény Mackókája Cicuskának. Sem Bones karakteréhez nem illet ez a becézgetés, sem pedig egy olyan badass csajhoz, mint Cat. Ezzel már eleve az a gondom, hogy tőlem távol állnak az ilyenfajta becézések, de ez nem a könyv, sem pedig a fordító hibája. 

  Hatalmas nagy fekete pont nálam a szerelmi szál és nagyon sajnálom, hogy így lett megírva, ahogy. Egy több kötetes, hosszabb lélegzetű sorozatnál azt várnám, hogy a szereplők közti konfliktust a vonzalom okozza részről részre, hogy ne csak a főgonoszok miatt aggódjak, hanem azért is, hogy összejönnek vagy sem. Rengeteg vicces, kétértelmű és sziporkázó jelenetet hagyott ki ezzel az írónő, pedig ért ezekhez. A könyv elején vannak ilyen jelenetek, de sokkal jobban vonzott volna a párosuk, ha több kötetben van szerelmi konfliktus. Így is van, de az már nem annyira vonz, mivel eleve nem kedveltem meg annyira a párosukat. Számomra túl gyorsan ellőtte az írónő a szerelembe esést, a férfi túl gyorsan mondja ki a szeretlek szót és túl gyorsan megy át a kemény karakter gyengéd romantikusba. A női karakter már később mondja ki és ez jó, érthető is, de nekem még ez is gyorsnak tűnt. Amikor elhangzik az ő szájából is a "szeretlek", valahogy nem éreztem azt, hogy már eljutott idáig, hiszen olyan nagy jelei nem voltak, sőt még a végén sem láttam azt, hogy annyira oda lenne meg vissza.

Miért olvasd el? Ha szereted a badass csajos stílust, a sötét és véres hangulatot, amit megspékeltek szexjelenettel, akkor tetszeni fog. 

Miért ne olvasd el? Ha nem jön be annyira a szókimondó stílus, mert közönségesnek érzed, akkor nem lesz a kedvenced. Ha romantikus sztorira vágysz, akkor ahhoz egy kicsit kevés, inkább az akció van túlsúlyban. Ha eleged van a vámpíros történetekből, akkor inkább mást válassz. 

Ui.: 4 pontot kap a könyv, mert érzem/hallottam, hogy a többi kötet ennél sokkal jobb lesz, így nem lenne fair, ha ez is megkapná a max. pontot. 

________________________________________________________________________________________________

Történet: 4/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc: talán Cat, illetve az FBI

Tetszett: az alapötlet, a badass stílus, a harcok, a humor.

Nem tetszett: a becenév, a számomra indokolatlanul túl gyors szerelmi szál, elég lett volna a szexjelenet, ha már mindenképp feszültség kellett a karakterek között.

Kiadás: Ulpius-ház, 2009

Oldalszám: 416 oldal

________________________________________________________________________________________________
2011.10.25.