Kerstin Gier - Rubinvörös, Zafírkék, Smaragdzöld (Időtlen szerelem trilógia)

Miért pont ez? Imádom az időutazás témáját és szeretem a YA könyveket is, bár mostanában kezdenek veszíteni a varázsukból. (Egyszer nekem is fel kell nőni. :D)

Történet: Gwendolyn Sheperd nem egy átlagos családban nő fel. Az ő családja egy kicsit furcsa, ugyanis néhányuk képes utazni az időben. Mindenki azt hiszi, hogy Gwen unokatestvére, Charlotte a soron következő, aki az időutazásért felelős gént örökölte, ami a tizenhatodik születésnapon "aktiválódik". Megjósolták, hogy pontosan mikor születik meg ez a leszármazott, így nem volt kérdés, hogy Charlotte lesz az "örökös". Hibák azonban előfordulnak. Charlotte, aki egész életében arra készült, hogy majd az időben fog utazni (történelemtanulás, táncórák, vívás, stb.), mégsem örökli a gént, helyette viszont Gwen igen. Ezzel csak az a baj Gwen számára, hogy történelemből nem éppen jó, azt se tudja, hogy kell vívni, zenélni és táncolni meg pláne nem tud. Tudatlanul belecsöppen ebbe a világba, ahol számtalan életveszély fenyegeti, egy összeesküvés húzódik meg a háttérben, ráadásul az arrogáns Gideonnal kell átvészelnie mindezt, aki elvileg Charlotte szerelme. 

Vélemény: A könyvekről egy posztot írok, mert annyira olvastatta magát és annyira szerettem a sztorit, hogy még annyit se tudtam várni a kötetek között, hogy egy bejegyzést megírjak tisztességesen.

  Vannak azok a YA könyvek, amiket jobb, ha kihagy az ember és vannak az olyanok, mint az Időtlen szerelem trilógia, amit érdemes a kézbe venni. A téma egyszerűségében különleges, nem talált ki vele újat az írónő, de szerencsére nem az időutazás a központi téma, hanem a háttérben megbújó összeesküvés. A karakterek szórakoztatók, a főszereplő lány szerethető, nem nyávog, nem idegesítő, de nem is az a badass csaj, aki mindenben tökéletes és ügyesebben kezeli a helyzeteket, meg a fegyvereket is, mint egy pasi. A világ kidolgozott és minden részletében érdekes. Már maga az alaphelyzet is kíváncsivá teszi az embert. 

Itt egy furcsa család, egy furcsa házban, az egyik lakója örökli az időutazásért felelős gént, a másik szellemeket lát, a harmadiknak pedig látomásai vannak és egy kicsit zakkant. Nem kell elolvasni egy kötetet ahhoz, hogy végre beinduljon a sztori és kiderüljön a konfliktus tárgya, mert szerencsére rögtön tisztában leszünk a helyzettel.

  Szeretem az időutazás témáját és az ebből eredő konfliktusokat, így egy-két ellentmondást és hibát találtam a könyvben, de ez abszolút nem érdekelt, mert nem ez volt a sztori lényege. Nem az időutazásról olvastam egy elméleti tanulmányt, hanem egy könnyed sztorit, így elnéztem az írónőnek, ha valami nem stimmelt. 

  Az Időtlen szerelem trilógia egy bűbájos sztori, van benne szerelem, izgalom, sok humor, rejtély és talány. A harmadik kötet végéig le se tudtam tenni a könyvet, csak úgy faltam a sorokat. Nem is tudom, hogy mikor olvastam el utoljára ilyen hamar egy trilógiát. Szerencsére megvártam, hogy az összes rész megjelenjen, utána kezdtem csak elolvasni. Borzasztó rossz lett volna várni egy-egy évet az újabb részre.

  Nagyon jó volt ebben a világban lenni, ki se akartam jönni onnan a zord valóságba. Nagyon szerettem a karaktereket, különösen a hóbortos nénit és a vízköpőt (annyira édes volt, ráadásul a legtöbb humora ennek a karakternek volt), Gideon pedig természetesen felkerült a fiktív szerelmek listájára. 

  Külön érdekesség volt számomra, hogy míg általában a trilógiák második része egy átvezető kötet, így nem sokat adnak a sztorihoz vagy csak belassítják azt és elrontják a hangulatot, addig ennél a trilógiánál nem így volt. A második kötet talán még jobb is volt, mint az első. De hogy találjak valami hibát is, mert ennyire kukacos vagyok, a harmadik részben, a lezárásnál maradt egy kis hiányérzetem. Egy fokkal nagyobb durranásra számítottam a végére, egy kicsit csalódott voltam. 

   Különlegesség még, hogy nemcsak a szerkesztés volt végre jó munka, hanem a küllem is tetszett, illetve az, hogy a betűk olyan színűek, mint az adott könyv borítója. Egyáltalán nem volt zavaró így olvasni, sőt, valami pluszt adott a hangulathoz. 

  Ez a sorozat tökéletes olvasmány a hideg, havas, téli estéken, kakaóval a kézben, pokrócba burkolózva. Az első részből film is készült, bár az nem nyerte el a tetszésemet. Nem sikerült a filmnek visszaadnia azt a melegséget és bájt, ami a könyvből áradt. Valahol a felénél kikapcsoltam, ráadásul bosszantott, hogy összekeverték a kötetek történéseit. Megint meggyőződtem róla, hogy a könyv általában, jobb, mint a belőle készült film, legalábbis számomra. 

_____________________________________________________________________________________________
 Történet: 6/5

Karakterek: 6/5

Tetszett: minden.

Nem tetszett: -

Kedvenc: Gideon; a hóbortos nagynéni; a vízköpő, Xemerius

Fordította: Szakál Gertrúd

Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2010 (I. kötet), 2011 (II. kötet), 2012 (III. kötet)

Oldalszám: 336 oldal (I. kötet), 360 (II. kötet), 448 oldal (III. kötet)
_____________________________________________________________________________________________ 

Dr. Zakaria Erzinclioglu - Helyszínelők

Miért pont ez? Sok minden változik az életemben, de a krimi műfaja és a helyszínelős sorozatok iránti rajongásom változatlan, így nem volt kérdés, hogy ez egy "must have" könyv. Szerencsére az Alexandra szokásos nagy akciójában, ez a könyv is a leértékelt listán volt. 

Történet: Ez egy képes útmutató a helyszínelők munkájáról, nem pedig regény, így nincs története. Mégis egy novelláskötethez tudnám hasonlítani, mert sok apróbb történet, valós esemény rejtezik a sorok között. 

Vélemény: Néha olyan okos tudok lenni, néha meg annyira hülye, hogy az felháborító. Azt hittem, hogyha elolvasom a könyvet, akkor okos leszek helyszínelő témában is és érteni fogom, hogy a sorozatokban mit is csinálnak pontosan. Hülye elvárásaim vannak magammal szemben. Való igaz, hogy a könyv jó kis alapot ad, de minél többet olvastam, annál inkább meggyőződtem róla, hogy a helyszínelők polihisztorok, tudásuk egy tudóséval ér fel. Nem véletlenül tanulják sokáig ezt a szakmát sem. A tanulmányok mellé kell egyfajta tehetség is. Tehetség, hogy felismerjék, hogy egy helyszínelés során mi az a legapróbb részlet, ami releváns a nyomozás szempontjából és mi az, ami egyszerűen csak szemét.

  A könyv bemutatja az alapokat és egy kicsit mesél is a helyszínelés kezdeti időszakáról. A bűnügyi tudomány alapelvét az 1800-as évek végén Dr. Edmond Locard alkotta meg, miszerint "minden érintkezés nyomot hagy." Dr. Locard akkoriban az igazságügyi orvostan egyik szaktekintélye volt és Sir Arthur Conan Doyle ismerőse is. Locard elvét nagyon sokszor emlegetik pl. a CSI Miami Helyszínelőkben is. A "minden érintkezés nyomot hagy" elve tömören összefoglalja a helyszínelők munkáját, ugyanis, mindent, a legkisebb porszemet is meg kell vizsgálniuk a nyomozás során. 

  A munka legunalmasabb és leghálátlanabb része, amikor sárban, mocsokban, bogarak közt esetleg csúszniuk-mászniuk kell, hogy mindent bezacskózzanak, hogy utána alaposabb vizsgálat alá vessék. Itt jön a képbe a tehetség és a tapasztalat, hogy a "mindent darabjaira szedtünk"-ből, melyek azok a darabok, amik kellenek. 

  A legjobb részének a vizsgálat tűnik, bár a várakozás unalmas lehet, de ha pozitív az eredmény vagy rávezet egy nyomra, akkor nagyon izgalmas. (Egyébként a filmsorozatok nagyon ügyesen izgalmasnak tüntetik fel a munkát.) Itt jön képbe a tudás. Bár ma már nagyon profi gépekkel dolgoznak a helyszínelők, legalábbis Amerikában biztosan, így gyors és pontos eredményeket kapnak. Régen viszont nem állt rendelkezésükre ennyi segítség, így a helyszínelőknek tudósoknak kellett lenniük. Ők is szakosodnak persze, de az általánosságban elmondható, hogy a legfontosabb eljárásokkal tisztában kell lenniük és a fizika-, valamint a kémiatudás elengedhetetlen számukra.

  A könyv ezeket az eljárásokat és munkafolyamatokat mutatja be, de csak felszínesen, ugyanis egy-egy apró tárgy vizsgálata és a szükséges szakmai tudás könyvtárakat tölthet meg, lehetetlenség pár száz oldalban alaposan belemélyedni a témába.

  Megtörtént esetek képeivel és történeteivel tarkított a könyv. Az író ezeken keresztül érzékelteti, hogy mennyi múlhat akár egy apró szöszön is. Emberi életek múlhatnak rajta. A politikai befolyásra is találtam pár burkolt célzást a könyvben. Az író nem foglalt állást régi ügyekben, de azért finoman érzékeltette, hogy néhány esetben a tudomány az ellenkezőjét bizonyítaná.

  A könyv a halálnemektől, a ballisztikán át kitér egészen a haj-, szövet-, írás- és hangelemzésekre is, az üveg tulajdonságaira, a narkotikumokra, a tűzesetekre, a bombákra és a biológiai fegyverekre is. Valamelyikkel csak érintőlegesen foglalkozik, van amelyikbe viszont mélyebben belemegy, de nagyon jól bemutatja, hogy tényleg minden érintkezés nyomot hagy. Erről viszont eszembe jutott, hogy nagyon régóta foglalkoztatja jobb esetben az írókat, rosszabb esetben a gyilkosokat, a tökéletes gyilkosság.

A tökéletes gyilkosság

  Azért nem találják a krimiírók a tökéletes gyilkosságra a választ, mert Dr. Locardnak tényleg igaza van. "Minden érintkezés nyomot hagy." Minél fejlettebb a társadalmunk és a technika, ez annál inkább csak igaz állítás lesz. Találkoztam már olyan szereplővel, akit úgy mutatott be a szerző, hogy a tökéletes gyilkos. Kopaszra nyírt feje volt, szőrtelenítette az egész testét, kizárólag olyan ruhákban járt, amikből nem jöhettek ki szövetszálak, nem szöszöltek, kesztyűt viselt, olyan cipőt vett fel, aminek a redőibe nem furakodhatott be sár, kavics, por, szinte semmi és még illatszereket sem használt. Ezzel a szerző lezártnak tekintette a problémamegoldást, ugyanis a főhős semmiféle nyomot nem hagyott maga után. De ez valóban így lenne? A Helyszínelők könyv megadta a választ, bár az egyszerű hétköznapi logika is rávezeti az embert, hogy ez nem ilyen egyszerű.

  A cipőnek akármilyen is a talpa, nyomot hagy. Mivel a talaj felszíne mindig változó, ezért valahol a tett helyszínének közelében ott lesz a lábnyoma, mert az ember nem tud súlytalan lenni, ilyenkor teljesen mindegy, hogy milyen a cipőtalp. Az illatszerek használatának mellőzése sem ér sokat, mert az embernek akkor is van szaga, maximum a mi orrunk nem érzékeli és még lehetne sorolni, hogy mennyi mindenen bukhat el a gyilkos. A helyszínelők pedig pont ezeket a buktatókat keresik és találják meg. Tehát nincs tökéletes gyilkosság, csak hanyag vagy hibás munka van.

    A sok eljárás és hiperszuper gép bemutatása mellett a legmeglepőbb az volt, hogy sokszor a legegyszerűbb dolgok és megoldások a legjobban nyomra vezetőek, hiszen a gépek is tudnak tévedni. Néha szükség van még a gépek előtti tudásra is, illetve szükség lenne, ha a törvények elfogadnák ezeket az eljárásokat. Az egyik a nyomolvasás. Egy régebbi gyilkossági esetnél a nyomozók és a helyszínelők elakadtak, mígnem valakinek eszébe jutott, hogy a beduinok kiválóan ismerik a természetet, hiszen az életmódjuk ezt követeli meg, kitűnő nyomolvasók. Segítségüket kérték és sikerrel is jártak. A rendőrök nem találtak lábnyomot, a beduinok viszont nemhogy megtalálták egy férfi lábnyomait, de az egész útját végig tudták járni. A tettest ugyan elkapták, de utólag más módszerekkel kellett a bűnösségét bebizonyítani, mert a beduinok nyomolvasását, mint módszert és bizonyítékot, nem fogadta el a törvény. 

   Bár a helyszínelők munkája sok mocsokkal és rengeteg borzasztó látvánnyal jár, mégis van benne művészet és szépség. A legapróbb hétköznapi tárgyakból, részecskékből, darabkákból kell kitalálniuk egy eset történetét, rejtvényeket kell megfejteniük, lehetőségeket kell kizárniuk, mígnem eljutnak a megoldásig. Bár a való életben nem úgy működik, mint a filmekben, nagyon sokszor nem találják meg a tökéletes választ és nem tudják meg a sztori teljes egészét, maradnak rejtélyek. 

  Összességében borzasztó érdekes volt a könyv, legalábbis számomra, mert nagyon érdekel a helyszínelők munkája, imádom a krimiket gyerekkorom óta és mindig is irigyeltem a krimiírókat, hogy az orromnál fogva tudnak vezetni. Nem lettem szakértő a könyv elolvasása után sem, de érdekes lesz ezek után egy krimit a kezembe venni, hátha ezúttal nem sikerül annyira átvernie az írónak, mert valami aprócska tudás azért rám ragadt. 

  Krimirajongóknak és a helyszínelő sorozatok rajongóinak alapdarab, egy "must have" könyv.

_______________________________________________________________________________________________
Értékelés: 6/5

Tetszett: hiánypótló könyv, nemcsak a téma volt érdekes, hanem az írás is nagyon élvezhető volt.

Nem tetszett: túl rövid volt. El tudnék képzelni egy minimum 1000 oldalas könyvet a témában.

Fordította: Győrvári Borbála

Kiadás: Alexandra, 2006.

Oldalszám: 192 oldal
_______________________________________________________________________________________________

Meglepetések napjai, avagy nekem is lehet néha szerencsém

Nőnap alkalmából úgy gondoltam, hogy mi mással is lephetném meg magam, mint könyvekkel. Itt volt a megfelelő kifogás (nem mintha nem lenne mindig), hogy miért is könyvre költök. Már megint. Az utóbbi időben amúgy is fájlaltam, hogy legalább tíz sorozatomból hiányoznak részek, így "vadászni" indultam Cassie Palmer két kötete után. Súlyosbította a helyzetemet, hogy megláttam az ötödik rész (Holdvadász) lélegzetelállító kék-fekete borítóját. A könyv még előkészületben van, de már most csorog utána a nyálam, pedig két kötettel le vagyok maradva. Abból kiindulva, hogy a hörcsögnek sincs lelkiismeret furdalása, hogy gyűjtöget, eldöntöttem, hogy nekem se lesz. 

  Ha már Karen Chance, akkor Cor Leonis. A Kiadó Könyváruházánál kötöttem ki és tátva maradt a szám. Úgy éreztem magam, mint egy igazi, hús-vér függő. Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatát láttam meg, nagyon is kedvezményes áron, így rögtön regisztráltam és a teljes sorozat landolt a kosaramban. Ha már ennyit spórol az ember egy hőn áhított sorozaton, persze, hogy hozzácsap még ezt-azt, így a Cassie Palmer sorozatot is sikerült aktuálissá tennem.

  A lényeg most kezdődik, ugyanis nem a saját vadászó és gyűjtögető életmódomról akarok beszámolót írni, hanem a Cor Leonis Kiadóval való első és egyben meglepő "találkozásommal". A rendelés után egy gépi üzenet visszajelzett, hogy befogadták a rendelést. Másnap még egy gépi üzenet fogadott, hogy valami hiba történt, elnézést kérnek a kellemetlenségért, de a hiba miatt további csekély kedvezményt kapok. Nem izgattam magam túlságosan, hiszen nem élet-halál kérdése egy könyvrendelés, ráér az egy nappal később is, bár a szállítás akkor körülményes lesz. Ha már bonyodalom, akkor miért ne legyen még nagyobb alapon írnom kellett nekik, hogy kivételesen a pénteki napon nem tartózkodom egész nap a szállítási címen, így halasszuk el még egy nappal, ha lehetséges. 

 Az ember már hozzászokott, hogy a legtöbb ügyfélszolgálat email címéről gépi üzenet pattan vissza vagy csak napokkal később jutnak a rengeteg levél végére vagy egyáltalán nem is válaszolnak. Egy óra se telt el és egy élő embertől kaptam választ és mint kiderült, én voltam a sületlen, hiszen szó sem volt még a szállításról, de olyan türelemmel és kedvességgel válaszoltak, hogy meglepődtem. Fordított esetben én elküldtem volna saját magamat melegebb éghajlatra, azzal a címszóval, hogy minek neked könyv, hogyha egy vásárlási és szállítási feltételek szöveget nem tudsz rendesen  értelmezni. A Kiadó helyett leszidtam saját magam.

  Mindenki ismeri azt a mondást, hogy a baj csőstül jön. Rám ez különösen érvényes, nem is én lennék, ha nem lennének rám érvényesek az általános életigazságok. A következő munkanapon még meg se kaptam a csomagomat, mikor kaptam még egy levelet, hogy "találtak két könyvet az asztalon, aminek semmi keresnivalója nincs ott, így legyek szíves és jelezzek vissza, ha megkapom a csomagot és valami hiányzik belőle". Nem estem kétségbe, néha nagyon türelmes tudok lenni, talán azért, mert megszoktam, hogy velem mindig előfordul minden, ami csak előfordulhat. Úgy neveltek, hogy ahol ember dolgozik, ott hiba is van, tapasztaltam is, én is szoktam hibázni, már eleve az nagyon kellemetlen tud lenni, ha megtörténik. Minek írjak panaszlevelet és háborodjak fel, ha van megoldás és kedvesen állnak hozzám? Szerintem nagyobb erőfeszítésbe telik szemétnek lenni, mint kedvesnek, így türelmesen vártam, hogy mi lesz a végkifejlet.

  A csomag megérkezett és Cassie Palmer két része hiányzott, helyette találtam benne egy naptárat és egy horoszkóp könyvet. Megírtam a kedves hölgynek, hogy valóban nincs benne a két Karen Chance könyv, viszont én is találtam két dolgot, aminek meg nálam nincs keresnivalója, hogyan tudnánk a cserét a leghatékonyabban véghez vinni? Míg a választ vártam, gyönyörködtem a Tündérkrónikákban, aminek minden egyes részében találtam ajándék könyvjelzőt, aminek szintén megörültem, hiszen azt is gyűjti a könyvmoly. 

  Az örömöm még nagyobb lett, mikor választ kaptam a levelemre fél percen belül, csak ugye én később vettem észre, mert könyveket pakolgattam a bal oldalamról a jobbra, majd vissza csillogó szemekkel és a könyvjelzőimet rendezgettem, meg a hasonló szertartásokat bonyolítottam le, mint amilyeneket minden könyvmoly végigcsinál, amikor kincsekre tesz szert. Az ügy végkifejlete az lett, hogy aznap rögtön feladták a két hiányzó kötetet, elnézést kértek és közölték, hogy a "nálam lévő idegen dolgok", a naptár és a horoszkóp könyv ajándékok, nem tévedésből kerültek a csomagba. Egy rossz szavam se lehetett és nem is volt. Másnap meg is kaptam a két kóborló könyvet, úgyhogy újra helyére billent a világ és "majdnem" teljes lett a Cassie Palmer sorozatom. (Irigylem a saját csip-csup problémáimat.) 

  Amiért ilyen kedvesek és türelmesek voltak velem, amiért ilyen hatékonyan és gördülékenyen meg tudtuk oldani a két kóborló könyv problémáját, úgy gondoltam, hogy minimum annyit érdemelnek, hogy állandó törzsvásárlójukká válok a kellemetlenségek ellenére és megírom ezt a furcsa köszönet félét. A mai világban sajnos az a tapasztalat, hogy az emberek türelmetlenek és idegesek egymással, így képtelenek kedvesen viszonyulni a másikhoz, főleg olyan helyzetekben, ahol egyszer sok emberrel kell foglalkozni. Az email-ek jönnek-mennek, állandóan csörög a telefon, miközben három ügyfél/vásárló/kilens áll az ember feje felett és még vagy hatan várakoznak az ajtó túloldalán, szóval káosz van, így nagyon nehéz nyugodtnak, kedvesnek és türelmesnek lenni. Manapság már azon csodálkozom, ha valaki képes erre. 

  A többi webáruházzal nincs hasonló tapasztalatom, ott eddig csak automatikus gépi üzenetekkel találkoztam, így nem tudhatom, hogy másoknál ez hogyan működik, de a Cor Leonis-nál remekül. A körülöttem élőknél viszont párszor már előfordult más termékek esetében, hogy a cégek nem azt küldték ki vagy másét postázták vagy rossz állapotban vagy meg sem érkezett a rendelt termék, pedig ők váltig állították, hogy feladták. Ott az ügyfélszolgálatról gépi üzenetek pattantak vissza, hónapokig tartó telefonálások és levelezések mentek postai úton, mire sikerült (ha egyáltalán sikerült) megoldani a problémát. Ezek után egy szavam se lehet, hogy még mielőtt észrevettem volna a hiányt, már szóltak is és pillanatok alatt megoldódott minden.

  Szóval törzsvásárló leszek, mert tetszik a Cor Leonis hozzáállása, a megbízhatóságuk, a kedvezményekről már nem is szólva, ráadásul még azt is észrevettem, hogy különleges kedvezményeik is vannak moly-tagoknak vagy bloggereknek. Ha könyvet rendelnél, érdemes hozzájuk fordulni.

Cynthia Hand - Angyalfény

Miért pont ez? Az első részért oda meg vissza voltam. A kedvenc angyalos sorozatom. 

Hivatalos fülszöveg: Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, mégsem tudott felkészülni a döntésre, amelyet a végzetes napon kellett meghoznia. A rendeltetését közel sem olyan egyszerű teljesíteni, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre jobban megismeri az angyalok világát, a Jó és a Rossz közötti harcot, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.

Vélemény: Kétszer is elolvastam és nyáron megint el fogom olvasni, aztán meg várni fogom az őszt, hogy végre az új részt is a polcom kiemelt részére tegyem a két kötet mellé. Próbálok nem elfogult lenni, bár nagyon nehéz nem annak lenni. 

  Mondhatom azt is, hogy a második rész sokkal jobb volt, mint az első, bár az Angyalsorssal sem volt bajom, sőt, nagyon is szerettem. Ebben a részben viszont rengeteg kérdésre megkapjuk a választ, ami az előző részben nyitva maradt, sokkal többet megtudhatunk az angyalokról is. Mint ahogy a fülszöveg is ígéri, a Jó és a Rossz közti harcot, a kezdeteket, az angyalok történetét és legfőképp Clara szüleinek és a főgonosz, Samjeeza legendáját is megismerhetjük. Csupa meglepetés és izgalom van a lapokon. Clara nemcsak az angyalok történetét kutatja barátnőjével, Angelával, hanem arra is megpróbál fényt deríteni, hogy az elszúrt küldetésnek mi lesz a következménye, kap-e másikat vagy esetleg megbűnhődik érte. Félelmeit csak erősíti egy újabb látomása, melyben valakinek a temetésére megy. Egy szerettének az elvesztésétől való félelme még az elrontott küldetés miatti aggódását is felülmúlja. Mindemellet Jeffrey, az öccse is egyre furcsábban viselkedik, valamit titkol és mintha kezdene a sötét oldal felé húzni. Ha ez sem lenne elég, ott van Tucker és Christian. Bár Clara tudja, hogy Tuckert szereti és leghőbb vágya, hogy egyszer összeházasodjanak és a városban maradva éljék le az életüket, nem tudja letagadni, hogy Christiannal furcsa kapcsolata van, amit még ő maga sem tud kibogozni.

  A karaktereket változatlanul imádom. Clara vicces, most is csetlik-botlik angyalként, de már kevesebbet, igyekszik komolyabban venni az angyallétét, amiben Angela is nagymértékben támogatja. Klubot alapítanak, aminek az a célja, hogy együtt fejlődjenek, gyakoroljanak és kicseréljék egymás közt az angyalokról szóló ismereteiket. Nem csak emberként számítanak tininek, így muszáj önmagukról és a fajról tanulniuk. A gyűlések alkalmával kezd kibontakozni előttünk a származásuk története, ami már önmagában kiérdemelne egy külön regényt. 

  Clara, amellett, hogy részben angyal, ember is, így kénytelen az emberi jövőjével is foglalkozni. Főiskolát kellene választania, hiszen abból még angyal nem élt meg, hogy a küldetése után rohangált. Ennek viszont sok akadálya van. Nem igazán tudja, hogy emberként milyen foglalkozást szeretne választani, hová menjen. A családját és Tuckert nem akarja hátra hagyni, Tucker viszont nem akar elmenni. Angela ezzel szemben határozottabb, annak ellenére, hogy még mindig várja az égi jelet, hogy mi is lesz a küldetése. 

  Clara egész jól elnavigál a sok probléma között, de ahelyett, hogy valamelyik megoldódna, még egy felüti a fejét. A gyűlések, az elrontott küldetés következményére való felkészülés, az angyallét tanulmányozása és a főgonosz elleni küzdelem miatt egyre több időt kénytelen Christiannal tölteni, miközben Tuckerrel kevesebet tud lenni. Tucker meglepően jól tűri ezt, de érezni lehet a levegőben, hogy nem lesz ez így jó. Clara hiába negyedvér, akkor is angyal és ebbe a világba nem viheti magával Tuckert, teljesen emberi életet viszont nem tud élni, mert a látomásaitól, a családjától, a főgonosztól és a képességeitől nem tud akarattal sem megválni. Csúnya dolog tőlem, de én végig azért imádkoztam, hogy szakítsanak, hiszen én a kezdetektől Christian-párti vagyok és eddig egyedüli fanja. (Tucker szavajárásával: Mit láttok egy olyan srácban, mint Tucker?)   

  Christian karakterét is jobban megismerhetjük ebben a részben és ez csak tovább fokozta rajongásomat. Mindig ott volt Clarának és az, hogy szinte Claráék házának tetejére költözött, csakhogy szemmel tarthassa a lányt, felért egy hatalmas vallomással. Bár Tucker az emberi mivoltot erősítette a lányban és békés, nyugodt életet kínált neki, nekem valahogy izgalmasabbnak és bensőségesebbnek tűnt az a jövőkép, amit Christian tudott volna nyújtani. Christian olyan, mint Clara, hasonló a hasonlóval. 

  A szerelmi szálról visszakanyarodva az angyalok történetére, annyi mindent megtudhatunk rólunk, hogy nem is értem Cynthia Hand miért nem írt ebből egy előzmény trilógiát. Annyi lehetőség lenne benne, annyi mindent ki lehetne ebből fejteni, hogy megérne még pár kötetet. Clara szüleinek története és Samjeezáé egy egészen más világba vitt el a világon belül. Valószínű, hogy még többet is megtudunk majd a harmadik részben, hiszen számomra nem befejezett még az ő történetük sem. Nem is tudom, hogy az utolsó részben, hogyan fog az írónő ennyi szálat elvarrni. Egyébként Samjeeza tipikusan az a rosszfiú/főgonosz, akit kedvelni lehet és neki is van egy története, amiről alig várom, hogy többet is megtudjak. 

  Új szereplők, még több angyal lép a képbe, egy egész társadalmat ismerhetünk meg, csupa kedves alakkal együtt. Egyre inkább érződik, hogy Clara inkább abba a világba tartozik, nem pedig az emberekébe. Az öccse, Jeffrey is komolyabban veszi az angyallétet, mint az emberit, egyedül Clara az, aki még annyira ragaszkodik ahhoz, hogy átlagos maradjon. Mintha csak le akarná tudni a küldetését, mint egy kötelességet, hogy utána visszavonuljon Tuckerrel egy farmra. 

  A stílus változatlanul nagyon jó, sokszor hangosan felnevettem a poénokon, de voltak olyan szomorú és megható jelenetek, hogy elpityeredtem, ebből is látszik, hogy nagyon beleéltem magam a történésekbe. Ez nem volt nehéz, hiszen Hand nagyon jól adagolta az érzelmeket is. A könyv megtartotta azt a bájosan vicces és megható stílust, amitől úgy érzi magát az ember, mintha egy pihe-puha vattapamacs közepén ülve olvasná a könyvet. A kivitelezés pedig egyenesen gyönyörű, talán még szebb is, mint az első részé!

  A következő rész ősszel fog megjelenni Angyalvágy címmel, amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy nagyon vágyom a harmadik részre, hogy újra visszacsöppenhessek az angyalok világába. 

Ajánlás: ha tetszett az első rész, akkor muszáj elolvasnod, jobb lett, mint az első. Az angyalos sztorik kedvelőinek pedig kötelező darab! A világ vicces és bájos, a karakterek pedig nagyon szerethetők. 

                                          A könyvet köszönöm a Maxim Könyvkiadónak!       

__________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból 

Kedvenc: Christian, Angela, Jeffrey, Samjeeza

Tetszett: sokkal több volt az angyalos rész, az események pedig jobban pörögtek

Nem tetszett: -

Kiadás: Maxim Könyvkiadó, 2012 (Dream válogatás)

Fordította: Komáromy Rudolf

Oldalszám: 432 oldal   

_________________________________________________________ 

  

Mats Strandberg és Sara B. Elfgren - A Kör

Miért pont ez? Mert skandináv írók szerzeménye és boszorkányos.

Hivatalos fülszöveg: Engelsfors apró, festői kis város Svédországban. Az itteni középiskola elsősei között van hat lány, akik különböznek a többiektől. Semmi közös nincs bennük, csupán az, hogy mindegyikükben természetfeletti erő lakozik.

    Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott fiút találnak a suli egyik mosdójában. Mindenki öngyil-kosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra a túléléshez. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasz-tottak.

  A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg…

    Kiállhatatlan szülők, iskolai gondok, barátság, szerelem, varázslat és halál tölti be az ifjúsági regénytrilógia első kötetének lapjait.

   Vélemény: Az első 100 oldal után már egyszer kifejtettem az első benyomásomat a könyvről és a véleményem mit sem változott a könyv elolvasása után. A skandináv írók sajátosságának tartom, hogy elképesztően hátborzongató és komor stílusban képesek írni, aminek köszönhetően mélyebb nyomott hagynak az olvasóban. A félelem jobban rátelepszik az ember elméjére, a tárgyilagosabb stílus pedig komolyabbá teszi a témát. Most sem kellett csalódnom, hiszen a szerzőpáros remekül visszaadta számomra ezt a hangulatot. 

   Már a bevezető jelenetnél érzeni lehet, hogy itt nem lesz semmiféle szépítés, nem megy el a történet a szokásos amerikai fantasy-k irányába, nem egy tipikus iskolai hangulat lesz az uralkodó, focicsapattal, pompon lányokkal, iskolai bálokkal. Nem is egy átlagos lány szeret bele egy természetfeletti lénybe, hogy utána több száz oldalon nyűglődjenek, fűszerezve egy kis akcióval és fantasy-vel. A Kör hiába ifjúsági regény is egyben, kilép az iskola szűk kereteiből és az átlagos tinédzser létből. Minden egyes szereplőnek komoly háttere van, nagyobbak a problémáik egy letört körömnél vagy annál, hogy új iskolába kerültek, mert új városba költöztek. 

  Mindegyik lány életében olyan valós problémák vannak, amelyek lépten-nyomon előfordulhatnak vagy elő is fordulnak a környezetünkben. Anna-Karin édesanyja pl. alkoholista és olyan, mint egy jiddis anyuka, legfőbb szerepe az, hogy mártírt játszik. Ebben a családban a nagypapa az, aki próbálja rendben tartani a dolgokat, de korát tekintve is nehezen boldogul. Anna-Karin érthető módon nehezen viseli el a saját édesanyját és ez a viszony nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a lány mit és miért fog megtenni a jövőben. Vanessa nem kedveli édesanyja párját, aki a mostohaapja lett, nem tudja őt befogadni a családba. Talán ennek köszönhető, hogy a saját párkapcsolata sem nevezhető idillinek. Rebecka evészavarokkal küzdött és még mindig vékony jégen táncol. Egyik legfőbb félelme, hogy kiderül a betegsége és akkor elveszíti a szeretteit, úgy mint Gustaf-ot, a párját. 

    Annyi személyes probléma és nehéz téma szövi át a történetet, hogy a fantasy szál nélkül is megállta volna a helyét. Kevesebb olyan könyv található a piacon, ami a tinédzserek problémáival foglalkozna regényes formában, az ő nyelvükön, mintha az emberek félnének attól, hogy ilyen történeteket írjanak, olvassanak vagy adjanak a gyerek kezébe. Ezért külön díjaztam ezt a szálat a Kör esetében, sokkal emberibbé és sebezhetőbbé tette a szereplőket. Az életük egy-egy epizódját olvasva, alig vártam, hogy végre valami klassz és jó is történjen velük, de ugye ott van a skandináv komorság, így az életükben a rejtélyen túl, a félelem is állandó lett.

   Eleinte nehéz volt megkülönböztetni a lányokat és a családjukat, mert mindegyik családban volt valami probléma. Gyakran összekevertem őket és elgondolkoztam rajta, hogy most Minoo anyukája orvos vagy Anna-Kariné? Most Vanessának van mostohaapja vagy Rebeckának? Mindegyik családnak és lánynak hasonló jellegzetességei voltak, de pár fejezet után kitisztul a kép. Nem bántam volna, ha Elias is több szerepet kap a történetben, őt nem lehetett volna összekeverni senkivel sem és érdekes irányba vitte volna el a viszonyokat, de a szerzőpáros elég vérmes diktátor, ha a karaktereik sorsáról van szó. (Imádom, hogy ettől kiszámíthatatlan a sztori.)

  A történet nagyon összetett és talán a fentebb említett problémás-emberi szál miatt éreztem néha hiányt. Hiányoltam belőle a még több rejtélyt és fantasy-t, amitől pörgősebb lett volna a történet. Bár a figyelmem egyszer sem lankadt és le se tudtam tenni a könyvet, érdekelt a lányok magánélete, főleg Minoo-é. Nagyon nagy hatással volt az eseményekre, hogy milyen a lányok élete és a háttértörténetük kibontása lassan ment. A főszereplő lányok valamennyire ismerték már egymást, mielőtt a képességeik megjelentek volna. Vagy névről vagy hallomásból vagy látásból, de ismerték egymást, mégsem barátkoztak össze, így kíváncsi voltam, hogy a "közös baj" vagy "közös rejtély" mennyire hozhatja őket össze. A szerzőpáros jó munkát végzett, életszerűen alakította a jól kidolgozott karakterek közti viszonyokat. 

   A nézőpont váltása még az elején okozott némi zavargást, de később a könyv előnyévé vált. A karakterek jobban elkülönültek, jobban meg lehetett ismerni őket, a motivációjukat, a szándékaikat és hogy ki hogyan éli meg a képességek megjelenését. Olvasóként szinte minden mozzanatról tudunk, így csak fokozódik a lányok közti kezdeti bizalmatlanság érzete bennünk, hogyha valamelyikük nem mond el egy lényeges információt a többieknek. A karakterek bemutatásához idő kellett, így érthető, hogy néha lassabban haladt a történet, de egy első kötettől ez el is várható. Még a mellékszereplők sem lettek elhanyagolható karakterek, pedig benne volt a bukás lehetősége, hogy a főbb szereplők amennyire kidolgozottak, annyira elsikkadnak mellettük a többiek.

   A lányok élete eleve nehéz, ennek tetejébe különleges képességek birtokába jutnak, amit nem értenek és amiket nem tudnak kezelni, furcsaságok történnek körülöttük, élet-halál kérdése dolgok, ráadásul életükbe bekúszik az állandó félelem is, hiszen valaki vagy valami vadászik rájuk, őket akarja. Miközben megpróbálják tagadni a képességeket és megpróbálnak elzárkózni az egésztől, hiszen van elég bajuk amúgy is, kénytelenek lesznek kinyomozni, hogy miért pont ők a kiválasztottak, miért pont velük történik mindez. Sok kérdésre megkapjuk a választ, de sok szál elvarratlan marad, így bőven lesz még ok, hogy miért is vegyem kezembe a következő két kötetet. Izgatottan várom, hogy mi lesz, amikor a képességeiket már tudatosan tudják használni, ha fény derül minden rejtélyre és hogyan fogják megvívni a végső harcot.

  A komor hangulat, az "élő" karakterek, a rejtélyek és a borzongás miatt kellemes meglepetés volt a könyv, felüdülést jelentett a sok tucat-fantasy után. Az egyik gyengémet is eltalálták: a rejtélyes tárgyak jelenlétét és a rejtvényeket kimondottan imádom. A szerzőpáros nagyon jó alapokat rakott le az első kötetben, így csak remélni tudom, hogy a következőkben ugyanilyen szépen kidolgoznak egy olyan történetet, hogy a szám is tátva marad. Erre nem  is kell olyan sokat várni, hiszen a következő rész áprilisban fog megjelenni a Tűz címmel.

   

 Ajánlás: hogyha szereted a hátborzongató történeteket, akkor kiváló olvasmány lesz, hiszen a skandináv írók szerintem nem is képesek más stílusban írni, csak úgy, hogy a hideg kiráz. A boszorkányok is végre helyet kapnak a sok vámpír, tündér és egyéb lény mellett, így ha te is rajongója vagy a boszis sztoriknak, akkor ez egy must have darab. Ráadásul a folytatásra sem kell egy évet várni, csak egyetlenegy hónapot. Addigra bőven el is lehet olvasni, hiába egy (gyönyörű) féltégla. 

 

                 A könyvet köszönöm a Geopen Kiadónak!

 

____________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból 

Kedvenc: Rebecka, Elias, Minoo

Tetszett: a jól kidolgozott karakterek, a háttértörténetük komolysága, a hátborzongató hangulat  

Nem tetszett: egy kicsivel erősebb fantasy szálra számítottam, de még az események elejét ismerhettem meg, így nem kizárt, hogy ez fel fog erősödni a következő részekben.

Kiadás: Geopen Könyvkiadó, 2012  

Fordította: Péteri Vanda (aki előtt le a kalappal, hogy az amerikanizálódó világban megtanult svédül)

Oldalszám: 548 oldal 

____________________________________________________________________

 

Ransom Riggs - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Miért pont ez? A reklámok áldozata lettem.

Történet: A történet főhőse, a tizenhat esztendős Jacob, nagyapja furcsa történetein nőtt fel. A különleges mesék elbűvölték a kisfiút, de ahogy a felnőtté válás útjára lépett, már kevésbé izgatta, hogy a nagyapja miket mesél neki. Jacob úgy gondolta, hogy a nagyapja egy kissé megbolondult öreg korára, így egyre inkább nem hitt neki. Azonban egy tragédia kijózanítja és meggyőződésévé kezd válni, hogy mégiscsak igazak voltak az annyiszor hallott mesék Vándorsólyom kisasszonyról és a különleges képességű gyermekekről. Jacob édesapjával ellátogat a történetek helyszínére egy Wales-hez közeli szigetre, ahol a fiú titokban "nyomozni" kezd. 

Vélemény: Ahogy a benne lévő mesék, úgy maga a könyv is furcsa volt számomra. Nehéz eldönteni, hogy szerettem-e vagy sem, valahol középen áll meg a mérleg, pedig azt hittem, hogy életem egyik legjobb könyve lesz. A reklámok tényleg nagyon hatásosak tudnak lenni. Ezek alapján egy fantasy-horrora számítottam, egy újabb X-men történetre tele izgalommal és meglepetésekkel. Bónusz érdekesség volt, hogy az író régi fényképekre alapozta a történetet, ezt zseniális ötletnek tartottam, hiszen erre tudomásom szerint még nem volt példa. Fényképek és zenék megihletnek írókat, sokan használják is a könyvük megírásához ezeket az eszközöket, de ez volt az első, amikor ténylegesen konkrét képekhez íródott egy sztori. A képeket mi olvasók is láthatjuk, mert teletűzdelték velük a szöveget, pont a megfelelő helyeken. Maga a kivitelezés gyönyörű, nemcsak a borító különleges, hanem a benne lévő képek, a barnított és díszített lapok is. A könyvek díszítése általában csak a borító, így külön öröm, hogyha egy ennyire igényesen elkészített darab kerül az ember kezébe, majd fel a polcra. 

  A reklámok, a könyvtrailer és a gyönyörű kivitelezés azonban még mindig csak a külcsín, ettől még nem biztos, hogy a tartalma is ennyire érdekes és jó. Ezt ennél a könyvnél tanultam meg. Ezután egy kissé óvatosabb leszek a reklámokkal, mert a történet sajnos nem hozta azt a színvonalat, mint a reklámok és a külső. Ez az ellentét csalódást okozott, mert az előítéleteket nagyon nehezen vetkőzi le az ember. Elég sokáig  csak a reklámokkal szemeztem, mert a megjelenés után már majdnem eltelt egy félév, mire a könyvhöz jutottam, így a várakozásaim még nagyobbak voltak. Magára vessen ilyenkor az olvasó, nem a könyv hibája az okozott csalódás. Egyszerűen én és a könyv nem találtunk egymásra.

  A történet nagyon lassan indul be, már a közepénél jártam, amikor kissé felgyorsultak az események, de akkor sem hozták meg a várt katarzist. Míg az elején zseniális ötletnek tartottam a képek köré írt történetet, a könyv olvasása közben inkább erőltetetté váltak. Mintha egy iskolai házi feladatot teljesített volna az író vagy egy gyakorlatot. Mintha ledobtak volna elé az asztalra egy köteg képet és kiadták volna a feladatot, hogy a hónap végére ebből írjon meg egy beadandó dolgozatot, a stílust maga választja. Mintha felállított volna egy tetszőleges, de rendszerezett sorrendet és csak leírta volna azt, hogy a képekről milyen benyomásai vannak, majd a hiányzó darabkákat kitöltötte valamivel, hogy egy egységes sztori kerekedjék belőle. Az vitathatatlan, hogy a történet és az ötlet tényleg különleges, de valami nagyon hiányzott belőle. Hiányzott belőle a tiszta fantázia, amikor az író a semmiből talál ki egy történetet és eljut arra a szintre, hogy veszettül megírja, mert úgy érzi, hogy valahonnan "fentről" vagy önmagából kapta azt és míg tart az érzés, addig papírra akarja vetni, hogy semmi se vesszen el belőle. A képek ezután nekem egy kicsit olyannak tűnnek, mint a játékokban a csalás. A történet nem a semmiből jött, hanem az író meghatározott képekre erőszakolta rá a benyomásait, amikben benne volt minden addigi olvasmány- és filmtapasztalata. 

  Az X-men történetek egyedülállóak és kezdem úgy érezni, hogy megismételhetetlenek. Olvastam már hasonló történeteket, amik még lemásolni sem tudják rendesen azt az érzést, amit az X-men adott. Pedig mindig próbálkoznak és én is próbálkozok, mert elolvasom őket és várom, hogy egy ugyanolyan vagy még jobb élményt adjanak. Ha valami nagyon jó, akkor még több kell belőle, ha valami már bevált, akkor orrvérzésig próbálkozni kell vele. Egyszer remélem, hogy megírják azt a történetet, ami hajaz az X-menre, de   valami pluszt is adni fog hozzá. Itt meg volt a lehetőség, mert a különleges gyermekek miatt hasonlít a történet, és az ötletek, főleg az időhurok miatt meg lehetett volna az a plusz is, nekem mégsem állt össze az egész. 

  Az említett időhurok volt a másik érdekessége a könyvnek, de ez is egy olyan elem, amivel óvatosan kell bánni. Az időutazás témája még a tudósokat is foglalkoztatja, nem csak a művészeket, de még a tudomány jelenlegi állása szerint is megfoghatatlan dolog számunkra, rengeteg buktatót is rejt magában. Elméleti szinten annyi változó van és annyi ellentmondást kell kiküszöbölni, hogy nem lehet tisztességesen és halál pontosan megírni sem egy ilyen történeti elemet. Mindegyik ilyen sztoriban van legalább egy olyan bökkenő, logikai baki vagy lehetetlenség, amit nem lehet áthidalni. Ezzel nincs is gond, de az már zavaró, hogyha sok ilyet találunk benne. Ebben a könyvben sok ponton volt olyan logikai baki, ami megakasztotta ezt a történeti ívet és ettől hihetetlennek tűnt. (A hihetetlenséget nem a szó hétköznapi értelmében kell venni, hanem a fantázia értelmében. Ha egy könyv saját világában megfelelően elmagyaráznak valamit, akkor elhiszem, hogy abban a világban az lehetséges, holott a valóságban nem.) Az író ugyan többször is elmagyarázza az időhurok fontosságát, működését, lényegét, mégis sok vakfolt van benne. A történet végén van a legszembetűnőbb ellentmondás. Egy súlyos következmény végig visszatartotta a szereplőinket egy bizonyos lépés megtételében, a könyv végén mégis megtörténik az a lépés, ráadásul annyira elhanyagoltan, mintha az a következmény nem is létezne. Nem került megmagyarázásra, hogy az a következmény ebben az esetben miért nem történik meg, vagy egyáltalán bekövetkezik-e, ettől pedig nagyon sablonossá vált a lezárás és egy kicsit összecsapottá. Legalább még egy kötetben folytatódni fog a történet, elképzelhető, hogy ott erre a kérdésre is megkapjuk a választ, sok más kérdés mellett. 

  A szerelmi szál morbidra sikerült és annyi gondolatot ébresztett bennem, hogy egy külön posztot megérne "Morbid szerelem a mai regényekben" címmel. 

SPOILER! Két dolog miatt is morbid volt számomra a szerelem ebben a könyvben. Az egyik, hogy Jacob abba a lányba (és a lány is viszonozza az érzéseit) szeret bele, akibe annak idején a nagyapja is beleszeretett. Ha a nagyapja idejében beteljesül a szerelem, ez a lány akár a nagymamája is lehetne főhősünknek, és ez a gondolatmenet egy kissé elriasztott attól, hogy a szerelmi szálat úgy éljem meg, ahogy azt kell. A másik már ennél bonyolultabb és felhívta a figyelmemet a többi könyv szerelmi szálának furcsaságára is. A gyermekek hiába vannak egy időhurokban és hiába tinikorú még a testük, attól ők még a világháború óta eltelt időt is megélték, igaz, hogy kacifántos módon, de a szellemük akkor is megélte. A lánynak tehát olyan szellemmel és értelmi képességekkel kell rendelkeznie, mint Jacob nagyapjának, így egy 80 éves lélek és egy 16 éves lélek esik szerelembe egymással. Ezen az elven a manapság annyira divatos vámpírszerelmek is furcsává váltak a szememben. Egy több száz vagy több ezer éves vámpír szeret bele egy tizenhat éves kis fruskába..... SPOILER VÉGE!

  Az írásmóddal, a stílussal sem tudtam annyira kibékülni. Szépirodalmi stílusban íródott ez a fantasy (a végére világossá vált, hogy horror egy csipetnyi sincs benne), amit a mai napig sem tudtam megszokni más könyvek esetében sem. Nem csak a történet miatt sorolható egy könyv egy bizonyos műfajba, hanem a stílus miatt is. A kettő itt nem passzol az ízlésemhez. A fantasy stílusa szerintem legyen könnyed, a sajátosságai miatt pörgősen megírt, ne legyenek benne több oldalas tájleírások és hosszan elnyújtott emberi hétköznapi mozgások, mint pl. egy felöltözés vagy takarítás. Egy kalandregényt is (mint ez is) megakasztanak a hosszabb leírások és a cirkalmas, körülményes mondatok. Míg a szépirodalmi művek kiteljesednek az ilyen vontatottságban, addig a fantasy műveket unalmassá és feleslegesen elnyújtottá teszik. Más a helyzet a high fantasy könyvek esetében, ahol olyannak tűnik, mintha a középkorban játszódnának az események, mégsem tudjuk őket behatárolni időben. Pl. A Trónok harca is ilyen. Az ilyen műveknél megint csak fontos elem, hogy a stílus a szépirodalomhoz álljon közelebb, mert a műfaji sajátosságok megkövetelik. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei esetében pont ezek miatt lassúnak, vontatottnak és zavarónak éreztem ezt a stílust. 

A könyvből Tim Burton készül filmet alkotni, így tökéletesen jó kezekbe került a történet, remélhetőleg sokkal jobb lesz a film, mint a könyv, pedig fordítva szokott lenni. 

Miért olvasd el? A sok negatívum (számomra nem tetsző dolog) ellenére érdekes és szórakoztató olvasmány volt. Ha a megfelelő hangulatban, előítéletek és a sok előzmény reklám nem ismeretében olvassa az ember, akkor nagyon kedvelhető darab. Nem annyira leegyszerűsített a történet és a stílus, mint a YA fantasyk esetében. Inkább az olyan fiatalabb korosztály számára érdekes, aki még nem tömte tele magát sok YA regénnyel. 

Miért ne olvasd el? Ha egy pörgős horror-fantasynak hiszed, akkor csalódást fog okozni. Nyomokban emlékeztet az X-men történetekre, de meg sem közelíti azt. Ha nincsenek olyan nagy elvárásaid, amit a reklámok általában generálnak, akkor szerethető a könyv.

_______________________________________________________________________

Történet: 4/6 pontból

Karakterek: 4/6 pontból

Kedvenc: Vándorsólyom kisasszony

Tetszett: az X-menes beütés, az időhurok ötlete, a kivitelezés

Nem tetszett: a stílus nem passzolt a műfajhoz, a logikai bakik, az erőltetettség érzése

Kiadás: Kossuth Kiadó, 2011

Oldalszám: 352 oldal

________________________________________________________________________

Könyvtrailer: 

  

Michelle Zink - Prófécia

Miért pont ez? A Ciceró Kiadó könyvei közt bogarásztam, mindig átsiklottam felette, de egy antikváriumi körút során ez is az ölembe hullott, így muszáj volt elolvasnom. :)

Történet: A Milthrope család gyermekei árván maradnak, a nagynénjük veszi őket gondozásba. A gyerekek nemrég vesztették el az édesapjukat, de a gyászt nem igazán tudják megélni, mert az eset után a tizenhat éves Lia csuklóján felbukkan egy különös jel. A lány és ikerhúga, Alice fontos és végzetes szerepet örökölnek egy ősi próféciában, ami még inkább szétválasztja a testvéreket. Lia titokban tartja a szerepét és a csuklóján megjelenő jelet a testvérei és szerelmese, James előtt is. Megpróbálja egyedül meghiúsítani a próféciát és magyarázatot találni szüleinek rejtélyes halálára. 

Vélemény: Többek közt én is meglepődtem, hogy a történet az 1800-as években játszódik, így a kezdetektől fogva mást kaptam, mint amire számítottam. Nem számított negatívumnak ez a meglepetés, mert szeretem a régebbi korokban játszódó regényeket is, de sajnálatomra az írónőnek nem sikerült annyira visszaadni a kor hangulatát, mint másoknak. A ruházkodás, a közlekedési módok és az udvariasság mellett semmi sem érzékeltette a kor másságát, ezek pedig kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy korhű legyen a regény számomra. De ez csak egy eleme a könyvnek, ami nem feltétlenül jelentené azt, hogy rossz lesz tőle.

  A fülszöveg egy izgalmas, kalandos könyvet ígér, tele rejtéllyel és ikrek ellentétével (imádom az ikres sztorikat, főleg, ha az egyik gonosz), de amennyire erős a fülszöveg, annyira gyengének éreztem a történetet, pedig volt benne potenciál. Ellentétes személyiségű ikrek, a jó és a rossz harca, egy különös prófécia, szerelem, rejtélyes halálok, egy különös jel, minden kellék adott volt ahhoz, hogy egy jó minőségű történet szülessen belőle, mégis nekem valami nagyon hiányzott. 

  Általában jó húzás szokott lenni a könyvekben, hogy az ikerpár egyik fele jó, a másik pedig gonosz, de az írónőnek valahogy nem jött össze ez az aduász. Kezdettől fogva tudjuk, hogy Alice a gonosz, ő lesz az egyik legnagyobb akadály a cselekmény során, mégis alig kap szerepet és ha kap is, akkor nem valami egetrengető jelenetekben, Számomra furcsa és ellentmondásos volt a kapcsolatuk, mintha az írónő nem tudta volna eldönteni hogy is alakuljon a viszonyuk. A történet elején Alice jól körülhatároltan gonosz, majd a legjobb testvér, a gyerekkori emlékek szerint is az, majd megint gonosz, de egy pár oldal után már egymás haját fésülgeti a testvérpár idilli hangulatban és ezek a jelenetek követik egymást végig a könyv során. Valószínűleg az volt a cél, hogy az írónő megmutassa, Alice hiába gonosz, azért a testvéri szeretet mindent visz, de csak zavar keletkezett belőle. A testvéri szeretetet egyedül Henry, a kistestvér és Lia között éreztem, holott az ikrek esetében köztudott, hogy mélyebb kapocs van.

  A szerelemi szál is nem megszokott módon volt jelen. Már a történet legelején tudjuk, hogy Lia párja James, aki egy jóravaló fiú és nagyon szeretik egymást. Ennyi, pont. Ennek ellenére nem éreztem a karakterek közötti szerelmet és vonzódást, a közös jeleneteik olyan semmilyenek voltak. Ez még mindig jobb, mintha csak nyűglődnének vagy B kategóriás szerelmi sztorijuk lenne, de ez meg a ló másik oldala. Persze a régebbi korokban nem volt jellemző annyira a nyilvános és őrült szerelmi élet, inkább a visszafogottság volt jellemző, de más könyvekben akkor is vissza tudták adni az érzelmeket és a szerelem vadságát, mint pl. a Büszkeség és balítélet. Ez is egy olyan "kelléke" volt a történetnek, ami benne volt, de olyan sokat nem adott a könyvhöz.

 A prófécia és a rejtélyek, emellett a mellékszereplők már sokkal több pluszt adtak és érdekessé tették a könyvet, de ez kevés volt ahhoz, hogy többször olvasós vagy a "tíz körmömet lerágom az izgalomtól" sztori legyen belőle. Az egész könyvre jellemző volt az ellentmondásosság és a hullámzás. Egy-két jelenet megemelte a történet színvonalát, hogy aztán a következő oldalak teljesen lapossá és érdektelenné tegyék. Nagyon nehezen tudtam magam átrágni a Prófécián, mert alighogy beindult a történet, hamar el is laposodott. Végig csak vártam, vártam és vártam, hogy magával sodorjon az egész, hogy izgalmas jelenetek vagy nagy csavarok és koppanások jöjjenek, de már a könyv végére értem és még mindig nem kaptam meg az áhított katarzist. Szinte végig kiszámítható volt, hogy most milyen csavar fog következni, ki mit fog csinálni, mi lesz a rejtély megoldása és sajnos olvasóként mindig előrébb jártam pár lépéssel, mint maguk a szereplők. Ami nem is lett volna baj, ha közben van egyfajta izgalom, amikor szurkolni lehet, hogy: jajj, tudd már meg te is, amit én, mert kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz lépni vagy hogyan vágod ki magad ebből a helyzetből.     

  A szereplők azonban annyira semlegesek voltak, hogy miattuk sem tudtam izgulni, valahogy nem kötött le, hogy mi fog velük történni. Egyedül a kisfiú, Henry sorsa érdekelt, de az írónő csúnyán elbánt vele. Liát akár kedvelhettem volna, mert bár a rejtélyeknél lassabban kapcsolt, mégsem volt ostoba, jólelkű lány és kedves, szereti a családját és a párját, nem idegesítő kis hebrencs figura, mégsem volt annyira kirívó és nagyon szerethető személyiség. Átlagos, mondhatnám azt is, hogy unalmas lány. Alice ezzel szemben igazán gonosz figurára sikerült és sokkal izgalmasabb személyiség, mint a testvére, de elhanyagolható volt a szerepe. 

 Ez egy sorozat indító kötete, ami egyszer elolvasható, de annyira nem nőtt a szívemhez, hogy remegve várjam a következő részeket. Kellemes kikapcsolódás volt, de borzasztóan sajnáltam, hogy az írónő nem hozott ki belőle sokkal többet, pedig minden ott volt előtte ahhoz, hogy egy igazán remek sorozatot hozzon össze. Lehetett volna több csavar és rejtély, a szereplőket jobban meg kellett volna tölteni élettel és érzésekkel, jobban ki kellett volna használni az ikrek közti ellentétet is. Mindez megadta volna azt a pluszt, amit egy fantasytől elvárna az ember.Már megjelent a második rész is, talán ott már javul a történet és az írásmód, így kap még egy esélyt a sorozat. 

Miért olvasd el? Ha szereted a kosztümös regényeket fantasyval keverve, akkor kellemes perceket fog okozni a könyv. A negatívumok ellenére érdekes könyv volt és a történet még fejlődhet a végkifejletig. 

Miért ne olvasd el? Ha izgalmakban bővelkedő, kalandos történetre vágysz, akkor nem ez a megfelelő választás. Továbbá ha nem szereted a régebbi korokban játszódó történeteket, akkor ezt sem fogod kedvelni. 

________________________________________________________________________

Történet: 4/5 pontból

Karakterek: 4/5 pontból

Kedvenc: Alice, Henry

Tetszett: az elképzelés.

Nem tetszett: az írónő egyáltalán nem használta ki a lehetőségeket, amik pedig ott voltak előtte.

Kiadás: Ciceró, 2011

Oldalszám: 322 oldal

________________________________________________________________________