Rain Arlender - Y I-II.

Rain Arlender - Y I-II. 

Fülszöveg: Történet egy lányról, aki egy összeszokott kis közösség tagja, melynek szabályait sosem jutna eszébe felrúgni. 

  Egy fiúról, aki lassan, de kitartóan tör a világhír felé, miközben minden lépését árgus szemekkel figyeli a külvilág. Egy találkozásról, mely meglepően sokáig nem tűnik sorsdöntőnek. 

  Vágyakról és félelmekről, mert amiben a másik él, az mindkettőjüket jócskán elrémiszti. 

  Hazugságokról, amikor a valóságot senki nem akarja kimondani. 

  Falakról, melyeket az ember védelemből épít saját magának. És résekről és repedésekről, mert vakon magabiztos csak az lehet, aki életében nem volt még a világban egyedül. És az örök kérdésről – létezik boldogság, ha egyikük mindent felad a másikért? 

  És van ember, aki képes ezt elfogadni? 

___________________________________________________________________________________

 Az élet esszenciája kapcsán keresgélni kezdtem a neten, és rábukkantam a szerző másik könyvére, az Y-ra is, pontosabban annak trailerére. A rövidke videó (lásd lentebb) teljesen elvarázsolt, úgy éreztem, hogy ezt a történetet ismernem kell, erre az érzésre ráerősített az is, hogy szinte semmi mást nem találtam a könyvről. Úgy kezdtem bele a regénybe, hogy fogalmam se volt, hogy mire számítsak, még műfajilag sem igazán tudtam hova sorolni. Végül egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam.

  A vakon "neki kezdés" azokat az időket juttatta eszembe, amikor még nem volt internet a közösségi oldalaival, amikor nem tudtam értékeléseket előre elolvasni, hanem látatlanban kaptam le a könyvtár polcáról a könyveket és személyesen teszteltem, hogy jó-e vagy sem. Mindegyik meglepetés volt. Külön érdekesség volt mindezek után számomra, hogy egy olyan főhősnővel találkoztam a regényben, aki hasonlóan éli mindennapjait, az ő világától idegen az internetes világ. A közösségi oldalak bogarászása vagy ebook olvasás helyett könyvtárba jár, nemcsak az olvasás miatt, hanem segédkezni is, és ha olyan iskolai feladatot kap, amihez kell számítógép, akkor igencsak gondban van, mert nincs nekik otthon. Nem, nem azért, mert szegény a család, hanem mert ezt az életmódot választották. 

  Pontosan ugyan nem sikerült behatárolnom Neasa és családja életstílusát, voltak olyan elemei az életüknek, ami akár vallási meggyőződésből is eredhet, de nem ez volt a lényeg. A lényeg a választás és a hagyományok őrzése volt. Neasa szülei egy olyan közösség tagjai, akik mintha egy másik dimenzióban léteznének, saját szabályrendszerrel, hagyományokkal, szoros emberi kapcsolati hálóval, ahová idegeneket, azaz - ahogy ők hívják - "kívülállókat" nem engednek be. A házasság is a közösségen belül történhetett meg. Persze mindez nem jelenti azt, hogy nem kommunikálnak másokkal, vagy hogy a világtól elvágva élnek, egyszerűen csak más alapelveik vannak, mint a nagy átlagnak. Neasa rendes iskolába jár, kívülállók közé, közösségi munkát is végez, besegít a könyvtárban, igazság szerint egy szürke kisegér karaktere van, akiben talán csak a furcsa gondolkodásmódja a különleges és az életstílusa. Bár a regény nem erről a közösségről szól elsősorban, de fontos eleme, hiszen nagyban meghatározza Neasát és majd a későbbi kapcsolatát. 

  Valahol idegenkedtem ettől a közösségtől és nem tudtam bizonyos dolgokat elfogadni vagy megérteni, valahol viszont felüdítőnek és érdekesnek találtam ezt az életmódot. Én annak a generációnak vagyok a tagja, akinek a gyerekkora még a nagy internetes és okostelefonos bumm előtt volt, de aki már a főiskolán minden gond nélkül alkalmazkodott az internet világához. Én még tudom, hogy milyen volt az internet és az okostelefonok világa előtt, milyen érzés volt "elvágva lenni" a világtól, és megmondom őszintén, hogy sóhajtva gondolok vissza azokra az időkre. De jó is volt az, amikor nem tudtam ennyi mindent a világból, sokkal több dologra volt időm, lényegesebb dolgokkal tudtam foglalkozni, az emberi kapcsolatok minőségileg jobbak voltak, megvolt a varázsa annak, hogy heti egyszer tudtam valakivel beszélni, nem pedig a nap bármely percében azonnal és még sorolhatnám. Neasa világa erre az időszakra emlékeztet, ő ugyanis hasonlóképp éli meg a dolgokat. Mondhatnám azt is, hogy érzelem- és gondolatgazdagabban. Nincs számítógépe, eleinte telefonja sem, azt se tudja, hogy kik a sztárok vagy mi megy a tévében, viszont annál többet tud irodalomról és művészetről, országokról és nyelvekről. 

  Ehhez a főhősnőhöz képzeljünk el egy sztárt, akivel szerelembe esnek. Akármennyire is elképzelhetetlen, ez megtörténik. Nagy részben az ő kapcsolatukról szól a regény, de nem a szokásos sablonokat elővéve és újra lerágva a csontot, hanem furcsa és különös módon mutatja be a szerelmüket. A kapcsolatuk magáról a való életről szól és nem valami limonádé romantikáról, ahol minden pikk-pakk jóra fordul. Neasa egy intelligens karakter, aki makacsul ragaszkodik az elveihez, Ryan pedig egy vérbeli művészlélek, sok benne a gyengeség, de a szépség és az érzékenység is. Kemény munkával végre egyre híresebbé válik, de néha úgy tűnik, hogy a fokozódó népszerűséggel nem tud mit kezdeni. 

  Nagyon szép a történetük és a szerelmük, és pont a fájdalmassága és nehézsége miatt. Nagyon sokat kell dolgozniuk azon, hogy a két, ennyire gyökeresen különböző világot közelebb hozzák egymáshoz. Sok önfeláldozás és nagyon erős szeretet kell ahhoz, hogy sikerüljön nekik. Végigmentem velük minden egyes örömön, harcon és bánaton, és nincsenek rá jobb szavaim: magát az életet éltem meg velük. A regényekben (és filmekben is) az esetek többségében azt mutatják meg, hogy szürke kisegeret vagy egy szegény lányt felemel a sztár vagy egy gazdag örökös/igazgató/stb. és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ez a regény viszont azt mutatja meg, hogy mi van ezután. Tényleg boldogan élnek? Milyenek a hétköznapjaik? Egy sztárnak vagy gazdag örökösnek továbbra is tennie kell a dolgát, hiszen a hírnév és a vagyon mulandó. Egy sztár vagy örökös hozzászokott egy életmódhoz, ami teljesen idegen a szürke kisegér számára és ez fordítva is igaz. Melyikük dob el és veszít el dolgokat az életéből? Melyikük fogja meghatározni a továbbiakat? A kisegér tudja tartani a tempót vagy inkább a sztár húzza meg a féket? És jó lesz az nekik, ha lemondanak valamiről, ha feladják önmaguk egy részét? Egyáltalán meg tudják ezt tenni?

Neasa és Ryan nagyon sokat küzdött és harcolt egymásért, rengeteg munka volt a kapcsolatukban, mert a szerelmük kitartott. De vajon a szerelem is mennyit bír el? Az Y a válaszutakról, a döntésekről, a felelősségről és a következményekről is szól, mindezek át- meg átszövik az egész történetet. Erre a regényre nem lehet úgy tekinteni, hogy egy könnyed ifjúsági regény, ami egy sztárba szerelmes lányról szól. Ez a regény bemutatja a kemény valóságot is, rengeteg kérdést felvet és még több gondolatot elindít az emberben. Lassan hömpölyög a történet, nem siet sehová, hiszen magát a folyamatot láttatja, nem a végcélt. Néhol emiatt is egy kicsit túlírtnak éreztem és kellett hozzá hangulat, hogy folytassam, de mindez abból ered, hogy szokatlan a stílus, érdekes és egyedi érzelemleírásokkal van teli, amiken nem lehet csak úgy átsiklani, ízlelgetni kell a szavakat. Elég szokatlan könyv, de pont ebben rejlik a varázsa. Örülök, hogy megismertem ezt a történetet és hallgattam arra az első megérzésre, ami a trailer nézésekor elkapott. Ha valami különlegességre vágytok, feltétlenül olvassátok el.

A képek forrása részben a szerző Facebook oldala.

__________________________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Kedvenc: Neasa, Ryan
Fordította: Kun-Béres Anikó

Oldalszám: I. kötet (270 oldal), II. kötet (250 oldal)

Kiadó: Syllabux Kiadó

___________________________________________________________________________________

Neil Gaiman, Michael Reaves - Köztesvilág

Neil Gaiman, Michael Reaves - Köztesvilág 

Fülszöveg: Joey Harker egy átlagos kamasz: próbálja átvészelni az iskola megpróbáltatásait, viszonzatlanul szerelmes, és nincs benne semmi különleges. Azon kívül, hogy képes bárhol eltévedni. Egy nap aztán felfedezi, hogy az ő Földje csak egy a trillió alternatív Föld között, melyek egy részén a mágia az úr, más részén a tudomány, s ezek ádáz háborúban állnak egymással. 

 Joeyt a békítő erő, a Köztesvilág szemelte ki magának, mivel született Világjáró, és így segítheti az egyensúly fenntartását, méghozzá más Földekről származó, saját alternatív énjeivel együtt. Kiképzést kap, hogy felvehesse a harcot a mágikus és a tudományos ellenségekkel, hogy ő, aki még a saját kis városkájában is eltéved, világok között járhasson világmegváltó küldetésben. 

 Neil Gaiman és Michael Reaves regénye vad kalandozás világokon belül és világok között, jól megrajzolt helyszínekkel és élénk karakterekkel, különleges lényekkel és váratlan fordulatokkal.

___________________________________________________________________________________

Amióta olvastam a Temető könyvét (első Gaiman könyvem), majd az összes többit, rajongója vagyok az írónak. Voltak olyan könyvei, amik kevésbé tetszettek, voltak olyanok, amiért rajongtam, de az vitathatatlan, hogy minden egyes új megjelenésénél tárt karokkal várom Gaiman újabb történetét (írhatna többet is). A Köztesvilág ugyan nem csak az ő munkája, de érezni benne a Gaimanre annyira jellemző stílusjegyeket és talán pont ezért tetszett is a könyv: megszerettem, de azért nem vak ez a szeretet. 

  Nem tudom, hogy melyik elem, szereplő vagy esemény köthető Neilhez, de azt érezni, hogy bizony az ő keze is benne volt - ha csak Reaves írta volna egyedül, azt mondtam volna, hogy hatással volt rá Gaiman. Joey Harker, Színes (buboréklény, mudléf=multidimenziós létforma) és az Átmenet világa azok, ahol erősen gyanakodtam rá, hogy kedvenc íróm művei, hiszen ő szokott ilyen furán bájos karaktereket létrehozni és ennyire eszement vagy elborult világokat megteremteni. Szinte lehetetlen szétválasztani, hogy ki mit csinált a könyvben, mert a "ketten írás" itt nem azt jelentette, hogy kettő vagy esetleg több nézőpontos a regény vagy, hogy egy fejezet-egy író, de mindenesetre működött. Két olyan embert hozott össze a sors, akik nincsenek híján a fantáziának, így egy elég érdekes egyveleget tudtak összedobni. Igen, összedobni, szándékosan fogalmaztam így, hiszen a regény rövidsége és úgy maga az egész könyv azt az érzetet kelti, mintha csak szórakozásból összeültek volna, hogy most egy hét alatt megírnak egy könyvet (vagy még rövidebb idő alatt), de komolyabb szándék nem volt mögötte, nem is egy mesterműnek indult. Nem is szabad ettől a könyvtől hatalmas dolgokat elvárni, egy könnyed, kis szórakoztató ifjúsági regény, amivel - mint az én esetemben is - egy tök jó péntek délutánt el lehet tölteni. 

  A regény már csak az ifjúsági besorolásra tekintettel is, rövid, nagyon olvastatja magát, kedves és bájos szereplői vannak vagy éppen olyan figurái, akik a legyőzhetetlen vagy oltalmazó felnőttet testesítik meg, de van benne gonosz felnőtt is, aki ártani akar a gyerekseregnek. A párhuzamos világok elméletébe egy kicsit belegabalyodtam, holott nem valami nagyon bonyolult dologra kell gondolni, de végül letisztázódott bennem. Ahány döntés, annyiféle új világ(?), idősík, alternatíva létezik. A lényegi pont mégis az, hogy valakik szemben állnak egymással és harcolnak (mint általában mindig) és Joey, továbbá a Joeyk (különböző világokból származó énjei) feladata, hogy az egyensúlyt fenntartsa. Egy ívet kell elképzelni, aminek az egyik végén a mágia uralkodik, a másik végén a tudomány és a középpont felé haladva egyre halványul a hatásuk. Ez a két véglet harcol egymással, míg a Joeyk feladata a kiegyenlítés. Annyira nagynak nem éreztem a téteket, a háború se nagyon volt érzékelhető, így az izgalom se hágott tetőfokára, de kellően érdekes volt ahhoz, hogy pár órára lekösse a figyelmet, főleg a vége felé haladva, ahol azért felgyorsultak az események. Mivel ez egy sorozat kezdő darabja, tutibiztos, hogy lesznek még itt harcok. 

Ami nagyon tetszett az Joey és Színes karaktere volt, még a különféle Joeyk közül is egy-kettő, illetve az Átmenet világa. Joey egy hétköznapi fiú, közlekedési analfabéta, meg talán a szerelemben is az, ha már egy 14-15 évesre lehet ilyet mondani, de egy kedvelhető, egyszerű, jó srác, akinek a helyébe könnyen bele tudja magát képzelni a célcsoport. Az ifjúságnak a többi karakter is aduász, hiszen hasonló korúak, elég érdekesek, de egyben bájosak is. A gonoszok pedig nem annyira durván gonoszok, mint ahogy a felnőttek megszokták. Talán ez is volt az egyik bajom, ami miatt nem lett kedvenc a könyv (bár nem is úgy indultam neki, hogy azt akarom kedvenc legyen), hogy hiányoltam Gaiman azon gonoszait, vagy azt a félelemkeltést, ami alamuszin jön, nem tudod megmondani, hogy mitől érzed azt, hogy az gonosz, hiszen nem a megszokott és klasszikus formában vezeti fel Gaiman, de tudod, hogy velejéig az. Hiányoltam a rémisztgetést. 

Színes nagyon nagy kedvenc lett, már csak őmiatta is kíváncsi vagyok a folytatásra, mert üdeséget hozott a furcsa karakterek közé, ő volt a legfurcsább és talán a legszeretetreméltóbb, hozzá hasonló karakterrel talán még nem is találkoztam életemben. Bár őróla tudtam meg a legkevesebbet és róla szerettem volna megtudni a legtöbbet. Már csak őmiatta is megérte elolvasni a könyvet. Jól esett egy kis cukiság, kedvesség. 

A világfelépítés lehetett volna jobb, lehetett volna több időt rászánni, bővebben ki lehetett volna fejtetni és egy kicsit "összefésülni". Nekem túl kapkodó és hiányos volt a világ bemutatása, a többféle Joeyt egy kicsit öncélúnak éreztem, ütősebb lett volna a könyv, ha nem csak ő a világ közepe. A párbeszédek sem voltak elsőosztályúak, de mindig emlékeztettem magam arra, hogy ez elsősorban gyerekeknek szól, nem kell mindenen fennakadnom. 

  Nem volt rossz, pár szórakoztató és könnyed órát nyújtott kalandokkal, vicces és bájos karakterekkel, azért megkaptam a Gaiman-adagomat is, örülök neki, hogy ez a könyv is bekerül a többi könyve mellé, de nem lett kedvenc. Ehhez a könyvhöz nem is úgy kell hozzáállni, talán ez az egyik vonzereje: nyilvánvaló, hogy nem kell vérkomolyan venni. 

___________________________________________________________________________________

Történet: 4/6 pontból

Tetszett: az Átmenet, Színes és Joey karaktere

Nem tetszett: kicsit kapkodónak és hiányosnak éreztem a világfelépítést

Kedvenc: Színes

Fordította: Pék Zoltán

Oldalszám: 208 oldal

Kiadó: Agave Könyvek

___________________________________________________________________________________

Jodi Picoult és Samantha Van Leer - Sorok között

Jodi Picoult és Samantha Van Leer - Sorok között

Miért pont ez? Az alapötlet elég érdekesnek tűnt.

Fülszöveg: Mi van, ha mégsem élnek boldogan, amíg meg nem halnak?

Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

  Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki - különösen a népszerű lányok közül - megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék... örökre.

  Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát... egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet...

   A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét - egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.

_________________________________________________________________________________

A modern kori mesék hulláma lassan, de kitartóan halad a maga útján a különböző feldolgozásokkal. "Nincs új a nap alatt" alapon, az utóbbi években nem is igazán találkoztam eredetien új mesékkel, vagy a klasszikusokba futottam bele vagy pedig egy olyan újba, ahol erősen visszaköszönnek a régi momentumok. Virágkorukat élik a mesefeldolgozások, át- vagy újragondolások, vagy a modern köntösbe öltöztetett klasszikusok (pl. Chanda Hahn könyvsorozata, a Jók és Rosszak Iskolája, az Ever After High vagy akár a Shrek animációs filmek stb.). Szeretem a meséket, hiszen ezek voltak az első olvasott történetek, amik elindítottak a könyvszeretet útján és előfutárai voltak a későbbi fantasy-imádatomnak, ráadásul könnyed, boldog és mégis tanulságos történeteket mutatnak be. Bár nem szeretem a cukros-romantikus műfajt, a mesékért és a mesefeldolgozásokért rajongok, és néha jól esik egy YA is, így a kosaramban landolt a Sorok között. Az elvárásaimhoz képest viszont közepesen teljesített.

  Nem leszek túl népszerű a véleményemmel, de ez a könyv nekem nem jött be és utólag fáj is, hogy ennyit kiadtam érte. Az vitathatatlan tény, hogy a külső papírborítót leszámítva (szerintem totál nem illik a könyv többi részéhez) a kivitelezés gyönyörű. Kemény borító, színes betűk, színes egész oldalas illusztrációk és fekete, szövegbe tűzdelt illusztrációk garmadája, mind-mind különlegessé teszik a könyvet, de a történettel már annál több bajom volt. Hozzáteszem, hogy túl nagy elvárásokkal indultam neki a történetnek, annak ellenére, hogy Picoult stílusát eleve nem szeretem, de gondoltam, hogy a lánya stílusa, már csak fiatal korát tekintve is enyhít majd rajta. Párszor már próbálkoztam Picoult könyveivel, de arra jutottam, hogy lehetnek akármennyire szép, szívfacsaró és értékekkel teli történetei, a stílusa nekem annyira tömény, lassú és nehézkes, hogy nem bírok tőle végigolvasni semmit és inkább feladom. Itt pont az ellenkezőjét tapasztaltam, ez már a ló másik oldala, de erről később. Szóval már eleve kétkedve álltam neki a regénynek és az ellenérzéseimen a bevezető csak tovább rontott. Mindenki büszke a gyerekére, ez rendben is van, biztos Picoult gyereke is különleges, nem ismerem, bántani sem szándékozom, de azért annyira, de annyira hatalmas nagy ötlete nem volt, mint amilyennek ezt beállították. Rengeteg ember fejében már megfordult ez a gondolat, hogy egy fiktív karakter és egy valós szereplő egymásba szeretnek, fel is dolgozták már a témát, és arra is a nyakam merem rátenni, hogy valaki már regényben is írt hasonló, maximum csak a fiókjának, de megírta. A különbség köztük és az anya-lánya szerzőpáros között annyi, hogy az utóbbiakét ki is adták és menedzselték. A legkorábbi ilyen fiktív-valós karakter szerelem élményem az A-HA együttestől a Take on me klippje. Egy kis hallgatni-, néznivaló:

Ettől függetlenül nem volt bajom az alapötlettel, az mindig is ígéretes marad, akárhányszor dolgozzák is fel, csak a kivitelezés sántított. Nagyon tetszett a hármas tagolás, különböző színnel is jelezve külön volt egy Delila szemszög, egy Olivér szemszög és feketével szedve maga a mese, amit Delila is olvas a könyvben. Ezek közül legjobban Olivér szemszöge tetszett, ez a rész volt a regény legnagyobb erőssége. Ennél a szemszögnél derült ki, hogy miután becsukódik egy könyv, milyen lehet a szereplők élete. Mindenki csak egy szerepet játszik, lehet, hogy a könyv valóságában egészen más a személyisége, mint amilyen szerepet a mesében kell eljátszania. A karakterek barátkoznak, a hobbijuknak élnek, átjárnak egymáshoz, mikor viszont kinyílik a könyv, a kutya elrikkantja magát, mindenki felkészül a szerepre és hirtelen a helyére kerül, minden változás is visszaáll az eredeti helyére (összedőlt ház újra ép lesz, stb.) Egyszer azonban hiba csúszik a könyv világába, a homokba rajzolt sakktábla, amin a színfalak mögött játszottak ott marad és Delila, az olvasó észreveszi a változást. Olivér hamarosan rájön, hogy kapcsolatot tud létesíteni a lánnyal. Az egyik oldal segítségével, ahol Olivér egyedül van, sokat beszélgetnek, lassan egymásba szeretnek, így a többszörösére nő a királyfi azon vágya, hogy kijusson a könyvből.  Ez a rész tele van vicces, bájos és meglepő részekkel, szerethető és egész jól kidolgozott karakterekkel. 

 Delila szemszöge már sokkal kevésbé tetszett. Nem igazán tudtam megkedvelni a karaktert, mert gyakorlatilag nem is nagyon tudtam meg róla semmit, sablonos, szürke és semmilyen élete volt és a mindennapi szituációk sem voltak annyira különlegesek. Nekem ez a rész már túl YA volt, kevésbé kidolgozott, sok üresjárattal. Az anyuka karaktere is a sablonok sablona volt. A kémiát sem nagyon éreztem a királyfi és Delila között, inkább komikus volt nekem a romantikus szál, nem igazán éreztem azt, hogy feltétlenül össze kellene jönni ennek a párosnak. Egyedül Olivérnek tudtam drukkolni, hogy kijusson a világba, de az, hogy utána egy pár lesznek vagy sem, már nem igazán érdekelt. Az sokkal inkább érdekelt volna, hogy egy mesefigura a való világba csöppenve mit is kezdene magával, hogyan dolgozná fel az itteni dolgokat. A szerelmi szállal is ez volt a bajom. Delilát néha eléggé lekezelőnek éreztem Olivérrel szemben és jobban belegondolva, semmi nem indokolta, az ég világon, hogy másképp kezelje. Ugyan Olivér egy kedvelhető karakter, de annyira más világa van, mint Delilának, hogy a gyakorlatban nem tudnám elképzelni, hogy életképes párt alkossanak. Most őszintén: Olivér a saját szerepén és a könyv világán túl mégis mit tud a világunkról, miről beszélget? Elég felszínesnek éreztem a karakterek hozzáállását. Olivér a szerepéből is adódóan nagyon jól tudja csapni a szelet és romantikusan sóhajtozni, meg lehet, hogy jól is néz ki, de ennyi. Delilát is a szép szeméért szereti, Delila pedig azért szereti viszont. Jó, tudom, ne keressek benne mélységet, mert ez egy YA, ráadásul mesefeldolgozás, de ettől függetlenül nem tetszik a felszínes szerelem üzenete és ezért sem éreztem a szereplők közti "kémiát". 

A könyvben lévő mese részleteit pedig már egyenesen untam, eléggé elnagyzolt volt és ezért kapkodva is olvastam végig, nem láttam sok értelmét, hogy ilyen részletekbe menően benne legyen, csak szószaporításnak éreztem. Maga a könyv, mint önálló akarattal rendelkező valami, sokkal érdekesebb lett volna. Jót tett volna a regénynek, ha a meserészletek helyett inkább magáról a könyvről és működéséről esik több szó. Próbáltam szeretni a könyvet, néha el is kapott a flow érzés, hogy ez tök jó, de aztán mindig kirántott belőle valami gyengeség. A vége pedig annyira idiótára sikeredett, hogy felröhögtem rajta és bosszantott is. Nekem ez egy kissé hanyag, kapkodó és összeszedetlen munkának tűnt, sok logikai bakival, nem odaillő dolgokkal. Annak ellenére, hogy Jodi Picoult állítólag nagy értékekkel bíró, szívfacsaró sztorikat ír és nagyon jó benne, egy fontos kulcsmomentumot hagyott lógni a levegőben a regény végén, amivel azért illett volna valamit kezdeni, még ha meséről is van szó. Mivel ezt kihagyta, megint csak nem tetszett a regény üzenete. Mindennek tetejébe voltak benne bugyuta párbeszédek is és a leírások stílusán is lett volna mit javítani. Olyan érzésem volt az egész regénnyel kapcsolatban, mintha egy első verziót olvasnék, amiben van potenciál, de kiadás előtt azért nem ártana még átfutni rajta egyszer-kétszer és itt-ott javítgatni, mert így nagyon kusza és laza szerkezetű. 

  Ez nekem túl ifjúsági volt, túl komolytalan, hanyagul kidolgozott történettel és karakterekkel. Lehet, hogy a külső kivitelezés szép, de gyakorlatilag a történet egyharmadát tudtam élvezni, a kétharmada bukásba fulladt nálam, így a külcsín sem tudta feljavítani. Nem érte meg azt az árat, amit otthagytam érte, meg az időt sem. 

_________________________________________________________________________________
Történet: 2,5/5 pontból
Kedvenc: a meseszereplők
Tetszett: a külcsín, Olivér részei
Nem tetszett: hanyagul összecsapott történet, felszínes karakterek, nem megfelelő a regény üzenete
Fordította: Babits Péter
Oldalszám: 368 oldal
Kiadó: Athenaeum Kiadó
_________________________________________________________________________________

Rick Yancey - Az 5. hullám - Visszavágunk

Rick Yancey lehengerlőt alkotott a Földet öt hullámban elözönleni készülő földönkívüli invázióval. Január 14-től a mozikba is betör Az ötödik hullám, ám addig is a Blogturné Klub 9 bloggere indul turnéra a történettel. Kilenc állomáson keresztül ismerhetitek meg a történetet, érdekességeket tudhattok meg a könyvről és a filmről, hogy lélekben együtt készülhessünk a filmpremierre! 

  És ez még nem minden! Ha ügyesek vagytok, a könyv két példányának egyikét is megnyerhetitek! 

Rick Yancey - Az 5. hullám (Visszavágunk) 

Miért pont ez? A fülszöveg rögtön megfogott, bírom az olyan hősnőket, akik nem puhányak, ráadásul nagyon szeretem az apokaliptikus sztorikat.

Fülszöveg: Az első hullám nyomán sötétség támadt. A második hullámot csak a szerencsések élték túl. A harmadikat pedig a szerencsétlenek. A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben! 

 Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán. 

 Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani. 

 Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot? 

  „Csak ÁMULOK és BÁMULOK. Egyértelműen az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi években olvastam.” – Melissa Marr 

  „Lélegzetelállítóan pörgő és eredeti. Az ötödik hullám úgy ránt be és ragad magával, akár egy cunami!” – Melissa de la Cruz 

Vélemény: Olvastam már pár disztópiát vagy láttam filmen, de valahogy nem tudom őket megunni, még úgy se, hogy nagyon nehéz valami újat felmutatniuk. Szeretem az apokaliptikus környezetben játszódó sztorikat, mert ilyenkor egy élmény látni, hogy a társadalmi konvenciók mennyire felborulnak, az emberek egymáshoz való viszonya és a Földhöz való viszony mennyire átértékelődik, ugyanígy mindenki elgondolkozik, hogy milyen életet is élt és a legfontosabb, hogy miként is tud harcolni egy ilyen világban és hogyan tudja azt túlélni. Tisztelet a kivételnek, de többségében az emberiség eléggé elkényelmesedett és nem csoda, ha pillanatok alatt kiirtható fajjá vált. Az ilyen sztorikban én ezeket figyelem és értékelem vagy okulok és tanulok belőlük, a többi csak egy kis körítés, gondolok itt a miértekre és a hogyanokra, illetve a szerelmi szálra. Inkább nagyon jó társadalomkritikának tartom a disztopikus műveket, mint akciófilmnek vagy kalandregénynek. Nekem is van egy kis apokaliptikus képzeletbeli túlélőcsapatom az ismerőseimből válogatva, mint Sheldonnak az Agymenőkből, le van osztva, hogy kinek mi lenne a feladata és miben a legerősebb, de Az 5. hullám elgondolkoztatott, hogy nem feltétlenül többségben van az erő. Cassie "ne bízz meg senkiben" és az "egyedül lehet túlélni" hozzáállásában is van valami elgondolkodtató, főleg egy olyan világban, ami ebben a regényben van.

Az 5. hullám hozta a szokásos elvárásokat, bár a regény elejét egy kicsit untam és Cassie karaktere sem tudott a szívemhez nőni, viszont Ben Parish alias Zombi, Sammy alias Mazsola és Evan karaktere nagyon megfogott. Szerencsére a regény több szemszögből íródott, éles váltásokkal más-más helyszínt és karaktert mutat be, majd csak a végén futnak össze a szálak, így nem volt egyhangú sem. Valljuk be, hogy egy apokaliptikus világban, miután megtudjuk, hogy mi történt és látjuk, hogy minden romokban van, nem nagyon lehet más elemmel játszani, mint a karakterek belső vívódásával és a túléléssel, így a karakterek legalább annyira fontosak lesznek, mint a támadó felek, az idegenek, Azok. Nagyon fontos ezért, hogy a főhősök érdekeljenek, és kedvelhetők legyenek vagy azonosulni tudjak velük, mert ha ez nem jön össze, akkor nem igazán érdekel, hogy mi után sírnak/bánkódnak, miért harcolnak és főleg akkor nem, ha ezek banális dolgok. (Okostelefon után bőgni? Ez most komoly?) Cassie egy is-is karakter számomra, voltak jelenetek, amikor bírtam, de többnyire inkább ő volt az, aki a legkevésbé érdekelt az egészben. Az azért egy kicsit fura váltás, hogy egy mai 16 éves lány pár hónap leforgása alatt, ilyen körülmények között megtanul egyedül is megállni a lábán, M16-os fegyverrel bánni és legfőképp van annyi lélekjelenléte, hogy nem csak megőrizze az ép eszét, de átmenjen olyan katonába, mint pl. Ben Parish, aki viszont kiképzésen is részt vett. Nem lehetetlen, de számomra nehezen hihető volt Cassie badass mivolta, főleg, hogy a naplójában egy iskolai szerelem után sóhajtozott, meg a gimi után és az instant szerelmi szál se javított a karakterén. Akármennyire is elvarázsolt és felcsigázott Evan karaktere, azért a szerelemi szál túlzás volt nekem, főleg az Alkonyat áthallással, úgyhogy erről inkább nem is beszélek, elfelejtem, hogy megtörtént. 

  A többi karakter sorsa viszont nagyon is érdekelt, főleg a gyerekek és a táborok sorsa. Az valami iszonyat, hogy miket kellett túlélni azoknak a gyerekeknek, főleg azok után, hogy a többségük elveszítette az egész családját a többi hullámban. 5-6 éves kissrácok egy katonai kiképzőtáborban? A felnőtteknek is hatalmas stressz és nyomás egy ilyen, nemhogy a kicsiknek. De a felnőttek gonosz világában érthető az is, hogy miért ők a célpont és/vagy a jövő reménysége. Szegénykék a legirányíthatóbb korban vannak, nulla tapasztalattal és a gyermeki naivitással gyakorlatilag azt lehet velük elhitetni, amit csak akarunk és arra lehet őket tanítani, amire csak akarjuk. Úgy pedig még könnyebb, ha ez szervezetten történik és az egész társadalom partner benne.

Ben Parish az egyik legérdekesebb karakter és ő megy át leginkább nagy és hihető változáson az Azok megérkezése után. A korábbi gimi legdögösebb és legsikeresebb pasija, aki után bomlottak a csajok és ezért beképzelt is volt, átértékeli az egész életét és kijön belőle a jó. Összekapja magát és az egyik legjobb túlélő és az egyik legjobb katona lesz. Ez a folyamat volt az egyik legérdekesebb szál számomra, a gyerekek és a táborok mellett.

Ami újdonságot hozott a regény, hogy rávezetett arra, hogy átgondoljam az Idegenek szempontját és oldalát is. Eddig is általában az volt, hogy az Idegenek hirtelen letámadnak minket és védeni kell a bolygónkat, meg önmagunkat, az együttélésen meg el sem gondolkozunk, élből fegyverekkel támadunk. Vagy ha át is gondoljunk, lehetetlennek tarjuk vagy a másik fél nem vevő rá. Azon viszont még nem gondolkodtam el, hogy fordított esetben mi is nem ezt tennénk? Ha a Föld lakhatatlanná válna és meglenne a megfelelő technológiánk és találnánk is egy élhető bolygót, nem ugyanezt tennénk? Nem ugyanezt csináljuk a saját bolygónkkal is? Mi vagyunk és akarunk lenni az uralkodó faj. A saját bolygónkat is szisztematikusan elpusztítjuk, a saját fajtánkat is öljük, nemcsak az állatokat és a növényeket. A mai napig nem oldottuk meg saját magunk közt a normális együttélést sem. Az Idegenek számára mi vagyunk/lehetünk a Föld legnagyobb parazitája és mivel az ő technikájuk és gondolkodásuk szintje messze meghaladják a miénket, eleve látják, hogy mi egy olyan faj vagyunk, akikkel még tárgyalni sem érdemes, még jó hogy lerohannak és lekaszabolnak minket. Mi se állunk le a csótányokkal meg a hangyákkal tárgyalni, hogy légyszi húzzatok el innen vagy ne legyetek már bogarak, fürödjetek meg, üljetek asztalhoz a tányér elé, ne a konyhaszekrényben randalírozzatok, ja és fizessetek bérleti díjat is, ha már beköltöztetek. Egyszerűen hívjuk a "Némítót", rovarirtót és elpusztítjuk őket. Szóval, ha egy ilyen megszállás megtörténne velünk, akkor rohadtul megszívnánk és szerintem a túlélő csapataink se sokáig húznák ki, a győzelemben meg nem hinnék. A szokásos romantikus duma - a többségben az erő, a szeretet mindent megold, az emberiségünk megment, az érzéseink így meg úgy, az ösztön, stb. - fabatkát sem érne.

A regény legnagyobb erőssége a bizalmatlansági faktor volt és leginkább ezért kapta tőlem az 5 pontot és ezért vált letehetetlenné és élvezetes olvasmánnyá. Általában tök jól kitalálom a csavarokat, a hogyanokat, a miérteket, de az író folyamatosan meglepett és már a regény közepénél tűkön ültem, hogy mi a fene van itt, holott akció nem is volt. Nem azt a fajta izgalmat kaptam, mint egy akcióregénynél, hanem inkább egyfajta elmejátékot. Lassan már én se tudtam, hogy akkor most ki a jó, ki a rossz? Most melyik a jó? A piros vagy a zöld? Először azt hittem, hogy a zöld, aztán meg a piros, aztán már meg dönteni se tudtam. Akinek szurkoltam és ahová letettem a voksom, kiderült, hogy rosszul tettem, aztán meg, hogy mégse vagy igen? Ezerrel pörgettem le a sztorit a végéig, csakhogy megtudjam már, hogy mi történik itt és kiért is kéne izgulnom, hová kéne állnom. Szóval nemcsak a regény karakterei tipródtak folyamatosan, hanem az író zseniálisan elérte, hogy én, az olvasó is állandóan kétségek között legyek és semminek, senkinek se higgyek. 

  A kisebb hibák és a YA-ság ellenére összességében egy nagyon klassz, érdekes, izgalmas olvasmány volt, nagyon sokszor elgondolkoztatott és elborzasztott. A filmet is tervezem megnézni, de ahogy ismerem magam és általában a világot, a film közel se lesz olyan jó, mint a regény. Ezt a fajta bizalmatlansági faktort, ami a regény legnagyobb erőssége, csakis olvasva lehet átadni. Egyszerűen egy 2 órás filmbe, amit főleg általában nem egyedül néz meg az ember, nem lehet annyira belemerülni, hogy az ilyen részleteket átélje vagy átérezze, ráadásul sok minden kivitelezhetetlen vagy eltorzított a filmekben. Az eddigi hallott élményekből okulva, a film nem is annyira jó, mint a könyv. A regény mindenesetre bejövős volt, úgyhogy megyek is olvasni a folytatást, a Végtelen tengert.    

__________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Evan, Zombi, Mazsola
Tetszett: a több szemszög, a folyamatos bizalmi problémák
Nem tetszett: egyelőre még kevés a magyarázat
Fordította: Havadi Krisztina
Oldalszám: 472 oldal
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó 

__________________________________________________________________________________

Nyereményjáték 

Te mit vinnél magaddal, ha az életedért folytatott küzdelemben magadra maradnál? Mi kerüljön a túlélőcsomagba? Mi segítünk! Minden állomáson újabb kellék kerül a pakkodba, és ha ügyesen csomagolsz, Tiéd lehet a könyv két példányának egyike. 

Sebek kezelésére használjuk. Mielőtt a vérbe jutnának a baktériumok, tisztításra van szükség. 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít. A nyerteseket e-mailben is értesítjük, innentől 72 órán belül várjuk a jelentkezést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway

__________________________________________________________________________________

 További állomások 

01/10 Media Addict 
01/13 Letehetetlen 
01/15 Kelly és Lupi olvas
01/16 CBooks 
01/17 Deszy könyvajánlója 
01/18 MFKata Gondolatai 
01/20 Tekla könyvei 
01/22 Dreamworld - extra állomás 
01/24 Könyvszeretet 
01/25 Dreamworld
__________________________________________________________________________________

Becca Fitzpatrick: Black Ice - Tükörjég

 

Becca Fitzpatrick visszatért! A nagy sikerű Csitt, Csitt sorozat szerzője ezúttal komolyabb regénybe vágta a fejszéjét. A Black Ice – Tükörjég hátborzongatóan lebilincselő regény, amit a Blogturné Klub hat bloggere ajánl a figyelmetekbe. Tartsatok velünk a blogturnén, ismerjétek meg a könyvet és nyerjétek meg a három nyereménypéldány egyikét! 

Becca Fitzpatrick: Black Ice - Tükörjég 

Miért pont ez? Becca Fitzpatrick teljesen elbájolt az angyalos sorozatával, kíváncsi voltam más könyvére is. 

Fülszöveg: Britt Pheiffer felkészült, hogy hátizsákkal hódítsa meg a Teton-hegységet -- arra azonban nem készült fel, hogy a gondolataiban még mindig kísértő exbarátja is csatlakozzon hozzá. Mielőtt Britt tisztázhatná magában, mit érez Calvin iránt, egy váratlan hóvihar miatt menedéket kényszerül kérni egy hegyi kunyhóban. A jóképű, segítőkész lakók azonban szökésben vannak. Túszul ejtik és arra kényszerítik Brittet, hogy vezesse le őket a hegyről. Britt tudja, életben kell maradnia, hogy Calvin megtalálja. A helyzetet tovább bonyolítja, amikor Britt rábukkan egy korábban itt elkövetett gyilkosságsorozat vérfagyasztó bizonyítékára -- ami őt magát is célponttá változtatja. Azonban semmi sem az, aminek látszik, és mindenki titkolózik -- még Mason, az egyik emberrabló is. A kedvessége zavarba ejti Brittet. Mason vajon ellenség? Vagy szövetséges? 

Vélemény: Az írónő megmutatta, hogy egy másik műfajban is nagyot tud alkotni. Sokan nem szerették a Csitt, csitt angyalos sorozatát, én viszont bátran bevallom, hogy nagyon szerettem a kisebb hibáival is. Az viszont tény, hogy ez a könyve, a Tükörjég sokkal jobb, annak ellenére, hogy nem ugyanarról a műfajról beszélünk. Míg a Csitt, csitt egy romantikus, fantasy YA, addig a Tükörjég egy thriller YA (bár annyira nem volt YA-s). Az izgalmat itt nem a mitológiai vagy fantasy szál adta, hanem a lehető legegyszerűbb dolog: az emberektől való félelem, a természetnek való kiszolgáltatottság érzése és a bizalom kérdése. Borzasztó érzés rádöbbenni, hogy valaki elárult és arra is, hogyha egészen másnak hitted, mint aki valójában. 

 Nagyon nehéz spoilermentesen írni a regényről és nem is szeretném lelőni a poénokat, hiszen pont ez adja a regény legerősebb vázát. Ez nem az a típusú könyv, amit újraolvas az ember, mert az első olvasással elveszíti az izgalomfaktorát. Ha már a kulcsfontosságú tények ismertek, akkor nem lesz izgalmas vagy érdekes, maximum az érzelmi szál. A fülszöveg nagyjából el is meséli a történet azon részét, amit még meg lehet osztani anélkül, hogy valami lényegi infót árulna el. Én csak annyi kiegészítést tennék hozzá, hogy Britt nem egyedül, hanem az elkényeztetett, gazdag kis fruska barátnőjével, Korbie-val indul útnak, hogy ez utóbbi családjának tulajdonában lévő házban töltsék el a tavaszi szünetet. Míg Britt arra készül, hogy túrázni fognak, addig Korbie inkább csak szolidaritásból tart vele, hiszen a legjobb barátnőjével nemrég szakított méltatlanul a bátyja, Calvin. Ahogy az lenni szokott a regényekben, Calvin is részt fog venni a tavaszi szüneti túrában, mint gardedám, és ennek Britt egyáltalán nem örül. Majd mégis. Úgy tervezi, hogyha Calvin újra kikezd vele, akkor mindent megbocsát a fiúnak, de nem fogja könnyen adni magát. A romantikus elképzelések azonban hamar hamvukba halnak, hiszen a nagy viharban Britt és Korbie el se jutnak a nagy házig, megakadnak valahol az úton és menekülniük kell, ha nem akarnak a kocsiban megfagyni. Se élelem, se telefon, se fűtés, semmi sincs, ami segíthetne rajtuk, így gyalogolniuk kell abban a reményben, hogy valahol csak találnak egy házat. Találnak is. 

  A semmi közepén lévő házban életet találnak. Két jóképű srác nyit nekik ajtót, Mason és Shaun. Míg az előbbi mindenáron ki akarja őket penderíteni, akár annak árán is, hogy fagyhalált halnak, addig az utóbbi nagyon szívélyesen fogadja őket. Britt nem érti, hogy Mason, akivel már korábban találkozott egy benzinkúton és aki kisegítette őt egy ártatlan hazugsággal az exe, Calvin előtt, miért lett ilyen ellenséges hirtelen és miért tagadja, hogy ismerik egymást. Hamarosan kiderül, hogy a lányok a lehető legrosszabb helyen akarnak menedékre lelni. A két srác körül valami nagyon nem stimmel, Shaunnak fegyvere van, hirtelen a lányok ellen fordul, ráadásul Britt az egyik raktárnak kinevezett szobában egy ládában megtalálja egy mumifikálódott lány holttestét, aki feltételezhetően egy sorozatgyilkos áldozatainak valamelyike. Korbie-t hátra hagyva Brittnek kell levezetnie a menekülő fiúkat a hegyről, elkerülve a járhatóbb utakat és közben ki kell találnia, hogy miként szökhetne meg, mert biztos, hogy nem fogják életben hagyni, hacsak nem az erdő és a hó fog vele végezni előbb. Abban reménykedik, hogy az exe, Calvin meg fogja őket találni. A szökésre azt látja megoldásnak, ha közel kerül Masonhöz, aki mintha segítené őt titokban. 

Hogy érzékelni lehessen Britt mekkora bajba került, azt is tudni kell, hogy milyen az ő személyisége. Valahol gyerekkori önmagamat láttam benne, leszámítva azt, hogy én nem voltam gazdag és nem gazdagok között mozogtam. Britt világ életében a férfiakra támaszkodott és mással se foglalkozott, csakhogy a kis rózsaszín világát egyben tartsa. Előbb az apjára támaszkodott, majd a fiútesójára, később Calvinra, a pasijára, önállóan szinte képtelen volt bármit is megtenni. Miután Calvin méltatlanul elhagyta, akkor kezdett egy kicsit a saját lábára állni, de az még csak pár hónappal a regénybeli események előtt kezdődött. Akkor kezdett el felkészülni nulláról egy hatvan kilométeres túrára és ugyan elég jól felkészült, közel sem lehet azt mondani, hogy annyira profi lett, hogy egy hóvihar közepette egy erdőn át, ismeretlen terepen végigvezessen két férfit, akik halállal fenyegetik. Korbie meg még haszontalanabb, ő még mindig a férfiakra támaszkodva éli üresfejű, buta liba életét, egy konzervet sem képes kinyitni és meg van róla győződve, hogy minden férfi azért született meg, hogy a lábai előtt heverjenek. 

Gyerekkoromban először én is apámon csüngtem és rá hagyatkoztam, legkisebb gyerekként hozzászoktam ahhoz, hogy a két bátyám kedvence is én vagyok, továbbá még fiú unokatesókkal és fiú haverokkal áldott meg az élet. Bár nem voltam hercegnő, de valahogy az volt a természetes, hogy a fiúk megvédenek és gondoskodnak rólam, és az eszembe se jutott, hogy ennek máshogy kéne lennie. De míg én megtanultam tőlük, hogyan is védjem meg magam és hogyan gondoskodjak magamról, majd másokról is, addig Britt még mindig a csajos világában élt. Ilyen idős koromra már kiábrándultam az illúziókból, és mivel nálam ez megtörtént, nagyon is át tudtam érezni, hogy milyen lehetett Brittnek, hogy rászakad a világ. Végig együtt tudtam vele érezni, akkor is, amikor titkon vágyott arra, hogy a srácok mindjárt kijelentik, hogy a pisztoly csak játék és vicc volt az egész, de közben ez a pillanat nem érkezett el. Át tudtam érezni, hogy mennyire rossz lehetett rájönnie, hogy a barátnője mégse barát a bajban, semmivel se erősebb nála a másik, sőt, sokkal gyengébb. El tudtam képzelni, hogy milyen lehet neki rájönni, hogy senki sem fog rajta segíteni, magának kell megoldania mindent. Egyébként le a kalappal a karakter előtt, én már rég halálra fagytam volna abban az erdőben. Pl. arról se volt fogalmam, hogy a gyanta jól ég. Az egész egy túlélő táborra emlékeztetett és elég sok dolgot megtudtam a túrázásról, az más kérdés, hogy sose járok ilyen helyekre és nem igazán veszem hasznukat. 

A thriller szál nagyon izgalmas volt és tetszett, hogy meg tudott lepni. Össze-vissza kombináltam mindent mindennel, de végül sikerült az írónőnek meglepnie, mert olyan fordulatokat rakott a regénybe, hogy az állam a padlón volt. Megmondom őszintén, hogy egy YA thrillertől nem vártam ilyen fokú izgalmakat. A gyilkos személyétől pedig oda- meg vissza lennének a pszichológusok. A pszichológiai vonal is nagyon erős volt. 

  Nagyon tetszett Britt és Mason viszonya is. Borzasztó érzés lehet, amikor egy olyan emberhez vonzódunk, aki egyben az életünkkel is fenyeget. Akiről nem tudjuk eldönteni, hogy hogyan viszonyul hozzánk, akin nem lehet kiigazodni. Britt gyakran emlegeti azt is, hogy Stockholm szindrómája van és a halálközeli élmény tehet arról, hogy vonzódik a sráchoz. Végig őrlődik azon, hogy most helyes-e ez a vonzalom vagy sem. Önmaga sem tudja eldönteni, hogy szökni akar vagy inkább Masonnel akarna maradni. Nem akar egyszerűen egyedül maradni a fagyos erdőben, nem bírná ki. Mason annak ellenére, hogy az elrablója, azért mégis egyfajta biztonságot nyújt. Én nagyon szurkoltam nekik és nem csodálom, hogy belezúgott Masonbe, nekem is felkerült a fiktív szerelmeim listájára. Annak ellenére, hogy már csakis magamra támaszkodok, megmaradt az bennem, hogy imádom a gondoskodó pasikat, talán ez a legnagyobb kritérium, ami meg kell hogy legyen bennük, a többi már csak kiegészítő dolog. Masonben pedig bőven ott volt a gondoskodás és emellé piszkosul férfias maradt.  Mindettől az őrlődéstől, ami Brittben végbement nagyon érdekes volt az érzelmi szál a regényben.

  Összességében meglepően jó volt ez a regény, egy szuszra kiolvastam, annyira izgalmas volt. Ha nem éppen a gyilkos kilétén járattam az agyam, akkor az emberi viselkedésen úgy általában. Becca Fitzpatricknak sikerült lenyűgöznie. Szerintem YA-k közül még nem is olvastam ennyire jól összerakott thrillert, bár az epilógust kivágnám belőle, az túl cukrosra sikerült és egy kissé tönkre vágta a hangulatot. Illetve ez "gazdag kölykök vagyunk, de nekünk is vacak az élet" dolgot sem értettem. Túl amerikai és túl elrugaszkodott volt a valóságtól, de attól még teljesen jól elszórakoztatott.  

Itt beleolvashatsz! 

__________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Mason, Jude
Tetszett: hogy végig feszült volt a hangulat, nagyon olvastatta magát
Nem tetszett: az epilógus
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Oldalszám: 380 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó 

__________________________________________________________________________________

 Nyereményjáték 

 A könyvben fontos szerepet kap a hegymászás, ezért a játékunkat is erre hegyezzük ki, és az alpinizmus főbb kellékeit kell kitalálnotok a leírás alapján. A megfejtést a rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok. Sok szerencsét! 

„régen kender- vagy manilaros volt. Ezek rothadásmentesek és a hegymászó esetleges esésekor tompítják a sebességet.”

A győzteseket e-mailben értesítjük, ha 72 órán belül nem jön válasz, sajnos újra kell sorsolnunk. A kiadó csak magyarországi címre tudja kiszállítani a könyveket.

a Rafflecopter giveaway

__________________________________________________________________________________

 További állomások 

01/05 Deszy könyvajánlója 
01/07 MFKata gondolatai 
01/09 Media Addict
01/11 CB Olvas
01/13 Könyvszeretet 
01/15 Dreamworld
__________________________________________________________________________________

Mindee Arnett: The Nightmare Dilemma - A rémálom-dilemma (Akkordél Akadémia #2)

 

Porka és Eli visszatér, folytatódik a nagy sikerű Akkordél Akadémia sorozat! Az új kötetben újabb nyomozás vár Porkára, és újabb izgalmak, rejtélyek, ráadásul egy sötét terv is körvonalazódik főhőseink ellen… Tartsatok velünk a blogturnén, ismerjétek meg a könyvet és nyerjétek meg a három nyeremény példány egyikét! 

Mindee Arnett: The Nightmare Dilemma - A rémálom-dilemma (Akkordél Akadémia #2) 

Miért pont ez? Egy ideje már szemeztem az első résszel, de csak a második rész megjelenésének hírére vágtam bele végül. Az első rész nagyon jól elszórakoztatott, így nem bántam meg.

Fülszöveg: Porka Evergím talán meg tudja jósolni a jövőt szerelme, Eli Booker álmai által, de ettől az élete távolról sem lesz egyszerű. Mikor egyik sellő barátnőjét gonosz támadás éri, és halálos sérülésekkel magára hagyják, ráadásul az iskola tréfamesterét, Lance Rathbone-t vádolják a bűnténnyel, Porka ugyanúgy megdöbben, mint mindenki más. Lance-nak szüksége van Porkára, hogy az igazi támadót megtalálva bizonyítsa az ártatlanságát, de a kérését nem olyan könnyű teljesíteni. Eli álmai sem segítenek: inkább rémálmok, mint jóslatok. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, Porka ex-barátját éppen felmentik az összeesküvés vádja alól, és mikor újra feltűnik az iskolában, Porkába bevillan, miért zúgott bele annak idején. A Mágusok Szenátusának szüksége van Porkára, hogy Paul közelébe kerüljön, és feltárja valódi motivációját. De ez a parancs dühíti Elit, aki már maga is kampányt indított Porka szívéért. Porka mindkét ügyet magára vállalja, és hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami… 

Vélemény: Rögtön az első rész után vettem kezembe a másodikat, így még frissen élt bennem a trilógia fő vonala. Az első résznek ugyan nem volt függővége, de ez nem jelenti azt, hogy le is zárult a történet és minden megoldódott. A Rémálom-ügyben leleplezték a Nagy Varázslót, aki át akarta venni a természetfeletti világ felett az uralmat, utána pedig az emberek felett is. Porkának és a csapatának ugyan sikerült őt kiiktatnia, de a varázsló elpusztíthatatlan, ha meg is hal, mindig újjá születik, csak az a kérdés, hogy mikor és milyen alakban. Ahogy az a nagy hatalmaknál szokott lenni, a varázslónak vannak csatlósai és követői, akik még akkor is tevékenykednek, ha uruk és parancsolójuk éppen valahol az éterben kering és várja az újjászületést. Emiatt Porkáék csapata, az Álomcsapat nem lehet nyugton egy percig sem. 

Az első részben annyira belejöttek ebbe a nyomozósdiba, hogy létrehozták az Álomcsapatot, ami kisebb ügyeket old meg a suli lakóinak, ha megbízzák őket. Eli apja nyomozó és majd Eli is az szeretne lenni, így még azt se lehet mondani, hogy nem szabad őket komolyan venni. A második rész is egy fiatal lány megtámadásával indul, Britney Shell a kórházba kerül, ismeretlen tettes támadta meg. Az Álomcsapat rögtön kezelésbe veszi az ügyet, Porka belép Britney álmába, hátha az a tettesről álmodik. Igencsak meglepődik, amikor az álomban egy Paulhoz hasonló figurát lát, akkor pedig még jobban, mikor Eli is felbukkan és egy pálcával varázsol, ő, aki egy közönséges ember. A nyomozás mellett Porka külön feladatot is kap: férkőzzön közel újra Paulhoz és kémkedjen utána Lady Elainenek és Sasharaszt seriffnek. Igen, Pault az árulása ellenére kiengedték egy befolyásos személy közben járására, így még inkább gyanús lett a személye. Mindeközben Porka és Eli álmai sem úgy alakulnak, ahogy kellene, mindig ködben vannak és rejtélyes dolgokat látna. Porka saját álmaiban őrült módjára vakarja egy kőtalpazat falát, hogy a ráírt szót el tudja olvasni, érzi a zsigereiben, hogy létfontosságú megtudnia, mi van a kőtalpazaton. Előkerül Atlantisz legendája is, ami a regény fő vonalát adja. Mindemellett még politikai harcok is vannak, egy új és rejtélyes történelem tanár, Szeléna furcsán viselkedik, megjelenik egy titkos diáktársaság is, illetve az Akaratőrség, akik az Akaratot hivatottak helyettesíteni, magándrámák is folynak a háttérben, Lancet megátkozzák, Eli tud varázsolni és Porka még mindig küzd a hormonokkal, de most már egyre inkább Elihoz húz a szíve. Szóval volt itt akció, rejtély és bonyodalom rendesen. 

A második részben is elég sok volt a sablon, de valahogy izgalmasabbra és különlegesebbre sikerült, emiatt jobban is tetszett, mint az első rész. Porka még mindig egy nagyon szórakoztató főhősnő, aki elszántan küzd, nagy harcos, de azért néha még mindig kétballábas és változatlanul nagyszájú. Tök jó narrátor és még a gondolataiban is sziporkázik a humor, nemcsak a kimondott szavaiban. Elit és Pault is egy kicsit jobban megismertem, az utóbbit el is kezdtem sajnálni egy kicsit. Bár már túl erőltetettnek tartottam Porka vonzódását Paulhoz az árulása után, de valahol én is úgy vagyok vele, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt, főleg annak tudatában, hogy Paul mit miért tett és milyen magánéleti események vezettek a tettéhez. Eli is egy kicsit vesztett a tökéletes pasi imázsából, ugyanis a varázslásban még ő is ügyetlen, így örömmel fedeztem fel legalább egy kis hibát, amitől sokkal emberibbé és kedvelhetőbbé vált. Szeléna is még érdekesebb lett a második kötetre, eddig is bírtam, de most meg pláne. Tetszett a dolgokhoz való hozzáállása és a gondolkodásmódja. Lance, meg Lance, őt itt is ott is kedveltem. 

Többször említettem a sablonokat, de azt még nem, hogy hiába tudom róluk, hogy azok, mégis ezek teszik kedvelhetővé és otthonossá a regényt. Egy kicsit sok volt nekem a Harry Potter párhuzam, de a szemüveges fiú története óta kb. minden varázslással foglalkozó regényre rá lehet húzni. Itt is van egy sulikarbantartó, aki gyanúba keveredik, ugyan neki nem macskája van, hanem pokolkutyája; itt is vannak titkos helyek; a képek ugyan nem beszélnek, de minden tárgyra hatott a varázslat, így az animációnak köszönhetően egyfajta személyiségre és önálló életre tettek szert (még a székek is); mindig valaki kevésbé ismertet támadnak meg a regényben, de nem totál ismeretlent; itt is belekeverednek a mítoszokba és legendákba; itt is van titkos társaság; az egyik tanár lecserélése, stb. stb. És a főgonosznak is legalább akkora hatalma van, mint Voldemortnak volt. 

  Az álmoknak sokkal nagyobb szerepe és jelentősége volt ebben a részben, amitől most már tényleg éreztem Porka képességének létjogosultságát. Az álompárok átka meg nagyon betalált nálam. Persze, hogy nem lehet együtt a két szerelmes, ez nem újkeletű dolog, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt hogyan oldja meg az írónő a harmadik részben. A végeharc bár nem volt hosszú, még ütősebb lett, mert nagyobb szabású volt és kulcsjelenetek voltak benne.

Felfedeztem benne a burkolt tanító jelleget is, ami nem volt nehéz, hiszen ez a rész nagy hangsúlyt fektetett a faji megkülönböztetésre. A Terra Törzs nevű titkos társaságnak is ez volt az egyik alapja, amiért létrejött. Eleinte fel se tűnt, de a háttérben elég nagy indulatok vannak a fajták között, az Akarat eltűnésével pedig nem csak az iskolában, de politikai szinten, a felnőttek szintjén is megy a háborúskodás. Még az is elképzelhető, hogy a harmadik részben pont ez lesz a főkonfliktus, hogy kitör a fajok közötti háború.

Összességében változatlanul szórakoztató, könnyed olvasmány volt, tele mágikus csemegével, érdekes apróságokkal, a fő vonalak erőteljesek, a sztori lendületes, sosem laposodik el, a karakterek pedig nagyon klasszak. Szeretem ezt a sorozatot és várom a harmadik, befejező részt, mert még sok magyarázattal tartozik az írónő. A nevek fordítását pedig megszoktam a második kötetre, így már az sem volt annyira zavaró, inkább bájossá tette a sztorit. 

Itt beleolvashatsz!

__________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Eli, Porka, Szeléna, Lance
Tetszett: a könyv világa, a humor, a szereplők
Nem tetszett: -
Fordította: Mesterházy Mónika
Oldalszám: 408 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó 

__________________________________________________________________________________

Nyereményjáték 

Az Akkordél Akadémia újabb kötetében már nagyobb szerephez jut Porka legjobb barátnője, a gyönyörű sellő lány. A sellők már évszázadok óta szolgálnak inspirációként a nagy művészeink számára, így most mi is hódoljunk a csodás festők munkái előtt. Minden állomáson egy híres festményt láttok, és a festmény, vagy a festő nevét kell a rafflecopter doboz megfelelő sorába írni. (Bármelyiket elfogadjuk). 

A nyeremény három példány a regényből. A győzteseket e-mailben értesítjük, ha 72 órán belül nem jön válasz, sajnos újra kell sorsolnunk. A kiadó csak magyarországi címre tudja kiszállítani a könyveket.

 a Rafflecopter giveaway

__________________________________________________________________________________

 További állomások 

01/07 Always Love a Wild Book 
01/09 Könyvszeretet 
01/10 Dreamworld
01/12 Deszy Könyvajánlója
01/14 Media Addict
__________________________________________________________________________________

Mindee Arnett: The Nightmare Affair - A rémálom-ügy (Akkordél Akadémia #1)

Mindee Arnett: The Nightmare Affair - A rémálom-ügy (Akkordél Akadémia #1) 

Miért pont ez? Csak rá kell nézni a borítóra és teljesen érthetővé válik, hogy beleszerettem.

Fülszöveg: A tizenhat éves Porka Evergím késő éjjel betör egy házba, de nem azért, mintha bűnöző volna. Nem: Porka egy Rémálom. 

Szó szerint. 

Nem elég baj, hogy ő az egyetlen Rémálom az Akkordél Akadémián, a mágusfélék bentlakásos iskolájában, és kénytelen hírhedt anyja árnyékában élni, de mikor betör Eli Bookerék házába, még minden sokkal bonyolultabbá válik. Eli nagyon jóképű, ezért a mellkására ülni és az álmaiba hatolni már nem is lehetne kínosabb. 

 Pedig az lesz. 

Eli egy gyilkosságról álmodik. A helyszín az Akkordél. 

És végül az álom valóra válik. Porkának most már követnie kell a nyomokat – részint Eli álmain belül, részint odakint –, hogy megállítsa a gyilkost, mielőtt további embereket ölne meg. És mielőtt az illető rájönne, miben sántikál Porka, és kiválasztaná soron következő áldozatául… 

Vélemény: A tavalyi megjelenés óta kerülgettem a könyvet, mert első látásra beleszerettem a borítóba, majd a fülszövegbe, de aztán mégis mindig másik könyvnél kötöttem ki, meg egy kicsit tartottam attól, hogy ez túl gyerekes lenne nekem. A második rész megjelenésének hírénél szintén a szemem elé került, de ezúttal végleg elcsábultam, már az se érdekelt, hogy gyerekes lesz-e vagy sem. Minden sablonossága ellenére szerencsére megszerettem a könyvet és már a második részt olvasom, így kijelenthetem, hogy a sorozatot is szeretem. 

Porka egy Rémálom, ami nem egy gyakori "természetfeletti lény" a YA irodalomban, de nagyon gyakori a mítoszokban és a legendákban. Elég sok filmben vagy sorozatban találkoztam már Rémálommal, a keleti kultúrához kapcsolódva meg pláne (a koreaiaknak pl. több neve is van a "rémálom jelenségre"), de eddig mindenhol ijesztő és ocsmány lényként találkoztam velük, nem pedig egy tinilány bőrébe bújva, humoros körülmények között. Porka, mint Rémálom, a fiktusszal táplálkozik, ami az álmodás közben felszabaduló anyag. A Rémálom rátérdel az alvó áldozat mellkasára és az álomba belépve táplálkozik a fiktusszal. Mindemellett képes az álmot irányítani is, de ha az álmodó érzékeli őt, akkor "ki tudja őt dobni" az álomból és az áldozat felébred. Borzasztóan hangzik, de ebben a regényben a rémálomlét nagyon vicces jeleneteket szült és egy kedvelt természetfeletti lény lett belőle. 

  A regény világában azonban továbbra sem közkedvelt lények, régen irtották is őket, ennek köszönhetően alig van belőlük. Porka is csak egyet ismer önmagán kívül, az édesanyját, akinek tényleg rossz híre van. Mivel Porka félvér (az édesapja közönséges ember), ezért későn jelentkeztek nála a képességek, így a teljesen átlagos tinédzserek hétköznapi életét élte, de egyszer csak minden felborult és bekerült az Akkordél Akadémiára. Nem csak az édesanyja rossz hírnevével, nem csak a félvér létével, de az új iskolával is meg kell küzdenie, majd hamarosan egy gyilkossági ügybe is belekeveredik egyik "áldozatának", Eli Bookernek köszönhetően, aki természetesen nagyon jó pasi. Álompárok lesznek, de nem hétköznapi értelemben. Eli hiába ember, ő Porka "álomtársa", akitől a leghamarabb, a legtöbb fiktuszt kapja és akivel a legjobban ki tudja élni a képességeit. 

Nagyon bírtam a regényben a hangulatot, a világot és a sulit. Bár sablon sablon hátán volt, mégis tök jól elszórakoztam a suliba járáson, az óráikon, a belső hatalmi harcokon, hogy ki kinek tetszik, ki kivel jár, a pletyiken, a fura tanárokon, szóval mindenen. Az tény, hogy nagyon sokat dobott a sulis hangulaton az, hogy itt Eli-on kívül senki sem közönséges ember. Rohangált itt mindenféle lény, tündér, szirén, démonok, boszik, stb. Erősen kihangsúlyozott volt a faji kérdés is és a képességeik vagy éppen gyengeségeik. A sziréneknek pl. elég nehéz őszinte szerelmi kapcsolatot létrehozni, mivel természetüktől fogva a mágiájuk csábít. Szeléna, Porka barátnője és szobatársa erősen kampányol is a szirének szexuális tárgyiasítása ellen. A sulis harcok is kimerülnek kisebb bosszantásokban, pedig azt hinné az ember, hogy ennyi természetfeletti tini között kő kövön nem marad, de létezik az Akarat, ami visszafogja a mágiát. Az Akarat nem engedi, hogy egymás ellen fordítsák a varázserejüket, még a mezei fizikai erőszakot (pl. x behúz egyet y-nak) is meggátolja, ezért nagyon trükkösnek kell lenni a viták alkalmával.

Sokat dobott a hangulaton az is, hogy Porka egy szórakoztató és nagyon kedvelhető főhősnő. Még nagyon újonc ebben a "rémálom" létben, így egy csomó mindent elügyetlenkedik, de kellő humorral tudja kezelni ezeket a szituációkat. Próbálja komolyan venni ezt a dolgot, meg az iskolát is, főleg, hogy a lazább hétköznapok bedurvulnak a gyilkossági ügy miatt, így fel is kell nőnie egy kicsit, de azért ott van benne még a tini, aki bizony elpirul egy helyes fiú láttán. Ez a helyes fiú, illetve egyenesen kettő (másik nagy sablon) Eli Booker, a fekete hajú, kék szemű, izmos srác és Paul a szőke hajú, szintén dögös könyvtáros és kockasrác, aki az MIT-re készül felvételizni. A szerelmi szál nekem inkább vicces volt és szükséges a sztoriba, nem pedig romantikus vagy rajongásra érdemes. Nekem mind a két srác egy nagy sablon, ordít róluk a tipikus tökéletesség, miközben semmi sincs mögötte, akármennyire is erőlteti a "személyiséget" az írónő, nekem üresek maradtak. De ha le kell tennem a voksom, akkor inkább Eli fan vagyok, benne van valami jófejség és jóság. A kémia viszont egyik párosnál se működött, de szerencsére nem erőltette annyira az írónő a szerelmi háromszöget, hogy elvegye a kedvem az egésztől. Nem is tudom, hogy egyáltalán ez háromszög-e. 

A regény végig szórakoztató, pörgős, nagyon vicces és érdekes volt. Tele van mágikus csemegével és lényekkel, fura és ijesztő helyekkel, érdekes és nem szokványos tanórákkal és sok varázslással. A háttérvilág, a körítés nálam nagyon betalált és a mitológia is, a vége harc meg pláne. Azt leszámítva, hogy a nyomozás szál nem volt eget rengető, a regény utolsó része kellően felnőtt a feladathoz, és sikerült az írónőnek egy izgalmas és komolyan vehető harcot, illetve egy trilógián át kitartó főkonfliktust letenni az asztalra, ami miatt kíváncsi lettem a folytatásokra.    

A mellékszereplőket is megkedveltem, hiszen az írónő mindenkit azzal a sajátos humoros stílusával alkotott meg, ami a sajátja. Egyedül a nevek fordítása rontott az élményen, Porka nevének és a magyarra lefordíthatatlan, így eredetiben megmaradt nevek kivételével a többi számomra élményromboló volt pl. Hengershaw, Velő. Szerintem vagy fordítsunk le minden nevet vagy max. a főhős nevét és a többit inkább ne. Ha beszédes a név, akkor én jobb szeretem a lábjegyzetes megoldást, de ezt a "félig lefordítom, félig nem" dolgot nem szeretem, mert egyszerűen nem működik és zavaró. 

Összességében jó kis lazulós könyv volt, semmi nagy dráma, nehéz téma vagy tíz-húsz részen át tartó bonyodalom. Vicces, varázsos, jó hangulatú sulis YA volt természetfeletti lényekkel, kalandokkal és nyomozással. 

__________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Eli, Szeléna, Porka, Lance
Tetszett: a sok lény, a stílus, a humor
Nem tetszett: a szerelmi szálnál nem működött a kémia
Fordította: Mesterházy Mónika
Oldalszám: 344 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
__________________________________________________________________________________

Cynthia Hand - Amikor búcsúzunk

 

 A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Cynthia Hand: Say Goodbye - Amikor búcsúzunk című könyvét. A szerző az Angyalsors trilógiával már nagy sikert ért el az olvasók körében, legújabb önálló kötete egészen más, komolyabb témájú. Kövesd végig a hét állomásos blogturnét, mert a végén, ha minden kérdése jó választ adsz, megnyerheted a három nyereménykönyv egyikét.

Cynthia Hand - Amikor búcsúzunk

Miért pont ez? Cynthia Hand írói stílusát nagyon megszerettem az Angyalsors trilógiája miatt, így nem volt kérdés, hogy elolvasom-e az új regényét.

Fülszöveg: Lex különc lány. Matekórán agymenő társaival kártyázik, és busszal jár suliba, mert kiszámolta azt, hogy a 179 tanítási nap 549,53 dolláros benzinköltséget eredményezne. Barátjával együtt készülnek a Massachusettsi Műszaki Egyetemre és a Harvardra. Boldog élete van, teljes a családja, vannak barátai és egy szerelme. Senki sem úgy néz rá, mint aki bármelyik pillanatban összeomolhat. Egészen aznapig, mikor minden megváltozott... Lex most az a lány, aki elvesztette az öccsét. És úgy érzi, ebből az állapotból soha többet nem tud már kitörni. De azt is jól tudja, változtatnia kell. Változtatnia kell neki és az édesanyjának is. S ami a legfontosabb, tudnia kell megbocsátani. Az apjának, Tylernek, de legfőképp magának. Ezért szép lassan elkezdi összerakni élete széthullott darabkáit, és próbálja felfedni, mi is történt Tyler halálának éjszakáján. De van egy titka, amit senkinek sem mondott el: egy üzenet Ty-tól, ami lehet, hogy mindent megváltoztathatott volna. Lex testvére már örökre eltűnt. Ám ahogyan a lány is rájön, egy szellemnek nem kell valósnak lennie ahhoz, hogy meggátolja a továbblépést.

Vélemény: Ugyan a fülszöveg alapján nyilvánvaló, hogy nem egy romantikus vagy humoros történetről van szó, de azt nem sejtettem, hogy ennyire más stílusú regényt, ennyire nehéz témájú és érzelmekkel teli történetet kapok Cynthia Handtől. Én is borzasztó nehezen éltem meg a regény olvasását és véleményt írni sem könnyű, mert nagyon személyes érzéseket és gondolatokat váltott ki belőlem. Valahol úgy vagyok vele, hogy megbántam az olvasását és nem szeretnék erről posztot írni, de közben meg áldom a kíváncsi természetem, hogy elolvastam, hogy megismertem ezt a történetet, hogy az írónő ennyire őszintén, reálisan és nyíltan írt a gyászról és az öngyilkosságról. Nagyon felkavart a regény és most próbálok navigálni a személyes gondolataim és a publikusabb gondolataim között. Legyek olyan őszinte, mint az írónő vagy legyek annyira reális, mint Lex? A blogger általában kettős szerepben van,  és sokszor nehéz ezt a kettősséget megoldani. Egyrészt vagyok én és a könyv, a saját érzéseimmel, amiket kivált belőlem egy regény, benne vagyok egy burokban, ami csak az enyém a könyvvel és mindentől függetlenül teljesen egyénileg élem meg az olvasást. És vagyok én, a blogger, a könyv és a blog olvasói, ami megint csak egy burok, csak nagyobb, ahová már beengedek több embert és nem feltétlenül mutatok meg mindent. Eddig ez tudatosan meg sem fogalmazódott bennem, de az Amikor búcsúzunk után érzem ennek a kettősségnek a súlyát. 

Ha most blogger vagyok, akkor azt mondom, hogy a regény szép volt. Így, egyszerűen szép. És még sorolhatnék hangzatos jelzőket. De ha nem bloggerként beszélek a könyvről, akkor azt mondom, hogy szép volt a regény, de más hangsúllyal. Nem a szokásos, egyszerű vagy hangzatos módon, hanem iszonyatosan szép volt, és a szép szóban benne van az, hogy rohadtul fájdalmas, teljesen szétcincált, sírtam tőle, mint egy kiskölyök, teljesen kiborított, megrázott, de egyben megnyugvást is adott. Nem vagyok egyedül a gyásszal és nem bennem van a hiba, hogy miként is kezelem, másoknál ugyanúgy vagy kísértetiesen hasonlóképpen zajlik le. Nem feltétlenül bolondultam meg, amikor általános iskolás koromban látni véltem a nagymamám szellemét az ágyamnál vagy mikor főiskolás koromban úgy éreztem, hogy édesapám a halála után egy nappal megsimogatja a fejem búbját, mint ahogy mindig is tette, ha szomorú voltam, vagy amikor olyan szituációba keveredtem a testvérem halála után, amit csak ketten érthettünk, hanem a gyászt így dolgozta fel az agyam. És még fel tudnék pár közeli személyt sorolni, akiket idő előtt veszítettem el, így maximálisan azonosulni tudtam a regénnyel.

 Minden egyes szavát, minden egyes gondolatot és minden egyes érzést értettem, átéltem, gondoltam már, még naplót is írtam, ahogy Lex tette, de nem pszichológus tanácsára. Egyszerűen ki akartam magamból adni mindent, a fájdalmat, a dühöt, a sajnálatot, a bánatot, a bűntudatot, a rengeteg megbánást és keserűséget, de közben nem akartam senkit se terhelni vele, ráadásul nekem kellett erősnek lenni, mert voltak körülöttem olyanok, akik még nehezebben bírták és ezért aggódtam. A naplóírás módszerével így el is mondtam mindezt, meg nem is mondtam el senkinek. Én sem tudtam sírni nagyon sokáig, mert annyira letaglózott a halál, hogy szó szerint elakadtak a szavaim, az érzelmeim kiüresedtek, teljesen lesokkolódtam. És ugyanúgy végig kellett járnom azt az utat, hogy eltolom a barátokat és a segítséget, majd apránként összeszedem magam újra és újra és újra. Mert sajnos a halál az élet része, menni kell tovább. Mindig annak a legnehezebb, aki itt marad, nem annak, aki elmegy.

  Ugyanazt a sajnálatot, megbánást és bűntudatot átéltem, mint Lex. Sajnáltam, hogy nem figyeltem oda jobban, hogy nem mondtam többet azt, hogy szeretlek, hogy nem adtam több ölelést, hogy nem töltöttem el több időt az adott szerettemmel. Bántam a veszekedéseket, a nem megfelelő odafigyelést. Hosszú időbe telt, mire megtanultam, hogy mindezeket nem lehet mérni és egyszerűen nincs olyan, hogy elég. Ezekből, az együtt eltöltött időből, a nevetésből, az ölelésből, a másik értékeléséből, az odafigyelésből sosem elég. Ha a nap huszonnégy órájában csak a szép és jó lenne, a halál pillanatában akkor is azt éreznénk, hogy nem volt elég ezekből és ugyanúgy megbánást éreznénk. 

  Az Amikor búcsúzunk mindezeket felkavarta bennem és emlékeket hozott elő. Míg az előbbi miatt azt mondom, hogy pont nekem nem kellett volna elolvasnom a regényt, addig az utóbbi miatt azt mondom, hogy mégis hálás vagyok érte, mert valahol segített egy kicsit. Segített bizonyos dolgokat helyrerakni és olyan pozitív emlékeket is előhozott, amiket szinte már el is felejtettem. Mesélhetnék még a nyomozás szálról, de ott is Lex dühe, rossz érzései és elszántsága fogott meg. Az emberi természet olyan, hogy tudni akarja a miérteket, még a halálnál is és sosincs megfelelő válasz, újra és újra jönnek a miértek és a mi lenne ha kérdések. Beszélhetnék arról, hogy a kis szerelmi szál kellett a regénybe és amennyire megható volt, annyira fájdalmas is, de megint csak nem tudok elvonatkoztatni. Mit tud tenni az ember, ha csak a gyász uralkodik és dolgozik benne, más érzelemnek meg átmenetileg nem jut hely? Vajon ki tud teljesedni? Vajon segít? Ugyanez érvényes a baráti és más rokonokkal való kapcsolatokra is. Vajon Lex anyja önző volt, hogy megélte a saját gyászát és nem tudott felülkerekedni rajta vagy nem volt más választása és ez természetes, nem pedig önzőség? Vajon Lex nem volt ugyanígy önző, amikor ő élte meg a saját gyászát és nem volt ő sem ott mindig a másiknak? Szerintem mindezekre nincs helyes vagy jó válasz. A gyászt mindenki másként, máshogy és más időtartam alatt dolgozza fel és csak az idő múlása enyhíti a fájdalmat, de eltüntetni nem tünteti el. A gyász nagyon magányos érzés.

Hát ilyen volt ez a regény. Nagy érzelmeket kiváltó, szép, keserédes, fájdalmas, de segítő és bizonyos dolgokra ráébresztő. Nagyon ajánlom az elolvasását, mert bemutatja, hogy milyen annak, aki életben maradt, milyen a gyász, reálisan bemutatja a fázisait és rengeteg jó gondolat van benne. A mondanivalója pedig örök érvényű. Figyelj oda jobban a szeretteidre, mond többször azt, hogy szeretlek, adj több ölelést, tölts el velük több időt.

Ha megtetszett, itt kedvezményesen megrendelheted!

_____________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Lex, Ty
Tetszett: a stílus, a karakterek és a regényt körbelengő misztikum
Nem tetszett: -
Fordította: Loósz Vera
Oldalszám: 376 oldal
Kiadó: Maxim Könyvkiadó

_____________________________________________________________________________________

Nyereményjáték

 A közeli hozzátartozók elvesztése és későbbi elengedésük súlyos lelki problémát okoz a fiatalabb korosztály életében is. Számos könyv jelent meg az utóbbi években, melyek ezt a témát dolgozzák fel. A blogturné minden állomásán találtok egy-egy képet, illetve könyvborító részletet, ami alapján ki kell találnotok, ki a főszereplő és kit veszített el. Minden állomás megfejtését a rafflecopter doboz vonatkozó sorába kérjük beírni.

Mindent megosztottak egymással, a legjobb barátok voltak, de miután a barátnője meghal és elutazik az egyetemi városba, ahol a lány tanult, rádöbben, hogy mégsem tudott mindent. A legjobb barátnőjének titkai voltak előtte. 

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre jelentkezni a megküldött e-mailre. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

_____________________________________________________________________________________

 További állomások

12/05 Kelly és Lupi olvas
12/07 MFKata gondolatai
12/09 CBooks
12/11 Zakkant olvas
12/13 Deszy könyvajánlója
12/15 Dreamworld
12/17 Könyvszeretet
_____________________________________________________________________________________