Cassandra Clare: Pokoli szerzetek - Az angyal

Miért pont ez? Szerintem nem kell túlmagyaráznom. Clare írta, a Végzet ereklyéi sorozat előzménye és steampunk!

Történet: A tizenhat éves Tessa Gray elhagyja szülőhelyét és kiköt Angliában Viktória királynő uralkodásának idején. A megérkezésétől kezdve veszélyben van az élete, de ez nem is csoda egy olyan világban, ahol démonok, boszorkánymesterek és egyéb lények rohangálnak szabadon. Tessa menedékre talál az Árnyvadászok között. Az életveszély mellett azonban utoléri őt a szerelem is, ami csak bonyolítja a helyzetet. 

Vélemény: Sajnos, elég ritkán szaladok bele olyan könyvbe vagy könyvsorozatba, amitől konkrétan még enni is elfelejtek. A Végzet ereklyéi sorozat viszont pont ilyen volt, egészen a negyedik kötetig. A Bukott angyalok városa csalódás volt, de bízom abban, hogy visszatér a régi Clare-stílus. Amíg az ötödik kötetre várunk, addig itt van az előzmény trilógia első része, ami szerencsére már jobban sikerült darab.

  Ha felépítenek egy jó alapvilágot, akkor már csak a sztorit kell csavarni és a szereplőket megtartani, jobbra-balra mozgatni. Clare ezt is tette, az Árnyvadászok világára alapozott ebben a kötetben is, hiszen ezért előzmény, de sok hasonlóságot nem kell keresni a Pokoli szerzetek és a Végzet ereklyéi között, mert másabb. Kíváncsi voltam, hogy Clare hogyan tudja áthelyezni a jól kidolgozott világát egy másik korba és egy másik műfajba, ha a steampunkot más műfajnak tekinthetem. 

  Bátran kijelentem, hogy Clare nagyon jól megoldotta a feladatot. A modern kor világából elég nehéz lehet átvinni egy történetet egy olyan korba, amikor még nem is élt az ember. Fogalmunk sem lehet róla, hogy milyen lehetett akkor az élet, de a tanult dolgok alapján azért el tudjuk képzelni a viktoriánus kort. Clare-nek sikerült éreztetnie a ködös London hangulatát, a kor sajátosságait (pl. öltözködés) és jól bánt a női és férfi szerepekkel is. Tessa többnek tűnt tizenhat évesnél, okosabb és talpraesettebb is volt, nem egy tini, hanem egy igazi nő. Ezt az érzést az is erősítette, ahogy a férfi szereplők bántak vele, egy igazi hölgynek tekintették. Will persze a maga szemtelen módján tette ezt. 

  Ugyan a történet csak nagy vonalakban hasonlít a Végzet ereklyéire az Árnyvadászok miatt, egyébként nem. Más kaliberű a főgonosz, máshonnan indul a konfliktus és a megoldandó problémák is másabbak. Érdekes volt a történet, de egy kicsit sajnáltam, hogy Clare itt érezhetően gyengébben bánt a rejtélyekkel, mint a Végzet ereklyéinél. Elég sok rejtély előbb kiderül számunkra, mint a szereplők számára és ez bosszantó is lehetne, de a stílus és a hangulat miatt nem foglalkoztam vele annyira. Azért remélem, hogy a sztori fogja "vinni" a sorozatot nemcsak a hangulat, de ez majd kiderül, ha megjelennek a további részek.

  A karaktereket vegyesen szerettem és utáltam. Tesst sokkal jobban kedveltem, mint annak idején Claryt, Tessa felnőttebb és talpraesettebb. Míg Claryn érezni lehetett, hogy tini, addig Tessán nem. Én végig úgy érzetem, hogy minimum 19 vagy 20 éves. Persze Tessának más is a szerepe, mint Clarynek volt, más korban is él és jobban magára hagyatott. Will nekem is egy az egyben Jace volt, mégsem tudtam jobban megszeretni. Jace alap, őt nehéz überelni. Aki viszont nagyon a szívemhez nőtt, az a szerelmi háromszög egyik csúcsa, Jem. Jem alakja újdonság volt, őt nem tudom kihez hasonlítani. Nemcsak a sorsa, de maga a személyisége is egy színfolt volt a történetben és nagyon remélem, hogy nem történik már vele több tragédia. 

  A többi árnyvadász közül Henry volt a legmulatságosabb, tipikusan az őrült professzort testesítette meg. A többiek viszont nem hagytak bennem annyira mély nyomot. Ettől függetlenül jó volt olvasni az előző generációról, akiknek a leszármazottairól szól a Végzet ereklyéi sorozat. Magnus Bane pedig maga volt a kellemes meglepetés, igazság szerint elbírta volna a könyv, hogyha még többször felbukkan és bővebben láthatjuk a múltbeli életét. 

  Szerencsére a történet másságának híre már előbb utolért, mielőtt a kezembe vehettem a könyvet, ráadásul a steampunkért is rajongok, így hogyha elvonatkoztatok a Végzet ereklyéitől, akkor nagyon jó volt a könyv, de Clare nem tudta magát túlszárnyalni. A történet csavarossága gyengébb volt, kevésbé tűnt mozgalmasnak a könyv, kevésbé tudott a fotelhez szegezni, ráadásul mintha a szereplők is kevesebben lettek volna. Henry, Tessa és Jem alakja újdonság volt, de Will szinte Jace másolata, a többi karakter pedig nem volt annyira erős. Jobban érdekelt a Végzet ereklyéiben lévő mellékszereplők sorsa, mint itt, talán itt nem is volt annyira kidolgozott hátterük. Hiányzott a hatalmas nagy konfliktus is a háttérből, nem látom magam előtt azt a nagy vezérfonalat, ami továbbviszi a sorozatot, inkább kisebb elvarratlan szálak vannak. A szerelmi szál is kevésbé foglalkoztatott, mint a Végzet ereklyéiben, ugyan itt is csak kialakulóban vannak az érzelmek, mégsem érzetem azt a nagy feszültséget. Hiányzott a nagy csavar is, ami a Végzet ereklyéire jellemző volt, ettől függetlenül várom a következő részeket, mert Clare világából sosem elég. 

Miért olvasd el? Ha Clare rajongó vagy, kihagyhatatlan. Ha szereted a steampunkot vagy még csak ismerkedni szeretnél a műfajjal, akkor nagyon jó választás a könyv. A Végzet ereklyéitől függetlenül is olvasható és élvezhető, mert a történetek között csak az Árnyvadászok léte hasonló. 

Miért ne olvasd el? Szerintem nagyon is érdemes elolvasni, egy ok van, ami miatt nem ajánlom: ha nem szereted a steampunk stílust, akkor nem fog tetszeni ez sem. 

_______________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc: Jem, Henry, Will

Nem tetszett: a történet kevésbé volt csavaros, mint azt Clare-től elvártam.

Tetszett: a steampunk stílus, a könyv hangulata és az utánozhatatlan világ.

Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2012

Oldalszám: 472 oldal

_______________________________________________________________________

Cassandra Clare - Bukott angyalok városa

Miért pont ez? A Végzet ereklyéi sorozat első három kötete hosszú évek óta az egyik legjobb olvasmányom volt, rabul ejtett, így nem hagyhattam ki a negyedik könyvet sem.

HA NEM OLVASTAD AZ ELSŐ HÁROM RÉSZT, NE OLVASS TOVÁBB!  

Történet: A harmadik rész fináléja után úgy tűnt, hogy minden a legboldogabban alakul a könyv hősei számára. Megnyerték a háborút, a szerelmespárok végre egymásra találnak, közel jártak a világbékéhez, tehát mindent elértek, amire csak vágyhattak. A negyedik részben azonban új veszély üti fel a fejét: valaki vagy valami Árnyvadászokat gyilkol, Jace furcsán kezd el viselkedni és eltávolodik Clarytől, Simon pedig - aki eddig a "leglúzerebb" volt - két vasat is tart egyszerre a tűzben, miközben megpróbál harcolni a vámpírlét ellen.

Vélemény: Egyet értek azzal a megállapítással, hogy néha jobb, ha egy trilógiát békén hagyunk és a trilógia trilógia is marad. Clare berobbant a köztudatba a Végzet ereklyéi sorozattal, utána elkezdte megírni az utó- és az előzmény trilógiákat is. Ha egy sorozat ennyire sikeres lesz, egyértelmű, hogy az író folytatja, nem csak a pénz miatt, hanem azért is, mert ott van az érzés, hogy egy fél világot érdeklő alkotást meg kell ismételnie, ki kell elégítenie a rajongók kívánságát. Ilyen siker esetén nincs sok dolga az írónak, hiszen megalkotott egy világot, nagyon jó karaktereket dolgozott ki, már csak azt kell tennie, hogy ebben a meglévő világban mozgatja ezeket a sikeres karaktereket és kitalál egy plusz csavart, hogy tovább tudja vinni a történetet. Clare-től erre is számítottam, azért vettem bátran kezembe a negyedik részt és éreztem a késztetést, hogy a Mechanikus angyalt is majd a kezembe vegyem, ami az előzmény trilógiának tekinthető sorozat első része. 

  Amilyen izgalmakat a fülszöveg sugallt és amit az írónő neve képviselt bennem, mint egy márkanév, ami garanciát nyújt a jó minőségre azt, sajnos, nem váltotta be a negyedik kötet. A fülszöveg izgalmasabb volt, mint maga a könyv. Amit eddig Clare-től kaptam - alaposan kidolgozott érdekes világ, összetett és szerethető karakterek, folyamatos kalandok, izgalmak és olyan meglepő csavarok, hogy csak tátogni tudtam, jó stílus, kitűnő írásmód - azok most csak halvány lenyomatai voltak önmaguknak. Olyan érzésem volt, mintha nem is Clare könyvét olvasnám, hanem egy rajongó könyvét, ami ugyan hasonlít az eredetire, de közel sem éri utol azt. 

A világ: ugyan nem helyezte más környezetbe a szereplőket, alig ismertem rá a világra. Simon miatt volt koncert egy lepukkantabb klubban, voltak sikátorbeli jelenetek, olcsó és lepukkant bérlakás, egy-két jelenet erejéig megjelent az Intézet is, mégis valahogy más volt. Az előző három részben szinte filmszerűen láttam magam előtt a helyszíneket, éreztem a kukák bűzét, az esőtől és minden más kosztól ragacsos sikátorok baljósságát, az Intézet és a Néma Város furcsaságát, itt viszont ezek eltörpültek, csak oda lettek biggyesztve a helyszínek egy-két mondattal és ennyi. 

Karakterek: nem tudom, hogy ezek kik voltak, mert biztos, hogy nem Clary-vel és Jace-szel, nem is Luke-kal találkoztam a lapokon, mert ők nem ilyenek. Clary eddig pont az a karakter volt, akit szeretni lehet, nem volt nyávogós kis liba, de nem is volt egy kemény csaj, mint Isabelle, hanem egy hihető és mindennapi karakter, akivel lehetett azonosulni és aggódni lehetett a sorsáért. Ő volt a kötetek vezéregyénisége és nem csak azért, mert vele kezdődött el az egész, hanem mert az ő vonala volt a legerősebb. Itt viszont egy tedd ide, tedd oda karakter lett, akinek csak annyi volt a szerepe, hogy folyamatosan aggódjon, siránkozzon a háttérben, mint egy siratóasszony, főszereplőből mellékszereplővé vált. Csak egy statiszta volt az egész sztoriban és ezért haragudtam a leginkább. Jace-ből, a kemény srácból, a harcosból, a pimasz fiúból szintén egy szenvelgő és nyálas alak lett, értem én, hogy a szerelem kifordítja az embert önmagából, de ennyire nem. A főbb jellemvonások, amik azzá teszik az embert/karakter aki, nem tűnnek el ennyire. Simon pedig mellékszereplőből főszereplővé vált és tulajdonképpen ő volt a történet középpontja, de kit érdekel Simon? Engem nem érdekelt és ez okozta a legnagyobb csalódást.

A történet: tudom, hogy nincs új a nap alatt és azt is tudom, hogy minél többet olvasol, annál inkább hasonlóságokat fedezel fel más könyvek között, de Clare-nél meglepett, hogy a jó ötleteket nem úgy használta ki, ahogy szokta, vagy ahogy elvárható lett volna tőle. Néha úgy éreztem, hogy egy Anita Blake kötetet olvasok, néha azt, hogy az Odaátot, a legvégén pedig állandóan a Vampire Knight manga motoszkált a fejemben. Clare világának azonban semmi köze nem volt ezekhez a sztorikhoz, nem is hasonlított semmire, egészen eddig.

  Simonból, aki eddig csak mellékszereplő volt, főszereplő lett és a jó kis vadászos-démonos hangulatból egy vámpír történetté vetkőzött le a könyv. Szerintem nem vagyok vele egyedül, de már halálosan unom és a könyökömön jönnek ki a vámpíros sztorik. Mivel a csapból is ők folynak és már megismerhettünk ilyen, meg olyan vámpírokat, nagyon nehéz egy olyat megírni, amiben ott van az újdonság. Volt már csillogó vámpír, napon olvadó vámpír, vérengző vámpír és szegény, meg nem értett vámpír, volt már szexmániás és aszexuális vámpír, ősi vámpír és újonc vámpír, volt olyan, amelyik az akart lenni, de nem jött össze, volt olyan is, hogy összejött, de már találkozhattunk olyannal is, akit belekényszerítettek ebbe a létbe és próbált újoncként bukdácsolni az életben. Simon ez utóbbi és bevallom őszintén, hogy nem érdekelt. A jó beszólásai megmaradtak, de ő is úgy szenvedett, meg lökdösték jobbra-balra, hogy még maga a karakter sem volt lenyűgöző számomra. 

  Ha már vámpír, akkor be kellett tenni a vámpírtársadalmat, az ő hatalmi harcaikat, egy ősi vámpírt, aki a legek legje, be kellett tenni azt, hogy a vámpírunk küzd a vérszomj ellen, hogy jaj ő kívülálló és ha ez meg ez, megtudja, akkor mit fog hozzá szólni. Mondhatnám azt is, hogy a Bukott angyalok városa helyett a Simon könyve vagy hogy stílusos maradjak a Simon városa címet kellett volna adni ennek a résznek. Nem érdekelt, mégis ezt kellett több száz oldalon olvasnom, miközben más dolgok piszkálták a fantáziámat. Például ki lehetett a gyilkos? Miért öltek Árnyvadászokat? Mi a fene folyik itt? Jace miért olyan furcsa? Még sorolhatnám. Ehelyett Simon így szenved, Clary úgy szenved, a nyomozás áll, vagy ha beindul, olyan hamar léptünk ötről a hatra, hogy nem hittem el. Cassandra Clare-től azt szoktam meg, hogy csűri-csavarja a sztorit, apró nyomokat hint el, a végletekig fokozza az izgalmakat és szinte az utolsó pillanatig nem jössz rá, hogy mi történik a világában, itt viszont mindez elmaradt. Most sem tudtam kitalálni, hogy ki a főgonosz, de az odáig vezető út nevetséges volt. 

  Hiába olvastam el a könyvet még most sem tudom, hogy mi célt szolgált az Árnyvadászok megölése. Kaptam valami magyarázatot, de még ettől sem láttam értelmét. Hiányoltam valami nagyobb pluszt a történetből, amit eddig Clare mindig megadott az olvasónak. Nem használta ki a Néma Városban rejlő lehetőségeket sem. A Néma Testvérek társadalma meggyengült a nagy háború után, elenyésző számban maradtak meg és nem sikerült visszanyerni félelmetes hatalmukat. Ugyan mindezt megemlíti az írónő, de semmit sem kezd vele. Egy őket ért támadás alapjaiban rengetné meg a könyv világát és nagy izgalmakat lehetett volna kihozni belőle. Megemlíti a Szüzeket is, mint a Néma Testvérek mellett létező szervezetet, sokszor elég szájbarágósan (a Ctrl+C Ctrl+V kedvenc billentyűkombinációja volt az írónőnek és nem csak ebben az esetben), de nem értettem, hogy miért. Régebben is megemlítette már őket, de akkor sem kezdett velük semmit és most sem. Semmi jelentőségük nem volt, még mindig nem szerepeltek a lapokon, nem vitték előrébb a sztorit, pedig náluk is ott lenne a lehetőség. Ugyanígy a Klávé szervezete sem kapott hangsúlyt, pedig kíváncsi lettem volna, sőt, arra voltam kíváncsi, mikor a könyvet a kezembe vettem, hogy a háború után, annyi veszteséggel, hogyan áll talpra ez a szervezet. Most még annyi szerepet sem kapott, mint eddig, olyanok voltak, mint a hülye zsaruk a filmekben, mindig akkor érkeztek nagy robajjal, százával, ezernyi fegyverrel, felhergelve, amikor már semmi dolguk sem volt, mert a hőseink közben megvívták a nagy harcot. 

 Visszatérve a vámpírtársadalomra, ha már bele kellett írni a könyvbe Simon miatt, akkor jobb kidolgozást vártam volna. Főszerephez jutott a faj, de amilyen nagy ívvel elindult, olyan mély zuhanás lett belőle. Ennél még a vérfarkasok vonala is érdekesebb volt, pedig nem rájuk volt kiélezve a történet. Kyle, az új szereplő érdekes volt és örültem, hogy vérfrissítés történt, hogy megjelent egy új szereplő, ráadásul szerves részét alkotja a történetnek. 

  Amit nagyon sajnáltam még, hogy a jó kis fantasy vonal ellaposodott és a kötet nagyon a szerelemre éleződött ki. A szerelmi háromszögekkel is már Dunát lehet rekeszteni, de ha valami új csavarral vagy azzal a varázsos plusszal íródik meg, még a mai napig érdekel, de a Simon körül kialakult háromszög nevetséges volt. Egy lúzer figuráról nehezen hiszem el, hogy egy csettintésre ekkora nőcsábász lesz, egyszerűen nem volt hiteles és unalmas is volt ez a vonal. A konfliktus feloldása, a megoldás jól alakult, és az egyik páros nagyon is érdekelni kezdett, hogy mi lesz velük, de Simon továbbra is háttérbe szorul nálam. Valahogy nem tudja magáról levetkőzni a karakter azt a címet, hogy Clary gyerekkori barátja és kész. Nekem ugyanúgy egy mellékszereplő marad, akinek van egy funkciója, de ezen kívül nem érdekel tovább. Sok olyan mellékszereplő van, akikről inkább olvasnék egy teljes kötetet, mint pl. Alec és Magnus vagy Luke. 

  Eddig pont az tetszett Clare világában, hogy tele van rejtéllyel, kalanddal, izgalommal, hatalmi harcokkal, varázslattal, sötét és baljós, mégis van benne báj, a fantasy vonala iszonyatosan erős és mellé betesz egy kis szerelmet, de olyat, hogy örökké lehet vele példálózni. A negyedik részben viszont megfordultak az arányok és minden a szerelemről szólt és arról, hogy emiatt szenvednek a szereplők, míg a fantasy rész elnagyzolt és összecsapott lett. Még Clary édesanyja is bekerült ebbe a szerelmi lavinába, hiszen az esküvőjére készül és egy hisztis menyasszony lett belőle. Jó oka volt rá, hogy kiboruljon, de megint csak nem a karakteréhez méltó szerepet kapott. Ő volt a nebáncsvirág, akit állandóan pátyolgatni kellett, meg vigasztalni és óvni, pedig eddig ő is kiérdemelten viselte az Árnyvadász címet.

 Egyedül a vége jelenetek húzták fel a könyvet, mert azt már sikerült a régi stílusban megírnia, bár a főgonosz körül volt egy-két zavar és kavarodás. Furcsa volt, hogy a nagy-nagy főgonoszt elég könnyen sikerült legyőzni, pedig az a karakter olyan nagyágyú (aki olvasta tudja, kiről beszélek), hogy bőven elbírta volna a három kötetnyi harcot, a Winchester fiúk is több részen át küzdöttek vele, pedig mellettük hasonló nagyágyúk tartották a frontot, még az előző három rész Valentine-ja is tovább kihúzta, ehelyett sikerült egy apró furfanggal legyűrni. Ezt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy ez a nagyágyú nem ilyen kényelmes és ostoba, mint amilyennek végig beállította az írónő, nem volt szerencsés egy ekkora kultikus figurához nyúlnia úgy, hogy nem a helyén kezeli a karaktert, hanem Clare-karaktert csinál belőle. 

 Annak viszont örültem, hogy visszahoz egy olyan gonoszt, aki miatt érdemes tovább olvasni a sorozatot és akiben van potenciál, csak reménykedni tudok benne, hogy az ő vonalát már nem fogja annyira elszúrni, mint a többiekét. Nagy ellentmondás volt, hogyha jobban belegondol az ember, ő egy kis hangyapiszok a nagyobb főgonosz ellen, akit pár oldal alatt kivégeztek, így nem értem, hogy mi fog ebből kisülni. Az rendben van, hogy egy akkora kultikus figuránál, mint a főgonosz volt, az írónő megteremt egy még nagyobbat, de az eddigi történetet ismerve, nem nagyobb és nem is lehet az. Ha egy kevésbé erős, de félelmetes főgonoszt választ, akkor sikerülne neki egy mindenki által rettegettet létrehoznia, de én már most a legelején azt látom, hogy nem tudom majd elfogadni. Rengeteg lehetőséget kihagyott az írónő, pedig ott volt mindegyik előtte. A függővégért viszont sok-sok jó pont jár. 

Miért olvasd el? Ha Clare rajongó vagy, kötelező darab. A hiányosságok ellenére, sokkal jobb, mint a többi hasonló könyv a piacon. 

Miért ne olvasd el? Ha az előző három kötet hangulatát meg akarod magadban őrizni, akkor lehet nem kéne elolvasnod, mert egy kicsit lerombolja, de hát aki egyszer belekezdett a Végzet ereklyéibe, az már el is fogja olvasni végig. :)

________________________________________________________________________

Történet: 4/5 pontból

Karakterek: 4/5 pontból

Kedvenc: SPOILER! Lilith, a pokolkutyusok, Sebastian, Alec és Magnus

Tetszett: a vége jelenetek

Nem tetszett: Simon és az ő vonala, az, hogy a beígért nyomozás helyett, semmi se történt

Kiadás: Könyvmolyképző, 2011

Oldalszám: 388 oldal

________________________________________________________________________