Julia Heaberlin - Véres margaréták

Julia Heaberlin - Véres margaréták 

Fülszöveg: A 16 éves Tessa Cartwrightra egy texasi mezőn találnak rá egy félig kiásott sírban. Éppen hogy életben van, mellette egy másik fiatal lány holtteste hever. Később sem emlékszik rá, hogy hogyan került oda, és az események után már csak úgy emlegeti a média, mint az egyetlen életben maradt Margaréta. A gyilkos ugyanis mindig nagy margarétamezőkön szabadult meg az áldozataitól, akit Tessa megtalálása után sikerült elfogni. Vagy legalábbis mindenki ezt hitte. 

 18 év telt el a brutális gyilkosságok után. Az elítélt gyilkos kivégzésre vár, de továbbra is ártatlannak vallja magát. Egy csoport mindenre elszánt texasi ügyvéd felkarolja az ügyet, újra meg akarják vizsgálni a bizonyítékokat, és nem sokkal később csatlakozik hozzájuk egy elismert törvényszéki elemző is. Az ügyvédek Tessa segítségét kérik, hogy vesse alá magát hipnózisnak, hátha felszínre kerülnek a múlt borzalmas emlékei. 

 Azt azonban senki sem tudja, hogy Tessa fájdalmas titkot rejteget: valaki már évek óta margarétákat ültet a kertjébe. Vajon az igazi gyilkos űz kegyetlen játékot vele? 

  A Véres margaréták egy rendkívül eredeti és sokkoló pszichológiai thriller, amely mesterien adagolja a feszültséget, miközben a jelen és a múlt eseményei között egyensúlyoz. Egy nő története, aki az idővel versenyt futva próbálja megfejteni saját rémisztő emlékeit, mielőtt a gyilkos újra lecsapna rá.

___________________________________________________________________________________

   Ha előbb olvasok véleményeket a Véres margarétákról, akkor nagy eséllyel kihagyom, mert kapott rendesen negatív kritikát, meg hasonlítgatást (nem, nekem nem tetszett annyira a Lány a vonaton, a Holtodiglannak meg háromszor álltam neki és sose jutottam túl az első 30 oldalon), de szerencsére vakon kezdtem bele a könyvbe. Nekem ez tetszett és pont azért, mert nem volt előzetes vélemény a fejemben, nem volt elvárásom és nem próbáltam meg mindenáron beskatulyázni a véres, borzongató és rohadtul feszes tempójú pszicho-thrillerbe. Nem pipálgattam a listán, hogy minden műfaji sajátosságot hoz-e a regény. 

  Az a baj, hogy szerintem minden műfajról van egy kialakult kép vagy elvárás a fejünkben és iszonyat nehezen engedjük el ezeket a berögzült sémákat. Nehezen engedjük ki a határokat és nehezen vesszük, ha valaki megpróbálja feszegetni azokat. Ha egy regény nem illeszkedik bele ebbe a leszűkített elvárásba, akkor hajlamosak vagyunk azt mondani rá, hogy szar vagy maga a kategorizálás az. Szerintem meg néha el kell engedni az elvárásokat és a skatulyákat és csak simán meg kell tanulni élvezni egy könyv olvasását úgy, hogy nem centizzük ki, mi fér bele a rá akasztott műfajba, mi lehet benne és mi nem. Csak simán el kell olvasni a történetért és a karakterekért, vagy az író stílusáért és nem agyonboncolgatni. Egy pszicho-thriller akkor is lehet az, ha nem a gyilkostól vagy akciótól rágom le a tíz körmöm és van benne alsó hangon három-négy csavar, mert az egy már uncsi. Hanem attól is lehet pszicho-thriller, ha csak az emberi elmében lévő rettegés és nem normalitás van jelen. Egy pszichológussal folytatott beszélgetés is hordozhat thriller elemeket, egy banális hétköznapi esemény is, és elég egy csavar is, ha az rendesen oda lett rakva. 

  Tény, hogy a Véres margaréták nem az a klasszikus pszicho-thriller, amit az ember elvár, de ha nem ide soroljuk, akkor hova? Nem is krimi, nem is szépirodalom, a többi meg végképp nem. Talán a dráma illik még rá. Nem pörögnek benne annyira az akciójelenetek, nincs hatalmas nagy hajsza és üldözés, inkább lassabb tempóban csordogálnak az események és sok esetben kiderül, hogy fals volt a pánik. Nincsenek benne állandó csavarok, meg áll-leesős pillanatok, de azt ne mondja nekem senki, hogy a vége csavart kitalálta az 50. oldal után, meg azt is, hogy valójában mi történt, mert az vagy jós vagy autista. Persze, megvoltak a hibái és a logikai bakijai a regénynek, de ez nem ok arra, hogy erősen alulértékelt legyen. Vannak elvarratlan szálak is és meg nem kapott válaszok, amik jobban bosszantottak, mint pl. az, hogy a halálbüntetés körüli filozofálgatás és politizálás is szerepelt a regényben. 

  A Véres margaréták történetét egy erősen traumás nő meséli el, aki az egyetlen túlélője egy sorozatgyilkos ámokfutásának. Nem emlékszik rá, hogy mi történt vele, mit tettek vele, hogyan találkozott a gyilkossal, hogyan menekült meg, semmire sem. 16 éves korában egyik reggel futni ment, majd a következő képe az, hogy megtalálják egy árokban több lány holttestével és/vagy csontjával együtt egy margarétákkal teli mezőn. Felváltva olvashatjuk a 16 éves énjének a történetét és a 18 évvel későbbi felnőtt énjéét. Az eset után terápiára járt és felkészítették a tárgyalásra, ugyanis úgy tűnt, hogy megtalálták a gyilkost. A 16 éves én szála többnyire a terápiás ülésekről és a Lydiával (extra jó karakter, kár, hogy keveset szerepelt) való barátságáról szól, aki az egyetlen megmaradt barátja. A tettest börtönbe is küldik, halálbüntetést kap, Tessie meg éli tovább az életét, gyermeke is születik, bár a Lydiával való barátságát elveszti. A felnőtt Tessie próbál visszaemlékezni, mert az akkor lecsukott tettest nemsokára kivégzik, de nem ő volt az elkövető, nem lehetett az, hiszen a gyilkos a mai napig margarétákat ültet Tessa hálószobájának ablaka alá, akárhová is költözik. Vagy csak valaki szórakozik vele? Egy csapat ügyvéd is hisz Terrell ártatlanságában, így mindenképp emlékezésre próbálják bírni a lányt, mert ő lehet az ügy kulcsa. Ráadásul két csontváz tulajdonosát sem sikerült még beazonosítani, családok várnak arra, hogy megtudják, mi történt eltűnt lányaikkal. 

  Tessa vagy Tessie egy erősen megbízhatatlan elbeszélő, hiszen a terápia ellenére érezni, hogy nem egészen normális még az eset után 18 évvel sem (főleg, hogy a margarétalányok hangját is hallja), és változatlanul nem emlékszik, amire meg igen, az nem biztos, hogy igaz emlék. Mindennap küzd a paranoia ellen, igyekszik emlékezni is és próbálja normális mederbe terelni a saját és a lánya életét. Külső szemlélők számára minden rendben van a családdal, de olvasóként érezzük, tudjuk, hogy nem komplett ez a nő. Borzasztó élmény volt végigmenni Tessával néhány gondolatmenetén. Persze, az esetek többségében kiderült, hogy a paranoiája próbált eluralkodni rajta vagy félreértett valamit, de teljesen át lehetett érezni a félelmét, tekintve, hogy a múltbeli események fényében akár igaza is lehetett volna, amikor a legrosszabbra gondolt. A Lány a vonaton defektes, szerencsétlen és utálatra méltó hősnőjével szemben Tessa egy erős női karakter, akiben ott van egy traumás tini, de egy erős felnőtt nő is, aki mindennap küzd azért, hogy normális legyen az élete és főleg a lányáé. Egyszerűen nem hagyja, hogy a világa szétcsússzon. Harcol azért, hogy a szörnyetege eltűnjön és nélküle tudjanak teljes életet élni. A normalitás pedig erősen fenyegetve van, részben azért, mert újra elővették az ügyet, foglalkozik vele a média is, részben azért is, mert valaki margarétákat ültet a házhoz, részben pedig azért is, mert ennek hatására mintha Tessa kezdene megint szétesni. Ez a küzdés végtelenül emberivé teszi a karakterét és szurkolni kezd az olvasó, hogy emlékezzen, és az ügy végére végre odategyék azt a bizonyos pontot.    

  Az időbeli ugrások váltakozása kimondottan tetszett, mert egymásra reflektáltak. Van az a regény, ahol feleslegesen vannak kettészedve az időbeli ugrások, mert ha sorrendbe állítod, akkor is érthető, amúgy meg csak időhúzó vagy zavaró eszköz, de vannak az ilyen típusúak, ahol a jelenbeli eseményt, utalást vagy azok jelentőségét csak úgy veheted észre, ha előtte közvetlenül megkaptad a múltat. A regény utolsó harmadában pedig a tárgyalás jegyzőkönyveiből vannak részletek és a barátnő szemszöge is megjelenik, ezek pedig felgyorsították a végkifejletet és megerősítették azt az olvasóban, hogy az ítélethozatalt annak idején erősen elcseszték. Ha kompletten átnézték volna az ügyet, egy kicsit jobban foglalkoztak volna vele, akkor hamarabb is kiderülhettek volna a dolgok. Meg persze, ha Tessie is engedi annak idején a hipnózist. Ugyan, mind a két hülyeséget próbálja az írónő megmagyarázni valamivel, ez nekem akkor is baki marad, nem volt kielégítő a válasz. 

  A terápiás beszélgetések és a múltba való visszaemlékezés nagyon érdekfeszítő volt, már csak azért is, mert az olvasó kénytelen összerakni ebből a történéseket, mivel Tessa felnőtt énje megbízhatatlan. Nemcsak azért, mert nem normális, hanem azért is, mert hazudik és visszatart információkat. Ez a két utóbbi volt a legidegesítőbb számomra a regényben. Felfogtam, hogy az írónőnek ez egy eszköz, hogy ne lője le előre a poénokat, de nem jól használta, egyszerűen dühítő hülyesége lett ez a karakternek. 

 Én nagyon bírtam a regényt és nagyon izgalmasnak találtam, de nem abban az értelemben, amire mindenki gondol. Ez nem azért volt izgalmas, mert ezerrel pörögtek benne az események, meg össze-vissza lövöldöztek vagy menekültek, mert ilyen nem sűrűn volt benne. Viszont nagyon izgalmas volt, hogy sikerül-e bebizonyítani, hogy Terrell ártatlan-e vagy sem, hogy ki a többi lány, akiket nem sikerült azonosítani, hogy vissza fog-e Tessa emlékezni, ki a gyilkos, mi történt és sikerül-e egyben tartania a családját. Egyre feszültebben és gyorsabban olvastam a regényt, hogy végre megtudjam, mi a fészkes fene folyik itt és mi történt 18 évvel ezelőtt. Egyben nagyon érdekes is volt, mert tele volt metaforával és pszichológiával, önkéntelenül is próbáltam Tessa szavai és gondolatai mögé látni és értelmezni vagy a valóságra vetíteni az elképesztő gondolatait. Egy idő után teljesen mindegy volt, hogy valós fenyegetéseket él-e meg, vagy sem, mert a hatása ugyanaz volt. A stílus pedig különleges volt, tetszett az írásmód is. Nekem ez sokkal nagyobb és minőségibb élmény volt, mint pl. egy Lány a vonaton. 

___________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Lydia, Tessa
Tetszett: a stílus, a sztori
Nem tetszett: a gyilkos motivációira és tényleges tettére nem derül fény
Fordította: Lakatos Anna
Oldalszám: 368 oldal
Kiadó: Agave Kiadó
Megjelenés: 2016
___________________________________________________________________________________

Paul Tremblay - Szellemek a fejben

Paul Tremblay - Szellemek a fejben 

Fülszöveg: A new england-i Barrett család élete romokba dől, amikor a tizennégy éves Marjorie akut skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Az orvosok sehogy sem tudják megakadályozni a lány süllyedését az őrületbe, így Barrették tehetetlenségükben a hitbe menekülnek: a helyi katolikus paphoz fordulnak segítségért. 

  Wanderly atya némi vizsgálódást követően ördögűzést javasol, mert úgy hiszi, hogy Marjorie nem beteg, hanem a gonosz szállta meg. Felveszi a kapcsolatot egy helyi műsorgyártó céggel, akik médiaszenzációt sejtve felajánlják, hogy valóságshow-t készítenek Barrették megpróbáltatásaiból. A család végül a pénz miatt kénytelen belemenni a dologba, és így veszi kezdetét A megszállottság című show. A műsor hatalmas népszerűségre tesz szert, de kisvártatva leállítják, mert a családi házban rémisztő tragédia történik. Annyira szörnyű, hogy a műsorra utaló minden anyagot gyorsan eltüntetnek. 

  Tizenöt évvel később egy népszerű író interjút kér a történtekről Marjorie húgától, Merrytől. Ahogy a nő visszaemlékszik a múlt elfeledettnek hitt eseményeire, rég eltemetett titkok és fájdalmas emlékek törnek a felszínre - az olvasó pedig egy félelmetes pszichológiai horror kellős közepébe csöppen, ami nem csak az emlékezet és valóság, tudomány és hit kérdéseit feszegeti nyugtalanító módon, hanem az ősidők óta bennünk lakozó gonosz természetét is.

___________________________________________________________________________________

 A Szellemek a fejben nagyon várós regény volt, attól kezdve, hogy egy, a Kiadó egyik képviselőjével (talán magával a vezetővel) készült interjú során először szóba került. Nyílt titok, hogy az Agave az egyik kedvenc kiadóm, a legtöbb könyvet tőlük veszem, és az utóbbi időben már neki is álltam elolvasni a felhalmozódott készletet, na meg az újakat, így nagyon megörültem neki, hogy ők is elkezdtek nyitni a horror felé. Teljesen belelkesültem ettől az új vonaltól (más kiadók esetében is), hiszen a horror műfajából elég kevés újdonsággal találkoztam eddig a könyvpiacon, a klasszikusokon meg már vagy túl vagyok, vagy nem keltették fel az érdeklődésem úgy istenigazából. A Szellemek a fejben viszont rögtön elnyerte a tetszésemet és nagy elvárásokkal álltam neki, aztán csalódtam, majd a csalódottságom átalakult valami mássá. Ugyan nem azt a véres horrort kaptam, amitől egy kis szellő miatt is az idegösszeomlás szélére kerülök, de kaptam helyette mást. Ez a regény inkább egy család tragédiája, de mellette nagyon jó kritika is. Ez a kritika célba vette a horror műfaját, a valóságshowkat, a vallást, a tudományt és a társadalmat is, és mint ilyen egy igazi csemege lett a könyveim között. 

A regényt többféleképpen fel lehet osztani (eleve három részre oszlik: az előzmények, a valóságshow és a show után, de ezen belül is van hármas tagolás: blogposzt-a jelen az íróval-a nyolc éves gyerek szemszöge), de mindez csak formalitás, ami szerintem viszont a lényegesebb felosztás, hogy mi az, ami írott formában konkrétan megjelent és mi az, amit csak sugallt a történet és ehhez kapcsolódóan mik azok a következtetések, amit az olvasó le tud vonni, mi az igazi mondanivaló. Az írásmód sajátosságából adódóan különös módon ismerünk meg egy családi tragédiát. Először is egy író felkeresi Marjorie húgát, hogy a gyerekkori emlékeit megossza vele, így kapunk egy szemszöget a 15 évvel későbbi Merrytől, majd az egész átvált egy nyolc éves gyerek szemszögére. Mind a kettő megbízhatatlan, a 15 évvel későbbi azért, mert Merry elmondása szerint az emlékei már halványultak, ráadásul összekeveredtek az azóta látott/hallott/olvasott művekkel, a nyolc éves gyermek emlékei pedig azért megbízhatatlanok, mert ennyi idősen az ember még nem vesz mindent észre, nem ért mindent, adott esetben pedig ki is színezi a fantáziája a dolgokat. Ez a megbízhatatlanság érzése az egyik nagy húzóereje a könyvnek, részben ez az, ami gondolkodásra sarkall, hiszen az olvasónak kell összeraknia, hogy mi volt az, ami ténylegesen történhetett és mi az, ami egy zagyva emlék vagy csak showelem. Pont ezt lovagolja meg a harmadik szemszög is, a bloggeré, aki a showt elemzi ki elég alaposan és ezzel együtt a horror műfaját frivol stílusban. Igazi szőrszálhasogató stílusban kiveséz minden egyes jelenetet, teletűzdeli popkulturális utalásokkal és kielemzi, hogy mit melyik műből és hogyan koppintottak le. Ízekre cincálja a műsort. Fricskája az egésznek, hogy ennél a könyvnél ki lehet jelenteni: ne olvasd el a véleményeket és a posztokat, még az enyémet se a könyvről, hanem olvasd el magát a könyvet, mert megkapod önmagáról a véleményt és a posztot. 

 Az egyik kedvenc részem, pont a blogger része volt, hiszen a showt itt "látjuk" igazán. Az egyik forrásunk a jelenbeli Merry, másik forrásunk a nyolc éves gyerek szemszöge, aki a kulisszák mögé ad betekintést, de magát a showt, ami adásba került, a bloggeren át "látjuk". Emiatt ugyan gyakran elkapott az ismétlődő jelenetek miatti időhúzás érzete, de megvolt a jelentősége annak, hogy ez miért történt és még egy csavar is kapcsolódik a szemszögekhez. Egy-egy momentumot láttam a nyolc éves Merry szemszögéből, majd ugyanazt a jelenetet újra csak a blogger szemszögéből. Míg a kisgyerek Merrynél tényleg horrorba illő rész volt egy-egy jelenet, addig a bloggernél már eltávolodtunk a horror résztől, úgymond egy kitekintést kaptunk egy néző szempontjából. Merry felépítette a horror rész feszültségét, a blogger pedig lecsapta, mint egy labdát és a feszültség eltűnt. Ez így ingadozott az egész regény során. Egyben ez volt az egyik hibája a könyvnek, hogy ugyan érdekes volt ez a módszer és teljesebb képet adott a sztoriról, viszont kirángatott magából a horrorból, ezért is nem tudtam annyira átérezni a műfaj adta feszültséget. Mégis, fontos volt a blogger szemszöge, mert több kritikai pont is itt jelent meg: kritika a horror műfajáról, a nézőkről, a családról, a társadalomról és a vallásról. 

 A regény nagyon jól bemutatja az emberi ostobaságot, ezért is van társadalomkritika érzete. Van egy amerikai család, benne egy mentálisan beteg tinédzserrel, egy depressziós anyukával, egy állástalan vallási fanatikus apukával, és egy nyolc éves kislánnyal, aki már csak a kora miatt is igényli a nagyobb odafigyelést, pénzük sincs és ha ez nem lenne elég még szarul is csinálnak mindent, ahelyett, hogy megoldanák épp ésszel és felnőtt módjára a problémáikat. A család pillanatok alatt szétesik és egy rakás tehetetlen, megkergült ember csoportja lesz, akiket hiéna módjára letámadnak és kihasználnak más embercsoportok, akik erre a "rászállásra" fogékonyak. Először bejön az életükbe egy orvos, aki kezelni kezdi Marjorie-t, ezzel nincs is gond, ez a helyes út, ez lenne az a vonal, amin tovább kéne menniük. Úgy tűnik, hogy az apuka folyamatosan munkát keres, eddig ez is jó, ez a helyes út, így kell rendbe szedni egy életet. Aztán hirtelen minden kisiklik és elindul a lavina. Betör az életükbe a vallás egy lelkésszel, aki legyint az orvosra és kijelenti, hogy a lányukat az ördög szállta meg, majd már egy egész tévéstáb is beköltözik az otthonukba, hogy közösen pénzt csináljanak. Hülyébbnél hülyébb döntéseket hoznak meg és teljesen kifordulnak önmagukból, majd mint az várható, tragédiába torkollik az egész, más kiút már nem is lehet. Az olvasó meg dühös lesz. 

 Legfőképp a szülőkre lettem dühös, mert leginkább ők voltak az okai az egész cirkusznak és az áldozat pedig Merry lett. Ilyen az, amikor két olyan ember vállal gyereket, akiknek rohadtul nem kéne. Teljesen kicsúszott a kezük alól az irányítás és a legszomorúbb az egészben, hogy ahelyett, hogy segítséget kaptak volna, az emberek csak kihasználták a helyzetüket és cirkuszi majmot csináltak belőlük. Ez volt az igazi tragédiája a történetnek. Van egy totál szétesett család, a maga poklában fetrengve, belülről, önerőből nem tudnak kiszállni a szituációból és ahelyett, hogy értelmes felnőtt emberek külső segítséget nyújtanának nekik, csak adják alájuk a lovat és ítélkeznek, meg röhögnek rajtuk. Mások baján csámcsogni és szórakozni egyszerűbb, mint komolyan venni és segítséget nyújtani. A regény mondanivalója volt az igazi horror. Egy nyolcéves kislánynak végig kellett néznie, hogyan omlik össze a családja és meg kellett tapasztalnia az emberiség rossz oldalát. A kihasználást, a nemtörődömséget, a mellőzöttséget, a kirekesztést és azt is, hogy milyen, amikor mások az ő bőrén szórakoznak rajta. Egy nagyon jól megírt, megrázó történet volt, rengeteg kritikával, de nem szabad azzal az elvárással nekiállni, hogy ez egy kőkemény horror. 

__________________________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Tetszett: a sok kritika

Nem tetszett: -

Kedvenc: -

Fordította: Huszár András

Oldalszám: 288 oldal

Kiadó: Agave Könyvek

__________________________________________________________________________________

Paula Hawkins - A lány a vonaton

Paula Hawkins - A lány a vonaton

 

Miért pont ez? Állítólag könyvsiker és lélektani thriller, szóval nem tudtam otthagyni a könyvesboltban. 

Fülszöveg: Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. "Jess és Jason", így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.

 És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég. 

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt. 

Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton...

Vélemény: Hatalmas nagy médiaszenzáció vette körbe ezt a könyvet és már a film is készül belőle. Ezek miatt el is gondolkoztam rajta, hogy kell-e nekem ez a könyv. Utálom, ha valamit ennyire agyondicsérnek, ha nagy felhajtást csinálnak körülötte és szinte már-már kötelező érte rajongani, mert neves lapok és írók azt mondták, hogy überjó, meg újdonság, bestseller és a többi. Ja, meg hogy nem olvastak még ilyet jót és minden idők legjobb könyvsikere. Persze, igen, mindegyik az, csak azért mert rányomjuk ezt a plecsnit. Lehet, hogy annak idején ezek a szövegek értek valamit és tényleg megkülönböztették a kiemelkedő könyveket az átlagostól a nagy dömpingben, de mára annyira elkopott és hiteltelen lett ez a szöveg, hogy kb. annyi hatása van rám, mintha azt mondanák: kék az ég. Remek. Mivel sok középszerű és vacak könyvet eladtak így a világon évtizedeken keresztül, ezért már inkább csapdának érzem, ha ráhúzzák a könyvekre ezt a marketinget, mert tíz esetből kilencszer átvágnak. Vagy csak az én ízlésem tér el iszonyatosan a közízléstől. A lényeg az, hogy nekem nem jön be ez a marketingszöveg, sőt, egyenesen taszít, ha meg már filmet is csinálnak belőle, akkor meg pláne. Nem tudom elképzelni azt, hogy egy filmiparban dolgozó elolvassa ezeket a könyveket és a térdére csap, hogy uramatyám, ebből mekkora jó filmet tudnék csinálni, mert megfogott ez és az és zabálnák a sztorit. Inkább azt tudom elképzelni, hogy az olvasó rétegnél bejött a marketingszöveg, nem azért veszik, mert annyira jó, hanem mert azt hiszik, és úgy gondolják, hogy akkor a nem olvasó rétegről is le lehet húzni a bőrt, ha filmet csinálnak belőle és még azokról is, akik olvasták. Én biztos, hogy nem fogom megnézni, akárki is játszik benne, mert a sztori nem volt jó, a csavart meg már ismerem, végigszenvedni egy alkoholista nő baromságait pedig nem akarom még egyszer. 

De akkor mégis miért olvastam el? Azért, mert imádom a műfajt, de nagyon kevesen alkotnak benne, még kevesebbet fordítanak le és még kevesebb a jó, de ugye a puding próbája az evés. A többi műfajból tonnaszámra adják ki a könyveket, így bőven van miből válogatni, pszichothrillert vagy lélektani thrillert viszont keveset írnak. Nem tudom miért, pedig vevő rá minden nemzet. Tény, hogy nehéz műfaj, jobban oda kell figyelni a logikai bakikra, a karakterekre, nem csak a sztorira, hanem a párbeszédekre is, nagyon kicsin múlik, hogy elcsússzon az egész és tönkrevágja a sztorit. Itt nincsen előre megírt váz, amit univerzálisan lehet alkalmazni, ez a műfaj nem bírja el egy percig sem a papírmasé figurákat, nagyon-nagyon jól kell ismerni az emberi természetet és nagyon jól félre kell tudni vezetni az olvasót. Bele kell mászni a karakterek lelkének és egyúttal az olvasó lelkének a legsötétebb, legrejtettebb, ősi, ösztönös mélyére és igen, a manipulálás nagymesterének kell lenni. Ehhez kell egy megfelelő személyiség és gondolkodásmód az író részéről és nagyon sok tapasztalat. A másik, ami miatt nem gyártják tömegével az ilyen könyveket, hogy nagyon nehéz az igényeknek megfelelni. Nálam is megvannak azok az alapművek, amik nagy hatással voltak rám és megszerettették a műfajt és bizony rohadt nehéz őket felülmúlni. Nagyon ritkán avatok kedvencet, a többségét el is felejtem, tízből talán egy, ami maradandó élményt okoz. De azért kitartóan olvasom őket, mindig, mert hátha megtalálom azt az egyet. A lány a vonaton szintén a tucatkategória lett nálam és nem is igazán tudom a műfajjal egy kalap alá venni. Lélektani, pipa, Thriller, pipa, de így együtt, hogy lélektani thriller, nem pipa. Thriller volt a vége, lélektani meg az egész, de ez a könyv sokkal inkább egy alkoholistáról szólt. Ennyit a műfaji kitérőről, jöjjön a könyv.

Rachel egy harmincas egyedülálló nő, akinek romokban az élete, Alkoholista, elvált, egy régi ismerősének a lakásában bérel egy szobát, elhízott, elhanyagolt és munkanélküli. A lakástulajdonosnak nem árulja el, hogy már jó ideje kirúgták a pia miatt és, hogy gyakorlatilag nem dolgozni jár be a vonattal, hanem csak úgy lófrálni a semmibe. Naplószerűen követhetjük végig a sirámait és a vonatútjait befelé a városba, majd hazafelé (ugyanígy még két másik narrátor is naplószerűen jelenik meg). A vonatútnak van egy pontja, ahol a sorompó miatt mindig megállnak, így Rachelnek lehetősége adódik belesni az állomás közelében fekvő házakba. Kiszúr magának egy párt, Jessnek és Jasonnek nevezi el őket és romantikus képzelgéseinek tárgyai lesznek. Rachel pár házzal odébb lakott annak idején, amiben most a volt férje, annak új felesége és a kisbabájuk él. A nő nem bírja feldolgozni az elszakadást, így gyakori, hogy ittas állapotban zaklatja a volt férjet telefonon, meg is jelenik néha a ház előtt. Részben a múltja sem engedi elszakadni őt ettől a helytől, részben pedig az a pár, akit a vonatról figyelt. Egyik nap azonban meglát valamit a vonatról és ez mindent megváltoztat. Részese lesz Jess és Jason életének. A történetről spoiler nélkül ennyit. 

Lehet agyalni, hogy vajon mit látott meg Rachel és hiába agyal rajta az ember, meg túráztatja szét magát és gondol már hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb dolgokra, a közelében sem fog járni annak az egyszerű és banális dolognak, amit ez a nő meglát a vonatról. Ez volt az egyik pont, ahol majdnem eldobtam a könyvet. Amit meglát, azért kár volt a feszkó, ráadásul főhősünknek semmi köze nincs hozzá az égvilágon. Ő az a tipikus levakarhatatlan, "mindenki életébe beleütöm az orrom, mert nekem nincs életem és ezért feljogosítva érzem magam arra, hogy belepofázzak mások dolgába és kéretlen tanácsokat adjak" fajta. Mi az egyik legrosszabb dolog a világon? Az "én csak jót akartam." Na, Rachel ilyen.   

A regény részben a megromlott és/vagy "felszínen nagyon boldogok vagyunk, de amúgy meg pokol az életünk" házasságot, a családon belüli erőszakot és az alkoholizmust dolgozza fel, de legfőképp ez utóbbit. A politikailag és társadalmilag korrektnek kell lenni világot éljük, így az írók úgy gondolják, hogy ezekkel a témákkal nem lőhetnek mellé, mert sokakat érint és milyen jó, hogy merünk róla beszélni. Szerintem meg nagyon mellélőhetnek. Akinek van ilyen ismerőse, rokona, az a háta közepére kívánja a témát, aki ilyenben szenved, annak pont nem jó a regény mondanivalója, akit meg nem érint, az meg a plafonon van a főhős gyengesége miatt vagy értetlenül áll előtte. De oké, ez nem társadalomkritikai mű vagy tankönyv, hanem szórakoztató irodalom, ne akadjak fenn ilyeneken. De én mégis fennakadok, mert egy szórakoztató irodalomtól nem ezt várom el, nem kell nekem a hatszázadik alkoholista, drogos stb. karakter, mert azt a csontot már velőig lerágtuk. 

   A regényben végig arról van szó, hogy Rachel iszik és iszik és iszik és ezért hány, bepisil, meg bőg vagy már nem is bőg. Közben zaklatja a férjét, annak új családját, majd Jasonékat, majd egyszerre a két családot. Aztán elfelejti, mert annyira részeg volt, hogy nem emlékszik, józan pillanataiban meg bocsánatkérő levelekkel és telefonokkal folytatja a zaklatást. Életem egyik legellenszenvesebb karaktere volt és hiába volt ő a főhős, egy percig nem tudtam sajnálni, sőt azt kívántam, hogy bárcsak kinyírná már valamelyik karakter. Ez a regény inkább egy alkoholista és elborult elméjű csaj naplója volt. Bőven lehetne arról beszélni, hogy az alkohol nélkül se normális, arról is, hogy a környezete miért nem segített rajta, hogy ő miért nem segített önmagán, stb., de a thriller szálról nem igazán van mit mondani, azon kívül, hogy a könyv végén jön be igazán és olyan kiszámítható volt, hogy az már fáj. Emellé unalmas is volt az egész. Azért is volt lélektani, mert kiborított, hogy végig kellett olvasnom egy ilyen karakter vezetésével ezt az egészet. Nem az izgalom és a feszültség miatt ment fel a vérnyomásom, hanem a buta, állandóan saturészeg és nem normális zaklató, szétcsúszott nő miatt. Ennél már a klasszikus alkoholista magánnyomozós sztorik is százszorta jobbak. A csavarokat meg már oldalakkal előbb tudja az ember, semmi meglepetés.

Annyit tudok csak értékelni belőle, hogy nem volt olvashatatlanul rossz, mert azért elég gyorsan ledaráltam és annyi érdeklődést sikerült kicsikarni belőlem, hogy a végéig elolvassam, hogy most már megtudjam mi lesz ebből, de egyébként egy felejthető, középtucat kategória, erősen túlértékelt. Akinek ismeretlen még a műfaj, vagy nincsenek elvárásai, vagy érzékenyebb az ilyenekre, vagy figyelmen kívül tudja hagyni a nagy hájpot, annak még tartogathat újdonságot, a régi motorosok viszont szerintem jól gondolják át, hogy nincs-e valami jobb a polcukon, mert ez nem igazán éri meg.

_________________________________________________________________________________

Történet: 2/5 pontból

Kedvenc: -

Tetszett: a vonatozás hangulata

Nem tetszett: szinte az egész

Oldalszám: 320 oldal

Fordította: Tomori Gábor

Kiadó: 21. Század Kiadó

Megjelenés: 2015

_________________________________________________________________________________

S. J. Watson - A másik én

Az Athenaeum Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik S. J. Watson A másik én című regénye. Ennek apropóján, meghívunk kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és fedezzük fel együtt az online chatszobák titkos világát, amely fenekestül felforgatja egy brit családanya életét és kizökkenti őt a gyászból. A út több veszélyt tartogat, mint azt elsőre az ember gondolná. 

 Az út első napjára 2015. október 24-én kerül sor, majd ezt követően másik három blogger segítségével ismerhetitek meg a Julia élete körüli bonyodalmakat. Eközben persze érdekességekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékon is, melynek díja - a kiadó jóvoltából - egy példány az A másik én című könyvből. 

S. J. Watson - A másik én 

Miért pont ez? Korábban hallottam az íróról, hogy írt egy nagyon ütős pszicho-thrillert, az Amnéziát, amiből film is készült, így felfigyeltem rá. Ráadásul nagyon nagy rajongója vagyok a műfajnak.

Fülszöveg: Végzetes vonzerő... online. Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz? 

  Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát... az uralmat a tettei felett... és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is. 

  A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút. 

Vélemény: Ősszel megint elkapott a krimi és thriller láz, így elkezdtem begyűjteni a műfajból pár könyvet, hogy a téli ínséges időkben legyen mit lekapni a polcról, ha nyomozni támad kedvem. Köztük volt az Amnézia (korábbi címén: Mielőtt elalszol) is, mert úgy gondoltam ideje megismerkedni Mr. Watsonnal is, elvégre a hőn szeretett műfajomban, a pszicho-thrillerben alkot. Sajnos, nagyon kevesen alkotnak kimondottan ebben a műfajban, az a kevés sem mindig ütős. A listaírás közben vettem észre, hogy Watsonnak hamarosan megjelenik egy másik könyve is, az A másik én. Megelőlegeztem az írónak a bizalmam és elolvastam az új könyvét. Elég nehezen indult az ismerkedésünk és nem volt valami gördülékeny a továbbiakban sem, a könyv vége volt az és a témaválasztás, ami meggyőzött arról, hogy nem volt hiába az egész. 

A másik én egy családregény és a pszicho-thriller találkozása. A könyv első háromnegyede jóformán Juliáról, a gyászáról, a nyomozásról és a családi életéről szól. Az utolsó egyharmadban jött be igazán a pszicho-thrilleres szál elég aránytalanul, de erről később. Az alapszitu az, hogy a 30-as Julia húgának holttestét megtalálják egy párizsi sikátorban, de a nyomozás nem igazán vezet eredményre, hiszen a fél bizsu fülbevalóján kívül semmit sem vittek el Kate-től és még nemi erőszak sem történt. Se nyom, se indíték, semmi. Julia nem tudja megemészteni, hogy a rendőrség nem tud mit tenni, így a saját felelősségére nyomozásba kezd. Nem tudja elhinni, hogy a húgát megölték, hiszen jó ember volt. Az, hogy Julia és a szívsebész férje, Hugh nevelték Londonban Kate fiát, Connort, akit a húga vissza akart kapni, még nem ok gyilkosságra. Ez teljesen magánügy volt, amihez idegeneknek nem fűződött érdeke. 

Julia húgának barátnőjétől, Annától próbál információkat szerezni a halála körülményeiről, hiszen ő ismerte a legjobban Katet. A testvérek eléggé elhidegültek egymástól Connor miatt is, így ritkán beszéltek egymással. Anna segítségével találnak egy nyomot, egy közösségi oldalt, ahol Kate férfiakkal ismerkedett. Julia számára nyilvánvalóvá válik, hogy a húga elég sajátos módon próbált párkapcsolatra vagy alkalmi kapcsolatokra szert tenni és a fejébe veszi, hogy tuti valamelyik alkalmi partner lehetett a tettes. Először a húga accountjával lép be az oldalra, majd később saját névvel. Anna asszisztálásával aktív használója lesz az oldalnak, ahol megismerkedik egy titokzatos, de vonzó és szórakoztató idegennel, Lucas-szal. Julia pillanatok alatt netes viszonyban találja magát, majd később a virtualitást felváltva konkrét viszonyban. Lucas-szal mindig egy hotelben találkozgatnak, persze titokban. Eleinte Julia azzal magyarázza a viszonyt, hogy mindezt a húga halálának nyomozása érdekében teszi és potenciális gyanúsítottnak tartja Lucast. Miután semmi kötődést vagy kapcsolatot nem talál a húga és Lucas élete között, akkor sem száll ki a viszonyból, hanem átlendül az aggályokon és élvezni kezdi a titkos légyottokat. Egy idő után viszont hátborzongatóvá válik a pasi és történik néhány olyan kirívó eset, ami vörös lámpaként figyelmezteti Juliát, hogy a pasi nem normális és meg kéne tőle szabadulni. A szálak összekutyulódnak, sok mindenkiről kiderül, hogy vaj van a füle mögött és persze megkapjuk a nagy csavart is, majd egy olyan véget, hogy döntsük el mi, hogyan is képzeljük a lezárást egy eléggé vesztes helyzetben.

Julia házassága, családi élete, anyagi helyzete és munkája tulajdonképp kielégítőnek mondható. Londonban élnek jó körülmények között, a férjével jó a kapcsolatuk, az más kérdés, hogy sok a munka és a többéves együttlét után a szenvedély megkopott, de helyébe lépett az elfogadás, a szeretet és a kölcsönös becsület, a nyugalom és a béke. Connor elfogadja őket, mint szülőket, csak a szokásos tinilázadás van nála, de az is inkább az anyja halála után bukik ki belőle. Julia a házi asszonykodás mellet fotósként dolgozik, néha-néha elfogad megbízásokat családoktól, barátoktól. Részben talán a csendes és nyugalmas élet az, ami kihozza belőle a szenvedély, az izgalom és a kaland utáni vágyat. A felszín alatt Julia nem ez a csendes és nyugodt házi asszony. A netes oldal és főleg Lucas egy olyan énjét hozza elő, amiről nem is gondolta, hogy létezik. Meggondolatlanul enged is ennek az énjének, amivel mindent és mindenkit veszélybe sodor. A sok múltra való visszaemlékezésből kiderül, hogy Julia eléggé mozgalmas fiatalkort tudhat maga mögött: alkoholizmus, drog, elszökés a nagy szerelemmel egy másik városba, stb. A múltja alapján érezni lehet, hogy eléggé egy összeszedetlen, állandóan szétesőben lévő nő, aki gyakorlatilag a férjének köszönheti, hogy egyben van és egyáltalán életképes. 

A regény pozitívuma, hogy jó volt a témaválasztás és a vége csavar meggyőzött arról, hogy nem volt hiábavaló végigszenvednem Julia minden egyes napját vele együtt. A másik én rávilágított arra, hogy az emberek, főleg, akik nem igazán voltak benne eddig a netes világban, mennyire óvatlanul és naivan kiadnak magukról információkat, nem csak a fontosakat, de konkrétan minden felesleges dolgot is. Pillanatok alatt teljesen képbe lehet kerülni egy vadidegen életével kapcsolatban, már ha egyáltalán igazak az információk. Messziről jött ember ugye azt mond, amit akar, mi meg azt hisszük el belőle, amit akarunk. Julia a tipikus példája volt ennek a naiv és ostoba viselkedésnek. Igazán akkor döbben rá az internet veszélyeire, amikor a fia Facebook oldalát meglátja, ahol konkrétan órára, percre pontosan lekövethető a megosztások alapján, hogy hol járt és kivel. Ráadásul mindezt olyanokkal is megosztotta a fia, akikről azt se tudja, hogy kicsoda, csak visszajelölte ismerősnek azt az illetőt, mert ez így megy. Juliának és a fiának ez a történet nagyon jó tanulópénz volt és aki elolvassa, annak is az lehet. Nagyon sok dologra rávilágít a regény, amibe az emberek többsége bele se gondol.

A regény hátránya viszont az volt számomra, hogy Watson nagyon aránytalanul osztotta fel és elég sokszor untam magam. Watson nem egy termékeny író, pedig beszélőkéje az van, csak sajnos nem jól használja. A regény első háromnegyede egy nagy üresjárat volt számomra és már azon gondolkoztam, hogy ez azért pszicho-thriller, mert engem, mint olvasót idegesít halálra a karakter és szintén halálra untat az író. Persze a visszaemlékezések többségének volt értelme a regény végére, de annyira szétesett az egész sztori, hogy egyszerűen nem értettem mire akar kilyukadni Watson. Juliát eleinte sajnáltam, de egy idő után annyira idegesíteni kezdett az ostobaságaival, hogy a dühön kívül mást nem tudtam iránta érezni. Egyedül már csak a srác, Connor miatt tudtam aggódni és azt kívántam, hogy inkább szabaduljon meg az egész idióta bagázstól. 

 Túl sok volt a hétköznapi események leírása, amik feleslegesek voltak és a hátrányára váltak az egész sztorinak. Ha nincs jelentősége a fotós melónak, akkor miért is kell tíz-húsz oldalakat erről olvasni? Kit érdekel a szívsebész férj munkahelyi pere és konfliktusai, ha full nincs köze a sztorihoz? Minek kellett ez bele? Túl sok volt Julia defektjeiből is: drogos múlt, alkoholizmus, lelki és családi problémák, ennyi mindent minek sűrítünk bele egy karakterbe? A kevesebb néha több. És még sorolhatnám. Persze, karakterépítő mindez, de szerintem az elég nagy probléma, ha egy írónak egy 400 oldalas könyvből 300 oldalra van szüksége ahhoz, hogy a karaktereket és az alapszitut felvázolja, majd 100 oldalban csapja le a labdát. Talán nem haragudtam volna ennyire, ha számítok Watson lassú víz partot mos stílusára. Tehát aki egy végig pörgős és a "tíz körmömet lerágom" sztorira számít, az ne tegye, majd csak kb. háromszáz oldal után lehetnek ilyen elvárásaink. 

Az utolsó kb. száz oldal viszont korrekt volt, tehát tud Watson, ha akar, csak azt sajnálom, hogy az elejére ekkora hangsúlyt fektetett. Nekem az ilyen könyveknél elvárás, hogy végig fenntartsák az izgalmat és az érdeklődésemet. Ha nyugira és elgondolkodtató dolgokra vagyok kíváncsi, akkor inkább családregényt olvasok, ha viszont pszicho-thrillert vagy krimit, akkor nálam minimum elvárás, hogy pörögjön az egész. Iszonyatosan kritikus vagyok a műfajjal szemben és még mindig tartom magam ahhoz, hogy borzasztó nehéz valami újat és ütőset alkotni benne. A történet bejött, Watson stílusa viszont nem. Az viszont tény, hogy hosszú évek óta ez volt az első könyv, ami igen erős érzéseket váltott ki belőlem, hol untam, hol fel voltam háborodva, hol ki akartam dobni az olvasót az ablakon, hol megráztam volna Juliát, majd az írót, hol pedig izgultam és vártam, hogy ebből mi a fene fog kisülni és mi lesz a megoldás. Borzasztóan sajnálom, hogy az elejét ennyire elhúzta. 

___________________________________________________________________________________ 

Történet: 3,5/5 pontból

Kedvenc: Connor

Tetszett: a témaválasztás és a pszicho-thriller rész

Nem tetszett: a vontatott történetvezetés, a sok felesleges infó, Julia karaktere

Oldalszám: 416 oldal

Fordította: Gellért Marcell

Kiadó: Athenaeum Kiadó

___________________________________________________________________________________

Nyereményjáték 

Julia életében nagy szerepe lesz az internetnek, azon belül is az online chatszobáknak, a randi és/vagy közösségi oldalaknak. Húga halálának körülményei után kutatva a nyomok egy bizonyos oldalra vezetik őt, ahol megismerkedik egy vonzó és titokzatos idegennel. A feladatotok az lesz, hogy a blogokon lévő leírások alapján kitaláljátok, hogy melyik olyan közösségi oldalra gondoltunk, aminek nagy befolyása van vagy volt Magyarországon (is). A közösségi oldal nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. Nyomozásra fel! 

  Ha kitaláltátok mind a négy közösségi oldal nevét, esélyetek nyílik megnyerni az Athenaeum Kiadó által felajánlott A másik én című regény egy példányát! 

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk. 

Amerikai alapítású közösségi hálózat, amely 2004. február 4-én kezdte meg működését. A cég részvénytársaság formájában működik. A 2009. januári Compete.com rangsorolása alapján a világ leggyakrabban használt szociális hálózatává vált. 2012. október 4-én elérte az egymilliárd felhasználót. Alapítói: Mark Zuckerberg, Eduardo Saverin, Dustin Moskovitz, Chris Hughes.

 a Rafflecopter giveaway

 ___________________________________________________________________________________ 

 További állomások 

10/24 Könyvszeretet 
10/27 Deszy könyvajánlója
10/29 Kristina blogja
10/30 CBooks
___________________________________________________________________________________  

Josh Malerman - Madarak a dobozban

  A Fumax Kiadónál végre magyarul is olvashatjuk Josh Malerman lélegzetelállító könyvét, ami valami olyat hoz a thrillerek közé, ami nagyon egyedi és új. A Madarak a dobozban regény apokaliptikus történetének főszereplője egy anya, aki egy olyan szörnyű világban él, ahol valami őrült dolog üti fel a fejét az emberek között. A világ egyre kegyetlenebbé válik, és az emberek vírusszerűen megölik magukat. Malorie küzd a túlélésért, és bátor tettre szánja el magát. Kimerészkedik a búvóhelyéről, és egy veszélyes utazásra indul két 4 éves gyerekkel, hogy végre megtalálja a biztonságos helyet. De ez nem egyszerű, mert a kinti világban valami szörnyűség lopakodik, amikre nem szabad ránézni. 

A Blogturné Klub négy bloggere végigkíséri Malorie és a gyerekek veszélyes utazását ebben a kegyetlen világban, ahol szörnyetegek leselkednek a bokrokban és senki sincs biztonságban. Tarts velük te is ezen az izgalmas utazáson, és légy része a Madarak a dobozban rémisztő történetének. Ha elég bátor vagy a turné végén a nyereményjátékban megnyerheted Josh Malerman letehetetlen debütáló regényét magyarul. 

Josh Malerman - Madarak a dobozban

Miért pont ez? A Fumax az egyik kedvenc kiadóm, benne van a top3-ban, így mindig figyelem a friss megjelenéseket és kíváncsian várom, hogy mivel rukkolnak elő. A fülszöveg első mondata már meg is győzött, hogy ezt a könyvüket is el akarom olvasni. 

Fülszöveg: Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött. 

  A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé. 

  Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve. 

  Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg? 

   Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról. 

Vélemény: Van az, amikor elolvasok egy fülszöveget és elkap az "ez kell nekem" érzés, elég sokszor van ilyen. Aztán meglátom a borítót és erősödik a "kell érzés" és aztán csalódok. De van az, amikor elkap a fülszöveg, a szokásosnál jobban rácsodálkozok a borítóra, beleolvasok és kész, végem van, szerelmes leszek és az is maradok. A Madarak a dobozban ilyen. Mikor megláttam a könyvet csak annyit voltam képes kinyögni, hogy: hú, de klassz ez a borító! Aztán jött a válasz, hogy direkt van középen kilyukasztva, mert az egy kukucskáló, és ez illett a regényhez. Először nem értettem, hogy miért is lényeges a kukucskáló, de a könyv elolvasása után rájöttem, hogy még annál is klasszabb a borító, mint amennyire elsőre hittem. De ez még mindig csak a külcsín, lássuk mi a helyzet a belbeccsel. 

  Haragszom az íróra, de úgy, hogy közben csodálom és pont azért csodálom, mert képes volt egy ilyen "rush" fílinget összehoznia és nem kaptam meg a megfelelő csattanót. Szánt szándékkal, direkt parlagon hagyott. Ez szadizmus, de a kívánt hatást elérte.

 

  A sztori adott a fülszöveg és a bevezetőnk alapján. Malorie két négy éves gyerekkel evez végig egy folyón bekötött szemmel, mert ha meglátja azt a valamit vagy valamiket, amik megőrjítették az egész világot, esélye se lenne biztonságosan célba juttatni magukat. Közel négy évet várt, hogy megtehesse a veszélyekkel teli utat egy olyan biztonságosnak ígérkező helyre, ami lehet, hogy már nem is létezik. Szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik az egész, de belevág. Ha már így is, amúgy is a halál és ez a sötétben tapogatózó életforma várja őket, inkább bevállalja, hogy a remény vezesse és elinduljon az ismeretlenbe, konkrétan vakon. 

  Az egész világ szép lassan megőrült, amikor meglátta ezeket a valamiket. Gyilkosokká és öngyilkosokká váltak és az emberiség gyakorlatilag kiirtotta önmagát. Csak pár túlélő lézeng még itt-ott, akik időben rájöttek, hogy nem egy badarság, amit látnak a hírekben, olvasnak az újságokban és hallanak a rádióban. Akik komolyan vették a rémisztő híreket, nekiálltak új életstratégiát kidolgozni, aminek lényege, hogy egyszerűen nem nyitják ki a szemüket semmilyen körülmények között. Ez azonban nem olyan egyszerű, főleg a reflex miatt sem, így a szem bekötése lett az egyetlen megoldás. Ahhoz pedig, hogy a legrázósabb helyzetekben (valami a nyakadba liheg és megérintve téged, elsuhan melletted) ne rántsd le a szemedről a kötést, hatalmas elszántság és önuralom kell, ami viszont szétőrli az idegeket. 

  Miután Malorie holtan találja testvérét, aki öngyilkos lett, kezdi komolyan venni az eseményeket, ráadásul egy benne megfogant életet is védenie kell. Malorie teljesen kétségbe esik. Talál egy hirdetést, miszerint pár túlélő hajlandó befogadni bárkit egy házba, aki segítségre szorul. Malorie odamegy, mert nincs más választása, egyedül nem éli túl ezt az egészet. A házba jutásával együtt bekerülünk a regény mikrokörnyezetébe, a házba, ahol annyi minden megtörténik és ahonnan évekkel később Malorie elindul a két gyerkőccel. 

  A regény fejezetei váltakoznak a múltbéli (házban történt) és a jelenbeli (evezés a csónakban) események között, így tulajdonképpen ellentétesen haladunk az időben. Ahogy Malorie jelene halad előre, úgy ismerjük meg visszafelé a múltat, azokat az eseményeket, amíg elvezettek idáig és amik magyarázatot adnak mindenre. Lassan kibontakozik előttünk egy csoport tragédiája is, nemcsak a világé. Szerintetek mi történik, ha kint káosz van és összezárunk pár egymásnak vadidegen embert egy házba, évekre? Eleinte ismerkednek, összefognak, próbálnak túlélni. Óhatatlanul lesz egy vezető, lesznek követők és előbb-utóbb lesz egy megbúvó lázadó. Mi lesz, ha összeszoknak végre és hirtelen betoppan egy új tag? Valaki szívesen fogadja, valaki gyanakodva, valaki pedig elsőre megérzi, hogy nem kéne a csoportot felbomlasztani egy új emberrel. Káosz lesz a mikrokörnyezetben is, felbomlik a csapat és a legjobb, legerősebb éli túl. Elképesztő volt lassan rádöbbenni, hogy nem  macsók, a legjobban felkészültebbek vagy az eszesek, hanem Malorie éli túl a belső káoszt a két gyerekkel. 

  Josh Malerman piszok jól alkalmazta a csoport pszichológiát a regényben. Tanulmányaim során pont az ilyen eseteket hozták fel példaként és szinte előre meg volt írva, hogy ez lesz a csapat sorsa, de az odavezető út nem mindegy, hiszen közben egyéneket is megismerünk. Mindegyik karakter "hozott" magával egy személyes történetet, egy múltat, a vágyaikat, a céljaikat és a személyiségüket. Némelyik közelebb került hozzám, főleg a volt tanár, Tom. Némelyiküket csak megtűrtem, némelyikük pedig nem érdekelt annyira, de a csapatnak szüksége volt rájuk. 

  Mindeközben tanúja lehettem annak, hogy a kezdeti kétségbeesett és gyámoltalan Malorie-ból hogyan lesz egy anyaoroszlán, aki bármire képes, csakhogy a gyerekeket életben tudja tartani egy olyan világban, ahol látniuk sem szabad szinte semmit. Okosan megoldotta, hogy kiskoruktól kezdve a hangok felismerésére nevelte fel őket. Öntudatlanul is, de elkezdte ezzel lerakni az új erősebb generáció alapjait, akik később túl tudnak élni mindent. 

  Egy-két durvább akciót leszámítva tulajdonképpen nem történik semmi és mégis. Mégis nem bírtam letenni a könyvet, a kapcsolatok alakultak, fejlődtek, dinamikusan változtak a szereplők között. A karakterek formálódtak, ki jó irányba, ki rossz irányba. Érdekes volt végignézni, hogy egy feszült helyzet mit képes kiváltani az emberekből. Az író madzagon rángatta az idegeimet és nem csak a szereplők sorsával való játék borzolt fel, hanem maga a rejtély, hogy mi a nyavalya van odakint és mi történt? És nincs rá megoldás? Muszáj ezt? Így fognak ezentúl élni az életben maradtak, hogy megvakulnak, holott egészséges a szemük? Milyen élet ez? Én még gyakran a saját lakásomban se tudok úgy végigmenni a sötétben, hogy ne rúgjak bele egy szék lábába vagy ne térdeljek bele az asztalba, pedig a lakásomat ismerem. Milyen lenne akkor kimenni az utcára úgy, hogy nem látok semmit? Az ötpercnyire lévő boltba se mernék elmenni, mert kb. egy óra lenne mire odajutnék vakon, ha egyáltalán eljutnék odáig és nem csapna agyon egy autó. Milyen lenne ezentúl így élni, ráadásul tudva azt, hogy valami mászkál kint, amitől rettegnem kell. Szerintem nagyon hamar bele is őrülnék. Malorie mégsem adja fel.

  Ez nem csak egy thriller, ez egy pszicho-thriller vagy horror vagy mindegyik egyszerre. Josh Malerman megdöbbentően jól bánt a pszichológiával a könyvében. A félelemre játszott, az ismeretlentől való félelemre. Nem csak a szereplőit kergette őrületbe, hanem lassan engem is, mert a fene evett már, hogy mi fog történni, mi van odakint, mi az az ismeretlen, tudni akarom, ismerni akarom, mert ha ismerem, akkor le is tudom győzni. Edgar Allan Poe és H. P. Lovecraft volt még ennek nagy zsenije, hogy a félelem volt maga a horrorisztikus, maga az ember és a belső világa, valamint a világra adott reakciói és az ösztön. Itt nem két ellenség áll szemben egymással, az ellenség eleve nem megfogható és ismeretlen, mégis valahogy le kell győzni vakon. Minden elismerésem a szerzőnek. Első regénynek ez nagy durranás volt.  

  Itt beleolvashatsz!

Itt kedvezményesen megrendelheted!

____________________________________________________________________________________ 
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Malorie és Tom
Tetszett: a hangulat, a történetvezetés
Nem tetszett: Kedves Josh ez nagyon nem volt fair...
Fordította: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 262 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó

___________________________________________________________________________________

 Blogturné extra

 Hangulatcsináló képek 

A bejegyzésbe már beszúrtam pár hangulatcsináló képet, de ha nem elég, itt van még pár, ami szerintem nagyon megragadja a lényeget. 

 

____________________________________________________________________________________

 Nyereményjáték 

Josh Malerman könyvének világában a legfontosabb szabály: NE NYISD KI A SZEMED! Mi pedig pont ezt kérjük tőletek. Ahhoz, hogy megnyerd a turné végén a Fumax kiadó által felajánlott nyereménykönyvet figyelned kell a blogokat. A könyvben kiemelt szerepet kapnak a madarak, akik egyfajta “házőrzőként” segítek főhőseinknek. Minden blogon találsz egy madárról készült fotót, amiről fel kell ismerned a madarat. Ha képről nehezen menne, ne keseredj el. Nyisd ki jól a szemed, és keresgélj a betűk között. Ha megtaláltad a madarakat írd be őket a Rafflecopter dobozba a többi utasítással együtt és esélyed van megnyerni a könyvet.

 Ne feledd, ha téged sorsolunk 72 órád van válaszolni az emailre. A Kiadó csak Magyarországra postáz!

 a Rafflecopter giveaway  

____________________________________________________________________________________

 További túlélők 

05/16 Zakkant olvas
05/18 Tekla Könyvei
05/20 Könyvszeretet
05/22 Always Love a Wild Book
____________________________________________________________________________________ 

Rachel Ward - Nem enged a mélység

  Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá? Ha nem jut eszedbe miért, de tudod, hogy az életed egyik pillanatról a másikra szétesett és ennek valószínűleg Te magad vagy az oka?

  Ha szeretnéd megtudni, hogyan érzett Carl, tarts velünk egy misztikus és borzongással teli turnéra Rachel Ward: Nem enged a mélység című könyvével március 17-től 21-ig. A turné során megismerheted az írónőt, a könyv szereplőit és még sok egyéb érdekességet erről az izgalmas ifjúsági pszicho-thrillerről, mely március 6-án jelent meg az Agave Kiadó gondozásában!

Ezúttal is megnyerheted a könyv egy példányát, ha ügyesen és sikeresen velünk játszol! Csak jól vigyázz, mert nem enged a mélység!

Rachel Ward - Nem enged a mélység

Miért pont ez? Tudom, hogy egyszerű a borító, mégis áldozata lettem. Szeretem a "vizes" borítókat.

Fülszöveg: Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá? Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed? Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk.

Vélemény: Imádom az "elvesztettem az emlékezetemet" típusú sztorikat és akármennyire is elcsépelt dolog a sorozatokban, én még azokban is szeretem. Nem volt kérdés, hogy már csak emiatt is elolvasom a könyvet. Azt szeretem az ilyen sztorikban, hogy a főhős ugyanannyira vakon botladozik végig a történeten, mint én, az olvasó. Fogalma sincs, mint ahogy nekem sem, hogy mi történt, hogyan és miért. Ugyanakkor tud meg mindent, amikor én és vele együtt tudok gondolkodni a történteken. 

  Mára már megtanulhattam volna, hogy a fülszöveg szinte mindig csalóka. Ebben az esetben egy pörgős, "tíz körmömet lerágom" sztorira számítottam, sok nyomozással és egy kis romantikával, de nem ezt kaptam. Csalódni viszont nem csalódtam, mert adott valamit a könyv, ennyivel is több lettem, pedig ez egy tiniknek szóló pszicho-thriller.

  Carl karakterét nagyon megkedveltem, talán azért is, mert nem egy tinilány nyavalygását kellett végigasszisztálnom, a fiú karakterek valahogy ésszerűbbek, talpraesettebbek. A történetben Carl volt a lényeg, az élete és a gondolatai. A várt nyomozás szál és a romantika helyett inkább a gyászon és a testvéri kapcsolaton, valamint a családon volt a hangsúly.

  Nem is az volt a lényeg, hogy mi történt, hanem, hogy miért? Carl elfelejtette egész addigi életét és a helyében én azt kívántam volna, hogy ne is térjen vissza az emlékezetem. Alkoholizmus, családon belüli erőszak, rablás, gyilkosság, szinte minden negatív szerepelt az életében. Nem elég, hogy gyászolt, de arra is rá kellett ébrednie, hogy az élete vacak, úgy, ahogy van. Sokszor elkalandoztak a gondolataim és kérdések rohantak meg: én mit tennék a helyében? Hogy tudnék ebből kimászni? Küzdenék vagy lelépnék? Hagynám a fenébe a lányt vagy meg akarnám szerezni? Tényleg gyászolnék egy ilyen testvért? Az én életem vajon milyennek tűnne, ha hirtelen elveszteném az emlékeimet? Könnyebb dolgom lenne, mint Carlnak, mert írok naplót és biztos, hogy előbb-utóbb megtalálnám őket. De tetszene, amit bennük olvasnék? Vissza szeretném én kapni azokat az emlékeket? 

  Hiába rövid a könyv, hiába olvastatja magát, érdemes belegondolni abba a helyzetbe, amibe Carl került. Gyászol, nem találja a helyét a világban, a környezetére nem tud támaszkodni, semmibe se tud kapaszkodni, ahogy kezd visszatérni az emlékezete, szinte sokként éri, hogy milyen élete van, ráadásul az emlékezetvesztés rettenete mellett fel kell dolgoznia azt a tényt is, hogy a testvére szelleme üldözi őt vagy ha nem üldözi, akkor Carl megőrült és téveszméi vannak. Ha nem csak végigszalad az ember a könyvön, akkor át tudja magában értékelni a történetet. Ez nem egy nyomozós, szerelmes sztori, hanem olyan emberi érzelmeket és olyan témákat boncolgat, amikkel szeretünk inkább nem foglalkozni, pedig ez is az életünk része. 

   Az írónő stílusa eleinte engem is zavart, a sok tőmondattal, a tömör és egyszerű megfogalmazással, de a könyv elolvasása után nem is tudnék más stílust elképzelni a történethez. Ez nem egy romantikus regény, ami tele van csupa szép jelzőkkel, nem is szépirodalom, ahová kellenek a barokkos körmondatok. De nem is annyira egyszerű a nyelvezete, mint egy átlagos tiniregénynek. Van benne szleng, de többnyire akkor jelenik meg, amikor valamelyik szereplő kiakad. 

  A szerelemi szál értékelhetetlen volt számomra, én nem éreztem a vonzódást, de nem is kellett, nem is ez volt a lényeg. Nem nekem kellett kedvelni Neishát, hanem Carlnak. Nem is a lány karaktere volt a lényeges, hanem az, hogy van valaki Carl közelében, akiért úgy érzi, hogy van értelme küzdeni. Mindig van valami vagy valaki, amiért érdemes elviselni a sok rosszat és miatta vagy emiatt megküzdeni az élettel. Carlnak ez a valaki Neisha volt. 

  Carl bátyját viszont egyenesen utáltam. Volt egy-két jelenet, ami egy kicsit kibillentett a lelki egyensúlyomból és jól elzártam a csapokat, meg kihagytam a kádban fürdést, ehelyett gyorsan letusoltam, de a horrortól keletkező félelem helyett inkább az utálat és a harag volt bennem Carl bátyjának karaktere iránt.

  Összességében jó kis olvasmány volt ez egy délutánra vagy hétvégére. Egy kicsit megborzongtam tőle, olvastatta magát a könyv, a kíváncsiság folyamatosan hajtott előre, de inkább a gyász és a "mi lenne, ha én is elveszíteném az emlékeimet" hagyott bennem érzelmileg nyomot. Megérte elolvasni, mert elgondolkodtatott és nagyon sok dolgot átértékeltem a gondolatmenet miatt.

_________________________________________________________________________________________________
Történet: 5/5
Karakterek: 4/5
Tetszett: a nézőpont.
Nem tetszett: túl rövid és gyors volt a történet.
Kedvenc: Carl
Fordító: Török Krisztina
Kiadó: Agave Kiadó
Oldalszám: 240 oldal
Megjelenés: 2014.03.06
_________________________________________________________________________________________________

Blogturné extra

Kedvcsináló idézetek

"Egy azonban biztos. Ő az anyukám. Rajta kívül nincs senkim. Nem tudom, szeretem-e vagy inkább gyűlölöm, hogy félek tőle vagy sajnálom."

"Olyanok ezek a képek az agyamban, mint a lépcsőházat beszövő pókhálók. Törékenyek. Nem szeretnék keresztülgyalogolni rajtuk, és elszaggatni őket. Nem akarom, hogy bajuk essen. Addig akarok a lépcső tövében állni, míg végre összeáll minden."

"Olyan érzés, mintha egy másik bolygóról pottyantam volna ide, mintha valaki más életébe zuhantam volna bele, hogy boldoguljak, ahogy tudok. Vissza akarok menni a kórházba. Ehhez a helyhez semmi közöm. Az a nő odalenn nem az én anyám. A fiú, aki meghalt, nem az én bátyám. Hiba történt, borzasztó, rettenetes félreértés."

"Engem néz. Egy szót se szól. Lyukak vannak a szeme helyén, sötét szakadékok az arcában, de tele haraggal. El akarom kapni a tekintetemet, nem akarok ránézni. De képtelen vagyok, megbénít a bűntudatom."

"És ebben a fergeteges pillanatban, ebben a töredékben, amiben csak ő van, meg én, és senki más nem is sejti, elkap a boldogság. Megfeledkezem mindenről. És másra se vágyom, mint hogy örökre ez legyen, hogy így maradjon minden. Azt akarom, hogy mostantól csak engem nézzen azokon a nevetségesen sűrű szempilláin át."
________________________________________________________________________________________________

Nyereményjáték

  Szeretnéd megnyerni a könyv egy példányát? Töltsd ki az alábbi nyereménydobozt, válaszolj helyesen a feltett kérdésre, és máris részt veszel a sorsoláson, ahol boldog tulajdonosa lehetsz Rachel Ward könyvének az Agave Kiadó jóvoltából!

  Segítségképpen minden blogon elrejtettük a helyes válasz egy-egy betűjét, melyekből könnyűszerrel kirakhatod a jó választ! Sok sikert kívánunk!

 A kiadó csak magyarországi címre vállalja a nyeremény postázását!

a Rafflecopter giveaway
_________________________________________________________________________________________________

A turné többi állomása

03.17 Roni Olvas
03.18 Bibliotecha Fummie
03.19 Nem harap a...
03.20 Könyvszeretet
03.21 CBooks
_________________________________________________________________________________________________