Kiersten White - Természetfeletti (Paranormalcy)

   Természetfeletti márpedig létezik. Ezt Evie-nél jobban senki sem tudja, és most megmutatja nekünk, milyen is az ő világa - ahol bármikor beleszaladhatsz egy elvadult vérfarkasba, ahol szembejöhet veled egy troll az utcán és ahol a vámpírok igazán veszélyesek, és egyáltalán nem a szívedre nézve. 

  Június 13-tól nyolc állomásos turnénkon ebben a világban kalauzolunk titeket. És ha kiálljátok a próbákat és jól megtanultátok a természetfeletti világ minden szabályát, még nyerhettek is három példányt a könyvből! 

Kirsten White - Természetfeletti (Paranormalcy)

Miért pont ez? A könyv már egy ideje az angol várólistámon volt. A cím felkapcsolta bennem a KELL neonfényt. :D

Fülszöveg: Akármennyire is szokatlan, hogy valaki a Nemzetközi Paranormális Ellenőrző Hivatalnál dolgozik, Evie mindig is normálisnak gondolta magát. Igaz, hogy a legjobb barátnője sellő és a volt barátja tündér, most pedig egy alakváltó srácért van oda. Egyébként pedig Evie az egyedüli olyan ember a világon, aki felismeri a paranormális lényeket, akárhogy is álcázzák magukat. De a paranormális lények most sorra halnak meg és Evie álmai is hemzsegnek az ijesztő és titokzatos jóslatoktól. Gyorsan rájön, hogy összefüggés lehet a képességei és a paranormális lények pusztulása között. Nagyon is elképzelhető, hogy ő a kulcsfigura egy tündér sötét jóslatában, amely minden paranormális lény pusztulását ígéri. 

Vélemény: Úúúúú, volt itt habzsi-dőzsi, már ami a paranormális lényeket illeti, szóval imádtam a könyvet! Szebben megfogalmazva, imádtam a könyvet, mert sok természetfeletti lény volt benne és ezt nagyon szeretem. Kevés olyan könyvvel találkozom, amiben ennyire sokan hemzsegnének, nagy bánatomra. Volt itt minden és még újabb lényekkel is találkoztam, amikhez eddig nem volt szerencsém. Minden tetszett a könyvben, szóval tényleg nem tudok negatívat mondani. Inkább felsorolom, hogy miért is imádtam.

1) A sok lény miatt. Voltak itt vámpírok, vérfarkasok, tündérek és a többi. Az írónő hűen ábrázolta őket, mindegyik lény megfelelt a megszokott mítoszoknak, mind kinézetre, mind viselkedésben.

2) A főhősnő, Evelyn. Megint egy olyan lány karakterrel futottam össze, akit nagyon bírok. Úgy látszik, jó szériám van. :D Evelyn ugyan szereti a rózsaszínt (én utálom), meg a strasszos cuccokat is, kedvenc sorozata egy amerikai tini szappanopera, de mégis bírom a csajt. Vagány, szószátyár, energikus, laza és talpraesett, jó beszólásai vannak, szóval egyszerűen jófej. A munkája miatt muszáj, hogy ilyen legyen, másként nem is lehetne elviselni.

3) A legjobb barátnő és az insider poénok. A legjobb barátnő egy sellő. Nagyon tetszett, hogy Evelynnek egy természetfeletti barátnője van, ráadásul annyira érdekes volt a sellő története, tevékenysége a "cégnél" és figurája, hogy rögtön a szívembe zártam.

4) Az NPEH. Úgy, ahogy van, az egész szervezet története és tevékenysége, az épület leírása nagyon korrektül volt kidolgozva. Minden zegzugban van valami érdekes. Vagy egy természetfeletti lénybe botlasz bele, vagy valami modern kütyübe vagy az igazgatónőbe, akit szintén bírtam, bár eleinte nem tudtam őt hova tenni, a jó vagy a rossz oldalra.  

5) Evelyn képessége és munkája. Ha maga a karakter nem lenne szerethető (de az volt!), akkor a munkája és a képessége miatt is lekötött volna. Evelyn látja a természetfeletti lények igaz valóját, átlát az álcájukon. A legtöbbször őt küldik bevetésre, hogy iktassa ki a rendbontókat.

6) Lend. Az alakváltó srác. A szerelmi szál alapja. Annyira édes volt ez a srác, hogy én is beleszerettem (volna, ha 16 lennék). Az ő háttértörténete borzasztó érdekes volt és romantikus. Már a kezdetektől fogva érdekes volt a karaktere és nagy rejtély övezte az egész lényét. Szerencsére nem ért csalódás, mikor mindent megtudtam róla. Nagyon tetszett, ahogy az Evelynnel való kapcsolata kialakult. Egy vacak helyzetben tudtak meghittséget teremteni és mégsem csöpögött az egész a nyáltól.

7) A sztori. Nincs új a nap alatt, szóval a történet íve a szokásos. A lány keresi a válaszokat, hogy ő kicsoda, felbukkan egy főgonosz, akit le kell győzni és közben a szerelem is felbukkan. Mégis, maga az egész történet megfogott a karakterek, a jól kidolgozott környezet és háttér miatt. Az írónő egyszerűen mindenre figyelt, minden egyes apró részletre.

Egy "nem szeretem" karakter volt, az ex. A tündérsrác, Reth. De neki meg ez volt a dolga, hogy megutálja az olvasó. Egyszerűen nem bírom a tündéreket, nem, nem és nem.

  A könyv vicces, pörgős, lendületes, izgalmas és borzasztóan érdekes volt. Nagyon jól éreztem magam ebben a világban. Újraolvasós lett! És ide az írónő többi könyvével is!  

  Itt beleolvashatsz és kedvezményesen meg is rendelheted!

_________________________________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Kedvenc: Lish, Lend és Evelyn

Tetszett: az egész!

Nem tetszett: Reth, utáltam azt a pasit

Fordította: Hetesy Szilvia

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés: 2014.06.12.
_________________________________________________________________________________________________

Nyereményjáték

   A turné elején azt ígértük, megismertetünk titeket a természetfeletti világgal. És mi aztán tartjuk a szavunkat - és nem csak azért, mert ismeritek az igazi nevünket! A turné minden állomásán találtok egy kis leírást valamilyen természetfeletti lényről. A ti dolgotok csupán annyi, hogy a leírt jellemzők alapján kitaláljátok, milyen lényről is van szó! Amint ezzel megvagytok, írjátok be az egyes napi megfejtéseket a Rafflecopter dobozba, és már versenyben is vagytok a nyereményért!

 (Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére szállít, a nyertesek jelentkezését pedig a kiértesítéstől számított három napon belül várjuk, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.)

???

2-es szintű paranormális lények 
Ismert faj (Emberi természet), Ismeretlen eredetű, Ragadozó
Halhatatlanság: Nem meghatározott, külsőleg nem öregszik, további tanulmányozást igényel
Hosszú Élet Replikálása/Szaporodás: Lehetetlen teljes átalakulás nélkül, a faj közti szaporodás veszélye nem áll fenn.
Megjelenés: Átlagos, fizikailag vonzó, 18-37 éves kor között.
Mítosz: Érzékeny a keresztre, napfényben elpusztul, szuper erő, csillogás, támadáskor az arca változik, denevérré, farkassá vagy köddé alakulhat át.
Bizonyított tények: Kerüli a közvetlen napfényt és a tükröt; mindkettő felfedi az eredeti természetét. Végzetes érzékenység a szentelt vízre, ezüstre és fa karókra. Az nem megállapított, hogy egyéb anyagokkal szíven szúrt sérülés halálos-e számukra (kísérletek leállítva a törvény 92.5.37. paragrafusának B bekezdésére hivatkozva, további szabályozás szükségtől függően).
Veszélyek: Gyenge meggyőző képesség, melyhez szemkontaktus szükséges. Nem tökéletes elme kontroll, de felerősített befolyás. Ezüst ékszer, erős akarat, céltudatosság és az érzelmek gondos szabályozása gyakorlatilag tökéletes ellenszer, amikor kapcsolatba lépünk velük.

 Az alábbi információk az eredeti hanganyag átiratából, a 15 éves Evelyntől származnak: Ronda lények. Az álcájuk alatt rothadó hullák, ragacsos hajjal és tejfehér szemekkel. Komoly és sikeres PR kampányt folytattak azért, hogy elhitessék az átlagos emberekkel, hogy valójában szexik. Gyerünk már! HULLÁK! Kerüld a szemkontaktust, kivéve, ha átlátsz az álcákon. Ezek a lények általában elég zakkantak, ha az érzelmekről van szó, de mindenféle szexi dolgot szeretnek, szóval ezt használhatod elterelésként, hogy előkapd a kedvenc sokkolódat. Talán kettőt is, biztos, ami biztos alapon.

a Rafflecopter giveaway
_________________________________________________________________________________________________

A többi állomás 

06/13 Könyvszeretet
06/14 Media Addict
06/15 Dreamworld
06/16 Always Love a Wild Book
06/17 Függővég
06/18 Nem harap a...
06/19 Deszy Könyvajánlója
06/20 Bibliotecha Fummie
_________________________________________________________________________________________________

Rebecca Maizel - Végtelen napok (Infinite days)

  Ki merészelte azt terjeszteni, hogy a vámpíroknak leáldozott? Rebecca Maizel: Infinite days - Végtelen napok című könyve a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában a Könyvhétre jelenik meg, és alaposan rácáfol erre az álhírre. Megismerkedhettek a Vámpírok királynőjével, Lenah-val és szövetségeseivel. Hat blogger mutatja be nektek a könyvet, amiből három példányt meg is nyerhettek! Érdemes tehát követni a turnét, vigyázat, vér fog folyni!

Rebecca Maizel - Végtelen napok (Infinite days)

Miért pont ez? Nem. Én még mindig nem untam meg a vámpírokat és szerintem nem is fogom.

Fülszöveg: „Az egész történelem során nem találtam senkit, akit ennyire szerettem volna, mint téged… senkit." Ezek voltak Rhode utolsó szavai hozzám. Az utolsó alkalom, amikor szerelmet vallott. Az utolsó alkalom, hogy láttam az arcát. 592 éve először újra lélegeztem. Kifekhettem a napra. Éreztem az ízeket. Rhode feláldozta magát, csak hogy én, Lenah Beaudonte, újra ember lehessek. Hogy képes legyek véget vetni a vérszomjas időknek. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd újra szerelembe esem valakivel, aki nem Rhode. De Justin olyan… vakmerő volt. Izgalmas. Gyönyörűbb, mint a legvadabb álmaim. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd újra tizenhat éves leszek… ahogyan azt sem, hogy visszatér a múltam, és kísérteni kezd. 

Vélemény: Annyira, de annyira nem szeretem a fülszövegeket. Komolyan. Mindig félrevezetnek. Ez a könyv sokkal jobb volt, mint amit a fülszöveg sugall. Tudom, hogy a vámpírok már lejárt téma, de én egyszerűen nem tudom megunni ezeket a sztorikat. A Végtelen napok ráadásul egy nagyon jó vámpíros könyv, ami újra meghozhatja a kedvet ezekhez a lényekhez. Újraolvasós lett nálam. 

  Általában nem szeretem a YA regények hősnőit, mert vagy csak sápítozni tudnak vagy üres a fejük,

vagy unalmasak és papírmasé figurák vagy csak simán idegesítőek. Lenah viszont nagy kedvencem lett, a karaktere, a személyisége rögtön magával ragadott. Erős egyéniség, okos, szarkasztikus humora van, nagyon reális a gondolkodásmódja és maga a hozzáállása is megfelelő a dolgokhoz. Több száz éves vámpírléte után sikerül emberré válnia és újra 16 évesen kell élnie. Egy tapasztalt vámpírnak ez nem okozna gondot, lételemük a beilleszkedés, de itt az a probléma, hogy Lenah átaludt száz évet, az egyetlen, aki pedig segíteni tudna neki, az halott. Nagyon talpraesettnek kell lenni ahhoz, hogy ne keltsen feltűnést és alkalmazkodni tudjon a modern társadalomhoz és a technikához. 

  A regény két idősíkban játszódik, a jelenben és múltban, Lenah emberi és vámpíridejében. Mind a kettőt nagyon szerettem, mert két különböző oldala volt Lenah-nak is. A vámpírkirálynő lehengerlő volt, erős, tetszett a vad és ádáz stílusa, az eszessége. Igazi vámpírként viselkedett. Az emberi oldala pedig nagyon szórakoztató volt és megfontolt. Lenah nem kapkodott jobbra-balra, nem esett kétségbe, hanem megfontoltan szemlélte a környezetét és megpróbálta a legjobbat kihozni magából.

  A könyv azért is vált a kedvencemmé, mert egyfajta összehasonlítás volt a vámpír- és az emberlét között. Lenah emberi élete során olyan dolgokra is felfigyel, amik felett mi átsiklunk a hétköznapokban, mert annyira megszokottá váltak, pedig talán jobban tudnánk élvezni az életet, ha ezekre odafigyelnénk. Pl. az ételek íze, a zene hatása. Lenah jobban megéli az olyan cselekvéseket, amiket mi tudattalanul csinálunk a hétköznapokban és amiknek nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget.

  A kedvenc részeim Lenah múltbéli emlékei voltak. Szerintem a vámpírok a régi korokba illenek a legjobban, a modern korban gyengébbnek tűnnek. Valahogy a stílusuk nem illeszkedik a modern világba. Lenah annak idején egy nagy hatalmú vámpírkirálynő volt és a legjobb férfiakat gyűjtötte maga köré. Mindegyik valamiben erős volt, így maga a csapat is egyre erősebb lett. De Lenah nem bírta elviselni a vámpírlét néhány hátrányát, legfőképp az érzések hiányát, így emberré vált és elhagyta ezt a "családot". Az a baj, hogy a család viszont nem felejtett és Lenah egy szerelmet is maga mögött hagyott, így nem volt kérdéses, hogy utána fognak eredni. 

  Lenah viszont már egy átlagos tinédzser életét próbálja élni, el akarja felejteni a múltat, mert túl sok a fájdalom, túl nehéz a gyász. Szerez egy barátot, kisebb ellenségeket és persze szemet vet az iskola szépfiújára. Bírtam Justint, de valahogy olyan papucsnak tűnt Lenah erős személyisége mellett. Sokkal izgalmasabb és érdekesebb volt Lenah két volt vámpírszerelme, Rhode és Vicken. Justin egy tipikus tinifiú, miközben Lenah-n érezni lehetett a sok megélt évet. 

  Imádtam a könyvet, pillanatok alatt magába szippantott, egy szuszra olvastam el és beleszerettem a vámpírokba ismételten. Volt néhány sablon benne, amit nem is értek, hogy mit kerestek benne, még ennél is nagyobbat ütött volna a sztori, ha ezeket elhanyagolja az írónő, de ettől függetlenül az idei év egyik legjobb könyve volt nálam.

________________________________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Kedvenc: Rhode, Lenah, Vicken

Tetszett: Lenah karaktere és a világ

Nem tetszett: az a pár sablon nem kellett volna ide

Fordító: Cziczelszky Judit

Oldalszám: 384 oldal

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés: 2014. Könyvhét

________________________________________________________________________________________________

   Nyereményjáték

 A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hárman nyerhetnek egy-egy példányt a könyvből. Nincs más dolgotok, mint a hat állomáson összeszámolni minden egyes vércseppet. Az alábbi rafflecopter doboz megfelelő sorait kitöltve máris esélyesek vagytok a nyerésre. Szerencse fel!

 
a Rafflecopter giveaway

________________________________________________________________________________________________

A többi állomás

06/05 Kelly és Lupi olvas
06/07 MFKata gondolatai 
06/09 Könyvszeretet
06/11 Dreamworld
06/13 Nem harap a...
06/15 Deszy könyvajánlója


________________________________________________________________________________________________ 

Rachel Hawkins - Hex Hall (Hex Hall #1)

  A Könyvmolyképző jóvoltából hamarosan megjelenik Rachel Hawkins Hex Hall című regénye, a nagysikerű Hex Hall sorozat nyitókötete. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy turné keretein belül bemutatja Sophie Mercer varázslatos kalandjait.

 2014. április 3-tól minden másnap egy-egy blogger teszi közzé véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Rachel Hawkins - Hex Hall

Miért pont ez? Az angol várólistámon már nagyon régóta ott volt a könyv, de valahogy mindig elsiklottam felette. Most, hogy megjelenik nálunk magyarul, ideje volt, hogy a kezembe vegyem. 

Fülszöveg: Három évvel ezelőtt Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nincs megáldva boszorkányképességgel, mindenben segíti őt, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. De amikor Sophie bűbája nagyon rosszul sül el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: ezért a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye. 

  A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az első számú gyanúsított. 

  Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat - de különösen őt.

Vélemény: A fülszöveg és borító már annak idején is rabul ejtett, mégsem vettem kezembe a könyvet. Túl sok volt a boszis-vámpíros-farkasos-tinis regény, ráadásul elkalandoztam más műfajok felé is. Most viszont jól esett visszatérni a YA fantasyhoz és nem is választhattam volna ehhez jobb könyvet, mint a Hex Hall. A történet csavaros volt, a főhős lány nagyon szórakoztató, a sok élőlény és apróbb meglepetések pedig varázslatossá tették az egészet.

  Sophie egy egyszerű lány, szerencsére a Mary Sue karakterektől messze van. Tisztában van a korlátaival, de a határokat állandóan feszegeti, nagydumás, vicces, szóval szórakoztató. Még a bénázásokat is elegánsan és viccesen reagálja le. Eddigi élete is zűrösen alakult az állandó iskolaváltások és költözések, na meg a félresikerült kezdetleges varázslatai miatt, de a Hex Hall-ba bekerülve még nagyobb kalamajkába keveredik. Az iskola lényege pont az lenne, hogy Sophie végre letelepedjen, megtanulja használni az erejét és szocializálódjon más Prodigiumok között, mert az emberek világa nem igazán jött be neki. Ehelyett még jobban felfordul az élete.

  A fülszöveg felsorolja az első napjának eredményét: ellenségek, egy bimbózó szerelem, egy kiutált barát, stb. De ez még mind semmi, ahhoz képest, amik történni fognak a regényben és amik ki fognak derülni. A világot nagyon jól összerakta az írónő és a sok kis háttérsztorival, az ilyen-olyan szervezetek és ellenségek felsorolásával, valamint a különböző lények sajátosságaival és különleges apróbb elemekkel egy kis varázsdobozt hozott létre. Sikerült egy tényleg varázsos hangulatot összehoznia, ráadásul humorral megspékelve. Az írónő úgy csempészett be sablonos elemeket, ahogy Sophie szokta lekezelni a saját bénázását: viccesen, de emellett elegánsan is. Nem maradhatott ki a seprűn való utazás, pedig ez egy elcsépelt elem, mégis nagyon jól vette ki magát a történetben.

  Sophie kezdi megismerni a saját erejét, de annyi minden történik az iskolában, hogy egyszerűen képtelen normálisan haladni a tanulmányaival, pedig nem ártana. Az ellenségek csak gyűlnek és gyűlnek, ráadásul egyre hatalmasabbak, Sophie pedig egyre lassabban tanul és egyre bénább. Erősen próbálkozik, mint egy pitbull, nem akarja elereszteni ezt a boszorkányság dolgot, de szegény mindig valami akadályba ütközik. Sokszor a mázlijára kell hagyatkoznia és a csípős nyelvére vagy a vehemens természetére.

  A mellékszereplők közül nagyon bírtam Jennát, a vámpírt is, mert nem csak a vámpírság vagy a háttérsztorija miatt volt különleges, hanem úgy, ahogy van, az egész csaj bizarr volt. Néha még én is gyanakodtam, hogy valami nem stimmel körülötte. Viszont a három lányt nem sikerült megszeretnem és elég sablonosnak találtam, de mégis kellettek a sztoriba. Mindig kell gyenge láncszem is.

  A szerelmi szálat is izgalmasnak találtam, pedig nagyon úgy kezdődött, ahogy a többi szokott. Új lány meglátja a suli legdögösebb pasiját, a dögös pasi szemétkedik, majd hirtelen elkezdi észrevenni a jelentéktelen új lányt. Amikor már lehúztam volna a képzeletbeli rolót a szerelmi szál előtt, akkor jött egy olyan jelenet, ami miatt imádni kezdtem ezt a részét is a regénynek és tűkön ülök, hogy mi lesz még itt. A függővégről nem is beszélve. Na, az egy nagy arculcsapás volt! Kár, hogy nem jelent meg egyben az egész sorozat, egy szuszra végig tudtam volna olvasni az egészet.

  De! Minden jóban van valami rossz is, így ennek a könyvnek is volt hibája, ami miatt még mindig haragszom egy kicsit. Bár nincs új a nap alatt, azt azért nem sikerült elegánsan csinálnia az írónőnek, hogy elfedje más művek hatását. Sok művel véltem hasonlóságot felfedezni és ez engem zavart. Az iskola, a tanári kar, az épület nagyon hasonlított a Harry Potterre és elég sokáig bennem volt az érzés, hogy egy HP fanficet olvasok. Utána belekeveredett egy kis Alkonyat is, egy kis Beautiful Creatures is és bár önmagában szeretem mindegyik művet, azt vallom, hogy minden és mindenki maradjon a saját helyén. Nehezen dobtam le magamról a bosszúságot, de a könyv végére sikerült az írónőnek megszerettetnie velem az egész sztorit, mert voltak azért saját ötletei is. Pont azért nem tudtam hova tenni ezt a fanfic jelleget, mert az írónőnek hatalmas fantáziája van és hihetetlenül jó stílusa. A karakterei érdekesek, jópofák, viccesek, a történet maga is jó volt és számtalan kisebb apróság is (pl. fura tárgyak, vagy a bál jelenete) egyedivé tették az egészet.  

  Összességében nagyon szórakoztató, felüdítő és nagyon olvasmányos könyv volt a Hex Hall. A YA fantasyk rajongóinak must have darab!

Itt beleolvashatsz!

________________________________________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Tetszett: a főhős stílusa és a sztori

Nem tetszett: a túlzott Harry Potter-hatás

Kedvenc: Sophie és Archer

Fordító: Acsai Roland

Oldalszám: 272 oldal

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés: 2014.04.25.

________________________________________________________________________________________________

Blogturné extra

A folytatásokról

 

Demonglass - Hex Hall #2

  A folytatásban Sophie Londoba utazik, hogy megtegye azt, amit az anyjának ígér az első rész végén. Nem elég, hogy az ereje veszélyezteti a környezetében élőket és a szeretteit, de a L'Occhio di Dio is vadászik rá. Ennek tetejében Sophie egy sokkoló felfedezést is tesz, ahogy megérkezik Londonba: valaki démonokat nevelget, hogy az erejüket felhasználva elpusztítsa a világot.

Spellbound - Hex Hall #3

  Sophie a varázsereje nélkül azt hiszi, hogy boldogabb életet fog élni, de hamarosan rá kell jönnie, hogy ez tévedés. A Brannickok miatt nem lenne rossz, ha rendelkezne az erejével. Hamarosan kiderül, hogy nem is ez a legfőbb ok, amiért szüksége lenne rá: epikus háború készülődik és több mint valószínű, hogy az ő képességein fog múlni a végkifejlet.

  A sorozat annyira sikeres lett, hogy egy spin-off sorozatba is belekezdett az írónő. A School Spirits főhőse a 15 éves Izzy Brannick, aki vadásznak nevelkedett. A családja századokon át irtotta a szörnyeket, de mikor Izzy nővére eltűnik egy munka során, a család felfüggeszti az öldöklést, hogy a lány nyomára bukkanjanak. 

________________________________________________________________________________________________

 Nyereményjáték

  Miután Sophie kénytelen-kelletlen beköltözik a külvilágtól elzárt Hekate Hall nevelőotthonba, számtalan új dologgal találja szembe magát. Hogy pontosan mik is ezek? Megtudhatod, ha velünk tartasz és részt veszel a játékban. Ha ügyes vagy, és a sors is neked kedvez, akkor megnyerheted a Könyvmolyképző által felajánlott 3 Hex Hall példány egyikét.

1) Minden blogon találtok egy puzzle-t, amit ha kiraktok, megpillanthatjátok a képet. (Fontos! Soha nem konkrét személyre vagyunk kíváncsiak, mindig gyűjtőnevekre, általános fogalmakra.)
2) Minél többet fejtetek meg, annál nagyobb az esélyetek a nyereményre.
3) Nincs más dolgotok, mint beírni a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe, hogy szerintetek, mit is ábrázol az adott kép.

A puzzlet itt is elérhetitek!

provided by flash-gear.com

a Rafflecopter giveaway
________________________________________________________________________________________________

A turné többi állomása:

04/03 Dreamworld - Boszorkányüldözés
04/05 Deszy Könyvajánlója - Fajhatározó
04/07 MFKata gondolatai - Trailer
04/09 Kelly&Lupi Olvas - Borítók
04/11 Insane life - Idézetek
04/13 Könyvszeretet - A folytatásokról
04/14 Függővég - Best of interjú az írónővel
04/16 Media Addict - Dreamcast
________________________________________________________________________________________________
  

Meg Cabot -Olthatatlan vágy

Miért pont ez? Első találkozásom az írónővel kellemes meglepetés volt. Az Elhagyatva című könyve kimondottan tetszett, így tovább próbálkoztam a könyveivel. Ráadásul vámpíros a sztori.

Történet: Meena Harper egy tévétársaságnál dolgozik, ahol az Olthatatlan vágy című szappanopera egyik forgatókönyv írójaként dolgozik. Mivel a vámpíros téma menő, ezért a vezetőség kitalálja, hogy a sorozatot is vigyék el ebbe az irányba. Meena utálja a vámpírokat, de a karrierje felívelésének érdekében elvállalja a feladatot, azt viszont álmában sem gondolná, hogy beleszalad egy létező vámpírba, aki ráadásul herceg. Lucien azonban nagyon jóképű, titokzatos és ő az egyetlen, akinek Meena nem tudja megjósolni a halálát. Meena fellélegzik mellette, hiszen a képessége egy átok, de Lucien megismerése után nem is ez lesz a legnagyobb baja a vonzalom mellett. Luciennek olyan titkai vannak, ami miatt egy ősi vámpírvadász csoport is felfigyel Meenára.

Vélemény: Meg Cabot rajongói itt abba is hagyhatják az olvasást. Minden tiszteletem az írónőé, meg a rajongóié, de jobb, ha ők kihagyják az értékelést.

  Most komolyan?! Ez meg mi volt? Alig vártam, hogy a kezembe vegyem a könyvet, mert kezdett megtetszeni Cabot stílusa, ráadásul a vámpírok a gyengéim, ők nálam az első számú favorit lények, így mindent képes vagyok róluk elolvasni (aztán meg a szellemekről), de ez a könyv kiverte nálam a biztosítékot. Nagyon ritkán bánom meg, hogy pénzt költök egy könyvre, azt is, ha elolvasom, de ez a könyv minden olyan kritériumnak megfelelt, amitől azt mondom, hogy vacak és rossz. 

  Tetszett, hogy Meena nem egy tinédzser, hanem egy felnőtt nő, aki karriert épít, tetszett, hogy van egy jóvágású vámpírunk, meg ősi vámpírvadászaink, de ez csak a fülszöveg volt. Onnantól kezdve indult a nagy bukfenc, hogy elkezdtem a könyvet. Logikátlan, tele van semmitmondó párbeszédekkel, Meena az elején még kedvelhető volt, de a végére átment buta és idegesítő hisztis tyúkba és még sorolhatnám a bakikat és a negatív jelzőket.

  Érdekes volt az alapötlet, nagyon is. Az is, hogy Meena meg tudja jósolni az emberek halálát. Az első epizód is a fotelhez tapasztott, ahol élesben aktív Meena képessége. Lucien is titokzatos, rejtélyes, dögös volt, már kezdtem felírni a fiktív szerelmek listájára, aztán megállt a képzeletbeli toll a levegőben.

  Kedvenc lényeim a vámpírok, tényleg mindent képes vagyok róluk elolvasni, de van egy határ. Legjobban az Anne Rice-féle vámpíralakokat kedvelem, sajnos, ezek a legritkábbak is. Még azt is le tudom nyelni, ha egy vámpír fokhagymával teli pofával vigyorog a könyvben vagy meg se árt neki a napfény, talán még a csillogást is lenyelem szódával. Örültem neki, hogy Cabot Anne Rice és Stoker vámpíralakjaihoz nyúl, hiszen, mint említettem, belőlük kevesebb van. De hogy ennyire "hülyét" csináljon ezekből a figurákból, azt már inkább kiköpöm, köszönöm szépen. 

  A vámpírok mellett a vámpírvadászok is a gyengéim, de amit Cabot művelt ezekkel a figurákkal, azt nem tudom elnézni. Egy ősi vámpírvadász csoport tagja, hogy hívhatja a gyilkoló fegyverét Szutyok úrnak? Abban a pillanatban, ahogy megláttam a Szutyok úr elnevezést, a karakter elvesztette számomra a méltóságát, egy megalázott kis idióta lett, nem pedig egy kemény harcos pasi, ahogy Cabot ábrázolni szerette volna. 

  A humort eleinte értékeltem, de az volt a baj, hogy a könyvet én nagyon is komolyan vettem, nem pedig paródiának fogtam fel. Talán ez volt a baj, mert ha úgy állok neki, hogy paródia, akkor még talán el is tud szórakoztatni, de paródiának meg nagyon erőltetett volt. Később már inkább bosszantott az erőltetett humor és kezdtem rájönni, hogy ezt a könyvet nem szabad komolyan venni egy percig sem. Sajnos én úgy készültem, hogy olvasok egy jó kis vámpírsztorit, egy jól felépített világgal, romantikával, erre arcul csapott egy nagy katyvasz. Mikor rákapott az írónő arra, hogy beleerőlteti Drakula mítoszát a sztoriba és elég sűrűn is utal rá, azt hittem, hogy kivágom a könyvet az ablakon. Ez már a tetőpont volt, de végigolvastam, mert utálok könyvet félbehagyni és sajnos sorozatot is, de az tuti, hogy a könyv felkerül a mazochista listámra. 

  Nem tudom, hogy Cabot célja mi volt a sztorival vagy mire gondolhatott miközben írta, de ez a könyve még paródiának is rossz volt. Számomra összecsapott és kidolgozatlan volt a sztori, a karakterek is, tele volt logikai bakival, ellentmondással. Ezek bele is férnek a paródia kategóriájába, de akkor jobban meg kellett volna csavarni a dolgokat, mert így félkész lett. 

  Valahogy nem sikerült Cabotnak visszaadnia az Anne Rice könyvek vagy a Dracula hangulatát, pedig szépen indult. Meena képességét csak úgy bedobta, hogy legyen benne valami különleges. Alaric, a vámpírvadász nevetség tárgya lett. Meena testvére, Jon pedig egyenesen idegesített. Mindenki hülyén és idiótán viselkedett. Annyira jó lett volna, ha Meenából nem csinál egy idióta és idegesítő nőt, ha a testvére karaktere egy kicsit visszafogottabb, ha Lucien rejtélyesebb és Alaric pedig egy igazi harcos vámpírvadász lett volna. Sem a karakterek, sem a sztori nem hozta azt a színvonalat, amit a mai dömpingben már elvárhatunk egy könyvtől. Nagy csalódás volt. 

Miért olvasd el? Ha szereted Meg Cabotot, akkor szerintem már olvastad is ezt a könyvet, ha még nem, akkor is el fogod, még a negatív kritika ellenére is. Ha nevetni akarsz egy jót a vámpírokon és a szerelmes regényeken, akkor jó választás.

Miért ne olvasd el? Egy egész poszt szól róla, hogy miért ne olvasd el. Még sose mondtam ilyet, de inkább locsolgattam és ölelgettem volna naponta azt a fát, amit kivágtak a könyv miatt, csak ne kellett volna emiatt elpusztítani. Kár volt érte.

________________________________________________________________________

Történet: 2/5 pontból

Karakterek: 2/5 pontból

Tetszett: -

Nem tetszett: szinte semmi se tetszett.

Kiadás: Ciceró (ó, Ciceró, miért pont ti? miért?), 2011

Oldalszám: 524 oldal

_________________________________________________________________________

Cassandra Clare: Pokoli szerzetek - Az angyal

Miért pont ez? Szerintem nem kell túlmagyaráznom. Clare írta, a Végzet ereklyéi sorozat előzménye és steampunk!

Történet: A tizenhat éves Tessa Gray elhagyja szülőhelyét és kiköt Angliában Viktória királynő uralkodásának idején. A megérkezésétől kezdve veszélyben van az élete, de ez nem is csoda egy olyan világban, ahol démonok, boszorkánymesterek és egyéb lények rohangálnak szabadon. Tessa menedékre talál az Árnyvadászok között. Az életveszély mellett azonban utoléri őt a szerelem is, ami csak bonyolítja a helyzetet. 

Vélemény: Sajnos, elég ritkán szaladok bele olyan könyvbe vagy könyvsorozatba, amitől konkrétan még enni is elfelejtek. A Végzet ereklyéi sorozat viszont pont ilyen volt, egészen a negyedik kötetig. A Bukott angyalok városa csalódás volt, de bízom abban, hogy visszatér a régi Clare-stílus. Amíg az ötödik kötetre várunk, addig itt van az előzmény trilógia első része, ami szerencsére már jobban sikerült darab.

  Ha felépítenek egy jó alapvilágot, akkor már csak a sztorit kell csavarni és a szereplőket megtartani, jobbra-balra mozgatni. Clare ezt is tette, az Árnyvadászok világára alapozott ebben a kötetben is, hiszen ezért előzmény, de sok hasonlóságot nem kell keresni a Pokoli szerzetek és a Végzet ereklyéi között, mert másabb. Kíváncsi voltam, hogy Clare hogyan tudja áthelyezni a jól kidolgozott világát egy másik korba és egy másik műfajba, ha a steampunkot más műfajnak tekinthetem. 

  Bátran kijelentem, hogy Clare nagyon jól megoldotta a feladatot. A modern kor világából elég nehéz lehet átvinni egy történetet egy olyan korba, amikor még nem is élt az ember. Fogalmunk sem lehet róla, hogy milyen lehetett akkor az élet, de a tanult dolgok alapján azért el tudjuk képzelni a viktoriánus kort. Clare-nek sikerült éreztetnie a ködös London hangulatát, a kor sajátosságait (pl. öltözködés) és jól bánt a női és férfi szerepekkel is. Tessa többnek tűnt tizenhat évesnél, okosabb és talpraesettebb is volt, nem egy tini, hanem egy igazi nő. Ezt az érzést az is erősítette, ahogy a férfi szereplők bántak vele, egy igazi hölgynek tekintették. Will persze a maga szemtelen módján tette ezt. 

  Ugyan a történet csak nagy vonalakban hasonlít a Végzet ereklyéire az Árnyvadászok miatt, egyébként nem. Más kaliberű a főgonosz, máshonnan indul a konfliktus és a megoldandó problémák is másabbak. Érdekes volt a történet, de egy kicsit sajnáltam, hogy Clare itt érezhetően gyengébben bánt a rejtélyekkel, mint a Végzet ereklyéinél. Elég sok rejtély előbb kiderül számunkra, mint a szereplők számára és ez bosszantó is lehetne, de a stílus és a hangulat miatt nem foglalkoztam vele annyira. Azért remélem, hogy a sztori fogja "vinni" a sorozatot nemcsak a hangulat, de ez majd kiderül, ha megjelennek a további részek.

  A karaktereket vegyesen szerettem és utáltam. Tesst sokkal jobban kedveltem, mint annak idején Claryt, Tessa felnőttebb és talpraesettebb. Míg Claryn érezni lehetett, hogy tini, addig Tessán nem. Én végig úgy érzetem, hogy minimum 19 vagy 20 éves. Persze Tessának más is a szerepe, mint Clarynek volt, más korban is él és jobban magára hagyatott. Will nekem is egy az egyben Jace volt, mégsem tudtam jobban megszeretni. Jace alap, őt nehéz überelni. Aki viszont nagyon a szívemhez nőtt, az a szerelmi háromszög egyik csúcsa, Jem. Jem alakja újdonság volt, őt nem tudom kihez hasonlítani. Nemcsak a sorsa, de maga a személyisége is egy színfolt volt a történetben és nagyon remélem, hogy nem történik már vele több tragédia. 

  A többi árnyvadász közül Henry volt a legmulatságosabb, tipikusan az őrült professzort testesítette meg. A többiek viszont nem hagytak bennem annyira mély nyomot. Ettől függetlenül jó volt olvasni az előző generációról, akiknek a leszármazottairól szól a Végzet ereklyéi sorozat. Magnus Bane pedig maga volt a kellemes meglepetés, igazság szerint elbírta volna a könyv, hogyha még többször felbukkan és bővebben láthatjuk a múltbeli életét. 

  Szerencsére a történet másságának híre már előbb utolért, mielőtt a kezembe vehettem a könyvet, ráadásul a steampunkért is rajongok, így hogyha elvonatkoztatok a Végzet ereklyéitől, akkor nagyon jó volt a könyv, de Clare nem tudta magát túlszárnyalni. A történet csavarossága gyengébb volt, kevésbé tűnt mozgalmasnak a könyv, kevésbé tudott a fotelhez szegezni, ráadásul mintha a szereplők is kevesebben lettek volna. Henry, Tessa és Jem alakja újdonság volt, de Will szinte Jace másolata, a többi karakter pedig nem volt annyira erős. Jobban érdekelt a Végzet ereklyéiben lévő mellékszereplők sorsa, mint itt, talán itt nem is volt annyira kidolgozott hátterük. Hiányzott a hatalmas nagy konfliktus is a háttérből, nem látom magam előtt azt a nagy vezérfonalat, ami továbbviszi a sorozatot, inkább kisebb elvarratlan szálak vannak. A szerelmi szál is kevésbé foglalkoztatott, mint a Végzet ereklyéiben, ugyan itt is csak kialakulóban vannak az érzelmek, mégsem érzetem azt a nagy feszültséget. Hiányzott a nagy csavar is, ami a Végzet ereklyéire jellemző volt, ettől függetlenül várom a következő részeket, mert Clare világából sosem elég. 

Miért olvasd el? Ha Clare rajongó vagy, kihagyhatatlan. Ha szereted a steampunkot vagy még csak ismerkedni szeretnél a műfajjal, akkor nagyon jó választás a könyv. A Végzet ereklyéitől függetlenül is olvasható és élvezhető, mert a történetek között csak az Árnyvadászok léte hasonló. 

Miért ne olvasd el? Szerintem nagyon is érdemes elolvasni, egy ok van, ami miatt nem ajánlom: ha nem szereted a steampunk stílust, akkor nem fog tetszeni ez sem. 

_______________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc: Jem, Henry, Will

Nem tetszett: a történet kevésbé volt csavaros, mint azt Clare-től elvártam.

Tetszett: a steampunk stílus, a könyv hangulata és az utánozhatatlan világ.

Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2012

Oldalszám: 472 oldal

_______________________________________________________________________

Rob Thurman - Holdvilág

Miért pont ez? Ha már belekezdek egy sorozatba, szeretem befejezni is, pláne akkor, ha tetszett is az első rész. Bár belekötöttem egy-két dologba, összességében megfogott Rob Thurman világa.

HA NEM OLVASTAD AZ ELSŐ RÉSZT, NE OLVASS TOVÁBB!

Történet: Az első kötet nagy végharca után fellélegezhetnek a Leandros testvérek egy időre és életünkben először úgy érzik, hogy a sok menekülés után végre letelepedhetnek egy városban és kapcsolatokat is kiépíthetnek. New York-ra esik a választásuk, ahol a nyüzsgés csak az előnyükre válhat, ráadásul itt több munkalehetőségük van, mint más helyeken. Többnyire testőrködnek, néha nyomoznak is, hamar híre terjed a "rettenthetetlen" testvérpárnak az alvilágban, így hamarosan egy nagyszabású ügyet kapnak: be kell épülniük a helyi vérfarkas falkába, azaz a helyi "maffiába", mert a Falka főnöke szerint, valaki nem csak a pozíciójára pályázik, hanem az életére is. A testvérpár alászáll a "pokolba"...

Vélemény: A második kötetet elolvasva nagyon megszerettem a sorozatot, sőt, imádom! Ami az első kötetben negatívum volt, itt végre eltűnt,  jók voltak a sejtéseim, hiszen az első kötet botladozásait levedlette az író és egy remek második részt hozott össze. Nagyon várom már a harmadik részt, mert rossz volt kilépni Thurman világából, olvastam volna tovább is a történetet. Ha minden igaz, a harmadik rész idén megjelenik, engem pedig semmi sem fog megállítani, hogy ne repüljek érte a könyvesboltba. 

  Az Éjvilágról szóló véleménynél azt írtam, hogy szerencsére nem volt túl sok szerelem a könyvben, mert néha nem arra kíváncsi az ember, hanem más érzelmekre is, mint pl. a családi szeretetet, izgalom, stb. Ebben a kötetben már egy kicsit jobban kiéleződött a testvérek magánélete és a szerelmi rész, de Thurman-nek sikerült valahogy úgy megoldania a szerelmi szálakat, hogy megszerettem a párosokat. Érdekessé tette a kapcsolatokat, már csak azért is, mert mindkét nő/lány saját magában is egy érdekesség. Plusz pont jár azért, ahogy az író bánt a karakterekkel: mindkét fiú tisztelettel bánt a nőtársával, férfiként viselkedett, bár Cal még nagyon fiatal, de felelősségteljesen gondolkodott, Niko-nál pedig végig megmaradt a privát szféra védelme az egész könyv során, amitől még "szebb" lett a kapcsolata. Ennyit a szerelemről, mert lassan többet írok róla, mint amennyi a könyvben volt. 

  A testvérpárhoz ragadtak a mellékszereplők, hiszen Promise-szal, a vámpírral és Robinnal, a faunnal közösen dolgoznak, illetve Robin próbál a kegyeikbe férkőzni, hiszen több száz évet magányosan tölteni nem egy leányálom, végre úgy látja, hogy barátokat szerzett. Ez a furcsa négyes kapja meg azt a munkát, hogy kiderítsék, ki is akar ártani a Falka főnökének, ha ezt kiderítették, akkor nem lenne rossz eltüntetni sem a föld színéről, de Niko erkölcsössége miatt, csak a munka első felét vállalják el. Elsőre úgy tűnik, hogy rutinfeladatot kapnak, csináltak már ilyet nem is egyszer, de nagyon hamar kiderül, hogy olyan dologba tenyereltek, amit egy életre megemlegetnek. 

  Bár nem szeretem a vérfarkasokat és az ilyen jellegű történeteket, mégis kedvencemmé vált a sztori, mert szerencsére Thurman ezt a témát is profin kezelte.A vérfarkasok itt nem vonzó szexistenek, meg szexistennők voltak, hanem olyanok, mint a régi horrorsztorikban: nagyok, szőrösek, hihetetlenül büdösek és rondák, ráadásul vadak is. Az író egy tulajdonságot hagyott meg a modern vérfarkasokból: az emberséget. A vezetők befolyásosak, bármikor képesek alakot váltani, intelligensek, jó érzékük van az üzlethez, elsőre talán nem is tűnik fel a különbség az ember maffiatag és a farkas maffiatag között. Külön érdekesség volt, hogy Thurman jól elhatárolódó hierarchiát épített fel a vérfarkasok között és mint olvasó, egy fura rétegbe csöppenhettünk a szereplőkkel. A Falka vezére csupa "hátrányos" helyzetű, durván fogalmazva, korcs egyedekből építette fel a falkáját, ettől voltak félelmetesek Mindegyik olyan szörnyszülött volt, akit más falkák kitaszítottak pl. albínó farkas vagy olyanok, akik nem voltak képesek a teljes átváltozásra, valahol a felénél "beragadtak", ők sem az emberekhez, sem pedig a farkasokhoz nem tartozhattak a külsejük miatt.

Bodach

  Először a fantasyhoz soroltam Rob Thurman sorozatát, de tévesen, mert jobban húz a klasszikus horror felé. A vérfarkasos jelenetek között rengeteg olyan volt, ami már messze volt a fantasytól és inkább hátborzongatóan reálisnak tűnt, pl. az étkezési szokásaik, legalábbis a főnöké. Új lények is megjelentek ismételten a lapokon, amikről eddig csak az Odaát sorozatban hallottam vagy egyáltalán nem is hallottam róluk pl. bodach, dögevők, succubus. Megint csak ehhez a sorozathoz kell hasonlítanom a könyvet, mert a felépítése nagyon hasonlít rá. A bevezető kötet után, amiben a testvéreket és a háttértörténetüket ismerhetjük meg, a sorozat elindult ugyanabba az irányba, mint az Odaát: egy darabig a köteteket összetartó főszál háttérbe szorul és kisebb epizódok kerülnek előtérbe, amik legalább annyira lekötik az ember figyelmét. A nyitójelenetben éppen egy munka közepén találkozhatunk a testvérekkel: a helyi vidámparkban elszaporodtak a bodachok (bohócnak álcázott lények, akik kisgyermekeket rabolnak el, hogy aztán megegyék őket) és mielőtt egyre több gyerek tűnne el és elszabadulna a pokol, egy megbízás alapján el kell őket pusztítaniuk. Csak ezután indul el a kötet főszála a vérfarkasokkal, ami aztán egyre bonyolultabb és izgalmasabb lesz.

  Először amilyen kicsinek tűnik az ügy, olyan nagy lesz a végére. Valakit meg kell menteniük, aztán kiderül, hogy nem csak egy személyt, hanem még egyet, elárulják őket, aztán szövetségest találnak, gyilkolnak, majd rájuk vadásznak megint, keresnek-kutatnak, rohangálnak, miközben egyre jobban belegabalyodnak az érzelmekbe is. Nagyon szeretem, hogyha a könyvekben van valami misztikus tárgy, amiért a hajsza folyik, így szinte ugráltam örömömben, amikor itt is megjelent egy ilyen. 

  A karakterek szerencsére fejlődtek és előreláthatóan még fejlődni is fognak. Cal most már nem volt annyira gyámoltalan, kezdte összeszedni magát, keményebb volt, talpraesettebb és végre önállóan is tudott cselekedni és gondolkodni, Niko nem fogta annyit a kezét, elindult a felnőtté válás útján. Jobban megismerhetjük a többieket is, ezáltal egyre inkább kialakul mindegyik karakter sajátossága. Bár a köteteket összekötő főszál egy kicsit háttérbe szorul, nem tűnik el teljesen, mert egy lépést előrehaladunk a testvérpár háttértörténetében és körvonalazódik egy nagyobb probléma is. Még egy plusz információ kiderül a származásukról, ami érdekes, de egy kicsit megsajnáltam Calt és feltettem a kérdést, hogy szegénykémben még hány fajta gén kutyulódott össze.

Succubus

  A humor és a fordítás is sokkal jobb volt, mint az első résznél, kevesebb volt a furcsa szó és több volt a helyzetkomikum. Az egyik legviccesebb rész Cal-lel és Robinnal volt a succubus kapcsán, azt a részt többször is elolvastam. Nem csak a humor javult, hanem az érzelmi töltet is. A vége jelenetek nagyon meghatóak voltak, bebizonyították, hogy a szeretet nem függ semmitől, lehet egy lény korcs, ijesztő és ronda, a család akkor is család marad, a szeretet pedig feltétlen. Cal karakterének legfőbb nyűgje ez, hogy a fiú nem hisz a szeretet feltétlenségében, nem hisz sem Niko-nak, sem annak, ha egy lány vonzódik hozzá. Ez a probléma tette széppé Cal szerelmi szálát és adott mélységet a vége jelenetnek. 

Auphe (Cal ezek után is megdobogtatja a szíveket?)

  A legtöbb történetnél nem szeretem, ha hemzsegnek a különféle lények, de itt olyanokból lehetett csemegézni, hogy a fantasy rajongónak csoroghat a nyála: faunok, vérfarkasok, succubus, auphe, bodach, troll (igen, a kedves kis Troll ismét szerephez jutott), vámpír, dögevők. Itt nem összekuszálták a világot, hanem teljesebbé tették és ezért imádtam az egészet a humor mellett.

Összességében: hol van már a harmadik rész?

Miért olvasd el? Mert egy nagyon jó sorozat lesz belőle, amit kár lenne kihagyni, főleg az Odaát rajongóknak és az urban fantasy szerelmeseinek. Thurman úgy ábrázolja a különféle lényeket, ahogy azt kell, nem csinál belőlük nyálas, metroszexuális, bambuló idiótákat. Világának hangulata sötét, de egyben nagyon humoros és könnyed. 

Miért ne olvasd el? Ha szerelmes ifjúsági fantasyra vágysz, azt nem kapod meg ettől a könyvtől. Ha nem szereted az Odaát sorozatot, ezt sem fogod annyira kedvelni, mert nagyon hasonlít rá. 

Ui.: köszönöm a szerkesztőnek az igényes munkát, a szöveg végre nem hemzsegett a hibáktól.

________________________________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Cal, Robin, Nyúzó és Zúzó, Promise (a végén még felsorolok mindenkit XD)

Tetszett: a könyv világa és hangulata, a rengeteg fejlődés az első kötethez képest.

Nem tetszett: -

Kiadás: Tuan Kiadó, 2011

Oldalszám: 316 oldal

________________________________________________________________________________________________
2012.03.30.

Rob Thurman - Éjvilág

Miért pont ez? Sokan olvasták körülöttem és felkeltette a figyelmemet a borító, ami már önmagában is egy jó kis urban fantasy-t ígér, a fülszövegről nem is beszélve.

Történet: Caliban Leandros és féltestvére Niko élete arról szól, hogy folyamatosan menekülnek egyik helyről a másikra a szörnyek elől, akik üldözik őket. Ők Grendeleknek hívják ezeket a lényeket, hivatalos nevükön Auphe-ok, köznapi nyelven pedig a tündék ősei. Ők olyan lények, akik már a dinók korában is itt voltak, játékszernek tartották az embereket, de azok szaporodni kezdtek és az arányok végül megfordultak. Most már sokkal kevesebben vannak, de emiatt cseppet sem vesztettek az erejükből. Valamiért kipécézték maguknak a testvérpárt, de ez nem is csoda, hiszen Cal félig szörnyeteg, ráadásul fiatalabb korában sikerült is őt elrabolniuk és levinniük a "pokolba", ahonnan megszökött. Cal-nak két év telt el az életéből, míg a pokolban volt, Nikonak viszont csak két nap, de ez az esemény örökre összekovácsolta a két testvért. A történet New Yorkban játszódik, ahol sokkal több lény van az éjszakában, mint azt az ember gondolná, mégsem tud a testvérpár elrejtőzni a sokaságban a Grendelek elől, ugyanis váratlanul megjelenik egy a Central Parkban. 

Vélemény: Általában mielőtt nekiugrok egy könyvnek, elolvasom róla a véleményeket. Több száz könyvet szeretnék még elolvasni az életemben és "sajnos" ez a lista napról napra hosszabb lesz, így muszáj szortírozni. A sok tini fantasy után már nagyon vágytam egy keményebb fantasyra vagy egy urban fantasyra és mivel ez a könyv kapott már hideget és meleget egyaránt, már csak azért is kíváncsi voltam, hogy nekem mennyire tetszene. Miután a végére értem, nem lettem okosabb, ugyanis tőlem is hideget és meleget fog kapni. 

Meleg:  A könyv világába azonnal beleszerettem, annak ellenére, hogy nincs tökéletesen kidolgozva. Egy troll lakik a híd alatt, egy hatalmas kobold, kosárlabda méretű narancssárga szemekkel a Central Park saras földje alatt tengeti az életét és emészti az ételét, ami a rablókat és egyéb deviáns embereket jelenti, egy vámpír "fogyasztja" a férjeket a média szeme előtt, egy lény dudorászik a tükörből (most már tényleg leszerelem azt a tükröt a szobám faláról), hatalmas erejű szörnyek kergetik a hőseinket, egy piperkőc faun olvad be a városi életbe, egy fiatal látnok lány pedig segíti a testvérpárt, szóval volt itt mindenféle lény, ami a fantasyra éhes szem-szájnak ingere. Végre egy olyan könyv került a kezembe, ami nem feledkezik meg a kevésbé romantikus lényekről sem és nem akarja többnek mutatni őket, mint amik. A trollból nem csinált egy jó pasit, akiért megremeg egy tinilány lába, a koboldból nem csinált egy kis ugrabugra idiótát, aki zöld sipkában rohangál fel és alá pár centis méretével, hál istennek a vámpír sem kapott főszerepet, mondván, hogy most az a menő, azzal lehet könyvet eladni és végre egy kis vérfrissítés is történt, ugyanis faunokkal megvallom őszintén, Shakespeare óta nem találkoztam. 

  Az a világkép húzta fel nagyon a könyvet, hogy a jelen korunkban, az emberi városainkban, az éjszaka leple alatt ilyen lények élnek és tombolnak, nem lettek túlcicomázva, félelmetesek, önállóak és erőszakosak. Az emberek pedig nem veszik észre ezt a másik világot, annak ellenére, hogy ott van a szemük előtt. Nem volt rácsodálkozás sem, hogy: úristen ez ilyen lény, az meg olyan és: jézusom, ezt nem hiszem el, ilyen nincs, nem tudom elfogadni, hanem teljesen elfogadott és mindennapi tény volt a testvérpár és az olvasó számára is, hogy ilyen lények között rohangálnak a szereplőink. Megkönnyebbülés volt számomra, hogy több száz oldalnyi dráma kimaradt emiatt, mert már kezdtem egy kicsit unni azt a felállást, hogy az egyik főhősünkről kiderül, hogy milyen lény és az emberi főszereplő azon kínlódik és rágódik, hogy most mi lesz ezek után az életével, meg a kapcsolatával. 

  Plusz pont jár azért, hogy nemcsak főszálként, de még mellékszálként sem volt benne romantika és szerelem. Egy-két apró jelenet és említés szintjén volt, hiszen egy alapérzelem, de teljesen mellékes és lényegtelen volt. Sokkal inkább a testvéri szeretet és a baráti kötelékek kerültek előtérbe, amit nőként ugyanúgy értékeltem, mint a romantikát. Ebből is látszik, hogy a nőknek nem csak szerelemmel lehet eladni a könyveket, más érzelem is érdekli őket. Burkoltan ugyan volt benne szerelmi feszültség, hiszen a biszexuális faun (ő a legkedvencebb karakterem Árnyék mellett) túlzottan is kötődött az egyik főszereplőhöz, de nem ez volt a lényeg. 

 Maguk a lények is "elvarázsoltak" és a maguk nemében mindegyik érdekes volt, mindegyiknek volt valami háttértörténete, amiről még többet akartam tudni. A könyv vége felé megjelenő Fogó és Rafferty pedig egyenes kedvencem lett, nagyon remélem, hogy a későbbi részekben is szerepet kapnak majd. 

 Árnyék volt a harmadik kedvencem a történetben. Ő az a tipikusan velejéig romlott és gonosz figura, aki egyben szórakoztató is. Egy percig sem habozott vagy elmélkedett a tettei helyességén, hanem ölt, kaszabolt gátlástalanul. Bevallom, hogy amíg ő nem jelent meg, vontatottnak és unalmasnak éreztem a könyvet és az ő megjelenésétől kezdve élveztem igazán a történetet.

  A hangulatot imádtam! Jó kis darkos, humorral megspékelt hangulata volt a könyvnek. Nem finomkodott az író, ami a stílust illeti. Sok volt a káromkodás, az obszcén kifejezés, folyt a vér, volt belezés is, mellé pedig hirtelen vágásként behozta a magasztosabb érzelmeket, mint a testvéri szeretet is, meg a hősiesség. Bár nem nevettem magam könnyesre az egész könyv alatt, voltak pillanatok, beszólások vagy helyzetkomikumok, amiktől hangosan felnevettem és közben hálát adtam, hogy nem a metrón olvasom a könyvet. Valahol az agyam hátsó zugában pedig végig az motoszkált bennem, hogy olyan ez a könyv, mintha egy Odaát részt olvasnék és már ezért megszerettem az egészet, ez adta a további löketet is, hogy belekezdjek a második részbe. 

Hideg: Ez a könyv az a fajta, amiben az előnyök ugyanannyira hátrányok is. A legnagyobb negatívum is pont ebből fakad: a történet és a karaktelizálás elnagyzolt volt. Maga a főszál borzasztóan érdekes volt, de hiányzott az aprólékos felépítés, az, hogy lépésről lépésre bontakozik ki az egész. Tulajdonképpen Cal nagy monológok során zúdítja az olvasóra a történetet és a leglényegesebb részeket egy hirtelen váltással tudjuk meg egy másik szereplő szemszögéből, szintén monológok formájában. Mint olvasó, ahhoz szoktam hozzá, hogy a párbeszéd és a cselekmény során, lassan adagolva jut hozzá a főszereplő és ezáltal én is az információkhoz, itt viszont több oldalnyi vontatott monológ után, egyszer csak olyan természetességgel kezdett beszélni a szereplő a lényegi pontokról, mintha ez köztudott lenne, szóval tudnom kéne. Egy kicsit olyan érzés volt, mintha az író elfelejtette volna megemlíteni a kellő időben a tényeket és hirtelen eszébe jutna, hogy kimaradt, de fittyet hányva rá bedobja és nem magyarázza meg a dolgokat. Ezáltal el is siette a főszál eseményeit, míg más szálakat, amik kevésbé voltak érdekesek, sokáig elhúzott. Sajnáltam, hogy az alapsztori sántított, hiszen az ötlet nagyon érdekfeszítő volt és jól is indult az egész, de ez a hullámzás elkeserített egy kicsit. 

  A karakterizálással sem voltam megelégedve és ez a stílusból fakadt. Az egész lazulós stílus, a káromkodásokkal együtt sokszor zavart. Imádom ezt a stílust, de csak akkor, ha egy szereplő sajátossága, megkülönböztető jegye, nem pedig az összesé. Ha nem írja oda, hogy éppen ki beszél, meg sem tudtam volna különböztetni a szereplőket egymástól, ez rontotta el a karaktereket. Már említettem, hogy minden lénynek és egyben szereplőnek volt saját és érdekes háttértörténete. Mikor megjelentek egyesével a lények, borzasztóan kíváncsi lettem rájuk. Főleg a koboldra, Kobbira, de mikor megszólalt, ugyanolyan stílusban és szavakkal beszélt, hogy akár Cal mondatai is lehettek volna, vagy Árnyéké. A párbeszédek során egy massza lett az összes karakter és nem különültek el egymástól, ez pedig roppantul zavaró volt. Volt pár olyan jelenet, amikor elképzeltem magát az írót, hogy milyen jól szórakozott a Word előtt a saját stílusán, elhülyéskedett a karakterekkel, ezzel nem is lenne gond, egészen odáig, hogy meghagyta ezeket a jeleneteket és komolyan is gondolta, hogy így adatja ki.  Olyan érzésem volt, mintha kitalált volna egy elképesztően jó sztorit, tök jó világgal, meg karakterekkel, de amikor a megírásra került a sor, útközben elvesztette a fonalat és elhanyagolta a kidolgozást. Talán határidőhöz volt kötve, ami szorosan a nyomában loholt?

  A testvéreket sem sikerült megkedvelnem annyira. Niko érdekes karakter, de eléggé háttérbe szorult és az a keménység, amit képviselt, nem éleződött ki annyira, mint kellett volna. Mondhatnám azt is, hogy egy néma zsoldos volt a háttérben, pedig ő volt a testvérek közül az érdekesebb. Cal pedig ahhoz képest, hogy egy kevert lény, nagyon esetlen, béna és puha volt, mintha egy hatéves kis öcsike lett volna, aki még a pelenkájában botladozik, mellette viszont olyan stílusa és modora van, mintha egy kemény pasi lenne. Szerencsére a könyv végére megváltozott valamennyire a személyisége és ezért kedveltem meg, mert addig a pontig egyenesen irritált. 

  Egyelőre abban a hitben ringatom magam, hogy a sok negatívum a fordításnak is köszönhető. A káromkodásnak is külön kultúrája van minden nyelvben és elég nehéz lehet lefordítani úgy, hogy a mi szokásainknak megfeleljen és ne is legyen sok az ismétlődés, de mégis megmaradjon a karakter sajátossága. Ez szokott rontani nagyon sokat az élményen és bár nem láttam az eredeti szöveget, csak a magyart, mégis sántított néhol az egész. Most őszintén: használja még valaki azt a szót, hogy k*rv*pecér? Én a nagymamámtól hallottam utoljára és ennek a szónak van egy régies hangulata. A '40-es években még hatalmas nagy sértésnek és káromkodásnak hatott, ma már csak kiröhögni lehet ezt a szót. A szóhasználat számomra sokszor kifacsarta és megölte a karaktereket.   

Összességében: minden negatívum ellenére megszerettem a könyvet, mert nagyon jó kikapcsolódás volt. Érdekes volt a sztori, a karakterek még érdekesebbek és az a hiányérzet, hogy nem tudtam meg mindent róluk, arra sarkall, hogy folytassam a sorozatot. Remélem, hogy a későbbi kötetek fejlődni fognak, mind a stílusban, mind a történetben, ezért megadom az esélyt, hogy akár egy kedvenc sorozattá nőheti ki magát. A legnagyobb vonzereje azonban az Odaátra jellemző hangulat, ami ugyan jelen van, de mégsem ér fel vele. 

Miért olvasd el? Ha szeretnél egy jót szórakozni, miközben izgulsz is az eseményeken, akkor ajánlom a könyvet. Ha szereted az Odaátot, ez is tetszeni fog, mert sok a hasonlóság. Nagy rajongója vagyok az urban fantasy műfajának, ha te is így vagy vele, akkor bátran vedd a kezedbe.

Miért ne olvasd el? Ha nagyon szőrösszívű vagy a kritizálás terén, akkor néha csalódást és bosszúságot fog okozni a könyv, mert sok dolgot lehet benne kifogásolni. Ha nagyon meghatározza az olvasási szokásaidat és a szeretem, nem szeretem kérdésre a válaszodat a stílus, akkor óvatosan vedd a kezedbe a könyvet, mert az egész ugyanazon a szinten mozog. Vagy megszereted és tetszik vagy pedig halálra fog idegesíteni és félredobod a könyvet.

Ui.: ez valami új szokás, hogy a kiadás előtt ennyi elgépelést, vesszőhibát, helyesírási hibát hagynak a könyvekben? Régebben mintha jobban adtak volna az ilyesmire, mostanában pedig egyre több ilyen könyvvel találkozni.

________________________________________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Tetszett: a világ, a hangulat, a lények

Nem tetszett: a karakterek egybemosott stílusa

Kedvenc: Robin, a faun; Fogó és Raferty; Árnyék

Kiadás:  Tuan Kiadó, 2008

Oldalszám: 346 oldal
________________________________________________________________________________________________
2012.03.15.