Isaac Asimov - Második Alapítvány

Miért pont ez? A trilógia első két részét elolvastam és tetszett, így semmi sem akadályozott meg benne, hogy elolvassam a "befejező" részt. 

HA NEM OLVASTAD AZ ELSŐ KÉT RÉSZT, NE OLVASS TOVÁBB!

Történet: Még mindig a Seldon-Terv körül forog a történet, de itt már nagyobb a tét. Az első két kötetben kisebb epizódok mutatták be, hogy az Alapítvány és a környező bolygók hogyan tesznek a Tervért és ellene. Voltak izgalmas pillanatok, kudarcok és sikerek, de a második kötet végén úgy tűnt, hogy az egész Terv elbukott, mert Hari Seldon nem számolt egy tényezővel, egy mutánssal, az Öszvérrel. A második kötet végén még nem oldódott meg a probléma, így muszáj a harmadik kötetért nyúlni olyan gyorsan, hogy az előző még ki sem hűlt a kéz melegétől. A harmadik, "befejező" kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: az Öszvér a központi figura, mellette viszont egyre inkább előtérbe kerül a rejtélyes Második Alapítvány. Mindenki azt keresi, hogy hol is rejtőzhet a galaxisban, így még nagyobb az izgalom, mint ami az Öszvér felbukkanásakor volt. Végül kiderül a rejtély és igencsak meglepő a felfedezés.

Vélemény: Ha egy sorozatba belekezd az ember, önkéntelenül is rangsorolni kezd, hogy melyik rész tetszett neki a legjobban. A trilógiák átka, hogy az első rész általában a legütősebb, a második már nem felel meg a várakozásoknak, mert gyengébbnek, unalmasabbnak vagy "elrontottnak" tűnik, a harmadik és egyben befejező rész pedig megint megugrasztja a színvonalat és nagyon sok múlik a befejezésen. Ha jól kidolgozott, izgalmas, nem csak egy rövidke fejezetben zárul le, akkor azt a hatást kelti, hogy az egész sorozat jó volt, méltó volt a befejezés és az ember elnézi a második, átvezető rész gyengeségeit. Ha viszont egy bekezdésben, vagy egy fejezetben oldódik meg a nagy Konfliktus és túlságosan is egyszerűen, akkor a képzeletbeli görbe hatalmasat bukik a végén. Asimovnak sikerült úgy lezárnia a trilógiát, hogy a görbe az égbe szökjön és a vége elvesszen valahol a végtelenségben. 

  A kötet két részre oszlik, két emberöltőt ölel fel. Az első rész még mindig az Öszvér idejében játszódik, közvetlen folytatása a második kötetnek. Furcsa volt számomra, hogy nem egy köteten belül záródott le a története, hiszen Asimov eddig minden kisebb epizód szálait elvarrta egy köteten belül, de szerencsére ezzel nem így tett. Számomra túlságosan is egyszerűen és könnyedén végeztek a hatalmas gonosszal, az Öszvérrel és túlságosan is gyors volt az eltűnés. Amit tettek vele, az kíváncsivá tett, hogy milyen is lehetett a későbbi élete a "változás" után, de Asimov nagyon gyorsan lekeverte ezt a szálat. Ha a második kötet végén teszi ezt, akkor nem nyúltam volna olyan gyorsan a harmadikért, mert ott lehetett volna a pihentetés lehetősége és nem is tetszett volna annyira a második kötet. 

  Később látni lehet, hogy ennek az elrendezésnek megvolt a célja, ugyanis már az Öszvér életének vége felé megjelennek a Második Alapítvány képviselői és többnyire ők is kerülnek előtérbe. Szépen lassan kibontakozik előttünk az ő világuk is, a történetük, miközben azt sem tudjuk, hogy hol vannak a galaxisban, csak a képviselőikkel találkozunk. 

 

   A kötet második része az Öszvér utáni időben játszódik, amikor már csak legenda. Könyveket és tanulmányokat írnak róla, a palotáját, ahol lakott bezárják és valami misztikum lengi körül, csak a következő uralkodó engedélyével lehet a szentélyét meglátogatni. Gonoszsága ellenére mondhatnám azt is, hogy nagy tisztelet övezi az egész életét és a személyét. 

  Az Alapítványról származó, de nem ott élő kislány, Arcadia indítja el a főkonfliktust. Kihallgat egy beszélgetést, ami az apja és más méltóságok között zajlik, majd hirtelen elhatározásból elszökik otthonról és elbújik nagybátyja, Munn hajóján, hogy a küldetésben ő is részt vegyen. Munn be szeretne jutni az Öszvér palotájába, hogy ott megtalálja a Második Alapítvány rejtekhelyét, hiszen az az elképzelés uralkodik a világban, hogy az Öszvér valójában megtalálta őket, de már nem tudott eljutni hozzájuk. Mindvégig szurkoltam, hogy bejusson a palotába, hiszen majd megvesztem én is a kíváncsiságtól, hogy hol is lehet a Második Alapítvány. Bár a felnőttek már nem tűntek annyira észlényeknek, Arcadia a tizennégy évével nagyon is talpraesett volt, ezért ő lett a kedvenc karakterem. 

  A könyv második része egyre izgalmasabb és bonyolultabb lett, gyakran már a saját szemének sem hihetett az ember. Eleinte próbáltam én is kitalálni a szereplőkkel együtt, hogy a rengeteg variáció közül, hol lehet a Második Alapítvány. Amikor kitört a háború, akkor együtt izgultam mindenkivel, hogy a Második Alapítvány közbelép-e, ki fog nyerni, de közben tartottam a "megoldástól", mert mind a két Alapítványt megkedveltem. Ebben a világban az Első Alapítvány ellenséges érzéseket táplált a Második Alapítvány iránt, holott azt hihetné az olvasó, hogy egymásra kell találniuk, így elég érdekes helyzet állt elő. Ha a háború két oldalán álló csapat mindegyikét szereted, akkor kinek szurkolnál? 

  Végül olyan meglepetések és csavarok derültek ki, hogy nem is gondolt volna rá az ember, még maguk a szereplők sem, a lezárás pedig egy hatalmas nagy arcul csapás volt. Szó szerint tátva maradt a szám és visszamenőleg próbáltam összerakni a mozaikdarabkákat. Tökéletes befejezése volt ez a trilógiának és hiába zárult le, annyi kérdés maradt az emberben, hogy muszáj elolvasni a többi utólag megírt részt és az előzményeket is. Szerettem Asimov világában lenni, szerettem az összes a karaktert, a csavarokat, az izgalmakat, így mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el az összes kötetet. 

Miért olvasd el? Mert nagyon izgalmas, nagyon csavaros és nagyon érdekes történet. A kötetek közül eddig ez volt a legjobb. Asimov karakterei nagyon szerethetőek, a világ jól kidolgozott, tele van rejtélyekkel és rejtvényekkel is.

Miért ne olvasd el? No comment. 

_______________________________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Öszvér, Arcadia, Preem Palver

Tetszett: az egy kötetbe sűrített sok izgalom és rejtély

Nem tetszett: túl egyszerűen számoltak le az Öszvérrel

Kiadás: több kiadást ért meg, én ezt olvastam: Kozmosz Könyvek, Budapest, 1982

Oldalszám: 280 oldal

_______________________________________________________________________________________________

Bp., 2012.01.28.

Isaac Asimov - Alapítvány és Birodalom

Miért pont ez? Ha már elkezdtem egy könyvsorozatot, általában be is fejezem. Ez az Alapítvány trilógia második része, valójában az Alapítvány ciklus sokadik része, ha figyelembe veszem az előzmény köteteket is.

Történet: A Hari Seldon által megjósolt jövőkép, amit a pszichohistória módszerével vázolt fel, szépen alakulgat és azt is lehetne mondani, hogy minden tökéletesen és úgy működik/történik, ahogy Seldon elképzelte. De ahogy az lenni szokott, ember tervez Isten végez, felbukkan egy olyan tényező, amivel Seldon nem számolt, hiszen nem is tudhatta, hogy ez a tényező egyáltalán létezni fog. Megjelenik az Öszvér és nagyon úgy tűnik, hogy a Seldon-terv bukásra ítéltetik. 

Vélemény: Azt már az Alapítványnál is megjegyeztem, hogy Asimov úgy írta meg a sorozat részeit, hogy önállóan is megállják a helyüket és lényegében teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben olvassuk a könyveket, mindig nagyon hamar képbe kerülünk. Ezzel a kötettel sincs másként, viszont mégis a kronológiai sorrendet ajánlom, mert a szereplők nagyon sokszor visszautalnak a saját történelmükre, hőseikre és egyéb eseményekre. Annak érdekében, hogy a szereplők világával jobban tudjunk azonosulni, jobb, ha mi is értjük a célzásokat. 

  A trilógia második része egy kicsit gyengébbre sikeredett, mint amit elvártam volna, de ez megint csak az "elvárások csapdája". Ha az ember kézbe vesz egy piszkosul jó első részt vagy egy írótól egy önálló művet, akkor ugyanazt a "tátva marad a szám" hatást várja el a többi könyvtől is. A stílus még mindig egyedi, a történet is az, csak valami plusz mégis hiányzott, ennek ellenére végig fogom olvasni az összes részt, mert kíváncsi vagyok a Nagy végkifejletre. 

  Ebben a kötetben egy kicsit belassultak az események, két évszázad helyett csak egyet dolgoz fel a második rész és nem sikerült annyira pörgősre, mint az első. Ez a kötet már csak két részre oszlik, míg az elsőben úgy tűnt, mintha novellafüzért olvasna az ember. A könyv első részében még a klasszikus felállás van, újabb generáció küzd a fennmaradásért a Birodalommal szemben. Más volt a kötet hangulata is, hiszen itt már nemcsak az Alapítvány szemszögéből figyeljük az eseményeket, hanem megjelenik a Birodalom is a maga hőseivel. Az első részben csak mellékszereplőként van jelen az Alapítvány képviselője és inkább a Birodalom embere kerül előtérbe. 

  Ezzel a váltott nézőponttal Asimov elérte, hogy globálisan láthatjuk a problémát, az eseményeket és azt is elérte, hogy a másik oldallal, a Birodalommal kapcsolatban is legyen empátiánk. Teljesen érthetővé vált, hogy tulajdonképpen mindkét oldalnak igaza van a saját szemszögéből. A Birodalom lábra akar állni mindenáron a szétesésből, az Alapítvány pedig tudja, hogy ez lehetetlen, így ők azon vannak, hogy a Seldon-terv gördülékenyen végbe menjen. Legalábbis néhány alapítványi munkálkodik ezen, mert a vezetők viselkedése megváltozott. 

  Érdekes momentuma volt a kötet első részének, hogy az alapítványi vezetők mennyire megváltoztak és mennyire másképp gondolkodnak elődeikhez képest. Várható volt a változás, hiszen egy idő után eljutott a karakterek tudatáig, hogy mindig az Alapítvány nyert és úgy, hogy a kisujjukat sem mozdították meg, csupán csak a szerencse vagy a véletlen állt mellettük, de a Seldon-terv szerint ez így is marad mindvégig. A vezetők ellustultak, eltunyultak, elbutultak és kényelmesen dagonyáztak azzal a tudattal, hogy tök mindegy ki és mit csinál, úgyis ők nyernek. Az egyik birodalmi ember pedig a fejébe veszi, hogy ha törik, ha szakad, ő nyerni fog az Alapítvánnyal szemben. 

 

  A kötet második részében ugrunk megint pár évtizedet és a tulajdonképpeni veszély itt jelenik meg. Az első részben csak meglegyintett minket a főgonosz szele a birodalmi ember képében, itt viszont színre lép teljes valójában a tényező, ami az egész tervet veszélyezteti. A Birodalom él és virul, még ha nem is akkora, mint hajdanán, de folyamatosan azon van, hogy lábra álljon és visszanyerje az uralmat az egész galaxis felett. Mégis, nem a Birodalom felől érkezik a támadás és nem is az alapítványiak vívják meg a harcot, hanem az Alapítvány által gyarmatosított bolygók emberei. A Seldon-terv megint úgy tűnik, hogy jól halad, hiszen az Alapítvány meg sem mozdul, más végzi el helyettük a piszkos munkát. De mindez csak látszat, mert ők is veszélybe kerülnek. Ebben a részben az Alapítvány kezd egyre nagyobb hatalom lenni a gyarmataival és a követőivel, fény derül arra, hogy a Birodalom makacsul tartja magát, de mindez hiába, hiszen megjelenik az Öszvér.

  A könyvben lévő világ társadalmi, politikai, vallási és gazdasági fejlődése/romlása jobban kiélezett, mint az első kötetben és jó volt látni, hogy nem egy kaptafára fog menni az egész. Nem ugyanaz a hömpölygő folyam lesz végig velünk a köteteken át, nem ugyanaz lesz a séma, csak más nevekkel, hanem hihetően alakul minden. Az Öszvér megjelenése tényleg aggodalomra adott okot és végig lehetett izgulni, hogy sikerrel jár-e a gonosz terve, illetve az utolsó oldalig lehetett találgatni, hogy ki is ő valójában. Bár a kiléte kiderül, ez a kötet még nem adja meg a választ, hogy sikerrel jár-e. Ami csalódást okozott, hogy az Öszvér kiléte nagyon könnyen kitalálható volt és szinte végig tudni lehetett, hogy kicsoda ő, azt viszont nem, hogy micsoda. A csalódás talán abban rejlett, hogy amikor Asimov megírta a könyvét és mikor megjelent, még nem árasztottak el minket a csavaros történetek ezrei, így a maga korában nagyon nagy alkotás volt, az még ma is, de már sokkal inkább kiszámítható a mai generáció számára.

Személy szerint mikor elolvasok egy könyvet, szeretem tudni, hogy ki is (volt) az író, mint ember, milyen (volt), mivel foglalkozott az íráson kívül. Az esetek többségében el szoktam olvasni az életrajzukat, mert úgy gondolom, hogy az életük kihatással volt a művészetükre és nagyon sokan maguk is regénybe illő életet éltek. 

Újításként pár tény és érdekesség Asimovról: 

• orosz származású amerikai író és biokémikus (eredeti neve: Iszaak Judovics Ozimov, élt: 1920. január 2-1992. április 6.)
• nagyon termékeny alkotó volt, kb. 500 kötetet írt és ezen kívül rengeteg tanulmányt
• tanított, előadásokat tartott, nagyon keresett szónok volt, sosem nézte az óráját, mégis pont addig beszélt, ameddig kellett
• tagja és alelnöke volt a Mensának (nemzetközi egyesület, a kiemelkedő intelligenciával rendelkező emberek szervezete), kiemelkedően magas IQ-val rendelkezett maga is
• oroszul sosem tanult meg, angolul és jiddis nyelven viszont kiválóan tudott
• ateistának vallotta magát
• félt a repüléstől, ez több művében is nyomott hagyott
• klausztrofíliás volt: szerette a kicsi és zárt helyeket
• halálának valódi oka csak kb. 10 évvel később derült ki, a családnak azt tanácsolták, hogy ne hozzák nyilvánosságra előítéletek miatt (az AIDS szövődményeként jelentkező szív- és veseelégtelenségben halt meg, egy bypass műtétje során kapott vérátömlesztés miatt kapta el az AIDS-t)
• tőle származik a robotika megnevezés

Miért olvasd el? Ha valamelyik művét már ismered, de az Alapítványt még nem olvastad, ne hagyd ki. Nem véletlenül tartják az írót a tudományos-fantasztikus irodalom atyjának, népszerűsítőjének.

Miért ne olvasd el? Ha nem szereted a sci-fit, akkor nem ajánlom.

_________________________________________________________________________________________________

Történet: 5/6 pontból

Karakterek: 5/6 pontból

Tetszett: az emberek hihető változása, az Öszvér alakja

Nem tetszett: a kiszámíthatóság

Kedvenc: Ebling Mis pszichológus és az Öszvér

Kiadás: több kiadást ért meg, én ezt olvastam: Kozmosz Könyvek, Bp., 1982

Oldalszám: 280 oldal
_____________________________________________________________________________________________________
Bp., 2011.12.31. 

Isaac Asimov - Alapítvány

Miért pont ez? Édesapám nagy rajongója volt az írónak, évek óta a polcon sorakoznak az Asimov kötetek, de engem valahogy sosem vonzott a sci-fi műfaja, csak ha filmekről volt szó. Egy kedves ismerősöm is nagy rajongója, egy másik pedig az orrom alá dörgölte, hogy neki megvan az Alapítvány sorozat összes kötete, aztán hazaérve és feltúrva a lakást rájöttem, hogy én is birtoklom a köteteket, csak eddig feléjük se szagoltam. A műfajhoz mostanra már felnőttem annyira, hogy értékelni tudjam, ahhoz viszont még nem eléggé, hogy egy ilyen "orrod alá dörgölök valamit" dolgot ne vegyek kihívásnak, így hát belekezdtem a sorozatba. 

Történet: Kezdhetném úgy, akár a Star Wars filmeket, egy messzi-messzi Galaxisban.... A történet a távoli jövőben játszódik, valami ésszel felfoghatatlan évezredben, amikor már nem csak kicsiny Földünkön létezik az élet, hanem az egész Tejút-rendszerben, az összes bolygón. Nem véletlenül hívják a nagyhatalmat Galaktikus Birodalomnak. A technika fejlettsége elképesztő (bár az ötvenes években még elképesztőbbnek tűnt, amikor megjelent a könyv), viszont az emberek úgy látszik, mit sem változtak az évezredek során. A politika, az emberi butaság és kapzsiság, a mértéktelenség ugyanúgy éreztetik negatív hatásukat, így a hatalmas Birodalom hanyatlani kezd, mint annak idején a maják kultúrája. 

  A semmiből előtűnik egy tudós, Hari Seldon, aki felismeri, hogy a hanyatlás korába léptek. Bonyolult matematikai képletek és a logika, valamint a pszichológia segítségével felvázolja a jövőt a következő harmincezer évre. Létrehozza a pszichohistória tudományát és mint, ahogy az lenni szokott egy tudomány születésénél, az emberek nem fogadják el a létjogosultságát és támadni kezdik, nemcsak az elképzelést, de Hari Seldon személyét is. Biztos látott már mindenki olyan filmjelenetet, vagy találkozott olyan karakterrel (pl. autista), aki minden tényezőt és változót pillanatok alatt figyelembe véve megmondta, hogy pl. egy ceruza le fog esni pár másodpercen belül az asztalról, mert xy kinyitotta a földszinten a bejárati ajtót. Így kell elképzelni a pszichohistóriát is, csak Seldon ezt sokkal nagyobb méretekben művelte. Egy egész galaxis sorsát vetítette így előre és harmincezer éves intervallumban. 

  A probléma ott kezdődik, hogy senki sem hisz neki, még akkor sem, amikor felajánlja, hogy a segítségével a harmincezer évnyi szenvedést le tudják rövidíteni csupán csak egy évezredre. Száműzik a kollégáival együtt egy perembolygóra, ahol viszonylag csendben és nyugalomban nekiállnak megalkotni a világ legnagyobb enciklopédiáját, ami kenterbe veri a Britannica Hungaricát is. A Galaktikus Enciklopédiában rögzítik az összes tudnivalót, amit csak az emberiség megszerzett az évezredek alatt, hogy a harmincezer évnyi barbárság ne pusztítsa el az emberi elmét teljesen, maradjon meg az utókor számára minden tudomány.

Vélemény: A történet elenyésző százalékát meséltem el, hiszen ez csak az alap, ahonnan minden kiindul. Tehát, mielőtt azt hinné valaki, hogy mindent elmondtam, az téved. Amilyen rövid az első kötet, annál százszorta nagyobb a mondanivalója és a tartalma. Miközben olvastam, fel sem tűnt, hogy csak egy vékony könyv van a kezemben, mert hihetetlenül gyorsan történt minden. Az első kötet körülbelül két évszázadot ölel fel a harmincezer/ezer évnyi szenvedésből. 

 Belecsaptam a közepébe, ugyanis, miután megjelentek a későbbi kötetek, az olvasási sorrend egy kicsit megváltozott. Elvileg egy trilógiának készült az Alapítvány, melynek ez volt az első kötete, de később íródott hozzá két előzmény is és utórészek is. Én maradtam a klasszikus felállásnál, mintha csak az 50-es években lennék és kihagytam az előzményeket. De teljesen mindegy, hogy ki hogyan olvassa, hiszen önálló könyvként is megállja a helyét, ez az egyik nagy érdekessége a történetnek. Asimov úgy írta meg, hogy teljesen mindegy, honnan kezdi el olvasni az ember, pillanatok alatt képben lesz, annak ellenére, hogy az író nem kezdi el Ádámtól és Évától magyarázni az eseményeket. Az első köteten belül is úgy lettek felosztva a részek/fejezetek, mintha nem is egy összefüggő történetet, hanem novellák füzérét olvasnánk, aminek egy közös témája van, de egyik a másik nélkül is élvezhető és érthető. Nincsenek benne olyan szereplők, akik az első oldaltól az utolsóig velünk lesznek, hiszen jönnek-mennek a generációk, de mindig van egy olyan, akit nagyon meg lehet kedvelni.

A történet lenyűgöző. Születtek már hasonló regények és filmek, de Asimovnak olyan fantáziája és stílusa van, hogy véleményem szerint utánozhatatlan. Nem nagyon kedveltem eddig a sci-fi műfaját, de neki sikerült velem megszerettetnie. Pörgős, elgondolkodtató, ízes a stílusa és még sorolhatnám a szebbnél-szebb jelzőket, akkor sem tudnám leírni, hogy milyen nagyot alkotott, el kell olvasni és kész.Gondosan felépített egy világot, egy hatalmas méretű világot, aprólékosan kidolgozta a politikát, a gazdaságot, a vallást, a karaktereket, mindent és sikerült neki egy vékonyka könyvbe belesűrítenie két évszázadot úgy, hogy nem hagy ürességet és hiányt maga után. Egymásután szurkolunk a karaktereknek generációkon át, figyeljük a politikai csatározásokat, a harcokat és végigizguljuk hőseinkkel az eseményeket, miközben minket is az orrunknál fogva vezet az író és szinte pofon vág a végkifejletekkel. Asimov alakjai csavaros eszűek, hihetetlenül rafináltak és okosak, nemcsak a környezetüket csapják be, hanem minket is, így újra és újra képes lenyűgözni. 

Azon kívül, hogy izgalmas és nagyon szórakoztató a történet, egyben elgondolkodtató is és egy társadalomrajz. Nehéz témákat feszeget, amik mindenkire egyetemlegesen érvényesek. Itt nem az egyén a fontos, hanem maga a tömeg, a társadalom. Feszegeti a politika témáját, annak tisztaságát vagy nem tisztaságát, a mikéntjét, a hogyanját, feszegeti a gazdasággal/kereskedelemmel kapcsolatos kérdéseket is, illetve a valláshoz is minduntalan visszatér. Korokon át egymással szembe helyezi ezeket a fogalmakat, valamikor a politikában látják a világbéke megoldását, valamikor a gazdaságban (kinél van a nagyobb gazdasági hatalom), valamikor pedig a vallásban mutatkozik meg a kulcs. Tulajdonképpen a múltbeli történelmi eseményeket látjuk viszont a lapokon, csak a jövőben. A történelem ugye megismétli önmagát.

Miért olvasd el? Nem véletlenül ismeri még az is Asimov nevét, aki még egy könyvet sem olvasott tőle. Nagyot alkotott ez nem vitás. Szerintem kötelezően bepótolandó darab annak, aki még nem olvasta el. 

Miért ne olvasd el? Ha nagyon-nagyon távol áll tőled a sci-fi műfaja, szerintem nem jut eleve eszedbe, hogy belekezdj, de még akkor is megér egy próbát, velem nagyon megszerettette a műfajt, eddig csak a filmekért rajongtam. 

_______________________________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Hari Seldon, Hober Mallow, Salvor Hardin

Tetszett: MINDEN!

Nem tetszett: ilyen nincs!

Kiadás: több kiadást ért meg, én ezt olvastam: Kozmosz Könyvek, Budapest, 1982

Oldalszám: 268 oldal

_______________________________________________________________________________________________

Bp., 2011.12.18.