A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leiner Laura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leiner Laura. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 1., kedd

Leiner Laura - A Szent Johanna Gimi 2-5

Miért pont ezek? Az első rész után képtelen voltam abbahagyni a sorozatot. 

Történet: Rentai Renáta, egy átlagos mai tinédzser naplót ír az életéről, a Szent Johanna Gimiről, az osztálytársairól és úgy általánosságban mindenről. A naplóbejegyzései végén úgy értékeli a napját, mint ahogy a könyves bloggerek szokták a könyveket, pontozással. Osztályának mindegyik tagja őrült, de szerethetők, ők az iskola mumusai a tanárok szemében, a diákok azonban szinte irigylik őket. Reni annak ellenére, hogy az iskolai hierarchia alján van, barátokat szerez, szerelmes az osztálya, sőt az egész iskola legmenőbb srácába, Cortezbe. Miközben tanul, olvasókörre és versenyekre jár, rengeteget olvas és megmaradt idejét a barátaival vagy éppen Cortez utáni sóhajtozással tölti. Vajon sikerül neki legalább egyszer az életben észrevetetnie magát Cortezzel?

Vélemény: Mivel a sorozatot egy szuszra olvastam el a második kötettől az ötödik kötetig, nem tudom és nem is akarom annyira különszedni a részeket az értékelés során. Szerencsére akkor kezdtem neki a sorozatnak, amikor már hat kötete megjelent, így csak az utolsó kettő van hátra, amiket csak a hangulat miatt várok, hiszen számomra lezártnak tűnik az egész történet.

  A leggyengébb része a sorozatnak kétségtelenül a második kötet (kilencedik második féléve), amiben szinte nem történt semmi. Azon kívül, hogy Reni még szerelmesebb lett és az osztály kezdett összeszokni, csak a mindennapi életükről lehetett olvasni. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lett volna olvasmányos és szórakoztató, mert nagyon is az volt. Leiner Laurának nem csak a könnyed stílusa, de a humora is nagyon jó, a karakterek szerethetők, az iskolai élet kidolgozottsága nagyon erős, a zenei utalások pedig nagy kedvenceim voltak. Youtube mellett olvastam a könyvet és már azért is megérte, mert lett egy pár új kedvenc dalom.  (Lentebb egy-két videó.)

  A legtöbb poént az osztályon belüli vicces helyzetek okozzák, illetve a karakterek sajátosságai. Legjobban az tetszett, hogy míg egymás kárán nevetnek, mindegyik karakter képes arra, hogy túllépjen önmagán, a sértéseken és a többiekkel tudjon nevetni, még akkor is, ha a poén ellene irányul. Ez hiányzik nagyon sok emberből, hogy felismerje, mikor nevetnek vele és mikor rajta. Reni egyre többször tud a többiekkel együtt nevetni, még akkor is, ha ő a poén tárgya, ezáltal még inkább kedvelhető főhős lett. 

  A kötetek során egyre jobban meg lehet különböztetni egymástól a szereplőket és meg lehet őket ismerni, talán egyedül a két rockert nem, Andrist és Robit, illetve Gábort, a "láthatatlan" osztálytársat. Mindegyik szerethető valamiért és mindegyik az ember szívéhez nő. Egy idő után már nem csak Reni és Cortez kapcsolata köti le az embert, hanem drukkolni kezd a mellékszereplőknek és a barátságoknak is.

  A sorozat harmadik része lett az egyik kedvencem a kötetek közül, hiszen itt lepereg egy kicsit a rózsaszín máz és a szereplők szenvedni kezdenek. Míg a második kötetben csak próbálkozik a csapat, hogy összeszokjanak, a harmadik résztől kezdve ez a folyamat felgyorsul. Reni nemcsak Cortez miatt zavarodik össze még jobban és süllyed letargiába, hanem a barátai miatt is. Ez a kötet joggal kapta az Egyedül címet, hiszen Reni magányos farkas lesz. Virág szerelmes lesz a suli új srácába, úgy tűnik, hogy a zsák megtalálta a foltját, emiatt szinte alig beszélnek egymással. Reni örül Virág boldogságának, de egyben rosszul is esik neki, hogy ennyire eltávolodnak egymástól. A két érzés között őrlődik, ráadásul egyre inkább nem tetszik neki, hogy barátnője mennyire megváltozik.Másik legjobb barátja, Arnold is egyre kevesebbszer áll szóba vele, néha eltűnik, de Reni nem kap magyarázatot erre, ráadásul Cortez és Arnold között is egyre nagyobb a feszültség, amit Reni nem ért.

  Közben zajlik az élet a suliban, a srácok megalapítják a saját bandájukat, aminek Jalapeno lesz a neve, Corteznek barátnője lesz, Reni pedig Virág miatt bajba kerül és fenekestül felfordul az élete. Ugyan szerez egy újabb barátot és közelebb kerül Cortezhez is, de elég rossz áron. 

  A negyedik rész felüdülés volt a harmadik kötet szenvedései után, hiszen Virág visszatért Reni életébe, ráadásul nagy fejlődésen ment át, mind személyiségben, mind pedig külsőre. Arnold nagy titka kiderül, de ez még jobban bonyolítja a helyzetet. A többi szereplő is fejlődni kezd, Cortez is jobban előtérbe kerül. A két fiú még mindig nem bírja egymást elviselni és lassan már mindenkinek feltűnik, hogy valami nem stimmel. Reni végre úgy érzi, hogy Cortez kezd figyelni rá, de közben tudja Arnold titkát, így nem tud a saját szerelmi életére koncentrálni.


  A sorozat ötödik kötete a legjobban sikerült darab. Ezt a kötetet kétszer annyi idő alatt sikerült kiolvasni, mint az összes többit, mert rengeteg jelenetet újra és újra elolvastam, egy bizonyos napot pedig vagy tízszer, a végére már majdnem kívülről tudtam az egészet. Én is beleszerettem Cortezbe, főleg, hogy végre őt is sikerül jobban megismerni, nem csak felszínesen. A sok beszélt nyelv elhiszem, hogy menő Reni számára a külsőn túl is, így már nem csak azért szereti Cortezt, mert hű, de jól néz ki, hanem azért is, mert van agya. :) Innentől kezdve akár vége is lehetett volna a sorozatnak, de Leiner Laurának úgy látszik még bőven van a tarsolyában egy-két húzás, mert még három kötet is következik ezután. Kíváncsi leszek, hogy miként is alakul a szereplők élete.


  Az írónő nagyon jól ábrázolta az iskolai életet és a tinédzserek életét is. Szinte már kívülről fújtam, hogy milyen az órarendjük, hogy ki mit csinál suli után, kinek mi a kedvenc hobbija, ki kihez hogyan viszonyul. Jó volt látni, hogy a karakterek változnak és fejlődnek, nem csak Virág és Zsolti ment át hihetetlen változáson, hanem Reni is. Kezdett egyre bátrabb és határozottabb lenni, úgy változott, hogy közben sikerült is megőriznie magából azt, amiért ő Rentai Renáta. Érzékelni lehetett, hogy a csapat kezd felnőni, egyre több olyan programjuk és viselkedésbeli változásuk volt, ami erre utalt. Szerintem elég nehéz lehet egy író számára megoldani, hogy a többévnyi történet után a karakterek változni tudjanak és ne maradjanak sablonfigurák. 

  A szülők már kevésbé idegesítettek a köteteken át, de még mindig zavaró volt a "kis barátaid" szófordulat, főleg, amikor már a 18-hoz közelednek, illetve a kamaszkezelő könyvek használata is elcsépelt lett, de szerencsére már egyre kevesebbszer használták. Volt egy-két olyan jelenet, amikor végre "élni" kezdtek a szülők is és úgy viselkedtek, ahogy az elvárható lett volna. 

  Amit az elején hiányoltam, hogy az élet nem ennyire rózsaszín és egyszerű, mint Renié, szintén megváltozott. A szülőkkel kiütközött egy-két konfliktus, olyan szituációba kerültek a szereplők egy koncert alkalmával, ami példaértékű volt, illetve Virágnak és Reninek is meggyűlt a baja a nem normális fiúkkal, akiktől mindenki óvja a gyerekét. A két rocker elkezdett dohányozni is, amitől eredetibb figurák lettek. A tinédzserek életéhez nem csak a tanulás és a szerelmi bánatok tartoznak, hanem az ilyenek is, így sokat javított a helyzeten, hogy Leiner Laura betette ezeket az elemeket is a történetbe.

  A legmeghatóbb tulajdonsága a sorozatnak, az a barátság. Annyira jó volt olvasni egy összeszokott csapatról, akik tényleg tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett. Ugyan sokat poénkodtak egymás kárára, de abban a pillanatban, hogy az osztályközösséget kívülről érte valami "támadás" egy emberként álltak a probléma elé. Ha ilyen barátaim lennének, semmi bajom sem lenne az égvilágon.


  Burkolt tanítások is megtalálhatók a kötetekben, egyik kedvencem a Facebookkal kapcsolatos párbeszédek. Dave és később Macu is, szinte a Twitteren és a Facebookon élik az életüket, Kinga pedig mindig azt hangoztatja, hogy van jobb dolga is, mint, hogy virtuális játékokat játsszon és állandóan a közösségi oldalon legyen. Még Corteztől (aki a mai menő tinédzserfiú megtestesítője) is sokszor lehetett hallani, hogy nem a Facebookon akarja élni az életét, a többszáz ismerős nem jelent semmit, a közeli emberekkel naponta amúgy is tartja a kapcsolatot. Tetszett, hogy ez a nevelési momentum is szerepet kapott, hiszen a Facebook generáció lassan elveszíti azt az érzést, amikor hús-vér barátságaik vannak. Régebben, amikor még ezek az oldalak nem léteztek vagy terjedtek el annyira, sokkal szorosabb barátságok köttettek, olyanok, mint itt a Szent Johanna Gimiben is. Hát, nem szebb az ő mindennapjuk? Bandázás Zsolti garázsában, több együttlét, több nevetés, több együtt töltött idő és jobb programok. Szerintem így kellene élni.

  Még végig sem olvastam a sorozatot, de már most azon sóhajtozok, hogy mi lesz velem, ha véget ér? Mi lesz velem, ha nem mehetek velük mindennap suliba, ha nem nevethetek a poénokon, ha már nem lesz mit várni? Annyira magával tudja sodorni az embert a történet, még felnőtt fejjel is, hogy az hihetetlen. Nagyon kevés könyv képes arra, hogy ennyire kikapcsolja az ember gondolatait hosszú távon, ráadásul mivel sorozat, nagyon a szívünkhöz is nő, szinte már a barátainkká válnak a hősök. A sorozatokat annyira szokták húzni, mint a rétestésztát és egyre inkább unalmasabbakká válnak, de erre a sorozatra ez nem igaz. Ahogy egyre több köteten van túl az ember, annál jobban várja a következőt. Életem egyik legmeghatározóbb sorozatává vált és biztos, hogy újra fogom olvasni, már csak azért is, mert érdekes lesz újra visszatérni a régi Renihez és a régi jelenetekhez annak tudatában, amik történtek.

  Remélem, hogyha vége lesz a Szent Johanna Giminek, akkor az írónő következő ifjúsági sorozata is ennyire ütős lesz. 

Ui.: kell nekem Szent Johanna bögre és I LUV MÁDAY karkötő. XD

________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Tetszett: az egész!

Nem tetszett: -

Kedvenc: Mindenki! Cortez bekerült a fiktív szerelmeim listájára. :)

Kiadás: Ciceró Könyvstúdió, 2010-2011

Oldalszám: Második kötet (394 oldal), Harmadik kötet (458 oldal), Negyedik kötet (444 oldal), Ötödik kötet (488 oldal) (Szerencsére egyre vastagabbak XD)



______________________________________________________________


2012. április 9., hétfő

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi - Kezdet

Miért pont ez? Szerintem nem kell túlmagyaráznom, SZJG-őrület van. Kíváncsi voltam, hogy mire ez a nagy felhajtás.

Történet: Rentai Renáta (14 éves) szüleivel Budára költözik és megkezdi gimnazista éveit a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumban. Első naptól kezdve naplót vezet az életéről, így ismerhetjük meg a csupán csak 12 fős osztályt, a magániskolát, a tanárokat és egy mai magyar tinédzser életét. Az első kötet, amely a Kezdet címet kapta, a kilencedik évfolyam első félévét dolgozza fel.

Vélemény: Az első reakcióm a könyv elolvasása után: Hű! A következő reakció: a második kötetet simogattam csillogó szemmel, majd olvasni kezdtem a második félévet. Ezer éve nem kapcsolt ki ennyire egy könyv, ezt szó szerint egyfolytában olvastam: főzés és fürdés közben, még fogmosás és öltözés közben is, ha meg hozzám szóltak meg se hallottam, csak hümmögtem. :D

A Szent Johanna Gimi egy univerzális olvasmány, vagyis szerintem minden korosztálynak nemtől függetlenül a kezébe való. Na jó, talán a fiúkat annyira nem érdekli, mint a lányokat, de a környezetemben 5 fiúból legalább hármat érdekelt, egy pedig még meggyőzés alatt áll. :) 

  Sosem szerettem a magyar készítésű filmeket és könyveket annyira, mint a külföldieket, mert mindig volt valami utóhangulatuk, ami nem tetszett. Nagyon éreztem rajtuk, hogy magyar, hogy valami hiányzik belőlük, az a plusz, amitől nagyon jó lesz valami, ami a külföldi alkotásokban megvan. Túlzottan is amerikanizálódunk, talán ezért is kerültem a magyar alkotásokat, mert én is már ahhoz a generációhoz tartozok, amelyik a külföld felé húzott ("Mekibe" jártunk suli után, amerikai filmeket néztünk és amerikai zenét hallgattunk, angolul tanultunk elsősorban, szóval az amerikai kultúrát majmoltuk). Ha egy könyvben magyar nevek voltak, halálra idegesített, főleg ha egy amerikai nevet fordítottak magyarra, nem szerettem a magyar helyszíneken játszódó történeteket sem, csak akkor, ha egy külföldi tisztelt meg minket azzal, hogy egy régebbi látogatásának emlékeként magyar helyszíneket is beletett a regényébe. Ez a "félsz" nagyon sokáig bennem volt, ezért is nem csaptam rá azonnal a Szent Johanna Gimire, pedig lassan már nem volt körülöttem ember, aki ne olvasta vagy beszélt volna róla. Egyszer-kétszer bele is kezdtem, majd félretettem, hogy ez nem nekem való, nem szeretem a "magyar" dolgokat.

  Egyik nap megbetegedtem és eszembe jutott, hogy de jó is volt annak idején a "betegszabi", amikor még általánosba és gimibe jártam. Nem a betegséget imádtam, hanem azt az egy hetet, azt is a harmadik naptól kezdve, mikor már jobban lettem, mert utána megfelelő kifogás volt arra, hogy miért nem a suliban vagyok az ágy helyett és miért nem a matek vagy törikönyvet szorongatom a kezemben az Anne Shirley sorozat helyett. Rengeteg könyvet el tudtam akkor olvasni bundás kenyérrel és meleg teával az ágyban minden bűntudat nélkül. Ugyan most a munkahelyről kényszerültem betegszabit kivenni, nem is egy hetet csak két napot, már nem a szüleim hozták az ágyba a teát és a bundás kenyeret, viszont egy megmaradt: az olvasás bűntudat nélkül. A nosztalgiához pedig nem is választhattam volna jobb olvasmányt, mint a Szent Johanna Gimi. 

  Ez egy naplóregény, ahogy a reklám is kijelenti, itt és most játszódik, Budán, mai fiatalokkal és egyáltalán nem zavart, amitől nagyon meglepődtem. Az apró epizódok, a sulihangulat, a humor és a nyelvezet olyannyira magával ragadott, hogy nem érdekeltek sem a hibák, sem az, hogy magyar környezetben játszódik. A könyv visszarepített a tinikoromba és ezért nagyon hálás voltam. Teljesen mindegy, hogy ki hány évesen olvassa, talál benne olyan dolgokat, amik a régi önmagára vagy a jelenkori önmagára emlékeztetik. Én is naplóírós kislány voltam, talán még egy-kettő meg is van a pincében vagy valahol a szekrény mélyén, én is így "szenvedtem" tele a naplót, mint Reni a sajátját. Már általános iskolában is arra vágytunk, hogy a kezünk közé kaparintsuk az osztálytársunk naplóját, hogy valójában ő miket gondolhat a suliról és rólunk, de ez persze sosem jött össze, mindenki hét lakat alatt tartotta otthon az övét. Most viszont olyan volt, mintha végre sikerült volna valaki naplóját megkaparintanom és bár nem valós emberekről és történetekről van szó, akár szólhatna is róluk. 

  Minden könyvben van valami baki vagy irreális dolog, itt is volt egy-két ilyen (pl. Virágot ilyen aggyal, hogy a fenébe vették fel a Szent Johannába? Reni szülei ugye csak viccnek vannak a könyvben, mert ilyen szülők nem léteznek? és még sorolhatnám), de ezek mind eltörpültek amellett, hogy iszonyatosan jó hangulata van a könyvnek. De jó is volt, amikor egy hülye ének kettesért vagy a matek kettesért kínlódtam, majd utána a saját "Cortezem" után sápítoztam vagy gyerekes kis vitákban harcoltam, a mai felnőttebb gondok helyett! Ezeket az emlékeket hozta elő a könyv és volt egy-két jelenet, ami az én iskolámban egy az egyben lejátszódott. 

  Leiner Laura egy olyan témához nyúlt, amit mindenki ért és átélt vagy éppen most éli át, ezért nagy sikere van a regénysorozatának. Mindenkinek volt kedvenc tanára és utált tanára, mindenki szenvedett valamilyen tantárggyal, mindenki volt szerelmes és mindenkinek nehéz volt a tinilét valamilyen szinten. Az osztálytársak között is lehetett egy Arnold vagy egy Virág, sőt még Kinga is volt, hogyha nem is ugyanabban az osztályban, de az iskolában biztos. Ugyanúgy megvoltak a puskázások, a tanár-diák sztorik és a csapatszellem építésére való törekvés, az már más kérdés, hogy sikerült-e kialakítani. 

  Ugyan nem magániskolába jártam, hanem sima gimnáziumba, de nálunk is megvoltak ezek a programok, szakkörök és versenyek, bálok és bulik, netkorlátozás helyett ott volt a "kimenő" korlátozása, nálunk is volt francia tagozat meg humán tagozat is, sulirádió és iskolaújság, bár a rádió nívósabb volt, szóval olyan volt a könyvet olvasni, mintha visszarepültem volna az időbe. Nem tudom, hogy manapság az iskolák milyenek úgy általánosságban, de egyet értek azzal, hogy olyannak kéne lennie mindegyiknek, mint a Szent Johanna Gimi vagy mint amilyen az enyém is volt. Régebben mintha jobban ráment volna az oktatás arra, hogy értelmes időtöltést találjanak ki a diákjaiknak és talán sikeresebbek és magabiztosabbak is voltak a fiatalok.


  Egy kicsit talán azt hiányoltam a könyvből, hogy minden olyan egyszerűnek és szépnek tűnik. Nem feltétlenül azt várom el egy tinikönyvtől, hogy a drogozástól kezdve a tiniterhességen át, az öngyilkosságig benne legyen minden sötét és nyomorult dolog, de szerintem elég ritka az olyan fiatal, akinek ennyire jó és könnyű tinikora lenne, mint Reninek. Ennél azért egy kicsit összetettebb egy ember élete, ennél bonyolultabb. 

  A másik, ami piszkálta a csőrömet, az Reni szüleinek személyisége és jelenléte volt. A szülők karaktere sikerült a legrosszabbra, ilyen szülők nincsenek (csak az amerikai buta tinifilmekben) és míg teljesen elvarázsolt a végére, hogy végre színtiszta magyar alkotást olvasok, Állatkerttel, vattacukorral meg miegymással, itt kimondottan az amerikai hangulat zavart. Ha a mai szülők olvasnak is a tinikről könyveket nevelési célzatból, nem rohangálnak még főzés közben is azzal, vagy nem állítják meg a gyereket beszélgetés közben, hogy: várj, ezt ki kell keresnem a könyvből. A szülőket is nevelték szülők, így minimálisan is, de tisztában vannak a neveléssel, nem az űrből jöttek, hogy életükben először lássanak gyereket, akit, mint egy háziállatot, könyvből kelljen felnevelni, vagy mint egy számítógépet, kezelési útmutatóval tudjanak csak megfelelően használni.

  Ha pedig a szülők annyira szeretik a gyermeküket, mint Renit a szülei, ráadásul sokat is beszélgetnek vele (ez többször is megemlítésre került, hogy a szülők hiányolják a beszélgetést), akkor egy apa tisztában van vele, hogy vége a macikorszaknak. Renit az édesanyja előszeretettel piszkálja mindennap azzal, hogy mi volt a suliban, Reni el is mondja, akkor nem értem, hogy miért is nem ismerik a lányukat. Azt egy szülő nem feltétlenül tudja, hogy most a gyerek kibe szerelmes éppen, de azzal viszont tisztában van, hogy mi a gyerek érdeklődési köre és milyen a stílusa. Reni szülei pedig mindvégig úgy viselkedtek a gyerekükkel, mintha egy űrből jött ufó lenne, aki csak két hete vendégeskedik náluk. 

  Ettől függetlenül voltak jó példával szolgáló részei is a könyvnek, mint pl. a csapatszellem kiépítése, az egymásnak falazás és segítés, a szülők részéről pedig a netkorlátozás. Én is látom a tesóim gyerekeinél, hogy amíg nem volt náluk bevezetve sokkal többet ültek még nyáron is a szobában, nem olvastak, nem rohangáltak, nem tanultak annyit, csak állandóan a neten lófráltak és minden vackot megnéztek, ha kellett, ha nem. Sajnos, még mindig sok olyan fiatal van, aki az internet előtt tölti el az idejét semmittevéssel és a szülő ezzel nem is foglalkozik. 

  A regény sokkal jobb volt, mint az amerikai tinikről szóló könyvek többsége, azokban még annyi realitás sincs sokszor, mint ebben volt, pl. Pretty Little Liars, stb. Azok sokkal művibb vagy nagyon a tinik problémáira kiélezett könyvek, míg ebben sokkal felszabadultabb témák és humorosabb hangulat volt. Szerintem a Szent Johanna Gimi sorozat az egyik legjobb arra, hogy a gyereket rászoktassuk az olvasásra. (A 13 éves unokahúgom első könyve volt a kötelezőkön kívül  és ugráltam örömömben meg a gyerek nyakába is, hogy végre elkezd érdeklődni az olvasás iránt). 

  A szerelmi szálat majdnem kihagytam, pedig majd' megőrülök azért, hogy összejöjjenek. Cortez. Reni szavaival élve: Hát, hű! Cortezbe még én is belezúgtam volna tinikoromban, sőt volt nekem is, mint ahogy mindenkinek, egy Cortezem. Bár felnőttként már egészen mást nézek meg egy fiúban/férfiben és más lett az ízlésem is, de míg olvastam a könyvet és visszautaztam tinikoromba, Cortez volt az isten. :D Ma már nem bírom a "jól néz ki, de amúgy kissé buta" pasikat, de most Renivel együtt szurkoltam, hogy még sokáig álljon bukásra szerencsétlen gyerek, mert akkor lesz alkalmuk arra, hogy beszélgessenek. Reni alakja talán azért tetszett annyira, mert nagyon a régi önmagamra emlékeztetett, nekem is elkérték a házimat, még a Cortezem is, én is stréberebbek közé tartoztam, figyeltem, ahogy az Edinák egymás kezébe adják a Cortezem kezét és közben csak a korrepetálásokra számíthattam. Remélem, hogy itt meg is áll a hasonlóság és totál máshogy alakul a viszonyuk, muszáj, hogy ők egy pár legyenek. Rohanok is olvasni a következő részt, mert kifúrja az oldalam a kíváncsiság.

Miért olvasd el? Ha egy kicsit visszautaznál tinikorodba és nosztalgiázni támad kedved, figyelmedbe ajánlom a sorozatot. Nemcsak régi önmagadra, de régi barátaidra is rábukkanhatsz a könyvben, esetleg rég elfeledett emlékeket hozhat vissza. Ha gimis vagy, akkor is érdekelhet, hiszen hasonló dolgok történhetnek veled nap mint nap. Egy kicsit olyan, mintha beleolvasnál a padtársad naplójába.

Miért ne olvasd el? Ha nagyon távol áll tőled a gimis hangulat, nem fog tetszeni.

Ui.: Elvetemült fanoknak (bár nekik nem újdonság :D): Rebesgetik, hogy talán film is készül a sorozatból, de ez még a "hiszem, ha látom" stádiumban van. Addig viszont van már mindenféle Szent Johanna Gimi lógóval ellátott cucc, sőt, még szerepjáték is van a neten a rajongói oldalak és a hivatalos oldal mellett.

_________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Tetszett: szinte az egész.

Nem tetszett: Reni szüleinek karaktere és hülyesége kikészített.

Kedvenc: Szinte mindenki, de a top 3: Cortez, Reni és Virág (Virágon lehet nevetni a legtöbbet, nagyon eltalált karakter).

Kiadás: Ciceró, 2010

Oldalszám: 386 oldal
__________________________________________________________________

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...