Kelly Creagh: Enshadowed - Árnyék mélyén (Nevermore #2)

 A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából újra részesei lehetünk Kelly Creagh borzongató sorozatának, az Enshadowed - Árnyék mélyén c. második kötet által. Varen és Isobel ezúttal még mélyebbre merül Edgar Allan Poe életre kelt rémtörténeteiben. Furcsa álmokkal, fenyegető teremtményekkel és a híres Poe Köszöntővel kell szembenézniük. Ennek apropóján, kedves Olvasó, meghívunk, hogy tarts velünk, és lépjünk át együtt ebbe a veszedelmes álomvilágba. 2014. október 27-től háromnaponta egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről a három állomásos turné keretein belül, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is! 

Kelly Creagh: Enshadowed - Árnyék mélyén 

Miért pont ez? Nagyon tetszett az első rész és a függővég nem eresztett. 

Fülszöveg: Varen Netherst foglyul ejtette egy veszedelmes álomvilág – egy alattomos és sivár világ, ahol Edgar Allan Poe rémtörténetei életre kelnek. Isobel Lanley, akit furcsa látomások és Varen teremtményeivel terhes rémálmok gyötörnek, az egyetlen, aki megmentheti a fiút. Isobel tudja, hogy egyetlen reménye egy baltimore-i temetőben fekszik. E helyen, Edgar Allan Poe születésének minden évfordulóján kora reggel egy titokzatos idegen, a „Poe-köszöntő” teszi tiszteletét a legendás költő sírjánál. Csak a Poe-köszöntő ismeri az átjárót a két világ között. Hatalmas veszély leselkedik azonban Isobelre. Egy fehér lepelbe burkolózó, gonosz ősi szellem les rá, aki el akarja őt szakítani Varentől. Amikor végre rátalál a fiúra, rájön, hogy ő már nem az a csöndesen tűnődő fiú, aki valaha rabul ejtette a szívét, hanem egy sötét erő, hatalmas és ellenséges. Vajon Isobel legnagyobb szerelme a legádázabb ellensége is lesz egyben? 

Vélemény: Az első rész után szerencsére rögtön bele tudtam kezdeni a második részbe, így a függővég miatt nem idegeskedtem. Aztán olvasni kezdtem a második részt és csak pislogni tudtam, mint hal a vízben. A könyv elolvasása után úgy érzem, hogy ugyanott vagyok, ahol az első kötet végén. Mi volt ez tulajdonképpen? Változatlanul szeretem a sorozatot és azt a világot, illetve hangulatot, amit az írónő teremtett, de most már rájöttem, hogy a cselekmények leírásában nem jeleskedik. Szinte semmi se történt az egész regényben és egy kicsit sem jutottam közelebb a rejtélyek megoldódásához. Akár ki is hagyhattam volna a könyvet, hogy élből a harmadikra ugorjak. Többre számítottam, holott tisztában voltam vele, hogy a második kötetek mindig csak töltelékek. Reménykedtem benne, hogy az első kötet második részében felépített álomvilág most már nagyobb szerephez jut és többnyire ott fognak folytatódni az események. Reméltem, hogy lekopik ez az amerikai pomponlány fíling és Isobel összeszedi magát. Vártam a káoszt, az izgalmakat, a pezsgést, a delíriumszerű állapotot, a rémálmokat, harcokat, de ehelyett végig kellett asszisztálni Isobel nyűglődését. 

Varen ottragadt az álomvilágban és Isobel eldöntötte, hogy mindenáron ki fogja onnan menteni. Eszébe is jutott a megfelelő megoldás: el kell jutnia Baltimore-ba Poe sírjához, mert tudja, hogy Reynoldsot biztos ott fogja találni. A rejtélyes Reynolds pedig tudja az utat, ami az álomvilágba vezet. Nincs más dolga, csak felkutatni a férfit és rajta keresztül eljutni Varenhez. Annyi csak az akadálya az egésznek, hogy egyrészt ki kell várni a januári éjszakát, Poe születésnapját, másrészt a szobafogságból valahogy ki kell szabadulni és megtervezni az utat. Ehelyett Isobel mindent csinált, csak azt nem, amit kellett volna.

Isobel megint bebizonyította, hogy egy végtelenül ostoba karakter. Ott volt előtte a megoldás, egy ötlet, amiből csak kész tervet kellett volna csinálni és ideje is lett volna rá. Ehelyett jobbra-balra kínlódott, mint akinek leölték a családját és csak a kezeit tördelve sírdogált, a terv meg nem akart kibontakozni. Ha nincs Gwen, az új barátnője, aki gondolkodott helyette, akkor még mindig ott tartanánk, hogy Isobel ül az ágyában és pityereg Varen után. Hónapokig nem történt semmi, azon kívül, hogy Isobel szinte elveszítette a valóságérzetét. Ez valamennyire segített a történeten, mert sokszor én sem tudtam eldönteni, hogy abban a másik világban van vagy csak álmodik. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a valóság vagy csak álom. 

  Néha úgy hiszi, hogy Varen látogatja, de aztán rájön, hogy csak Pinfeathers szórakozik vele. Megjelenik egy titokzatos nő is, aki állandóan egy altatót dúdolgat és zongorázik mellé. De még ez sem ösztönzi Isobelt arra, hogy egy kicsit nyomozzon. Tátott szájjal várja a sült galambot és azt hiszi, hogy majd minden megoldódik magától. Azért volt számomra érthetetlen a karakter viselkedése, mert ha annyira szereti Varent, mint amennyire állítja, akkor ezerrel pörögnie kellett volna azon, hogy minél előbb megmentse. Az összes idejét és energiáját erre kellett volna áldoznia, ehelyett egy helyben toporgott és alig lehetett kibillenteni az álmodozásból és az emlékezésből. 

Eddig se kedveltem a karaktert, de most már rákerült a hatelist-emre. Az amit leművel a környezetével, főleg a családjával, botrányos. Hazudozik, átveri a szüleit, a testvérét, a barátaival sem akar semmit megosztani. Még akkor is harapófogóval kell mindent kiszedni belőle, amikor Gwen bizonyítja a segítőkészséget és beleártja magát a dologba. Isobel egyedül akarja megoldani az egész ügyet, miközben nem tesz semmit. Különös tehetsége van ahhoz, hogy maximális erőbedobással a lehető legminimálisabb eredményt érje el. Szegény Varen addigra megrohad az álomvilágban, mire Isobel odáig eljut, hogy felálljon az ágya széléről.  

  A több száz oldalnyi kínlódás után végre eljutunk oda, ahová már a könyv elején nem ártott volna eljutni, erre vége lett a könyvnek, megint csak függővéggel. Az írónő nagyon jó hangulatot tud teremteni és az álomvilágbeli képek piszok jók. A démonok és a szellemek is iszonyat jól sikerültek. Azt viszont nem tudom megemészteni, hogy hihetetlenül lassan és vontatottan történt mindent. Egy helyben toporgott a sztori és egyszerűen nem akart előrébb jutni. Olyan, mintha az írónő csak azzal foglalkozott volna, hogy ütős legyen a világ, azt fel is építette, mint egy makettet, de nem élnek és mozognak benne a karakterek. Az egész könyv mintha egy hosszú képleírás lett volna.

De azért voltak pozitívumok is, amik megmentették nálam a sorozatot. Brad például egy érdekes figura lett a baleset után és elvesztette az izomagy jellegét. Szinte alig szerepelt a könyvben, holott most lett volna érdemes többet írni róla. Pinfeathers és Gwen karaktere hatalmasat dobott a könyvön. Gwennek nagyon jó dumája van, a nevetés egy kicsit felrázta a hangulatomat. Pinfeathers pedig olyan lett számomra, mint Varen. A fiktív szerelmeim listájára nem került fel, de a legyünk haverok listára igen. Összetett és rejtélyes karaktere van. Nála se lehet eldönteni, hogy jó vagy rossz. A természetéhez tartozik, hogy hol gonoszkodik, hol pedig úgy tűnik, hogy jót tesz. Reynolds ugyanolyan rejtély maradt, mint eddig. Varen szinte nem is bukkan fel, amikor igen, akkor mintha nem is ő lenne. 

A hangulat, a világ és az álomvilághoz tartozó karakterek nagyon jól sikerültek. A halloweeni hangulathoz nagyon passzolt a könyv. Pinfeathers és Gwen karaktere külön meglepetés volt. Ebben a kötetben rájöttem, hogy nagyon bírom Isobel öccsét, Dannyt is. A sztorit, a cselekményt és Isobel karakterét viszont nem tudom értékelni. Egyedül a függővég az, ami megint felbosszantott annyira, hogy érdekeljen a harmadik kötet. Most már tudni akarom, hogy mi a megoldás, még akkor is ha nem számíthatok ütős lezáró kötetre az írónőtől. 

____________________________________________________________________________________  
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Pinfeathers, Gwen
Tetszett: a könyv világa
Nem tetszett: megint lassú az eleje
Fordító: Farkas János
Kiadó: Könyvmolyképző
Várható megjelenés: 2014.11.21. (Elit start: 2014.10.20.)
____________________________________________________________________________________  

Nyereményjáték 

Isobelt Varen elvesztése óta rémálomnak tetsző látomások gyötrik, ám felébredve mindössze mozaikdarabkákra emlékszik. A kirakós darabkái sehogy sem akarnak összeállni egy egésszé. Neked vajon sikerül megfejtened a rejtvényt?

Feladat: 

1) Minden állomáson találtok egy képet, aminek innen-onnan hiányoznak a darabkái. Találjátok ki, kit rejt az adott fotó, és a nevét írjátok be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. De vigyázzatok, ezek a rémálmok kiszámíthatatlanok. Meglehet, hogy a képek nem eredeti szögükben állnak. 

2) Ahhoz, hogy esélyetek legyen a könyvnyereményre, mind a három feladványt teljesítenetek kell! 3) Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz, valamint ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az e-mailben küldött értesítőre, akkor automatikusan új nyertest sorsolunk. 

 a Rafflecopter giveaway
____________________________________________________________________________________  

                                További állomások 

10/27 Always Love a Wild Book - Éber álom
10/30 Dreamworld - Playlist
11/02 Könyvszeretet
____________________________________________________________________________________  

Kelly Creagh: Nevermore - Soha már

Kelly Creagh: Nevermore - Soha már

Miért pont ez? A megjelenés óta szemeztem a könyvvel és Poe-mániás vagyok.

Fülszöveg: Isobel Lanley, a pompon lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varennel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra. Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a világ, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

Vélemény: Annyira szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de aggódtam egy kicsit, hogy ez nem fog összejönni. A ponpom lányokkal, meg az amerikai sulis sztorikkal már tele a padlás és kezdem utálni az ilyen sztorikat. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy ez a könyv is ilyen lesz, de azért sem adtam fel az olvasást. Nagyon is jól tettem, mert a vége iszonyatosan jól sikerült. Poe világa megelevenedett és a könyv hangulata borzongatós lett. Tökéletes halloweeni olvasmány volt. 

  A könyv elején szenvedtem egy kicsit, mert Isobel tipikusan az a lánykarakter, akiket helyből utálok. Tökéletes kis élet, tökéletes család, ő a suli legjobb csaja, a pompon lányok vezére, a pasija a focicsapatban játszik és természetesen ő is tökéletes. Ilyen ember egyszerűen nincs. Ezek mellé felszínes és sekélyes is, szóval buta, mint a tök. Brad, a pasija se egy IQ-bajnok, sőt! Borzasztó egy pasi, hiába néz ki jól. Sajnos mindvégig megmaradt Isobel butasága, de legalább a rózsaszín élete felborult, így egy kis emberséget találtam benne. Az is javított a helyzeten, hogy legalább nem nyávogta végig a könyvet.

  A sztori eleje, jelentős része akörül forog, hogy mekkora lúzerség, hogy Varennel, a suli egyik gótjával kell közösen házi feladatot csinálnia. Míg Isobel és a csapata a suli krémje, addig Varen a legalja réteghez tartozik. Suli után kell együtt munkálkodniuk a Poe-dolgozaton, így Isobel azon aggódik, hogy mit fognak szólni a körülötte lévők, hogy egy ilyen sráccal tölti az idejét. Nem is értettem, hogy ez miért is probléma. Nem titkos randikról vagy haverkodásról van szó, hanem egy kötelező házi feladatról. Nekem nem is kellett érteni és soha nem is fogom, de Isobel és a csapata látszólag értette. Brad, a barátja átment egy agyatlan dühöngő bikába és terrorizálni kezdte Varent, mintha nem egy háziról lenne szó, hanem a barátnőjének elrablásáról. Komolyan sajnálni kezdtem Varent, hogy ilyen hülyékkel van körülvéve. De sztoikusan tűrte a sok hülyeséget, hiszen nagyobb gondja is volt annál, minthogy egy pattogó hülyegyerekkel és egy ponpomlány társadalmi helyzetével foglalkozzon.

  Isobel lassan, hihetetlenül lassan, de elkezd megváltozni és ahogy egyre jobban megismeri Varent, egyre inkább eltűnik a rózsaszín köd az életéből. Néha már úgy tűnik, hogy kezd értelmes lenni. Javára vált, hogy egy kicsit több időt töltött Varen társaságában, mert legalább annyiban változott az élete, hogy felismerte mennyire felszínes és sekélyes barátai vannak és mekkora egy idióta Brad. Ez a lassúság levett valamennyit a könyv értékéből és nem is látom értelmét, hogy miért így írta meg Kelly Creagh a könyvet. Minek kell még mindig ezeket a sablonokat nyomni? Tényleg ekkora kultúrája van Amerikában a pompon-lányságnak, hogy egyszerűen muszáj minden sztoriba beleerőltetni? De az írónő kárpótolt, mert a könyv második felére kiderült, hogy igenis tud írni és hihetetlenül jó fantáziája van. 

  Varen karaktere és a könyv világa annyira jól sikerült, hogy megkapták a kedvenc jelzőt tőlem. Varen különc, okos, szarkasztikus humora van, egy kissé szociopata, érdekes és titokzatos figura. Felkerült a fiktív szerelmeim listára, ezért is kezdtem el aggódni, hogy mi fog vele történni és a szememet forgattam, hogy egy ilyen csajon múlik a sorsa, mint Isobel. Varen belső világa és a könyvbeli világ is melankolikus, sötét, veszélyes és izgalmas volt. Poe novellái tényleg megelevenedtek a regényben és külön élvezet volt a legismertebb sztorijait más formában olvasni. Sok idézet is belekerült a könyvbe, így aki nem ismeri annyira Poe munkásságát, az könnyen kedvet kaphat ahhoz, hogy elkezdje átrágni magát a novelláin és versein. Nagyon is érdemes, mert Poe is egy zseni volt és az élete is nagyon rejtélyes és érdekes volt. 

  A könyv második felében lévő leírásokat és képeket imádtam nagyon. Ettől vált az egyik kedvenc könyvemmé. Míg a könyv elején hátránynak éreztem, hogy az írónő ennyire körülményes és lassú, addig a könyv második felében már pozitív tulajdonságnak láttam, mert a másik világot, az álomvilágot is így írta le, ahol nagyon fontosak voltak a részletek. Szinte magam előtt láttam az egészet, mintha egy filmet néznék, minden annyira aprólékosan le volt írva és ez megalapozta a sötét hangulatot is. 

  A másik kedvencem, aki ugyan mellékszereplő, de fontos karakter, az Reynolds. Nagyon furcsa karakter, akinél nem lehet eldönteni, hogy ő most a jó vagy a rossz oldalon áll, és ez még a könyv végére sem derült ki, ahogy az sem, hogy tulajdonképpen ő kicsoda vagy micsoda. Sokszor úgy tűnt, hogy segít Isobelnek és Varennek is, máskor meg úgy tűnt, hogy átverte és kihasználta őket a saját céljainak elérése érdekében. Mindig csak magas, hosszú kabátos, kalapos alakja látszott, nagyon ritkán szólalt meg, ha meg is tette, akkor olyan rejtélyesen fogalmazott, hogy ezért kár volt bármit is mondania. 

  Érdemes elolvasni a könyvet, mert a fantasy része iszonyatosan jól sikerült. Az írónő remekül összegyúrta a mai modern világot Poe álomképeivel. Varen és Reynolds karaktere nagyon jól ellensúlyozta Isobel kritikán aluli karakterét. A könyvnek olyan függővége lett, hogy átverve éreztem magam, de szerencsére itt a második rész, így nem kell sokat várni, hogy kiderüljön még több rejtély erről a világról.

____________________________________________________________________________________  

Történet: 6/5 pontból

Kedvenc: Varen, Reynolds

Tetszett: az álomvilág

Nem tetszett: lassan indul be a sztori

Oldalszám: 528 oldal

Fordító: Farkas János

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenés: 2013

____________________________________________________________________________________