Ann Aguirre - Helyőrség (Razorland-trilógia #2)

  Rendhagyó retró turnéval jelentkezünk. Észrevettük, szegény Ann Agiurre mennyire elhanyagolt, ezért szeretnénk felhívni rá a figyelmet. Augusztus 27 és szeptember 8 között öt blogger népszerűsíti a Razorland-trilógiát. Érdemes lesz minket követni, mert a sok meglepetés extra mellett nyerhettek is a Fumax kiadó jóvoltából. 

Ann Aguirre - Helyőrség (Razorland-trilógia #2)

Miért pont ez? Az első rész nagyon tetszett. Kíváncsi voltam a folytatásra és a szereplők új életére a felszínen.

Fülszöveg: Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! – Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője 

  Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja. 

  Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az. 

  A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre… 

Figyelem! Az első részre spoilert tartalmazhat!

Vélemény: Ez a kötet is nagyon klassz lett, de egy kicsit másként. Bár az első résznek nem volt függővége, mégis úgy alakultak az események, hogy alig vártam a folytatást. A kis csapat elérte azt a bizonyos északi várost, ahol nagyobb a biztonság, az emberek önmaguknak termelik az élelmet, tenyésztik az állatokat, tehát az elképzelt idilli kisváros létezik. Ez a város a Megváltás nevet viseli, ide fogadják be a túlélők Fakóékat. A főhősök, leginkább Pikk, azonban nem számítanak arra, hogy itt sem minden fenékig tejfel. Pikk számára, aki eddig a föld alatt élt és akinek minden homályos és töredékes tudása az Egyetem enklávé időseitől származott, szinte minden újdonság és egyfajta kultúrsokkot is átél. 

  Míg a földalatti világban Pikk egy nagy becsben tartott réteghez, a vadászokhoz tartozott és felnőttként úgymond munkába állt, itt csak egy kislánynak számít, akinek szoknyát kell hordania, a háztartásban kell foglalatoskodnia és iskolába kell járnia. Hirtelen nevelőszülőket is kap, az Oaks családhoz kerül, ahol az anyuka mindig is vágyott egy lánygyermekre, de csak fiai lettek. Pikk tudja, hogy alkalmazkodnia kell az itteni élethez, hiszen megmentették őt, sokkal jobb körülmények közé került, nem kell nélkülöznie, éheznie és rettegnie. A barátaitól sem szakították el, az emberek, akik befogadták, rendesek vele. Még külön szobája is van, mégis valami nem stimmel. Pikk néha-néha végiggondolja, hogy mennyire szerencsés helyzetbe került, de a zsigeriben lévő vadászösztön és az eddigi neveltetése újra és újra mozgásra és nyughatatlanságra kényszeríti. Folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy mikor és hol tud hasznos lenni, azaz mikor tud harcolni, a többi elfoglaltság mind haszontalan. Amikor csak teheti, a várost körülvevő falon posztoló "katonákhoz", elsősorban Hosszúpuskához csatlakozik, hogy első kézből értesüljön a városfalon túli helyzetről és legalább lássa a korcsok vesztét, ha már ő nem tudja őket levadászni. 

  A kötet első része leginkább Pikk kettős érzéseiről és életéről szól, illetve az alkalmazkodásról és a berendezkedésről. Fakó a lovászmesterhez kerül, ott dolgozik és ott kap szállást. Kósza a kovácshoz kerül, Tegan pedig az orvoshoz, ahol gyógyászatot tanul. Úgy tűnik, hogy mindenki jó helyre került, együtt járnak iskolába, mégis Pikk magányosnak érzi magát. Eleinte azt hiszi, hogy mindenkit lefoglal az új élethelyzet, de hamarosan rádöbben, hogy Kósza kivételével mindenki kerüli őt. Kósza viszont ezerrel udvarol, amitől Pikk egyre kényelmetlenebbül érzi magát. Érdekes volt megfigyelni, hogy ebben a társadalomban hogyan fogadták a főhőseinket és a kis csapat hogyan tud beilleszkedni a közösség életébe. Pikk számára úgy tűnt, hogy Fakó és Tegan tud a legsikeresebben alkalmazkodni, Tegan már barátokat is szerzett az iskolában és itt tervezi a jövőt. Kósza is beilleszkedett a felszínen, de benne is ugyanúgy tombol a mehetnék és a harcolási vágy. Pikk viszont akármennyire is próbálkozik, nem tud beilleszkedni. Egy ilyen társadalomban ez számára szinte lehetetlen is. 

Megváltásban sok az idős ember, annyira idősek, hogy Pikk el se tudta képzelni, hogy ilyen életkort bárki is meg tud élni ebben a világban. De logikusan végiggondolva rájön, hogy az orvosi segítség, a megfelelő védelem és a bőség, főleg a táplálék terén, mennyire ki tudja tolni a várható élettartamot. A csodálata viszont hamarosan ellenszenvvé alakul át. Egyben puhánynak és óvatlannak tartja a város lakóit, a katonák sem önszántukból vagy lelkesedésből, hanem az elöljáró parancsára mennek a falhoz őrködni. Dühíti, hogy a város nem gondolkozik az erősebb védelmen, az őrjáraton, a korcsok fejlődő intelligenciáján. Dühíti, hogy iskolába kell járnia és felesleges dolgokkal kell az idejét töltenie, miközben tudna ő hasznosabb is lenni katonaként. De a város berendezkedése leginkább egy amish közösségére hasonlít, ahol ráadásul a vallás is nagyon fontos, így istentelen bűn egy lánynak nadrágot viselnie, fegyvert használnia és harcolnia. 

Pikk jó viszonyt ápol Hosszúpuskával, így amikor nyári őrjáratra lehet jelentkezni, az ő támogatásával bekerül abba a csapatba, amelyik a földműveseket kíséri ki a városfalon túli földekre. Pikk ráeszmél, hogy a korcsok nemcsak sokkal okosabbak, mint hitte, de készülnek is valamire, így szorgalmazza a nagyobb védelmet, de senki sem hallgat rá. Akkor változik meg kissé a helyzet, amikor a korcsok feldúlják a földeket és a téli táplálékforrás így veszélybe kerül. Innentől vált át a regény még izgalmasabbra, ugyanis a legtöbb esemény a városfalon túl történik. A regény második felében átélt kalandokból kiderül, hogy a korcsok inkább hasonlítanak az emberekre, mint az állatokra és valami nagyon, de nagyon nem stimmel azokkal az elméletekkel, amik az emberek között keringenek. 

 Nagyon élveztem a második kötet olvasását is, mert egyre több minden derül ki a korcsokról és ráébresztett arra, hogy itt nagyobb balhé is lesz, nemcsak egy kisváros tragédiája. Érdekes volt, hogy az írónő egy olyan közösséget választott helyszínnek, ami az amish közösségekre hajaz. Pikk ezáltal megismerhette az olyan fogalmakat, mint vallás, növénytermesztés, állattenyésztés, család, udvarlás, házasság. Megtapasztalhatta, hogy milyen is lehetne egy normális élet, ha nem is a modern korban (autó és telefon, elektronikus eszközök, stb. nincsenek), de egy jobb életkörülményeket biztosító világban, mint ami a földalatti életében volt. De az emberek nagyon nehezen változnak, Pikk pedig különösen, hiszen a vadászösztön hajtja, más neveltetése volt, egyszerűen nem tud azonosulni a várossal. Néha-néha elcsábul, legfőképp érzelmileg, így kapunk egy-két romantikus jelenetet is, de gyökeresen nem tud megváltozni. Nemcsak azért bosszantja az iskola, mert szinte minden új neki és ismeretlen, hanem azért, mert nem látja értelmét másnak, csak a túlélésnek. A város lakóinak pedig fogalma sincs arról, hogy ők miket éltek át és miért nem tudnak beilleszkedni, ez folyamatos konfliktusforrás. 

  Érezni lehetett, hogy az írónő sok dolognak utána járt és kutakodott, hogy még élethűbb társadalmat és helyszíneket tudjon megalkotni, a könyv végén lévő szerzői jegyzetben ezt meg is jegyzi és még plusz érdekességeket ír. Én végig úgy éreztem, hogy az elvakult fajta kereszténység az uralkodó vallás a városkában (az elöljáró feleségének viselkedése erre utalt), de az írónő kihangsúlyozta, hogy egyik vallás mellett sem akarta letenni a voksot, csak magát a vallást akarta kihangsúlyozni, mint fontos elemet. Ez is egy plusz érdekesség volt a regényben, mert eddig Pikk számára a vallás megléte teljesen ismeretlen volt. A lenti idézetgyűjteményben olvashatjátok az általános vélekedését.  

  Valahol aranyosnak tartottam Pikk botladozását ebben az új életben, a tapasztalatlanságukat a szerelemben, de a szerelmi háromszög zavart, és ahogy Pikk is, én is alig vártam, hogy rendeződjön a helyzetük. A városi lét, az idilli családi élet nem volt nekik való, karakteridegen volt a számomra is. Azt vártam, hogy menjenek és harcoljanak, járjanak utána annak, hogy mi történt a világban, mik azok a korcsok, hogy lehet megállítani a terjedésüket, hogyan lehetne normalizálni a világot. Nem csalódtam a csapatban és az írónőben, mert valami elkezdődik, a főhősök elindulnak, de hogy mi lesz az út végén, azt csak a harmadik kötetből fogom megtudni. 

   Alig várom már, hogy mindenre fény derüljön. Leginkább azt várom, hogy az írónő által felépített világot a maga teljességében lássam. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a megoldás, hogyan zárul a trilógia. Ez egy intelligensen megírt sorozat, mellőzi a tiniknek szóló regényekre annyira jellemző hebrencskedést, a buta és életképtelen karaktereket, illetve a sablonokat. Nemcsak a tárgyakat és eszközöket mutatja be úgy Pikk számára, mintha egy újszülött lenne, hanem az első szerelmet is, így az esetlen szerelmi háromszög ellenére is friss és egyedi az érzelmi szál. 

Itt kedvezményesen megrendelheted a trilógiát!

____________________________________________________________________________________  
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: az Oaks család, Hosszúpuska, Fakó
Tetszett: a kis közösség, a stílus
Nem tetszett: a szerelmi háromszög
Fordította: Gálla Nóra
Oldalszám: 334 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó

____________________________________________________________________________________ 

Blogturné extra 

Idézetek

Az iskoláról

"Nem vagyok renegát, mormoltam magamban. És fölösleges sem vagyok. Egy vadász idegeit nem kezdi ki egy maroknyi taknyos kölyök. [...] Az itteniek megmentettek a haláltól, de cserébe elvették a szabadságomat - én legalábbis így éreztem."

A vallásról

"Mint utóbb kiderült, ilyenkor egy láthatatlan lényhez intézi a szavait, aki odafent lakik a felhők fölött, és - állítólag - onnan vigyáz ránk. Arra gondoltam, hogy rettentő hanyagul végezheti a munkáját ez a felhőjáró valaki, de megtartottam a véleményemet, mert nem akartam megbántani Oaks mamát. A dolgok jelenlegi állását tekintve a teremtője inkább a korcsokra vigyáz, mintsem az emberekre."

"Vajon hogy érti azt, hogy 'a Teremtő kedvében járni'? És egyáltalán: miért törődne a teremtőjük az egész nevetséges bolhacirkusszal?"

"Ezek szerint, állapítottam meg magamban kissé szomorúan, alapjáraton olyan barátságos szoktam lenni, mint egy meztelen késpenge a sötét sikátorban."

"- Az emberek szeretik tudni, hogy mi miért történik. Ha nem jönnek rá a válaszra, inkább kitalálnak valamit, mert úgy érzik, hogy a rossz magyarázat is jobb a semminél."

"Selyem egyszer azt mondta, hogy a félelem a barátom; akkor leszek bajban, ha már nem félek semmitől."

"- Nem ölhetsz meg mindenkit, aki csúnyán néz rám - jegyeztem meg.

- Miért nem? - dünnyögte.

- Mert ezzel azt sugallod, hogy én vagyok a gyenge pontod; ha valaki ártani akar neked, akkor engem használ majd."

____________________________________________________________________________________ 

 Nyereményjáték 

  A Razorland Korcsai tulajdonképpen zombinak is nevezhetőek. Összegyűjtöttünk nektek olyan szereplőket és írókat, akiknek köze van ehhez a témához, nincs más dolgotok, mint az ő nevüket beírni a rafflecopter megfelelő sorába. Három szerencsés nyertes pedig gazdagabb lesz egy-egy Menedék példánnyal a Fumax kiadó felajánlásából. 

Hősnőnk nem is igazán akar élni. Semmit nem talál az életben, ami kicsit is boldoggá tenné. Pont kapóra jön az apokalipszis, de mégsem teheti kockára öt társa életét, akivel együtt maradt a gimiben.

 a Rafflecopter giveaway

____________________________________________________________________________________ 

 További állomások 

08/27 Bibliotheca Fummie 
08/29 MFKata gondolatai
08/31 Deszy könyvajánlója 1 
09/02 Deszy könyvajánlója 2 
09/04 Könyvszeretet 1
09/06 Dreamworld 
09/08 Könyvszeretet 2
____________________________________________________________________________________  

Ann Aguirre - Menedék (Razorland-trilógia #1)

  Rendhagyó retró turnéval jelentkezünk. Észrevettük, szegény Ann Agiurre mennyire elhanyagolt, ezért szeretnénk felhívni rá a figyelmet. Augusztus 27 és szeptember 8 között öt blogger népszerűsíti a Razorland-trilógiát. Érdemes lesz minket követni, mert a sok meglepetés extra mellett nyerhettek is a Fumax kiadó jóvoltából. 

Ann Aguirre - Menedék (Razorland-trilógia #1) 

Miért pont ez? A trilógia itt csücsült már a polcomon hívogatva, de sose jutottam el odáig, hogy belekezdjek. Fummie nagy rajongója a sorozatnak, így felvetette, hogy mi lenne, ha retró turnét indítanánk. Naná, hogy jelentkeztem! 

Fülszöveg: A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni. 

  Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. 

  Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel. 

  Köszöntünk az apokalipszisben! 

Vélemény: Bevallom, hogy nem szeretem a zombikat és a zombis történeteket, talán mert nem annyira misztikusak számomra, mint például a vámpírok vagy a vérállatok, nincs is mögöttük olyan meseszerű mitológia, mint a tündéreknél vagy boszorkányoknál. A zombik valahogy modernebb "vívmányok" és állandóan az van előttem, hogy ők olyan emberek, akiket megfertőzött egy vírus vagy valamilyen mutáción estek át, akár létezhetnének is a jövőben, míg a többi misztikus lény marad a fantázia világában. Nem is a zombik vagy zombiszerű lények miatt vettem meg a sorozatot, hanem az apokalipszis miatt. Nagyon szeretem az apokaliptikus elméleteket, az elképzelt világot és az olyan sztorikat ahol a túlélés a cél, ahol egyfajta alternatívát mutatnak be a túlélésre. Nem mintha készülnék az apokalipszisre, reményeim szerint az én életemben nem is fog megtörténni, de attól még érdekesnek tartom a témát. Néha beleszaladok olyan cikkekbe, amik pár évtizeddel előrejelzik, hogy milyen lesz a világon a politika, a társadalom, a gazdaság, az egészségügy, a technika és a tudomány helyzete. Bár a legtöbbjük hajmeresztő dolgokat is leír és elég szélsőséges eseteket vázol fel, sosem tudni, hogy egy rossz irányba tartó tendencia végül nem okoz-e tényleg maradandó károkat és nem fordul-e a tetejére a világ. Ha már felvázolnak ilyen helyzeteket, problémákat, akkor szeretem a megoldásokat is elolvasni, illetve szeretek olvasni a feltételezett reakciókról és arról, hogy az embereknek mi lenne a válasza a saját maguk által létrehozott problémára. Az apokaliptikus regények pont ilyenek: felvázolnak egy tönkrement jövőt, mesélnek a kiváltó okokról, majd a megváltozott helyzetben lévő életről, mesélnek az emberek reakciójáról, a hatásról, majd végül a túlélésről és a lehetséges problémamegoldásról.

  Ahogy ezt a bejegyzést írom, már túl vagyok a második köteten is, így már bátran ki merem jelenteni, hogy Ann Aguirre egy nagyon klassz apokaliptikus sorozatot hozott össze, nem is értem, hogy film miért nincs még belőle, és azt sem, hogy miért nem lett belőle akkora nagy durranás, mint az Éhezők viadalából. Számomra ez a világ sokkal jobban ütött, az írásmód, a stílus és a történetvezetés sokkal gördülékenyebb és pörgősebb volt, ráadásul a karakterek is szerethetőbbek. Szerintem Pikk érdekesebb, mint Katniss, legalábbis nem annyira idegesítő. Az tény, hogy más az elképzelés a két sorozatban, itt zombiszerű lények is vannak, de az alapelv azonos: túlélés egy tönkrement jövőben. Abban is más, hogy míg az Éhezők viadala egy nagyobb társadalmat mozgat meg, addig Ann Aguirre sorozata egy kisebb, néhol mikroközösség életén keresztül mutatja be a világot. Számomra ez adta az egyik legfőbb különlegességét a sorozatnak és a trilógiához kapcsolódó mottóm az lett: a tudás hatalom. Az elején még csak Pikk és a föld alatt alagutakban élő kis közösség, Egyetem életét látjuk, majd előrehaladva egyre jobban kitágul a világ és egyre nagyobb léptékben látja át az olvasó, hogy milyen állapotok uralkodnak. Jóformán a semmiből indulunk el Pikkel, majd egyre több információt és tudást halmozunk fel vele együtt, így ismerjük meg a világot. Már alig várom, hogy a harmadik részt is elolvassam, mert ott fog igazán kiteljesedni ez a világ és talán ott lesz a megoldás is.

  Az alaptörténet szerint a Föld felszínén ellehetetlenült az élet, így a kevés túlélő a földalatti életre rendezkedett be. A felszín alatti alagutakban kisebb közösségek jöttek létre, elenyésző számban. Pikk az egyik ilyen enklávéban él, mely az Egyetem nevet kapta. Minden egyes kis közösség saját szabályok szerint él, más normák alakultak ki, egyedüli közös bennük talán az, hogy a húsra, így emberekre is vadászó Korcsok elől menekülnek és próbálják magukat megvédeni, miközben élik az életüket. Viszonylag jó védettséget sikerült kialakítaniuk, így nem kell annyira a támadástól tartani, ráadásul a Korcsok buták, mint a tök, így könnyen távol lehet őket tartani. Azonban szükség van a kereskedésre az enklávék között és húst is kell szerezni vadászat útján, ezek miatt viszont ki kell menni az alagutakba, így elkerülhetetlen a Korcsokkal való találkozás.

  Pikk közösségében ezt a feladatot a vadászok végzik, ők a hősök és a leginkább becsben tartott rétegei a társadalomnak, így érthető, hogy a főhősnő miért ezt az utat szeretné választani. Adottságait tekintve lehetne nemző is, akiknek tulajdonképpen csak az utódlás a feladata, de vadász lesz. Társul kapja Fakót, aki a pletykák szerint a felszínről érkezett, ezért valahol egy kakukktojás a kis közösségben. A közös munka során ki is derül Pikk számára, hogy miért is nem tudott a srác beilleszkedni. Míg Pikk elvakult híve Egyetem szabályainak és az idősek (itt kb. max 25 évesek) által létrehozott törvényeknek, addig Fakó gyanakvóbb természet és tapasztaltabb is, mint a közösség bármelyik tagja. Sokkal többet tud, mint amit bárki más, pusztán túlélésből hallgat. A fő konfliktust is ez adja közöttük. Pikk önkéntelenül is felismeri, hogy valami nem stimmel azzal a világnézettel, amit Egyetem képvisel és érzi, hogy Fakó többet tud, mint amennyit megoszt vele. Ez a gyanakvás indítja el Pikket a változás útján, illetve az egyre több hátborzongató eset, aminek szem- és fültanúja lesz. Amikor feladatul kapják, hogy menjenek el a szomszédos enklávéba, Nassauba és odaérvén azt látják, hogy a Korcsok a semmivel tették egyenlővé a közösséget, akkor Pikkben átkattan valami. Gyanítani kezdi, hogy a Korcsok okosabbak, mint hitték és az esetből le kellene vonni a tanulságokat: ideje lenne jobban felkészülni, hogy meg tudják magukat védeni. Az idősek azonban nem hisznek neki. Szívesen olvastam volna arról, hogy végül hogyan is jár pórul a közösség, mert nem hallgatott Pikkre, de nem volt rá lehetőség, mert Fakó és Pikk a száműzetés útjára léptek, majd felkerültek a felszínre, ami állítólag élhetetlen.

 A földalatti világban szigorú szabályok voltak és mindenkinek megvolt a maga feladata. A közösség tagjai nem kérdőjelezték meg az idősebbek döntéseit. A közösség tagjai feltételezhetően gyorsan cserélődtek, hiszen a rossz életkörülmények miatt a maximális életkor a húszas évekre tehető, így a felszíni világról és a "történelmi" eseményekről egyre hiányosabb volt a tudás. Nem tudtak megnevezni hétköznapi tárgyakat, a járművek léte, mint például a repülő is nevetséges fantáziának tűntek. Mindenki azt ismerte, ami megtalálható volt az alagútban. Talán az idősebbek voltak tudatában néhány használati tárgy mibenlétének vagy a múltnak, de ők is korlátozottan adták át a tudást. Nem is volt fontos ezzel foglalkozni, mert a túlélésért küzdöttek. Egy nemzőnek például, akinek az volt a feladata, hogy gyerekeket nemzzen, vagy világra hozza őket, inkább a szerelem dolgaiban kellett jártasnak lenni, egy vadásznak pedig a harcokban. A tudás így nagyon szűkkörű volt, illetve teljesen más, mint a ma emberének. A család intézménye sem létezett a klasszikus formájában, gyakran az sem volt világos, hogy kik a szülők. A nemzők mindenki gyerekét közösen nevelték, majd a névadás szertartása után (kb. 14-15 éves kor) a gyerekek felnőtté váltak és kiléptek a vakarcskorszakból. Vadászok lettek vagy nemzők, vagy szakácsok vagy gyógyítók, stb. A birtoklás sem létezett, minden a közösségé volt, ha valaki talált valamit, akkor köteles volt jelenteni. Pikk itt nőtt fel, így neki ez jelentette a világot, megszokta a vadász gondolkodást és ezeket a szabályokat. A felszínen azonban egyfajta sokk érte.

  Amikor a felszínre kerülnek, Pikk előtt kinyílik a világ. Nem csak arra jön rá, hogy az idősek hazudtak mindenkinek vagy talán még ők sem tudták az igazságot, hanem arra is, hogy mennyire nem működőképes a földalatti élet. Eleinte sokkolja minden: a lerobbant és rozsdás járművek (ezek szerint léteztek autók és repülők), a nagy tér teljesen összezavarja, mert az alagutak szűkösségéhez volt hozzászokva. A napfényt annyira élesnek érzi, hogy egyenesen retteg tőle, az első esőnél pedig azt hiszi, hogy az lemarja róla a bőrt is, hiszen ezt tanították. Míg odalent annyira magabiztos volt, addig a felszínen teljesen elveszettnek érzi magát. Fakó a segítségére van, hiszen neki vannak még emlékei a felszínről. Igazán itt kedveltem meg mindegyiküket. Pikk először egy beképzelt és tudálékos lánynak tűnt számomra, Fakó meg egy sérült és lázadó idegennek. A felszínen azonban Pikk jobban megtört és rájött, hogy iszonyatosan sokat kell még tanulnia a világról és minden, amit eddig tudott, az egyenlő a nullával. Fakó pedig jobban megnyílik és még emberibbé válik. A múltjáról is több minden kiderül: a leglényegesebb, hogy a halott édesapja szerint északon vannak olyan emberi közösségek, amik biztonságban és jólétben élnek. Ide próbálnak meg eljutni. Ezt a vállalkozást azonban sok minden nehezíti: a felszínen élő kegyetlen gyerekbandák, a természeti adottságok (Pikk nem szokott hozzá a napfényhez, hóval és hideggel sem találkozott) és a bizonytalanság, hogy egyáltalán tényleg létezik-e az az idilli hely. A legfontosabb pedig, hogy a Korcsok nem csak a föld alatt, hanem a felszínen is jelen vannak és egyre hátborzongatóbb a viselkedésük. Mintha okosak lennének.

  A regény első fele a mikroközösség és a tudatlanság miatt nagyon érdekes volt, de nem tartottam még annyira izgalmasnak. A világ és a regény akkor varázsolt el, amikor a felszínre kerültek a főhősök és még két szereplő csatlakozott hozzájuk. Ahogy Pikk is, úgy mi is tömegével kapjuk az információkat, de nem emészthetetlenül. Míg nekem nem volt újdonság a napfény és az autók, addig Pikknek szinte minden az és mint egy újszülött, úgy csodálkozik rá a világra. Szinte éreztem a kétségbeesést ami Pikken eluralkodott, meg is sajnáltam őt. Akkor kezdtem el felnézni a karakterre, amikor a kezdeti sokk után elkezdett dolgozni azon, hogy minél gyorsabban alkalmazkodni tudjon és célirányosan végigmenjen az úton észak felé, miközben védi a csapatot. Gyűjtötte az információkat, feldolgozta, megemésztette, majd a magáévá tette a tudást, miközben a vadászösztöneit nem hagyta kihunyni. Az írónő nagyon szépen írta le, hogy milyen lehet elsőként megtapasztalni a dolgokat, mint pl. az első napkelte, az első havazás, az első ételkóstolás (a cseresznyés jelenet az egyik legjobb). Az a folyamat is érdekes volt, hogy ami Pikk számára ismeretlen volt, azt a lány a saját szavaival próbálta meghatározni, így lett a kapucniból "pótszövet".

  A legnagyobb érdekesség még az érzelmi szál alakulása. Mivel a földalatti világban a szerelem és a gyereknemzés nem volt engedélyezett, az csak a nemzők kiváltsága volt, a család intézménye sem, illetve a kizárólagosság sem, így Pikket az érzelmek nem is foglalkoztatták. Mondhatom azt is, hogy az érzelmi intelligenciája egyenlő volt a nullával. Vadászfejjel gondolkozott, a túléléssel volt elfoglalva, de közben már megjelentek nála az érzelmek, mint pl. a ragaszkodás, a kötődés, a bajtársiasság, a barátság és lassan a szerelem is, bár az utóbbinak még nem volt tudatában. Az egyik legjobb példa erre az érzelmi zűrzavarra, amikor Pearl-t, Fakó apjának egyik barátját kéne megmenteniük. Pikk akkor eképp gondolkozik:

"Fakó az apja miatt akarta megmenteni régi barátját. Az ő esetleges elvesztése legvégső esetben elfogadható volna számomra. Tegant viszont nem hagyom. Mi mentettük meg, nem engedem, hogy visszakerüljön oda."

 Tetszett az a folyamat, ahogy lassan kialakul a szerelem, viszont a szerelmi háromszög nem kellett volna. Sokkal szebb lett volna hagyni, hogy a két páros között alakulgasson, hiszen mindegyiküknek ez ismeretlen érzés volt addig, megvolt bőven a szépsége. Bájos volt az esetlenség is. Szükségtelennek éreztem a háromszöget, mert enélkül is bőven volt konfliktus a regényben.

Bár nem volt függővége a regénynek, már alig vártam, hogy folytassam a sztorit, mert a világ nagyon egyedi és borzasztóan érdekes. Annyira nem volt horrorisztikus és nem is rágtam le mind a tíz körmöm, mégis magával ragadott és lekötött a regény. Járatni kezdtem az agyam, hogy mi is van ebben a világban, mi történhetett és hová vezet ez az út. Pozitívumként említem meg még a stílust és/vagy a fordítást. Nagyon tetszett a szép megfogalmazás és az olyan szavak, kifejezések használata, ami a YA regényekre sajnos már nem annyira jellemző, pedig nem ártana használni ezeket, szép a magyar nyelv. Példa: az ajtó megvetemedett.

 Aki szereti az apokaliptikus történeteket annak mindenféleképpen ajánlom! Itt bele is olvashatsz!

Itt kedvezményesen megrendelheted a trilógiát! 

____________________________________________________________________________________    Történet: 5/5 pontból

Tetszett: a stílus
Kedvenc: Fakó, Pikk
Fordította: Benes Attila
Oldalszám: 274 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó

____________________________________________________________________________________  

 Nyereményjáték 

  A Razorland Korcsai tulajdonképpen zombinak is nevezhetőek. Összegyűjtöttünk nektek olyan szereplőket és írókat, akiknek köze van ehhez a témához, nincs más dolgotok, mint az ő nevüket beírni a rafflecopter megfelelő sorába. Három szerencsés nyertes pedig gazdagabb lesz egy-egy Menedék példánnyal a Fumax kiadó felajánlásából. 

Senki sem gondolta volna, hogy egy zombit szeretni is lehet. Maga R is meglepődik, amikor változást észlel magában. És ahogy megpillantja ...-t, új érzések ébrednek benne. (A könyvből, melynek szereplőjét keressük, film is készült!)

a Rafflecopter giveaway

____________________________________________________________________________________  

 További állomások 

08/27 Bibliotheca Fummie
08/29 MFKata gondolatai
08/31 Deszy könyvajánlója 1
09/02 Deszy könyvajánlója 2
09/04 Könyvszeretet 1
09/06 Dreamworld
09/08 Könyvszeretet 2
____________________________________________________________________________________   

Anthony Ryan - A várúr (Hollóárnyék #2)

  Ezúttal ismét messzire kalauzolunk titeket. Meg sem állunk egészen az Egységes királyságig. Emlékeztek még Vaelin Al Sornára? Kedvenc testvérünk a Hatodik Rendből visszatért. 

  Tartsatok velünk augusztus 11-étől a három állomásos miniturnén, és megtudhatjátok, milyen kalandokba keveredett ezúttal Vaelin A várúrban! 

  A Fumax kiadó jóvoltából pedig még nyerhettek is! 

Anthony Ryan - A várúr (Hollóárnyék #2)

Miért pont ez? Az első részt nagyon szerettem, így nem volt kérdés, hogy folytatom-e a sorozatot.

Fülszöveg: A hatalmas sikerű fantasy debütálás, A vér éneke New York Times bestseller folytatása! 

  Hazatérése után Vaelint az új király kinevezi az Északi Végek várurának. A megfáradt harcos azt reméli, végre békére lelhet ezen a kietlen, fagyos vidéken, távol a királyság hazugságaitól és intrikáitól. Ám a vér énekével megáldottak nem élhetnek csendes életet. Sok ellenség elhullott Janus király háborúiban, de nem minden legyőzött halt meg, így Vaelin célponttá válik, nem csak azoknak, akik bosszúra szomjaznak, hanem azok számára is, akik tudják, mire képes. 

  A Hit alapjai megrendültek, a királyságban egyre többen beszélnek nyíltan uralkodóváltásról. A vér éneke felbecsülhetetlen segítőtárs az ilyen vészterhes időkben, de használója az igazi hatalom töredékét birtokolja csak azokhoz képest, akik ismerik titkait. Valami ugyanis a királyság ellen vonul, valami, ami szörnyű erőknek parancsol, és Vaelinnek rá kell ébrednie: a végső megsemmisüléssel szembenézve még a legkelletlenebb kéz is kész kardot rántani. 

„Lényegében 2014 legjobb hősi fantasyje” Fantasy Book Critic 

Vélemény: Tavaly nagyon megszerettem az első részt, A vér énekét és már nagyon vártam a folytatást. Akkor még ismerkedtem a műfajjal és rájöttem, hogy ez nekem tetszik, szeretnék még többet is olvasni, főleg Anthony Ryantől. Idén megjelent a folytatás és izgatottan kezdtem bele a második részbe, vártam az első rész okozta katarzist, aztán pedig meglepődtem. Egyrészt azért, mert ennek a kötetnek egy kissé másabb a stílusa, másrészt azért, mert rádöbbentem, hogy rengeteget felejtettem az első rész óta. Az első kötet hangulatának lenyomata bennem volt még és emlékszem, hogy mennyire élveztem az olvasását, de ahhoz, hogy követni tudjam az eseményeket, fel kellett frissítenem egy kicsit a memóriámat. Egy idő után feladtam, mert már majdnem elolvastam újra az első részt, mire rájöttem, hogy tulajdonképpen annyira más a folytatás, hogy nagyon nincs szükségem az előzetes ismeretekre, ráadásul egy idő után úgyis belerázódik az ember és visszatérnek a fontos dolgok. A meglepetés és a kisebb hibák ellenére személy szerint jobban szerettem a második kötetet, mint az elsőt. De nézzük, hogy miben is más a második rész, ami meglepett.

 Az egyik a váltott szemszög, ami egy kicsit rendezettebbé tette számomra a történetet. A keret - Verniers elbeszélései - ugyanúgy megmaradt a részek elején, ami lehetővé tette, hogy más aspektuból is megismerjük a sztorit. A részeken belül pedig egy-egy szereplő szemszögén keresztül követhettük az eseményeket, még jobban átlátva a helyzetet. A régi szereplők közül páran felbukkannak, mellékszereplők válnak fontosabbá és kerülnek előtérbe, illetve új szereplők is megjelennek. Eleinte problémás volt számomra, hogy ki kicsoda és nehezen vettem fel a fonalat, de egy idő után azt vettem észre, hogy teljesen magával sodor a történet és mindegyik szereplő szemszögét sajnálva hagytam ott a következő szereplőéért. 

 A másik ami miatt új élményt okozott ez a rész, hogy sokkal több volt a női szereplő, ráadásul a keményebb fajtából. A karakterek is sokkal közelebb kerültek hozzám, mint az első részben. Akkor túl sok embert kellett figyelemmel kísérni és kevéssé tudtam annyira kötődni a karakterekhez, mint ennél a résznél. Vaelin útja az egyik szemszög, a régi testvérek közül Frentist láthatjuk többet, míg a többiek háttérbe szorulnak. Ezen kívül fontossá vált és önálló szemszöget kapott Lyrna hercegnő, új szereplőként pedig feltűnik Reva a fiatal, vakhitű lány, aki Vaelin mellé szegődik. Vaelin és Reva szála egy darabig ugyanazon az úton halad, később, ahogy elválnak egymástól, Reva önálló történeti vonalat kap. 

  A karakterek, illetve a világ kidolgozottsága a legnagyobb erőssége a regénynek, míg a történeti szál egy kissé gyérre sikeredett, amit sajnálok is meg nem is. Sajnálom, mert több izgalomra és történésre vágytam volna, ami előrébb viszi a főszálat, de közben meg nem is sajnálom annyira, mert így lehetőségem volt jobban belelátni abba a világba, amit az író megalkotott és a karaktereket is sokkal jobban meg tudtam ismerni, ezáltal közelebbinek éreztem őket. Karakterfejlődés is végbe megy, főleg Revánál és Lyrnánál, amit mindig is nagyon szerettem a regényekben. Lyrna bár eleve nem egy kis kényes hercegnő volt, nagyon is kemény nővé válik a regény során, nem is csoda, hiszen rengeteg megpróbáltatáson esik át, amik miatt rákényszerül arra, hogy istenigazából a saját lábára álljon. Reva, a buzgó és vakhitű kislány pedig érett nővé válik. Reva küldetése az volt, hogy a hitet követve meg kell ölnie Vaelint, azoban ez nem olyan egyszerű, hiszen mégiscsak egy hősről van szó, aki birtokolja a vér énekének képességét is. Vaelint ekkor kedveltem meg igazán, mert ahelyett, hogy megölte vagy elzavarta volna a lányt, bölcsen tanítani kezdte és egyengetni kezdte az útját. 

  Vaelin az első kötet epikus háborúját túlélve vándorló életmódba kezdett, ekkor találkozott Revával. Egy darabig együtt folytatják útjukat, majd elsodorja őket egymástól a sors. Egy véletlen folytán Vaelinnek felajánlanak egy lehetőséget, amit el is fogad. Északi Várúr lesz, a vér éneke ugyanis azt duruzsolja, hogy ott a helye, ebben a pozícióban. Itt megtalálhatja majd elveszett testvérét, Frentist is. Frentis keresése azoban másodlagossá válik, miután felbolydul az egész világ és nagy háborúra készül. Vaelin bár egy kissé belefáradt a harcokba, az északiak vezetőjeként, a barbár népek szövetségével felkészül arra, hogy talán élete legnagyobb harcát kell megvívnia egy olyan hatalommal, ami nem emberi. Vaelin szálán a mágia és a vér énekének képessége jobban előtérbe került, nagy örömömre, ugyanis ezt hiányoltam a legjobban az első részből. Más képességgel rendelkező szereplők is és másfajta képességek is felbukkannak, ezáltal varázslatosabb lett ez a rész, mint az első.  

  A legjobban Frentis és Lyrna szálát kedveltem, annak ellenére, hogy Vaelin volt az egyik kedvencem annak idején. Vaelint most egy megfáradt, gyengülő és öregedő embernek éreztem a hatalma mellett is. Frentisben sokkal több erőt éreztem, még úgyis, hogy egy nő rabszolgája lett, aki magához kötötte. Az ő szála volt az egyik legérdekesebb. Az első kötet epikus harca után Frentis rabságba esett és mindennap harcra kényszerítették, emellett embertelen körülmények között tartották.  Évek múltán kiszabadult, de cseberből vederbe esett, ugyanis rabszolga maradt, csak másként. Egy titokzatos hatalommal rendelkező nő az akaratával (mágiával) irányítja saját kénye-kedve szerint, vándorlásra és gyilkolásra kényszerítve őt. Elég sokáig nem derül ki, hogy a nő ki is valójában és miért kényszeríti gyilkolásra Frentist, illetve miért pont ezek az emberek az áldozatok. Frentis folyamatosan próbál szabadulni a fogságból, még azt is megkísérli, hogy szerelmet tettet a nő iránt. Ez a nő nem normális, egyáltalán nem az, így elég érdekes párbeszédek és események alakultak ki miatta.

Összességében én jobban szerettem a második részt, mert több volt a mágia, közelebb kerültem a karakterekhez, nagyon megkedveltem a szereplőket, jobban átláttam azt a világot, amit az író megalkotott, de azért hiányzott egy kicsit több izgalom. A rengeteg menetelés, leírás és jelentéktelennek tűnő esemény a harcok és az izgalom rovására mentek. Ettől függetlenül élveztem a "vége" harcot, a függővég pedig eléggé ütött. Most már még jobban kíváncsi vagyok a befejező kötetre, hogy vajon milyen meglepetéseket tartogat még az író és szeretném végre megtudni, hogy mi a fene folyik itt, mi lesz Anthony Ryan világának a sorsa és legfőképpen a szereplőké. 

Itt beleolvashatsz!

____________________________________________________________________________________ 
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Frentis, Reva, Lyrna
Tetszett: a váltott szemszög és a kemény női főhősök
Nem tetszett: a sok menetelés
Fordította: Matolcsy Kálmán
Oldalszám: 712 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó 

____________________________________________________________________________________

Blogturné extra 

Variációk borítóra 

                        Amerika                                                                               Egyesült Királyság 

    

                                        

              Hollandia                                                                                                 Taiwan

                    Franciaország                                                         Németország

Forrás: itt!

____________________________________________________________________________________ 

 Nyereményjáték 

  Anthony Ryan nagy erőssége a karakterekben rejlik. Elrejtettük kedvenceink nevét a bejegyzéseinkben, találjátok meg, írjátok be a rafflecopter megfelelő sorába, és máris esélyetek van megnyerni A várúr egy példányát!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre tud postázni. A nyertesnek 72 órája van, hogy válaszoljon a kiküldött e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway  
____________________________________________________________________________________ 

                          További állomások 

08/11 Bibliotheca Fummie
08/13 Könyvszeretet
08/15 Always Love a Wild Book
____________________________________________________________________________________ 

Rene Denfeld - Az elvarázsoltak

  Ezúttal egy nem túl vidám helyre kalauzolunk titeket. A börtönben különböző emberek megfordulnak, vannak, akik csak egy szabálysértés követtek el, vannak, akiknek életek száradnak a lelkén. Akárhogy is legyen, a bezártság mindenki lelkét megviseli. 

  Ezen a három állomásos turnén végigkövethetitek, mi hogyan dolgoztuk fel ezt a témát. Tartsatok velünk, mert a turné végén egy szerencsés nyertes a Fumax Kiadó által felajánlott jutalomban részesül, ami nem más, mint a könyv egy példánya.

Rene Denfeld - Az elvarázsoltak 

 Miért pont ez? A Fumax az egyik kedvenc kiadóm, így mindig figyelemmel kísérem a friss megjelenéseket, most már a szépirodalom kategóriában is. 

Fülszöveg: "Még a szörnyeknek is szükségük van a békére. Még a szörnyeknek is szükségük van valakire, aki valóban meg akarja hallgatni és hallani őket, hogy egy napon megtaláljuk a szavakat, amelyek többek üres dobozoknál. Talán akkor megakadályozhatjuk, hogy a hozzám hasonlók létrejöjjenek."

   A szigorúan őrzött börtön halálsorán raboskodó fogoly egyedüli menedéke a megálmodott szavakban rejlik, a nyelv hatalmán keresztül megteremtett világban. Nincsen neve, nem tudjuk a bűnét sem. De figyel, megérzi azt is, amire mások képtelenek. Látomásai, melyekben aranyszőrű paripák vágtáznak a börtön alatt, és olvadt fémként csurran hátukról a hőség, a börtönélet pusztító erőszakosságával ötvöződnek. 

Két kívülálló lép világába: egy bukott pap és a hölgy, egy nyomozó, aki eltemetett morzsák után kutat a rabok múltjában, amelyek megmenthetik a kivégzésre várókat. Egy York nevű gyilkos múltjába ásva fájdalmas titkokra bukkan, amelyek felülírják a megszokott elképzeléseket áldozatról és bűnözőről, ártatlanságról és bűnösségről, míg végül a Hölgy saját megdöbbentő múltjára is fény derül. 

  És a rab várakozik, várja, hogy az ő történetét is meghallgassa valaki. 

  Mert még a szörnyeknek is van történetük. 

  Ez a fájdalommal teli, ugyanakkor költői regény emlékeztet a mindannyiunkat összekötő emberségre, és arra, hogy még a legszörnyűbb, rémálomba illő valóságban is létezhet szépség és szeretet. 

  A kötetet a neves műfordító és írónő, Kleinheincz Csilla ültette át magyar nyelvre. 

Vélemény: A Fumax Kiadó David Benioff a Tolvajok tele című művével elindította a Fumax-Irodalom sorozatot. A könyv nagy hatással volt rám és reméltem, hogy a sorozat következő szépirodalmi műve is lesz legalább annyira jó, mint a Tolvajok tele volt. Az elvarázsoltak még a vártnál is jobban tarolt nálam, még a Tolvajok telét is felülmúlta. Rene Denfeld könyve bekerült nálam a saját kis "ezt el kell olvasnod mielőtt meghalsz" listámra. Ha valakinek meghatározó olvasmányt fogok ajánlani, most már Az elvarázsoltak is ott lesz közte. Miért is? Mert olyan, mint a Halálsoron vagy A remény rabjai. Ezek pedig nagy klasszikusok a börtön témájú alkotások közül. Az elvarázsoltak is ugyanúgy mélyen felkavart, mint Stephen King előbb említett két története. Nagyon mélyen megérintett a sztori és a narráció, erre nagyon kevés író képes. Üdvözlöm Rene Denfeldet a kedvenc íróim között, remélem, hogy olvashatok majd még tőle. 

  A helyszínünk egy börtön, amit az egyik rab mutat be nekünk, ő a fő narrátora a történetnek. Az ő szemén át látjuk az eseményeket, magát a börtönbeli létet. Még olyan dolgokról is tudomást szerzünk, amik a cellán kívül történnek. Különlegessége az egésznek, hogy ez a rab nem beszél senkivel, egyáltalán, hanem inkább figyel. Annyira introvertált, hogy tökéletes, bár nem feltétlenül hiteles megfigyelője lesz az ottani életnek. A hitelességével bajban voltam, mert nem tudtam eldönteni, hogy a rabunk egy kicsit elmebeteg és ezért lát aranyszőrű paripákat eldübörögni minden egyes kivégzésnél, vagy csak én nem értettem ezt az írói képet. Lehet, hogy volt valami jelentősége az aranyszőrű paripáknak, a falakban munkálkodó kis emberkéknek és az urnák között garázdálkodó és hamvakat falatozó szörnyecskéknek. De nem számít, hogy ő volt elmebeteg vagy én voltam értetlen, mert maga a hangulat és az elbeszélés módja a lényeges. 

 A rab "hallucinációi", képzelgései különleges hangulatot kölcsönöztek a regénynek. A tisztább pillanatokban remek elbeszélővel van dolgunk, aki minden egyes apróságot lát, még olyan dolgokra is felfigyel, amit nem is feltételeznének róla a rabtársak vagy az őrök. Valamiért elkerülik őt és fizikailag nincs annyira benne a vérkeringésben, de közben meg ő az egyetlen, aki a legszervesebb része az egésznek. Tud az igazgató magánéleti problémáiról, tudja, hogy ki miért raboskodik, tudja, hogy kik a sereghajtók, a bandavezérek. Tudja olvasni a tálcákba vésett titkos börtönbeli üzenetváltásokat, tudja, hogy melyik őr korrupt, ki miben mesterkedik, kitől mit és hogyan lehet beszerezni és még sorolhatnám. Viszont azt senki sem tudja, hogy ő minden ilyen tudás birtokában van. Egy bezárt szörnyet látnak, akinek egyetlen foglalatossága, hogy az igazgatótól kapott könyveket olvassa és néha rohamot kap, valamint, hogy nem beszél. Mi is csak ennyit tudunk róla.

 A kevésbé tisztább pillanatokban, amikor a nyugodt olvasás és elbeszélés időszakát felváltja az őrület és a rohamok, akkor kerülnek elő a paripák, a falakban lévő emberkék és az elhamvasztott halálraítéltek maradványai közt falatozó szörnyek. A rab őket is látja. A paripákat imádja, hiszen az erőt, a vad szabadságot jelképezik számára, a falakban lévő emberkéktől tart és megőrjítik őt, a szörnyecskéktől pedig egyenesen retteg. Megszokott életét és világát felkavarja a Hölgy, a nyomozónő és egy másik rab, York ügye. A Hölgy azért érkezik, hogy megmentse a halálraítélt York életét, ha még lehetséges. Ő ezzel foglalkozik, a halálraítéltek ügyeiben nyomoz akár évekkel később is. Ez a terület egyfajta plusz ellenőrzési pont. Mi van, ha tévedtek az ügyvédek annak idején? Mi van, ha tévedett a bíró? Mi van, ha nem helyes az ítélet? Mi van, ha új bizonyítékok kerülnek elő? A Hölgy dolga, hogy York esetében találjon arra bizonyítékot, hogy helyes vagy helytelen volt az ítélet. 

  A Hölgy kerül a regény középpontjába, minden őkörülötte forog, de mégsem lesz ő sem főszereplő, mint ahogy a rab sem. Ugyanis mindenkinek megrázó és meghatározó szerepe van. Emberi sorsokat ismerünk meg és egy olyan világot, amit jobb, ha sosem tapasztalunk meg másként csakis regényekből vagy filmekből. Az erőszak szinte minden fajtája említésre kerül a regényben, borzasztó és letaglózó történetek tárulnak elénk, ahogy a Hölgy egyre jobban előrébb halad a nyomozásban és ahogy a rab egyre több mindent oszt meg velünk. A Hölgy élete is megváltozik az ügy miatt. Az ő múltja sem volt egyszerű, a munkája sem az, és jelenleg nincs is magánélete.

  A sorsok, az emberi történetek, a sok borzalom teljesen letaglóztak, pedig nem először találkoztam ilyen sztorival. Morbid, hogy ezt írom, de valahol egyben megható is volt a történet és szépséget is találtam benne. A rabot pedig annak ellenére nagyon megszerettem, hogy közben tudtam, hogy valami szörnyűséget követhetett el, ha már a halálraítéltek között van. Megtaláltam benne a szörny mögött megbúvó embert, az érző és szeretetre vágyó lényt. A legjobb szó rá talán az együgyű. Végig abban reménykedtem, hogy valahogy kiderül, hogy tévedésből van ott, nem is ő követte el azt a gaztettet, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem az ő története, hanem mindenkié, ő csak egy apró porszem a nagy rendszerben. 

  Egyszerűen zseniális, ahogy az írónő megírta a könyvet. A furcsa szó mellé betenném a szótárba hivatkozásnak ezt a regényt. Felkavart, összezavart és mégis volt benne rendszer. Nem tudom, hogy ki volt a főszereplő. A rab? A Hölgy? York? A bukott pap? A többi börtönlakó? Egyik sem és mindegyik egyszerre. Miről szólt a regény, mi volt a központi esemény? A rab megmentése? York ügye? A börtönélet? A Hölgy élete? Mindegyik és egyik sem egyszerre. Ezt a furcsaságot egyszerűen nem tudom megfogalmazni, ezt érezni kell és akkor mindenki meg fogja érteni, hogy miről beszélek. Rengeteg érzést, szinte az összeset, ami létezik, kiváltotta bennem a regény, ezért cincált meg ennyire és ezért volt zseniális. 

  Szóval, ha nem tudod mit olvass legközelebb, figyelmedbe ajánlom ezt a regényt. A hiperérzékenyeket kikészítheti, de aki már megedződött valamennyire, nagyon fogja értékelni ezt a történetet és az egyik legjobb könyv lehet a számára, amit olvasott. Nekem az lett. 

Itt kedvezményesen megrendelheted!

____________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: a narrátor, a Hölgy
Tetszett: az elbeszélés stílusa, a történet
Nem tetszett: -
Fordította: Kleinheincz Csilla
Oldalszám: 214 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó 

____________________________________________________________________________________

 Blogturné extra

Idézetek

"...Ismét meghallom hangjában a záport.

 A hölgy még nem vesztette el a szabadság hangját. Amikor nevet, hallani a fák között motozó szelet és a járdára cseppenő vizet. Érezni arcunkon az eső gyengéd simogatását és a nyílt terekben hangzó nevetést, mindazon dolgokat, amiket mi a zárkasoron sosem érezhetünk." 

"A nő ismeri a szabályt. Az emberi érintést megtagadták a halálsor lakóitól. Ez része a büntetésüknek. Csak ezért a gesztusért cserébe elveszítheti az engedélyét. Így aztán másik ajándékot ad. Olyan közel lép, hogy York érezhesse a melegét."

"Olykor, ha könyvet olvasok, a többi emberre gondolok, akik érintették, mielőtt eladományozták. Talán a könyvet, amelyet olvasok, egy kedves nő fogta a kezébe, aki kisbabájával ledőlt szunyókálni. Láttam magam előtt, ahogy nyári ruhájában kifakult, rózsamintás vászon ágyneműn fekszik, a könyv nyitva világít a napfényben. Talán a napfény egy része beleivódott az általam érintett lapokba."

"Elképzelem milyen lehet hullakomornyiknak lenni. Fölemelni a testeket és érezni távozásuk súlyát. Milyen különös, hogy a halottak többet nyomnak, mint az élők. Az ember azt gondolná, épp az ellenkezője az igaz, de nem. Azt hiszem, azért van ez,  mert a lelkek könnyedséggel és fénnyel töltik meg a testeket. Amikor a lélek távozik, a testnek nem marad semmije, és kétségbeesetten szeretne visszatérni a földbe. Ezért olyan súlyos."

"A lovak vágtatnak, én pedig azt gondolom: fussatok lovak, hajrá! Válaszul még közelebb dübörögnek a földhöz, patáik az alvilágot tiporják boldog futásuk közben, olvadt testük a felszínre küldi aranyló hőjüket."

___________________________________________________________________________________

Nyereményjáték 

  A börtönben sokféle ember megfordul, különböző bűnöket követnek el, mi azonban most sorozatgyilkosokat keresünk. A kép és a rövid leírás alapján ki kell találnotok, kiről lehet szó, és a választ beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe, és esélyetek lehet megnyerni Az elvarázsoltak egy példányát. 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre tud postázni. A nyertesnek 72 órája van válaszolni a kiküldött e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. 

  Amerika első „posztmodern” sorozatgyilkosa, aki jó kinézetű, megnyerő külsejű férfi volt. Hivatalosan 30 emberölést vallott be, de később 35-36-ot ismert be. Egyes becslések alapján, akár több mint 100 embert is megölhetett. Két alkalommal is megszökött a börtönből, majd egy napon belül többször is gyilkolt. Időnként pár óra leforgása alatt több nőt is elrabolt ugyanarról a környékről. 1989-ben villamos székben kivégezték. Áldozatainak bizonyított száma: 35, bűnelkövetés évei: 1974-1978.

 a Rafflecopter giveaway

____________________________________________________________________________________

 További állomások 

06/02 Könyvszeretet
06/03 Always Love a Wild Book
06/04 Bibliotecha Fummie
____________________________________________________________________________________ 

Josh Malerman - Madarak a dobozban

  A Fumax Kiadónál végre magyarul is olvashatjuk Josh Malerman lélegzetelállító könyvét, ami valami olyat hoz a thrillerek közé, ami nagyon egyedi és új. A Madarak a dobozban regény apokaliptikus történetének főszereplője egy anya, aki egy olyan szörnyű világban él, ahol valami őrült dolog üti fel a fejét az emberek között. A világ egyre kegyetlenebbé válik, és az emberek vírusszerűen megölik magukat. Malorie küzd a túlélésért, és bátor tettre szánja el magát. Kimerészkedik a búvóhelyéről, és egy veszélyes utazásra indul két 4 éves gyerekkel, hogy végre megtalálja a biztonságos helyet. De ez nem egyszerű, mert a kinti világban valami szörnyűség lopakodik, amikre nem szabad ránézni. 

A Blogturné Klub négy bloggere végigkíséri Malorie és a gyerekek veszélyes utazását ebben a kegyetlen világban, ahol szörnyetegek leselkednek a bokrokban és senki sincs biztonságban. Tarts velük te is ezen az izgalmas utazáson, és légy része a Madarak a dobozban rémisztő történetének. Ha elég bátor vagy a turné végén a nyereményjátékban megnyerheted Josh Malerman letehetetlen debütáló regényét magyarul. 

Josh Malerman - Madarak a dobozban

Miért pont ez? A Fumax az egyik kedvenc kiadóm, benne van a top3-ban, így mindig figyelem a friss megjelenéseket és kíváncsian várom, hogy mivel rukkolnak elő. A fülszöveg első mondata már meg is győzött, hogy ezt a könyvüket is el akarom olvasni. 

Fülszöveg: Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött. 

  A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé. 

  Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve. 

  Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg? 

   Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról. 

Vélemény: Van az, amikor elolvasok egy fülszöveget és elkap az "ez kell nekem" érzés, elég sokszor van ilyen. Aztán meglátom a borítót és erősödik a "kell érzés" és aztán csalódok. De van az, amikor elkap a fülszöveg, a szokásosnál jobban rácsodálkozok a borítóra, beleolvasok és kész, végem van, szerelmes leszek és az is maradok. A Madarak a dobozban ilyen. Mikor megláttam a könyvet csak annyit voltam képes kinyögni, hogy: hú, de klassz ez a borító! Aztán jött a válasz, hogy direkt van középen kilyukasztva, mert az egy kukucskáló, és ez illett a regényhez. Először nem értettem, hogy miért is lényeges a kukucskáló, de a könyv elolvasása után rájöttem, hogy még annál is klasszabb a borító, mint amennyire elsőre hittem. De ez még mindig csak a külcsín, lássuk mi a helyzet a belbeccsel. 

  Haragszom az íróra, de úgy, hogy közben csodálom és pont azért csodálom, mert képes volt egy ilyen "rush" fílinget összehoznia és nem kaptam meg a megfelelő csattanót. Szánt szándékkal, direkt parlagon hagyott. Ez szadizmus, de a kívánt hatást elérte.

 

  A sztori adott a fülszöveg és a bevezetőnk alapján. Malorie két négy éves gyerekkel evez végig egy folyón bekötött szemmel, mert ha meglátja azt a valamit vagy valamiket, amik megőrjítették az egész világot, esélye se lenne biztonságosan célba juttatni magukat. Közel négy évet várt, hogy megtehesse a veszélyekkel teli utat egy olyan biztonságosnak ígérkező helyre, ami lehet, hogy már nem is létezik. Szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik az egész, de belevág. Ha már így is, amúgy is a halál és ez a sötétben tapogatózó életforma várja őket, inkább bevállalja, hogy a remény vezesse és elinduljon az ismeretlenbe, konkrétan vakon. 

  Az egész világ szép lassan megőrült, amikor meglátta ezeket a valamiket. Gyilkosokká és öngyilkosokká váltak és az emberiség gyakorlatilag kiirtotta önmagát. Csak pár túlélő lézeng még itt-ott, akik időben rájöttek, hogy nem egy badarság, amit látnak a hírekben, olvasnak az újságokban és hallanak a rádióban. Akik komolyan vették a rémisztő híreket, nekiálltak új életstratégiát kidolgozni, aminek lényege, hogy egyszerűen nem nyitják ki a szemüket semmilyen körülmények között. Ez azonban nem olyan egyszerű, főleg a reflex miatt sem, így a szem bekötése lett az egyetlen megoldás. Ahhoz pedig, hogy a legrázósabb helyzetekben (valami a nyakadba liheg és megérintve téged, elsuhan melletted) ne rántsd le a szemedről a kötést, hatalmas elszántság és önuralom kell, ami viszont szétőrli az idegeket. 

  Miután Malorie holtan találja testvérét, aki öngyilkos lett, kezdi komolyan venni az eseményeket, ráadásul egy benne megfogant életet is védenie kell. Malorie teljesen kétségbe esik. Talál egy hirdetést, miszerint pár túlélő hajlandó befogadni bárkit egy házba, aki segítségre szorul. Malorie odamegy, mert nincs más választása, egyedül nem éli túl ezt az egészet. A házba jutásával együtt bekerülünk a regény mikrokörnyezetébe, a házba, ahol annyi minden megtörténik és ahonnan évekkel később Malorie elindul a két gyerkőccel. 

  A regény fejezetei váltakoznak a múltbéli (házban történt) és a jelenbeli (evezés a csónakban) események között, így tulajdonképpen ellentétesen haladunk az időben. Ahogy Malorie jelene halad előre, úgy ismerjük meg visszafelé a múltat, azokat az eseményeket, amíg elvezettek idáig és amik magyarázatot adnak mindenre. Lassan kibontakozik előttünk egy csoport tragédiája is, nemcsak a világé. Szerintetek mi történik, ha kint káosz van és összezárunk pár egymásnak vadidegen embert egy házba, évekre? Eleinte ismerkednek, összefognak, próbálnak túlélni. Óhatatlanul lesz egy vezető, lesznek követők és előbb-utóbb lesz egy megbúvó lázadó. Mi lesz, ha összeszoknak végre és hirtelen betoppan egy új tag? Valaki szívesen fogadja, valaki gyanakodva, valaki pedig elsőre megérzi, hogy nem kéne a csoportot felbomlasztani egy új emberrel. Káosz lesz a mikrokörnyezetben is, felbomlik a csapat és a legjobb, legerősebb éli túl. Elképesztő volt lassan rádöbbenni, hogy nem  macsók, a legjobban felkészültebbek vagy az eszesek, hanem Malorie éli túl a belső káoszt a két gyerekkel. 

  Josh Malerman piszok jól alkalmazta a csoport pszichológiát a regényben. Tanulmányaim során pont az ilyen eseteket hozták fel példaként és szinte előre meg volt írva, hogy ez lesz a csapat sorsa, de az odavezető út nem mindegy, hiszen közben egyéneket is megismerünk. Mindegyik karakter "hozott" magával egy személyes történetet, egy múltat, a vágyaikat, a céljaikat és a személyiségüket. Némelyik közelebb került hozzám, főleg a volt tanár, Tom. Némelyiküket csak megtűrtem, némelyikük pedig nem érdekelt annyira, de a csapatnak szüksége volt rájuk. 

  Mindeközben tanúja lehettem annak, hogy a kezdeti kétségbeesett és gyámoltalan Malorie-ból hogyan lesz egy anyaoroszlán, aki bármire képes, csakhogy a gyerekeket életben tudja tartani egy olyan világban, ahol látniuk sem szabad szinte semmit. Okosan megoldotta, hogy kiskoruktól kezdve a hangok felismerésére nevelte fel őket. Öntudatlanul is, de elkezdte ezzel lerakni az új erősebb generáció alapjait, akik később túl tudnak élni mindent. 

  Egy-két durvább akciót leszámítva tulajdonképpen nem történik semmi és mégis. Mégis nem bírtam letenni a könyvet, a kapcsolatok alakultak, fejlődtek, dinamikusan változtak a szereplők között. A karakterek formálódtak, ki jó irányba, ki rossz irányba. Érdekes volt végignézni, hogy egy feszült helyzet mit képes kiváltani az emberekből. Az író madzagon rángatta az idegeimet és nem csak a szereplők sorsával való játék borzolt fel, hanem maga a rejtély, hogy mi a nyavalya van odakint és mi történt? És nincs rá megoldás? Muszáj ezt? Így fognak ezentúl élni az életben maradtak, hogy megvakulnak, holott egészséges a szemük? Milyen élet ez? Én még gyakran a saját lakásomban se tudok úgy végigmenni a sötétben, hogy ne rúgjak bele egy szék lábába vagy ne térdeljek bele az asztalba, pedig a lakásomat ismerem. Milyen lenne akkor kimenni az utcára úgy, hogy nem látok semmit? Az ötpercnyire lévő boltba se mernék elmenni, mert kb. egy óra lenne mire odajutnék vakon, ha egyáltalán eljutnék odáig és nem csapna agyon egy autó. Milyen lenne ezentúl így élni, ráadásul tudva azt, hogy valami mászkál kint, amitől rettegnem kell. Szerintem nagyon hamar bele is őrülnék. Malorie mégsem adja fel.

  Ez nem csak egy thriller, ez egy pszicho-thriller vagy horror vagy mindegyik egyszerre. Josh Malerman megdöbbentően jól bánt a pszichológiával a könyvében. A félelemre játszott, az ismeretlentől való félelemre. Nem csak a szereplőit kergette őrületbe, hanem lassan engem is, mert a fene evett már, hogy mi fog történni, mi van odakint, mi az az ismeretlen, tudni akarom, ismerni akarom, mert ha ismerem, akkor le is tudom győzni. Edgar Allan Poe és H. P. Lovecraft volt még ennek nagy zsenije, hogy a félelem volt maga a horrorisztikus, maga az ember és a belső világa, valamint a világra adott reakciói és az ösztön. Itt nem két ellenség áll szemben egymással, az ellenség eleve nem megfogható és ismeretlen, mégis valahogy le kell győzni vakon. Minden elismerésem a szerzőnek. Első regénynek ez nagy durranás volt.  

  Itt beleolvashatsz!

Itt kedvezményesen megrendelheted!

____________________________________________________________________________________ 
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Malorie és Tom
Tetszett: a hangulat, a történetvezetés
Nem tetszett: Kedves Josh ez nagyon nem volt fair...
Fordította: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 262 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó

___________________________________________________________________________________

 Blogturné extra

 Hangulatcsináló képek 

A bejegyzésbe már beszúrtam pár hangulatcsináló képet, de ha nem elég, itt van még pár, ami szerintem nagyon megragadja a lényeget. 

 

____________________________________________________________________________________

 Nyereményjáték 

Josh Malerman könyvének világában a legfontosabb szabály: NE NYISD KI A SZEMED! Mi pedig pont ezt kérjük tőletek. Ahhoz, hogy megnyerd a turné végén a Fumax kiadó által felajánlott nyereménykönyvet figyelned kell a blogokat. A könyvben kiemelt szerepet kapnak a madarak, akik egyfajta “házőrzőként” segítek főhőseinknek. Minden blogon találsz egy madárról készült fotót, amiről fel kell ismerned a madarat. Ha képről nehezen menne, ne keseredj el. Nyisd ki jól a szemed, és keresgélj a betűk között. Ha megtaláltad a madarakat írd be őket a Rafflecopter dobozba a többi utasítással együtt és esélyed van megnyerni a könyvet.

 Ne feledd, ha téged sorsolunk 72 órád van válaszolni az emailre. A Kiadó csak Magyarországra postáz!

 a Rafflecopter giveaway  

____________________________________________________________________________________

 További túlélők 

05/16 Zakkant olvas
05/18 Tekla Könyvei
05/20 Könyvszeretet
05/22 Always Love a Wild Book
____________________________________________________________________________________