Jordi Llobregat - Vesalius titka

Jordi Llobregat - Vesalius titka 

Fülszöveg: Barcelona, 1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek. 

  A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását. 

  Jordi Llobregat 2015-ös regénye az egyik legváratlanabb és legnagyobb sikert arató történelmi krimi volt Spanyolországban. A megjelenését követően több mint tizenöt országban keltek el a kiadás jogai, többek között az Egyesült Államokban is.

___________________________________________________________________________________

  Az utóbbi egy-két évben kezdtem azt érezni, hogy ugyan nagy átlagban hozzák az amerikaiak és az angolok azt a színvonalat, ami szórakoztat, de unom őket, szükségem lenne valami vérfrissítésre, valami másra. Nem csak könyvek terén, hanem filmekben és sorozatokban is, illetve műfajokban is. Nyitni is kezdtem más nemzetek művészete felé, egyre lelkesebben kutakodok, és rájöttem, hogy ez tök izgalmas. Nem feltétlenül az amerikai színvonal vagy minőség lehet jó, nem mindig ezt a nemzetet kellene mércének tartani, hiszen a világ tele van nagyon klassz alkotásokkal, csak szó szerint ki kell túrni abból a szemétből, amit nap mint nap ránk ömlesztenek. A legjobb az egészben, hogy másfajta stílust és gondolkodást is meg lehet ismerni, vagy a megszokottat egészen máshogy megragadni, amitől újnak tűnik, de ez majd egy külön poszt lesz. Mostanában a spanyolok vannak porondon, így kapóra jött a Vesalius titka megjelenése. A fülszöveg és a borító nem eresztett, első pillantásra szerelem lett a könyv, aztán az olvasásnál mégis megdolgoztatott.

  A könyv eleinte nehezen csúszott és kínlódtam vele, annak ellenére, hogy egy pörgős műről van szó. Ezt a kínlódást nem is a szerzőnek tudtam be, hanem a műfajnak és a hangulatomnak együttesen. Van az az időszak, amikor az ember azt se tudja, melyik ujjába harapjon, annyi dolga van, ilyenkor a napi 10-20 perces olvasási idő nem kedvez a sztorinak és az elmélyedésnek. Ha emellé még olyan műfajt is olvasok, ahol szükségem van arra, hogy "agyban ott legyek" vagy  erősen pörgetni kell magam, hogy összerakjam a dolgokat, akkor szinte lehetetlen vállalkozás, hogy teljesen beleéljem magam. A történelmi krimi ráadásul nem a szívem csücske műfaj, nincs vele gondom, csak egyszerűen előbb nyúlok egy napjainkban játszódó krimi után vagy egy horror után. Szóval lassú kezdet volt, majd egy kis pihentetés jött, amikor is az egyik ismerősöm buzdított, hogy folytassam, mert jó ez a könyv, végig pörög. Igaza volt, végig pörög, olyannyira, hogy a végét már le is csapta az író és satufékkel állt meg. 

  Elkapott a sztori, kezdtem kiismerni magam a több szál között és Barcelona is egyre otthonosabbá vált. Egyik előnye, de egyben hátránya is volt a regénynek ez a több szálon futó stílus, mert láthatóvá vált, hogy a különböző társadalmi rétegek hogy is állnak a sorozatgyilkossághoz, hogy mi is történik Barcelona alvilágában és a szereplőket is közelebb hozta. Viszont olyan hatást is keltett, mintha az író belezavarodott volna a karakterizálásba. Hol jobban kibontotta a szereplők hátterét, hol behúzta a féket, volt olyan is, hogy valamelyik jelentéktelen mellékszereplő hátterébe belekezdett, úgy vezette fel mint amikor egy új szereplőt szokás, aztán mégsem szerepeltette többet, vagy "megölte". Egyszer-kétszer szerepel a gyilkos szemszöge is, amit általában nem szeretek, mert ha "van hangja" a regényben, akkor már nem tudom annyira komolyan venni. Van, amikor beválik ez az eszköz, de sajnos itt sem jött össze számomra. A "megszólalásaikor" ugyanis semmi plusz dolgot nem adott a sztorihoz, teljesen jól meglettem volna enélkül is. Ellenben a három főbb szereplőnk, civilünk háttértörténetét egész szépen kidolgozta, de a regény végére már nem maradt meg ez az alaposság. A végén hiányoltam a történetük részletesebb lezárását, voltak még nyitott kérdések.

  Érdekesebbé tette a sztorit, hogy civilek keverednek bele a nyomozásba, pontosabban ők folytatják le, hiszen a helyi erők magasról tesznek rá, ők a Világkiállítással vannak elfoglalva, meg amúgy se érnek rá olyan hülyeségekre, hogy egy "fekete kutya" szedi áldozatait a kurvák és a munkásnép között. Kit érdekel? Csak egy újságírót, Fleixát, aki eleve a szerencsétlen réteghez tartozik, meg később egy fiatal tanárt, Danielt, aki évekkel ezelőtt megpattant Angliába, csak az apja temetésére jött haza, majd belerángatják a fiatal orvostanhallgatót, Paut is. Daniel háttértörténete szépen beleillik az események sodrásába, erre ő is hamarosan rájön, ugyanis amennyire vissza akar menni Oxfordba, annyira belekeveredik az ügybe. Egy idő után már ő az, aki makacsul ragaszkodik az ügy megoldásához, miközben mindenki el akarja távolítani az útból. Az ő magánéleti vonala volt a legerősebb is és egyben az egyik legérdekesebb, ugyanis ott volt az a rejtély, ami miatt annak idején elhúzott Barcelonából. Pau magán rejtélye is érdekes volt a maga módján, bár nagy jelentősége nem volt a sztoriban, más aspektusból volt fontos, ez viszont már a spoiler kategória. Fleixa volt számomra a legmegfoghatatlanabb karakter, egyszerűen nem tudtam megkedvelni, de utálni se utáltam. Az viszont tény, hogy volt humora, tragikomikus karakter, ennek ellenére egy steril eszköz maradt a szememben, aki azt hívatott szolgálni, hogy bemutassa az akkori médiát és bevezetést adjon a barcelonai alvilágba. Igazság szerint nem tudtam egyik szereplőt se megkedvelni. Szimpatikusak voltak, de különösebben nem érdekeltek. Engem a gyilkos kiléte, indítékai, módszere érdekelt, de ezekből meg nem kaptam annyit, hogy kedvenc könyvvé váljon. A kiléte viszont erősen meglepett, az csillagos ötös. 

  A regény erősségeit inkább olyanokban találtam meg, mint pl. Barcelona ábrázolása, a város alatti csatornarendszer a lakóival, az akkori kor élete, társadalmi rétegződése, a Világkiállítás előkészületei és kulisszatitkai, Daniel múltja, az orvostudomány akkori helyzete, a pszichiátriai intézet és a titokzatos Vesalius kézirat meg a körülötte lévő mizéria. Szeretem az ilyen kódfejtős dolgokat, meg az olyan "legendákat", hogy napjainkhoz mérten jóval korábban kitaláltak vagy felfedeztek már valamit, csak nem tudunk róla, mert akkor istenkáromlónak vagy jelentéktelennek tartották és ezért meghiúsult az elterjedése, használata. Külön kiemelném, hogy aki érdeklődik az orvostudomány iránt (én nagyon), annak igazi csemege lesz a regény, hiszen erősen ekörül forog a téma és nagyon érdekfeszítő. (Vizsgára való készülés közben olvastam a könyvet és előbb megtanultam, hogy a vízben lévő holttesteknél a rigor mortis kettő-négy nap alatt áll be, mint azt, hogy mik az államháztartás alrendszerei.) 

  Nem mondanám, hogy életem egyik legkiemelkedőbb történelmi krimije, de azt se mondanám, hogy csalódás vagy pofára esés volt. Nem igazán voltak elvárásaim vele szemben, így nem volt min fennakadnom sem. A kezdeti kínlódás ellenére egész hamar elkapott a regény sodrása, tény, hogy egy pillanatra sem áll meg, de nem rágtam le a tíz körmöm a gyilkoshajsza miatt. Nem a megszokott krimit kaptam, ami előny is lehetne akár, hiszen az újdonságot, a vérfrissítést akartam, de ezt nem a történelmi krimiktől fogom megkapni és nem is a spanyoloktól. Összességében mégis azt tudom mondani, hogy megérte elolvasnom, mert egyrészt megerősítette a spanyol stílusjegyeket a "nyitunk más nemzetek felé" mozgalmamban, másrészt pedig  találtam benne olyan dolgokat, amiket sajnálnék, ha kimaradt volna az életemből. Bizonyos szempontból beteg ez a könyv, volt egy-két olyan véres jelenet, ami azért erősen megugrotta az ingerküszöbömet, holott azt hittem, azt már nem lehet elérni sem. 

___________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Daniel
Tetszett: a néha megjelenő nyerseség
Nem tetszett: a sok szereplő a sok háttértörténettel
Fordította: Smid Mária Bernadett
Oldalszám: 432 oldal
Kiadó: Agave Kiadó
Megjelenés: 2016
___________________________________________________________________________________

Baráth Katalin - Arkangyal éjjel

Baráth Katalin - Arkangyal éjjel

Fülszöveg: Amikor Budapest utcáit feketére festi az éjszaka, egy árnyék indul veszedelmes útjára. A rendőrök szerint az árnyék csak legenda, de aki találkozik vele, többé nem szabadul a rettegéstől. 

Bori önkéntes segítő, a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozik. Egy végzetes napon azonban éppen őt támadják meg. A lány lakótársát felzaklatja a tragédia, és cinizmusa ellenére minden veszélyt vállal, hogy elkapja a névtelen tettest. Nyomozását rengeteg váratlan fordulat és fellángoló erőszak szegélyezi. De mi köze van ennek a nyomozásnak a pesti éjszakákat rémülettel megtöltő árnyékhoz? 

   Baráth Katalin a nagy sikerű Dávid Veron-sorozat után egy letehetetlen, és ízig-vérig 21. századi magyar thrillert írt. Ez a regény nemcsak ismerős helyszíneivel, sötét, de a humort sem nélkülöző világával és izgalmas történetvezetésével ragadja magával olvasóit, hanem egy olyan főhős megrajzolásával is, akinek karaktere egyértelműen új szín a magyar krimiirodalomban.

_________________________________________________________________________________

Hihetetlenül ritkán olvasok magyar szerzőktől, azok a fránya előítéletek ugye, de van rá mentségem. Nem. Nem a sznobizmus vagy sekélyesség az oka, ennél sokkal összetettebb a problémám a magyar irodalommal és sok érvet fel tudok hozni amellett, hogy miért is jobb nekem, ha elkerülöm, de ez nem az a poszt, és az a poszt pusztán önvédelemből sem született még meg. Mégis néha, alapos megfontoltság után vagy valamilyen vonzerő miatt, ami minden ellenérzésemet felülírja, kezembe kerül magyar szerző műve is. Baráth Katalin nevével már nagyon sokszor találkoztam, a körülöttem lévők erősen dicsérik, párszor kacérkodtam is vele, hogy belekezdek a Dávid Veron-sorozatba, de részben ott voltak az előítéleteim a magyar irodalommal szemben, részben pedig a történelmi sorozatokat nem szívlelem, így nem érkezett meg a nagy áttörés. Az Arkangyal éjjel megjelenése miatt azonban megint a látóterembe került az írónő neve és a neve mellé járó elmaradhatatlan dicséretek a többiektől, ráadásul ez a téma még fel is keltette az érdeklődésem, így úgy voltam vele, hogy most már tényleg elolvasok tőle egy könyvet, ha a fene fenét eszik is. Bánhatnám, ha kihagytam volna és most már jöhet a Veron sorozat is.

Jött az első sokk: jé, Baráth Katalin tényleg nagyon jól tud írni. Jött a második sokk: valahogy az ő tollából nem hangzik olyan hülyén a Király utca, meg a villamos, meg a hungarikumok, amik általában a magyar, főleg a fantasy regényekben kiakasztanak és az agyamra mennek. A legjobban nálam az tudja elrontani a hangulatot és nevetségessé tenni mondjuk pl. a fantasy regényeket, ha olyanokat olvasok, hogy egy sárkány grasszál a 4-es, 6-oson vagy Jóska előrántotta fénykardját. Az utóbbinál ugye vesszük az áthallást és érezzük, hogy ez mekkora baromság. Na, itt nem volt ilyen és még azon se akadtam fenn, hogy életemben először láttam a gyrost, gírosznak írva (megint tanultam valamit). Otthonosnak éreztem a környezetet, hiszen itt élem a mindennapjaimat, olvasás közben láttam magam előtt Budapestet és a klasszikus éjszakai vagy nappali elmaradhatatlan figuráit. 

Jött a harmadik sokk is: én nagyon bírom a főhős csajt, ami nálam nagy szó. Általában még a külföldi regényekben sem bírom őket, hacsak nem belevalók és kemények, szarkasztikus humorral megáldva. Jött a meghökkenések sorozata és azon kaptam magam, hogy már végére is értem a regénynek, pedig elég nehéz témát dolgozott fel. Ez volt a másik nagy meglepődés, hogy nagyon jól dolgozta fel a nők elleni erőszak témáját. Egy percig sem éreztem azt, hogy túlmisztifikált lenne, vagy azt, hogy nevetséges lenne. (Volt már erre példa, hogy egy író nem tudta felmérni a téma jelentőségét és nem éppen a megfelelő módon vagy helyzetben tálalta. Egy időben sorozatosan szaladtam bele ilyenekbe.)

Az alapszituáció (a főhős éjszakánként erőszaktevő férfiakat ver péppé, majd a lakótársát, Borit megerőszakolják és megverik) szokatlan volt annak ellenére, hogy sajnos lassan már minden napra jut egy hasonló hír, amiben megerőszakoltak vagy megvertek, esetleg megöltek egy nőt, és még mennyi ilyen eset híre nem is jut el a nyilvánossághoz. A szokatlanság érzése (az éjjeli hobbi mellett) inkább annak volt köszönhető, hogy a karakterek és a történet által valahogy közelebb kerültem a témához, mint szoktam, többet megtudtam róla. Általában nem beszélnek az emberek ennyire részletekbe menően a témáról. Halljuk a híreket, szörnyülködünk egy sort, megrettenünk, halljuk esetleg a közvetlen környezetünkből pletykaszinten, hogy képzeld xy-nal mi történt, majd az élet megy tovább. Egészen addig így állunk hozzá, míg szem- vagy fültanúi, ne adj isten elszenvedői leszünk egy ilyen helyzetnek, vagy amíg egy közeli ismerősünkkel meg nem történik. Normális esetben nem is szabadna, hogy ilyen előforduljon, hogy tudjunk erről, arról sem, hogy egy szociális munkás mit csinál, arról sem, hogy vannak olyan szervezetek, ahová segítségért lehet fordulni, de sajnos nem azt a világot éljük, ahol ilyen szituációk ne fordulhatnának elő akárkivel, akármikor. És mivel ennek az eshetősége fennáll, az sem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen választ lehet erre adni és hová lehet segítségért menni. 

  A főhős, Méregzsák mindennapjaiban ott van az erőszak, nem igazán tud egy sor szörnyülködés után túllépni rajta, már csak azért sem, mert a lakótársa, Bori egy olyan szervezetnél önkéntes, ahová a bántalmazott nők fordulhatnak. Méregzsák így mindig hallja az eseteket és titkon ő is önkéntes munkát végez, de nem úgy, ahogy azt képzelnénk. Bori a tiltás ellenére hazaviszi a "munkáját", így főhősünk hozzáfér a nevek listájához, követi az erőszakos férfiakat és jól megleckézteti őket. Amikor azonban Borit is megtámadják és összeverve megtalálják egy kapualjban, Méregzsák életének viszonylagos egyensúlya felborul. Elhatározza, hogy maga keresi meg a tettest, már csak azért is, mert tart attól, hogy lebukik az éjszakai hobbijával, ha túl sokat segít a nyomozónak, de leginkább azért, mert ő akar igazságot szolgáltatni Borinak. 

Méregzsák egy nagyon badass nő és végre magyarázatot is, illetve hátteret is kaptam, hogy miért vált ilyenné a főhős, mik voltak azok az okok vagy körülmények, amik ilyenné formálták. Egy személyes tragédia is lassan  kibontakozik a háttérben, ami nagyban meghatározza a főhős viselkedését. Legjobban azt bírtam a karakterében, hogy nem fekete vagy fehér, nem egy sablon figura, hanem igenis van mélysége, megvan benne a rossz és a jó is egyaránt, ő is elront dolgokat, de helyre is hoz, rombol, de épít, kemény, de mégis van benne érzés és van benne nőiesség is. Attól még, hogy szabadidejében bokszolni jár és erőszakos pasikat ver péppé (ami erkölcsileg megkérdőjelezhető viselkedés), érző nő marad, nem pedig egy gyilkológép. Nekem azt tanították, hogy nem bántunk másokat, azt viszont nem, hogy mi van akkor, ha bántanak, milyen válaszom lehet rá. Illetve tanítottak valamit arról, hogy simogatás rá a felelet, meg türelem, meg vannak jogi eszközeim is, meg igazságtétel és hasonlók, de akkor még más világot is éltünk, valahogy nem szembesültünk ilyen gyakran tragédiákkal. Aztán suliban tanultuk a szemet szemért, fogat fogért elvet, mellé azt is, hogy ez nem helyes, de valahol azért valljuk be, hogy volt már az életünkben olyan szituáció, amikor titkon bizony helyes eljárásnak tekintettük volna ezt az elvet. Az öntörvényűség tiltott, Méregzsák is tisztában van vele, megkérdőjelezhető, hogy helyesen cselekszik-e, amikor a rendőrség bevonása nélkül indul a férfiak nyomába, de a regény és az olvasás megadja azt a szabadságot, hogy szemet hunyjunk efelett. Bevallom, hogyha velem vagy egy közeli hozzátartozómmal történne erőszakos dolog, lehet, hogy azt kívánnám, bárcsak jönne egy Méregzsák és visszaadná a kapott sérelmeket. 

  Nem tudtam nem szurkolni az önkéntes igazságosztó karakternek. Nem azért szurkoltam, hogy még több pasit tudjon péppé verni, hanem azért, hogy ki tudjon ebből szállni mielőtt végleg elindul a lejtőn. Ez nem élet, nem lehet félelemben tölteni a mindennapokat és ennyi borzalommal szembesülni. Igaz a mondás, addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik, Méregzsák is hamarosan áldozat lesz. 

Sok borzalommal találkoztam a lapokon, nagyon nehéz volt a téma és még más jellegű bűntények is terítékre kerültek, ennek ellenére voltak olyan szófordulatok, amiken tudtam nevetni. Méregzsák szarkasztikus humora ütött. Tetszett az a rész is, amikor saját romantikus érzéseivel szembesült és nehezen tudta összeegyeztetni a jelenlegi életével. Voltak valós problémái, ettől volt nagyon emberi. A gíroszos részek és a munkahelyi jelenetek is lazítottak a téma nehézségén, a gírosz szinte már elválaszthatatlan részét képezi a budapesti életnek. A vége megoldás kimondottan tetszett, a Tizedes karakterét is nagyon megkedveltem és hiába volt nehéz olvasmány, azt éreztem, hogy várnék egy folytatást. Méregzsák és a Tizedes nagy dolgokat tudnának véghezvinni, mint civil nyomozópáros, szívesen olvasnék egy közös ügyükről.

Az érzékeny, úgynevezett "csajos" beszélgetések annyira álltak közel hozzám, mint drogdílerhez az áfás számla. /111. old./

  Azt leszámítva, hogy a könyv egy bizonyos pontján megtört a lendület és egy kicsit túlírt volt, nagyon jól összerakott regény és olvasmányos. Sokat dolgozhatott rajta az írónő és ez meg is látszik, mind a történet szerkezetén, mind a stíluson. A főhős humora remekül kiegyensúlyozta a téma nehézségét. Mint ahogy a történet, úgy a krimiszál sem volt szokványos, mert egy civil vezet végig minket az ügyön, de legalább annyira izgalmas volt, mintha rendőrök tették volna ugyanezt. Mégis én nem igazán krimiként tartom számon, sokkal inkább társadalmi rajzként vagy tükörként. Sokkal jobban ütött, mint egy krimi a filmes fordulataival. Ez a kemény valóság volt, talán egyedül Méregzsák éjjeli hobbija fiktív. Ez alatt most nem azt értem, hogy megtörtént esetet dolgozott fel a regény, erről nincs tudomásom, hanem azt, hogy olyan volt az egész, hogy akár a szomszédodban lakó lány története is lehetne. Nagyon sok nő van, akinek ilyenek a mindennapjai, mint Borinak, nagyon sok nő van még Budapesten is, aki az erőszak valamilyen formájának mindennapos elszenvedője vagy legalább egyszer megtapasztalta élete során az erőszakot. Ez a regény nem azt mondja, hogy minden pasi szemét és rohadék, hogy mindenki egy állat, nem azt hirdeti, hogy a nők mindenekfelett, hanem felhívja a figyelmet arra, hogy vannak ilyen esetek, nem árt odafigyelni és óvatosnak lenni.

_________________________________________________________________________________

Történet: 5/5 pontból

Kedvenc: Tizedes, Méregzsák

Tetszett: az írói stílus, a szarkasztikus humor

Nem tetszett: volt egy-két rész, ami egy kicsit túlírt volt

Oldalszám: 352 oldal

Kiadó: Agave Könyvek

_________________________________________________________________________________

Dennis Lehane - Viharsziget

Dennis Lehane - Viharsziget 

Miért pont ez? A könyvből készült film annak idején nagy hatással volt rám. Az újra kiadás miatt felfigyeltem a könyvre, épp itt volt az ideje írott formájában is megismerni a történetet.

Fülszöveg: 1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott felfegyverzett őrök?

 Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia. 

  Dennis Lehane regénye 2003-as megjelenését követően szinte azonnal kultikussá vált, számos irodalmi díjra jelölték, és meghatározta a következő évek trendjeit - nem csak az irodalomban. A kötetből 2010-ben Martin Scorsese forgatott felejthetetlen filmet Leonardo DiCaprio főszereplésével.

Vélemény: A Viharsziget az egyik kedvenc filmem lett annak idején, legfőképp a története miatt, de azért Scorsese is sokat adott hozzá, Leonardo DiCaprio pedig meglepően jót alakított benne. Akkor még nem figyeltem fel rá, hogy könyvből készült a film, Lehanet is csak később ismertem és szerettem meg. A film óta eltelt jó pár év és szerencsémre vagy szerencsétlenségemre (szituációtól függ) nem kiváló a memóriám, főleg a történetek terén nem, mert rengeteget olvasok és rengeteg sorozatot, filmet nézek meg, így a sok történet összekavarodik bennem és elfelejtek kulcsmomentumokat. A Viharsziget olvasásánál is így jártam, ugyan a fő csavar megmaradt bennem, de részletekre abszolút nem emlékeztem, így újra az újdonság erejével hatott, a főcsavar ismeretében pedig egészen más élményt nyújtott elolvasni. Érdekesképp a film végét nem értettem annyira, egy kicsit bizonytalanságban hagyott (hajlamos vagyok túlgondolni a dolgokat), de a könyv letisztázta bennem a csavart. A filmnél jobban előjött "az őrületbe akarnak kergetni minket" érzés, a könyvben viszont Teddy belső világa jött elő jobban. Konklúzió: a film és a regény is iszonyatosan jó és nagy kedvenc, mindegyik másképp tartalmaz erősségeket és gyengeségeket, bár utóbbiból elég kevés van. 

Már az első oldalakon beránt a sztori és nem ereszt a végéig. Lehanet nagyon bírom, szerintem tanítani kéne az írói stílusát, minden könyvét nagyon szerettem, de a Viharszigetet tartom a mesterművének. Azzal is előnybe került ez a könyve, hogy ez önálló regény, végre nem sorozat. A felgyorsult világban legtöbbünknek megnőtt az igénye a gyorsan lezáruló, pörgős és ütős sztorikra, a Viharsziget pedig tökéletesen megfelel ennek az igénynek (nekem pl. már nem lenne türelmem egy többszáz részes sorozatot végignézni, vagy egy nagyobb lélegzetvételű sorozatba belekezdeni, míg pár évvel ezelőtt imádtam az ilyeneket.) Nagyon jól összerakott regény, kiegyensúlyozott a tempó, egy percig sem untatja az embert, nincs üresjárat és végig ott motoszkál a háttérben a feszkó. Érezzük, hogy valami nincs rendben, nagyon zavar olvasóként, hogy nem tudom mi okozza a feszültséget, csak azt tudom, hogy minél előbb meg akarom tudni, hogy mi a fene folyik itt. Ez a feszültség kell is a regénybe, mert kellően megágyaz a végső csavarnak. Nagyon nehéz a könyvről spoilermentesen beszélni, annyit viszont elárulhatok, hogy a vége csavar miatt érdemes végig kitartani még annak is, aki esetleg nem elégedett az előzményekkel. 

 Nem csak az írói stílus csúszik nagyon, hanem az érdekfeszítő párbeszédek és a történet is. A kellemes, de mégis feszültséggel teli stílus miatt nagyon olvastatja magát a regény és a karakterei is nagyon szerethetők, leginkább Teddy, de a nyegle társa, Chuck is. Nem egy pörgős sztori, lassan csordogálnak az események, de mégsem ereszt. A hely is nagyon érdekes, a fegyház-elmegyógyintézet, ráadásul egy olyan szigeten, ahol sok a vihar, bőven borzongató. Külön kedvenc részem volt, amikor a rendőrbírók a bentlakókkal is beszélnek. Érdekes volt egy elmegyógyintézet lakóival találkozni, mindamellett, hogy szörnyű állapotban vannak, hogy szörnyű tetteket vittek véghez és betegek, némelyikük szórakoztató is volt. Ahogy halad előre a sztori egyre nagyobb a feszültség, egy kis kódfejtős játék is bekerül, így bejárjuk a szigetet is, a partot, a kis temetőt és eljutunk a fegyveresek őrökkel és elektromos kerítéssel körülvett rejtélyes világítótoronyig is. Már eleve az rejtély, hogy egy olyan épületből és egy olyan szigetről, ahonnan nincs szabadulás, hová tudott elszökni egy beteg, és a rejtély egyre nagyobb lesz, Teddy meg lassan megszállottá válik. Már nemcsak az a kérdés, hogy hol van az eltűnt beteg, hanem, hogy mi a fene folyik valójában a szigeten, mi van a C részleggel és kiderül az is, hogy Teddy elszántan keres egy másik beteget is, aki felelős a felesége elvesztésében. Van itt még összeesküvés-elmélet is. 

A hatásvadász sztereotípiák mellett azért voltak események és mondatok, amik elgondolkodtatták az embert. Valójában a regény egy nagyon megrázó és brutális történetet mesél el, ami túlmutat a nyomozáson és egyéni tragédiákat is felvonultat, gondolok itt a betegekre, akiket a kihallgatások miatt jobban megismerünk. Egy idő után már a személyzetet és az orvosokat is szánni kezdtem. 

Aki már ismeri a csattanót, vagy mert látta már a filmet vagy mert mások lelőtték a poént, annak is élvezetes lehet a sztori, mert a csavar ismeretében is egy zseniális történet, csak egészen más szemmel olvassa az ember. Más dolgokra fókuszáltam, mintha ismeretlenül kezdtem volna bele és még így is azt tudom mondani, hogy tökéletesen kivitelezett sztori. Jobban láttam azokat a lényegi pontokat, ahol bizony megvezettek és minden elismerésem az írónak. Jobban odafókuszáltam az orvosokra is és jobban megértettem, hogy mi van a háttérben. Egy dolog viszont nem változott: sajnáltam Teddy karakterét, mert nagyon szerethető figura. Itt az ideje megint megnézni a filmet. 

__________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Teddy
Tetszett: minden
Nem tetszett: -
Fordította: Totth Benedek
Oldalszám: 336 oldal
Kiadó: Agave Könyvek
__________________________________________________________________________________

Ingar Johnsrud - Követők

Ingar Johnsrud - Követők

Miért pont ez? Rákaptam én is a skandináv krimikre és meglepetésemre a General Press Kiadó kínálatában is rábukkantam egyre, ami ígéretesnek tűnt.

Fülszöveg: A testvériség örökké tart. 

  Oslo, napjainkban: Fredrik Beier főfelügyelő egy eltűnési ügyben, egy politikus lánya után nyomoz. Az eset azonban hirtelen fordulatot vesz, amikor az Isten Fénye elnevezésű szekta több tagját is lemészárolják, és a fiatal nő, aki szintén a hívők egyike, nincs a holtak között. Hová tűnhettek a gyülekezet életben maradt tagjai? És vajon milyen munka folyt a szekta rejtett laboratóriumában? 

 Bécs, 1937: megalakul a Bécsi Testvériség, a nemzetközi csoport fajkutatással foglalkozik. A negyvenes években a testvériség feje, Elias Brinch egy norvég hadifogolytáborban folytatja a kísérleteit. Mire bukkanhatott és milyen eredményeket érhetett el, ha kapcsolat látszik felsejleni a mostani gyilkossági ügyek és az évtizedekkel ezelőtti háborús bűnök között?

  Ingar Johnsurd első regénye az izgalmak és a borzongás rajongóinak való olvasmány. A hús-vér figurák, a mesteri történetszövés, az újabb és újabb meghökkentő fordulatok jelentik a biztosítékot arra, hogy aki belekezd, az nem lesz képes megállni a trilógia első darabjánál.

Vélemény: Ezt a könyvet már nagyon vártam, egyrészt mert skandináv krimi és már a fülszöveg megfogott (a borítóról nem is beszélve), másrészt pedig azért, mert meglepetésemre a General Press Kiadó várható megjelenései között láttam, a kiadó ízlésében pedig még nem csalódtam. Mindig örülök neki, ha egy általam szeretett műfajból bőven jön az utánpótlás, ha több kiadó kínálatában is megtalálom, így sose fogyok ki az olvasnivalóból.

A regény témája alapvetően érdekes volt. Egy politikus, Kari Lise Wetre lánya és unokája, akik egy szektához csatlakozva élték az életüket, eltűntek. Fredrik Beier főfelügyelő és társa, Andreas Figueras kapja az eltűnési ügyet, de beletörik a bicskájuk, mert az ügy sokkal nagyobb, mint gondolták. A Solro nevű helyen, ahol az Isten Fénye nevű szekta közössége élt, valaki mészárlást tartott, a gyülekezet fele eltűnt, a másik fele pedig meghalt. A halottak között nem találják meg Anette Wetret és a kis Williamet, így az ügy kétfelé ágazik: az eltűnési ügyben továbbra is nyomozást folytatnak, de elindul egy másik ügy is, a mészárlásé. Találnak egy iszlámistákra utaló nyomot, ezért bevonják a terrorelhárítást is az ügybe, így csatlakozik a csapathoz Kafa Ikbál, a biztonsági szolgálat elemzőosztályának tagja. A gyülekezet párszor már összerúgta a port a helyi iszlám közösségekkel, így azt feltételezik, hogy ez volt az iszlámok válasza a gyülekezet részére. Egyedül az nem illik a képbe, hogy a Solron lévő ház pincéjében találnak egy túlélőt és egy laboratóriumot, aminek a létezését és célját egyelőre nem értik. Az olvasó számára tovább bonyolítja az ügyet, hogy közben egy másik idősíkon a világháború idején végzett fajkutatásokról és embereken végzett kísérletekről olvashatunk, amik összefüggésben vannak a jelenlegi üggyel, de ez a szál a nyomozók számára nem ismeretes és eltelik egy kis idő, mire olvasóként is össze tudjuk egyeztetni a múlt és a jelen eseményeit. Az egyedüli kiindulópont az, hogy a múltbéli nevek visszaköszönnek a jelenben, mert vagy élnek még a kulcsemberek vagy azok leszármazottaival találkozunk csak más körülmények között. 

 Mindeközben szépen, lassan csordogál a magánéleti szál is és egyre több mindent tudunk meg a szereplőkről. A csapatnak is még össze kell szoknia, mert Kafa egy új tag, ráadásul nő, így egy romantikus szál is kilátásban van, bár ez nagyon halványan jelenik meg. A munkájukat a rendőrségen belüli szokásos kakaskodások és hatalmi harcok is nehezítik. Fontos szerepe van a médiának és a közösség véleményének is a rendőrség munkájáról, így a politikai vezetéshez közelebb állók inkább fontosabbnak tartják a közvéleményt, mint az igazságot. A skandináv krimikre annyira jellemző sajátosság is megtalálható a magánéleti szálnál, ez pedig a komor múlt, ami még mindig kihatással van a jelenre és eléggé személyiségromboló módon. Leginkább Fredrik Beier komor múltjával szembesülünk, ami nem a sablonos alkoholista vagy drogos múlt, de legalább annyira tragikus. Ennek ellenére sikerült a karakterét nem egy sopánkodó, lecsúszott figurává tenni, hanem egy kedvelhető alak lett. A stílusa egy kissé nyers és szarkasztikus, talán ezért is lett kedvenc karakterem. Egyébként a regény egészére jellemző ez a nyerseség, néha átment egy kissé vulgárisba, de a sok durvaság és szókimondás mellett csakis ezzel a vulgaritással lehetett érzékeltetni, ha valaki nagyon, de nagyon ki volt akadva. Volt is min, hiszen sokkoló és elborzasztó tettekbe futottak, a gyilkosságok nagyon érzékletesen és minden finomkodást mellőzve, ugyanúgy nyersen a lapokra kerültek. Kaptunk egy elég fura gyilkológépet is, akinek sok rejtély övezte a kilétét és gyakorlatilag sebezhetetlen volt. 

A nyomozás szálnál kimondottan tetszett, hogy a lassú víz partot mos technikát kaptam. Egyszer egy nyomozó mondta nekem, nehogy azt higgyem, hogy a valóságban ilyen pörgősen megy egy nyomozás és hogy ennyire flottul megy minden. A nyomozóknak bizony nagyon sokat kell talpalniuk és rengeteg unalmas óra megy el a kutakodásokra, talpalásra, mire végre találnak valamit, ha egyáltalán találnak és a szerencse sem árt. Gyakran a tévút veszi el a legtöbb időt. A regényekben és filmekben azért van felpörgetve minden, mert amúgy senki se olvasná/nézné ezeket a sztorikat. Azóta egy kicsit hitetlenül állok a "2-3 nap alatt felgöngyölítünk egy ügyet" esetek előtt, és inkább azokat a sztorikat preferálom, ahol nem istenek a rendőrök, hanem esendő emberek és bizony sokat küzdenek és talpalnak a megoldásért. A Követők olyan regény volt, ahol a nyomozás lassú víz partot mos stílusa közelebb állt a valósághoz és hollywoodi happy end sem volt benne, tiszta és nyers, valóságszagú krimi volt, erősen szókimondó stílussal. 

 Izgalmas, pörgős és érdekes volt. Annak oka, hogy mégsem lett kedvenc az egyéni ízlésemben is keresendő, alapvetően nem vonzanak a terrorizmussal és az iszlámmal még érintőlegesen is foglalkozó történetek, ugyanígy a világháború témája sem, bár ez esetben egy elég érdekes (fajkutatás) és számomra kevésbé ismert vonalával foglalkozott. Ez a fajkutatási rész elég hátborzongató volt, egy kissé már a horrorra is hajazott. Az általam hibának vélt momentumokat inkább annak rovom fel, hogy egy trilógia első része, így az írónak van még bővebben ideje kifejteni mindent. Elsőre ez így túl sok, összekuszált és zavaros volt, eléggé egy szövevényes ügy lett belőle és nagyon sok mindenre még nem derült fény. Bár kapunk egyfajta lezárást, de azzal sem a szereplők, sem pedig mi, az olvasók nem vagyunk elégedettek, így várós a folytatás. Túl sok alatt azt értem, hogy egyszerre több szál is futott a regényben, amik közül a többség ugyan csak egy kitekintés volt és nagyobb képet adott az ügyről, de hamar hamvukba holtak, így sosem tudhattam, hogy melyik közbeiktatott jelenetnek mi lesz a jelentősége és hogy az mekkora lesz. 

 A szokásos északi kellékek is a helyükön voltak: burkolt társadalomkritika, komor hangulat, a főhősök defektes élete, ködös-esős idő stb. Szóval minden hangulatfestő elem benne volt, ami hamisítatlan skandináv atmoszférát teremtett. Várom a folytatásokat, mert azért van még mit megmagyaráznia és kifejtenie az írónak. Eléggé felcsigázta az érdeklődésemet ahhoz, hogy most már az ügy végére akarjak járni én is, na meg van benne egy halványka kis romantikus szál, aminél szurkolok a párosnak. 

__________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Kafa, Fredrik Beier
Tetszett: a nyerseség
Nem tetszett: túl sok szál futott egyszerre
Fordította: Vaskó Ilidkó
Oldalszám: 428 oldal
Kiadó: General Press Kiadó
__________________________________________________________________________________

Lee Child - Néma város (Jack Reacher #20)

Lee Child - Néma város 

Fülszöveg: Jack Reacher, az egykori katonai rendőr szokásához híven egyedül járja az országot. A hosszú vonatút alatt felkelti az érdeklődését az egyik kisváros, Mother's Rest neve. Amikor leszáll a vonatról, hogy maga járjon utána, miért hívják így a helyet, egy nőbe botlik. Michelle Chang az árnyak között áll. Vár valakire. Már épp megindul Reacher felé, amikor rájön: az egyetlen leszálló utas nem az, akire számított. Magánnyomozó kollégáját várta, ám úgy tűnik, a férfit elnyelte a föld. 

  Amikor Reacher körülnéz az álmos, néma kisvárosban, a helybéliek éber tekintete minden mozdulatát követi. Mindenki furcsán viselkedik. Reacher ezért úgy dönt, csatlakozik Changhez, hogy együtt derítsék ki, mi történhetett a nő munkatársával. A pitiáner ügyként induló nyomozás végül nemcsak Los Angelesen, San Franciscón, Phoenixen és Chicagón átívelő hajszává növi ki magát, de Changet és Reachert az internet legmélyebb bugyraiba is elvezeti - a bűnök és borzalmak sötét, kegyetlen világába -, hogy aztán ismét visszatérjenek minden dolgok eredőjéhez, a legszörnyűbb lidércnyomások színhelyére: Mother's Restbe. 

  Lee Child huszadik Jack Reacher-krimijében a főszereplő most sem fut el a kihívások elől, ám a nyomozás során feltárt titkok a legvadabb rémálmait is felmúlják. Hamisítatlan, eredeti történet Jack Reacher hűséges és leendő olvasóinak.

Vélemény: Sokat hallottam már Lee Child könyveiről és a legendás karakteréről, Jack Reacherről, de még sose jutottam el odáig, hogy el is olvassam bármelyik részt is. De újra felfedeztem magamnak a General Press Kiadót és az egyik kolléganőm is Jack Reacher krimikkel rohangált be a munkahelyre mostanában teljes elragadtatással, így eljött az ideje, hogy én is megismerkedjek vele. Bár a nagy rajongók azt írják, hogy ez a kötet újítás, nem a megszokott Reacher sztori, attól még a karakter ugyanaz, illetve nem sokat változott, és már miatta megéri majd bepótolnom a többi részt. Ez az első Lee Child regényem, de nem az utolsó, az biztos. Jack Reacher karaktere teljesen lenyűgözött, bírom az ilyen törvényen kívüli, magányos farkas figurákat, akik tisztában vannak a képességeikkel, nincs lelki nyavalygás, titokzatosak, meghökkentő néha a viselkedésük, mennek, mint a buldózer és addig nem nyugszanak, míg egy ügy végére nem járnak. Nem mellesleg viszont tisztában vannak az udvariassági formulákkal, használják is, amikor úgy gondolják, hogy a másik méltó rá. Általában ezeket a karaktereket egy kicsit pökhendinek is érezzük, pedig nem azok, egyszerűen csak magasról tesznek mások véleményére és teszik a dolgukat, ahogy nekik tetszik. Jack Reacher is ilyen, ráadásul nyers humora is van, ami rátesz még egy lapáttal a kedvelhetőségére. 

  Arról nem tudok véleményt alkotni, hogy milyen volt a Néma város a többi kötethez képest, de arról igen, hogy milyen volt első találkozásnak. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy lemaradásban lennék az infók terén a karakterből, mert amit tudom kellett Reacherről, azt megtudtam mindig időben. Mivel magányos farkas, így nem volt olyan társa, akit szintén meg kellett volna ismernem vagy az egymáshoz való viszonyukat vagy a saját történetüket. A regénybeli társát pedig vele együtt ismertem meg én is. Ezt kimondottan értékelem a sorozatoknál, mert az egy rész-egy ügy fajtáknál általában a csapat története végigível több köteten át, így nehezebb bekapcsolódni, legalábbis én szeretem a magánéleti vonalat is végigkövetni. De rátérek az ügyre, mert mégiscsak az a krimi egyik alapja, hogy milyen az ügy és ezt a nyomozó hogyan is viszi végig. 

Reacher csak úgy találomra utazgat, most éppen Chicagóba tart vonattal. Az út során azonban felkelti az érdeklődését egy városka neve, Mother's Rest és leszáll, hogy körbejárja azt, megérdeklődve, hogy miért pont ezt a nevet adták a városnak (ezzel persze mindenkit kiakaszt valamilyen formában, én meg jót derültem rajta.) Az állomáson beleszalad egy nőbe, Michelle Changba, aki először azt hiszi, hogy magánnyomozó társa, Keever érkezik meg. Már egy ideje várja a férfit, aki őt hívta ide erősítésnek, de mire a nő odaért, Keever eltűnt. Reachernek több szempontból is gyanús kezd lenni a városka, a lakói és ez az eltűnési eset, így Mother's Restben marad, hogy segítsen a nőnek megtalálni a férfit és rájönni, hogy mi az a hatalmas nagy illegális üzlet, amit a városban csinálnak, ahol a búzán kívül semmi sem terem, mégis rengeteg pénzt kaszálnak vele. Ahhoz ugyanis, hogy rájöjjenek mi történt Keeverrel és hová tűnt, rá kell jönniük, hogy milyen ügyön dolgozott és miért hívta Changet erősítésnek. A szálak végül több városon át vezetnek, majd újra vissza Mother's Restbe, szóval elég csavaros módon sikerül kibogozni az eseményeket. Segítségükre lesz egy újságíró is, Westwood, aki csupán azért keveredett az ügybe, mert Keever holmijai között megtalálták a telefonszámát, azonban az újságírót már nem sikerült a nyomozónak felhívnia, így vakon kutatnak, hogy a több száz cikke közül, melyik lehetett az, ami miatt Keever őt fontosnak tartotta. Meglepő módon nem egy egyszerű kisvárosi gyilkosságról van szó, hanem egy nagyon brutális üzletről, aminek köze van a maffiához és a mély vagy sötét webhez, az olyan illegális internetes oldalakhoz, amit még a legjobb keresőmotorok sem találnak meg. 

Tetszett Lee Child stílusa. Rövid, lényegre törő, mégis szórakoztató a mondanivalója. Míg Reacher tetteit vagy gondolatait nem látjuk előre, addig a "rosszfiúk" szemszögét is bemutatja, így meghagyja az esélyt arra, hogy az olvasó is össze tudja rakni az ügyet, de annyira már nem ad szabad kezet, hogy magunktól is mindent kitaláljunk, szükség van Reacherre is. Reacher egy nagyon okos pasi, néhány jelenetnél "engedi" az író, hogy a fejébe lássunk és megismerjük a gondolkodásmódját. Kifejezetten tetszettek azok a jelenetek - főként akciójelenetek -, amikor Reacher végigvezeti a lépéseket. Ha ő most pl. balra lép ennyi és ennyi tizedmásodperc alatt, akkor arra hogy fog valószínűsíthetően reagálni az ellenség és így tovább. Mielőtt megtörténne az akció, már levezeti fejben a lehetőségeket és minden mozdulatot, így végiggondolja, hogy melyik verzió a jobb és túlélhetőbb. Chang nagyon jó párosítás hozzá, ugyanis a nő is okos - ex-FBI ügynök -, így gördülékenyen tudnak együtt dolgozni, de emellett azért érezni a nőiességét is és azt is, hogy Reacher sokkal profibb. A kettőjük közti romantikus szál egy kissé sutára sikerült, de másként nem is lehet elképzelni Reachert romantikus pillanatokban, mint sutának. Megmosolyogtam néha egy-egy reakcióját vagy lépését, de aranyos volt vagy inkább komikus a kettőjük kapcsolata. 

 Végre egy olyan regény, ahol értelmezni tudtam a stratégiai lépéseket és a fegyverek működését is. Elég gyakran beleszaladok olyan regénybe, ahol az író dobálózik fegyvertípusok neveivel, amik hangzatosak és biztos tudja az író, hogy miről beszél, elvileg rám is nagy hatással kéne lennie pl. egy Smith & Wesson névnek, de odáig már egyik sem jutott el, hogy a gyakorlati hasznukat lássam vagy legalább elképzeljem, hogy melyik fegyver milyen, hogy működik és az erőviszonyokban mit jelent, hogyha a rossz fiú kezében X fegyver van, a jófiúéban pedig Y fegyver van. Lee Child akciójeleneteit pont azért élveztem, mert végig tudtam minden eshetőséget követni és végre felfogtam a fegyverek közti különbségeket. 

  Az ügy nagyon szépen volt végigvezetve, egy egyszerűnek tűnő eltűnési esetből lett egy sokkal hatalmasabb ügy és nem volt hihetetlen a kialakulása. A vége megdöbbentő volt, bár elég röviden csapta el az események fonalát és néha beleszaladtam bakiba vagy figyelmetlenségbe, így nem mondom, hogy tökéletes lett a sztori, de még így is a nagyon jó fajta krimik közé tartozik, amit élvezet olvasni és maximális kikapcsolódást nyújt. Itt lehet agyalni a szereplőkkel együtt, tőrbe csal az író, akármennyire is okos próbálok lenni, a humor nagyon jó, kevés, de amikor van, akkor üt. A főhős felejthetetlen, a stílus jó és az ügy van annyira érdekes és újszerű, hogy megdöbbenjek vagy ne tudjam kitalálni a végkimenetelt. A Sötét vagy mély web egy nagyon érdekes momentuma volt a regénynek és szó szerint sokkolt, hogy milyen szerepet tölt be az emberek életében. Akár ez meg is történhet, főleg Amerikában, ahol rengeteg ember van, hatalmas területeken, kis népsűrűséggel. De ez már egy másik téma. 

Szóval Lee Child jó, a Jack Reacher karaktere kiemelkedő, nálam várólistás lett a többi könyv is. Most már értem a nagy rajongást. 

_________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Jack Reacher, Westwood
Tetszett: a stílus, a főhős, az akciójelenetek és hogy a rosszfiúk szemszögét is láthattam
Nem tetszett: a vége túl gyors volt
Fordította: Gieler Gyöngyi
Oldalszám: 364 oldal
Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés: 2016
_________________________________________________________________________________  

Volker Kutscher - Csendes halál (Gereon Rath #2)

   Volker Kutscher Gereon Rath felügyelője 2014-ben mutatkozott be nálunk a Tisztázatlan bűnüggyel, mely a General Press Kiadónál jelent meg. Idén elérkezett a folytatás is, melyben Rath már a gyilkosságiaknál dolgozik az erkölcsrendészet helyett és még önfejűbb, mint az első részben volt. Szüksége is van rá, hiszen Berlinben egy sorozatgyilkos munkálkodik, aki a feltörekvő színésznőket pécézte ki magának és a bürokrácia nem alkalmas arra, hogy egy ilyen nagyágyút elkapjanak. Az izgalmas nyomozás és Rath szórakoztató stílusa mellett az író elkalauzol minket a filmkészítés világába, ahol újdonságként és a jövőt erősen meghatározva felbukkan a hangosfilm. 

  Tartsatok velünk ezen a három állomásos turnén és ismerjétek meg Rath felügyelőt és a filmtörténelem egyik átütő korszakát. Ha szerencsések vagytok és helyesen válaszoltok, akkor esélyetek van megnyerni a General Press Kiadó által felajánlott három Csendes halál regény egyikét. 

Volker Kutscher - Csendes halál (Gereon Rath #2) 

 Miért pont ez? A fülszöveg rögtön magával ragadott, szeretem a filmek világát és a sorozatgyilkosos sztorikat is.

 Fülszöveg: Élete a film - ölni tudna érte... 

  Gereon Rath újra nyomoz! 

  Berlin, 1930. Betty Winter, az ünnepelt színésznő halálos balesetet szenved egy filmforgatás alatt. Rázuhan egy fényszóró, színész kollégája pedig kétségbeesésében egy vödör vizet önt az összeégett nőre, aki az áramütés miatt azonnal életét veszti. Az ügy kivizsgálására az önfejű Rath felügyelőt jelölik ki, aki hamar rájön, hogy a filmsztár halála nem a véletlen műve. Amikor beleveti magát a nyomozásba, a filmek világának sötét oldalán találja magát: rivalizáló producerek, derékba tört karrierek, megcsalt szerelmesek közt. Időközben színésznők tűnnek el, majd bukkannak fel elhagyatott mozik színpadán - holtan, kisminkelve, a hangszalagjaik kivágva: egy sorozatgyilkos garázdálkodik Berlin utcáin. Rathnak nemcsak az alvilág árnyaival kell felvennie a harcot, hanem a saját démonaival is: indulatai és konoksága miatt kiesik a pikszisből főnökeinél, egykori szerelme újra feltűnik a színen, és korábbi ballépéseinek emlékei is kísértik. 

  Volker Kutscher (Tisztázatlan bűnügy) letehetetlenül izgalmas regénye ismét a harmincas évek Németországát kelti életre, és a történelmileg pontos korrajz ezúttal a hangosfilm megjelenésének nyertesei és vesztesei közé kalauzolja az olvasót. 

Vélemény: Bár az első résszel, a Tisztázatlan bűnüggyel meggyűlt a bajom, úgy éreztem, hogy van potenciál a sorozatban. Eleve a második kötet, a Csendes halál miatt figyeltem fel a krimisorozatra, - melyből végül turnét is indítottunk -, mert a fülszöveg egy olyan hangulatot ígért, amit kár lett volna kihagyni. Szerencsére a második rész klasszisokkal jobb volt, mint az első, így Gereon Rath bekerült a kedvenc felügyelőim sorába. Már az első résznél is ő volt a húzóerő, de megszeretni úgy igazán a Csendes halálnál sikerült. Ez a sorozat is egy kötet-egy ügy stílusban íródott, így az élvezhetőség szempontjából nem szükséges minden részt végigkövetni, nem marad hiányérzet, a háttérinfókat a szereplőkről pedig pótolja az író. Akik nem olvasták az első részt, azoknak egy kis gyorstalpaló arról, hogy ki is az a Gereon Rath.

  Gereon Rath felügyelő Kölnben kezdte pályafutását a gyilkosságiaknál, de egy véletlen baleset folytán lelőtt egy fontos személyt. Az ügy nagy port kavart, az áldozat apja, aki nagykutyának számított a sajtónál, lejárató hadjáratba kezdett és addig nem akart nyugodni, míg tönkre nem teszi a felügyelő karrierjét. Rath-t végül úgy sikerült kimenekíteni ebből a szorult helyzetből, hogy az édesapja, aki bűnügyi tanácsos, jó barátságot ápol a berlini rendőrség fejesével, így szívességből áthelyezik Ratht-t, de az erkölcsrendészetre. Miközben Kölnben azt hintették el, hogy Gereon Rath visszavonult, a lejáratás sikerült, addig titokban folytatja a pályafutását Berlinben, de újra alulról kezdi. Így kerül be a Vörös Várba, a berlini rendőrséghez. Kapcsolatainak, némi véletlennek és elszántságának köszönhetően, hamarosan átkerül a gyilkosságiakhoz, ahol rivalizálni kezd a sztár főfelügyelővel, Böhm-mel. Szinte mindenki utálja Gereon Rath felügyelőt, ki a titkos kapcsolatai miatt, ki az önfejű és öntörvényű stílusa miatt, ki a törtetése miatt, ki pedig csak azért, mert. És még nem is tudnak a se veled, se nélküled kapcsolatáról Charlyval, aki a rendőrségnél gyakornakoskodó gépírónő. Úgy tűnik, hogy egyedül csak Gennat felügyelő - akit mindenki Buddhának hív a tekintélyes termete miatt - kedveli őt őszintén és a pártfogásába veszi. Természetesen Rath nála is kihúzza a gyufát. 

A Csendes halálban Rath felügyelő így már a gyilkosságiaknál dolgozik, kap saját irodát és egy titkárnőt is, de szinte alig tartózkodik a rendőrség épületében, állandóan az utcákat járja. Részben azért, mert véleménye szerint nem lehet egy ügyet az asztal mögött ülve megoldani, segget növesztve, mint ahogy az igazi bürokraták teszik, részben pedig azért, mert bujkál a fejesek elől, ugyanis mindenkinek valamiért a bögyében van és vaj is van a füle mögött. Nem hajlandó követni a felettesek utasításait, ha kirakják egy ügyből, ő csak azért is tovább nyomoz, csak a saját szakállára, ráadásul nem mindig tisztességes vagy szalonképes módon szerzi meg az információit. (Kíváncsi vagyok, hogy melyik résznél fogják kirakni a rendőrségtől és kezd magánnyomozó vállalkozásba, ha egyáltalán az írónak vannak ilyen tervei a karakterrel.) Alap esetben én sem bírom azokat az embereket, akik a családi, haveri vagy egyéb kapcsolataikon keresztül jutnak előre, nem pedig a saját erejükből és munkájukból, ráadásul Rath-t nem is lehet igazán erkölcsösnek vagy tisztességesnek nevezni, de mégis van valami ebben a pasiban, ami miatt egyszerűen nem lehet nem kedvelni. Talán a túlzott önbizalma, talán a "teszek mindenre és mindenkire magasról, én márpedig megoldom ezt az ügyet" stílusa miatt vagy pedig az élethez való hozzáállása miatt. Mintha semmi nem fogna rajta, őt csak a munkája érdekli és néha Charly. Az írónak sikerült egy olyan felügyelő karaktert létrehoznia, akiből fogalom vagy példa válhat, ez pedig nagyon fontos a krimisorozatoknál. Ha a főhőst és a csapatát nem sikerül megkedvelnem, akkor általában nem is folytatom a sorozatokat. A Vörös Várban azonban mindenki kedvelhető vagy éppen nagyon utálható, így a hatalmi harcok is plusz izgalmat adnak a nyomozás mellett. 

 Az ügy eléggé összetett és a regény is, hiszen nem csak a főszál nyomozása zajlik, hanem a háttérben egyszerre több ügy is, a magánéleti vonalon túl. Ezért is ilyen vastag a kötet, hiszen sok szál mozog egyszerre, de ezek nagyon szépen összefutnak. Néha azért volt még olyan rész, amit egy kicsit túlírtnak éreztem, de az első részhez képest sokat fejlődött a stílus és kezd inkább eszköz lenni a túlírtság. A szokásosnál lassabban hömpölyög a nyomozás szál és néha feltartja egy másik szál vagy a túlírtság, de ezáltal van esély jobban megismerni a csapatot vagy Rath felügyelő apró dolgait is, amik még jobban kirajzolják a karakterét és a kapcsolatait. Fontos mellékszereplő a barátja, Weinert is, aki újságíró. Ebben az időben is már nagy szerepe volt a sajtónak a rendőrségi ügyekben, így előnyös ez a barátság mindkettőjük számára. 

A Csendes halál hangulata is könnyedebb vagy inkább populárisabb volt, mint a Tisztázatlan bűnügyé. Az első rész nagy hangsúlyt fektetett a történelemre, az akkori politikai helyzetre, míg a második kötetben inkább az akkori hétköznapi élet és a filmes világ játszott fontosabb szerepet, politika pedig alig volt, de ettől függetlenül történelemhű maradt a regény. A legjobban az tetszik még a regényben, hogy akkoriban a technika hiányában is eredményesen tudtak dolgozni a rendőrök és nyomozók. Az író úgy tudja élvezetesen és izgalmasan felépíteni a nyomozás szálat, hogy a karakterei kizárólag csak a kor technikájával tudnak élni. Mobiltelefon hiányában az információk nem tudnak azonnal gazdát cserélni, többet kell a szereplőknek mozogni is, a megfigyelés is nem kamerákkal, meg egyéb kütyükkel történik, hanem a klasszikus módon (kocsiban ül órákat két rendőr), nincs nyomkövető, nincs térfigyelő kamera, stb. Ezáltal nagyon különleges hangulata van a regénynek. Egészen más érzés így végigkövetni egy nyomozást, mint a napjainkban játszódó krimiknél. Az pedig, hogy európai írótól olvashattam európai helyszínen játszódó regényt, még egy plusz pikantériája az egésznek. Egészen más az európai stílus, mint az amerikai és felüdülés volt egy kicsit ilyen regényt olvasni. 

Az ügy nagyon érdekes volt, már csak azért is, mert szorosan összefüggött a hangosfilm megjelenésével. Érdekes volt látni, hogy az akkor újdonságnak számító technikához hogyan viszonyulnak mind a filmkészítők, mind a színészek, mind pedig az átlagemberek. Forgatási helyszínről, forgatási helyszínre járhattam a csapattal és beláthattam a kulisszák mögé. Az egyik készülő film egy részletét fel is használták, mint nyomozati eszközt, ez is újdonságnak számított akkoriban. Ezúttal a gyilkos hangja is megjelent, így egy idő után ki lehetett következtetni, hogy ki lehetett a tettes, de a miértekre és a hogyanokra őáltala jöhettünk rá. Egy kis pszichológiai elemzés és a gyerekcipőben járó profilozás is megjelent a lapokon, ami szintén nem volt még bevett gyakorlat akkoriban. Igazi csemege ez a regény és már alig várom a következő kötetet, részben azért, hogy Gereon Rath sorsa hogyan alakul, részben pedig azért, mert kíváncsi vagyok, hogy az író mit fog kiragadni a '30-as évekből és mit tesz meg regénye fő momentumának.

___________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Gereon Rath, Buddha, Böhm felügyelő
Tetszett: a hangulat, a stílus, a nyomozás
Nem tetszett: néhol egy kicsit túlírt
Fordító: Csősz Róbert
Oldalszám: 596 oldal
Kiadó: General Press Kiadó 
Kiadás éve: 2016

___________________________________________________________________________________

Nyereményjáték 

  A filmtörténelem során a hangosfilm megjelenése volt az egyik olyan sarkalatos pont, amely fellendítette az ipart. Volker Kutscher regényében szintén fontos szerepet játszik, hiszen a gyilkosságok indítéka akár lehet a rivalizáló filmcégek közötti harc is. Néhány filmstúdió ellenzi az új ötletet és legyintenek a hangosfilmre, mintha csak múló szeszély lenne, mások pedig előrelátók és mindenáron az elsők akarnak lenni, akik piacra dobják az első hangosfilmjüket.

   A mostani játékunk során olyan világhíres filmstúdiók nevét keressük, amik már léteztek az 1920-as években és mivel a mai napig aktívan működnek, kockáztattak a hangosfilm kedvéért. Hogy mely filmstúdiókra vagyunk kíváncsiak, azt megtudjátok az állomásokon lévő leírásokból. Kérjük, hogy a cégneveket írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. Mivel az évtizedek során a felvásárlások, összeolvadások és eladások miatt a filmstúdiók neve és cégformája állandó változásban volt, ezért elfogadjuk az 1900-as évekbeli elnevezést és a mait is, a cégforma (pl. Inc., Corp.) feltüntetése nélkül. A nyeremény a General Press Kiadó által felajánlott három Csendes halál regény egy-egy példánya. Jó játékot! 

Carl Lammle alapította 1912-ben ezt a filmvállalkozást, Los Angeles környékén. Átütő sikert csak a ’30-as években ért el, a Nyugaton a helyzet változatlan, a Frankenstein és a Lugosi Béla főszereplésével bemutatott Drakula című filmekkel. Az 1960-as években ők készítették az első televíziós sorozatot. Az 1970-es években Alfred Hitchcock volt a legnépszerűbb rendezőjük, majd George Lucas is megjelent két filmjével. Több ismertebb film mellett a Halálos iramban filmek is ehhez a filmstúdióhoz köthetők. 

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway

___________________________________________________________________________________

                                   További állomások 

02/28 Könyvszeretet 
03/01 Kelly & Lupi Olvas
03/03 Szembetűnő
___________________________________________________________________________________

Volker Kutscher - Tisztázatlan bűnügy (Gereon Rath #1)

Volker Kutscher - Tisztázatlan bűnügy (Gereon Rath #1) 

Miért pont ez? Felfigyeltem a második részre és mivel csak egy részt kellett bepótolni, hogy felzárkózzak, elolvastam ezt is.

Fülszöveg: Berlin, 1929. Egy baljós árnyakkal teli város. Egy kegyetlenül megkínzott férfi holttest. Egy bukott felügyelő, aki a saját szakállára nyomozni kezd... 

  Gereon Rath felügyelő új a városban, nemrég helyezték át Berlinbe. Félreállították, holott korábban gyilkossági nyomozóként dolgozott. Egyik éjjel egy vadidegen orosz férfi dörömböl az ajtaján. Amikor pár nappal később az ismeretlen oroszt holtan halásszák ki a csatornából, a felügyelő úgy dönt, maga próbálja felgöngyölíteni az ügyet. A férfi kopott fényképével a zsebében beleveti magát a nyüzsgő berlini éjszakába. Ekkor még nem sejti, hogy darázsfészekbe nyúlt, és minden sarkon egy újabb rejtélybe botlik majd. 

  Volker Kutscher bűnügyi regénye mesterien eleveníti meg a két világháború közötti Berlint: a nagyváros színes forgatagát és bűnös élvhajhászását már beárnyékolja az egyre erősödő nemzetiszocializmus. Az olvasó lélegzet-visszafojtva figyeli, hogyan manőverezik az ifjú felügyelő a különböző politikai csoportok és a gengszterbandák között, miközben felfejti a tisztázatlan bűnügy szálait.

Vélemény: Ugyan a Gereon Rath sorozat is úgy íródott, hogy egy kötet egy ügyet dolgoz fel, így külön is élvezhetők a részek, én szeretem mindenestül látni a kerek egészet, így a második kötet elolvasása előtt gyorsan felzárkóztattam magam. (Az író egyébként gondoskodik arról a második kötetben, hogy aki nem olvasta az előző részt, az is nagy vonalakban tisztában legyen a főhős és a csapat történetével.) A Tisztázatlan bűnüggyel meggyűlt a bajom, de elszántan végigolvastam és ezt utólag nem is bánom. A második kötetben így már úgy köszöntöttem a csapatot és a felügyelőt, mintha régi ismerőseim lennének. Kész felüdülés volt olvasni a sok amerikai krimi után egy európait, ráadásul egy történelmi krimit, ami az 1930-as évekbe kalauzolt el. A korszak volt a regény egyik legfőbb húzóereje, számomra legfőképp a nyomozói technikák miatt, a másik húzóerő pedig Gereon Rath felügyelő és a Vörös Vár (rendőrség) tagjai. 

  Eleinte furcsa volt beleszoknom a berlini közegbe és a kort is nehezen ragadtam meg, így ez levont az élvezhetőség értékéből, de ezt nem az írónak lehet felróni, hanem nekem. A történelmi tudásom elég gyenge, sokszor pontatlan, amit annak idején tudtam, azt mára már elfelejtettem, így nehezen rázódtam bele a rendőrség mindennapjaiba. Utána kellett olvasnom, hogy mi is volt akkor, hogyan is volt, illetve ismerősök segítettek egy kicsit egy-két dolog értelmezésében. Miután helyre raktam magamban a dolgokat, már sokkal élvezhetőbbé vált a regény. A Tisztázatlan bűnügyben nagy jelentősége van az akkori politikai eseményeknek, hiszen azok nagyon erősen kihatottak az akkori hétköznapokra. Rendszeresen tüntettek a kommunista csapatok, a rendőrök járták az utcákat, hogy a tüntetőket elkergessék, újonnan bevezetett technikaként alkalmazták a vízágyúzást is, de az is előfordult, hogy lövések dördültek el a rendőrség részéről. Ugyan az első világháború már véget ért, nagyon sok ember még úgy élte a mindennapjait, mintha még mindig tartana a háború, nem tudtak visszatérni a rendes hétköznapokba, hanem továbbra is katonásdit játszottak vagy egy következő háborúra készültek. Voltak titkos szervezetek és gyűlések is, a háttérben sok dühös erő munkálkodott. Oroszok hemzsegtek az utcákon, besúgók is és kémek is. A korrupció és az erkölcstelenség pedig virágkorát élte, a rendőrségen az erkölcsrendészek elég elfoglaltak voltak.  

  Gereon Rath felügyelő a berlini erkölcsrendészeten folytatja pályafutását, így olvasóként képet kaptam arról, hogy valójában mivel is foglalkozik a rendőrség ezen része. Voltak elképzeléseim, nem is tévedtem sokat, mindenesetre újdonságként hatott, hogy nem egy gyilkossági csoport útját követem végig. A regény elején éppen bevetésen vannak és egy házban razziáznak, ahol pornóképek és -filmek készülnek titokban. Az elkövetők császárnak öltözve vagy más nemes és híres uralkodó vagy politikus bőrébe bújva készítik az erkölcstelen élvezeti cikkeket. Az erkölcsrendészetisek elég szoros és mindennapi kapcsolatban vannak az alvilággal, gyakran hatalmi fölényüket kihasználva informátorokat is innen szereznek, de nincs olyan komoly felelősségük, mint a gyilkosságiaknak. Gereon Rath kimondottan unja is az itteni munkát és derogáló neki. Kölnben a gyilkosságaiknál dolgozott, de egy ügy kapcsán lelőtt egy fontos személyt. Az áldozat apja nagykutya volt a sajtó világában, így eltökélte, hogy tönkreteszi Rath karrierjét és lejárató hadjáratba kezdett. Rath az édesapja kapcsolatainak köszönhetően - aki bűnügyi tanácsos és jó barátságot ápol a berlini rendőrfőkapitánnyal is - átkerül a berlini rendőrséghez, de alulról kell kezdenie. Kölnben viszont mindenki úgy tudja, hogy a lejárató hadjárat sikeres volt és Rath visszavonult. 

  Nemcsak Gereon utálja az erkölcsrendészetis munkát, de a kollégák is utálják őt, a közvetlen vezető és később Gennat bűnügyi tanácsos kivételével. Ki azért utálja, mert újfiú, ki a titkolt, befolyásos kapcsolatai miatt, ki pedig a stílusa miatt. Rath ugyanis önfejű, csökönyös és törtető. Gyakran semmibe veszi a felettesei parancsait, magánutakon jár és úgy tűnik, hogy képtelen beilleszkedni a rendőrséghez. Nincs még itt olyan régóta, de már beleártja magát egy gyilkossági ügybe, belekeveredik egy másikba, majdnem megölik, tettestárs és szemtanú lesz egy informátor becserkészésénél (értsd: zsarolásánál), kapcsolatba kerül a helyi gengszterekkel és kiszemeli magának a gyilkosságiaknál gyakornakoskodó Charlyt, de ugye házi nyúlra nem lövünk. 

  Rath egy fiatal özvegy lakásának egyik szobáját bérli, a másikat pedig Weinert, egy fiatal újságíró. Mivel a lakásba nem lehet hozni hölgyvendéget, mert az azonnali elbocsájtással jár, véd- és dacszövetség alakul ki a két férfi között Benkhe asszonnyal szemben. Később ez hasznos barátsággá növi ki magát, a sajtónak már akkor nagy szerepe volt a nyomozások során, így mind a ketten jól járnak ezzel a kapcsolattal. Rath ennek a lakásnak köszönhetően keveredik bele a regény fő gyilkossági esetébe. Egyik nap egy feldühödött orosz keresi rajta a társát, mert az Rath előtt ugyanabban a lakásban élt, de most eltűnt. Gereont nem igazán izgatja a dolog, egészen addig, míg meg nem találják a feldühödött orosz hulláját egy kocsiban, amit egy csatornából húznak ki. Saját szakállára és az érintettsége miatt nyomozni kezd az ügyben, melynek a megoldásához vezető út az alvilágon és korrupt rendőrökön át vezet. Egy véletlen során ismét meghal miatta egy ember, így szorulni kezd a nyaka körül a hurok. Egy időre kölcsön is adják a gyilkosságiakhoz, az első ügyében viszont nincs köszönet, ugyanis saját maga után kell nyomoznia.

A gyilkosságiakhoz kerülve megismeri a nagyágyúkat és rögtön rivalizálni kezd Böhm főfelügyelővel, aki az orosz ügyében nyomoz. Rath célja, hogy egyedül megoldja az ügyet, így bebetonozza magát a gyilkosságiakhoz és egyúttal borsot tör Böhm orra alá is. De ez nem olyan egyszerű, ahogy ő azt kigondolta, összecsapnak a feje fölött a hullámok, egyre jobban belekeveredik kétes dolgokba, és a természete sem segíti a karrierjét. Rath úgy nyomoz, mintha a felettesei és a rendőrség nem is lenne. 

  Gereon Rath karaktere elég érdekes abból a szempontból, hogy alapjáraton az ilyen embereket utálom, de benne mégis megvan az a plusz valami, ami miatt mégis bírom. Az önfejűsége és az öntörvényűsége szimpatikus, illetve az elszántsága, hogy mindenáron kikeveredik a kalamajkából és megoldja az ügyeket, ha az övéi, ha nem. A Vörös Vár többi tagja is lassan a szívemhez nőtt, még néhány alvilági figura is, akik szerepelnek majd a következő részben is. Az, hogy megkedveltem őket, nagyon fontos volt, mert amúgy az ügytől és az írói stílustól annyira nem voltam elragadtatva. Pozitívuma a stílusnak, hogy részleteiben megismerhettem az akkori életet és nagyon érdekes volt végigkísérni úgy a nyomozást, hogy a technika még korántsem volt fejlett, így egészen más problémákkal szembesültek a nyomozások során, mint a napjainkban játszódó regényekben. 

  Két nagy problémám volt a regénnyel, ami miatt nem tudott kedvenccé válni (csak a karakterek). Az egyik, amit már fentebb említettem, hogy a történelmi krimi nem nekem való, a hiányos történelmi tudásom miatt nem tudom annyira átélni és értékelni ezt a szálat, ráadásul zavaró volt, hogy ennyire nem tudok képbe kerülni, pedig az ügy szempontjából fontos volt. Ugyan sikerült bepótolnom a hiányzó tudást, nem is vált hátrányomra, csak ha el akarok olvasni egy könyvet, a szórakozás miatt tenném, nem azért, hogy előtte leckéket is vegyek. (Aki viszont szereti a műfajt és alaposan megtanulta annak idején a történelmet, annak nagyon élvezetes lehet ez a kor.) A másik nagy problémám viszont az írónak róható fel. Borzasztóan túlírta ezt a regényt, kétszáz oldallal is lehetett volna kevesebb. Nagyon lassan hömpölyögtek az események, sok olyan dologról írt, ami nem volt releváns a történet vagy az ügyek szempontjából, néhol pedig a kelleténél részletesebben fejtett ki valamit, ami szintén levett az élményből. A sok párhuzamosan futó szál, a többféle ügy és a szálak közötti ide-oda ugrálás, valamint a túlírtság miatt eléggé szétesett a regény és túl gyorsan tett pontot az ügyek végére. Szerencsére a sorozat második részére rengeteget javult a stílus és már egyben volt a sztori, így nem csak a karaktereket, de az írói stílust is sikerült megkedvelnem. Bevezető kötetnek nem volt nagyágyú, de kellemesen elszórakoztatott a karaktereivel és a humorával, a második résznél pedig már rajongóvá is váltam. 

___________________________________________________________________________________

Történet: 4/5 pontból

Kedvenc: Gereon Rath, Buddha (Gennat bűnügyi tanácsos), Böhm főfelügyelő

Tetszett: a nyomozati technikák, a karakterek, a hangulat

Nem tetszett: nagyon túlírt és "szétesett" a regény 

Fordította: Csősz Róbert

Oldalszám: 568 oldal

Kiadó: General Press Kiadó

Kiadás éve: 2014

___________________________________________________________________________________

James Grippando - Fekete horizont

James Grippando - Fekete horizont 

Miért pont ez? Amiben FBI és tárgyalóterem van, az már rögtön érdekel. Kuba már csak egy plusz vonzóerő volt ahhoz, hogy elolvassam a könyvet.

Fülszöveg: Jack Swyteck épp a nászútját tölti a mesés Key Westen a feleségével, Andie-vel, amikor az amerikai és kubai partok között működő olajfúró torony felrobban. 

  Mi lehetett a katasztrófa oka? Egy trópusi vihar vagy emberi kéz műve volt a robbanás? Megindulnak a találgatások, de úgy tűnik, egyre többen tussolnák el inkább az ügyet. És mintha már nemcsak az óceánra, a part mentén élőkre jelentene fenyegetést a tragédia, hanem azokra is, akik az okait firtatják. A fiatal párt elszólítja a munkája, Jack egy kubai özvegy nevében ad be kártérítési keresetet a katasztrófába odaveszett férje halála miatt, Andie pedig egy nemzetközi nyomozásba csöppen az FBI beépített ügynökeként. 

  Az olaj pedig egyre csak közeledik az amerikai partokhoz, megállíthatatlanul, és mintha vele együtt egy ismeretlen, fenyegető erőnek sem jelentene akadályt a határ. Jacket elrabolják, az ügyfele fürdőszobatükrére vérrel azt a feliratot festik: Felejtsd el! 

James Grippando folytatja Jack Swyteck történetét, amely egyszerre ígér bepillantást a politika, a tárgyalótermek és az FBI világának színfala mögé, valamint izgalmas, fordulatos nyomozást Miami partjain, Kubában és a Bahamákon.

Vélemény:  A General Press Kiadónál már nem ez az első Jack Swyteck történet, viszont nálam igen és a bemutatkozás nagyon jóra sikeredett, úgyhogy találkozok még vele az biztos. Megint csak azzal tudok jönni, hogy hosszú éveken keresztül nyomozó akartam lenni, mondhatni gyerekkorom óta, még az FBI magyar kirendeltségének gondolatával is eljátszottam párszor, de sajnos nem úgy alakult az életem. A nyomozás így megmaradt a lapokon és a krimi, thriller műfaja az első számú kedvencem, így két pofára tömöm őket és elfogult vagyok. Amiben pedig ott van az FBI, az egyenesen szerelem, úgyhogy jó esélyekkel indult nálam a sztori.

 Ez a regény még többet nyújtott, mint vártam, ugyanis ez a tárgyalótermi, ügyvédes fajta, ahol a nyomozás szálat inkább jogi szempontból közelíti meg, és mint ilyen, nagyon jó fajta könyv volt a Fekete horizont. Általában az olvasó kevésbé van tisztában a büntetőjoggal vagy a polgári törvénykönyvvel, főleg, ha ezek az amerikaiak, de Grippando röviden, tömören és közérthetően írta le mindig a lényeget, így az ember fennakadások nélkül tudja követni a jogi eseményeket. Én kimondottan élveztem a jogi csatározásokat is és együtt kerestem a szereplőkkel a kiskapukat vagy épp a megoldást. Érdekes részét ismertem meg az amerikai vagy épp a nemzetközi jognak, ugyanis Kuba erősen főszerepet játszott az egész regényben, ami elég ellentétesen viszonyul az USA-hoz és fordítva. Emellett Kubát is bejártam a főszereplőkkel és kaptam egy kis ízelítőt az ottani életből és elég sok politikát is, amit szintén nem bántam, annak ellenére, hogy a politikát nem szoktam kedvelni, viszont itt elég érdekesen volt kihatással a regény egészére.

 

A regény fő szálát az az eset adja, hogy az amerikai és kubai partok között működő olajfúró torony felrobban és minden ott dolgozó meghal. Az anyagi káron és az emberi veszteségeken túl hatalmas nagy környezeti katasztrófát okoz a baleset, így nagy sajtóvisszhangot kap az ügy. Az olaj elárasztja a tengert, állatokat pusztítva el és sajnos mindezt addig nem tudják kezelni és az olaj terjedését megakadályozni, míg Kuba és Amerika között fennáll az illetékességi vita és amíg a felelősség kérdése nem eldöntött. Kuba mintha nem is foglalkozna az üggyel, Amerika viszont annál inkább. Tüntetők jelennek meg az utcákon, követelik, hogy a két ország közti embargót feloldják, vagy ha azt nem is, legalább működjenek együtt. Amerikából még önkéntesek is kihajóznának, hogy segítsenek a helyszínen, de Kuba nem engedi át őket. Amíg a helyszínt nem biztosítják és nem akadályozzák meg, hogy az olaj továbbra is feltörjön, addig hiába tesznek bármit is az amerikai oldalon. A tüntetők mellett felbukkannak az ügyvédek is. Rengeteg ember és cég, főleg a turizmusban, kártérítési pert indítanak az ellen a konzorcium ellen, amely létrehozta az olajfúró tornyot. Emellett politikai csatározások is kezdetüket veszik, a két kormány egymásra mutogat. 

Jack Swyteck az egyedüli, aki az egyik özvegy nevében nyújt be kártérítési keresetet, az ügyét külön is kezelnék az egésztől, azonban a többiek nem hagyják. Először megvádolják azzal, hogy csalni próbálnak, hiszen Bianca, az özvegy már nem is volt a felesége Rafaelnek, amikor a robbanás megtörtént, ugyanis a férfi más nőnek, Josefinának, a menyasszonyának küldött szerelmes leveleket a toronyból. Jack kénytelen először azt bebizonyítani, hogy Bianca ügyében jogosan nyújtották be a keresetet, ami nem is olyan egyszerű. Amikor Bianca az Államokba jött, nem hozott magával semmit, nemhogy még a házassági anyakönyvi kivonatát. Mivel Kuba nem szívleli a szökött állampolgárait, ezért kikérni se lehet csak úgy a kivonatot az ottani hivataltól. Jacknek nincs más választása, minthogy Kubába menjen és valami bizonyítékot hozzon onnan arra vonatkozólag, hogy a házasság megtörtént és érvényes volt. Szigorú szabályok vonatkoznak arra is, hogy egy amerikai mikor, hogyan és milyen ügyben mehet be az országba, így az egyszerű kiruccanás sem opció. Jacknek annyi a szerencséje, hogy kubai felmenői vannak, így rokonlátogatás címén bemehet Kubába, de nyomozást nem folytathat. 

Jack hamarosan rájön, hogy ebbe az ügybe jól beletenyerelt. Rájön, hogy az ügyvédek azért kekeckednek vele, hogy félreállítsák őket és az özvegy ügyét kiiktassák a balhéból, ugyanis valami hatalmas nagy disznóság van a háttérben, amit takargatni akarnak. Jack Kubában megtalálja Josefinát és mélyen beleássa magát a kubai és amerikai politikába, a terrorizmus is terítékre kerül. Közben Andie, a menyasszonya is nyomoz az FBI-nál és lassan kiderül, hogy összefutnak a szálak. Nem a kínai hamisított árukról van szó, hanem sokkal inkább terrorizmusról. Jack igyekszik az özvegy ügyét szem előtt tartani, de egyszerűen képtelen elvonatkoztatni a háttérben futó szálaktól és önkéntelenül is belekeveredik a nagy harcba. A végeredmény pedig egészen meglepő.

A jogi, politikai és FBI-os szál izgalmai mellett számtalan ínyencség van még a regényben. Nagyon tetszett a regény hangulata, a hajókkal, Kubával, a kubai atmoszférával. Úgy éreztem, mintha én is utaznék Jackkel és Theóval. Apropó, Theo! Ő az önkéntes segítőtársa és egyben barátja Swytecknek. Az ártatlan Theót annak idején a kivégzéstől mentette meg Jack és a férfi azóta is hálás neki és hűséges kutyaként követi az ügyvédet. Theó karaktere nagyon sokat dobott a regényen, a legtöbb humor neki köszönhető, haláli egy fazon. A csak papíron létező, hamis bűnözői múltja és egy ügyvéd szárnyai elegendő indokot adnak neki arra, hogy megszegje továbbra is a törvényt, de nem a meggazdagodás vagy poén kedvéért, hanem az ügyük érdekében. Jack próbálja féken tartani a társát, de néha neki is kedvez, hogy Theó törvénytelenül él. Nagy segítségére van Jacknek. Kíváncsi lennék az ő történetükre is és a további közös munkájukra, reményeim szerint valamelyik Grippando kötet foglalkozik ezzel a régi üggyel vagy van másik közös ügyük. 

A magánéleti szál is megfogott. Bár nem ismertem a szereplőket, hiszen ez az első Grippando regényem, nem okozott fennakadást abban ez a tény, hogy kövessem az egyéni életútjukat. Nem volt olyan érzésem, hogy lényeges dolgokról maradtam le, inkább felkeltette a kíváncsiságom. Egyrészt Jack és Theó kapcsolata (fentebb), másrészt Andie és Jack kapcsolata is. Azon kívül, hogy a nászútjuk megszakad az ügy miatt, más megrázó esemény is történik a kapcsolatukban, amin elég nehéz túllépni. A kitartásuk és a hűségük viszont talán átsegíti őket ezen. Kitartásuk az van, hiszen nem egyszerű úgy fenntartani egy párkapcsolatot, később pedig egy házasságot, hogy mind a ketten kötelesek a munka miatt állandóan rendelkezésre állni, legfőképp Andie. Mivel a nő FBI ügynök, gyakran be is kell épülnie valahova új névvel, új élettörténettel, esetlegesen egy új baráttal vagy férjjel, több kilométerrel arrébb és több hónapig. Andie ráadásul még Jacknek sem számolhat be semmiről a titoktartás miatt, gyakran úgy kell útra kelnie, hogy Jack azt sem tudja hol van a felesége és mennyi időre van távol. Ez még a legerősebb kapcsolatokat is kikezdi, rengeteg lemondással jár és sok súrlódással is. Viszont mind a ketten felnőtten viselkednek és ragaszkodnak a másikhoz, így beleteszik a kapcsolatukba azt a plusz munkát, ami életben tartja az egészet.

 

Összességében nagyon megszerettem James Grippando írói stílusát és Jack Swytecket, Theóval együtt, így sorra veszem a többi regényt is. Ritkán találkozom a tárgyalótermi vagy ügyvédes fajta krimivel, ráadásul olyannal, ami ennyire izgalmas és közérthető. Kimondottan szerettem, hogy végig követhető az ügy és egyáltalán nem volt nehézkes a regény, annak ellenére, hogy egy nagyon szövevényes ügyről van szó, a megoldás vagy végjáték pedig igencsak meglepő. A karakterek is szerethetők és/vagy érdekesek voltak, volt itt kubai bokszolónő, ujgur testőr, kínai üzletember vagy inkább gengszter. A helyszínek is változatosak voltak, legfőképp a kubai részeket szerettem, mert Grippando nagyon szemléletesen írta le a környezetet és az ottani életet. A humor sem maradt el, továbbá az izgalom sem. Folyamatosan pörgött a regény, egy szuszra ki is olvastam és minden egyes perc tartogatott valami izgalmat vagy érdekességet vagy épp nevetést. Aki egy pörgős regényre vágyik és elkalandozna Kubába, annak nagyon ajánlom!

__________________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból

Kedvenc: Jack Swyteck, Theó

Tetszett: az egész

Nem tetszett: -

Fordította: Beke Zsolt

Oldalszám: 336 oldal

Kiadó: General Press Kiadó

___________________________________________________________________________________