Jordi Llobregat - Vesalius titka

Jordi Llobregat - Vesalius titka 

Fülszöveg: Barcelona, 1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek. 

  A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását. 

  Jordi Llobregat 2015-ös regénye az egyik legváratlanabb és legnagyobb sikert arató történelmi krimi volt Spanyolországban. A megjelenését követően több mint tizenöt országban keltek el a kiadás jogai, többek között az Egyesült Államokban is.

___________________________________________________________________________________

  Az utóbbi egy-két évben kezdtem azt érezni, hogy ugyan nagy átlagban hozzák az amerikaiak és az angolok azt a színvonalat, ami szórakoztat, de unom őket, szükségem lenne valami vérfrissítésre, valami másra. Nem csak könyvek terén, hanem filmekben és sorozatokban is, illetve műfajokban is. Nyitni is kezdtem más nemzetek művészete felé, egyre lelkesebben kutakodok, és rájöttem, hogy ez tök izgalmas. Nem feltétlenül az amerikai színvonal vagy minőség lehet jó, nem mindig ezt a nemzetet kellene mércének tartani, hiszen a világ tele van nagyon klassz alkotásokkal, csak szó szerint ki kell túrni abból a szemétből, amit nap mint nap ránk ömlesztenek. A legjobb az egészben, hogy másfajta stílust és gondolkodást is meg lehet ismerni, vagy a megszokottat egészen máshogy megragadni, amitől újnak tűnik, de ez majd egy külön poszt lesz. Mostanában a spanyolok vannak porondon, így kapóra jött a Vesalius titka megjelenése. A fülszöveg és a borító nem eresztett, első pillantásra szerelem lett a könyv, aztán az olvasásnál mégis megdolgoztatott.

  A könyv eleinte nehezen csúszott és kínlódtam vele, annak ellenére, hogy egy pörgős műről van szó. Ezt a kínlódást nem is a szerzőnek tudtam be, hanem a műfajnak és a hangulatomnak együttesen. Van az az időszak, amikor az ember azt se tudja, melyik ujjába harapjon, annyi dolga van, ilyenkor a napi 10-20 perces olvasási idő nem kedvez a sztorinak és az elmélyedésnek. Ha emellé még olyan műfajt is olvasok, ahol szükségem van arra, hogy "agyban ott legyek" vagy  erősen pörgetni kell magam, hogy összerakjam a dolgokat, akkor szinte lehetetlen vállalkozás, hogy teljesen beleéljem magam. A történelmi krimi ráadásul nem a szívem csücske műfaj, nincs vele gondom, csak egyszerűen előbb nyúlok egy napjainkban játszódó krimi után vagy egy horror után. Szóval lassú kezdet volt, majd egy kis pihentetés jött, amikor is az egyik ismerősöm buzdított, hogy folytassam, mert jó ez a könyv, végig pörög. Igaza volt, végig pörög, olyannyira, hogy a végét már le is csapta az író és satufékkel állt meg. 

  Elkapott a sztori, kezdtem kiismerni magam a több szál között és Barcelona is egyre otthonosabbá vált. Egyik előnye, de egyben hátránya is volt a regénynek ez a több szálon futó stílus, mert láthatóvá vált, hogy a különböző társadalmi rétegek hogy is állnak a sorozatgyilkossághoz, hogy mi is történik Barcelona alvilágában és a szereplőket is közelebb hozta. Viszont olyan hatást is keltett, mintha az író belezavarodott volna a karakterizálásba. Hol jobban kibontotta a szereplők hátterét, hol behúzta a féket, volt olyan is, hogy valamelyik jelentéktelen mellékszereplő hátterébe belekezdett, úgy vezette fel mint amikor egy új szereplőt szokás, aztán mégsem szerepeltette többet, vagy "megölte". Egyszer-kétszer szerepel a gyilkos szemszöge is, amit általában nem szeretek, mert ha "van hangja" a regényben, akkor már nem tudom annyira komolyan venni. Van, amikor beválik ez az eszköz, de sajnos itt sem jött össze számomra. A "megszólalásaikor" ugyanis semmi plusz dolgot nem adott a sztorihoz, teljesen jól meglettem volna enélkül is. Ellenben a három főbb szereplőnk, civilünk háttértörténetét egész szépen kidolgozta, de a regény végére már nem maradt meg ez az alaposság. A végén hiányoltam a történetük részletesebb lezárását, voltak még nyitott kérdések.

  Érdekesebbé tette a sztorit, hogy civilek keverednek bele a nyomozásba, pontosabban ők folytatják le, hiszen a helyi erők magasról tesznek rá, ők a Világkiállítással vannak elfoglalva, meg amúgy se érnek rá olyan hülyeségekre, hogy egy "fekete kutya" szedi áldozatait a kurvák és a munkásnép között. Kit érdekel? Csak egy újságírót, Fleixát, aki eleve a szerencsétlen réteghez tartozik, meg később egy fiatal tanárt, Danielt, aki évekkel ezelőtt megpattant Angliába, csak az apja temetésére jött haza, majd belerángatják a fiatal orvostanhallgatót, Paut is. Daniel háttértörténete szépen beleillik az események sodrásába, erre ő is hamarosan rájön, ugyanis amennyire vissza akar menni Oxfordba, annyira belekeveredik az ügybe. Egy idő után már ő az, aki makacsul ragaszkodik az ügy megoldásához, miközben mindenki el akarja távolítani az útból. Az ő magánéleti vonala volt a legerősebb is és egyben az egyik legérdekesebb, ugyanis ott volt az a rejtély, ami miatt annak idején elhúzott Barcelonából. Pau magán rejtélye is érdekes volt a maga módján, bár nagy jelentősége nem volt a sztoriban, más aspektusból volt fontos, ez viszont már a spoiler kategória. Fleixa volt számomra a legmegfoghatatlanabb karakter, egyszerűen nem tudtam megkedvelni, de utálni se utáltam. Az viszont tény, hogy volt humora, tragikomikus karakter, ennek ellenére egy steril eszköz maradt a szememben, aki azt hívatott szolgálni, hogy bemutassa az akkori médiát és bevezetést adjon a barcelonai alvilágba. Igazság szerint nem tudtam egyik szereplőt se megkedvelni. Szimpatikusak voltak, de különösebben nem érdekeltek. Engem a gyilkos kiléte, indítékai, módszere érdekelt, de ezekből meg nem kaptam annyit, hogy kedvenc könyvvé váljon. A kiléte viszont erősen meglepett, az csillagos ötös. 

  A regény erősségeit inkább olyanokban találtam meg, mint pl. Barcelona ábrázolása, a város alatti csatornarendszer a lakóival, az akkori kor élete, társadalmi rétegződése, a Világkiállítás előkészületei és kulisszatitkai, Daniel múltja, az orvostudomány akkori helyzete, a pszichiátriai intézet és a titokzatos Vesalius kézirat meg a körülötte lévő mizéria. Szeretem az ilyen kódfejtős dolgokat, meg az olyan "legendákat", hogy napjainkhoz mérten jóval korábban kitaláltak vagy felfedeztek már valamit, csak nem tudunk róla, mert akkor istenkáromlónak vagy jelentéktelennek tartották és ezért meghiúsult az elterjedése, használata. Külön kiemelném, hogy aki érdeklődik az orvostudomány iránt (én nagyon), annak igazi csemege lesz a regény, hiszen erősen ekörül forog a téma és nagyon érdekfeszítő. (Vizsgára való készülés közben olvastam a könyvet és előbb megtanultam, hogy a vízben lévő holttesteknél a rigor mortis kettő-négy nap alatt áll be, mint azt, hogy mik az államháztartás alrendszerei.) 

  Nem mondanám, hogy életem egyik legkiemelkedőbb történelmi krimije, de azt se mondanám, hogy csalódás vagy pofára esés volt. Nem igazán voltak elvárásaim vele szemben, így nem volt min fennakadnom sem. A kezdeti kínlódás ellenére egész hamar elkapott a regény sodrása, tény, hogy egy pillanatra sem áll meg, de nem rágtam le a tíz körmöm a gyilkoshajsza miatt. Nem a megszokott krimit kaptam, ami előny is lehetne akár, hiszen az újdonságot, a vérfrissítést akartam, de ezt nem a történelmi krimiktől fogom megkapni és nem is a spanyoloktól. Összességében mégis azt tudom mondani, hogy megérte elolvasnom, mert egyrészt megerősítette a spanyol stílusjegyeket a "nyitunk más nemzetek felé" mozgalmamban, másrészt pedig  találtam benne olyan dolgokat, amiket sajnálnék, ha kimaradt volna az életemből. Bizonyos szempontból beteg ez a könyv, volt egy-két olyan véres jelenet, ami azért erősen megugrotta az ingerküszöbömet, holott azt hittem, azt már nem lehet elérni sem. 

___________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Daniel
Tetszett: a néha megjelenő nyerseség
Nem tetszett: a sok szereplő a sok háttértörténettel
Fordította: Smid Mária Bernadett
Oldalszám: 432 oldal
Kiadó: Agave Kiadó
Megjelenés: 2016
___________________________________________________________________________________

Elisabeth Gifford - A tenger háza

“Egy mítosz, amely évszázadokon át él tovább, egy ősi titok, amely megoldásra vár, és egy magával ragadó utazás a skót szigetvilágba, amely kapcsot teremt múlt és jelen, ember és ember között.” 

  Ismerd meg a Blogturné Klub három bloggere segítségével Elisabeth Gifford A tenger háza című regényét, a Hebridákhoz tartozó Harris szigeten játszódó kicsit misztikus, kicsit történelmi, kicsit romantikus történetét. A turné végén, ahogy az lenni szokott, lehetőségetek van megnyerni egy-egy példányt a regényből. Tartsatok velünk, olvassátok el az értékeléseket, a regényhez tartozó extrákat és játsszatok a könyvekért! 

Elisabeth Gifford - A tenger háza

Miért pont ez? A fülszöveget elolvasva kíváncsi lettem arra az ősi titokra, hogy a könyvbéli pár milyen maradványokra bukkant és a skót szigetvilág érdekes helyszínnek tűnt.

Fülszöveg: Egy mítosz, amely évszázadokon át él tovább, egy ősi titok, amely megoldásra vár, és egy magával ragadó utazás a skót szigetvilágba, amely kapcsot teremt múlt és jelen, ember és ember között. Tigh na Mara, a tenger háza hosszú évtizedek óta sötét titkokat rejt. A fiatal Ruth és férje, Michael az egykori parókia falai között szeretne új életet kezdeni. A felújítások közepette azonban nem mindennapi maradványokra bukkannak, amelyek mintha mitikus lények létezését igazolnák. A megrendítő felfedezés miatt a maga démonaival és megrázó örökségével küzdő Ruth úgy érzi, nyomába kell erednie a rejtélynek, hogy megnyugvásra leljen. Kétségbeesett nyomozásba kezd, amelynek során megismeri az egykori tiszteletes, Alexander Ferguson életét és munkásságát, aki maga is megannyi titok tudója. Az asszonynak miközben rétegről rétegre hámozza le a talányt borító héjakat, nemcsak a sziget múltjának, hanem saját életének mozaikdarabkáit is a helyükre kell illesztenie. 

  Elisabeth Gifford olyan, akár egy jó mesemondó: meglep, meghökkent, elgondolkodtat, múlt és jelen édes-bús hullámain ringat, valódi gyógyírt nyújtva minden megtört szívnek. 

Vélemény: A legendák és mítoszok mindig a gyerekkoromban olvasott mesékre és az akkori életérzésre emlékeztetnek, így néha kimondottan felüdülés egy olyan könyvet a kezembe venni, ami valamilyen legendát vagy mítoszt dolgoz fel. Gyerekkorban még minden új, titokzatos, rejtélyes, izgalmas és kalandos, hiszen az ember mit sem tud még a világról a pár életévével, nincsenek még tapasztalatai, akkora tudása, mint később. Valahogy így érezhették magukat a régi korokban élő emberek is, amikor még a tudomány nem volt annyira fejlett. Ha találkoztak valami újjal vagy hallottak valami újról, akkor először az csak egy képtelenség volt számukra, majd ahogy fejlődött a tudomány vagy egyre többen látták azt az élőlényt, egyre többen hallották a legendát, ismertté és megfoghatóbbá vált. A legendák és a mítoszok ráadásul nagyon jó kiindulópontjai egy adott kultúra megismerésének és csak úgy hemzsegnek bennük a metaforák, hasonlatok, de most nem megyek bele a kultúrák ilyen formájú vizsgálatába. Egyetemi tanulmányaim során kimondottan szerettem az ilyen jellegű vizsgálatokat, számos érdekességet tudtam így meg a világról. A selkie-k vagy sellők viszont kimaradtak, így külön öröm volt, hogy egy általam még ismeretlen lény mítoszáról olvashattam. Még olyan fantasyt sem olvastam, ami a sellőkről szól, egyedüli ismeretem a Kis hableányból van. 

  A másik nagy vonzereje a regénynek (a borítón és a rejtély utáni nyomozáson kívül) a skót szigetvilág volt számomra. A Hebridákról ugyan már hallottam, meg tanultam is róla, de a földrajzi tudásom mindig is katasztrófa volt, így mondhatom azt, hogyha említésre kerül a szigetvilág, akkor újra és újra rácsodálkozok, hogy tényleg, ilyen hely is van a világon, bár semmit nem tudok róla. (Ezt a tudásbeli hiányosságot most pótoltam is a Blogturné extrában). Skócia, Írország és Anglia vidékeit viszont kimondottan szeretem, gyönyörű tájak vannak arrafelé, így szívesen vettem kezembe a könyvet, hogy egy kicsit "agyban" bejárhassam ezt a szigetet. Nem is kellett csalódnom, mert az írónő nagyon szépen bánt a tájleírásokkal és a hangulatkeltéssel, sokszor annyira magam előtt láttam a tájat, mintha fizikailag ott lennék. Imádtam ezeket a részeket, pedig a tájleírások többnyire untatni szoktak. Itt pedig talán pont ezek a részek voltak azok, amik a legjobban lekötöttek a rejtély mellett és emiatt lesz bennem sokáig ez az élmény, ha a polcomon majd ránézek a könyvre. Lehet, hogy az idő múlásával a részletek már el fognak veszni az emlékeimben, de az érzés, amit a regény adott, nagyon sokáig velem lesz.

 A regény bár nem izgalmas, hanem inkább érdekes volt, nagyon olvastatta magát, mert az írónő stílusa kellemes volt. A jelenbeli részeknél néha belassult ugyan a történet, de a múltbéli részek nagyon élvezetesek voltak. A jelenben azt látjuk, hogy Ruth és a férje, Michael beköltözik az egykori parókiába, hogy a szigeten kezdjenek új életet. A házat át akarják alakítani egy szállodává, hogy a turizmusból tudjanak megélni. Később csatlakozik hozzájuk Michael testvére és annak barátnője is, ami egy kisebb bonyodalmat okoz majd a pár életében. A felújítás során találnak egy furcsa maradványt, egy kisbaba eltorzult csontvázát (a lábai összenőttek). Ruth-t annyira mélyen érinti a látvány, hogy lassan már szellemeket kezd látni és úgy gondolja, hogy amíg nem jár utána, hogy mi is történt a gyermekkel, addig ő sem tud megszabadulni a démonjaitól. Kutatásba kezd és egyre több anyagot sikerül összegyűjtenie Ferguson tiszteletesről, akié a parókia volt. Innentől kezdve láthatunk bele mi is a múltba, megjelenik a múltbéli szál Ferguson tiszteletes feljegyzéseivel, naplóival és levelezéseivel. 

  A múltbéli szál teszi igazán érdekessé és olvasmányossá a regényt, ez dolgozza fel az igazi legendát. Ferguson tiszteletes hallott a selkiek-ről és fejébe vette, hogy tudományos alapon utána jár a dolgoknak. Hallotta a mondákat és a pletykákat, a családon belül is terjedtek a történetek, hogy ő is a selkie-k vagy fókaemberek leszármazottja. Alexander Ferguson úgy gondolta, hogy a selkie-k létére biztos van valami tudományos magyarázat és remélte, hogy ő lesz az első, aki felfedez egy új fajt az evolúcióban. Tervei szerint még könyvet is akart írni a felfedezéséről, már maga előtt látta azt a képet, hogy ezzel elismert tudóssá válik. Annyira megszállottja lesz ennek a kutatásnak, hogy nem csak a lelkészi karrierje, de az egészsége is veszélybe kerül. Ott van viszont Moira, a szolgálólány vagy mindenes, aki viszont szerelmet táplál iránta, így a gondját viseli a tiszteletesnek, amíg az engedi. Néha Moira szemszögén keresztül látjuk, hogy mi történik a múltban, néha pedig Ferguson tiszteletes feljegyzéseiből. A szerelmi szál és a kutatás is megfelelően lezárul, így hiányérzetem nem maradt, ráadásul Ferguson tiszteletes meglepő felfedezésre jut, egyáltalán nem arra, mint amire számítottam volna. 

  A múltban való kutatással ismerjük meg igazán a selkie-k mítoszát, a szigetvilágot, az ott élő embereket, az akkori gondolkodást, a szokásokat. Minden egyes rész kivétel nélkül fenntartotta az érdeklődésem. Szurkolni kezdtem a tiszteletesnek, hogy az álma megvalósuljon és elismert tudós lehessen belőle, ha már a papi hivatásában megingott. Szurkolni kezdtem Moirának, hogy a sorsa sokkal jobbra forduljon és el tudja engedni a múltbéli sérelmeit. Mind a kettejük karaktere nagyon megfogott, talán azért is, mert ők voltak a legjobban kidolgozottak és velük is foglalkozott többet az írónő.

  A jelenbeli szállal viszont voltak problémáim. Ruth nagy nyomozását tulajdonképpen nem látjuk, mert az csak annyiból áll, hogy elolvassa a talált dokumentumokat, amit mi is vele olvasunk. Gyakorlatilag Ferguson tiszteletes és Moira megosztja velünk a végső megoldást és nem Ruth lesz az, aki az olvasó elé tárja. Ruth szála annyiban érdekes, hogy elvileg ő is a selkie-k leszármazottja, legalábbis a családi legendák szerint. Ruth szála csak egy körítés, az igazi történet Alexanderé és Moiráé, ezért is éreztem úgy, hogy a jelenbeli szálak csak belassítják vagy megtörik a regény lendületét. Ruth élete nem egyszerű, főleg a múltja nem, de valamiért nem tudott annyira megfogni a sorsának alakulása, hogy izguljak a jövője és a házassága miatt. Az ő részeit eléggé elnagyoltnak éreztem, mert bele is mentünk a borzasztó múltjába, meg nem is. Nem untam ezeket a részeket sem, mert nem volt egyszerű sorsa Ruthnak sem, ráadásul a gyerekkorában történtek borzalmát még felnőttkorára sem heverte ki, de vártam volna valami nagyobb megoldást. Sok volt a hétköznapi leírás (ide ment, oda ment, vásárolt, kávézott, takarított, stb.) és kevesebb a lényegi. Megszeretni nem is sikerült annyira a karakterét. Szerencsére viszont a jelenbeli szálból elég keveset láttunk, így az összhatáson nem rontott és élvezetes tudott lenni a regény. 

  Hogyha szereted a történelmi fikciókat, a legendákat és mítoszokat, a régebbi korok hangulatát, a ködös, esős és szeles tengerparti tájakat, az enyhe borzongást, akkor ez a te könyved. Alexander és Moira története nagyon megfogott, a könyv hangulata pedig annyira belém ivódott, hogy sokáig nem is fog elengedni, de ezt nem is bánom.

___________________________________________________________________________________  Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: a tiszteletes, Alexander és Moira
Tetszett: a múltbéli részek, a legendák, a könyv hangulata, a tájleírások
Nem tetszett: a jelenbeli részek lassúsága
Fordította: Kiss Ádám
Oldalszám: 304 oldal
Kiadó: General Press 
___________________________________________________________________________________

 Blogturnéklub extra 

Hebridák 

  A Hebridák Skócia partjaitól nyugatra fekvő legismertebb szigetcsoport. A Hebridák két nagy csoportra, Belső- és Külső-Hebridákra osztható. A Belső-Hebridák részei a teljesség igénye nélkül: Islay, Jura, Skye, Mull, Raasay, Staffa és a Small-szigetek. Összesen 36 lakott sziget tartozik a Belső-Hebridákhoz és ezek a részek fekszenek Skócia szárazföldi részéhez legközelebb. A Külső-Hebridákat, ami kb. 70 km-re található Skócia partjaitól, több mint 100 sziget alkotja, ebből 15 lakott. Szigetek a teljesség igénye nélkül: Barra, Benbecula, Berneray, Lewis és Harris, North Uist, South Uist és St. Kilda. A Hebridák egy ideig norvég uralom alatt állt. 

  A skótok többsége, akik a gael nyelvet használják, innen származik vagy itt él. A gael nyelv használata a Külső-Hebridákon a legerősebb. Főiskolájuk, a Sabhal Mór Ostaig a Skye és Islay szigeteken található. 

Bővebben itt olvashatsz a Hebridákról: forrás. 

___________________________________________________________________________________

 Nyereményjáték 

  A regényben fontos szerepet kap egy rejtélyes lényről szóló mítosz, így mi is ehhez kapcsoljuk a játékunkat. A képek és a pár soros leírás alapján azonosítsátok be a rejtélyes lényeket és a rafflecopter megfelelő mezőjébe írjátok be a nevét.

 Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek pedig 72 óra áll a rendelkezésére a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. 

Ez a lény Amerikában “él”, Mexikóban, Puerto Ricóban és az Egyesült államokban találkoztak vele. A neve “kecskeszívót” jelent, mert legtöbbször állítólag háziállatokat, kecskéket támadott meg és szívta ki a vérüket. A leírása változó, kisebb medve méretű és tüskék vannak a hátán.

 a Rafflecopter giveaway

 _____________________________________________________________________________________

 Többi állomás 

06/30 Kelly Lupi olvas 
07/02 Tekla Könyvei 
07/04 Könyvszeretet
___________________________________________________________________________________