2015. augusztus 20., csütörtök

Julie Anne Peters - Amikor ezt olvasod, én már nem leszek


  A Móra Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek című regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere bemutatja a lelkileg sérült, komplexusokkal teli Daelyn történetét, akinek talán csak 23 napja maradt hátra, mielőtt örökre véget vetne életének. 

  2015. augusztus 14-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is! 

Julie Anne Peters - Amikor ezt olvasod, én már nem leszek 

Miért pont ez? A regény témája miatt választottam olvasásra.

Fülszöveg: Daelyn az iskolai kegyetlenkedések céltáblája, tele van lelki sérülésekkel, komplexusokkal. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt nem tud beszélni, a némaság magánya veszi körül. Szeretne elmenekülni az iskolától, a szüleitől, az életétől… 
  Korábbi öngyilkossági kísérletei kudarcot vallottak, de miután rátalál egy honlapra, amely öngyilkosságot tervezők számára készült, már tudja: ezúttal sikerrel jár majd. 23 napja marad, hogy esetleg változtasson a döntésén. És rögtön az első napon találkozik valakivel: egy különös fiúval, aki barátkozni szeretne vele, aki segíteni akar rajta. Megkezdődik a visszaszámlálás. 

Vélemény: Haragszom. Nagyon is. A világra, az emberekre, a sok hülyeségre, értelmetlenségre és ostobaságra, a rengeteg bántásra, fájdalomra, a nem odafigyelésre, a másik sárba tiprására, mindenre, ami nem ad, hanem elvesz, rombol és nyomorba taszít. Dühös vagyok, mert olyan dolgok történnek és történhetnek meg nap mint nap, mint amiről a könyv is szól. Büszkén veregetjük a mellkasunkat, hogy mi vagyunk a csúcsfaj, a teremtés koronái, miközben a legostobábbak is mi tudunk lenni. Nagyon nehezen tudom megírni ezt a posztot, mert a könyv, az érzések és a mondanivalója a csontomig hatolt, egyszerűen nem bírom lerázni magamról ezeket az érzéseket. Úgy érzem magam, mint a Sylvia Plath által írt Az üvegbura után vagy mint amikor a Prozac-országot olvastam. Rajtam van egy fullasztó köd, amiből nem bírok kikecmeregni. Az öngyilkosság témája egy olyan dolog, amit ha tehetünk, elkerülünk, de közben ezt nem tudjuk megtenni és muszáj is beszélni róla. Talán ezért választottam ki ezt a könyvet is, mert bár kerülöm az öngyilkosság és a depresszió témáját, attól még foglalkoztat és megérint. Nem tudom, mit is szeretnék valójában az ilyen témájú könyvektől. Jobb megértést? Megoldást? Válaszokat? Megnyugvást? Önigazolást?

  A depresszió és a rá adott egyik válasz, az öngyilkosság nem újkeletű, emberemlékezet óta jelen van, mégis a mai napig nem jöttünk rá, hogyan is lehetne meggyógyítani ezt a betegséget és hogyan lehetne maximálisan megakadályozni azt, hogy valaki öngyilkosságot kövessen el. A mai napig vita tárgya, hogy ez a tett elítélendő vagy sem? Gyengeség vagy erősség? Önzőség vagy sem? Jogában áll-e az embernek megtenni ezt saját magával és a környezetével vagy sem? Hibáztatható-e bárki? Ha igen, ki? Hogy jut el valaki odáig, hogy saját életét kioltsa? Tényleg nem volt más választása? Hogy lehet az, hogy valakiben nincs ennyire életösztön? Van olyan, hogy halálösztön? Az ilyen és hasonló kérdések megvitatása, a válaszok keresése és elemzése segíti az emberiséget abban, hogy kezelni tudja a depressziót és az öngyilkosságot. Bennem is megfogalmazódtak ezek a kérdések újra és újra a könyv olvasása során, de egyikre sem tudtam megfelelő választ adni, mert nincs, legalábbis én nem találtam. Önkéntelenül is elemezni kezdtem Daelyn állapotát, a családi és egyéb kapcsolatait, próbáltam választ találni arra, hogy miért nem próbálja megoldani a problémáit, miért az öngyilkosságot találja megfelelő megoldásnak? Hol volt életében az a pont, amikor feladta? Feladta egyáltalán? Másokkal még ennél is borzasztóbb dolgok történnek meg, mégis megtanulnak együtt élni a múlttal és talpra állnak. Aztán belegondoltam abba, hogy önző dolog ez a hasonlítgatás. Mások, meg rosszabb történt velük. Eszembe jutott az a mondás, hogy mindenkinek megvan a maga pokla és számára az a legnagyobb hely a világon. Személy- és problémafüggő, hogy hol van az a határ, aminél már nem képes befogadni és megemészteni a dolgokat, egyszerűen képtelen vele együtt élni.

  Daelyn saját pokla az elfogadás, az önbecsülés, a szeretet hiánya volt, ami mind annak köszönhető, ami megtörtént vele eddigi élete során. Főleg egy olyan korban (gyerekként, fiatalon), amikor még nem tudja önmagát megvédeni az ember, nem tud megfelelő válaszokat és reakciókat adni. Amikor még tanul az életről, amikor elsőként tapasztal meg mindent. Daelyn-nek nem adatott meg, hogy normális gyerekkora legyen, csak a rosszat tapasztalta, így teljesen meg tudtam érteni, hogy miért gondolta kilátástalannak a jövőjét. Tinédzserként eljutott arra a pontra, ahová mások talán 50-60 évesen vagy még később.  Belefáradt az életbe, úgy érezte, hogy elege lett, nincs már semmi jövője, az élet neki már nem adhat jót, ahogy eddig sem adott jót. De tényleg nem adott neki jót? A szülei szeretete nem volt az? A felbukkanó srác, Santana nem volt az? Tényleg nincs mit szeretnie az életben? Szeret olvasni, még a tervezett öngyilkossági dátum előtt is az egyik kedvenc könyvsorozatát bújja. Mi van az ízekkel? Az illatokkal? Nem hiányoznának neki ezek a dolgok? Ő is elgondolkodik ezeken a kérdéseken, de az összességében mégis arra jut, hogy a sok borzalmat nem ellensúlyozza ez a kevésnek tűnő jó, így tovább tervezi az öngyilkosságot. 

  A gyerkek nagyon kegyetlenek tudnak lenni, a felnőttek is, de a gyermeki kegyetlenség más. A gyerekek valahogy még nem képesek felmérni, hogy hol van a határ a poén és a zaklatás között. Annyira még nem gondolnak bele, hogy a másik életére hogyan hat egy "csak szórakoztunk" eset. Ha pedig fel is tudják mérni, akkor gyakran nem törődnek a következményekkel. Talán még maga a zaklató sem veszi észre, hogy mit is művel valójában, de ez nem mentség. Annak nem mentség, aki a zaklatás elviselője. A zaklatott személyben olyan életre szóló nyomot hagyhat egy ártatlannak tűnő poén, ami később akár az öngyilkosságba is kergetheti. A heccelések és ezek a poénkodások mindennaposak, de az esetek többségében nem fordulnak át olyan kegyetlenségbe, amiket Daelyn tapasztalt. De ez nem jelenti azt, hogy nem létezik ilyen és nem fordulhat elő akárkivel, akármikor. Nem jelenti azt, hogy az x-dik poén nem lesz-e az utolsó csepp a pohárban. Emberi hülyeségből végig kerestem a hibást, miközben szurkoltam azért, hogy Daelyn ne tegye meg, amit eltervezett. Aztán rájöttem, hogy felesleges hibást keresni. Oldalakat lehetne arról írni, hogy milyen az emberi természet, hogy a fogyasztói társadalom és a média milyen hatással van az emberi életekre, gondolok itt a női ideálokra és a reklámokra, amik mindig azt sugallják, hogy legyél szebb, jobb, ügyesebb, vedd meg hozzá ezt és ezt. Így nem csoda, hogy az emberek már alapból önbizalomhiányossá válnak, amin csak ront, hogyha esetleg túlsúlyosak, mint Daelyn volt és ha ezért rájuk is szállnak (csúfnevek, fogyitábor, stb.) Daelyn rengeteg megaláztatáson és borzalmon esett át, ami odáig vezetett, hogy meg is kísérelte az öngyilkosságot, sikertelenül. Még ez is rontott az állapotán, ugyanis maradandó károsodást okozott a kísérlet. 

  Eleinte a szülőket is okoltam, majd Daelynt is. Haragudtam a lányra, mert nem akartam elhinni, hogy nem tudott volna beszélni a szülőkkel a problémáiról. Nem akartam elfogadni, hogy nem kért segítséget. A szülőket sem értettem, hogy ennyire hogy lehettek vakok? Ugyan folyamatosan ellenőrzés alatt tartották a lányukat, de segíteni nem tudtak rajta és megérteni sem tudták. Persze, hogyan is lehetne megérteni? Segített volna az, ha megértik, hogy min megy keresztül? Talán Santana, a suli előtti pad másik "lakója" segített neki a vidám természetével és az életenergiájával. Talán csak ennyi lenne a megoldás a depresszióra, hogy végre jön valaki, aki elfogad, úgy ahogy vagy, minden sérüléssel együtt és kitart melletted, de lehet, hogy ez is kevés már. Daelyn egy gondolata, miszerint fárasztó élni is, mindent elárult arról, hogyan is érzi magát. A depresszió olyan mélyen bele tudja magát rágni az ember lelkébe és agyába, hogy talán el se lehet onnan tüntetni többé, de lehet kezelni és talán meg tudja tanulni az ember, hogy ezzel együtt éljen. 

  Nagyon felkavaró volt Daelyn gondolatait olvasni és vele együtt végigmenni a napokon. Egyáltalán nem volt ostoba karakter, sőt! Olyan gondolatokat fogalmazott meg, ami egy érett személyiségre vall. Mintha a megrázkódtatások és a depresszió miatt az ember hamarabb felnőne, mint mások. Logikusan végig is gondolta, hogy miért az öngyilkosság a megoldás, miért is lenne az mindenkinek jó, ha megtenné, de ez nem egy matematikai képlet. Ebben nincs olyan, hogy logika, nincs olyan, hogy tárgyilagosan eldöntöm, hogy élek vagy halok. Valahol ezt Daelyn is érezte, tudta, hogy nem kellenek az érzelmek, mert akkor talán összeomlik vagy nem tudja megtenni, amit eltervezett. Ezért tudatosan elhatárolta magát az érzésektől és az emberektől. A szüleit a keresztnevükön kezdte emlegetni, az új kövér lánnyal nem volt hajlandó barátkozni, még Santanát is megpróbálta lerázni. Egyedül a fiúnak sikerült a legközelebb kerülni hozzá, de az is Santana kitartásának és rátermettségének volt köszönhető. (Nagyon szerettem a srác karakterét, a kis patkányával meg egyenesen a szívembe lopta magát, mindenkinek kellene egy Santana az életébe.) Ő olyan volt Daelyn-nek, mint egy apró lámpás a sötét éjszakában.

  Elborzasztó volt még abba is belegondolni, hogy ilyen weboldal, mint az Át a fényen létezhet, sőt biztos, hogy léteznek is ilyenek. Ez egy fórum, ahol névtelenül beszélnek egymással (egymásnak? mindenkinek és senkinek?) az érzéseikről és az öngyilkosságot tervezik. Még módszerek is részletesen megosztásra kerülnek, minden lehetséges öngyilkossági forma tételesen fel van sorolva és adott kritériumok alapján rangsorolva is van. Borzasztó volt az is, hogy hány ember gondolkozott el komolyabban az öngyilkosságon, hány féle tragikus emberi sors van és senki nem tud segíteni nekik. Talán meg se próbálták. 

  Senkinek sem szabadna idáig eljutnia az életben. Senkinek sincs joga ennyire tönkretenni más életét. És mégis mindez nap mint nap megtörténik a világon. Nagyon sajnálom, hogy ez megtörténhet. Mindenféleképpen olvasásra ajánlom a könyvet, ami ugyan nem ad választ a fentebbi kérdésekre, de talán segít megérteni, hogy egy emberben mi tud lezajlani, milyen az, amikor már minden kilátástalannak tűnik. Talán segít abban, hogy felismerjük, mennyire komoly probléma ez. Talán segít abban, hogy jobban odafigyeljünk a körülöttünk élőkre.  A könyv végén sok kérdés van, ami akár egy iskolai órán vagy egy csoportfoglalkozáson segít a történet feldolgozásában, átbeszélésében és a gondolkodásban. A szerkesztők (nagyon okosan) még arra is ügyeltek, hogy a magyar segélyszervezetek elérhetőségeit is közzé tegyék a regény végén.

____________________________________________________________________________________  
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Hervé, Santana
Tetszett: a lelki folyamat bemutatása
Nem tetszett: a végkifejlet az olvasóra lett bízva
Fordította: M. Szabó Csilla
Oldalszám: 248 oldal
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 2015
____________________________________________________________________________________ 
Nyereményjáték

 Mostani játékunk középpontjában nem is állhatna más, mint az öngyilkosság igen komoly témája, mely számtalan írót megihletett már. Minden blogon találtok egy rövid leírást, melynek segítségével ki kell találnotok, melyik könyves karakterre gondoltunk, s ha ez megvan, akkor beírni a nevét (egyetlen kivétellel kereszt- és vezetéknév is kell!) a rafflecopter megfelelő sorába. Továbbá láthattok egy keresztrejtvényt is, melyet gondosan töltögetve egy fontos üzenetet kaptok a pirossal jelölt fősorban, amit a turné befejeztével szintén be kell írnotok a rafflecopter doboz erre kijelölt sorába. Tehát hat darab karakternek a nevét, valamint a rejtvény főmegfejtését várjuk tőletek. Jutalmatok pedig ezúttal sem marad el, ugyanis a kiadó jóvoltából megnyerhetitek a regény három példányának egyikét. 

 Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

 6.karakter 

  Kitört a zombi apokalipszis, ám az ő világa már fél éve véget ért, azóta nem nagyon tudja, miért van még életben. Ez az alkalom kapóra jönne a távozásra. Miközben alig várja, hogy az élőhalottak átjussanak a védelmi vonalaikon, kénytelen a világvégét öt társa szemével nézni, akik viszont élni akarnak.



  a Rafflecopter giveaway

____________________________________________________________________________________ 
 További állomások

08/14 Dreamworld
08/15 Bibliotheca Fummie 
08/16 Always Love a Wild Book 
08/17 Zakkant olvas
08/18 CBooks 
08/19 Könyvszeretet
____________________________________________________________________________________  

2015. augusztus 18., kedd

Marc Pastor - Barcelona árnyai (Moisès Corvo #1)

  A Libri Kiadó jóvoltából 2015 nyarán jelent meg Marc Pastor regénye, a Barcelona árnyai, mely egy sorozat első kötete. A történet az 1910-es évek Barcelonájába kalauzol bennünket, ahol nem csak a napfényé és a csillogásé volt a főszerep, hanem a sötét és ijesztő éjszakáké, melyeken egy szörny is rettegésben tartotta a várost. A Barcelona árnyai blogturné alkalmával a szörny nyomába eredünk, megtudhatjátok ki volt Enriqueta Martí, vagy éppen Moisès Corvo. 

Marc Pastor - Barcelona árnyai (Moisès Corvo #1) 

Miért pont ez? A borító hangulata megfogott, a fülszöveg még inkább, ráadásul hiányzott már egy jó kis krimi.

Fülszöveg: Barcelona utcáit egy rém tartja rettegésben. 
  Gyerekek tűnnek el nyomtalanul a koszos és sötét sikátorokban. Talán maga az ördög bújik meg az árnyak között, ő csábítja magához az ártatlanokat. 
 A rendőrség tehetetlen és közömbös, Moises Corvo felügyelő azonban eltökéli, hogy véget vet a gaztetteknek, és megbünteti elkövetőjüket. Nyomozása nemcsak versenyfutás az idővel, de valóságos ördögűzés is: végig kell járnia a katalán főváros nyomornegyedeit, luxusbordélyait, a fényűző kaszinók és gyomorforgató kanálisok világát. 
  Amikor a valóság napvilágra kerül…, az mindennél elborzasztóbb. 
 
Vélemény: Pár krimit már ledaráltam az életem során, de ez volt az első, ami igazán furcsa volt számomra. A pontozásnál is ezért voltam bajban, mert annyira nem volt izgalmas krimi, hogy lerágjam a tíz körmöm, de közben meg mégis nagyon megfogott. Sokat gondolkoztam ezen a furcsaságon és rájöttem, hogy két okból lett maradandó élmény a Barcelona árnyai és ez húzta fel az értékét is. Az egyik maga a narráció, hogy maga a Halál az elbeszélő, ez nagyon sokat dobott a könyv élményén. A másik pedig a szépirodalmi stílus. Hozzászoktam ahhoz, hogy általában a krimik ponyva stílusban íródnak, valahogy ez a műfaj sajátja, ez adja meg a közegét. Egy krimihez a gyors, pattogó stílus illik, ahol pörögnek az események, a nyomozásban lévő szüneteket pedig kitöltik a poénkodások vagy egy ütős nyomozó karakter belső vívódásai és gondolatai. Marc Pastor viszont a szépirodalmi stílusra jellemző lassú csordogálást és elmélázó hangulatot követte, ezáltal számomra a krimi műfajának teljesen más ízt adott, mégis megtartotta a műfaj legfőbb sajátosságait.

  Annak köszönhetően, hogy maga a Halál volt az elbeszélő, szinte az ügy minden egyes momentumát végig lehetett követni a könyvben. A Barcelona árnyai az a fajta krimi, ahol nem a tettes kiléte a kérdés, hiszen már a történet legelején találkozunk vele és végig látjuk a ténykedését, hanem az a kulcs, hogy mikor és milyen módon érnek össze a szálak. Maga a folyamat az érdekes, ahogy a nyomozók eljutnak a tettesig, miközben az olvasóban fokozza az izgalmat a gyilkos minden egyes új ténykedése, még nagyobb feszültséget teremtve ezáltal. Nálam elérte ezt a hatást, hiszen minden egyes újonnan elrabolt gyereknél vagy gaztettnél egyre sürgetőbbnek éreztem, hogy a nyomozók haladjanak végre és kapják már el a gyilkost, aki ráadásul nincs is olyan messze tőlük. Amikor véletlenségből el is mentek egymás mellett, akkor ment csak fel igazán a pumpa bennem. 

  A történet valós eseményen alapul: az 1910-es években ténylegesen létezett a könyvbéli gyilkos Enriqueta Martí, aki eredetileg prostituált volt, majd gyermekeket rabolt el és kényszerített prostitúcióra. Marc Pastor, aki elismert bűnügyi szakember, az ő ügyét dolgozta fel megrázó stílusban. Az ügy részleteiről nincsenek pontos információim, így csak feltételezni tudom, hogy az író követte a valós eseményeket, de erősen ki is színezte azokat. A mellékszereplők és minden egyes gonosz tett "valódisága" is kérdéses számomra, de nagyon is el tudom képzelni, hogy hasonló alakok létezhettek és megtehették azokat a szörnyű dolgokat, amikkel a regényben találkoztam.   

  A gyilkosunkat és a csatlósait Moisés Corvo felügyelő üldözi, a Halál mellett, ő a másik nagy központi alak, illetve a társa Juan Malsano. Az 1910-es évek Barcelonájában virágzott a korrupció és az érdektelenség, így ha a két elszánt rendőr nincs, akkor talán még máig megoldatlan lenne az ügy. Gyerekek tűnnek el sorra az utcákról, a rendőrség tehetetlen, nincs semmi nyom, amin elindulhatnának és különben is, senki sem keresi az utca gyerekeit, a többségük prostituáltak leszármazottja vagy árvák. Minden egyes szál vagy nyom az alvilághoz vezet, ahol él egy íratlan szerződés a zsaruk és a gengszterek között: pénzzel minden megoldható. Corvo és Malsano is jól ismeri a hasonló mellékkeresetet (áldozatok kizsebelése, kisebb összegek elfogadása hallgatásért vagy egy-kót jó szóért a letartóztatás után), de ezt az ügyet, ahol gyerekek az áldozatok, már nem bírja a gyomruk. Sokat kérdezősködnek olyan helyeken is, ami egyeseknek nagyon nem tetszik, még a főnökük is leállítja őket "felsőbb utasításra", ami még inkább azt mutatja, hogy mekkora hatalma van a bűnözőknek. 

  Eleinte a két nyomozó sem veszi annyira komolyan az ügyet, ez csak egy újabb munka. Úgy éreztem, hogy csak tengtek-lengtek, miközben néha ittak és prostikhoz jártak. Talán akkor kezdték el ők is komolyabban venni az ügyet, amikor megnőtt az áldozatok száma, az utolsó két gyerek ráadásul nem árva vagy utcagyerek volt, hanem tisztességes vagy éppen ismertebb család gyereke. Azonban hiába kapott észbe a két nyomozó és kezdett elszántan dolgozni, mégis a véletlen volt az, ami miatt haladást és eredményt értek el. Talán ezért is éreztem egy kicsit azt, hogy a regény nem volt egyensúlyban. A könyv első kétharmadában lassan és hosszan lett felvezetve az ügy, majd az áttörés után nagyon gyorsnak éreztem a regény utolsó harmadát és egy kissé befejezetlennek. Az ügy lezárul, de a lezárás részleteit már nem látni annyira részleteiben, mint az ügy legelejét. 

  Az, hogy a Halál az elbeszélő legalább annyira pozitívum volt, mint negatívum. Nagyon bírtam a "narrátort", mert volt egy sajátos szarkasztikus humora, érdekes gondolatai, de ott volt a kegyetlenség is, elvégre a Halálról van szó. Szórakoztató volt olvasni, ahogy a Halál elmélkedik, de közben megrázó is volt, mert borzasztó dolgokat láttatott az olvasóval. Bírom a beteg sztorikat és kevés dolgon tudok meghökkenni, de azért még engem is lehet sokkolni. Volt egy jelenet a regényben, amit szerintem soha az életemben nem fogok elfelejteni és az már nálam is kiverte egy kicsit a biztosítékot. De pont ez tetszett benne, hogy meg tudott lepni és kendőzetlenül elém tárta az akkori utcák világát, a söpredék életét, a sok beteg elme hétköznapjait, az akkori társadalmat és gondolkodásmódot. Akkor még hittek a babonákban is, annak ellenére, hogy az orvostudomány már fejlettebb volt. Közben viszont néhol zavaró volt a Halál elbeszélése, főleg a legelején, amikor még nem esett le, hogy ki a narrátor, mert nem különült el élesen a Halál meséje és a karakterek párbeszéde, illetve gondolata. Gyakori volt az is, hogy a Halál valamelyik mellékszereplő bőrébe bújva közvetlenül megszólította a főhőseinket, ami még jobban összekuszálta a gondolataimat. 

  Moisés Corvo, az idősödő, megfáradt, sokat látott és tapasztalt, iszákos és prostikhoz járó, néha korrupt karaktere volt az, ami megadta az igazi krimihangulatot a regényben. Megkedveltem az alakját, bár nem lett olyan nagy kedvencem, mint a többi nagy nyomozó a regényekben, ez talán annak is köszönhető, hogy keveset szerepelt. Sokkal nagyobb hangsúly volt a gyilkos karakterén és emellé rengeteg mellékszereplő és kisebb epizód volt a Halál narrációjában, így nem tudta annyira kinőni magát a nyomozó karaktere. 

  Összességében nagyon élveztem a Barcelona árnyait, mert nem csak izgalmas és megdöbbentő volt, hanem egyenesen sokkolt is néha. Nagyon eredeti ötletnek tartom a Halált, mint narrátort és morbid módon kedveltem a monológjai alapján. Nem csalódtam, sőt! Pozitívan meglepődtem, hogy a szépirodalmi stílus mennyire klasszul összehozható a krimivel és mennyire nyerssé és megrázóvá tudja tenni a gyilkos tetteit. A könyv hangulata sötét és komor, humor csak nyomokban és szarkazmus formájában jelenik meg. Utólag belegondolva a ponyva nem is illett volna a történethez. Annyira megérintett a regény (talán azért mert igaz történeten alapszik?), hogy a gyilkos, a nyomozók és még maguk a beteg mellékszereplők is nagyon sokáig velem lesznek.
____________________________________________________________________________________ 
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Moisés Corvo
Tetszett: a szépirodalmi sítlus, a sajátos elbeszélésmód
Nem tetszett: a narrátor és a szereplők gondolatainak keveredése, a vége kissé összecsapott lett
Fordította: Varju Kata
Oldalszám: 320 oldal
Kiadó: Libri Kiadó 
Kiadás éve: 2015
____________________________________________________________________________________ 
 Nyereményjáték 

 A Barcelona árnyai középpontjában Enriqueta Martí áll, egy sorozatgyilkos, ráadásul még nő is! Ezen blogturné alkalmával pedig – illeszkedve a könyv hangulatához – sorozatgyilkosokat vonultatunk fel nektek, s a blogokon elhelyezett képek, információk alapján kell kitalálnotok, kiről is van éppen szó. A Rafflecopter megfelelő mezőibe pedig ezeknek a személyeknek a neveit kell beírnotok. 

 Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. Amennyiben a kiértesítéstől számított 72 órán belül nem válaszol a nyertes az e-mailre, újra kell sorsolnunk! Sok sikert, jó játékot kívánunk!

  Az eredetileg bádogosként dolgozó magyar sorozatgyilkosnak feltételezhetően rövid élete során 24 áldozata volt, ebből 23 nő. 1903 és 1912 között szedte áldozatait. Első áldozatai a felesége és annak zenész szeretője voltak. A külföldön is híressé vált gyilkos feleségével Cinkotára, egy bérelt házba költözött, ahol műhelyt rendezett be. A szomszédoknak tűnt fel, hogy a felesége, miután nyíltan is vállalta a viszonyt, eltűnt a szeretővel együtt, majd egyre több nő jelent meg a cinkotai házban, de egy-két napnál tovább nem tartózkodtak ott. A szomszédok elfogadták azt a választ, hogy a feleség elköltözött a szeretőjével, az udvarban felbukkannó egyre több fémhordó kérdésére pedig azt, hogy a férfi benzint gyűjt bennük a közelgő háborúra való tekintettel. A fémhordókban valójában az áldozatait tartotta, de mindez már csak akkor derült ki, miután 37 évesen önként bevonult a háborúba. A ház egyik szobájában, 1903-tól kezdve találtak nőkkel való levelezéseket és egy albumot 74 nő fényképével. Eleinte házasságot ígérve pénzt csalt ki a nőkből, később álnéven társkereső hirdetéseket adott fel az újságban. A társkereső hirdetésekre jelentkezőket megtalálták az áldozatok között.  1915-ben hadifogságba esett és feltételezhetően ekkor lelte halálát, így sosem kapták el. A magyar rendőrség azt feltételezte, hogy a cinkotai bádogos nem halt meg, csak személyazonosságot váltott, mert egyre többen vélték őt látni. Az egyik feltételezés szerint hatvanévesen is látták őt, New Yorkban, ahol egy bérház felügyelője volt. 

A kép és a tartalom forrása: wikipédia

 a Rafflecopter giveaway

____________________________________________________________________________________ 
 A turné állomásai

08/10 Tekla Könyvei
08/12 Zakkant Olvas 
08/14 Szembetűnő 
08/16 Kelly és Lupi Olvas 
08/18 Könyvszeretet
____________________________________________________________________________________  

2015. augusztus 13., csütörtök

Anthony Ryan - A várúr (Hollóárnyék #2)

  Ezúttal ismét messzire kalauzolunk titeket. Meg sem állunk egészen az Egységes királyságig. Emlékeztek még Vaelin Al Sornára? Kedvenc testvérünk a Hatodik Rendből visszatért. 
  Tartsatok velünk augusztus 11-étől a három állomásos miniturnén, és megtudhatjátok, milyen kalandokba keveredett ezúttal Vaelin A várúrban! 
  A Fumax kiadó jóvoltából pedig még nyerhettek is! 

Anthony Ryan - A várúr (Hollóárnyék #2)

Miért pont ez? Az első részt nagyon szerettem, így nem volt kérdés, hogy folytatom-e a sorozatot.

Fülszöveg: A hatalmas sikerű fantasy debütálás, A vér éneke New York Times bestseller folytatása! 
  Hazatérése után Vaelint az új király kinevezi az Északi Végek várurának. A megfáradt harcos azt reméli, végre békére lelhet ezen a kietlen, fagyos vidéken, távol a királyság hazugságaitól és intrikáitól. Ám a vér énekével megáldottak nem élhetnek csendes életet. Sok ellenség elhullott Janus király háborúiban, de nem minden legyőzött halt meg, így Vaelin célponttá válik, nem csak azoknak, akik bosszúra szomjaznak, hanem azok számára is, akik tudják, mire képes. 
  A Hit alapjai megrendültek, a királyságban egyre többen beszélnek nyíltan uralkodóváltásról. A vér éneke felbecsülhetetlen segítőtárs az ilyen vészterhes időkben, de használója az igazi hatalom töredékét birtokolja csak azokhoz képest, akik ismerik titkait. Valami ugyanis a királyság ellen vonul, valami, ami szörnyű erőknek parancsol, és Vaelinnek rá kell ébrednie: a végső megsemmisüléssel szembenézve még a legkelletlenebb kéz is kész kardot rántani. 
„Lényegében 2014 legjobb hősi fantasyje” Fantasy Book Critic 

Vélemény: Tavaly nagyon megszerettem az első részt, A vér énekét és már nagyon vártam a folytatást. Akkor még ismerkedtem a műfajjal és rájöttem, hogy ez nekem tetszik, szeretnék még többet is olvasni, főleg Anthony Ryantől. Idén megjelent a folytatás és izgatottan kezdtem bele a második részbe, vártam az első rész okozta katarzist, aztán pedig meglepődtem. Egyrészt azért, mert ennek a kötetnek egy kissé másabb a stílusa, másrészt azért, mert rádöbbentem, hogy rengeteget felejtettem az első rész óta. Az első kötet hangulatának lenyomata bennem volt még és emlékszem, hogy mennyire élveztem az olvasását, de ahhoz, hogy követni tudjam az eseményeket, fel kellett frissítenem egy kicsit a memóriámat. Egy idő után feladtam, mert már majdnem elolvastam újra az első részt, mire rájöttem, hogy tulajdonképpen annyira más a folytatás, hogy nagyon nincs szükségem az előzetes ismeretekre, ráadásul egy idő után úgyis belerázódik az ember és visszatérnek a fontos dolgok. A meglepetés és a kisebb hibák ellenére személy szerint jobban szerettem a második kötetet, mint az elsőt. De nézzük, hogy miben is más a második rész, ami meglepett.

 Az egyik a váltott szemszög, ami egy kicsit rendezettebbé tette számomra a történetet. A keret - Verniers elbeszélései - ugyanúgy megmaradt a részek elején, ami lehetővé tette, hogy más aspektuból is megismerjük a sztorit. A részeken belül pedig egy-egy szereplő szemszögén keresztül követhettük az eseményeket, még jobban átlátva a helyzetet. A régi szereplők közül páran felbukkannak, mellékszereplők válnak fontosabbá és kerülnek előtérbe, illetve új szereplők is megjelennek. Eleinte problémás volt számomra, hogy ki kicsoda és nehezen vettem fel a fonalat, de egy idő után azt vettem észre, hogy teljesen magával sodor a történet és mindegyik szereplő szemszögét sajnálva hagytam ott a következő szereplőéért. 

 A másik ami miatt új élményt okozott ez a rész, hogy sokkal több volt a női szereplő, ráadásul a keményebb fajtából. A karakterek is sokkal közelebb kerültek hozzám, mint az első részben. Akkor túl sok embert kellett figyelemmel kísérni és kevéssé tudtam annyira kötődni a karakterekhez, mint ennél a résznél. Vaelin útja az egyik szemszög, a régi testvérek közül Frentist láthatjuk többet, míg a többiek háttérbe szorulnak. Ezen kívül fontossá vált és önálló szemszöget kapott Lyrna hercegnő, új szereplőként pedig feltűnik Reva a fiatal, vakhitű lány, aki Vaelin mellé szegődik. Vaelin és Reva szála egy darabig ugyanazon az úton halad, később, ahogy elválnak egymástól, Reva önálló történeti vonalat kap. 

  A karakterek, illetve a világ kidolgozottsága a legnagyobb erőssége a regénynek, míg a történeti szál egy kissé gyérre sikeredett, amit sajnálok is meg nem is. Sajnálom, mert több izgalomra és történésre vágytam volna, ami előrébb viszi a főszálat, de közben meg nem is sajnálom annyira, mert így lehetőségem volt jobban belelátni abba a világba, amit az író megalkotott és a karaktereket is sokkal jobban meg tudtam ismerni, ezáltal közelebbinek éreztem őket. Karakterfejlődés is végbe megy, főleg Revánál és Lyrnánál, amit mindig is nagyon szerettem a regényekben. Lyrna bár eleve nem egy kis kényes hercegnő volt, nagyon is kemény nővé válik a regény során, nem is csoda, hiszen rengeteg megpróbáltatáson esik át, amik miatt rákényszerül arra, hogy istenigazából a saját lábára álljon. Reva, a buzgó és vakhitű kislány pedig érett nővé válik. Reva küldetése az volt, hogy a hitet követve meg kell ölnie Vaelint, azoban ez nem olyan egyszerű, hiszen mégiscsak egy hősről van szó, aki birtokolja a vér énekének képességét is. Vaelint ekkor kedveltem meg igazán, mert ahelyett, hogy megölte vagy elzavarta volna a lányt, bölcsen tanítani kezdte és egyengetni kezdte az útját. 

  Vaelin az első kötet epikus háborúját túlélve vándorló életmódba kezdett, ekkor találkozott Revával. Egy darabig együtt folytatják útjukat, majd elsodorja őket egymástól a sors. Egy véletlen folytán Vaelinnek felajánlanak egy lehetőséget, amit el is fogad. Északi Várúr lesz, a vér éneke ugyanis azt duruzsolja, hogy ott a helye, ebben a pozícióban. Itt megtalálhatja majd elveszett testvérét, Frentist is. Frentis keresése azoban másodlagossá válik, miután felbolydul az egész világ és nagy háborúra készül. Vaelin bár egy kissé belefáradt a harcokba, az északiak vezetőjeként, a barbár népek szövetségével felkészül arra, hogy talán élete legnagyobb harcát kell megvívnia egy olyan hatalommal, ami nem emberi. Vaelin szálán a mágia és a vér énekének képessége jobban előtérbe került, nagy örömömre, ugyanis ezt hiányoltam a legjobban az első részből. Más képességgel rendelkező szereplők is és másfajta képességek is felbukkannak, ezáltal varázslatosabb lett ez a rész, mint az első.  

  A legjobban Frentis és Lyrna szálát kedveltem, annak ellenére, hogy Vaelin volt az egyik kedvencem annak idején. Vaelint most egy megfáradt, gyengülő és öregedő embernek éreztem a hatalma mellett is. Frentisben sokkal több erőt éreztem, még úgyis, hogy egy nő rabszolgája lett, aki magához kötötte. Az ő szála volt az egyik legérdekesebb. Az első kötet epikus harca után Frentis rabságba esett és mindennap harcra kényszerítették, emellett embertelen körülmények között tartották.  Évek múltán kiszabadult, de cseberből vederbe esett, ugyanis rabszolga maradt, csak másként. Egy titokzatos hatalommal rendelkező nő az akaratával (mágiával) irányítja saját kénye-kedve szerint, vándorlásra és gyilkolásra kényszerítve őt. Elég sokáig nem derül ki, hogy a nő ki is valójában és miért kényszeríti gyilkolásra Frentist, illetve miért pont ezek az emberek az áldozatok. Frentis folyamatosan próbál szabadulni a fogságból, még azt is megkísérli, hogy szerelmet tettet a nő iránt. Ez a nő nem normális, egyáltalán nem az, így elég érdekes párbeszédek és események alakultak ki miatta.

Összességében én jobban szerettem a második részt, mert több volt a mágia, közelebb kerültem a karakterekhez, nagyon megkedveltem a szereplőket, jobban átláttam azt a világot, amit az író megalkotott, de azért hiányzott egy kicsit több izgalom. A rengeteg menetelés, leírás és jelentéktelennek tűnő esemény a harcok és az izgalom rovására mentek. Ettől függetlenül élveztem a "vége" harcot, a függővég pedig eléggé ütött. Most már még jobban kíváncsi vagyok a befejező kötetre, hogy vajon milyen meglepetéseket tartogat még az író és szeretném végre megtudni, hogy mi a fene folyik itt, mi lesz Anthony Ryan világának a sorsa és legfőképpen a szereplőké. 


____________________________________________________________________________________ 
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Frentis, Reva, Lyrna
Tetszett: a váltott szemszög és a kemény női főhősök
Nem tetszett: a sok menetelés
Fordította: Matolcsy Kálmán
Oldalszám: 712 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó 
____________________________________________________________________________________
Blogturné extra 
Variációk borítóra 

                        Amerika                                                                               Egyesült Királyság 

    
                                        


              Hollandia                                                                                                 Taiwan


                    Franciaország                                                         Németország

Forrás: itt!
____________________________________________________________________________________ 
 Nyereményjáték 

  Anthony Ryan nagy erőssége a karakterekben rejlik. Elrejtettük kedvenceink nevét a bejegyzéseinkben, találjátok meg, írjátok be a rafflecopter megfelelő sorába, és máris esélyetek van megnyerni A várúr egy példányát!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre tud postázni. A nyertesnek 72 órája van, hogy válaszoljon a kiküldött e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway  
____________________________________________________________________________________ 
                          További állomások 

08/11 Bibliotheca Fummie
08/13 Könyvszeretet
08/15 Always Love a Wild Book
____________________________________________________________________________________ 

2015. augusztus 9., vasárnap

Adam Sternbergh – Akkor hajrá! (Spademan #1)


  Andy Sternbergh első regénye kemény, erőszakos, vicces és lebilincselő, és egy olyan disztópiába kalauzol, ahol nem szívesen élnénk. A Blogturné Klub különleges utazásra hív. Akkor hajrá! – ismerd meg a kötetet, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a könyvet.


Adam Sternbergh – Akkor hajrá!(Spademan #1)

Miért pont ez? A fülszöveg felkeltette a kíváncsiságom.

Fülszöveg: Spademan egykor kukásként dolgozott. Még mielőtt az a bomba felrobbant volna a Times Square-en, még mielőtt a felesége meghalt, a város pedig elnéptelenedett volna. 
  Most bérgyilkos. 
  A közeli jövőben New York megmaradt lakossága két élesen elkülönülő kasztra tagozódik. A gazdagokéra, akik megengedhetik maguknak, hogy egy virtuálisan létrehozott valóságba „becsatlakozva” meneküljenek egy jobb világba, illetve azokra, akik a lepusztult utcákat róva igyekeznek életben maradni. 
  Spademan az utóbbit választotta. Új munkája nem sokban különbözik a régitől: hulladékeltakarítás. Nem tesz fel kérdéseket, gyorsan dolgozik, és jól bánik a tapétavágóval. Viszonylagos nyugalma azonban véget ér, amikor egy gazdag és befolyásos hittérítő azzal bízza meg, hogy ölje meg a lányát. Az elsőre egyszerűnek tűnő feladat váratlanul veszélyessé válik – célpontjának van egy sokkoló titka, Spademannek pedig megvannak a maga szabályai. Két tűz közé kerül, és nagyon óvatosan kell manővereznie ahhoz, hogy életben tudjon maradni. 
Adam Sternbergh első regénye kemény, erőszakos, vicces, lebilincselő, gyengéd és briliáns.

Figyelem! Az idézetek káromkodást tartalmaznak!

Vélemény: Adam Sternberg első könyvére azért nem használnám a briliáns kifejezést, de a maga nemében egészen korrektül sikeredett. Nem került be nálam a top tízbe, ahhoz egy kicsit bővebb világkidolgozást vártam volna, de jól esett elolvasni, kellemesen kikapcsolt, pörgős volt és újszerű, miközben hozta a jó kis bérgyilkosos, thrilleres, illetve futurisztikus hangulatot. A humora nagyon bejött. Éljen a szarkazmus! Miért is volt jó elolvasni?

 Egyrészt azért, mert ez az én komfortzónám, nem az erotikus, meg szerelmes regények, a túl sok YA is néha megárt. A humorral átitatott bérgyilkosos sztorik, a krimik, a thrillerek és a disztópiák viszont jöhetnek bármikor, nálam otthonra lelnek. Az Akkor hajrá! egy kicsit tartalmazott mindegyikből, hiszen egy elképzelt, de eléggé lehangoló jövőben játszódik, egy bérgyilkossal a főszerepben, aki egy meló alkalmával nyomozásra kényszerül, holott ez nem volt betervezve. A narráció különlegessége miatt rögtön "elkapott" a regény, így majdnem egyben daráltam le a könyvet (ami ráadásul rövid is). A különlegesség a párbeszédek hiánya volt, hiszen végig Spademan fejében voltam, olyan volt az egész regény, mint egy hosszú, de élvezetes monológ. Eleinte nehezen tudtam követni, hogy mi a gondolat és mi az, ami ténylegesen elhangzott, illetve, hogy ki mondta melyik mondatot, de hamar hozzá lehetett szokni, ráadásul a karakterek eléggé elkülönültek egymástól ahhoz, hogy a stílus alapján is ki lehetett következtetni a beszélőt. A szarkasztikus humor, az érdekes világ és a karakter szociopatasága már a legelején érezhető volt, így bele is csaptunk a lecsóba. Fokról fokra rajzolódott ki előttem ez a futurisztikus jövő és a karakter múltja is. 

"Embereket ölök. Nőket is ölök, mert nem diszkriminálok. Gyerekeket nem ölök, mert ahhoz máshogy kell pszichopatának lenni."

 Másrészt azért is volt jó elolvasni, mert egy nagyon is elképzelhető jövőképet festett le - bár csak New York területére vonatkoztatva - és az hátborzongató volt. A regénybeli New York egy katasztrófa súlytotta hely lett, nemhogy turisták, de lassan emberek sincsenek ott. A fő ok, hogy a terrorista támadások, a robbanások olyan gyakoriak lettek, hogy hétköznapi, megszokott eseményekké váltak. Megnőtt a veszélyes anyagok jelentléte is a levegőben, így szinte élhetetlenné vált a város. A legtöbb ember le is lépett és kevésbé veszélyes helyre költözött, de páran azért maradtak, köztük Spademan is. Azt csak a jóisten tudja, hogy miért nem ment el mindenki. Vagy nem tehették meg anyagilag, vagy ragaszkodtak a városhoz vagy kihasználva a káoszt, megpróbáltak hatalomhoz vagy vagyonhoz jutni. Szabad volt a lakásfoglalás, hiszen annyi elhagyatott lakás és ház volt, ráadásul akkora érdektelenség a probléma iránt, hogy legális volt elfoglalni azt a helyet, ami megtetszett az embernek. Spademan is így jutott egy fullextrás lakáshoz. 

  Az "ágyak", a limnoszféra megjelenése tette igazán hátborzongatóvá ezt a jövőképet, hiszen ez globálisan mindenkit érinthet. Már napjainkban súlyos gondokat okoz az internet és/vagy játékfüggőség, hát ha még a limnoszféra is megjelenne, akkor itt kő-kövön nem maradna. A limnoszféra egy internethez hasonló hálózat, amire fizikailag rá tud csatlakozni az ember. Az idegpályákon keresztül be tud kerülni  a rendszerbe, ahol kedvére tud alakítani mindent, mint egy Sims játékban. Tulajdonképpen az emberek egy ágyban fekve alszanak, miközben az elméjük ezekben a világokban kalandozik, közben a testük gyakorlatilag egy ágyban van, infúzióra és salakanyag elvezetőre (vagy pelenkában) kötve.  Már a fizikai érintés hiányának problémáját is majdnem megoldották, így tényleg teljesen élethűvé kezd válni a rendszer. Persze a full felszereltség csak a gazdagok kiváltsága, de már fapados utazásokra is el lehet jutni, ha mondjuk az ember elmegy Rickhez a kínai negyedbe. Rick egy szórakoztató karakter volt, engem Magnusra emlékeztetett a Végzet Ereklyéiből. 

  A limnoszféra is tehet arról, hogy nincsenek emberek az utcán, hiszen nagyon sokan függői lettek és akár 15-16 órát is utaznak naponta. Szomorú, de meg tudtam érteni a függőséget. Ilyen az emberi természet: menekül a rossz elől, a valóság itt pedig igencsak rossz. Bár a limnoszféra nem segít, akárcsak az alkohol, sőt újabb problémákat vet fel (pl. más értelmet nyer a megcsalás fogalma is), mégis kiútnak látják. Ráadásul mentális problémákat is okoz, akár bele is lehet őrülni ebbe a virtuális világba, erre Rick barátnője, Mina a legjobb példa, aki az ébren töltött percek során nem képes eljutni egy üres szoba A pontjából B pontjába, mert azt se tudja mi van.

  Ebben a világban él Spademan, aki nem csak a munkáját, de a családját is elveszítette. Hogy mégis élni tudjon valamiből vagy a frusztráltságát levezesse, átevez a bérgyilkos pályára. Gyorsan és hatékonyan dolgozik, csak minimális infókat akar tudni, nem akar érzelmileg közel kerülni az áldozatokhoz vagy a megrendelőkhöz, már lassan a miértekre sem kíváncsi. A legújabb ügye viszont eléggé félresikerül, így ez nem egy szokásos gyors meló. Meg kellene ölnie a Perszephoné névre hallgató fiatal lányt, akinek az apja egy vallási szekta nagyon híres vezetője. Harrow, az apa, a mennyországot árulja a földön a limnoszférán keresztül. Spademan megtalálja a lányt, de saját elveinek csapdájába esik, mert a lány terhes. Spademan ugyan öl nőket, de gyerekeket nem, így úgy dönt, hogy dobja az ügyet, miután a lány egy kicsit összeszedi magát (élelmet, fürdést és szállást nyújt számára). Csakhogy mire a lánnyal elválnának az útjaik, addigra Spademan annyira érintett lesz az ügyben, hogy kénytelen véghezvinni egy nagyszabású akciót. Mivel a lány még életben van és ez a megbízónak nem tetszik, Spademanre vadászni kezdenek, akármi is történik Perszephonéval, már nem szállhat ki. Egyre hátborzongatóbb, undorítóbb és kacifántosabb lesz az ügy egyre nagyobb csavarokkal. A vége ütött a legjobban. 

 Mivel Perszephoné apja a híres szektavezető, így a vallás témája is uralkodó lesz, ezzel együtt az erkölcs, főleg a limnoszférával kapcsolatos kérdéseknél. A vallásról eléggé negatív képet fest a regény és ki is kezdi azt, bár itt a vallás már eléggé eltorzult a limnoszférának köszönhetően. Harrow tulajdonképpen létrehozott egy virtuális mennyországot, amivel rengeteg követőt talált, így nagyon nagy hatalomra tett szert. Elég hamar kiderül Spademan számára, hogy mennyi mocsok és hazugság van emögött. (Az író nem spórolt az undorító, elborzasztó, durva és véres jelenetekkel.) A poltikai hatalom is képviselteti magát ebben a harcban, így elég nagyszabású üggyé válik az elsőre egyszerűnek tűnő meló.

  Spademan karaktere szerethető volt számomra. Eleinte csak egy tökös bérgyilkost láttam benne, de ahogy a személyes háttértörténete haladt előre, úgy egyre inkább megnyílt és egyre emberibbé vált. Eléggé brutális karakter, de néha érezni lehetett, hogy azért sokkal mélyebb a személyisége, nem csak egy "szociopata gyilkos" skatulyájába húzott főhős.  A mellékszereplők is érdekesre sikerültek, főleg Mark, az egykori lelkész. Vicces, de jóságos karakter, felüdülés volt ezt a jóságot látni a sok mocsok közepette, ami még a lelkészt is kikezdte. Jó pár vicces jelenet neki köszönhető. Remélem, hogy a társa marad vagy legalább felbukkan majd a következő részekben. Ha ez a páros lesz a többi rész főhőse és a stílus nem változik, vagy jobb lesz, akkor a sorozat nagyon esélyes lesz a kedvenc jelzőre.

"Mark Ray nem iszik, nem dohányzik és nem káromkodik, de most, a kanapémon ülve, iszik, dohányzik és káromkodik. 
 A dohányzás nem megy neki valami jól. Két slukkot szív belőle. [...]
Ez kibaszott undorító.
Elnyomja.
Elnézést a csúnya beszédért.
Meghúzza a sörét. A fény felé tartja az üveget.
Szóval ezért dobják el maguktól emberek az egész életüket?
Idővel meg lehet szokni."

  Legnagyobb bajom az volt, hogy a világ kidolgozottsága - főleg a politikai szál és a New Yorkon kívüli területek helyzete - félig-meddig történt meg. Voltak nyitva maradt kérdések, hézagok és kisebb-nagyobb ellentmondások a sztoriban, de mivel ez is sorozat, így remélhetőleg a világ össze fog állni előbb vagy utóbb. A sztori lezárul az első kötet végén, nincs még egy halvány függővége sem, így önálló regényként is élvezhető. Én mindenféleképpen Spademan-nel maradok, mert bírom a pasit, a mellékszereplő Markot is, a stílust, a humort, a világ pedig nagyon érdekes. 

"Várjon. Ez biztonságos?
Melyik része?
Nem hallgatnak le minket?
Természetesen nem.
Vagyis?
Nem számít.
Miért nem?
Képzelje el Amerikát.
Megvan.
Most képzelje el az összes telefonhívást Amerika összes városában.
Megvan.
Most képzelje el az összes embert a világon, aki azért hívja egymást, hogy kiterveljék Amerika levegőbe röpítését.
Megvan.
Mégis mit gondol, ki a faszt érdekel maga meg az egykori legjobb barátnője?
Értem. Megmondaná neki...
Nem."

____________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Spademan
Tetszett: a főhős, a narráció stílusa
Nem tetszett: a világ kidolgozása lehetett volna egy kicsit jobb
Fordította: Illés Róbert
Oldalszám: 248 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2015
____________________________________________________________________________________
 Nyereményjáték

  Az Akkor hajrá! New Yorkban játszódik. Igaz, a város átdeformálódott a sok természeti csapás, és persze a Wall Streetet ért sorozatos támadások miatt. De New York akkor is lenyűgöző, igaz? A mostani feladat nektek szól, new yorkerek! Minden blogon találtok egy ikonikus New Yorki épületet. Ismerjétek fel, és írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy mely épületet látjátok. A google jó barát ;) 


  Egy könyvet sorsolunk, az e-mailre kérjük, hogy 72 órán belül válaszoljatok, különben újra kell sorsolnunk. A kiadó csak Magyarország területén belül tud postázni.

a Rafflecopter giveaway
____________________________________________________________________________________
                                       További állomások


08/03 Media Addict
08/06 Tekla Könyvei
08/09 Könyvszeretet
____________________________________________________________________________________

2015. augusztus 3., hétfő

Laurelin Paige: Fixed on you - Megtalállak még (Fixed #1)

 
 Laurelin Paige írónő nagysikerű Fixed sorozatát hozzánk is elhozza a Libri Kiadó. Hudson Pierce és Alayna Withers kapcsolatáról szóló trilógia első részét a Blogturné Klub tagjai népszerűsítik olvasóik körében. 8 napon keresztül követhetitek nyomon a magyar bloggerek élménybeszámolóit a Megtalállak még - Fixed on You című könyvről. 


Laurelin Paige: Fixed on you - Megtalállak még 

Miért pont ez? Mostanában ismét rákaptam a pszichós sztorikra. A fülszöveg alapján ez a regény is annak tűnt, az már más kérdés, hogy nem pont az a műfaj, amire számítottam. 

Fülszöveg: New York szívében, egy toronyház elegáns irodájából nyíló titkos szobában veszélyes egyezség születik. 
   A lány szemtelenül fiatal, intelligens és rámenős. Nappal egyetemista, éjjel felszolgáló egy bárban. 
  A férfi sármos, makacs és célratörő, csak a mások feletti korlátlan hatalom hozza lázba. 
  A lánynak sürgősen pénzre van szüksége, a férfi tisztességtelen ajánlatot tesz neki. 
  A férfi látszólag mindent tud a lányról, a hatalmában tartja, rendelkezik a teste felett. Alayna Wither az a nő, akit talán még szeretni is tudna. 
  A lány azonban sötét titkot őriz; megszállottjává tud válni annak, akit megszeret. Hudson Pierce, a bár új tulajdonosa, multimilliomos szépfiú úgy hat rá, akár a legkeményebb drog. 
  És a testet-lelket felőrlő hajsza megkezdődik...
  Laurelin Paige a The New York Times, az USA Today és a Wall Street Journal bestsellerszerzője.
 - A Fixed-sorozat eddig több mint 1 millió példányban kelt el csak az USA-ban. 
 - Az első rész 12 országban jelenik meg közel egy időben. 
- Az Amazon adatai alapján a tavalyi év 7. legnépszerűbb könyve. 
- A People Magazine szerint a 10 legkeresettebb könyv egyike. 
- A Goodreads oldalán az írónő regényei 100 000-nél is több jó értékelést kaptak. 

Vélemény: A nálam néha előforduló "nézek, de nem látok" esete miatt meglepetés ért, amikor olvasni kezdtem a könyvet. A fülszöveg alapján valami beteg sztorira, mondjuk egy pszicho-thrillerre számítottam, de ehelyett egy erotikus regénybe botlottam, bár a pszichó részt is rendesen megkaptam. A borító teljesen egyértelművé teszi a műfajt, de ahogy mondtam, néztem, de nem láttam. Nem esett le, hogy ez egy erotikus könyv, amiket alapjáraton kerülök, mint macska a vizet. Amikor meghallottam, hogy a Szürke ötven árnyalatához hasonlítják (nem olvastam, nem is fogom), megijedtem, hogy mibe nyúltam bele. De úgy látszik, hogy még én is meg tudok lepődni, ugyanis nagyon bírtam a könyvet.  

  Nem szeretem az erotikus műfajt, egyszerűen nem a stílusom. Számomra ezek a regények nem szólnak semmiről, hiába van valamicske történeti száluk. Két ember szexuális kapcsolata számomra nem történet, hanem töltelék, olyan, mint a tájleírások. Nincs azzal bajom, ha van erotikus szála egy regénynek, főleg, ha nem közönségesen vagy (a másik véglet) túl tudományosan van megírva, de ha a regény háromnegyedét ez teszi ki, akkor nem igazán találunk rá egymásra a könyvvel. A Fixed on you - Megtalállak még viszont az első olyan erotikus regény, ami kivétel lett nálam. Bár sok benne az erotikus rész, el tudtam fogadni ezt a szálat. Az erotikus jelenetek nem voltak túl tudományosan megfogalmazva (ami elég hangulatromboló tud lenni) és nem is voltak közönségesek. A fordítónak is minden elismerésem, az eredeti angol könyv olvasása nélkül is. A szereplők közti túlfűtöttség és vonzalom pedig engem is el tudott kapni, de nem az elsöprő szenvedélyük miatt kedveltem meg a párost. 

  A feketeleves után rátérek a könyv érdemeire. Mivel kerülöm a műfajt, nincs túl sok tapasztalatom, szóval a klisék nem tűnnek fel, bár nekem sem volt annyira új az alapsztori. Gondoljunk csak a mesékre, a szegény lányt megmenti a gazdag nemes vagy herceg. Itt is hasonló a szitu. Alayna az Égi Bárka nevű szórakozóhelyen pultosként dolgozik, amikor is egyik nap felbukkan egy iszonyatosan jóképű és gazdagnak tűnő pasi, aki szemet vet a lányra. Itt jön az első csavar, amitől nem megy át tündérmesébe az egész sztori. A férfi mellékállást kínál fel a lánynak, pontosabban felajánlja neki, hogy kifizeti a diákhitelét, ha Alayna az álbarátnője lesz egy darabig, hogy megmentse őt egy nem kívánt házasságtól. A lánynak jelenleg nincs párkapcsolata, hiszen a szórakozóhely főnökével épp a napokban ért véget a biztonságosnak tűnő, de egyben érzelemmentes románca, a pénzre pedig friss diplomásként, ennyi adóssággal nagyon is nagy szüksége van. Ráadásul a bátyja, Brian fizeti a lakását is, aki megvonja a támogatást, mert a feleségével babát várnak, így épp itt az ideje, hogy Laynie a saját lábára álljon. Bár kilátásban van egy előléptetés, egy menedzseri poszt, hiszen Laynie megszerezte az üzleti diplomát és már régóta az Égi Bárkában dolgozik, ismeri a helyet, mint a tenyerét, de éppen tulajdonosváltás van folyamatban, ami kérdésessé teszi az előmenetelét. Alayna elfogadja az ajánlatot, már csak azért is, mert Hudson borzasztóan felcsigázza őt szexuálisan is. Itt jönne az a rész, hogy eleinte csak lefekszenek egymással, aztán a sok komikus színjáték után egymásba szeretnek, de hamarosan egyértelművé vált, hogy ez nem ilyen egyszerű és pont ezért bírtam a könyvet. 

  Imádtam a két szereplő érzelmi kapcsolatát, azt a macska-egér játékot, amit leműveltek. Ettől vált hihetőbbé és valóságosabbá a sztori, hiszen a felszín alatt, mind a két ember érzelmileg sérült. Pont abban a korban vannak, amikorra már bőven sok családi, baráti és párkapcsolati csalódás halmozódott fel bennük, de még nem találták meg az "igazit" és ennek a lehetősége nincs is kilátásban. Újabban divat lett, hogy a főhősöknek sötét háttere van és én ezt nem is bánom. Számomra sokkal ijesztőbbek a rózsaszín, Disney-féle történetek, mint az, hogyha nyíltan beszélnek pszichikai problémákról. Sokkal jobban leköt egy olyan szerelmi történet, ami azt mutatja meg, hogy a sok csalódás, a sérelmek, a lelki fájdalmak ellenére, hogyan lehet mégis működőképes egy kapcsolat. Hogyan oldják meg a regénybeli párok? Azt mutatják meg, hogy érdemes és lehet küzdeni annyi fájdalom után vagy jobb feladni és megbékélni egy szerelem- és szenvedélymentes kapcsolatban, csak mert az a biztonságos? Ez egy trilógia nyitókötete, így még nem kaptam teljes választ, csak részlegeset, ezért is fogom továbbolvasni a sorozatot, mert borzasztó kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből. 

  Laynie szülei meghaltak egy autóbalesetben tinédzserkorában és onnantól kezdve a bátyja, Brian gondoskodott róla. Briannel azonban eléggé elhidegült viszonyban vannak, talán azért is, mert a férfinek túl nagy felelősség volt hirtelen egyedül gondoskodni magáról és a húgáról is. Ő sem volt még felnőtt, amikor a szülők meghaltak. Jó állása lett, megházasodott és a feleségével babát várnak, a húga lediplomázott, úgy érzi, hogy épp itt az ideje megszabadulni ettől a tehertől és a saját életét élnie végre. Brian negatív szereplőként van beállítva, de ha jobban belegondol az ember, teljesen érthető, hogy a saját életét akarja élni és nem akarja azt továbbra is feláldozni az immár 26 éves húga miatt. Az orvosok magyarázata szerint a családi tragédia áll annak a hátterében, hogy Laynie-nek iszonyatosan nagy szeretetéhsége van, így mániákusan tud ragaszkodni vélt vagy valós szerelmekhez, rögeszméssé válik és átmegy betegesen zaklatóba. Laynie múltjában gyakoriak voltak a feljelentések emiatt, ráadásul a legutolsó ilyen durvább kapcsolatánál távolságtartási végzést is kiállítottak. Laynie terápiára kezdett járni és elhatározta, hogy a gyógyulás útjára lép. Jegelte a párkapcsolati témát, kizárólag csak egy éjszakás kalandokba volt hajlandó belemenni, vagy olyan kapcsolatba, ahol tuti nem szerethet bele a másikba. 

  Hudson viszont arról híres, hogy szociopata, pont Laynie ellentéte. Képtelen a szeretetre, ezt tudja is magáról. Csak szórakozik és játszadozik a nőkkel, így szemrebbenés nélkül fel tudja ajánlani Laynie-nek az álbarátnő állást. Hudson azt akarja elhitetni a családjával, hogy igenis képes szeretni, szerzett is egy barátnőt, így talán nem kényszerítik bele egy házasságba. A kiszemelt feleség, Celia a legjobb barátja, egyikük sem akarja, hogy a szülők rájuk erőltessenek egy érdekházasságot. Az anyuka, Sophia egy pszichopata, maga az ördög, így elég nehéz vállalkozásba kezd a két főhős. (Évek óta nem utáltam ennyire karaktert, mint őt, annak ellenére, hogy nem sokat szerepelt a regényben, amikor viszont igen, akkor nagyon ütött.) Ráadásul, ha két ilyen ember összekerül, annak nem biztos, hogy jó lesz a vége. Bár Hudson és Alayna betegsége kiegészíti egymást (Hudson uralkodási és irányítási mániája megköveteli azt a pincsi kutya ragaszkodást, ami meg Laynie mániája), rohadtul egészségtelen kapcsolat alakulhat ki belőle. 

  Mindent egybevéve nagyon jól elszórakoztam a regényen. A főhősök mellett a mellékszereplőket is nagyon megkedveltem, a Pierce tesókat és az apukát is, bár az anyát utáltam. Imádtam Laynie és Hudson kapcsolatának alakulását, végigizgultam, hogy mi lesz ebből az egészből. Sok volt az elhallgatás, a bizalom hiánya, a gyanakvás, a hazugság, Laynie állandóan pengeélen táncolt. Szurkoltam, hogy Hudson nyíljon meg, Laynie pedig szedje össze magát és találja meg végre a boldogságot, de ez nem ilyen egyszerű. Normálisan lezárt vége lett a regénynek, de közel sincs befejezve ez a történet, hiszen még csak most jön a java. A szereplők elindultak egy úton és nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez merre vezet és mi lesz a végén. Nagyon pozitívan csalódtam.    
____________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Mira, Chandler
Tetszett: a két főhős közti kapcsolat
Fordította: Horváth M. Zsanett
Oldalszám: 348 oldal
Kiadó: Libri Kiadó
___________________________________________________________________________________
 Nyereményjáték 

 Minden állomáson egy-egy szereplő nevét rejtik el a bloggerek a bejegyzésekben. Nektek az lesz a dolgotok, hogy megkeressétek azokat és a rejtvény megfelelő sorába beillesztve a blogturné végén a fő megoldást beírjátok a rafflecopter dobozába. A helyes megfejtők közül három példányt fogunk kisorsolni Laurelin Paige: Fixed on you - Megtalállak még c. könyvéből. 

 
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway  
___________________________________________________________________________________
 További állomások 

1. Kristina blogja 07/27 
2. Angelika blogja 07/28
3. Kelly és Lupi olvas 07/29 
4. Deszy könyvajánlója 07/30 
5. Insane Life 07/31 
6. CBooks 08/01 
7. Zakkant olvas 08/02
8. Könyvszeretet 08/03
____________________________________________________________________________________

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...