Megan Miranda - Minden eltűnt lány

Megan Miranda - Minden eltűnt lány 

Fülszöveg: Nicolette Farrellnek boldog élete van Philadelphiában: sikeres a munkájában és nagyon szereti a vőlegényét. Most rövid időre mindkettőnek hátat kell fordítania, ugyanis vissza kell térnie beteg édesapjához szülővárosába, Cooley Ridge-be, ahol nem csak az elhelyezéséről kell gondoskodnia és eladnia családi házat, hanem szembenéznie a múlttal is: tíz év telt el azóta, hogy legjobb barátnője, Corinne, nyomtalanul eltűnt. 

Az amerikai kisváros keveset változott ezalatt az évtized alatt, a korábbi rendőrségi vizsgálat érintettjei mindmáig itt élnek: Nic bátyja, Daniel, és felesége, Laura, gyermeket várnak; Jackson a városi bárban dolgozik; Tyler - Nic volt barátja - pedig Annaleise Carterrel randevúzik, aki a csapat alibijét jelentette arra az estére, amikor Corinne-nak nyoma veszett. Néhány nappal Nic hazaérkezését követően azonban Annaleise eltűnik. Nic és barátai ismét megrázó drámai események középpontjában találják magukat, amelyek felidézik Corinne esetét, és rég behegedtnek vélt sebeket tépnek fel. 

Megan Miranda az év egyik legjobban várt pszichológiai thrillerében visszafelé meséli el a történteket – a 15. naptól haladva az 1.-ig –, melyben Nic mindent megtesz azért, hogy kiderítse az igazságot Annalaise eltűnésével kapcsolatban, miközben megdöbbentő dolgokat fedez fel a barátairól, a családjáról és arról, mi is történt valójában a legjobb barátnőjével tíz évvel ezelőtt.

__________________________________________________________________________________

Az Agave maratonom még nem ért véget és ahelyett, hogy utolérném magam, egyre jobban csak gyűlik a nem olvasott könyveim száma tőlük. Jól belehúztak 2016-ban a megjelenésekkel, ha 2017-ben is ilyen tempó lesz, akkor soha nem is leszek egálban. A Minden eltűnt lány tavalyi olvasás még és sajnos megtörte a jó szériámat. Imádom a thrillereket és a pszichológiai thrillereket, szerencsére a Kiadók tavaly megint felkapták a műfajt, bár soknak a minősége erősen kritizálható. A Minden eltűnt lány a különleges írásmód miatt (visszafelé mesélés) keltette fel nagyon a figyelmem a túlkínálatból, és végül pont ez nem tetszett a legjobban.

 Maga a fülszöveg nem győzött volna meg arról, hogy nekem ezt muszáj olvasnom. Amerikai kisvárosos megszokott sztori, amiben a múltból előkerült disznóságok megzavarják a főhősnő életét és ennyi. Sokáig harcban is voltam önmagammal, hogy akarom-e én ezt a könyvet vagy sem. Nem volt véletlen, hogy ennyit vacakoltam, a megérzéseimre kellett volna hallgatnom. Ha a különleges írásmódtól eltekintek, akkor nem volt valami nagy szám a sztori, egy erős közepes, ami nem tartogatott áll-leesős csavarokat. Ilyen sztorit nem egyet megalkottak már, egy vasárnap délutáni krimisorozat akármelyik része hozza ezt a szintet. Az írásmód kiemelhetné és különlegessé tehetné, biztos van olyan ember, aki emiatt jobbra értékeli, mint én, de engem kimondottan zavart a visszafelé mesélés. 

  Ha önmagában értékelem a történetet, akkor a fent említett hasonlattal tudok élni ismét. Olyan volt, mint bármelyik amerikai krimisorozat egy része. Történt valami súlyos dolog a múltban, ami újra előkerül, ahogy a főhősnő visszamegy a szülővárosába. A szokásos krípi hangulat volt az egész városban, hiszen mindenki tudja, hogy mi történt annak idején, mindenki titkol valamit és semmiről sem beszélnek. Nemcsak Nic visszatérése kavarja fel az állóvizet, hanem az is, hogy ismét eltűnik egy lány, ami felidézi az évekkel ezelőtti eseményeket. Voltak ugyan csavarok, és át is vert az írónő nem egyszer, de ezek nem érték el nálam a kívánt hatást, talán azért sem, mert minden a tévedések, a véletlenek és a félreértések vígjátéka volt. Talán az utolsó jelenet volt az, ami elérte az ingerküszöböm, az sokat dobott a könyvön.

 Ha a különleges írásmóddal együtt nézem a könyvet, akkor ez egy erősen összekavart kutyulék lett számomra. Benne van a pakliban, hogy nem tudtam értőn olvasni a könyvet, pedig próbáltam, mindenesetre ez a stílus nekem nem fekszik. Egyszerűen az agyam képtelen volt felfogni azt, hogy a könyvvel előrefelé haladok, de a sztori meg egyszerre előre és visszafelé. Ezt úgy kell érteni, hogy pl. a 15. napon Nic vitába keveredik xy-nal, de a következő fejezetben derül ki, hogy az előtte való napon mi volt az, ami majd később (azaz az előző fejezetben) vitához vezetett. Ugyan a könyv végére összeállt bennem lineárisan a sztori, de nem jött a várt katarzis. A könyv végére érve pazarlásnak éreztem az időt és energiát, amit belefektettem abba, hogy összerakjam a történéseket időrendben, egyszerűen nem tudta az agyam elfogadni ezt a fordított írást, mindenáron önkéntelenül is azon dolgozott, hogy lineáris rendbe rakja a dolgokat. Eközben viszont nem tudtam odakoncentrálni magára az egész sztorira, a karakterekre, nem tudtam kiélvezni a városi hangulatot, az izgalmakat, a rejtélyeket. Állandóan kidobott magából a könyv és kimondottan bosszantott, hogy egyszerűen képtelen vagyok beleélni magam. Bosszantott, hogy a könyv kétharmadát elolvasva se értem még mindig a sztorit, nem tudom, hogy ki kicsoda és még találgatni sem tudtam, hogy mi történhetett. A szokatlan írásmóddal az írónő benne volt egy spirálban a szereplőkkel, de engem egyszerűen nem engedett be a spirálba, nem tudtam velük pörögni. Az sem segített, hogy elég elfoglalt és fárasztó időszakban olvastam. Amikor  az ember végre hazaér a munkából, a sok túlórázás miatt hullafáradtan, akkor könnyed kikapcsolódásra vágyik, nem pedig az értő olvasásra. Erre a könyvre pedig oda kell figyelni. 

Vártam a végén a katarzist, amikor is összeáll minden az ember fejében, lesz egy hatalmas csavar és rádöbbenések sorozata ront rá az emberre, ami miatt azt mondja, hogy de iszonyatosan jó volt ez a könyv. Ez sajnos nem következett be. Még a karakterek sem voltak olyan nagy számok, hogy emlékezetesek lettek volna. Az első találkozásom ezzel az írásmóddal nem hagyott bennem jó emlékeket, így nem hiszem, hogy valaha keresni fogom újra ezt a stílust.     

_________________________________________________________________________________

Történet: 3,5/5 pontból

Kedvenc: nincs

Tetszett: a hangulat

Nem tetszett: a visszafelé mesélés

Fordította: Nagy Mónika

Oldalszám: 352 oldal

Kiadó: Agave Kiadó

_________________________________________________________________________________

Jodi Picoult és Samantha Van Leer - Sorok között

Jodi Picoult és Samantha Van Leer - Sorok között

Miért pont ez? Az alapötlet elég érdekesnek tűnt.

Fülszöveg: Mi van, ha mégsem élnek boldogan, amíg meg nem halnak?

Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

  Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki - különösen a népszerű lányok közül - megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék... örökre.

  Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát... egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet...

   A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét - egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.

_________________________________________________________________________________

A modern kori mesék hulláma lassan, de kitartóan halad a maga útján a különböző feldolgozásokkal. "Nincs új a nap alatt" alapon, az utóbbi években nem is igazán találkoztam eredetien új mesékkel, vagy a klasszikusokba futottam bele vagy pedig egy olyan újba, ahol erősen visszaköszönnek a régi momentumok. Virágkorukat élik a mesefeldolgozások, át- vagy újragondolások, vagy a modern köntösbe öltöztetett klasszikusok (pl. Chanda Hahn könyvsorozata, a Jók és Rosszak Iskolája, az Ever After High vagy akár a Shrek animációs filmek stb.). Szeretem a meséket, hiszen ezek voltak az első olvasott történetek, amik elindítottak a könyvszeretet útján és előfutárai voltak a későbbi fantasy-imádatomnak, ráadásul könnyed, boldog és mégis tanulságos történeteket mutatnak be. Bár nem szeretem a cukros-romantikus műfajt, a mesékért és a mesefeldolgozásokért rajongok, és néha jól esik egy YA is, így a kosaramban landolt a Sorok között. Az elvárásaimhoz képest viszont közepesen teljesített.

  Nem leszek túl népszerű a véleményemmel, de ez a könyv nekem nem jött be és utólag fáj is, hogy ennyit kiadtam érte. Az vitathatatlan tény, hogy a külső papírborítót leszámítva (szerintem totál nem illik a könyv többi részéhez) a kivitelezés gyönyörű. Kemény borító, színes betűk, színes egész oldalas illusztrációk és fekete, szövegbe tűzdelt illusztrációk garmadája, mind-mind különlegessé teszik a könyvet, de a történettel már annál több bajom volt. Hozzáteszem, hogy túl nagy elvárásokkal indultam neki a történetnek, annak ellenére, hogy Picoult stílusát eleve nem szeretem, de gondoltam, hogy a lánya stílusa, már csak fiatal korát tekintve is enyhít majd rajta. Párszor már próbálkoztam Picoult könyveivel, de arra jutottam, hogy lehetnek akármennyire szép, szívfacsaró és értékekkel teli történetei, a stílusa nekem annyira tömény, lassú és nehézkes, hogy nem bírok tőle végigolvasni semmit és inkább feladom. Itt pont az ellenkezőjét tapasztaltam, ez már a ló másik oldala, de erről később. Szóval már eleve kétkedve álltam neki a regénynek és az ellenérzéseimen a bevezető csak tovább rontott. Mindenki büszke a gyerekére, ez rendben is van, biztos Picoult gyereke is különleges, nem ismerem, bántani sem szándékozom, de azért annyira, de annyira hatalmas nagy ötlete nem volt, mint amilyennek ezt beállították. Rengeteg ember fejében már megfordult ez a gondolat, hogy egy fiktív karakter és egy valós szereplő egymásba szeretnek, fel is dolgozták már a témát, és arra is a nyakam merem rátenni, hogy valaki már regényben is írt hasonló, maximum csak a fiókjának, de megírta. A különbség köztük és az anya-lánya szerzőpáros között annyi, hogy az utóbbiakét ki is adták és menedzselték. A legkorábbi ilyen fiktív-valós karakter szerelem élményem az A-HA együttestől a Take on me klippje. Egy kis hallgatni-, néznivaló:

Ettől függetlenül nem volt bajom az alapötlettel, az mindig is ígéretes marad, akárhányszor dolgozzák is fel, csak a kivitelezés sántított. Nagyon tetszett a hármas tagolás, különböző színnel is jelezve külön volt egy Delila szemszög, egy Olivér szemszög és feketével szedve maga a mese, amit Delila is olvas a könyvben. Ezek közül legjobban Olivér szemszöge tetszett, ez a rész volt a regény legnagyobb erőssége. Ennél a szemszögnél derült ki, hogy miután becsukódik egy könyv, milyen lehet a szereplők élete. Mindenki csak egy szerepet játszik, lehet, hogy a könyv valóságában egészen más a személyisége, mint amilyen szerepet a mesében kell eljátszania. A karakterek barátkoznak, a hobbijuknak élnek, átjárnak egymáshoz, mikor viszont kinyílik a könyv, a kutya elrikkantja magát, mindenki felkészül a szerepre és hirtelen a helyére kerül, minden változás is visszaáll az eredeti helyére (összedőlt ház újra ép lesz, stb.) Egyszer azonban hiba csúszik a könyv világába, a homokba rajzolt sakktábla, amin a színfalak mögött játszottak ott marad és Delila, az olvasó észreveszi a változást. Olivér hamarosan rájön, hogy kapcsolatot tud létesíteni a lánnyal. Az egyik oldal segítségével, ahol Olivér egyedül van, sokat beszélgetnek, lassan egymásba szeretnek, így a többszörösére nő a királyfi azon vágya, hogy kijusson a könyvből.  Ez a rész tele van vicces, bájos és meglepő részekkel, szerethető és egész jól kidolgozott karakterekkel. 

 Delila szemszöge már sokkal kevésbé tetszett. Nem igazán tudtam megkedvelni a karaktert, mert gyakorlatilag nem is nagyon tudtam meg róla semmit, sablonos, szürke és semmilyen élete volt és a mindennapi szituációk sem voltak annyira különlegesek. Nekem ez a rész már túl YA volt, kevésbé kidolgozott, sok üresjárattal. Az anyuka karaktere is a sablonok sablona volt. A kémiát sem nagyon éreztem a királyfi és Delila között, inkább komikus volt nekem a romantikus szál, nem igazán éreztem azt, hogy feltétlenül össze kellene jönni ennek a párosnak. Egyedül Olivérnek tudtam drukkolni, hogy kijusson a világba, de az, hogy utána egy pár lesznek vagy sem, már nem igazán érdekelt. Az sokkal inkább érdekelt volna, hogy egy mesefigura a való világba csöppenve mit is kezdene magával, hogyan dolgozná fel az itteni dolgokat. A szerelmi szállal is ez volt a bajom. Delilát néha eléggé lekezelőnek éreztem Olivérrel szemben és jobban belegondolva, semmi nem indokolta, az ég világon, hogy másképp kezelje. Ugyan Olivér egy kedvelhető karakter, de annyira más világa van, mint Delilának, hogy a gyakorlatban nem tudnám elképzelni, hogy életképes párt alkossanak. Most őszintén: Olivér a saját szerepén és a könyv világán túl mégis mit tud a világunkról, miről beszélget? Elég felszínesnek éreztem a karakterek hozzáállását. Olivér a szerepéből is adódóan nagyon jól tudja csapni a szelet és romantikusan sóhajtozni, meg lehet, hogy jól is néz ki, de ennyi. Delilát is a szép szeméért szereti, Delila pedig azért szereti viszont. Jó, tudom, ne keressek benne mélységet, mert ez egy YA, ráadásul mesefeldolgozás, de ettől függetlenül nem tetszik a felszínes szerelem üzenete és ezért sem éreztem a szereplők közti "kémiát". 

A könyvben lévő mese részleteit pedig már egyenesen untam, eléggé elnagyzolt volt és ezért kapkodva is olvastam végig, nem láttam sok értelmét, hogy ilyen részletekbe menően benne legyen, csak szószaporításnak éreztem. Maga a könyv, mint önálló akarattal rendelkező valami, sokkal érdekesebb lett volna. Jót tett volna a regénynek, ha a meserészletek helyett inkább magáról a könyvről és működéséről esik több szó. Próbáltam szeretni a könyvet, néha el is kapott a flow érzés, hogy ez tök jó, de aztán mindig kirántott belőle valami gyengeség. A vége pedig annyira idiótára sikeredett, hogy felröhögtem rajta és bosszantott is. Nekem ez egy kissé hanyag, kapkodó és összeszedetlen munkának tűnt, sok logikai bakival, nem odaillő dolgokkal. Annak ellenére, hogy Jodi Picoult állítólag nagy értékekkel bíró, szívfacsaró sztorikat ír és nagyon jó benne, egy fontos kulcsmomentumot hagyott lógni a levegőben a regény végén, amivel azért illett volna valamit kezdeni, még ha meséről is van szó. Mivel ezt kihagyta, megint csak nem tetszett a regény üzenete. Mindennek tetejébe voltak benne bugyuta párbeszédek is és a leírások stílusán is lett volna mit javítani. Olyan érzésem volt az egész regénnyel kapcsolatban, mintha egy első verziót olvasnék, amiben van potenciál, de kiadás előtt azért nem ártana még átfutni rajta egyszer-kétszer és itt-ott javítgatni, mert így nagyon kusza és laza szerkezetű. 

  Ez nekem túl ifjúsági volt, túl komolytalan, hanyagul kidolgozott történettel és karakterekkel. Lehet, hogy a külső kivitelezés szép, de gyakorlatilag a történet egyharmadát tudtam élvezni, a kétharmada bukásba fulladt nálam, így a külcsín sem tudta feljavítani. Nem érte meg azt az árat, amit otthagytam érte, meg az időt sem. 

_________________________________________________________________________________
Történet: 2,5/5 pontból
Kedvenc: a meseszereplők
Tetszett: a külcsín, Olivér részei
Nem tetszett: hanyagul összecsapott történet, felszínes karakterek, nem megfelelő a regény üzenete
Fordította: Babits Péter
Oldalszám: 368 oldal
Kiadó: Athenaeum Kiadó
_________________________________________________________________________________

Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek (Asylum #1)

  A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek című könyvét, mely az Asylum sorozat első része. Hidegrázós, kísérteties, félelmetes történetről van szó, ami a young adult kategóriában ritkaságnak számít. Ha van merszed belevágni, kísérd végig a hat állomásos blogturnét, mert a végén, ha minden kérdése jó választ adsz, megnyerheted a három nyereménykönyv egyikét. Borzongásra fel! 

Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek 

Miért pont ez? Az ijesztő, rémisztő könyvekre mindig vevő vagyok. A borító és a fülszöveg rögtön "elcsábított".

Fülszöveg: A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több mint egy nyári tanfolyam valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt. Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból. 

Vélemény: Gyerekkoromban nagyon féltem, szinte minden olyantól, ami nem kézzel fogható és nem létezik (bár ezzel páran vitatkoznának). Igen, a mumus az ágy alatt, ufók, ésatöbbi, de legfőképp a szellemek voltak azok, amik kiverték nálam a biztosítékot. Olyannyira féltem, hogy kész túlélő harc volt eljutni a szobából a mosdóig esténként, külön bejáratott stratégiám volt rá, falhoz lapulva osontam vagy épp futottam villanykapcsolótól villanykapcsolóig és frászban voltam, amíg nem jutottam át a következő fénykörig. Az útvonal egy nagy T betű teteje volt, keresztezte a bejárati ajtóig lévő sötét folyosót (= a T betű szára), ami gyerekként iszonyat hosszúnak, félelmetesnek és koromsötétnek tűnt, mindez megtoldva túl élénk fantáziával. Mindig attól tartottam, hogy a T betű tetejének egyik pontjáról átjutva a másikig valami előugrik a folyosóról és pillanatok alatt szétkap, ízekre szed, szétcincál. Próbáltam bátor lenni és úrrá lenni a félelmemen, de nem ment. Egy szép napon viszont olyan sokk ért, hogy eldöntöttem, ez nem állapot, leküzdöm a félelmeimet, mint a könyvek és filmek hősei és ahelyett, hogy menekülnék, igenis szembe megyek a félelmeimmel. Az ellenséget meg kell ismerni, hogy le tudjuk győzni elven elkezdtem jobban beleásni magam a témába, innen ered a fantasy, horror és krimi imádatom. A végén már ebben a "sötét és ijesztő" világban éreztem jól magam. A félelmektől ugyan nem szabadultam meg, mert más lett a tárgya (unalmas, hétköznapi dolgok, nem szellemek, meg ilyesmi), de az ingerküszöböm jelentősen megnőtt, illetve fel is nőttem, így elég kevés dolgon lepődök meg. Ma már kimondottan szeretem a szellemes sztorikat, az első helyen állnak a listámon. Két dolgot tanultam meg: az ember nem a sötéttől fél, hanem a sötétben rejlő ismeretlentől, illetve az ember jobban tenné, ha nem képzeletbeli szörnyektől félne, hanem magától az embertől és az emberi elmétől, ugyanis az emberek tudnak lenni a legnagyobb szörnyetegek. 

  Az Asylum erre a két "tanulságra" épített, így minden adott volt ahhoz, hogy kedvenc legyen. De közben ott van a jelentősen megnőtt ingerküszöböm is, így ha valami nem igazán ütős, akkor a szemem se rebben és unni fogom a könyvet. Az Asylumot ugyan nem untam, mert érdekes volt a maga nemében, de nem is borzolta fel az idegeimet és nem okozott meglepetést sem. Sokkal többet vártam, mint amit kaptam. Az is tény, hogy ez ifjúsági irodalom, így nem várhatok el akkor vérfürdőt, sokkot és félelemkeltést, mint egy felnőtteknek szánt horrornál, ráadásul típus kérdése, hogy ki mennyire "félős". Aki nagyon érzékeny a horrorokra, annak tetszeni fog a regény, mert azért voltak benne durva leírások (az elmegyógyintézet és a kezelési módok), az is lehet, hogy valakinek ez már sok is. Nekem viszont csak egy szórakoztató olvasmány volt és a folytatásokat is azért várom, mert most már válaszokat szeretnék és szeretném ismerni az egész történetet. 

  Ami erőssége volt a regénynek, hogy az írónő egész jó a félelem- és hangulatkeltésben. Ráadásul ijesztő képeket is tartalmaz a regény, ami még rádobhat egy lapáttal. (A korrektúra előtti verzióban nem láttam a képeket, csak a képek jegyzékét olvastam el.) Biztos vagyok benne, hogy filmben egész jó kis horror lenne belőle, bár a szerelmi szálat kivenném belőle, mert attól ZS kategóriás lenne. De még ezen a téren is van mit fejlődni, mert az nem elég, hogy lefestünk egy ijesztő házat és leírjuk az ijesztő kezelési módokat, ehhez nem kell regény. A regény ahhoz kell, hogy mindezek mellé történetet rakjon az író és ezek inkább díszletek vagy hangulatkeltők legyenek, ne pedig a fő attrakció.

Nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, valójában még most sem, hogy itt szellemekről volt szó, vagy az elme játékairól. Tudtam, hogy horrort olvasok, de mivel nem rohangáltak szellemek a regényben, így biztos voltam benne, hogy a szereplők és az írónő akarják elhitetni, hogy itt misztikum van, holott lehet, hogy csak egy vagy több beteg elme szórakozik. A főhős srác, Dan is erre gyanakszik, miután kutatni kezd a volt elmegyógyintézetben történtek után. A betegek pszichopata bűnözők voltak, akik akár élhetnek még mindig és most visszatértek, hogy kiéljék gyilkos hajlamaikat. Főleg a Szobrász néven elhíresült beteg, akinek még a holttestét sem találták meg. A nyári kurzus alatt történt gyilkosságok is a Szobrász művének vagy egy követője művének tűnnek. A sok gyilkosság, kutatás, pincében bolyongás, emlékezetkiesés és rejtélyes üzenetek után Dan már a saját elméjében sem bízik, így az olvasó sem tudja eldönteni, hogy valójában mi történik. Ez a szál fogott meg a leginkább és ez vitt előre az olvasásban, viszont a regény többi elemét nem igazán tudtam megemészteni.

  Az írónő nem volt jó az arányok megtalálásában és az írásmódja is furcsa volt számomra. Nem megyek bele szövegelemzésekbe, csak annyit említenék meg, hogy sokszor előbb reagáltak a szereplők, minthogy én, az olvasó tudtam volna, hogy mi is történik és mire reagálnak. Szinte mindig utólag tudtam meg azt is, hogy ki mit hogyan mond, és ez eléggé rontott az élményen. Pl. telefonhívás Dan édesanyjától: az anyuka beszélni kezd a fiához és miután elolvastam a mondanivalóját utána tudtam meg, hogy valójában pánik volt a hangjában. Újra visszaolvastam úgy, hogy már tudtam, hogy pánik van a hangjában és egészen más lett a hangulata a beszélgetésnek. Vagy Dan beszélget xy-nal, majd hirtelen elkapja és felveszi a földről a füzetét. Ja, mert xy megbotlott, közben leverte a füzetet. Szóval furcsa volt számomra, hogy előbb jön a reakció és utána magyarázta el, hogy az miért is volt. Így borzasztó nehéz volt elképzelni és követni az eseményeket, ráadásul elég sokszor zavart keltett.  Az arányokkal meg az volt a bajom, hogy amikor végre egy ijesztő szál vagy a nyomozás kibontakozott volna, az írónő közbevágott valami szerelmi vagy más jellegű drámával. Aztán rá kellett állnom agyban a drámára, de mielőtt az is kibontakozott volna, egy éles váltással megint a nyomozásnál és az ijesztő szálnál találtam magam. Egy idő után pont ezért idegesíteni kezdtek a mellékszereplők és a mellékszálak. Talán ezért sem sikerült egyiküket sem megkedvelnem. 

Aki még nem szokott hozzá a horrorokhoz, nem látott sok filmet vagy olvasott sokat a műfajban, illetve az ifjúsági irodalomban mozog, annak egész jó ijesztő kikapcsolódást nyújthat a regény, viszont aki már edzettebb, az nem fogja annyira kiemelkedő élménynek tartani.

__________________________________________________________________________________
Történet: 3,5/5 pontból
Kedvenc: Jordan
Tetszett: az elmegyógyintézet bemutatása
Nem tetszett: a szerelmi szál
Oldalszám: 350 oldal
Fordította: Beck Anita
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.

__________________________________________________________________________________

 Nyereményjáték 

A játék ezúttal nagyon egyszerű. Minden állomáson egy-egy pszichiátriai betegség nevét rejtettük el, amit a kiemelt betűk összerendezésével fejthettek meg. Minden állomás megfejtését a rafflecopter doboz vonatkozó sorába kérjük beírni. 

A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre jelentkezni a megküldött e-mailre. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

 a Rafflecopter giveaway

__________________________________________________________________________________

 Résztvevő blogok 

10/29 Tekla könyvei 
10/31 Dreamworld 
11/03 Kelly és Lupi olvas
11/05 Könyvszeretet 
11/07 CBooks
11/09 Deszy könyvajánlója
__________________________________________________________________________________

Meredith Wild - Hardwired (Rád kattanva #1)

A Libri Könyvkiadó újabb sikersorozattal örvendeztetett meg bennünket, a Rád kattanva első része a napokban jelent meg magyarul Meredtih Wild-tól Hardwired címmel. A Blogturné Klub 7 állomásos turnén népszerűsíti Blake Landon és Erica Hathaway szenvedélyes kapcsolatáról szóló történetet október 22. és november 3. között. 

Meredith Wild - Hardwired (Rád kattanva #1) 

Miért pont ez? A hacker főhős miatt úgy gondoltam, hogy egész jó sztori sülhet ki belőle.

Fülszöveg: Erica Hathaway korán megtanulta, hogy az életben csak magára számíthat. Apa nélkül nőtt fel, később pedig áldozatául esett egy erőszakos férfinak, akinek az emléke még most is kísérti. Friss diplomásként internetes vállalkozásba kezd, de hogy sikerre vigye az ötletét, befektetőt kell találnia. Egy sármos, de arrogáns férfi azonban az útjában áll, és úgy tűnik, nagy árat kér azért, hogy segítsen Blake Landon hírhedt számítógépes hacker, aki nem ismer lehetetlent. Fiatal kora ellenére mesésen gazdag, de úgy hírlik, a múltja sötét titkot rejt. Erica határozottsága és romlatlansága szinte megbabonázza, és képes a végsőkig is elmenni azért, hogy megszerezze a lányt.

   Erica tovább akar lépni, de a múlt ismét megkísérti. Blake birtokolni akarja szerelmét, de a lány segítsége nélkül elveszett. 

   Meredith Wild a New York Times és az USA Today bestsellerszerzője, díjnyertes regényeit több millió rajongó olvassa világszerte. Meredith az egyetem elvégzése után sikeres vállalkozó lett, szabadidejében pedig megvalósította gyermekkori álmát, amikor megírta élete első regényét. A Rád kattanva (Hacker) a tavalyi év egyik legkeresettebb romantikus sorozata volt. 

Megszállott volt. Áthágta a szabályokat. Úgy vonzott, mint a mágnes. 

A bejegyzés 16 éven felülieknek!

Vélemény: Úgy esett a rém eset, hogy a hacker pasi miatt felkaptam a fejem a könyvre, aztán megláttam, hogy erotikus regényről van szó, így a lelkesedésem rögtön alább hagyott. Sokáig vacilláltam, hogy elolvassam vagy ne olvassam el, mert az erotikus regény totál nem a műfajom, ennek ellenére néha a kezembe akad egy. De ha a kezembe is akad, az azért van, mert a főszál vagy a főtörténet fantasy, thriller vagy csak simán érdekes és izgalmas. Ezek mellett úgymond megtűröm az erotikus részt. Nem, nem vagyok prűd, csak egyszerűen jobban érdekelnek más műfajok, amivel az időmet szeretem eltölteni (meg a pénzemet rákölteni), illetve a műfajban nem igazán találkoztam ízléses vagy izgalmas sztorival. Nekem az nem történet, hogy a főhősök lefekszenek egymással a hálószobában, majd a szabadtéren, itt-ott, meg így-úgy.  Szóval egy véletlen folytán mégis elolvastam a regényt, ha már úgy alakult. Unalmas percek kitöltésére nem rossz, némelyik rész el is szórakoztatott, de úgy érzem, hogy nem maradtam volna le semmiről, ha kihagyom a könyvet. Sajnos az összes olyan sablont felvonultatta a szerzőnő, ami miatt nem szeretem a műfajt, és ami miatt újra és újra megutáltatják velem. Mégis nagyon sokan zabálják ezeket a könyveket, nekik biztos nem fog csalódást okozni, mert ugyanolyan volt, mint az összes többi "agyonhájpolt" cucc.

 A műfajtól való idegenkedésem ellenére találtam benne szórakoztató és értékelhető részeket. Először is végre találkoztam egy olyan erotikus regénybeli hősnővel, akinek nem az minden álma, hogy egy félisten karjaiba és vagyonába beledőljön és házipincsi legyen belőle drága strasszköves nyakörvvel. Erica Hathaway már az egyetemen belekezdett egy netes vállalkozásba, a Clozpinbe barátnőjével és egy egyetemista számítógépzsenivel, Siddel. Keményen és kitartóan megdolgozott a vállalkozásért, hármójuk közül talán ő az egyedüli, aki komolyan is vette ezt az egészet. A diploma után Erica ebből akar megélni, főállásban ezzel akar foglalkozni, míg a többiek inkább neki állnak munkát keresni. Erica inkább befektetőket keres. "Véletlenül" belebotlik Blake Landonba, akiről mit ad isten, kiderül, hogy az Angelcom egyik részvényese, ahonnan Erica befektetőt kíván szerezni. A regény üzleti része érdekes és szórakoztató volt, ráadásul végre bemutatta egy erotikus regény, hogy nem feltétlenül kell egy női karakternek ostobának és szürke kisegérnek lennie. Mondhatnám azt is, hogy Erica méltó párja egy gazdagabb pasinak. 

  A mellékszereplők, mint pl. Sid a számítógépes zseni szórakoztató színfoltjai voltak a regénynek, így nem csak a két főhősre korlátozódott az egész. Bár keveset szerepeltek az ő sorsuk is érdekelni kezdett. Alli, a barátnő és Heath, Blake öccsének kapcsolata még talán jobban is érdekelt, mint a főszereplőké. Ott legalább reálisabb és másfajta drámák húzódnak meg a háttérben, nem annyira sablonosak és mondvacsináltak, mint Ericáék kapcsolatában. 

  A lány találkozik a milliárdos irányításmániás pasival és már az első percben olthatatlan vágy lesz közöttük. A szenvedély csak úgy szétrobbantja őket. A csaj még kéreti magát és azzal vagdalkozik, hogy nem ér rá a szerelemre, meg semmire se, mert a vállalkozásához most ész kell, de persze hogy nagyon hamar beadja a derekát, aztán megy megint a huzavona, hogy de akarom, de nem lehet ésatöbbi. A pasi próbálja bekorlátozni, követi, mindig mindenhol, jókor jó időben bukkan fel, hogy lovagként megvédje őt, de a csajnak ez inkább ijesztő, aztán meg mégis ez gerjeszti be. Aztán persze hirtelen bejön egy dráma, a mocskos múlt. Persze, hogy a főhősnővel annak idején erőszakoskodtak, ez valahogy alap, hiszen minden nővel erőszakoskodnak manapság, kemény világban élünk. Ja és minden második pasi 30-as vagy az alatti milliárdos és egy adonisz és természetesen a szürke, semmitmondó hősnő kell neki, csak azért mert jól mutat testre simuló cuccban. Ó anyám! Ez most komoly? A családi dráma felbukkanásánál még azt hittem, hogy van remény, de aztán az is  szürreálisan alakult, semmi valóságalapja nem volt az egésznek. Na meg az erőszakoló kiléte is. Jóformán semmi, de semmi köze nem volt a valósághoz az egész regénynek. Tudom, hogy a műfaj sajátossága, hogy felnőtt mese, így aki kedveli az erotikus irodalmat, az szeretni fogja a meseszerű elemeket. Én meg olvassak realista regényt, ha arra vagyok kíváncsi.

 A főhős pasi amennyire érdekesnek tűnt a fülszöveg alapján, annyira semmilyen volt az egész regényben. Én nem éreztem a szenvedélyt, nem voltam kíváncsi a pasira, a hackerkedésére kb. három mondat utalt, semmiféle izgalmat nem okozott. Az, hogy egy félisten már két dolog miatt is az agyamra megy. Az egyik az, hogy hiába néz ki jól valaki, onnantól kezdve, hogy semmilyen más értéke nincs, bennem megöli a vágyat. Esküszöm, hogy a kocka, link és igénytelen Sid jobban megmozgatta a fantáziámat, mint a félisten milliárdos Landon. Ráadásul Landonnak tényleg kijárt volna egy terápia és nem a szexuális játékok, meg az ágybeli vágyak miatt, hanem azért, mert agyilag nem normális. Én még sosem találkoztam olyannal, hogy a való életben bármelyik csajnak is bejött volna az ilyen fokú irányításmánia. Ez ijesztő és szerintem inkább megöli a vágyat. Az ilyen pasitól menekülni kell, de rohadt gyorsan, még azzal se kell foglalkozni, hogy hogyan néz ki és mennyi pénze van. Az ilyen pasikkal kezdődnek a pszicho-thrillerek, meg a valóságban a tragédiák is.  Számomra nem ott kezdődik a férfiasság, hogy a pasi leüvölti a fejem, vágytól fűtötten hozzávág a falhoz és minden egyes percemet beosztja, meg állandóan a sarkamban liheg, mint egy dühött bika, hogy most éppen ki meri rám emelni a tekintetét. Számomra itt kezdődik a nem egészséges elme, ebből lesznek az abuzív kapcsolatok.

A másik dolog, ami miatt agyamra megy a félistenség, hogy nem bírom az ennyire művien tökéletes pasiképet, ami az utóbbi időben a regényekben van. Ezeknek a pasiknak köze sincs a valóságos pasikhoz, ezáltal számomra Ken barbik lesznek. Szépnek szépek, de kb. unott pofával lehet rájuk bámulni, mert semmi pluszt nem adnak. Kb. olyanok, mint egy szép festmény vagy szobor, amit megcsodálunk, de továbbállunk bármiféle hosszabb távú érdeklődés nélkül. Legalábbis nálam ez így működik a félisteneknél, sikerült a pasiképet elrontaniuk ezeknek a regényeknek és sikerült másfajta szépségideált kialakítaniuk bennem. Ezek a pasik csak üres vázak, amik abszolút nem kötnek le, ezáltal nem tudom átérezni a regénybeli szenvedélyt sem. A szerelmet meg valahogy röhejesnek találtam közöttük. Az nem itt kezdődik. Később persze az lehet belőle, de annyira nem tartott még a szerelemnél a kapcsolatuk, hogy csak pislogni tudtam, amikor elhangzott a szó. 

  Azt hittem, hogy a főhős pasi egy izgalmas és érdekes személyiség lesz. Egy olyan pasi, akivel szívesen megismerkednék élőben vagy lehetne nyálat csorgatni utána (elvégre ezt a célt szolgálják részben az erotikus regények), de csalódtam. A várva várt hackerkedés pedig elsikkadt. Az utolsó pár oldalban kezdett érdekelni a pasi, de annyira nem, hogy remegve várjam a folytatásokat. 

Összességében elszórakoztatott a regény abban a pár órában, amíg elolvastam, de továbbra sem az én műfajom az erotikus regény, így akár ki is hagyhattam volna. Az erotikus jeleneteket korrektül megírta az írónő, a fordítás is okés volt. Nem volt anatómia tankönyv jellege és a méhecskék szintjére se süllyedt le. Aki szereti a műfajt és rajong a milliárdos Ken-barbi pasiképért, akinek ráadásul ijesztő (mások számára izgató) irányításmániája van, annak jó kis olvasmány lesz. Nem kiemelkedő regény, de nem is rosszabb, mint bármelyik másik a műfajban. Egyszerűen ez nem az én könyvem és stílusom.  

___________________________________________________________________________________
Történet: 3,5/5 pontból
Kedvenc: Erica, Marie
Tetszett: a karakter határozottsága és elszántásága az induló vállalkozása miatt
Nem tetszett: Blake Landon irányításmániája
Oldalszám: 344 oldal
Fordította: Székely Szilvia
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft. 

___________________________________________________________________________________

 Nyereményjáték 

  Mivel a Harwired - Rád kattanva 1. című könyvben a hackereké a főszerep, így a nyereményjátékot is e téma köré építettük fel, ezzel is ráhangolva mindenkit a témára.  Ismert hackerek válnak nap, mint nap népszerűvé a való életben is, de valljuk be a filmekben, sorozatokban is általában a kedvenceink, hiszen vagy vicces kockák, vagy rejtélyesek és kicsit veszélyesek. Így érthető, hogy ők azok, akik felkeltik az érdeklődésünk a legtöbb esetben, különc viselkedésükkel. 

 A Libri könyvkiadónak köszönhetően a szerencsések meg is nyerhetik a könyv egyik példányát. Nincs más dolgotok, mint felismerni a turné állomásokon a képeken szereplő filmes karaktereket, esetleg a valós hackereket, és beírni a megfelelő helyre a karakter nevét. Jól figyeljetek! A helyes megfejtés a karakterek filmes neve, nem a valódi. Tehát nem a színész nevét kell beírni a megfelelő helyre, hanem a karakterének a nevét. 

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

 a Rafflecopter giveaway

___________________________________________________________________________________

 Résztvevő blogok 

10/22 Kristina blogja 
10/24 Angelika blogja 
10/26 Kelly és Lupi olvas
10/28 CBooks 
10/30 Deszy könyvajánlója 
11/01 Insane Life
11/03 Könyvszeretet 
___________________________________________________________________________________

S. J. Watson - A másik én

Az Athenaeum Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik S. J. Watson A másik én című regénye. Ennek apropóján, meghívunk kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és fedezzük fel együtt az online chatszobák titkos világát, amely fenekestül felforgatja egy brit családanya életét és kizökkenti őt a gyászból. A út több veszélyt tartogat, mint azt elsőre az ember gondolná. 

 Az út első napjára 2015. október 24-én kerül sor, majd ezt követően másik három blogger segítségével ismerhetitek meg a Julia élete körüli bonyodalmakat. Eközben persze érdekességekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékon is, melynek díja - a kiadó jóvoltából - egy példány az A másik én című könyvből. 

S. J. Watson - A másik én 

Miért pont ez? Korábban hallottam az íróról, hogy írt egy nagyon ütős pszicho-thrillert, az Amnéziát, amiből film is készült, így felfigyeltem rá. Ráadásul nagyon nagy rajongója vagyok a műfajnak.

Fülszöveg: Végzetes vonzerő... online. Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz? 

  Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát... az uralmat a tettei felett... és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is. 

  A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút. 

Vélemény: Ősszel megint elkapott a krimi és thriller láz, így elkezdtem begyűjteni a műfajból pár könyvet, hogy a téli ínséges időkben legyen mit lekapni a polcról, ha nyomozni támad kedvem. Köztük volt az Amnézia (korábbi címén: Mielőtt elalszol) is, mert úgy gondoltam ideje megismerkedni Mr. Watsonnal is, elvégre a hőn szeretett műfajomban, a pszicho-thrillerben alkot. Sajnos, nagyon kevesen alkotnak kimondottan ebben a műfajban, az a kevés sem mindig ütős. A listaírás közben vettem észre, hogy Watsonnak hamarosan megjelenik egy másik könyve is, az A másik én. Megelőlegeztem az írónak a bizalmam és elolvastam az új könyvét. Elég nehezen indult az ismerkedésünk és nem volt valami gördülékeny a továbbiakban sem, a könyv vége volt az és a témaválasztás, ami meggyőzött arról, hogy nem volt hiába az egész. 

A másik én egy családregény és a pszicho-thriller találkozása. A könyv első háromnegyede jóformán Juliáról, a gyászáról, a nyomozásról és a családi életéről szól. Az utolsó egyharmadban jött be igazán a pszicho-thrilleres szál elég aránytalanul, de erről később. Az alapszitu az, hogy a 30-as Julia húgának holttestét megtalálják egy párizsi sikátorban, de a nyomozás nem igazán vezet eredményre, hiszen a fél bizsu fülbevalóján kívül semmit sem vittek el Kate-től és még nemi erőszak sem történt. Se nyom, se indíték, semmi. Julia nem tudja megemészteni, hogy a rendőrség nem tud mit tenni, így a saját felelősségére nyomozásba kezd. Nem tudja elhinni, hogy a húgát megölték, hiszen jó ember volt. Az, hogy Julia és a szívsebész férje, Hugh nevelték Londonban Kate fiát, Connort, akit a húga vissza akart kapni, még nem ok gyilkosságra. Ez teljesen magánügy volt, amihez idegeneknek nem fűződött érdeke. 

Julia húgának barátnőjétől, Annától próbál információkat szerezni a halála körülményeiről, hiszen ő ismerte a legjobban Katet. A testvérek eléggé elhidegültek egymástól Connor miatt is, így ritkán beszéltek egymással. Anna segítségével találnak egy nyomot, egy közösségi oldalt, ahol Kate férfiakkal ismerkedett. Julia számára nyilvánvalóvá válik, hogy a húga elég sajátos módon próbált párkapcsolatra vagy alkalmi kapcsolatokra szert tenni és a fejébe veszi, hogy tuti valamelyik alkalmi partner lehetett a tettes. Először a húga accountjával lép be az oldalra, majd később saját névvel. Anna asszisztálásával aktív használója lesz az oldalnak, ahol megismerkedik egy titokzatos, de vonzó és szórakoztató idegennel, Lucas-szal. Julia pillanatok alatt netes viszonyban találja magát, majd később a virtualitást felváltva konkrét viszonyban. Lucas-szal mindig egy hotelben találkozgatnak, persze titokban. Eleinte Julia azzal magyarázza a viszonyt, hogy mindezt a húga halálának nyomozása érdekében teszi és potenciális gyanúsítottnak tartja Lucast. Miután semmi kötődést vagy kapcsolatot nem talál a húga és Lucas élete között, akkor sem száll ki a viszonyból, hanem átlendül az aggályokon és élvezni kezdi a titkos légyottokat. Egy idő után viszont hátborzongatóvá válik a pasi és történik néhány olyan kirívó eset, ami vörös lámpaként figyelmezteti Juliát, hogy a pasi nem normális és meg kéne tőle szabadulni. A szálak összekutyulódnak, sok mindenkiről kiderül, hogy vaj van a füle mögött és persze megkapjuk a nagy csavart is, majd egy olyan véget, hogy döntsük el mi, hogyan is képzeljük a lezárást egy eléggé vesztes helyzetben.

Julia házassága, családi élete, anyagi helyzete és munkája tulajdonképp kielégítőnek mondható. Londonban élnek jó körülmények között, a férjével jó a kapcsolatuk, az más kérdés, hogy sok a munka és a többéves együttlét után a szenvedély megkopott, de helyébe lépett az elfogadás, a szeretet és a kölcsönös becsület, a nyugalom és a béke. Connor elfogadja őket, mint szülőket, csak a szokásos tinilázadás van nála, de az is inkább az anyja halála után bukik ki belőle. Julia a házi asszonykodás mellet fotósként dolgozik, néha-néha elfogad megbízásokat családoktól, barátoktól. Részben talán a csendes és nyugalmas élet az, ami kihozza belőle a szenvedély, az izgalom és a kaland utáni vágyat. A felszín alatt Julia nem ez a csendes és nyugodt házi asszony. A netes oldal és főleg Lucas egy olyan énjét hozza elő, amiről nem is gondolta, hogy létezik. Meggondolatlanul enged is ennek az énjének, amivel mindent és mindenkit veszélybe sodor. A sok múltra való visszaemlékezésből kiderül, hogy Julia eléggé mozgalmas fiatalkort tudhat maga mögött: alkoholizmus, drog, elszökés a nagy szerelemmel egy másik városba, stb. A múltja alapján érezni lehet, hogy eléggé egy összeszedetlen, állandóan szétesőben lévő nő, aki gyakorlatilag a férjének köszönheti, hogy egyben van és egyáltalán életképes. 

A regény pozitívuma, hogy jó volt a témaválasztás és a vége csavar meggyőzött arról, hogy nem volt hiábavaló végigszenvednem Julia minden egyes napját vele együtt. A másik én rávilágított arra, hogy az emberek, főleg, akik nem igazán voltak benne eddig a netes világban, mennyire óvatlanul és naivan kiadnak magukról információkat, nem csak a fontosakat, de konkrétan minden felesleges dolgot is. Pillanatok alatt teljesen képbe lehet kerülni egy vadidegen életével kapcsolatban, már ha egyáltalán igazak az információk. Messziről jött ember ugye azt mond, amit akar, mi meg azt hisszük el belőle, amit akarunk. Julia a tipikus példája volt ennek a naiv és ostoba viselkedésnek. Igazán akkor döbben rá az internet veszélyeire, amikor a fia Facebook oldalát meglátja, ahol konkrétan órára, percre pontosan lekövethető a megosztások alapján, hogy hol járt és kivel. Ráadásul mindezt olyanokkal is megosztotta a fia, akikről azt se tudja, hogy kicsoda, csak visszajelölte ismerősnek azt az illetőt, mert ez így megy. Juliának és a fiának ez a történet nagyon jó tanulópénz volt és aki elolvassa, annak is az lehet. Nagyon sok dologra rávilágít a regény, amibe az emberek többsége bele se gondol.

A regény hátránya viszont az volt számomra, hogy Watson nagyon aránytalanul osztotta fel és elég sokszor untam magam. Watson nem egy termékeny író, pedig beszélőkéje az van, csak sajnos nem jól használja. A regény első háromnegyede egy nagy üresjárat volt számomra és már azon gondolkoztam, hogy ez azért pszicho-thriller, mert engem, mint olvasót idegesít halálra a karakter és szintén halálra untat az író. Persze a visszaemlékezések többségének volt értelme a regény végére, de annyira szétesett az egész sztori, hogy egyszerűen nem értettem mire akar kilyukadni Watson. Juliát eleinte sajnáltam, de egy idő után annyira idegesíteni kezdett az ostobaságaival, hogy a dühön kívül mást nem tudtam iránta érezni. Egyedül már csak a srác, Connor miatt tudtam aggódni és azt kívántam, hogy inkább szabaduljon meg az egész idióta bagázstól. 

 Túl sok volt a hétköznapi események leírása, amik feleslegesek voltak és a hátrányára váltak az egész sztorinak. Ha nincs jelentősége a fotós melónak, akkor miért is kell tíz-húsz oldalakat erről olvasni? Kit érdekel a szívsebész férj munkahelyi pere és konfliktusai, ha full nincs köze a sztorihoz? Minek kellett ez bele? Túl sok volt Julia defektjeiből is: drogos múlt, alkoholizmus, lelki és családi problémák, ennyi mindent minek sűrítünk bele egy karakterbe? A kevesebb néha több. És még sorolhatnám. Persze, karakterépítő mindez, de szerintem az elég nagy probléma, ha egy írónak egy 400 oldalas könyvből 300 oldalra van szüksége ahhoz, hogy a karaktereket és az alapszitut felvázolja, majd 100 oldalban csapja le a labdát. Talán nem haragudtam volna ennyire, ha számítok Watson lassú víz partot mos stílusára. Tehát aki egy végig pörgős és a "tíz körmömet lerágom" sztorira számít, az ne tegye, majd csak kb. háromszáz oldal után lehetnek ilyen elvárásaink. 

Az utolsó kb. száz oldal viszont korrekt volt, tehát tud Watson, ha akar, csak azt sajnálom, hogy az elejére ekkora hangsúlyt fektetett. Nekem az ilyen könyveknél elvárás, hogy végig fenntartsák az izgalmat és az érdeklődésemet. Ha nyugira és elgondolkodtató dolgokra vagyok kíváncsi, akkor inkább családregényt olvasok, ha viszont pszicho-thrillert vagy krimit, akkor nálam minimum elvárás, hogy pörögjön az egész. Iszonyatosan kritikus vagyok a műfajjal szemben és még mindig tartom magam ahhoz, hogy borzasztó nehéz valami újat és ütőset alkotni benne. A történet bejött, Watson stílusa viszont nem. Az viszont tény, hogy hosszú évek óta ez volt az első könyv, ami igen erős érzéseket váltott ki belőlem, hol untam, hol fel voltam háborodva, hol ki akartam dobni az olvasót az ablakon, hol megráztam volna Juliát, majd az írót, hol pedig izgultam és vártam, hogy ebből mi a fene fog kisülni és mi lesz a megoldás. Borzasztóan sajnálom, hogy az elejét ennyire elhúzta. 

___________________________________________________________________________________ 

Történet: 3,5/5 pontból

Kedvenc: Connor

Tetszett: a témaválasztás és a pszicho-thriller rész

Nem tetszett: a vontatott történetvezetés, a sok felesleges infó, Julia karaktere

Oldalszám: 416 oldal

Fordította: Gellért Marcell

Kiadó: Athenaeum Kiadó

___________________________________________________________________________________

Nyereményjáték 

Julia életében nagy szerepe lesz az internetnek, azon belül is az online chatszobáknak, a randi és/vagy közösségi oldalaknak. Húga halálának körülményei után kutatva a nyomok egy bizonyos oldalra vezetik őt, ahol megismerkedik egy vonzó és titokzatos idegennel. A feladatotok az lesz, hogy a blogokon lévő leírások alapján kitaláljátok, hogy melyik olyan közösségi oldalra gondoltunk, aminek nagy befolyása van vagy volt Magyarországon (is). A közösségi oldal nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. Nyomozásra fel! 

  Ha kitaláltátok mind a négy közösségi oldal nevét, esélyetek nyílik megnyerni az Athenaeum Kiadó által felajánlott A másik én című regény egy példányát! 

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk. 

Amerikai alapítású közösségi hálózat, amely 2004. február 4-én kezdte meg működését. A cég részvénytársaság formájában működik. A 2009. januári Compete.com rangsorolása alapján a világ leggyakrabban használt szociális hálózatává vált. 2012. október 4-én elérte az egymilliárd felhasználót. Alapítói: Mark Zuckerberg, Eduardo Saverin, Dustin Moskovitz, Chris Hughes.

 a Rafflecopter giveaway

 ___________________________________________________________________________________ 

 További állomások 

10/24 Könyvszeretet 
10/27 Deszy könyvajánlója
10/29 Kristina blogja
10/30 CBooks
___________________________________________________________________________________  

Tolnai Panka - Zűrös társaság

  Tolnai Panka könyvének főhősnője Roni ugyanolyan, mint a mai tinik. A 17 éves lány a lázadó kamaszkorát éli. Roni szívesen menne bulizni, de édesanyja szinte kalitkába zárja mint egy madarat. A lány csak az iskolában találkozhat a barátnőivel, és azzal a fiúval, aki tetszik neki. Amikor azonban egyik reggel felkínálkozik a lehetőség, hogy megússza az utált tanárnőjével tartandó matekórát Roni cselekszik és ezzel felforgat mindent maga körül. Ismerős a szituáció igaz? A Zűrös társaság visszarepít mindenkit a kamaszkorba! Blogturné klub 4 bloggerének segítségével megismerheted az Erawan Kiadó ifjúsági regényét, és ahogy az lenni szokott még a könyvet is megnyerheted magadnak. 

Tolnai Panka - Zűrös társaság 

Fülszöveg: Roni már tizenhét éves, édesanyja mégis úgy kezeli, mintha tegnap ballagott volna el az óvodából. Semmi bulizás, semmi lazulás, a szigorú anya azt szeretné, ha lánya egész nap csak az érettségire magolna. Roni azonban mindennél jobban vágyik a szabadságra, és arra, hogy Balázs, a suli rockbandájának dobosa végre felfigyeljen rá. Ezért akár a végsőkig is képes elmenni… A tavaszi szünet előtt barátnője összejön a Ginger Deer balhéiról elhíresült gitárosával, így Roni is közelebb kerülhet Balázshoz. De vajon a fiú tényleg az, akinek látszik? Vajon Roninak ez a meghatározó év élete nagy kalandját vagy legnagyobb tévedését tartogatja? Vedd kezedbe a döntést, és légy Te a sztori főhőse! Tolnai Panka ifjúsági regényfolyamának első darabja egy budapesti gimnazista lány mindennapjaiba enged bepillantást, aki jellegzetesen kamaszos testi és lelki kérdéseken vívódik: tanulás vagy lógás, család vagy barátok, haverság vagy szerelem, józanság vagy mámor. Bár a humoros és szerethető főhősök kamaszok, a regény nem korhatáros, hiszen mindannyian átéltük, és a pokolra kívántuk ezt a korszakot, hogy aztán egy életen át visszasírjuk. 

Vélemény: Sosem felejtem el azt az időszakot, amikor még esti rutin volt a naplóírás. Általános iskolában kezdtem és egészen a gimi végéig szorgalmasan teleírtam jópár "kockás" füzetet a nyűgjeimmel, meg a problémáimmal, szerelmi bánatokkal, barátságok történetével, pályaválasztási dilemmákkal, a jövőről való képzelgéseimmel, szóval a szokásos tinis dolgokkal. A naplóírás segített, mert úgy éreztem, hogy kiadtam magamból a dolgokat, miközben mégsem, mert a valóságban senkivel sem osztottam meg ezeket a gondolataimat. Ez hozzátartozott a tiniléthez akkoriban, talán még most is tömegével vezetnek naplót a tinik. Az évek során valahol elvesztettem a füzeteimet, így már nem tudom visszaolvasni, hogy milyen volt az akkori önmagam, de a hasonló témájú könyvek jó nosztalgiát jelentenek. Ilyen volt pl. a Szent Johanna Gimi sorozat is. Bár a Zűrös társaság nem egy naplóregény, hanem inkább olyan típusú szerepjátékkönyv, ahol te választhatod meg a főhős útját, mégis néha olyan volt, mintha egy régi naplómba vagy más naplójába olvastam volna bele.

 Ez a regényforma különlegesség, mert nem sok könyv íródik úgy, hogy a te döntéseden múlnak a további események. Általában a megszokott formában egy kész történetet kapunk és csak csóválhatjuk a fejünket, hogy mi másként cselekedtünk volna itt meg ott. A Zűrös társaságnál viszont lehetőséged van másként dönteni vagy mindegyik alternatívát végigvezetni és levonni a saját következtetéseidet a történtekből, illetve elgondolkozni a döntések következményein. Bár itt is korlátozottak a lehetőségek, mert vagy azt választod, hogy Roni bőrébe bújva jókislány maradsz, vagy azt, hogy elindulsz a lejtőn és totál fellázadsz, de legalább van valamennyi beleszólásod a történet alakulásába. Eleinte lineárisan haladtam, tehát nem éltem a választás lehetőségével, csak elolvastam a következő fejezeteket, hogy lássam melyik út hová vezet. Később eldöntöttem, hogy kiválasztok egy útvonalat, mert a történet csak így tud igazán a maga útján haladni, ráadásul Roni elég erős karakter, így az alaptermészetén nem sokat változtatott némelyik döntésem.

A történetnek nincs nagy különlegessége, nem akarja osztani az észt, egyszerűen megosztja velünk egy hétköznapi budapesti tinédzser lány életét, problémáit, küzdelmeit az iskolai életben és azon kívül is. Roni 17 éves, gimibe jár, kinézett magának egy srácot (akiben egyébként én nem láttam semmi különöset, de hát a szerelem vak), akit nem mer megszólítani, közben lavírozik a családi problémák, az iskolai gondok és a magánélete labirintusaiban. Mindenki számára ismerősek ezek az érzések, mindenki találhat olyan jelenetet, ami kísértetiesen hasonlít valamelyik saját iskolai sztorijára vagy a karakterek közül lehet ismerős számára valaki, mert pont egy olyan srác vagy lány járt annó az osztályába. Ha egy tinédzser olvassa a könyvet, azt láthatja, hogy lám, nem csak neki vannak problémái, vannak másoknak is, kísértetiesen hasonlók. Ezek a problémák univerzálisak ebben az időszakban, mindig van egy lány/fiú, akit nem mernek megszólítani, mindig van egy tantárgy, ami nehézségeket okoz, mindig van egy tanár, aki kipécézett magának, mindig van valami családi vita (vagy a vacsora miatt, vagy a lecke miatt, vagy a barátok miatt, vagy a hétvégi programok miatt, stb.). Egy tinédzsernek tényleg olyan érzés lehet olvasni a könyvet, mintha pl. a padtárs naplóját el tudta volna csenni. Közben megadja a választás lehetőségét is, hogy szembesülni tudjon az olvasó tettének következményeivel, így láthatja, hogy melyik út, viselkedés hová vezet. 

Felnőttként olvasva pedig visszavisz minket a gimis időszakba és sok emléket hozhat elő. Párszor hevesen bólogattam, hogy igen-igen, én is így jártam, vagy pont ezt éreztem. Meg a fejemhez kaptam, hogy nekem is volt egy ilyen osztálytársam, vagy nálunk is volt ilyen poén csak egy kicsit másként. Jó volt visszaemlékezni, magamtól - a könyv elolvasása nélkül - talán nem is nosztalgiáztam volna ennyit. (Most már bánom is, hogy a naplóim elvesztek vagy ne bánjam? Volt ott azért pokol is, mint mindenkinél.) Szórakoztató kis kaland volt.

Nagy pozitívumként éltem meg a sok magyarságot, holott általában halálra idegesít. Engem is életem során elkapott a külföldi láz és többnyire a külföldi irodalom felé húz a szívem. Itt viszont erősen nosztalgikus jellege volt, talán ezért ért kellemes meglepetésként. Az írónő nem amerikai mintára írta meg a könyvét, nincs egy elitgimi telezsúfolva egy rakás gazdag gyerekkel, akik flancolnak. Azért néha felbukkan egy-két amerikai stíluselem, pl. a Ginger Deer banda, az amerikai becenevek, de nem ez a jellemző. Ehelyett kapunk Gellért-hegyet, játszótéren bandázást, hídon átsétálást, a Keletit, sarki hamburgerest, kürtős kalácsot.  

Hátrányként éltem meg azonban, hogy az ízlésemhez soknak találtam az üresjáratot, amikor nem történik semmi, csak leírások követik egymást vagy belső monológok. Roni karaktere nagyon sokat agyal, ami nem is probléma, de nekem, mint olvasónak nem sok jelentőséggel bír, hogy ennyire részletesen tisztában legyek a gondolatokkal. Az egyszerű hétköznapok nem viszik előre a történetet, csak lassítják. Annyira a családi jelenetek részletessége sem kötött le. Valahogy nem sikerült annyira közel kerülnöm a szereplőhöz vagy annyira megszeretni, hogy ilyen szinten érdekeljen róla minden apró-cseprő dolog. Roni egy vérbeli tini, ez nem kétség és sok dologban magamra ismertem benne, de valahol idegesítő is volt számomra. Talán a dac miatt, amivel a szülők se nagyon tudnak mit kezdeni. Talán elfelejtettem, hogy milyen volt ennyire makacsul ragaszkodni hülyeségekhez. Roniban megvan a felnőttséggel járó szabadságvágy, de az ezzel járó gondolkodásmód nem. Gyakran éreztem úgy, mintha 12 éves lenne, nem pedig 17. Viszont sok gondolatát nagyon is meg tudtam érteni és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. :) A legégetőbb ezek közül, hogy mi a fenéért is kell tudnunk egy csonkagúla egyharmadának területét kiszámolni? Hacsak nem olyan szakmát választok, nem látom gyakorlati hasznát a mindennapi életben, holott fontos lenne praktikusabb dolgokat megtanulni. Mégis megtanulja mindenki (aztán vagy elfelejti vagy nem), mindenki elgondolkozik ezen és háborog egy kicsit, de olyan jó érzés, amikor az ember kezében ott van az érettségi és csak nevet ezen a problémán.

____________________________________________________________________________________    Történet: 3,5/5 pontból
Kedvenc: a kistesó
Tetszett: a sok magyar jellegzetesség
Nem tetszett: egy kicsit sok az üresjárat
Oldalszám: 256 oldal
Kiadó: Erawan Könyvkiadó 
____________________________________________________________________________________   

 Nyereményjáték 

 Roni egy pesti gimnáziumban tanul, ahol minden ugyanolyan, mint a többi gimiben: vannak menő klikkek, rockerek, punkok, stréberek, alternatív arcok és persze kedvelt és utált tanárok. A sulis téma nem újdonság, nagyon sokan vászonra vitték már ezt. Minden bloggernél találtok majd egy-egy film jelenetet, a rafflecopter dobozba pedig a film magyar címét várjuk. Azok, akik az összes blogon megfejtik a filmeket és kitöltik hiánytalanul a Rafflecopter dobozt, megnyerhetik a Zűrös társaság című könyvet elektronikus változatban. 

 

Figyelem! A Kiadó e-könyvben juttatja el a nyereményt a nyertesnek. A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

A mai film

  Főhőseink a téli szünetben ismerkednek meg egymással egy karaoke bulin, ahol jó párost alkotnak. Azt hiszik, hogy ez csak egy kellemes emlék marad és sosem látják egymást többé. Majd elérkezik az iskolai időszak, ahol párosunk véletlenül összefut. Az iskola diákjai nagy lázban égnek, mert megkezdődik a jelentkezés az évi musical-előadásra. A fiú inkább sporttal köti le a figyelmét, a lány pedig a tanulással, de mindkettőjükben ott van a zene szeretete, így nem kerülhetik el a darabot, ezáltal egymást sem. A közös munka meghozza gyümölcsét...

 a Rafflecopter giveaway

____________________________________________________________________________________   

                                           További állomások 

03/28 Könyvszeretet
03/29 Zakkant olvas
03/30 Deszy Könyvajánlója
03/31 Kelly és Lupi olvas
____________________________________________________________________________________   

Lena Dunham - Nem olyan csaj

   2015 februárjában jelent meg Magyarországon Lena Dunham, amerikai színész-rendező és író-, forgatókönyvíró, illetve a Girls (Csajok) sztárjának első könyve Nem olyan csaj: Egy fiatal nő útmutatója az élethez címmel a Bookline Könyvek gondozásában. Az eredetileg novelláskötetként indult, ám később részekre bontott, majd egybegyúrt kötetet március 14.-től a Blogturné Klub három bloggere véleményezi, s ahogy a Blogturnéknál már megszokhattátok, a turnéval párhuzamosan nyereményjáték is zajlik, melynek keretein belül egy példány a ti birtokotokba kerülhet. 

Lena Dunham - Nem olyan csaj 

Miért pont ez? Valami laza könyvre vágytam, amiben nincs harc, gyilkosság, depi, hanem kikapcsol és elszórakoztat. 

Fülszöveg: Nem vagyok szexszakember, sem pszichológus, ahogy dietetikus sem. Nem vagyok 3 gyerek anyja, és sikeres harisnya-üzletláncom sincs. Viszont olyan lány vagyok, akit nagyon is érdekel, milyen, ha „mindened meglehet” – vallja a szerző, Lena Dunham. Könyvében az összes csajosnak mondott témát szóba is hozza, a pasiktól kezdve az ideális testképen át egészen a karrierig. Mindezt pedig olyan egyedi megközelítésben, szókimondóan és merész humorral, ami tényleg csak egy NEM OLYAN CSAJ sajátja.

   Lena Dunham 1986-ban született New Yorkban, ahol jelenleg is él és dolgozik. Az HBO Csajok című Golden Globe-díjas sorozatának írója, rendezője és főszereplője. 

Vélemény: Az ilyen típusú könyv teljesen stílusidegen tőlem és nem is tudom megmondani, hogy mi ütött belém, amikor beválasztottam az olvasmányaim közé. Éppen olyan hangulatban kapott el a fülszöveg, hogy végül "miért is ne?" alapon úgy döntöttem, hogy elolvasom. Nem árt néha egy kicsit csajosodni is, ha már egyszer nőnek születtem. Nem jött össze. Nem a könyv hibája, de azt hiszem megmaradok a kis fantasy-horror-gyilkosos világomban, mert nagyon nem bírom ezt a műfajt.

  Bár az alcím (Egy fiatal nő útmutatója az élethez) azt sugallja, hogy ez egyfajta életmód könyv, ami megmondja, hogy mit csinálj, hogy csináld, miért lesz az neked jó, stb. egyáltalán nincsenek benne tanácsok. A könyv egy harmincas nő emlékeinek gyűjteménye az életéről, pasikról, munkáról, szóval mindenről, ami általában foglalkoztatja az átlagembereket is. Szórakoztató, néhol meglepően szókimondó, erősen kitárulkozó az írónő stílusa. Azt a célt, hogy szórakoztasson, nagyon is elérte, de közben valahol el is szomorodtam. Az a jelenet például elsőre vicces volt, amikor Lena leírja, hogy végre megtörtént volna a nagy esemény, elvesztette volna a szüzességét. Bevallotta a srácnak még az elején, hogy ő szűz, erre a srác lefújta az egészet. Az indok az volt, hogyha elveszi a szüzességét, akkor Lena kötődni fog hozzá és ezt a srác nem akarja. Utólag belegondolva, ez nem volt vicces. Meghökkentő volt és szomorú is. Eleve nem is értettem, hogyha Lena fontosnak tartja a szüzességét, akkor hogy kötött ki egy olyan pasival egy ágyban, aki ettől a ténytől kiakad? Hogy történhetett meg eleve ez a helyzet, hogy egy laza szexkapcsolatra vágyó pasival jusson el idáig egy olyan nő, aki még szűz és az ártatlanság elvesztése valami misztikus dolog számára?

Eleve az amerikai élet távol áll a mi kultúránktól, főleg a hírességek világa, de az emberi érzelmek univerzálisak. Az egyetemi bulik fílingjét, a randizások hangulatát, a barátok közti kapcsolatot, a munkával kapcsolatos problémákat át tudtam érezni, de végig az motoszkált bennem valahol, hogy az egész furcsa. Gondoltam rá, hogy talán túlságosan szókimondó a könyv, valamikor arra gondoltam, hogy ízléstelen is egy kicsit, de aztán rájöttem, hogy nem ezekkel van a bajom. Nem is azzal volt a bajom, hogy túl sok benne a szex, hiszen azzal lehet mindent eladni, hanem a körítés zavart. A fülszöveg, a borító, a hájp, a kivitelezés. Befejezve a könyvet rájöttem, hogy ez nem egy habos-babos csajos könyv, nem is a feminizmust hirdeti, nem is tanácsokat osztogat, hanem inkább szomorú és azt akarja bemutatni, hogy nehéz nőnek lenni, nehéz boldognak lenni, de az ember mégis küzd, él és túllép a dolgokon.

  Kívülről nézve viccesek a "szerelmi" történetek, az egyetemi bulik, a félresikerült randik, Lena is szórakoztató, de minden egyes történetében ott van a szomorúság. Rádöbbentem, hogy ez a nő szomorú (már amennyiben tényleg önéletrajzi regény) és kétségbeesetten vágyik a boldogságra, arra, hogy végre szeressék és elfogadják, ezért hajlandó bárkivel kapcsolatot létesíteni, aki egy kicsit is érdeklődik iránta. Ki is használják elég rendesen párszor, és a vágyott boldogság helyett, csak csalódásokat és rossz tapasztalatokat gyűjt be. Ez pedig a saját farkába harapó kígyó esete, minél több rossz tapasztalatot gyűjt be, annál többször esik újra és újra ugyanabba a hibába. Megtanította nekem a könyv, hogy valahol tényleg mindenki a saját sorsának kovácsa. Lena számtalanszor rossz döntéseket hozott, rossz pasikat választott és ezt nem látta, nem jött rá. Erős karakter, de nem egészen pozitív ez az erősség. Nem az a fajta erő van meg benne, ami a pozitivizmushoz kell, ami igazi, büszke nővé tesz valakit, hanem inkább az a fajta erősség van meg benne, ami segít neki elviselni az élet terheit, a pechsorozatokat, a rossz döntéseket. Ez az erősség nem rángatja ki a szomorúságból, csak életben tartja. Amikor erre rájöttem, már nem szórakoztató volt a könyv, hanem inkább elgondolkodtatott egy kicsit. Ha én most nekiállnék megírni a saját önéletrajzomat, akkor vajon mit látnék visszatekintve? Milyen lányt és milyen nőt látnék? Én vajon tanultam a hibáimból, a rossz döntéseimből? 

Még a könyv elejénél jártam, amikor kíváncsiságból belenéztem a Csajok című sorozatba és ugyanazokat a következtetéseket vontam le, mint a könyvnél. Ott is látszik ez a szeretetéhség, amitől szomorú lettem. Vicces és szórakoztató a sorozat is, de ha jobban belegondol az ember, valahol borzasztó, hogy egy nő mennyire hagyja magát megalázni, csak azért, hogy egy kis szeretetet kapjon, még ha az hamis is. Eleinte kedveltem Lenát, mert lazának tűnt és bírom a szókimondó nőtípusokat, meg a vagányságot, de egy idő után dühös lettem rá, valamikor meg sajnáltam. Dühös voltam rá, mert hagyta, hogy rossz dolgok történjenek vele, sőt volt, hogy egyenesen ő idézte elő azokat, önsorsrontó módon egyenesen a rossz tapasztalatok elébe ment. Sajnáltam, mert mindenki megérdemli, hogy szeressék, hogy törődjenek vele, ő ráadásul iszonyatosan vágyott a boldogságra és kitartóan kereste, de nem látta azt, amit kellett volna. Ha nagyobb önértékelése lett volna, akkor nem ugrik bele minden vacak kapcsolatba, amiktől aztán végképp nem szerzett nagyobb önbecsülést. Utalni ugyan utal rá, hogy végül kikötött valaki mellett, aki jónak tűnik, de nem érzékeltette vagy valahogy nem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy végül boldog lett-e. Az egész könyv a negatív tapasztalatairól szól, arról, hogyan próbált meg boldog lenni. Nagyon sokszor túl személyesek is a történetek, olyannyira, hogy olyan érzést keltett bennem, mintha egy híresség naplójához jutottam volna hozzá, ami abszolút nem a nyilvánosság számára készült. Mindenesetre bátor dolog volt az írónőtől, hogy ennyire kitárulkozott, el is gondolkodtatott rendesen, hogy én hogyan viszonyulok ezekhez a témákhoz, amiket érint és egy kicsit magamba is szálltam. Ezért is megérte elolvasni, illetve azért is, mert tudatosítottam magamban, hogy én tuti nem akarok ilyen nő lenni, soha. Lena élete egy szép, nagy lecke volt.

____________________________________________________________________________________   
Történet: 3,5/5 pontból
Tetszett: a nyers humor
Nem tetszett: a túl nagy kitárulkozás
Fordító: Tamás-Balha M. Etelka
Oldalszám: 320 oldal
Kiadó: Bookline Könyvek
Megjelenés: 2015.
____________________________________________________________________________________   

  Nyereményjáték

   Úgy gondolod, Te sem vagy olyan csaj, és szívesen elolvasnád Lena könyvét? A turné ideje alatt játék is zajlik, melynek keretében akár Te is lehetsz az a szerencsés, aki Lena sorait élvezheti! Ehhez nem kell mást tenned, mint megfejteni a három turnéállomáson közzétett képeken szereplő helyszíneket, amelyek Lena Dunham életéhez, illetve a Nem olyan csajban említett eseményekhez szorosan kötődnek! 

 * A Facebook-oldalakat pedig nem csak meglátogatni, hanem kedvelni is kell, hogy részt vegyél a játékban!

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz, valamint ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az e-mailben küldött értesítőre, akkor automatikusan új nyertest sorsolunk. 

 a Rafflecopter giveaway
____________________________________________________________________________________   

További állomások 

03/14 Tekla könyvei 
03/16 Könyvszeretet
03/18 Deszy Könyvajánlója 
____________________________________________________________________________________