2012. április 9., hétfő

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi - Kezdet

Miért pont ez? Szerintem nem kell túlmagyaráznom, SZJG-őrület van. Kíváncsi voltam, hogy mire ez a nagy felhajtás.

Történet: Rentai Renáta (14 éves) szüleivel Budára költözik és megkezdi gimnazista éveit a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumban. Első naptól kezdve naplót vezet az életéről, így ismerhetjük meg a csupán csak 12 fős osztályt, a magániskolát, a tanárokat és egy mai magyar tinédzser életét. Az első kötet, amely a Kezdet címet kapta, a kilencedik évfolyam első félévét dolgozza fel.

Vélemény: Az első reakcióm a könyv elolvasása után: Hű! A következő reakció: a második kötetet simogattam csillogó szemmel, majd olvasni kezdtem a második félévet. Ezer éve nem kapcsolt ki ennyire egy könyv, ezt szó szerint egyfolytában olvastam: főzés és fürdés közben, még fogmosás és öltözés közben is, ha meg hozzám szóltak meg se hallottam, csak hümmögtem. :D

A Szent Johanna Gimi egy univerzális olvasmány, vagyis szerintem minden korosztálynak nemtől függetlenül a kezébe való. Na jó, talán a fiúkat annyira nem érdekli, mint a lányokat, de a környezetemben 5 fiúból legalább hármat érdekelt, egy pedig még meggyőzés alatt áll. :) 

  Sosem szerettem a magyar készítésű filmeket és könyveket annyira, mint a külföldieket, mert mindig volt valami utóhangulatuk, ami nem tetszett. Nagyon éreztem rajtuk, hogy magyar, hogy valami hiányzik belőlük, az a plusz, amitől nagyon jó lesz valami, ami a külföldi alkotásokban megvan. Túlzottan is amerikanizálódunk, talán ezért is kerültem a magyar alkotásokat, mert én is már ahhoz a generációhoz tartozok, amelyik a külföld felé húzott ("Mekibe" jártunk suli után, amerikai filmeket néztünk és amerikai zenét hallgattunk, angolul tanultunk elsősorban, szóval az amerikai kultúrát majmoltuk). Ha egy könyvben magyar nevek voltak, halálra idegesített, főleg ha egy amerikai nevet fordítottak magyarra, nem szerettem a magyar helyszíneken játszódó történeteket sem, csak akkor, ha egy külföldi tisztelt meg minket azzal, hogy egy régebbi látogatásának emlékeként magyar helyszíneket is beletett a regényébe. Ez a "félsz" nagyon sokáig bennem volt, ezért is nem csaptam rá azonnal a Szent Johanna Gimire, pedig lassan már nem volt körülöttem ember, aki ne olvasta vagy beszélt volna róla. Egyszer-kétszer bele is kezdtem, majd félretettem, hogy ez nem nekem való, nem szeretem a "magyar" dolgokat.

  Egyik nap megbetegedtem és eszembe jutott, hogy de jó is volt annak idején a "betegszabi", amikor még általánosba és gimibe jártam. Nem a betegséget imádtam, hanem azt az egy hetet, azt is a harmadik naptól kezdve, mikor már jobban lettem, mert utána megfelelő kifogás volt arra, hogy miért nem a suliban vagyok az ágy helyett és miért nem a matek vagy törikönyvet szorongatom a kezemben az Anne Shirley sorozat helyett. Rengeteg könyvet el tudtam akkor olvasni bundás kenyérrel és meleg teával az ágyban minden bűntudat nélkül. Ugyan most a munkahelyről kényszerültem betegszabit kivenni, nem is egy hetet csak két napot, már nem a szüleim hozták az ágyba a teát és a bundás kenyeret, viszont egy megmaradt: az olvasás bűntudat nélkül. A nosztalgiához pedig nem is választhattam volna jobb olvasmányt, mint a Szent Johanna Gimi. 

  Ez egy naplóregény, ahogy a reklám is kijelenti, itt és most játszódik, Budán, mai fiatalokkal és egyáltalán nem zavart, amitől nagyon meglepődtem. Az apró epizódok, a sulihangulat, a humor és a nyelvezet olyannyira magával ragadott, hogy nem érdekeltek sem a hibák, sem az, hogy magyar környezetben játszódik. A könyv visszarepített a tinikoromba és ezért nagyon hálás voltam. Teljesen mindegy, hogy ki hány évesen olvassa, talál benne olyan dolgokat, amik a régi önmagára vagy a jelenkori önmagára emlékeztetik. Én is naplóírós kislány voltam, talán még egy-kettő meg is van a pincében vagy valahol a szekrény mélyén, én is így "szenvedtem" tele a naplót, mint Reni a sajátját. Már általános iskolában is arra vágytunk, hogy a kezünk közé kaparintsuk az osztálytársunk naplóját, hogy valójában ő miket gondolhat a suliról és rólunk, de ez persze sosem jött össze, mindenki hét lakat alatt tartotta otthon az övét. Most viszont olyan volt, mintha végre sikerült volna valaki naplóját megkaparintanom és bár nem valós emberekről és történetekről van szó, akár szólhatna is róluk. 

  Minden könyvben van valami baki vagy irreális dolog, itt is volt egy-két ilyen (pl. Virágot ilyen aggyal, hogy a fenébe vették fel a Szent Johannába? Reni szülei ugye csak viccnek vannak a könyvben, mert ilyen szülők nem léteznek? és még sorolhatnám), de ezek mind eltörpültek amellett, hogy iszonyatosan jó hangulata van a könyvnek. De jó is volt, amikor egy hülye ének kettesért vagy a matek kettesért kínlódtam, majd utána a saját "Cortezem" után sápítoztam vagy gyerekes kis vitákban harcoltam, a mai felnőttebb gondok helyett! Ezeket az emlékeket hozta elő a könyv és volt egy-két jelenet, ami az én iskolámban egy az egyben lejátszódott. 

  Leiner Laura egy olyan témához nyúlt, amit mindenki ért és átélt vagy éppen most éli át, ezért nagy sikere van a regénysorozatának. Mindenkinek volt kedvenc tanára és utált tanára, mindenki szenvedett valamilyen tantárggyal, mindenki volt szerelmes és mindenkinek nehéz volt a tinilét valamilyen szinten. Az osztálytársak között is lehetett egy Arnold vagy egy Virág, sőt még Kinga is volt, hogyha nem is ugyanabban az osztályban, de az iskolában biztos. Ugyanúgy megvoltak a puskázások, a tanár-diák sztorik és a csapatszellem építésére való törekvés, az már más kérdés, hogy sikerült-e kialakítani. 

  Ugyan nem magániskolába jártam, hanem sima gimnáziumba, de nálunk is megvoltak ezek a programok, szakkörök és versenyek, bálok és bulik, netkorlátozás helyett ott volt a "kimenő" korlátozása, nálunk is volt francia tagozat meg humán tagozat is, sulirádió és iskolaújság, bár a rádió nívósabb volt, szóval olyan volt a könyvet olvasni, mintha visszarepültem volna az időbe. Nem tudom, hogy manapság az iskolák milyenek úgy általánosságban, de egyet értek azzal, hogy olyannak kéne lennie mindegyiknek, mint a Szent Johanna Gimi vagy mint amilyen az enyém is volt. Régebben mintha jobban ráment volna az oktatás arra, hogy értelmes időtöltést találjanak ki a diákjaiknak és talán sikeresebbek és magabiztosabbak is voltak a fiatalok.


  Egy kicsit talán azt hiányoltam a könyvből, hogy minden olyan egyszerűnek és szépnek tűnik. Nem feltétlenül azt várom el egy tinikönyvtől, hogy a drogozástól kezdve a tiniterhességen át, az öngyilkosságig benne legyen minden sötét és nyomorult dolog, de szerintem elég ritka az olyan fiatal, akinek ennyire jó és könnyű tinikora lenne, mint Reninek. Ennél azért egy kicsit összetettebb egy ember élete, ennél bonyolultabb. 

  A másik, ami piszkálta a csőrömet, az Reni szüleinek személyisége és jelenléte volt. A szülők karaktere sikerült a legrosszabbra, ilyen szülők nincsenek (csak az amerikai buta tinifilmekben) és míg teljesen elvarázsolt a végére, hogy végre színtiszta magyar alkotást olvasok, Állatkerttel, vattacukorral meg miegymással, itt kimondottan az amerikai hangulat zavart. Ha a mai szülők olvasnak is a tinikről könyveket nevelési célzatból, nem rohangálnak még főzés közben is azzal, vagy nem állítják meg a gyereket beszélgetés közben, hogy: várj, ezt ki kell keresnem a könyvből. A szülőket is nevelték szülők, így minimálisan is, de tisztában vannak a neveléssel, nem az űrből jöttek, hogy életükben először lássanak gyereket, akit, mint egy háziállatot, könyvből kelljen felnevelni, vagy mint egy számítógépet, kezelési útmutatóval tudjanak csak megfelelően használni.

  Ha pedig a szülők annyira szeretik a gyermeküket, mint Renit a szülei, ráadásul sokat is beszélgetnek vele (ez többször is megemlítésre került, hogy a szülők hiányolják a beszélgetést), akkor egy apa tisztában van vele, hogy vége a macikorszaknak. Renit az édesanyja előszeretettel piszkálja mindennap azzal, hogy mi volt a suliban, Reni el is mondja, akkor nem értem, hogy miért is nem ismerik a lányukat. Azt egy szülő nem feltétlenül tudja, hogy most a gyerek kibe szerelmes éppen, de azzal viszont tisztában van, hogy mi a gyerek érdeklődési köre és milyen a stílusa. Reni szülei pedig mindvégig úgy viselkedtek a gyerekükkel, mintha egy űrből jött ufó lenne, aki csak két hete vendégeskedik náluk. 

  Ettől függetlenül voltak jó példával szolgáló részei is a könyvnek, mint pl. a csapatszellem kiépítése, az egymásnak falazás és segítés, a szülők részéről pedig a netkorlátozás. Én is látom a tesóim gyerekeinél, hogy amíg nem volt náluk bevezetve sokkal többet ültek még nyáron is a szobában, nem olvastak, nem rohangáltak, nem tanultak annyit, csak állandóan a neten lófráltak és minden vackot megnéztek, ha kellett, ha nem. Sajnos, még mindig sok olyan fiatal van, aki az internet előtt tölti el az idejét semmittevéssel és a szülő ezzel nem is foglalkozik. 

  A regény sokkal jobb volt, mint az amerikai tinikről szóló könyvek többsége, azokban még annyi realitás sincs sokszor, mint ebben volt, pl. Pretty Little Liars, stb. Azok sokkal művibb vagy nagyon a tinik problémáira kiélezett könyvek, míg ebben sokkal felszabadultabb témák és humorosabb hangulat volt. Szerintem a Szent Johanna Gimi sorozat az egyik legjobb arra, hogy a gyereket rászoktassuk az olvasásra. (A 13 éves unokahúgom első könyve volt a kötelezőkön kívül  és ugráltam örömömben meg a gyerek nyakába is, hogy végre elkezd érdeklődni az olvasás iránt). 

  A szerelmi szálat majdnem kihagytam, pedig majd' megőrülök azért, hogy összejöjjenek. Cortez. Reni szavaival élve: Hát, hű! Cortezbe még én is belezúgtam volna tinikoromban, sőt volt nekem is, mint ahogy mindenkinek, egy Cortezem. Bár felnőttként már egészen mást nézek meg egy fiúban/férfiben és más lett az ízlésem is, de míg olvastam a könyvet és visszautaztam tinikoromba, Cortez volt az isten. :D Ma már nem bírom a "jól néz ki, de amúgy kissé buta" pasikat, de most Renivel együtt szurkoltam, hogy még sokáig álljon bukásra szerencsétlen gyerek, mert akkor lesz alkalmuk arra, hogy beszélgessenek. Reni alakja talán azért tetszett annyira, mert nagyon a régi önmagamra emlékeztetett, nekem is elkérték a házimat, még a Cortezem is, én is stréberebbek közé tartoztam, figyeltem, ahogy az Edinák egymás kezébe adják a Cortezem kezét és közben csak a korrepetálásokra számíthattam. Remélem, hogy itt meg is áll a hasonlóság és totál máshogy alakul a viszonyuk, muszáj, hogy ők egy pár legyenek. Rohanok is olvasni a következő részt, mert kifúrja az oldalam a kíváncsiság.

Miért olvasd el? Ha egy kicsit visszautaznál tinikorodba és nosztalgiázni támad kedved, figyelmedbe ajánlom a sorozatot. Nemcsak régi önmagadra, de régi barátaidra is rábukkanhatsz a könyvben, esetleg rég elfeledett emlékeket hozhat vissza. Ha gimis vagy, akkor is érdekelhet, hiszen hasonló dolgok történhetnek veled nap mint nap. Egy kicsit olyan, mintha beleolvasnál a padtársad naplójába.

Miért ne olvasd el? Ha nagyon távol áll tőled a gimis hangulat, nem fog tetszeni.

Ui.: Elvetemült fanoknak (bár nekik nem újdonság :D): Rebesgetik, hogy talán film is készül a sorozatból, de ez még a "hiszem, ha látom" stádiumban van. Addig viszont van már mindenféle Szent Johanna Gimi lógóval ellátott cucc, sőt, még szerepjáték is van a neten a rajongói oldalak és a hivatalos oldal mellett.

_________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Tetszett: szinte az egész.

Nem tetszett: Reni szüleinek karaktere és hülyesége kikészített.

Kedvenc: Szinte mindenki, de a top 3: Cortez, Reni és Virág (Virágon lehet nevetni a legtöbbet, nagyon eltalált karakter).

Kiadás: Ciceró, 2010

Oldalszám: 386 oldal
__________________________________________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...