2011. december 31., szombat

Miért pont ez? Ha már elkezdtem egy könyvsorozatot, általában be is fejezem. Ez az Alapítvány trilógia második része, valójában az Alapítvány ciklus sokadik része, ha figyelembe veszem az előzmény köteteket is.

Történet: A Hari Seldon által megjósolt jövőkép, amit a pszichohistória módszerével vázolt fel, szépen alakulgat és azt is lehetne mondani, hogy minden tökéletesen és úgy működik/történik, ahogy Seldon elképzelte. De ahogy az lenni szokott, ember tervez Isten végez, felbukkan egy olyan tényező, amivel Seldon nem számolt, hiszen nem is tudhatta, hogy ez a tényező egyáltalán létezni fog. Megjelenik az Öszvér és nagyon úgy tűnik, hogy a Seldon-terv bukásra ítéltetik. 

Vélemény: Azt már az Alapítványnál is megjegyeztem, hogy Asimov úgy írta meg a sorozat részeit, hogy önállóan is megállják a helyüket és lényegében teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben olvassuk a könyveket, mindig nagyon hamar képbe kerülünk. Ezzel a kötettel sincs másként, viszont mégis a kronológiai sorrendet ajánlom, mert a szereplők nagyon sokszor visszautalnak a saját történelmükre, hőseikre és egyéb eseményekre. Annak érdekében, hogy a szereplők világával jobban tudjunk azonosulni, jobb, ha mi is értjük a célzásokat. 

  A trilógia második része egy kicsit gyengébbre sikeredett, mint amit elvártam volna, de ez megint csak az "elvárások csapdája". Ha az ember kézbe vesz egy piszkosul jó első részt vagy egy írótól egy önálló művet, akkor ugyanazt a "tátva marad a szám" hatást várja el a többi könyvtől is. A stílus még mindig egyedi, a történet is az, csak valami plusz mégis hiányzott, ennek ellenére végig fogom olvasni az összes részt, mert kíváncsi vagyok a Nagy végkifejletre. 

  Ebben a kötetben egy kicsit belassultak az események, két évszázad helyett csak egyet dolgoz fel a második rész és nem sikerült annyira pörgősre, mint az első. Ez a kötet már csak két részre oszlik, míg az elsőben úgy tűnt, mintha novellafüzért olvasna az ember. A könyv első részében még a klasszikus felállás van, újabb generáció küzd a fennmaradásért a Birodalommal szemben. Más volt a kötet hangulata is, hiszen itt már nemcsak az Alapítvány szemszögéből figyeljük az eseményeket, hanem megjelenik a Birodalom is a maga hőseivel. Az első részben csak mellékszereplőként van jelen az Alapítvány képviselője és inkább a Birodalom embere kerül előtérbe. 

  Ezzel a váltott nézőponttal Asimov elérte, hogy globálisan láthatjuk a problémát, az eseményeket és azt is elérte, hogy a másik oldallal, a Birodalommal kapcsolatban is legyen empátiánk. Teljesen érthetővé vált, hogy tulajdonképpen mindkét oldalnak igaza van a saját szemszögéből. A Birodalom lábra akar állni mindenáron a szétesésből, az Alapítvány pedig tudja, hogy ez lehetetlen, így ők azon vannak, hogy a Seldon-terv gördülékenyen végbe menjen. Legalábbis néhány alapítványi munkálkodik ezen, mert a vezetők viselkedése megváltozott. 

  Érdekes momentuma volt a kötet első részének, hogy az alapítványi vezetők mennyire megváltoztak és mennyire másképp gondolkodnak elődeikhez képest. Várható volt a változás, hiszen egy idő után eljutott a karakterek tudatáig, hogy mindig az Alapítvány nyert és úgy, hogy a kisujjukat sem mozdították meg, csupán csak a szerencse vagy a véletlen állt mellettük, de a Seldon-terv szerint ez így is marad mindvégig. A vezetők ellustultak, eltunyultak, elbutultak és kényelmesen dagonyáztak azzal a tudattal, hogy tök mindegy ki és mit csinál, úgyis ők nyernek. Az egyik birodalmi ember pedig a fejébe veszi, hogy ha törik, ha szakad, ő nyerni fog az Alapítvánnyal szemben. 

 
  A kötet második részében ugrunk megint pár évtizedet és a tulajdonképpeni veszély itt jelenik meg. Az első részben csak meglegyintett minket a főgonosz szele a birodalmi ember képében, itt viszont színre lép teljes valójában a tényező, ami az egész tervet veszélyezteti. A Birodalom él és virul, még ha nem is akkora, mint hajdanán, de folyamatosan azon van, hogy lábra álljon és visszanyerje az uralmat az egész galaxis felett. Mégis, nem a Birodalom felől érkezik a támadás és nem is az alapítványiak vívják meg a harcot, hanem az Alapítvány által gyarmatosított bolygók emberei. A Seldon-terv megint úgy tűnik, hogy jól halad, hiszen az Alapítvány meg sem mozdul, más végzi el helyettük a piszkos munkát. De mindez csak látszat, mert ők is veszélybe kerülnek. Ebben a részben az Alapítvány kezd egyre nagyobb hatalom lenni a gyarmataival és a követőivel, fény derül arra, hogy a Birodalom makacsul tartja magát, de mindez hiába, hiszen megjelenik az Öszvér.

  A könyvben lévő világ társadalmi, politikai, vallási és gazdasági fejlődése/romlása jobban kiélezett, mint az első kötetben és jó volt látni, hogy nem egy kaptafára fog menni az egész. Nem ugyanaz a hömpölygő folyam lesz végig velünk a köteteken át, nem ugyanaz lesz a séma, csak más nevekkel, hanem hihetően alakul minden. Az Öszvér megjelenése tényleg aggodalomra adott okot és végig lehetett izgulni, hogy sikerrel jár-e a gonosz terve, illetve az utolsó oldalig lehetett találgatni, hogy ki is ő valójában. Bár a kiléte kiderül, ez a kötet még nem adja meg a választ, hogy sikerrel jár-e. Ami csalódást okozott, hogy az Öszvér kiléte nagyon könnyen kitalálható volt és szinte végig tudni lehetett, hogy kicsoda ő, azt viszont nem, hogy micsoda. A csalódás talán abban rejlett, hogy amikor Asimov megírta a könyvét és mikor megjelent, még nem árasztottak el minket a csavaros történetek ezrei, így a maga korában nagyon nagy alkotás volt, az még ma is, de már sokkal inkább kiszámítható a mai generáció számára.

Személy szerint mikor elolvasok egy könyvet, szeretem tudni, hogy ki is (volt) az író, mint ember, milyen (volt), mivel foglalkozott az íráson kívül. Az esetek többségében el szoktam olvasni az életrajzukat, mert úgy gondolom, hogy az életük kihatással volt a művészetükre és nagyon sokan maguk is regénybe illő életet éltek. 

Újításként pár tény és érdekesség Asimovról: 

  • orosz származású amerikai író és biokémikus (eredeti neve: Iszaak Judovics Ozimov, élt: 1920. január 2-1992. április 6.)
  • nagyon termékeny alkotó volt, kb. 500 kötetet írt és ezen kívül rengeteg tanulmányt
  • tanított, előadásokat tartott, nagyon keresett szónok volt, sosem nézte az óráját, mégis pont addig beszélt, ameddig kellett
  • tagja és alelnöke volt a Mensának (nemzetközi egyesület, a kiemelkedő intelligenciával rendelkező emberek szervezete), kiemelkedően magas IQ-val rendelkezett maga is
  • oroszul sosem tanult meg, angolul és jiddis nyelven viszont kiválóan tudott
  • ateistának vallotta magát
  • félt a repüléstől, ez több művében is nyomott hagyott
  • klausztrofíliás volt: szerette a kicsi és zárt helyeket
  • halálának valódi oka csak kb. 10 évvel később derült ki, a családnak azt tanácsolták, hogy ne hozzák nyilvánosságra előítéletek miatt (az AIDS szövődményeként jelentkező szív- és veseelégtelenségben halt meg, egy bypass műtétje során kapott vérátömlesztés miatt kapta el az AIDS-t)
  • tőle származik a robotika megnevezés
Miért olvasd el? Ha valamelyik művét már ismered, de az Alapítványt még nem olvastad, ne hagyd ki. Nem véletlenül tartják az írót a tudományos-fantasztikus irodalom atyjának, népszerűsítőjének.

Miért ne olvasd el? Ha nem szereted a sci-fit, akkor nem ajánlom.
_________________________________________________________________________________________________
Történet: 5/6 pontból

Karakterek: 5/6 pontból

Tetszett: az emberek hihető változása, az Öszvér alakja

Nem tetszett: a kiszámíthatóság

Kedvenc: Ebling Mis pszichológus és az Öszvér

Kiadás: több kiadást ért meg, én ezt olvastam: Kozmosz Könyvek, Bp., 1982

Oldalszám: 280 oldal
_____________________________________________________________________________________________________
Bp., 2011.12.31. 

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése