2011. december 31., szombat

Kelly Keaton - Darkness Becomes Her

Miért pont ez? Szabad perceimben böngésztem a külföldi könyvek között és hát megint a borító ragadta meg a figyelmem (a lentebbi borító), majd a fülszöveg is megtetszett, így nem akartam kihagyni.

Történet: Ari (Arianae) ezüst/fehér hosszú hajával és természetellenesen kékeszöld színű szemével mindig is kilógott a társai közül. Szülei gyermekkorában elhagyták, így Ari nevelőszülőkről nevelőszülőkre járt, míg végül meg nem állapodott egy viszonylag normális családnál 17 éves korában. A nevelőszülők fejvadászok, az olyanokat gyűjtik be, akik nem jelentek meg a bíróságon, így Ari tanul tőlük egy-két dolgot. A lányban felmerül az árvák szokásos kérdése: kik is voltak az igazi szüleim? Így Ari elindul, hogy visszatérjen a szülővárosába, New Orleans-ba, hogy megtudja mi történt a biológiai szüleivel és kik is voltak ők. Halott édesanyjáról kiderül, hogy egy elmegyógyintézetben lett öngyilkos, így először oda megy. Anyja öröksége csak egy cipős doboz, benne pedig egy levél volt, aminek legfőbb üzenete, hogy: Fuss! Ari azonban ahelyett, hogy elfutna, nyomozni kezd, hogy miért is és ki elől kellene neki elfutnia. A szálak a szülővárosába, New Orleans-ba vezetnek. Odaérve azonban meglepve tapasztalja, hogy a város egy katasztrófa sújtotta övezet és egy szellemvárosra hasonlít. Új neve New 2 és olyan emberek/lények élnek a romok között, akik hasonlók, mint ő. 

Vélemény:  Nagyon-nagyon......akartam szeretni a könyvet, de egy olyan sztorit kaptam, amit úgy elrontott az írónő, ahogy csak lehet. Az alapja tökéletes lenne, de a kevesebb néha több mondást nem véletlenül használják az emberek. A könyv közepes és még bennem is vitát váltott ki saját magammal, hogy szeretem-e vagy sem, úgyhogy el tudom képzelni, hogy lesz, aki imádni fogja és lesz, aki majd nagyon utálja. Persze voltak pozitívumai is, de a mérleg nyelve megállt a döntetlen középkategóriánál. 

A rövid történet: van egy hősnőnk, akit elhagytak a szülei, rossz tapasztalatai voltak a nevelőszülőkkel, de végül megállapodik egy jófej családnál, ahol az anya maga is örökbe fogadott árva volt annak idején, így teljesen megértik Ari vágyát, hogy meg szeretné tudni, kik is voltak a szülei. A szülőket bírtam volna nagyon, de csak pár mondat erejéig szerepeltek. Fejvadászként dolgoznak, így Ari nagyon sok mindent megtanult tőlük, van fegyvere, nagyon jól tud verekedni, stb. Egyedül elengedik, hogy egy elmegyógyintézetben  utána járjon anyja történetének. Itt csak egy cipős dobozra bukkan, benne egy sejtelmes levéllel és egy könyörgő kéréssel, hogy fusson. Arit azonban nem olyan fából faragták, hogy megfutamodjon, szeretné tudni, hogy ki elől és miért kéne futnia és azt is, hogy miért lett öngyilkos az anyja.

  Megtámadják a hotel parkolójában és elég furcsa kimenetele lesz az ügynek, így Ari hamar ráébred, hogy valami nagyon rossz dologba tenyerelt. Egyik látomása odáig fajul, hogy az úttesten elveszti az eszméletét és majdnem elüti egy kis teherautó. Így ismerkedik meg a sofőrrel, Crank-kel a 13 éves kislánnyal, aki a régi New Orleans-ban, azaz a mai New 2-ban lakik és szállást ad Arinak. Már útközben megismerjük a város történetét, egy-két hurrikán söpört végig a városon, majd jött egy árvíz és a kormány mindenkit evakuált a helyszínről, de sokan ott maradtak és úgy éltek, mint a patkányok a romok között. Kiderül, hogy Crank egy csapat gyerekkel és tinivel él együtt az egyik elhagyatott házban. Mindenki dolgozik, az iskoláról azt se tudják, hogy micsoda. Az egyik gyerek sírrabló, a másik postás, a harmadik a Novem-nek dolgozik kémként. 

  A Novem az a tanács vagy közösség, amelyik megvette a kormánytól New Orleans-t és új várost hozott létre a romokból, New 2-t. A Novemet kilenc befolyásos család alkotja. New 2 egy menedék a furcsa szerzeteknek, akik el akarnak bújni a világ elől. Nem véletlenül látogatják a turisták szívesen és nem véletlenül jönnek ide a paranormális tevékenységeket kutatók sem, hiszen van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Arit itt is megtámadják, állandóan bajba keveredik, majd szerelmes is lesz. Végül fény derül arra, hogy mi is történt a családjával, és arra is, hogy őt miért üldözik és kinek fáj rá annyira a foga.

Pozitívumok:  A könyv hangulata iszonyatosan jó. Teljesen lepusztult város, mocsár, moha, latyak, köd, minden van itt, amitől az ember lánya megborzong. Furcsábbnál-furcsább lények, alakváltók, boszik, voodoo papok és a többi. A kietlen város egyre jobban megtelik lényekkel, voodoo-val és varázslattal, karneváli hangulattal a könyv során és magával sodorja az embert. Én is szívesen részt vettem volna azon a karneválon, meg a bálokon is. Nagyon plasztikus a leírás, érzed az illatokat, szagokat, érzed a félelmet, a varázslatot a lapokon át. 

  Maga a város, a története és a Novem iszonyatosan jó ötlet. Egyre több rejtély van, amitől szétizgulja magát az ember, hogy megtudja végre a kérdésekre a válaszokat. Még a szerelmeseknek is drukkoltam és oda meg vissza voltam Sebastian-tól, a főszereplő sráctól. Egy kicsit Jace-re emlékeztetett a Végzet ereklyéi sorozatból. Rájöttem, hogy miért is bírom ezeket a fiú karaktereket. Keveset beszélnek, amitől titokzatosak, ha meg is szólalnak vagy nagyon jó szövegük van vagy pedig az erő sugárzik belőlük. Ahelyett, hogy jártatnák a szájukat és ugrálnának jobbra-balra megkergülve, mint a főhősnők, okosan és határozottan cselekednek. Nem tökölnek semmin és semmivel. Ha meg akarja csókolni a főhősnőt, megteszi. Ha ölni kell érte, egy szó nélkül megy és öl. Vezére a csapatnak és elszántan próbálja megoldani a gondokat. Sebastian ilyen, nem mellesleg pedig jól is néz ki. 

  A New 2-beli gyerekek is nagyon érdekesek és szerethetők, tetszettek a körülmények, amikben éltek. Egy elhagyatott ház, nincsenek szülők, mindenki a maga ura és nagyon is jól elboldogulnak együtt, mint egy nagy család. A kis Violet lett a nagy kedvencem (egy kis krokodil a házi állata) és a főhősnőnek, Arinak is ő volt a kedvence. Ari szintén talpraesett lány, persze hibákkal együtt és vicces gondolatai, jó beszólásai voltak, de Sebastian volt a legjobb arc az összes közül.

Negatívumok: Itt jön a képbe, a kevesebb néha több mondás. Olyan sok volt a leírás, hogy az már a történet hátrányává vált. Állandóan a moháról, a mocsárról, a ködről, a kísérteties dolgokról lehetett olvasni és néha egy-egy szereplő közbenyögött egy-egy mondatot. Annyira belassította az eseményeket, hogy már untam. Elég volt pár mondat és elkaptam a hangulatot, dideregtem, reszkettem, meg minden, de mikor még mindig három-négy oldalon át csak leírást olvastam már elvesztette az egész a varázsát és unni kezdtem. Három oldallal előtte feltettek egy kérdést és rengeteg tájleíráson kellett átrágni magam, mire a másik szereplő válaszolt, ha egyáltalán válaszolt.

  Idegesítő volt, hogy sosem kaptunk semmire választ. Kérdések tömkelege vetült fel olvasás közben bennem is és a szereplőben is, egyre több és nagyobb rejtélyek voltak és már nagyon vártam, hogy valami kiderüljön apránként. Mindig mindenki csak kérdezett, de válasz nem jött, csak sejtelmes hümmögések. Egyre kuszább és érthetetlenebb lett minden. Értem én, hogy ez egy eszköz a kíváncsiság fenntartására, de ez már sok volt. Ha egy szereplő feltesz egy kulcsfontosságú kérdést, amire a válasz előrébb vinné a cselekményt, akkor kapjuk már meg azt a választ az istenért! Ugyanez volt a kérdés nélküli válaszok esete is. Kiderültek olyan dolgok, amik kulcsfontosságúak voltak, erre a szereplő elkezd az időről vagy a kajáról beszélni, mintha rohadtul nem lenne érdekes, hogy hol van a főgonosz. Emellett persze oldalak szóltak a tájról, a házakról, stb. Az utolsó pár oldalon persze megkapjuk a válaszokat, de annyira töményen és ömlesztve, hogy már inkább nevetséges volt. Ez egy sorozat első kötete, de még a végével se érte el az írónő azt a hatást, hogy remegve várjam a második részt, valahogy nem érdekel.

  Megint csak: a kevesebb néha több. Először is van egy furcsa hősnőnk. Fehér haja van és természetellenesen kékeszöld szeme, egy félhold alakú tetoválás az egyik szeme alatt. Ha levágja és befesti a haját, másnapra ugyanúgy néz ki, mint előtte. A hősnőnk hallucinál is. Ott van az édesanyja vízióinak furcsasága és az öngyilkossága is. Ez eddig rendben van, megvett magának a sztori. Eljutunk egy kísértetvárosba, tökéletes. Magukra hagyott gyerekek szintén furcsa kinézettel, remek. A Novem és a város története, egyre szuperebb a könyv. Aztán meglódult valahol az írónő tolla a történet első harmadában, mert hirtelen jön egy eldugott kis sziget, börtönnel és mitológiai lényekkel. Egy félig madár, félig ember szerzet, görög szörnyvadászok, három embernyi méretű alakváltó pók, egyéb alakváltók, varázslók, boszik, vámpírok, félistenek, egy félig vámpír félig varázsló gyerek, csinált vámpírok és született vámpírok, voodoo papok és végül mindennek megkoronázásaként görög istenek és istennők. A reakcióm ez volt: MI VAN?

  Mindemellett még mindig nem tudjuk, hogy micsoda Ari, hogy ki kergeti, hogy mi van az anyjával, de bejön a képbe megannyi rejtély. Minden egyes szereplő valami a könyvben, találd ki, hogy ki micsoda és ővele mi van. Miért kergetik őket, mi van az ő szüleikkel is. Találd ki, hogy Arit ki és miért rabolja el, majd találd ki, hogy a fenébe kerül oda egy totál más lény, aki nem illik a sztoriba. Mindig csak az van, hogy találj ki valamit, miközben semmit se tudsz meg, majd csak az utolsó pár oldalon. 

A rejtélyek egészen addig jók, míg ki nem derülnek, hogy mik azok. Miután megtudod, kínodban röhögsz és nem érted, hogy mire ez a nagy cécó. Kiderül, hogy micsoda Ari és röhögve csóváltam a fejem, hogy ilyen nincs, hogy lehet ekkora hülyeséget kitalálni? Nem lenne rossz lény vagy akármi, csak bugyuta mellé a sztori.

Miért is bugyuta? Az írónő szerintem nem tudta eldönteni, hogy mit is akar valójában a történettel. Kitalált egy jó alapgondolatot és ahogy elkezdte írni a sztorit, azzal párhuzamosan rontotta el. A hangulatábrázolás jó, de nem ártott volna a leírásokon húzni egy kicsit, mert átesett a ló túloldalára. A főhősnő egy tipikus Mary-Sue. Szuperkülönleges, szép, csinos, jól tud verekedni, elszánt, jó szövege van, rögtön belehabarodik egy nap ismertség után a "lovag", mindenki meg akarja védeni és segíteni akar neki, aki pedig nem, az csakis őt akarja megölni, amúgy esze ágában se lett volna bántani senkit. Persze, hogy az átok, ami a családján van, nála valamiért más, mert ő különleges és még sorolhatnám.

  Imádom a fantasyt, de ez már sok volt. A karakterek emberi része nagyon hiteltelen volt. Szinte nincs is karakterizálás. Nevetségesen mozgatta az írónő a karaktereket. Mindegyik csak oda lett biggyesztve, mert miért ne legyenek benne. Funkciójuk nem nagyon van, csak Ari háttértáncosai. A sok lény pedig kivágta bennem a biztosítékot. A kilenc család hármasával van felosztva a Novemben, hogy melyik melyik fajt képviseli. Ez oké. Rendben van, hogy a voodoo itt szinte vallás és tele van a város ilyen dolgokkal, hiszen New Orleans-ban vagyunk, de hogy mi a fene köze van ehhez a görög mitológiának azt senki se tudja megmondani, szerintem maga az írónő se. 

  Ha megmaradt volna a voodoo vonalnál és a bosziknál, varázslóknál, akkor nagyon jó lett volna a sztori. Vagy maradhatott volna a görög mitológiánál és elhagyja a többit. DE a vámpírok, alakváltók mit keresnek a voodoo-nál, illetve mindez mit keres a görög mitológiával egy lapon? Pallasz Athénénak mi köze van Drakulához? A Harry-Pottereknek mi köze van a Mardi Gras-hoz? 

  Szóval a hangulat, a város története és a Novem nagyon érdekes. A főgonosz és a megjelenései, illetve a vele való leszámolás viszont nevetséges. Egy összekutyult badarság az egész.



SPOILERES ÖVEZET!

Vicces dolgok és WTF-ek: 
  • A hősnő vagány, annyi mindenen ment keresztül, hogy már kész felnőtt 17 évesen. Úgy tud verekedni, hogy egy tai-bokszoló megirigyelné, tökéletesen tud bánni a fegyverrel és olyan tapasztalt, meg annyira okos, mint egy 40 éves felnőtt, ennek ellenére miért viselkedett és döntött mindig úgy, mint egy retardált hat éves?
  • Gond nélkül kinyír egy görög harcost, de a forgatagban simán elrabolja egy másik Sebastian mellől, majd később a leglehetetlenebb helyzetben mégis ki tudja nyírni bármiféle erőfeszítés nélkül ugyanazt a harcost.
  • Simán el tudja fogadni, hogy létezik mindenféle lény, óriáspók, félig vámpír, félig varázsló, istenek, alakváltók, stb. annak ellenére, hogy ő még azt sem tudja, hogy ő milyen lény is valójában, azt hiszi, hogy ember.
  • A főgonosz, őhatalmassága simán hagyja, hogy meglépjen a börtönéből Ari, sőt még azt is hagyja, hogy az összes cellalakót kiszabadítsa, majd érzékeny búcsút vegyenek egymástól. 
  • Ha írsz egy könyvet, legyél olyan átlátszó bizonyos rejtélyekkel, mint az üveg, másoknál meg olyan titokzatos, hogy még te se értsd, hogy mi van. Értem ezalatt, hogyha a főhős kiszabadítja a szerelme apját, úgy hogy nem is tudja ki az, jegyeztessük meg vele többször is, hogy: úristen, úgy néz ki, mint a szerelmem, dettó ugyanaz, csak idősebb kiadásban és a főhősünk hívja úgy gondolatban apucit, mint a szerelmét, de közben ne essen le neki, hogy tényleg az apja. Apropó! A főhősünk apuciját is tegyük be velük együtt ugyanabba a börtönbe, beszéltessük is őket egymással, hátha nem esik le senkinek, hogy ő meg a hősünk apja.
  • Amikor a börtönből kiszabadulnak a lények, vigyünk bele népmesei elemet és egyesével mindegyikkel mondassuk el, hogy: ha kellek, csak hangosan mond ki a nevem, én meg fogom hallani. Persze, közben imádkozzunk, hogy ne essen le az olvasónak, hogy majd a vége jelenetnél ők lesznek a megmentők. 
  • Pár óra ismertség után zuhanjon egymásba a fiú és a lány olyannyira, hogy már az életüket is felálodznák egymásért.
  • Ha a város megtudta eddig magát védeni a főgonosztól, akkor a főhősünk megjelenésével hirtelen már ne tudják magukat megvédeni, mert akkor lesz konfliktus. 
  • Ha a főhősünk veszélyes egy egész városnyi ember életére, de egyébként béke lenne, ha nem lenne a városban, akkor mindenáron akarjuk, hogy ott maradjon velünk, ki a fenének kell a béke? Sőt, még az is erőszakkal tartsa őt a városban, aki különben utálja, mert miért ne hozzák a saját fejükre a bajt?
  • Ha valaki ki akarja használni a főhősünket, akkor ordítson csak nyugodtan a lapokról, hogy ki akarják használni, majd az olvasó lepődjön meg, mire végre kiderül. 
  • A szereplőnknek ne legyen önálló akarta, a körülmények mindig oda vigyék, ahol pont ott és akkor lennie kell, nehogy lemaradjon valamiről, mert akkor lőttek a cselekménynek. 
  • A hatalmas főgonosz iszkoljon el és csinálja össze magát istennő létére, mert a főhősünk behúzott neki egyet. 
  • Egy görög istennő nyakába harapjon egy vámpír, így az meneküljön el a helyszínről.
  • Tegyél az üstbe egy vámpírt, akit átváltoztattak, meg egy olyat is, amelyik született, majd adj hozzá fél kiló voodoo-t, öntsd nyakon egy kis alakváltó hordával, majd tegyél bele egy evőkanál óriáspókot, egy kiló félig ember félig madár lényt, rázd össze a görög mitológiát, de nagyon alaposan, hogy az összetevőkre rá se lehessen ismerni, majd önts belőle bőven, sózd meg egy kis varázslóval, majd szórj pár szemnyi boszit is bele, a kígyókat se felejtsd ki, mert a kaja ízetlen lesz. Jó étvágyat!
  • Végül zúdítsunk az olvasóra minden zagyvaságot, amit csak lehet és eddig eltitkoltunk, mert idő közben elfelejtettük adagolni a dolgokat, de az utolsó fejezetben nem ártana valahogy lezárni a cselekményt. 
  • Jah, és a főhősünk legyen a legjobb helyzetben, amikor a végén alkudozni kell, annak ellenére, hogy mindenki erősebb és nyugodtabb lenne nélküle, elhárulna a veszély, ha ő elmenne onnan, de azért alázkodjunk meg neki. Nehogy már elmenjen és itt hagyjon minket a békében és boldogságban, a mi kis városunkban, ahol tök jó az élet. Kell nekünk még több tornádó és árvíz, mit se számít pár milla, hogy újra kell megint mindent építeni és még bele is halhatunk.
Miért olvasd el? Szerintem ne tedd.

Miért ne olvasd el? Ha értelmesebb és szórakoztatóbb sztorival akarod eltölteni drága idődet, akkor messzire elkerülöd ezt a könyvet. Nem éri meg elolvasni. 

________________________________________________________________________
Történet: 3/6 pontból

Karakterek: 3/6 pontból

Kedvenc: Sebastian, Violet

Tetszett: a könyv hangulata, a Novem és a város

Nem tetszett: egy egész poszt szól róla.

Kiadás: Simone Pulse, 2011. február 22.

Oldalszám: 320 oldal

Hivatalos booktrailer: 


________________________________________________________________________


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése