2012. január 1., vasárnap

Viszlát óév, helló új év!

Csecsemő korú könyves bloggerként persze, hogy lemaradtam a tegnapi évzáró poszt megírásáról, hiszen nem is tudtam, hogy szokás. Viszont annyira megtetszett, hogy én is bevezetem a blogra. :)

2011 -  sok változást hozott mind a magánéletben, mind pedig az olvasási szokásaimban, de az első változás nem ide tartozik, a második annál is inkább.

1) A blog. Létrehoztam, szépítgettem, belekezdtem a posztok írásába és úgy gondoltam, hogy a kutyát se fogja érdekelni, de legalább elleszek ezzel a hobbival, csinálok valami értelmeset és visszahozom magamnak az irodalomórák és a fakultációk hangulatát. Legalább azt a részét pótolom, amikor nem csak arról szólt az olvasás, hogy elejétől a végéig felfaltam a betűket a szememmel, majd visszaraktam a polcra a könyvet és felejtésbe merült, hanem emésztgetem, gondolkodok rajta, próbálom értékelni magát a történetet, a stílust, a mögöttes tartalmat. Mivel, sajnos, a környezetemben nem nagyon olvasnak az ismerősök, ha olvasnak is, akkor teljesen más könyveket, mint amiket én szeretek, így nem volt kivel mindezeket átbeszélni, de a blog valamennyire pótolja ezt. 

  Nagyon hamar meglepetések értek, hiszen lettek rendszeres és rendszertelen olvasóim, néha kaptam pozitív hozzászólásokat és dicsérteket, majd kaptam egy díjat is Nimától, ami megkoronázta az örömömet. Annak ellenére, hogy még mindig hadilábon állok a blogos technikával és bőven lenne mit csinosítani, bővíteni az oldalon, napról-napra kíváncsiak a kritikákra/beszámolókra és ez nagyon jól esik. Köszönöm mindenkinek, aki látogatja az oldalt és elolvas mindent, amit itt összehordok! Remélem, hogy 2012-ben is vissza-visszajártok, én pedig szórakoztató perceket tudok majd okozni továbbra is!

2) Moly - talán a Moly hozta a legnagyobb változást 2011-ben az életemben. Ősszel csatlakoztam és azóta kitágult a világ. Ha szereted a könyveket és eddig még nem találkoztál a Moly oldalával, akkor uzsgyi és regisztrálj!

  Amellett, hogy nagyon szép kis könyves adatbázisa van az oldalnak, ami folyamatosan bővül, nagyon jól jött a könyvvásárlások és olvasások előtt, hogy el tudtam olvasni más emberek véleményét a könyvekről, a kiemelt idézetekkel lehetőségem volt arra is, hogy beleolvassak a történetbe, sőt még virtuális polcokat is létre lehet hozni, hogy ott rendezkedjen az ember. Később felfedeztem a kihívásokat is, amik jó kis ösztönzők (voltak) arra, hogy évek vagy hónapok óta tologatott könyveket végre a kezembe vegyek és elolvassam őket, mert mégiscsak egy versenyhelyzetben vagyok és olyan nincs, hogy ne győzzek. :D Nem mellesleg szép kis plecsniket is lehet kapni némelyiknél, ami ott virít utána a profilnál. Szóval polc- és kihívás függő lettem, ezáltal megnőtt az évi olvasott könyveim száma is. 

  A kihívások mellett vannak események is, ahol személyesen is kommunikálni tudsz a tagokkal, így bővül az ismertségi köröd is. Mára már jó sok ismerőst "beszereztem", így végre a blogon kívül más emberekkel is meg lehet beszélni egy-egy könyvet, ki lehet vesézni, ízekre lehet szedni, vagy áradozni lehet róluk, illetve ajánlani, nem ajánlani. Közelebb kerültem az általam csodált könyves bloggerekhez is, és nemcsak egy-egy kritikájukat tudom olvasni, hanem megismertem a kritikák mögötti embereket is és egyszer sem csalódtam. Emellett írókba is belefuthat az ember és beszélhet is velük mindenről. Így ismerkedtem össze Sansával, akivel iszonyatosan jókat lehet beszélgetni az írásról, még az a megtiszteltetés is ért, hogy egy még kiadatlan művét, a Lélektelent megkaptam tesztolvasásra. 

3) NaNoWriMo - Külön posztot szántam a NaNónak nem is olyan régen. Nagy élmény volt egy csapathoz csatlakozni, ahol írópalántákkal együtt alkothatott az ember. Régi dédelgetett álmom az írás, de egy feladott álom is egyben, mégis a Moly-nak és legfőképp Giginek köszönhetően belevágtam ebbe a versenybe és berozsdásodott fantáziámat megolajozhattam újra. Bár a verseny nem sikerült, rajongója lettem az eseménynek és egyszer csak azért is, meg fogok írni egy hónap alatt egy ötvenezer szavas regényt, már csak az élmény miatt is.

4) Könyvek - Tulajdonképpen ez az évzáró poszt leglényegesebb pontja. A Molynak köszönhetően is megnőtt az évi olvasott könyveim száma és megváltozott egy kicsit a minősége is. 2011-ben sikerült több könyvet elolvasnom, mint az előző évben, pontosan nem tartom számon, hogy mennyivel, de a lényeg, hogy végre többször hódolhattam az olvasás örömeinek. A blogon nem látszik a nagy szám, mert visszamenőleg nem írtam minden olvasott könyvről. Az viszont látszik, hogy a YA és legfőképp a fantasy könyveket részesítem előnyben, illetve ezeket a kritikákat olvassátok el ti is a leggyakrabban. 

  A YA imádat, mint oly sok embernél, nálam is az Alkonyattal kezdődött, illetve ekkor fedeztem fel a Könyvmolyképző Kiadót is és rögtön az első forrássom vált, ha ilyen típusú könyveket akartam olvasni. Ma már egyre több kiadó foglalkozik ilyen könyvek kiadásával (Ciceró, Pongrác, stb.) és míg régebben keveselltem az ilyen sztorikat, mára már annyi lett belőlük, hogy egy élet nem lenne elég mindet elolvasni. 

Miért is jó a YA? Hiába vagyok idősebb, mint a könyvben szereplők, mégis tudom értékelni a fiatalabbakról szóló történeteket. A YA nemcsak a fantasy-t foglalja magába, hiszen ott van Ellen Hopkins és még sokan mások, akik valós problémákat dolgoznak fel a fiatalok életében. Nálam ő lett az év írója ebben a kategóriában. Ezek a könyvek megrázóak, elgondolkodtatók és bőven van mondanivalójuk. Az év YA könyve/sorozata pedig Simone Elkeles - Perfect Chemistry sorozata lett, aminek első részét idén ki is adták magyarul a Könyvmolyképző Kiadónál. Erre a bejegyzésre voltatok a legtöbben kíváncsiak az összes közül!

  A fantasy könyvek pedig szórakoztatók, kikapcsolnak, pörgősek és egy olyan világba viszik el az olvasót, ami tele van kalandokkal és izgalmakkal, már ha jól megírták őket. Az év YA-fantasy könyve nálam a Végzet-ereklyéi sorozat lett, Cassandra Clare-től. Már régebben kiadták, de csak idén jutottam el odáig, hogy felfedezzem magamnak. 

Szépirodalom - Régebben, még az Alkonyat előtt, csak és kizárólag szépirodalmat olvastam. A mai napig nagyon kedvelem a műfajt és igyekszem mindig úgy összeválogatni az olvasmányaimat, hogy legalább egy képviselje. Idén viszont csalódást okozott, talán megváltozott az ízlésem, vagy rosszul válogattam őket össze, nem tudom. Egyet viszont kiemelnék, mint a műfaj idei legjobbja: Truman Capote - Az éjszaka fája című novelláskötete. A novelláskötetek általában mindig tartalmaznak olyan novellákat, amik nem nyerik el az ember tetszését, ebben a könyvben viszont egytől-egyig élvezetesek voltak.

Sci-fi - Ezt a műfajt eddig csak a filmeknél kedveltem, de idén megpróbálkoztam a könyvekkel is és nem csalódtam. Jövőre szeretnék többször a sci-fi  felé kacsingatni, mert Asimovnak sikerült megszerettetnie velem a stílust. Isaac Asimov lett az év felfedezettje nálam.

Disztópia - Az utópia ismertebb fogalom, hiszen az irodalomórákon is foglalkoznak vele, tanítják a műfaj sajátosságait, leghíresebb képviselője George Orwell 1984 című műve. Arról viszont már kevesebbet hallottunk eddig, hogy mi is az a disztópia, de az utóbbi időben egyre többször találkozik vele az ember. Az év legjobb disztópiás könyve/sorozata nálam Suzanne Collins - Az éhezők viadala trilógia, aminek ugyan a harmadik részét még nem volt szerencsém olvasni, de a mozifilm előtt mindenképp sort kerítek rá.

2012 - A jövőben szeretném végre megtanulni, hogy az alapvető dolgokon túl mivel és hogyan lehet feldobni a blogot, hogy egészen kis pofás legyen, ne pedig ennyire egyszerű. A könyves bejegyzéseket szeretném bővíteni egy-két érdekességgel vagy ténnyel a művek megalkotóiról, hiszen szeretem tudni, hogy kitől is olvastam egy vacak vagy egy kiemelkedően jó könyvet. Nem önéletrajzokkal akarom elárasztani az oldalt, hiszen vannak lexikonok és netes lexikonok is, viszont azokon sokszor nem rágja át magát az ember, pedig kincsekre lehet bukkanni ott is. 

  Rengeteg kihívásra jelentkeztem a Molyon, ami eleve a 800-as várólistámat csökkenteni fogja, de ezen kívül még várólista csökkentős eseményekre/kihívásokra is jelentkeztem. Nem mintha mással akartam volna elütni az időmet, mint olvasással, de így legalább nem fogom halogatni annyira az olvasásra váró könyveket. A legnagyobb esemény Lobonak köszönhető, a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megszervezte az eseményt. 

  Könyvek - A várólistás polcomon szereplő könyveken kívül frissebb, újonnan kiadott műveket és sokkal több könyvet szeretnék elolvasni, mint 2011-ben. A polcon lévő könyvek elolvasásán ugyanis rajtam kívül, szinte mindenki túl van, de jobb későn, mint soha. Több angol nyelvű, nálunk még magyarul meg nem jelent könyvet is kinéztem magamnak, az utóbbi időben ugyanis nem csak én, de elég sokan rákaptak az idegen nyelven való olvasásra, már csak a szép borítók miatt is.  Az idei év legnagyobb meglepetése a Perfect Chemistry volt, hiszen egyre többen olvasták el angolul és egyszer csak megjelent hazánk polcain is, szép anyanyelvünkön.

  De a jóból is megárt a sok elvéből kiindulva, idén jobban szeretném tágítani az olvasási szokásaimat. A YA és a fantasy addiktív, de egy idő után attól is megcsömörlik az ember és elveszti a varázsát, ha csak és kizárólag ugyanolyat olvas. Több komolyabb témával foglalkozó művet, szépirodalmat és más műfajokat is ki szeretnék próbálni.

Remélem, hogy akit eddig érdekelt az oldal, velem marad 2012-ben is!

Végezetül pedig Boldogabb, szebb, olvasásban és könyvekben gazdagabb új évet kívánok, mint a tavalyi, mindenkinek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...