2011. december 17., szombat

NaNoWriMo - A tizenharmadik ház

  Ha sok könyvesblogon szoktál megfordulni vagy ha érdekel az írás, akkor biztos, hogy találkoztál már a NaNoWriMo (National Novel Writing Month) kifejezéssel. A lényege, hogy egy hónap alatt meg kell írni egy 50.000 szavas regényt és ha eléred ezt a célt, már nyertél, hiszen elmondhatod magadról, hogy sikerült teljesíteni. Amerikában nagyobb kultúrája van, mint nálunk, hiszen ott már kiadók is figyelik az írópalánták munkásságát és nem egy kiadott regény a NaNoWriMo eredménye. Idén már nálunk is volt lehetőség, hogy egy kiadóhoz be lehessen nevezni a rapidban megírt regénnyel.

  Idén életemben először vettem részt ezen a megmérettetésen, előtte nem is hallottam róla, de a Moly oldalon lévő ismerősök közül sokan tervezték, hogy belevágnak, így én is utána jártam, hogy mi fán terem ez a "verseny". Sokkal többről szól, minthogy naponta számold a szavakat és megpróbáld magadból kipréselni a napi írásadagot. Ismerősöket szerzel, olyanokat, akiket szintén érdekel az írás, tippeket és trükköket tanulsz meg, látod, hogy mások regénye hogyan születik meg, illetve kihozza belőled a legjobbat. Nyomás alatt megtudhatod, hogy mennyire vagy kreatív, hogy tudsz a semmiből létrehozni egy sztorit, milyen karaktereket és csavarokat tudsz kitalálni és még sorolhatnám, hogy mennyi élménnyel lesz gazdagabb az ember.

  Nem sikerült teljesítenem, mert 41 ezer szónál jártam, amikor közbeszólt az élet, de egy percig se bosszankodtam, mert megéri az élmény. Egy kedves ismerősöm Ta-mia Sansa, aki a Sötét Hórusz írónője, szintén részt vett a versenyen és sikerült is túlszárnyalnia mindenkit. Megszületett a még kiadatlan Lélektelen című műve, amit megkaptam tesztolvasásra és ha engedélyezi, véleményt is fogok róla írni a blogra. 

  Nem tudom, hogy ki lett a magyar nyertes, de biztos, hogy lett és remélhetőleg nálunk is kialakul a NaNoWriMo amerikaihoz hasonló kultúrája, mert mi magyarok is tudunk nagyot alkotni, nem csak a külföldiek. Szóval, aki szeret írni, szeretne egy ilyen közös, de mégis egyéni versenyben/mókában részt venni, nyáron kipróbálhatja magát, mert akkor is lesz. 

  Akit pedig érdekel, és van türelme elolvasni, annak itt az első fejezet a NaNós regényből, amibe belekezdtem. Véleményeket szívesen várok, főleg a negatív (de kulturált) véleményeket, hiszen abból tanul az ember. :) Személy szerint vacak véleménnyel vagyok a saját "gyerekemről", hiszen egy hónap alatt készült és meg is látszik rajta, hogy nagyon nyers verzió. Messze állok attól, hogy író legyek, attól meg még messzebb, hogy író legyek, de próbálkozni lehet.  Gyerkőcöknek nem ajánlott a monitor közelében lenni!

A tizenharmadik ház



1
Úton


   - Kezdődjék hát egy új élet – sóhajtott fel Dana, majd hátrafordult, hogy búcsút intsen a peronon álldogáló szüleinek, akiknek arcán keserédes mosoly pihent. Dana tudta, hogy szülei repesnek a boldogságtól, hiszen felvették őt a Carlton Egyetemre, másrészt boldogtalanok, mert ez szétválasztja a családot. Dana több száz kilométerre költözik, egy teljesen idegen városba, teljesen idegen emberek közé, így vége az idilli életnek. Legfőképp Dana tinédzseréletének. Nem lesznek ott a szülei, hogy bátorítsák, hogy önbizalmat adjanak neki és ő sem lesz ott nekik, hogy gondoskodjon róluk. El sem tudta képzelni, hogy milyen lesz lefeküdni este egy vadidegen helyen, egy idegen ágyban, úgy hogy nem hallja a szülei beszélgetését felszűrődni az emeletre, vagy nem hallja kölyökkutyájuk mérgelődő csaholását a kertből, ha egy ismeretlen ember sétál el kis családi házuk előtt.
  Dana szomorúan leeresztette a kezét és halványan elmosolyodott, mikor anyja apja vállára hajtotta a fejét, aki átkarolta a derekát és óvón magához húzta a feleségét. Nem lesz semmi bajuk nélkülem – gondolta Dana, majd felsétált a busz fémlépcsőin, hogy megmutassa jegyét a buszvezetőnek, aki egy komor biccentéssel jelezte, hogy Dana továbbmehet, minden rendben.  A lány maga elé emelve bőröndjét átpasszírozta magát az üléssorok alkotta szűk résen, hogy helyet keressen magának a tömött buszon, aminek ajtaja azonnal bezárult, ahogy Dana felszállt.
  Majdnem a busz végében járt, mikor az elindult és a lány még éppen idejében tette le a szürke linóleumra bőröndjét, hogy az ablakon át egy utolsót intsen a szüleinek, akik olyan hevesen rázták a kezüket, mintha az összes szeretetüket bele tudnák sűríteni a mozdulataikba. Dana szomorúan nézte, hogy szülei arca egyre jobban összemosódik, ahogy a busz távolodik a megállótól, majd mikor már csak egy kék és egy fehér foltot látott belőlük, felkapta bőröndjét és körbefutatta tekintetét az utasok között, hogy ülőhelyet találjon magának.
  Egy idős nő mellett kiszúrt egy szabad ülést, de mikor odaért, csalódottan vette tudomásul, hogy egy kislány alszik összegubózva az üresnek hitt helyen, így Dana egészen hátra sétált, hogy elfoglalja az utolsó előtti széket.
  - Szabad ez a hely? – mutatott az ülésre, de a másik helyet elfoglaló fiú ügyet sem vetett rá. Barna pulóverének kapucnija teljesen eltakarta az arcát, ahogy a fiú az ablaküvegnek döntötte a fejét. Dana először azt hitte, hogy alszik, de a farmeros lábán doboló ujjai elárulták, hogy ébren van, csak épp a zene miatt nem hallja Dana kérdését. A lány megvonta a vállát, majd leült a fiú mellé és a folyosón eligazította a bőröndjét, hogy ne legyen útban, ha a mögöttük levő sorból valaki le akar majd szállni. Hátradőlt és megpróbált elaludni, hiszen az izgatottságtól szinte egész éjszaka ébren hánykolódott, de az álom csak nem akart jönni.
  Minden egyes pillanatban, hogy lehunyta a szemét, rögtön ki is nyitotta, mert olyan ébernek érezte magát, mintha egy liter kávét legurított volna reggel, pedig csak egy bögrével ivott meg. Arcát az ablak felé fordította és az elsuhanó tájra tapasztotta zöld szemét, várva az álmosságot, ami a hosszabb távú utazások alatt mindig utolérte.
  Megálló, megállót követett, az utasok szinte teljesen kicserélődtek és már három várost is elhagytak, mire Dana szeme lassan lecsukódott és nyugtalan álomba merült. Minduntalan felriadt a busz társaságának beszédfoszlányaira, a három sorral előrébb ülő fiatalok nevetésére, a mellette lévő fiú lejátszójából kikandikáló trance zene hangjára, amit Dana tipikus utazó zenének nevezett, és a megállóknál lévő mocorgásra, ahogy az emberek le- és felszálltak.
  Ahogy a busz elhagyta a számtalan állomásának egyikét és kikanyarodott az országútra Dana feje a fiú vállára bukott, térdük pedig összekoccant.
  - Ne haragudj – nevetett fel Dana kedvesen, majd rendesen felült a székben, hogy eltávolodjon a fiútól, aki szintén arrébb húzódott anélkül, hogy csak egy pillantást vetett volna a lányra, még a bocsánatkérésre sem reagált. Dana elpirult és hogy arca vörösségét leplezze, odahajolt vadiúj és drága bőröndjéhez, majd kivette belőle a könyvét, amit éppen olvasott. Ujjai céltalanul lapoztak a novelláskötetben, hiszen a lánynak semmi kedve sem volt olvasni, csak az utazás unalmát és az előbbi kínos helyzetet akarta megúszni. Miután háromszor végigpörgette ujjai között a könyv minden oldalát, sóhajtva becsukta és szeme sarkából a fiút kezdte fürkészni, aki továbbra is összegubózva ült mellette a székben, teljesen mozdulatlanul. Lába az előtte lévő ülés hátulján pihent, hogy a padlón heverő táskáját ne tapossa össze, karjait összefonta maga előtt, fejét pedig az ablaküvegnek támasztotta. Dana most is azt hitte, hogy alszik, így bátrabban felé fordította az arcát, hogy jobban megnézze magának utastársát. Érdeklődve megfigyelt minden egyes apró részletet, a fekete sportcipőt, a kopott kék farmert, a barna kenguruzsebes pulóvert, aminek a könyökénél egy apró lyuk éktelenkedett, a kissé megfeketedett ezüstgyűrűt, ami a fiú vékony gyűrűsujját ölelte körbe. Dana szerette volna látni a fiú arcát is, de csak az ablaküvegre tapadt fekete hajtincseinek végét láthatta, ahogy egy fél centire kibukkannak a kapucni alól.
  - Te szereted, ha bámulnak? – szólalt meg váratlanul a fiú, mire Dana összerezzent és szégyenkezve elkapta róla a tekintetét.   
  - Nem, elnézést – suttogta maga elé szinte alig hallhatóan és a szürke csillámló linóleumot kezdte fürkészni a lábainál, mintha a világ legérdekesebb látványa lenne a beletaposott rágógumikkal és a saras cipőnyomokkal.
  Dana tudta, hogy mennyire félreérthetően viselkedett és ezt utálta az emberekben. Utálta, hogy mindig mindent félreértenek, főleg azt, ha egy lány megbámul egy fiút. Ő nem azért vizsgálta meg a srácot, mert ki akart vele kezdeni, hanem egyszerűen csak kíváncsi volt.
  Kevés barátnője volt lány létére, mert nehezen jött ki velük, nem azért, mert annyira kiállhatatlan egyéniség lenne, csak őt nem érdekelték annyira a lányos dolgok. Nem tudott órákat elbeszélgetni a hajakról, a ruhákról, körmökről és egyéb szépészeti beavatkozásról, sem pedig a fiúkról, akikkel mindig is jobban kijött, mint a lányokkal. A gimnáziumban minden lány kinézte egy idő után a bandájából, mert ők is érezték, hogy Danának van egy olyan varázsa, ami miatt tapadnak rá a fiúk, pedig a valóságban szó sem volt erről.
  Dana volt a szomszédlány, akivel el lehetett hülyülni, aki jó pajtás volt és benne volt minden fiús dologban, ehhez nem volt köze a szerelemnek. Dana egyik fő szabálya az volt, hogy baráttal nem kezdünk, mégis mindenki azt hitte, hogy több vasat tart egyszerre a tűzben. Örült neki, hogy végre kiszabadul a gimnázium poklából és megmenekül a kicsinyes vitáktól, amikbe napi szinten belekeveredett valamelyik lánnyal a gimnáziumban.
  Mindegyik féltékeny volt rá, hogy állandóan fiúk társaságában lóg és minden lány féltette tőle a barátját, pedig Dana tudta a legjobban, hogy mi történik a gimnáziumi élet hátterében, hiszen kívülálló volt, így a lányoknak nem őtőle kellett volna tartaniuk. A fiúk sem kezelték őt lányként, így szabadon beszéltek mellette mindenről, legfőképp az iskolai pletykákról. Dana tudta, hogy épp kinek kivel volt randija, vagy titkos viszonya, tudta, hogy Carol, a pompom lányok vezetője nem olyan hűséges, mint amennyire mutatja, még azt is tudta, hogy ki kiért epekedik, mégsem élt vissza soha ezekkel az információkkal, pedig nem egyszer a nyelvén voltak a szavak, ha valaki nekitámadt és vitát gerjesztett.  
  Behunyt szemmel hátradőlt az ülésben és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Az egyetemen egészen más lesz. Ott nem lesznek ilyen Carol-félék, mindenki a saját életével lesz elfoglalva, többen is lesznek, mint egy állami gimnáziumban, így sokkal jobban el fog veszni a tömegben, ráadásul felnőttként fognak viselkedni, hiszen gyakorlatilag már annak számítanak.
  Ránézett az órájára és unottan állapította meg, hogy még csak két órája ül a buszon, feleúton járhatnak a végállomásig, ahol majd át kell szállnia egy másik buszra, hogy azon ismételten ennyit utazzon, végül pedig pár kilométert gyalogolnia kell, hiszen az egyetem városába nincs közvetlen busz- vagy vonatjárat. Ha jól számolja, akkor legkésőbb tíz óra múlva végre beléphet a kollégium kapuján, hogy lepihenjen, este már amúgy sem lehet számítani hivatalos ügyre, így minden, a beiratkozás, a tanórák felvétele, a bemutatkozások másnapra maradnak.
  Mikor már a végállomáshoz közelítettek, Dana eltette a könyvét és az eddig ölében heverő kék széldzsekijét is begyömöszölte a bőröndbe. Tudomást sem vett a fiúról, mikor leszállt a buszról. Elsietett a jegypénztárhoz és már fel is szállt a következő buszra, ami egy perc múlva még távolabb viszi a szülővárosától és a családjától.
  - Ugye ez valami vicc! – morogta a barna kapucnis srác, amikor meglátta Danát közeledni a szabad ülés felé. Sötétbarna szeme rosszindulattól csillogott és Dana azt kívánta bárcsak a másik sorba állt volna a jegypénztárnál, akkor hamarabb ideért volna és most nem kéne megint a srác mellé ülnie. De hát, honnan tudhatta volna, hogy ő is éppen erre a buszra fog szállni?
  - Ha nem tetszik, ülj máshova – felelte neki barátságtalanul és már sokkal magabiztosabban ült le a fiú mellé, mint legelőször. Fáradt, kialvatlan és nyűgös volt, utált ennyit utazni, már szívesen megszabadult volna a terheitől is, ráadásul egy nagy stresszhelyzet előtt áll, hiszen meg kell szoknia egy gyökeresen más életet, mint amit eddig élt, így nem volt türelme udvariaskodni egy olyan pökhendi sráccal, mint a kapucnis. A fiú meghökkent Dana mondatától, majd a lány legnagyobb meglepetésére elmosolyodott és kezet nyújtott.
  - Darren vagyok, de szólíts csak D-nek!
  Dana gyanakodva pislantott le az elé nyújtott kézre, majd kimérten belecsúsztatta a sajátját.
  - Ismertem egy Darrent – mondta a fiú szemébe nézve, aki kíváncsian bámult vissza.
  - Igen?
   - A szomszéd bolhás macskáját hívták így – felelte fintorogva. - Egy hónapja megdöglött.
  Dana elhúzta a kezét, majd kivette bőröndjéből a könyvét és határozottan kinyitotta az egyik novellánál, jelezve, hogy ezzel vége a beszélgetésnek. A fiú először értetlenül nézett rá, majd vállát megvonva ismét felrántotta a kapucniját és összekuporodva az ablaknak dőlt. Dana megpróbált olvasni, de minduntalan azt vette észre, hogy újra és újra ugyanazon a bekezdésen fut végig a szeme. Bánta, hogy annyira bunkón viselkedett a sráccal, de még jobban bánta volna, ha ismét bocsánatot kér, hiszen a fiú eddig sem díjazta, ha elnézést kértek tőle.
  - Dana – fordult a fiú felé és becsukta a könyvet. Darren meg sem mozdult a lány hangjára, továbbra is az ablakon bámult kifelé.
  - Tudom, hogy nem alszol – integetett a lány a fiú arca előtt, aki jéghideg kezével hirtelen megfogta a lányét és finoman visszatette Dana mellé az ülésre, de nem engedte el.
  - Akkor miért akarod kiszúrni a szemem? – tolta le a kapucniját szabad kezével és a lány felé fordult. – Dana – tette hozzá gúnyosan, mire a lány kihúzta kezét a fiúéból.
  - Hová tartasz, Dana?
  - Te hová tartasz? – nézett dacosan a szemébe.
  - Oredinbe – válaszolta a fiú és továbbra sem vette le a tekintetét Dana arcáról.
  - Én is – bólintott a lány. – Csak nem egy egyetemre fogunk járni?
  A fiú halkan felnevetett, majd hátradőlt az ülésben és kezeit összefonta a mellkasa előtt. Dana megint észrevette a kissé megfeketedett ezüstgyűrűt és azt kezdte el bámulni.
  - Én nem vagyok olyan szerencsés, hogy egyetemre járjak.
  - Ó, értem – bólintott Dana csalódottan, pedig egy órával ezelőtt még azt kívánta, hogy ne találkozzon többet a fiúval, most viszont kezdte úgy érezni, hogy nem lenne rossz a barátjának lenni, bár nem tudta megmondani, hogy miért gondolja így.
  - Egy lányt keresek – szólalt meg Darren váratlanul, mire Dana kínosan kezdte magát érezni. A szavaiból ítélve a fiú azt hihette az előző buszon, hogy ki akar vele kezdeni, ezért említi meg rögtön, hogy egy lányt keres. Szótlanul bólintott egyet, hiszen elakadt a beszélgetés és fogalma sem volt róla, mit is kéne mondania. A fiú olyan szomorúsággal mondta ki a szavakat, hogy Dana jobbnak érezte nem kérdezősködni. Semmi köze hozzá, hogy az a lány a fiú barátnője-e és ahhoz sincs semmi köze, hogy mi történt vele.
  - Hát, majd lehet, hogy a városban összefutunk néha - zárta le a beszélgetést sablonosan, hiszen mi mást tehetett volna? Nem egy iskolába fognak járni a fiúval, így nem is lesz közük egymáshoz, csak két utas voltak egy buszon, akik ha leszállnak soha többet nem fognak találkozni. Dana elmegy a kollégiumhoz, másokat ismer meg, Darren pedig elindul megkeresni azt a lányt.
  -  Az elképzelhető – bólintott a fiú, majd fáradtan elmosolyodott. Dana észrevette, hogy mennyire beesett és nyúzott a fiú arca, szeme alatt szürke árnyékokat vetett a kialvatlanság, de mindezektől függetlenül is látszódott, hogy nagyon jóképű. Nem az a tipikus modellarcú szépfiú, annál egy kicsit durvábbak a vonásai. Inkább olyan, mint amikor a helyes kölyökarc kezd kiférfiasodni.
  – A nagynéném nem messze lakik az egyetemtől, így ott fogok élni a közelben.
  Dana visszamosolygott és megugrott benne valami egy pillanatra. Lehet, hogy mégis a barátja tud lenni Darrennek.
  - Meddig leszel a városban? – kérdezte felbátorodva és a fiú felé fordult, hogy a szemébe tudjon nézni.
  - Ameddig meg nem találom, akit keresek. Te pedig, gondolom, legalább négy évig.
  - Csak három – javította ki Dana, mire a fiú felhúzta egyik szemöldökét. – Már csak három évesek a képzések. Utána visszamegyek a szülővárosomba, vagy pedig egy nagyobb városba költözök, attól függ, hol találok majd munkát.
  - Értem – bólintott a fiú, majd kibámult az ablakon. Dana elhúzódott egy kissé, hiszen nem tudta nem észrevenni a fiú távolságtartását. Nem csak az „értem”, hanem az egész testtartása arról árulkodott, hogy cseppet sem érdekli, mi lesz Dana jövőjével, vagy úgy általában mi van vele.
  Egész úton nem szóltak egymáshoz többet, pedig a lány erősen gondolkozott valami beszédtémán, de mivel nem ismerte a fiút, ötlete sem volt, hogy miről is beszélgethetnének, ráadásul Darren az esélyt sem adta meg arra, hogy többet tudjanak meg egymásról.
  - Örültem – biccentett Dana mikor felállt a végállomáson és leszállt a buszról. A késő délután ellenére még hétágra sütött a nap, így Dana felvette napszemüvegét és tanácstalanul körbenézett az előtte elterülő pusztaságon. Mindenhol sötétzöld lombú fák és sárgás-zöld füvű mezők voltak, egyedül csak a megálló és az út volt lebetonozva, de az is csak egy pár méterig, onnantól poros gyalogút vezetett az egyik irányba. A busz már elindult, hiszen kiépített végállomása nem volt csak a körforgalom másik végén, így Dana szó szerint úgy érezte, hogy nincs körülötte élet. Egy idős pár szállt le előtte, de már csak távolodó alakjukat tudta kivenni, ahogy átvágnak a mezőn nehéz, fonott kosarakkal megpakolva.
  - Nem tudod, hogy merre menj, igaz? – szólította meg egy ismerős hang, mire Dana hátra fordult. Annyira aggódott azon, hogy el fog tévedni, hogy szinte el is felejtette Darrent, aki most ott állt előtte, egyik vállán átvetett fekete, kopott táskájával. – Kövess! – intett neki a fiú, majd meg sem várva Dana válaszát, elindult a poros úton.
  A lány egy pillanatig habozott, hiszen itt voltak a puszta közepén, nem is ismeri a srácot, akár egy rabló vagy egy gyilkos is lehet, mégis jobbnak látta, ha követi, minthogy itt várja meg az estét egyedül ácsorogva a buszmegállóban. A szülei által kapott térkép a bőrönd belső zsebében lapult, de hiába satírozták be az utat fekete filccel, Dana tudta magáról, hogy még így is eltévedne, hiszen azt se tudja, merre van észak, ráadásul itt minden annyira egyforma. A fiú után sietett, aki határozott léptekkel, egyenletes gyorsasággal haladt az úton, nem foglalkozva senkivel és semmivel.
  - Darren! Milyen messze vagyunk az egyetemtől?
  - D! – állt meg a fiú és Danára nézett a válla fölött.
  - D – ismételte meg a lány türelmetlenül felsóhajtva. – Milyen messze vagyunk?
  - Ha ilyen tempóban haladunk, akkor négyórányira, de ha összeszeded magad és tartod velem a lépést, akkor csak kétórányira.
  Dana mérges szótlansággal bámult a fiúra, aki halványan és gúnyosan elmosolyodott, majd komor arccal elfordult és elindult az úton. Dana igyekezett olyan gyorsan és könnyedén haladni, mint a fiú, de nehéz bőröndje minduntalan visszahúzta őt, ráadásul vászoncipőjének vékony talpán át érezte a talaj egyenetlenségeit, az esős időben áthaladó autók kereke által vájt árkokat, az itt-ott felbukkanó nagyobb köveket és kisebb kavicsokat, amik felsértették a lábát és kiszaggatták a cipőjét. Darren eközben egyszer sem lassított vagy állt meg segíteni a lánynak, csak töretlenül ment előre. Néha bekukkantott egy-egy bokor ágain keresztül a növények sűrűjébe, mikor mocorgást hallottak, de pár nyúlon és egy előttük átszaladó rókán kívül semmi sem fenyegette őket.
  A nap már lenyugvóban volt, egyre gyengülő fényét az elébe vágtató esőfelhők még jobban tompították. A korai ősz ellenére már hidegebb volt és gyakoribbak voltak az esőzések, talán ennek volt köszönhető, hogy a fák még nem kezdték el lehullajtani leveleiket. Dana más esetben szívesen leheveredett volna a fűre egy könyvvel a kezében, hiszen a körülöttük lévő táj szinte érintetlen és vad volt, a teljes szabadságot testesítette meg a lány szemében. Most viszont lehajtott fejjel az utat figyelve próbálta felvenni a fiú ritmusát és közben azon imádkozott, hogy minél előbb érjenek oda Oredinbe, hogy szétnyűtt cipőjét levethesse, égő és sajgó talpait pedig megpihentesse.
 - Kérsz? – nyújtott Darren a lány lehajtott feje alá egy ásványvizes üveget olyan hirtelenséggel, hogy Dana megbotlott a fiú cipőjében, és ha Darren nem kapja el a könyökénél fogva, akkor arccal a porban landolt volna.
  Dana elpirult az ügyetlenkedésétől, hiszen sosem volt ilyen esetlen, aki csetlik-botlik, mint egy járni tanuló kölyök ló, de Darren annyira hirtelen és váratlan mozdulatokat tett, olyan profin és hangtalanul mozgott, hogy Dana zavarban érezte magát.
  - Kösz – nevetett rá idegesen, majd kivette a fiú kezéből az üveget és nagyot kortyolt belőle. Dana csak most, hogy a hűvös víz selymesen végigcsorgott a torkán, vette észre, hogy mennyire kiszáradt.
  - A tied lehet – intett a fiú, mikor Dana visszanyújtotta a palackot, de ahelyett, hogy a lány előzékeny gesztusnak vette volna a fiú felajánlását, sértőnek találta és mérgesen utána sietett.
  - Én igyak utánad ugyanabból az üvegből, te meg nem vagy rá hajlandó? Nem vagyok fertőző! – nyomta az üveget a fiú karjához, aki előbb a palackra nézett, majd kimért lassúsággal felpillantott Danára.
  - Gondoltam, neked nagyobb szükséged van rá, hiszen amióta utazunk nem ettél és nem ittál semmit.
  Dana már nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, amikor a gyomra hangosan megkordult, alátámasztva a fiú szavait, így inkább csendben maradt.
  Egy óra gyaloglás után Dana úgy érezte, hogy feladja. Igaza volt Darrennek, hiszen lassan 10 órája annak, hogy utoljára evett valamit, ráadásul az előző ébren töltött éjszaka is lefárasztotta. Szólni akart a fiúnak, hogy ő inkább leül egy kicsit pihenni, csak mondja meg, hogy merre van az egyetem, mikor a távolban észrevett egy kis hidat, ami egy szürkéskék vizű patakocska felett ívelt át, mögötte pedig házak fénye pislákolt a fák között.
  - Oredin – suttogta a lány és megszaporázta lépteit, hogy beérje az előtte haladó fiút.
  Órák óta tartó menetelésüket megkönnyítette, hogy az út enyhén lejteni kezdett, majd a völgybe érve eltűntek a kátyúk és a kövek, ahogy lekanyarodtak a füves területre. Dana örült neki, hogy a fiúval tartott, hiszen eszébe sem jutott volna letérni a híd felé, hanem tovább követte volna az autók által felszántott poros utat, ami egy távoli erdőben folytatódott.
  Darren egy kissé előresietett és a lány nem akart hinni a szemének, amikor meglátott egy hatalmas és izmos férfit a híd mellett, aki a fiú közeledésére elállta az utat. Dana biztos volt benne, hogy eddig nem állt ott senki. A férfi komor tekintettel összefonta karjait izmos mellkasa előtt és lecövekelt a híd feljárójánál. Danában utat tört a félelem, ahogy ránézett a férfira, aki tetőtől talpig fekete ruhában volt és acélbetétes bakancsával, nagy tömegével, illetve kopasz buldog-szerű fejével úgy nézett ki, mint egy exkluzív klub kidobó embere.
  Darren azonban töretlenül és lazán haladt előre, egy pillanatra sem torpant meg a férfi látványától. Dana látta, hogy beszédbe elegyednek, de hallani nem hallotta őket. Lassan menetelve figyelte, hogy Darren belenyúl farmerjának zsebébe és előkotor egy maréknyi aprópénzt, majd a férfi kinyújtott lapáttenyerébe dobja. A fémpénz ismerős csilingelése megnyugtatta Danát és megszaporázta lépteit, mikor meglátta, hogy a férfi oldalra lép, szabaddá téve a híd útját.
  Dana a szeme sarkából figyelte a férfi komor arcát, miközben fellépett a korhadt fahídra bőröndjét maga után húzva. Alighogy elment mellette, a férfi Darren mellkasára tette a kezét feltartóztatva a fiút.
  - Csak a lány mehet, te nem – dörmögte határozottan. Dana a fiú arcára kapta a tekintetét, akinek csak gúnyos mosolya látszott ki a kapucni árnyéka alól. Danába befészkelte magát a vihar előtti csend félelme ettől a mosolytól és legszívesebben futásnak eredt volna, de úgy érezte nem hagyhatja itt a fiút ezzel a páncélszekrénnyel.
  - Kifizettem a vámot – suttogta a fiú halálos nyugalommal.
  - Te akkor sem mehetsz – dörrent rá a férfi és taszított egyet a fiún, aki egyik lábával hátrébb lépett és ledobta maga mellé a táskáját.
  - Darren – suttogta Dana megrémülve. Nem akarta, hogy a fiú nekiessen ennek a hatalmas férfinek, annyival kisebbnek és törékenyebbnek tűnt hozzá képest. Biztos van valami másik járható út a városba, nincs semmi szükség az erőszakra, de mielőtt bármit is szólhatott volna, Darren felvette a táskáját és szótlanul elindult a híd felé, nem törődve azzal, hogy a férfi félrelökte az előbb és határozottan kijelentette, hogy ő nem kelhet át.
  - Nem hallod, fiú? Neked itt nincs átjárás – állta el megint az utat a férfi, majd Dana felé fordult. – Neked pedig tünés, ha már átjutottál.
  A lány elfehéredve nézett a férfire, majd Darrenre kapta a tekintetét, aki változatlanul mosolyogott. A kísérteties vigyor egy pillanat alatt eltűnt az arcáról, ahogy Danára pillantott.
  - Menj csak, Dana. Már látszanak a város fényei, odatalálsz.
  - De….
  - Menj, és ne nézz vissza!
  Dana értetlenül nézett a fiú arcára, amit félig eltakart a kapucni árnyéka és az esti szürkület. A város fényei csak halványan pislákoltak a távolban, nem nyújtottak elegendő fényt ahhoz, hogy egyáltalán a ruhák színét meg lehessen különböztetni, minden egyformán sötét volt, ettől pedig baljós, főleg a férfi.  
  Dana habozott, hogy elinduljon-e, majd mikor a fiú intett a fejével a város irányába, belekapaszkodott a bőröndjébe és elindult a hídon. Csak a szél hangját és a bőrönd kerekeit lehetett hallani, ahogy zakatolnak a híd deszkáin, mint egy vonat és Dana egy pillanatra úgy érezte, mintha teljesen egyedül lenne, így megtorpant és hátra nézett.
  Darren fojtottan vitatkozott a férfival, aki egyre jobban a fiú fölé tornyosult hátrálásra késztetve őt. A férfi gyomrából mély morgás tört fel és Dana úgy látta, mintha még nagyobbra nőtt volna a hústorony. Vissza akart menni a fiúért, de lába szinte egybeolvadt a híd deszkáival, mikor meglátta, hogy Darren a háta mögött belenyúl a pulóverébe és előránt egy hatalmas kardot, majd a férfi felé suhint vele újra és újra. A kard ezüstösen megcsillant az alkonyatban és sziporkázó fénycsíkokat húzott maga után, ahogy Darren újra és újra lecsapott vele, céltalanul. A férfi hatalmas termete ellenére olyan kecsesen ugrott el a kard útjából, mintha szabadidejében balett órákat venne és a legkisebb félelem sem látszott a mozdulataiban. Két fatörzs vastagságú karját maga előtt tartva megpróbált a fiú közelébe férkőzni, aki fáradhatatlanul előre majd hátraugrott, miközben kardot tartó keze úgy járt, mint egy repülőgép propellere.
  Dana tudta, hogy meg kéne fordulnia és vissza sem nézve rohannia kéne a városhoz, elfelejteni a jelenetet, Darrent, az utazást, mindent, de képtelen volt levenni a szemét a fiú kecses és vad mozdulatairól, ahogy ügyesen kitér a hatalmas férfi támadásai elől. A lapáttenyér majdnem eltalálta Darren fejét, ami szinte akkora volt a férfi kezéhez képest, mint egy röplabda és Dana önkéntelenül is felsikoltott. Darren szúrós és meglepett pillantást vetett felé, Dana mintha a poklot látta volna a fiú sötét szemén át.
  A férfi kihasználta a fiú figyelmetlenségét és egy határozott mozdulattal kicsavarta kezéből a kardot, majd messzire dobta és leteperte Darrent a földre, aki fájdalmasan felnyögött az eséstől és a ránehezedő súlytól.
  Dana nem egyszer végignézte, hogy egy ártatlan heccelődésből vagy egy értelmetlen vitából mekkora verekedést rendeznek le a barátai, nem egyszer órákat töltött el valamelyikükkel vagy egyszerre több barátjával az ügyeleten, hogy az orvosok felszakadt szemöldököket és szájakat varrjanak össze, vagy betört orrokat és kitört fogakat hozzanak helyre, de most tudta, hogy ez egészen más. Itt élet-halál harcról van szó.
  A férfi átkulcsolta Darren nyakát hatalmas ujjaival, mintha csak egy kiflit fogna meg és fojtogatni kezdte, miközben a fiú hevesen rugdosta a rajta fekvő nagy testet, eredménytelenül. Dana gondolkodás nélkül elengedte a bőröndjét és ledobta a másik táskáját, majd futásnak eredt. Most áldotta a fiúbarátságokat, hiszen ha nem is volt annyira erős, mint egy férfi, ha nem is volt annyira gyakorlott, mint egy állandóan verekedő srác a játszótérről, azért ellesett egy s mást.
  Felgyorsította lépteit amennyire csak tudta és a futás erejét kihasználva a férfi lába közé rúgott, majd átesett rajta és végiggördült a kemény, füves talajon. A csuklója furcsa szögben állt és az esésnél beverte a fejét, amiből sűrűn patakzani kezdett a vér. A világ kezdett elsötétülni előtte és émelyegve próbált felülni, de visszarogyott, mikor a férfi vicsorogva a mellkasára térdelt kipréselve tüdejéből a levegőt.
  Dana szeme elkerekedett a halálfélelemtől, ahogy meglátta a férfi eltorzult arcát és a szájából kilógó hatalmas fogait, ahogy sziszegve rajta térdelt. A lány érezte a ránehezedő hatalmas súly erejét, érezte a fájdalmat a mellkasában és a bordáinál, hallotta, hogy a körülötte lévő világ hangjai egyre inkább eltompulnak, ahogy a benne szakadó levegő miatt egyre hangosabban dübörög a szíve a fülében, de kiáltani nem tudott.
 Bamm, bamm, babamm
 Semmit sem ért el a rúgással, csak azt, hogy magára haragította ezt a… ezt a…..
  - Dana – hallotta meg Darren nyögését, majd lábainak dobolását, ahogy feléjük futott. A férfi satuként tartotta fogva a lány testét és hátravetett fejjel még nagyobbra növesztette lehetetlen hosszúságú fogait, hogy utána a lány nyakára boruljon. Dana félelemtől megbabonázva bámulta a férfi eltorzult arcát és önkéntelenül is a buszon olvasott novellák vámpírjai jutottak eszébe. Dana szorosan lehunyta a szemét és fájdalmasan pihegve várta a megváltást, várta, hogy ennek a rémálomnak vége legyen valahogy.
  Fel akarok ébredni, fel akarok ébredni – hajtogatta magában és mikor elhalkult körülötte minden, a beállt csendre felpattant a szeme. Az első, amit meglátott, a szörny arca volt, ami hirtelen viasz-szerűvé vált és most már üveges szemmel meredt Danára, majd a fej elvált a nyaktól és Dana mellére esett, hogy onnan legördülve a patakba hulljon. Dana érezte, hogy valami langyos és ragacsos folyadék spriccel az arcára és a ruhájára, belefolyik a szemébe szinte megvakítva őt.
  Darren épp időben kapta el a férfi fej nélküli testét, mielőtt az is a lányra borult volna és egy határozott mozdulattal ellökte a lánytól. Dana a félelemtől zihálva és reszketve a könyökére támaszkodott, így még láthatta, hogy a férfi teste nagy csobbanással a patakba bukik, majd miután elsüllyedt, hangos toccsanással a vízfelszínre bukkant és a patak lassan hömpölyögve magával sodorta.
  Dana nem mert a fiúra nézni, csak bámulta a fekete testet a szürkéskék patakban és egész testében reszketett a sokktól. Bár már nem térdelt rajta a szörny, Dana még mindig érezte a nyomást a mellkasában és hangosan zihálva kapkodta a levegőt.
  - Dana! – szólongatta a fiú, de a lány meg se hallotta, mert a szíve még mindig hangosan verdesve süketté tette a körülötte lévő világra.  – Dana, nézz rám! – kérlelte továbbra is Darren, majd véres ujjaival megfogta Dana állát és maga felé fordította az arcát.
  A lány üveges szemekkel a messzeségbe bámult a fiú válla fölött, akiről időközben lekerült a pulóver és szürke pólójában szinte egybeolvadt a közeledő éjszaka sötétjével. Dana a fiú vállára kapta a szemét és a póló varrás melletti szakadását kezdte vizsgálgatni, mintha azzal semmissé tudná tenni, amit nemrég látott. Erre a pontra szegezte a tekintetét, hogy megállítsa a körhintaként száguldó világot.  
  - Dana, nem esett bajod? – kérdezte a fiú olyan kifejezéstelen hangon, hogy Danába belecsapott a felismerés, a fiút egyáltalán nem is érdekli, hogy mi van vele, csak rutinból kérdezte meg. Ő ezzel szemben visszajött a hídról, hogy segítsen a fiúnak, aki annyira sem érdeklődik iránta, mint a róka iránt, amelyik eléjük vágott a gyalogúton.
  - Engem .. – kezdte rekedt hangon, majd nyelt egy nagyot és a fiú sötét szemébe nézett, amiben semmi érzelmet sem vélt felfedezni. Semmi olyat, amitől Dana látna benne egy kis emberséget, csak egy sötét szempárt látott, mintha egy kitömött állat trófeája bámulna vissza rá. – Engem is meg fogsz ölni?
  A fiú lassan a földbe szúrta a férfi vérétől ragacsos vörös pengét, majd leült Dana mellé és egyik felhúzott térdére támasztotta sérült karját, amiből nagy erővel csavarták ki a kardot. Ruhája szintén vértfoltoktól volt pettyes, amiből bőven jutott az arcára és fekete hajára is, ami kócos csomókban tapadt a homlokára, félig eltakarva a szemeit.
  - Dehogy – suttogta maga elé, majd felnézett az égre és a lassan előbukkanó csillagokat kezdte fürkészni. Dana óvatosan felküszködte magát ülő helyzetbe és majdnem elhányta magát, mikor meglátta, hogy fehér pulóvere és kék farmerja vérben úszott. A szörny vérében, aki meg akarta ölni őt és Darrent is.
  - Mi volt ez? – kérdezte elborzadva és a fiú profiljára kapta a tekintetét, hogy ne kelljen a véres ruháit néznie.
 A fiú halkan felkuncogott és továbbra is a csillagokat bámulta.
 - Úgyse hinnéd el.
 - Azért próbáld meg elmagyarázni – mondta Dana dühösen még mindig reszketve a félelemtől, majd finomabban hozzátette. – Kérlek!
  A fiú most már felé fordult, de Dana azt kívánta, bárcsak a csillagokat fürkészné továbbra is, mert megijedt a fiú komor és gyilkos tekintetétől.
  - Ez egy vámos volt.
  - Egy vámos? – kérdezte Dana felhúzott szemöldökkel, hitetlenkedve. – Már ne haragudj, de a vámosok nem így néznek ki és nem akarnak megölni, ha jogtalanul továbbhaladsz!
  A végét már sikoltotta és érezte, hogy a kezdődő pánik szinte az összes megmaradt energiáját lecsapolja.
  - Nem hétköznapi vámos volt, mint amelyikre te gondolsz – jegyezte meg a fiú pökhendien és lesajnálón, de továbbra sem vette le szemét Dana arcáról. - Felejtsd el, amit láttál és menjünk – tolta fel magát épp kezével, majd kihúzta a kardot a földből és a patak felé sétált vele, hogy ott lemossa róla és magáról is a vért.
  Dana követte a példáját és ő is a patakhoz ment, hogy legalább a fejét ért sérülést, az arcát és a kezeit megmossa, de mikor sérült kezére támaszkodott, hogy leguggoljon, fájdalmasan felüvöltött és lerogyott a földre. Darren hirtelen ott termett mellette és gyengéden megfogta a földön fekvő lány kezét. Dana rögtön el akart húzódni, félt attól, hogy Darren még nagyobb fájdalmat fog okozni, de a fiú határozottan elkapta a könyökét és nem engedte, hogy a lány megmozduljon.
  - Szűz vagy még? – kérdezte komoran, de egy pillanatra sem vette le a szemét Dana kezéről. Összeráncolt homlokkal vizsgálgatta a lány bedagadt csuklóját és óvatosan forgatta, úgy, hogy ne okozzon fájdalmat.
  - Hogy mi? – sikította Dana felháborodva és értetlenül. Zöld szeme haragtól csillogott, ahogy Darren érzelemmentes arcára bámult.  Az oda nem illő és felháborító kérdés teljesen elvonta a figyelmét mindenről és teljesen lefoglalta, hogy kitaláljon valami epés választ, amikor Darren egy hatalmasat rántott a kezén. Dana olyan erővel üvöltött fel az iszonyatos fájdalomtól, hogy a közelben lévő fákon letelepedő madarak hangos szárnycsapásokkal szétrebbentek. Darren magabiztosan fintorgott egyet és, mint aki jól végezte dolgát finoman visszatette Dana kezét a fűre, majd a patakhoz ment. 
  - Ezt meg mi a francért csináltad? – kiáltott utána Dana felháborodva, miközben másik kezével úgy dédelgette sajgó csuklóját, mint egy kis házi állatot szokás.
  - Kifordult a csuklód, nem maradhattál úgy – vont vállat Darren és a fűben tisztítani kezdte a véres kardot. Dana elpirult a szégyentől, hogy rátámadt a fiúra, pedig ő csak segített rajta. Egy darabig szótlanul tapogatta a sérült kezét, ami még mindig nagyon fájt az érintésre, de érezte, hogy most már minden a helyén van, majd halkan köszönömöt motyogott. Darren vagy nem hallotta meg vagy nem érdekelte a köszönet, mert egy rezdüléssel sem jelezte, hogy odafigyelne Danára, aki közben feltápászkodott a földről és a fiú mellé ült a keskeny partra.    
  A patak olyan hideg volt, hogy Dana rögtön felfrissült tőle, ahogy kezével vizet mert ki belőle és végigcsorgatta az arcán. A férfi teste és feje már messzire úszott, de a lány megborzongott a gondolatra, hogy egy hulla ázik ebben a vízben, amiben most ő tisztára próbálja magát mosni.
  - Ezt nem fogom egykönnyen elfelejteni – mondta a fiúnak, miközben a kezéről próbálta levakarni a saras és véres fűszálakat.
  - Mit? – kapta felé a tekintetét a fiú. – Az első alkalmat vagy ami az előbb történt?
 Dana döbbenettől elnyíló ajkakkal meredt a fiúra, de mivel Darren nem nevetett és a szemében sem csillant fel a csíny jele, inkább csendben maradt. Rájött, hogy Darren az „első alkalmat” nem a szexre értette, hanem inkább a gyilkosság látványára. Szégyellősen lesütötte a szemét és próbálta elkerülni Darren tekintetét.
  - Pedig jobban teszed, ha elfelejted.
  Dana újra a fiú felé fordult, aki lekapta magáról a pólóját és megpróbálta a patakban kiáztatni belőle a vörös foltokat. A lány elképedt azon, hogy a fiú mennyire inas és izmos, pedig a laza pulóverében és bő farmerjában, annyira törékenynek tűnt a hatalmas férfi mellett.
  - A te értelmezésedben, mi az, hogy vámos? – fürkészte továbbra is a fiú félmeztelen testét, amit korábbi sérülések hegei csúfítottak el, a látvány mégis vonzotta Danát. Eszébe jutottak a fiúbarátai, akik mindig büszkén mutogatták az ilyen sebeiket és hosszú történeteket kreáltak hozzájuk, hogy még izgalmasabbnak tűnjenek a lányok szemében. Darren ezzel szemben úgy viselte a hegeket, mintha természetes hozzávalói lennének, akárcsak a szeme és haja színe, vagy a karja és a lába.  
  - Olyan személy, aki vámot szed a hídon való áthaladásért – darálta a fiú, mintha egy bemagolt definíciót mondana és Dana teljesen összezavarodott.
  - Pont, mint a többi, akikre én is gondoltam – jegyezte meg epésen, mire a fiú felé kapta a tekintetét, de ezúttal csintalanság csillogott sötét szemében.
  - Csakhogy ez egy vámpír volt, akinek az lett volna a feladata, hogy az ilyeneket, mint én, ne engedje be a városba.
  Dana elhűlve bámult a fiúra és egy pillanatra azt hitte, hogy a fáradtságtól és az éhségtől nem hall jól.
  - Én most a buszon ülök melletted és végre sikerült elaludnom – jelentette ki inkább magának, mint a fiúnak, aki megint felkuncogott, majd a vállát megvonva folytatta a szürke póló áztatását.
  - Ha neked így jobb, akkor igen. A buszon vagyunk és álmodsz. Nem kellett volna horror novellákat olvasnod elalvás előtt.
  - Honnan tudod, hogy mit olvastam? – kapta a fiú felé gyanakvó tekintetét Dana.
  - Jó megfigyelő vagyok. Bár nem értem, hogy… - nézett a lány rémült arcára, majd újra felnevetett és megrázta a fejét. – Nem értem, hogy miért nem hiszed el, amit mondtam, ha ilyen történeteket olvasol és titkon egy vámpírpasiról álmodozol.
  - Nem is! – tátogta Dana felháborodva.
  - Akkor miért pirultál el? – kacagott fel Darren, majd kicsavarta a pólójából a patak vizét és a vállára vetette a kifli alakúra gyűrt ruhát. Letérdelt a patak kavicsos partjára és megsikálta az arcát, majd az egész fejére vizet kotort, hogy fekete hajából is kimossa a ragacsos, alvadt vért.
  Dana magában duzzogva figyelte, hogy a vértől rózsaszín víz, hogy pereg le Darren kreol bőrű hátán, egészen a nadrágja övrészéig. Meglepődve felhúzta a szemöldökét, ahogy a véres vízcsík mellett észrevett egy szögesdróthoz hasonló tetoválást, ami a gerinc alsó részétől indult, majd elkanyarodott a fiú takarásban lévő oldala felé. Darren megérezhette, hogy a lány őt figyeli, mert hirtelen felé fordult és ekkor Dana meglátta, hogy a tetoválás a fiú jobb oldali bordájától egészen a bal vállánál lévő gödröcskéig folytatódik, hogy onnan lebukva egy kunkorodó, S alakú vonalban érjen véget ott, ahol a fiú szívének kell lennie.
  - Érdekes egy tetoválás – mondta Dana megbűvölve, majd pirulva félre kapta a fejét, ahogy eljutott a tudatáig, hogy leplezetlenül bámulta az idegen srác testét.
  - Ha nem haragszol, inkább nem mutatnám meg, hol van a másik vége – vigyorgott rá Darren, majd beletúrt nedves hajába, hogy kirázza belőle a vizet. – Gyere! – intett Danának, miközben földön fekvő barna pulóveréhez sétált és belebújt, ezúttal lent hagyva a kapucnit. Dana még elcsípte egy pillantás erejéig a pulóver belsejét, amiben egy kézzel ügyetlenül odavarrt fekete tasak volt. Darren a háta mögé nyúlt és visszacsúsztatta a kardot a tokjába, majd felvette a táskáját és felhúzott szemöldökkel várt Danára, aki továbbra is a patak mellett guggolt, de a fiú tekintetére felállt és elindult a híd felé. 
  - Tudom, hogy fáradt vagy – hajtotta le a fejét Darren, mikor a hídra léptek -, de igyekeznünk kéne. Bármikor megjelenhet az új vámos.
  Dana megszaporázta a lépteit és belekapaszkodott a híd közepén hagyott bőröndjébe, majd felvéve a táskáját a fiú után sietett.
  - Ilyen ruhában nem mehetek a városba – mutatott magára, ahogy Darren mellé ért.
  - Igaz – torpant meg a fiú és a bőröndre nézett. – Gondolom, abban ruhák vannak. Öltözz át, de siess.
  Dana tiltakozni akart, hogy őelőtte ugyan át nem öltözik, de Darren tapintatosan hátat fordított és a csillagokat kezdte bámulni megint. A lány minden tőle telhetőt megtett, hogy gyorsan átöltözzön, majd mikor végzett, óvatosan megfogta Darren vállát, hogy jelezze, tovább mehetnek.
  Szótlanul hatoltak be a híd túloldalán sorakozó fák sűrűjébe, majd Dana fellélegzett, ahogy végre elé tárult a civilizáció. Pár autó haladt el előttük a lebetonozott utakon, a földszintes házakban barátságosan pislákoltak a fények, egy ház előtt locsoló zakatolt a pázsitba süllyesztve, egy másik előtt rendetlenül otthagyott gyerekbicikli és egy pöttyös labda hevert. A házak vörös és szürke cserepes teteje mögött, pedig ott magasodott az egyetem épülete a maga két emeletével, nem messze tőlük.
  - Erre lakik a nagynénéd?
  - Nem, nekem még gyalogolnom kell egy kicsit. Másik irányba megyek – mutatott a fiú a tőlük jobbra húzódó útra.
  - Egyszer meglátogathatlak? – kérdezte Dana esdekelve, mielőtt belegondolhatott volna a helyzet iróniájába. Amióta megismerkedett a fiúval, hol idegenkedett tőle, hol a barátja akart lenni, hol pedig azt remélte, hogy felkeltette a fiú érdeklődését, mint nő.
  Eközben Darren arra gondolt Dana nyúzott és vértől maszatos arcát fürkészve, hogy a közös gyilkolás mennyire össze tudja hozni az embereket egy szép és csillagos estén, de Dana ebben nem épp a legmegfelelőbb partner, még a vért sem tudja rendesen lemosni magáról. Drága bőröndjéből és márkás ruháiból ítélve egy vidéki kis buta liba, aki anyuci és apuci pénzén egy jó nevű egyetemre fog járni, ahol persze színjelesen fog vizsgázni és közben lenyalt hajú gazdag barmokkal fog flangálni buliról-bulira, hogy a végén kikössön egy még nagyobb barom mellett, aki mondjuk bankárnak vagy politikusnak készül. Semmi esetre sem fog kikötni egy olyan srác mellett, mint ő és főleg nem fog neki kis Darreneket szülni, akik már óvodás korukban elkezdik a vadászatot. Dana szőke hajával, ártatlan tekintetével az a típus, aki teljesen kiborulna, ha a kis Darrenek a játszótéri sárcsata helyett, vértől és szörnyek gennyétől mocskos arccal, a győzelemtől eszelős vigyorral és éles kardokat lóbálva a kezükben jelennének meg apucival, hogy megvacsorázzanak.
  Darren ezúttal nem nevette ki a lányt, hanem ismét rávetett egy gyilkos pillantást.
  - Nem – jelentette ki határozottan, mire Dana pirulva lesütötte a szemét. – Aranyos lány vagy, Dana, így fogadj meg egy tanácsot, bár úgy láttam, hogy ez nem az erősséged – kacagott fel idegesen. – Ha már a hídnál nem hallgattál rám, akkor most hallgass. Ne menj olyan helyre, ahol semmi keresnivalód sincs, mert ha megteszed, érintett leszel olyan dolgokban, amihez semmi közöd sincs, de az életedbe kerülhet. Capisce?
  Dana szótlanul bólintott és hagyta, hogy a fiú elmenjen. Fáradtan álldogált a bőröndje társaságában az autóút melletti árokban és csak bámult a fiú után, aki olyan lazán és könnyedén távolodott tőle, mintha semmi sem történt volna az előbb.
  - Várj! – kiáltott utána Dana és elindult, hogy kövesse a fiút, de az eltűnt az egyik kanyarban és Dana már nem tudta kivenni a sötétben, hogy melyik irányba haladt. – Azt se tudom, ki vagy – suttogta maga elé és csüggedten megállt, majd elkullogott az egyetem irányába.
 
 ________________________________________________________________________

Categories:

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése