2012. január 28., szombat

Isaac Asimov - Második Alapítvány

Miért pont ez? A trilógia első két részét elolvastam és tetszett, így semmi sem akadályozott meg benne, hogy elolvassam a "befejező" részt. 

HA NEM OLVASTAD AZ ELSŐ KÉT RÉSZT, NE OLVASS TOVÁBB!

Történet: Még mindig a Seldon-Terv körül forog a történet, de itt már nagyobb a tét. Az első két kötetben kisebb epizódok mutatták be, hogy az Alapítvány és a környező bolygók hogyan tesznek a Tervért és ellene. Voltak izgalmas pillanatok, kudarcok és sikerek, de a második kötet végén úgy tűnt, hogy az egész Terv elbukott, mert Hari Seldon nem számolt egy tényezővel, egy mutánssal, az Öszvérrel. A második kötet végén még nem oldódott meg a probléma, így muszáj a harmadik kötetért nyúlni olyan gyorsan, hogy az előző még ki sem hűlt a kéz melegétől. A harmadik, "befejező" kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: az Öszvér a központi figura, mellette viszont egyre inkább előtérbe kerül a rejtélyes Második Alapítvány. Mindenki azt keresi, hogy hol is rejtőzhet a galaxisban, így még nagyobb az izgalom, mint ami az Öszvér felbukkanásakor volt. Végül kiderül a rejtély és igencsak meglepő a felfedezés.

Vélemény: Ha egy sorozatba belekezd az ember, önkéntelenül is rangsorolni kezd, hogy melyik rész tetszett neki a legjobban. A trilógiák átka, hogy az első rész általában a legütősebb, a második már nem felel meg a várakozásoknak, mert gyengébbnek, unalmasabbnak vagy "elrontottnak" tűnik, a harmadik és egyben befejező rész pedig megint megugrasztja a színvonalat és nagyon sok múlik a befejezésen. Ha jól kidolgozott, izgalmas, nem csak egy rövidke fejezetben zárul le, akkor azt a hatást kelti, hogy az egész sorozat jó volt, méltó volt a befejezés és az ember elnézi a második, átvezető rész gyengeségeit. Ha viszont egy bekezdésben, vagy egy fejezetben oldódik meg a nagy Konfliktus és túlságosan is egyszerűen, akkor a képzeletbeli görbe hatalmasat bukik a végén. Asimovnak sikerült úgy lezárnia a trilógiát, hogy a görbe az égbe szökjön és a vége elvesszen valahol a végtelenségben. 

  A kötet két részre oszlik, két emberöltőt ölel fel. Az első rész még mindig az Öszvér idejében játszódik, közvetlen folytatása a második kötetnek. Furcsa volt számomra, hogy nem egy köteten belül záródott le a története, hiszen Asimov eddig minden kisebb epizód szálait elvarrta egy köteten belül, de szerencsére ezzel nem így tett. Számomra túlságosan is egyszerűen és könnyedén végeztek a hatalmas gonosszal, az Öszvérrel és túlságosan is gyors volt az eltűnés. Amit tettek vele, az kíváncsivá tett, hogy milyen is lehetett a későbbi élete a "változás" után, de Asimov nagyon gyorsan lekeverte ezt a szálat. Ha a második kötet végén teszi ezt, akkor nem nyúltam volna olyan gyorsan a harmadikért, mert ott lehetett volna a pihentetés lehetősége és nem is tetszett volna annyira a második kötet. 

  Később látni lehet, hogy ennek az elrendezésnek megvolt a célja, ugyanis már az Öszvér életének vége felé megjelennek a Második Alapítvány képviselői és többnyire ők is kerülnek előtérbe. Szépen lassan kibontakozik előttünk az ő világuk is, a történetük, miközben azt sem tudjuk, hogy hol vannak a galaxisban, csak a képviselőikkel találkozunk. 


   A kötet második része az Öszvér utáni időben játszódik, amikor már csak legenda. Könyveket és tanulmányokat írnak róla, a palotáját, ahol lakott bezárják és valami misztikum lengi körül, csak a következő uralkodó engedélyével lehet a szentélyét meglátogatni. Gonoszsága ellenére mondhatnám azt is, hogy nagy tisztelet övezi az egész életét és a személyét. 

  Az Alapítványról származó, de nem ott élő kislány, Arcadia indítja el a főkonfliktust. Kihallgat egy beszélgetést, ami az apja és más méltóságok között zajlik, majd hirtelen elhatározásból elszökik otthonról és elbújik nagybátyja, Munn hajóján, hogy a küldetésben ő is részt vegyen. Munn be szeretne jutni az Öszvér palotájába, hogy ott megtalálja a Második Alapítvány rejtekhelyét, hiszen az az elképzelés uralkodik a világban, hogy az Öszvér valójában megtalálta őket, de már nem tudott eljutni hozzájuk. Mindvégig szurkoltam, hogy bejusson a palotába, hiszen majd megvesztem én is a kíváncsiságtól, hogy hol is lehet a Második Alapítvány. Bár a felnőttek már nem tűntek annyira észlényeknek, Arcadia a tizennégy évével nagyon is talpraesett volt, ezért ő lett a kedvenc karakterem. 

  A könyv második része egyre izgalmasabb és bonyolultabb lett, gyakran már a saját szemének sem hihetett az ember. Eleinte próbáltam én is kitalálni a szereplőkkel együtt, hogy a rengeteg variáció közül, hol lehet a Második Alapítvány. Amikor kitört a háború, akkor együtt izgultam mindenkivel, hogy a Második Alapítvány közbelép-e, ki fog nyerni, de közben tartottam a "megoldástól", mert mind a két Alapítványt megkedveltem. Ebben a világban az Első Alapítvány ellenséges érzéseket táplált a Második Alapítvány iránt, holott azt hihetné az olvasó, hogy egymásra kell találniuk, így elég érdekes helyzet állt elő. Ha a háború két oldalán álló csapat mindegyikét szereted, akkor kinek szurkolnál? 

  Végül olyan meglepetések és csavarok derültek ki, hogy nem is gondolt volna rá az ember, még maguk a szereplők sem, a lezárás pedig egy hatalmas nagy arcul csapás volt. Szó szerint tátva maradt a szám és visszamenőleg próbáltam összerakni a mozaikdarabkákat. Tökéletes befejezése volt ez a trilógiának és hiába zárult le, annyi kérdés maradt az emberben, hogy muszáj elolvasni a többi utólag megírt részt és az előzményeket is. Szerettem Asimov világában lenni, szerettem az összes a karaktert, a csavarokat, az izgalmakat, így mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el az összes kötetet. 

Miért olvasd el? Mert nagyon izgalmas, nagyon csavaros és nagyon érdekes történet. A kötetek közül eddig ez volt a legjobb. Asimov karakterei nagyon szerethetőek, a világ jól kidolgozott, tele van rejtélyekkel és rejtvényekkel is.

Miért ne olvasd el? No comment. 
_______________________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Öszvér, Arcadia, Preem Palver

Tetszett: az egy kötetbe sűrített sok izgalom és rejtély

Nem tetszett: túl egyszerűen számoltak le az Öszvérrel

Kiadás: több kiadást ért meg, én ezt olvastam: Kozmosz Könyvek, Budapest, 1982

Oldalszám: 280 oldal
_______________________________________________________________________________________________
Bp., 2012.01.28.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése