2012. január 31., kedd

Lauren Oliver - Mielőtt elmegyek

Miért pont ez? Itt-ott keringtem a neten, aztán egyre többször "szúrta" ki a szemem a borító könyves blogokon, Molyon, a kiadó (Ciceró Könyvstúdió) oldalán és egyéb helyeken. Ha már ennyire erőltette a sors, akkor meg kellett néznem, hogy milyen könyv is. A borító és a fülszöveg is felcsigázott, kértem is a szülinapomra.  

Történet: Samantha Kingston (Sam) tipikus amerikai tini, csakhogy a menő csajokhoz tartozik, a barátnőivel együtt. Ennek köszönhetően tökéletes minden az életében, egészen addig, míg el nem jön egy február 12-ei nap, amikor is meghal. Egészen másnapig halott is marad, majd újra pörög élete filmje további hét napon át. Hét lehetőséget kap, hogy kitalálja, mi vezetett a haláláig és hogy megmentse a saját életét. 

Vélemény:  Bevallom őszintén, hogy a tini könyvek közül vagy a nagyon komoly témájúakat szeretem, vagy a klasszikusokat (Tüskevár) és a fantasy-t, de az utóbbinál már inkább a fantasy a mérvadó, viszont a kis amerikai tinis nyálas szappanoperás sztorikat nem bírom, mert annyira távol áll a mi kultúránktól, hogy én valahogy nem vagyok képes átérezni a problémájukat, meg ezt a suli-focistája-legjobb-pasija és a pomponlányok-menő-csajok felállást sem favorizálom. Ezt a könyvet is ilyennek gondoltam először, ezért lapoztam át a netes oldalakat többször is felette, de egyszer rávettem magam és elolvastam a fülszöveget, amiben a napok újraélése megragadta a figyelmem. 

  Sam a barátnőivel egyetemben a "bántalmazók" csapatát erősíti, akik átgázolnak mindenkin és ki is cikiznek mindenkit, hiszen ők a menő csajok. Eleinte utáltam Sam-et és csak azért olvastam tovább a könyvet, mert kíváncsi voltam az újrajátszásokra, hogy mennyiben is változik meg a következő "holnapja". Az írónő drámaibbá tehette volna az egész könyvet, ha a főszereplő lányok tényleg azok a hidegvérű, törtető menő csajok lettek volna vagy ha konkrét és durva példákon mutatja be, hogy ők szemetek, de valószínűleg nem ez volt a lényege, hanem az, hogy bemutassa, az emberek képesek jó irányban megváltozni. 

  A történet egyszerű és lerágott csont. A lány meghal, majd hétszer újraéli a napját, mindig próbál valamin változtatni több-kevesebb sikerrel. A könyv varázsereje nem is az ütős vagy nem ütős sztoriban rejlik, hanem a rengeteg elrejtett mondanivalóban, a karakterfejlődésben és a gyönyörű mondatokban. Nagyon sokat lehet idézni a szövegből, mert nem csak nagy életigazságok, de nagyon szép megfogalmazások is hemzsegnek a lapokon. A bántalmazás kérdése inkább csak adalék, fűszer hozzá, de egyébként az egész a halál és az előtte lévő pillanatok körül forog. 

  A menő csajok nekem nem voltak annyira gonoszak, inkább gyerekes kis hisztérikák voltak és nem azért kapartam a falról a tapétát, mert annyira szemetek lettek volna, hanem mert annyira sekélyesek és ostobák voltak, hogy ki tudtam volna őket vágni a hatodik emeletről, csak megszabaduljak végre tőlük. Ők nem is igazán érdekeltek, eleinte Sam sem és az élete sem kötött le igazán, de később valamennyire sikerült megkedvelnem, akkor mikor változni kezdett és önmagán kívül észrevett másokat is. 

  Nagyon tetszett benne (pedig másokat zavart), hogy a napok alapvető eseményei megismétlődnek, míg apróságok változnak. Jobban végig lehetett követni, hogy melyik szál hogyan is kapcsolódik össze és érdekes volt látni, hogy egy ici-pici dolog mennyiben változtat meg nagyobb horderejű eseményeket. A vég meglepő volt számomra és az húzta fel nagyon a könyvet, ettől a momentumtól nem tudom azt mondani, hogy sablon lenne. Egy kicsit hatásvadász volt, főleg a mantraként hajtogatott "soha sem késő" szöveggel, a nagy népszerűségnek örvendő pillangó effektussal és azzal, hogy mindössze hét nap leforgása alatt változik meg egy ember, mert szerintem ilyen nincs, de ez megbocsájtható volt. Talán csak azért sikerült Sam-nek ilyen rövid idő alatt a változás, mert valójában nem is igazán tartozott a menő csajokhoz. 

  A sztori azt akarja megmutatni, hogy a halál közeledtével mik azok a dolgok, amiket megbántunk és ha lenne rá lehetőségünk, kijavítanánk, megmutatja, hogy mennyire fontos lenne a mának élni és odafigyelni másokra is, hogyha majd lepereg az a bizonyos film, érdemes legyen végignézni, illetve olyan kérdéseket vet fel, ami eszünkbe jutna a halálunk előtt. Bár a történet mondanivalójával nem értettem egyet, ettől függetlenül letehetetlen volt a könyv és nagyon szurkoltam, hogy jó dolog süljön ki belőle. Még a szerelmi szál is érdekelt, keveselltem is azt a pár pillanatot, illetve a mellékszereplő lány, Skyes kötötte még le a figyelmemet. 

  Két fontosabb dolog nem tetszett, az egyik, ami Juliet Skyes-zal történt és amit kiváltott belőle. Az emberek többségének van rossz gyerekkori emléke, pokoli időszakai, mindenkit csúfoltak már egyszer az életében, még a menőket is, de ezért nem lett depressziós egy fél ország. Ami Juliettel történt, nekem nem volt elég indok arra, hogy én lássam a szereplő nyomorát, ennél azért többnek kellett volna történnie. Inkább megmosolyogtam a gyerekkori emlékét, nem pedig elszörnyülködtem rajta. 

  A másik, ami zavart, a szlogen és az alapvető mondanivaló. Nem is zavart, hanem inkább nem értettem vele egyet. Az egyik mellékszereplő lány azért esik el egy nagy lehetőségtől, mert Sam-ék miatt nem tud közelebb parkolni a sulihoz, így mindig elkésik. A sok késés miatt kihajítják a csapatból, ahol sportol és gyakorlatilag tönkre megy emiatt az egész élete. Sam végül észreveszi a dolog lényegét, hogyha a lány annyira igyekezett volna (mondjuk előbb kel fel vagy otthon kávézik, ahelyett, hogy egy kávézóban állna érte sorba), akkor ez nem történik meg és ezért nem ők a hibásak.Ugyanez igaz Sam-re is, illetve igaznak kellett volna lennie. Ha nagyon akarta volna, akkor ő is élhetett volna másként is és nem kellett volna hét napig a "tüzet oltania". A "sohasem késő" szöveggel ellentétben én úgy éreztem mégis, hogy igenis késő. Hiába volt Sam-nek hétszer is lehetősége kijavítani a dolgokat, csak adott a halottnak egy csókot vele, mert nem a halálunk pillanatában kell megbánni a dolgokat, nem akkor kell szerintem szaladni fűhöz-fához, mint cinege a vargához télvíz idején, nem akkor kell megváltozni, hanem az egész addigi életünkben kell úgy cselekedni, hogy ne bánjuk meg a dolgokat. Még akkor is marad, ami rossz lesz, de legalább ott van az, hogy az ember megpróbálja. Sam nem próbált meg semmit egész életében, csak a halála utáni lehetőségeknél akarta kitakarítani az életét és önkéntelenül is megfogalmazódott bennem a kérdés: ha Sam nem kapott volna lehetőséget a halála után, akkor szemét maradt volna egész életében? Meg kell ahhoz halni valakinek, hogy észrevegye, ha valami nem jó az életében? 

  Összességében nagyon jó volt a könyv, alig tudtam letenni és majd szeretném a jövőben újraolvasni, de a sztorival nem értettem egyet. Nem hiszek abban, hogy valaki ennyire gyökeresen meg tud változni pár nap leforgása alatt, ráadásul úgy éreztem, hogy nem is annyira sikerült Sam-nek. Az utolsó pillanatokig is voltak olyan gondolatai, dolgai, amiktől még mindig "szemétnek" tűnt. Mártír lett belőle, nem pedig egy olyan figura, aki jogosan feloldozást nyer. 

Miért olvasd el? Ha szereted a tinikönyveket, akkor mindenféleképpen olvasd el. Nagyon szép gondolatok és gyönyörű megfogalmazások vannak benne, megható a történet és rengeteg gondolatot elindít az emberben.

Miért ne olvasd el? Ha nem érdekelnek a tinikönyvek, főleg nem a romantikusabbak, akkor nem fog annyira lekötni.
_______________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Szereplők: 5/5 pontból

Kedvenc: Kent

Tetszett: a könyv hangulata és az ismétlődések, az idővonal

Nem tetszett: néhol egy kicsit giccses volt

Kiadás: Ciceró Könyvstúdió, 2010

Oldalszám: 416 oldal
_______________________________________________________________________


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése