2012. augusztus 24., péntek

Meg Cabot -Olthatatlan vágy

Miért pont ez? Első találkozásom az írónővel kellemes meglepetés volt. Az Elhagyatva című könyve kimondottan tetszett, így tovább próbálkoztam a könyveivel. Ráadásul vámpíros a sztori.

Történet: Meena Harper egy tévétársaságnál dolgozik, ahol az Olthatatlan vágy című szappanopera egyik forgatókönyv írójaként dolgozik. Mivel a vámpíros téma menő, ezért a vezetőség kitalálja, hogy a sorozatot is vigyék el ebbe az irányba. Meena utálja a vámpírokat, de a karrierje felívelésének érdekében elvállalja a feladatot, azt viszont álmában sem gondolná, hogy beleszalad egy létező vámpírba, aki ráadásul herceg. Lucien azonban nagyon jóképű, titokzatos és ő az egyetlen, akinek Meena nem tudja megjósolni a halálát. Meena fellélegzik mellette, hiszen a képessége egy átok, de Lucien megismerése után nem is ez lesz a legnagyobb baja a vonzalom mellett. Luciennek olyan titkai vannak, ami miatt egy ősi vámpírvadász csoport is felfigyel Meenára.

Vélemény: Meg Cabot rajongói itt abba is hagyhatják az olvasást. Minden tiszteletem az írónőé, meg a rajongóié, de jobb, ha ők kihagyják az értékelést.

  Most komolyan?! Ez meg mi volt? Alig vártam, hogy a kezembe vegyem a könyvet, mert kezdett megtetszeni Cabot stílusa, ráadásul a vámpírok a gyengéim, ők nálam az első számú favorit lények, így mindent képes vagyok róluk elolvasni (aztán meg a szellemekről), de ez a könyv kiverte nálam a biztosítékot. Nagyon ritkán bánom meg, hogy pénzt költök egy könyvre, azt is, ha elolvasom, de ez a könyv minden olyan kritériumnak megfelelt, amitől azt mondom, hogy vacak és rossz. 

  Tetszett, hogy Meena nem egy tinédzser, hanem egy felnőtt nő, aki karriert épít, tetszett, hogy van egy jóvágású vámpírunk, meg ősi vámpírvadászaink, de ez csak a fülszöveg volt. Onnantól kezdve indult a nagy bukfenc, hogy elkezdtem a könyvet. Logikátlan, tele van semmitmondó párbeszédekkel, Meena az elején még kedvelhető volt, de a végére átment buta és idegesítő hisztis tyúkba és még sorolhatnám a bakikat és a negatív jelzőket.

  Érdekes volt az alapötlet, nagyon is. Az is, hogy Meena meg tudja jósolni az emberek halálát. Az első epizód is a fotelhez tapasztott, ahol élesben aktív Meena képessége. Lucien is titokzatos, rejtélyes, dögös volt, már kezdtem felírni a fiktív szerelmek listájára, aztán megállt a képzeletbeli toll a levegőben.

  Kedvenc lényeim a vámpírok, tényleg mindent képes vagyok róluk elolvasni, de van egy határ. Legjobban az Anne Rice-féle vámpíralakokat kedvelem, sajnos, ezek a legritkábbak is. Még azt is le tudom nyelni, ha egy vámpír fokhagymával teli pofával vigyorog a könyvben vagy meg se árt neki a napfény, talán még a csillogást is lenyelem szódával. Örültem neki, hogy Cabot Anne Rice és Stoker vámpíralakjaihoz nyúl, hiszen, mint említettem, belőlük kevesebb van. De hogy ennyire "hülyét" csináljon ezekből a figurákból, azt már inkább kiköpöm, köszönöm szépen. 

  A vámpírok mellett a vámpírvadászok is a gyengéim, de amit Cabot művelt ezekkel a figurákkal, azt nem tudom elnézni. Egy ősi vámpírvadász csoport tagja, hogy hívhatja a gyilkoló fegyverét Szutyok úrnak? Abban a pillanatban, ahogy megláttam a Szutyok úr elnevezést, a karakter elvesztette számomra a méltóságát, egy megalázott kis idióta lett, nem pedig egy kemény harcos pasi, ahogy Cabot ábrázolni szerette volna. 

  A humort eleinte értékeltem, de az volt a baj, hogy a könyvet én nagyon is komolyan vettem, nem pedig paródiának fogtam fel. Talán ez volt a baj, mert ha úgy állok neki, hogy paródia, akkor még talán el is tud szórakoztatni, de paródiának meg nagyon erőltetett volt. Később már inkább bosszantott az erőltetett humor és kezdtem rájönni, hogy ezt a könyvet nem szabad komolyan venni egy percig sem. Sajnos én úgy készültem, hogy olvasok egy jó kis vámpírsztorit, egy jól felépített világgal, romantikával, erre arcul csapott egy nagy katyvasz. Mikor rákapott az írónő arra, hogy beleerőlteti Drakula mítoszát a sztoriba és elég sűrűn is utal rá, azt hittem, hogy kivágom a könyvet az ablakon. Ez már a tetőpont volt, de végigolvastam, mert utálok könyvet félbehagyni és sajnos sorozatot is, de az tuti, hogy a könyv felkerül a mazochista listámra. 

  Nem tudom, hogy Cabot célja mi volt a sztorival vagy mire gondolhatott miközben írta, de ez a könyve még paródiának is rossz volt. Számomra összecsapott és kidolgozatlan volt a sztori, a karakterek is, tele volt logikai bakival, ellentmondással. Ezek bele is férnek a paródia kategóriájába, de akkor jobban meg kellett volna csavarni a dolgokat, mert így félkész lett. 

  Valahogy nem sikerült Cabotnak visszaadnia az Anne Rice könyvek vagy a Dracula hangulatát, pedig szépen indult. Meena képességét csak úgy bedobta, hogy legyen benne valami különleges. Alaric, a vámpírvadász nevetség tárgya lett. Meena testvére, Jon pedig egyenesen idegesített. Mindenki hülyén és idiótán viselkedett. Annyira jó lett volna, ha Meenából nem csinál egy idióta és idegesítő nőt, ha a testvére karaktere egy kicsit visszafogottabb, ha Lucien rejtélyesebb és Alaric pedig egy igazi harcos vámpírvadász lett volna. Sem a karakterek, sem a sztori nem hozta azt a színvonalat, amit a mai dömpingben már elvárhatunk egy könyvtől. Nagy csalódás volt. 

Miért olvasd el? Ha szereted Meg Cabotot, akkor szerintem már olvastad is ezt a könyvet, ha még nem, akkor is el fogod, még a negatív kritika ellenére is. Ha nevetni akarsz egy jót a vámpírokon és a szerelmes regényeken, akkor jó választás.

Miért ne olvasd el? Egy egész poszt szól róla, hogy miért ne olvasd el. Még sose mondtam ilyet, de inkább locsolgattam és ölelgettem volna naponta azt a fát, amit kivágtak a könyv miatt, csak ne kellett volna emiatt elpusztítani. Kár volt érte.
________________________________________________________________________
Történet: 2/5 pontból

Karakterek: 2/5 pontból

Tetszett: -

Nem tetszett: szinte semmi se tetszett.

Kiadás: Ciceró (ó, Ciceró, miért pont ti? miért?), 2011

Oldalszám: 524 oldal
_________________________________________________________________________

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése