2012. augusztus 24., péntek

Miért pont ez? Már a megjelenés óta vágytam a könyvre, mert nem egy átlagos témát dolgoz fel. Az írónő Hadd mondjam el című műve is nagy sikert aratott (bár még nem volt szerencsém ehhez a könyvéhez, egyszerűen nem lehetett kapni, amikor kerestem), így maga a szerző személye is garancia volt arra, hogy ez egy jó könyv lesz.

Történet: A 18 éves Lia elvált szülők gyermeke és anorexiás. A történet fő szálát a betegsége adja és ez alapozza meg a könyv komor hangulatát. Miután kikerül a kórházból/intézetből, ahová súlyosan életveszélyes állapotban vitték be, a lány családja azt hiszi, hogy minden rendben lesz. Annak ellenére hisznek ebben, hogy Lia régi legjobb barátnőjére (aki bulimiás volt) holtan találtak egy motelszobában. Persze az ördög sosem alszik, nemcsak a halál miatt, de Lia betegsége miatt is bennük él az örökös félelem és aggódás a remény mellett. A könyv egy anorexiás lány fejébe kalauzol el minket és nem ereszt.

Vélemény: Nemcsak a borító, de a történet is gyönyörű, ha szabad ilyet mondanom, hiszen egyben nagyon megrázó és tragikus is. Lia végig szenvedni az életét a betegsége miatt, amiből úgy érzi, hogy nincs menekvés. Ugyan én nem voltam anorexiás, de az írónő annyira hitelesen át tudta adni a betegség szörnyűségét, hogy éreztem, amit Lia érezhetett, illetve, hogy mit érezhetnek az anorexiában szenvedők. Gyönyörűen fogalmazott, rengeteget lehetne idézni a könyvből. Egy kicsit Sylvia Plath utóérzésem volt, nála találkoztam előtte ilyen szép gondolatokkal. 

  Lia belső gondolatai és érzései teljesen magukba szippantottak, néha volt olyan érzése vagy gondolata, ami miatt nagyon közelinek éreztem a karaktert. Itt már nem is arról volt szó, hogy Lián akkora volt a társadalmi nyomás, hogy mindenáron le akarjon fogyni, hanem valami átkattant benne és elvesztette a realitásérzékét. Olyan hihetetlen súlyokat akart elérni, ami megdöbbentő volt számomra. 18 évesen annyit szeretett volna nyomni, mint egy 6-7 éves gyerek, majd annyit, mint egy tojás, végül teljesen el akart fogyni, meg akart szűnni létezni, mintha azzal megszűnne minden problémája. 

  Konkrétan nem volt megnevezve az ok, hogy Lia miért is lett beteg, nem is ez volt a történet lényege, hanem az, hogy milyen, amikor már bekerültél ebbe az ördögi körbe, kiszállnál, de nem tudsz, aztán már nem is akarsz. Lia megmakacsolta magát és nem hallgatott már a szép szóra. A betegségről nem fogok bővebben írni, mert igencsak hosszú lenne a bejegyzés, mindenki utána tud nézni, azt viszont fontos megjegyezni, hogy az anorexiában szenvedő beteg még akkor is kövérnek látja magát, ha már a bordái is kint vannak, nem azért nem eszik, mert fogyókúrán van, hanem azért mert súlyos bűntudata van, ha az étel a szervezetébe kerül, más síkon éli meg a táplálkozást, mint egy átlag ember. Az alultápláltságnak pedig számtalan negatív hatása van, itt az egyik legfontosabb az volt, hogy megszűnik a koncentráló képesség, ami miatt Lia is bajba került, akár meg is halhatott volna.

  Már maga a betegség, így a történet is elborzasztó, mégis olyan szépen, könnyedén és hatásosan sikerült Andersonnak megírnia, hogy az embert másképp érinti meg, mint egy dokumentumregény vagy egy tanulmány, vagy pedig egy hatásvadász ponyvaregény. Amellett, hogy Lia mindennapi küzdéséről olvasunk, itt-ott megjelenik az is, hogy a család, a körülötte lévő emberek hogyan élik meg a lány betegségét és hogyan próbálják kezelni. Sajnáltam Liát, hogy nem tudja magát elfogadni, meg akar szűnni létezni, hogy a gondolatait más sem teszi ki, csak az, hogy éhes, de nem ehet, mert az rossz és akkor ő is az, hogy ettől csúnya és kövér, hogy nem lehet őt szeretni. Szinte csak ezekre tud koncentrálni és a kalóriák számolására. Emellett viszont sokszor dühös is voltam rá, főleg akkor, mikor a családjával került interakcióba. Dühös voltam, mert Lia önző volt. Nem gondolt arra, hogy milyen példát mutat a testvérének, nem gondolt másra, csak saját magára. Persze erről ő nem tehetett, nem szándékos volt az életvitele, de jól ki lehetett érezni, hogy a család tehetetlen, nem tud változtatni a tényeken, nem tud segíteni Liának, akármennyire is szeretné. Talán a mostohaanya volt az, akin keresztül kibukott, hogy Lia betegsége teher a család számára.

  Eleve egy tinit nevelni nagy kihívás lehet, főleg, hogyha sokszor bajba keveredik vagy beteg. Lia betegségével járt az is, hogy rengeteget hazudott és apró trükkökkel próbálta átverni maga körül az embereket a súlyával kapcsolatban. Párszor el is kódorgott, a koncentráló képesség hiánya miatt életveszélybe is sodorta magát majdnem, ráadásul vagdosta is magát. A fizikai fájdalmat állítólag könnyebb elviselni, mint a lelkit, így Lia ebben látott enyhülést, még ha csak egy rövid időre is. Úgy érezte, hogy a bőre alatt lévő rosszt ezzel útjára engedheti. 

 Liát egy kicsit kizökkenti a mindennapi mókuskerékből, hogy meghal a barátnője. Tudni akarja, hogy pontosan mi történt vele, miért halt meg. Néha úgy érzi, hogy barátnője ott van vele és társalognak. Furcsa módon állt a barátnője halálához, mert inkább kíváncsi és megkockáztatom, hogy irigy volt rá, hogy neki sikerült súlytalanná válnia. Már csak pár grammnyit nyom a lelke valahol. 

  Miután a könyvet elolvastam, döbbenten ültem pár percig. Hallottam már sokszor az anorexiáról, egy időben tele volt vele a sajtó, sőt, már "gúnyolódásként" is elterjedt a fiatalok körében és a modellek világában, mint negatív jelző. Tény, hogy a média sokat tehet arról, hogy a lányok/nők többsége nem tudja magát elfogadni és "terjedni" kezd a betegség, de valójában sokkal összetettebb háttere van. A könyv elolvasása után már nem Liára voltam dühös, hanem a világra, hogy ennyire hatással tud lenni az emberek magánügyeire, belső világára a fogyasztói társadalom. A nők többsége fogyókúrázik (a többi el tudta magát fogadni úgy, ahogy van vagy pedig vékony alkatú és hízni szeretne), én is mindig fogyókúrázok, ha kell, ha nem és én is eljutok arra a pontra néha, mint Lia. Egyik nap örülök a fogyásnak, másik nap pedig még kövérebbnek látom magam a tükörben, mint voltam és ez akkor is igaz, hogyha elértem a "versenysúlyomat". De ezek után másképp fogok tekinteni a fogyókúrára, teszek a fogyasztói társadalomra, mert Lia élete, az anorexiások élete egy pokol, sőt, néha rosszabb is annál. 

  Külön köszönet jár a Ciceró Kiadónak, hogy kiadta magyarul a könyvet. Hiányzott, hogy a sok fantasy és a mondvacsinált tiniproblémák mellett egy komoly témáról olvashassak, remélem, hogy a jövőben is megörvendeztetnek pár ilyen könyvvel.

Miért olvasd el? A fogalmazás egyszerűen gyönyörű, már csak ezért is érdemes elolvasni. Ha foglalkoztatnak a hasonló témák vagy kimondottan az anorexia, akkor a könyvnek kezedben a helye. Szerintem kitűnő példával szolgálhat az olyan lányoknak, akik nem tudják magukat elfogadni és kacérkodnak az anorexia gondolatával. A szülőknek is tanulságos olvasmány lehet, hogy még időben fel tudjanak figyelni rá, ha a gyermekük beteg. 

Miért ne olvasd el? Ha elborzasztanak a lelki bajokkal foglalkozó könyvek vagy nem bírod a vért, akkor kiborító olvasmány lenne számodra. Nem éppen jó hangulata van a könyvnek, így csak akkor ajánlott olvasni, ha kiegyensúlyozott lelkiállapotban vagy. 

_________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Elijah

Tetszett: az egész!

Nem tetszett: -

Kiadás: Ciceró, 2011

Oldalszám: 277 oldal
_________________________________________________________________________

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése