2012. március 15., csütörtök

Rob Thurman - Éjvilág

Miért pont ez? Sokan olvasták körülöttem és felkeltette a figyelmemet a borító, ami már önmagában is egy jó kis urban fantasy-t ígér, a fülszövegről nem is beszélve.

Történet: Caliban Leandros és féltestvére Niko élete arról szól, hogy folyamatosan menekülnek egyik helyről a másikra a szörnyek elől, akik üldözik őket. Ők Grendeleknek hívják ezeket a lényeket, hivatalos nevükön Auphe-ok, köznapi nyelven pedig a tündék ősei. Ők olyan lények, akik már a dinók korában is itt voltak, játékszernek tartották az embereket, de azok szaporodni kezdtek és az arányok végül megfordultak. Most már sokkal kevesebben vannak, de emiatt cseppet sem vesztettek az erejükből. Valamiért kipécézték maguknak a testvérpárt, de ez nem is csoda, hiszen Cal félig szörnyeteg, ráadásul fiatalabb korában sikerült is őt elrabolniuk és levinniük a "pokolba", ahonnan megszökött. Cal-nak két év telt el az életéből, míg a pokolban volt, Nikonak viszont csak két nap, de ez az esemény örökre összekovácsolta a két testvért. A történet New Yorkban játszódik, ahol sokkal több lény van az éjszakában, mint azt az ember gondolná, mégsem tud a testvérpár elrejtőzni a sokaságban a Grendelek elől, ugyanis váratlanul megjelenik egy a Central Parkban. 

Vélemény: Általában mielőtt nekiugrok egy könyvnek, elolvasom róla a véleményeket. Több száz könyvet szeretnék még elolvasni az életemben és "sajnos" ez a lista napról napra hosszabb lesz, így muszáj szortírozni. A sok tini fantasy után már nagyon vágytam egy keményebb fantasyra vagy egy urban fantasyra és mivel ez a könyv kapott már hideget és meleget egyaránt, már csak azért is kíváncsi voltam, hogy nekem mennyire tetszene. Miután a végére értem, nem lettem okosabb, ugyanis tőlem is hideget és meleget fog kapni. 

Meleg:  A könyv világába azonnal beleszerettem, annak ellenére, hogy nincs tökéletesen kidolgozva. Egy troll lakik a híd alatt, egy hatalmas kobold, kosárlabda méretű narancssárga szemekkel a Central Park saras földje alatt tengeti az életét és emészti az ételét, ami a rablókat és egyéb deviáns embereket jelenti, egy vámpír "fogyasztja" a férjeket a média szeme előtt, egy lény dudorászik a tükörből (most már tényleg leszerelem azt a tükröt a szobám faláról), hatalmas erejű szörnyek kergetik a hőseinket, egy piperkőc faun olvad be a városi életbe, egy fiatal látnok lány pedig segíti a testvérpárt, szóval volt itt mindenféle lény, ami a fantasyra éhes szem-szájnak ingere. Végre egy olyan könyv került a kezembe, ami nem feledkezik meg a kevésbé romantikus lényekről sem és nem akarja többnek mutatni őket, mint amik. A trollból nem csinált egy jó pasit, akiért megremeg egy tinilány lába, a koboldból nem csinált egy kis ugrabugra idiótát, aki zöld sipkában rohangál fel és alá pár centis méretével, hál istennek a vámpír sem kapott főszerepet, mondván, hogy most az a menő, azzal lehet könyvet eladni és végre egy kis vérfrissítés is történt, ugyanis faunokkal megvallom őszintén, Shakespeare óta nem találkoztam. 

  Az a világkép húzta fel nagyon a könyvet, hogy a jelen korunkban, az emberi városainkban, az éjszaka leple alatt ilyen lények élnek és tombolnak, nem lettek túlcicomázva, félelmetesek, önállóak és erőszakosak. Az emberek pedig nem veszik észre ezt a másik világot, annak ellenére, hogy ott van a szemük előtt. Nem volt rácsodálkozás sem, hogy: úristen ez ilyen lény, az meg olyan és: jézusom, ezt nem hiszem el, ilyen nincs, nem tudom elfogadni, hanem teljesen elfogadott és mindennapi tény volt a testvérpár és az olvasó számára is, hogy ilyen lények között rohangálnak a szereplőink. Megkönnyebbülés volt számomra, hogy több száz oldalnyi dráma kimaradt emiatt, mert már kezdtem egy kicsit unni azt a felállást, hogy az egyik főhősünkről kiderül, hogy milyen lény és az emberi főszereplő azon kínlódik és rágódik, hogy most mi lesz ezek után az életével, meg a kapcsolatával. 

  Plusz pont jár azért, hogy nemcsak főszálként, de még mellékszálként sem volt benne romantika és szerelem. Egy-két apró jelenet és említés szintjén volt, hiszen egy alapérzelem, de teljesen mellékes és lényegtelen volt. Sokkal inkább a testvéri szeretet és a baráti kötelékek kerültek előtérbe, amit nőként ugyanúgy értékeltem, mint a romantikát. Ebből is látszik, hogy a nőknek nem csak szerelemmel lehet eladni a könyveket, más érzelem is érdekli őket. Burkoltan ugyan volt benne szerelmi feszültség, hiszen a biszexuális faun (ő a legkedvencebb karakterem Árnyék mellett) túlzottan is kötődött az egyik főszereplőhöz, de nem ez volt a lényeg. 

 Maguk a lények is "elvarázsoltak" és a maguk nemében mindegyik érdekes volt, mindegyiknek volt valami háttértörténete, amiről még többet akartam tudni. A könyv vége felé megjelenő Fogó és Rafferty pedig egyenes kedvencem lett, nagyon remélem, hogy a későbbi részekben is szerepet kapnak majd. 

 Árnyék volt a harmadik kedvencem a történetben. Ő az a tipikusan velejéig romlott és gonosz figura, aki egyben szórakoztató is. Egy percig sem habozott vagy elmélkedett a tettei helyességén, hanem ölt, kaszabolt gátlástalanul. Bevallom, hogy amíg ő nem jelent meg, vontatottnak és unalmasnak éreztem a könyvet és az ő megjelenésétől kezdve élveztem igazán a történetet.

  A hangulatot imádtam! Jó kis darkos, humorral megspékelt hangulata volt a könyvnek. Nem finomkodott az író, ami a stílust illeti. Sok volt a káromkodás, az obszcén kifejezés, folyt a vér, volt belezés is, mellé pedig hirtelen vágásként behozta a magasztosabb érzelmeket, mint a testvéri szeretet is, meg a hősiesség. Bár nem nevettem magam könnyesre az egész könyv alatt, voltak pillanatok, beszólások vagy helyzetkomikumok, amiktől hangosan felnevettem és közben hálát adtam, hogy nem a metrón olvasom a könyvet. Valahol az agyam hátsó zugában pedig végig az motoszkált bennem, hogy olyan ez a könyv, mintha egy Odaát részt olvasnék és már ezért megszerettem az egészet, ez adta a további löketet is, hogy belekezdjek a második részbe. 

Hideg: Ez a könyv az a fajta, amiben az előnyök ugyanannyira hátrányok is. A legnagyobb negatívum is pont ebből fakad: a történet és a karaktelizálás elnagyzolt volt. Maga a főszál borzasztóan érdekes volt, de hiányzott az aprólékos felépítés, az, hogy lépésről lépésre bontakozik ki az egész. Tulajdonképpen Cal nagy monológok során zúdítja az olvasóra a történetet és a leglényegesebb részeket egy hirtelen váltással tudjuk meg egy másik szereplő szemszögéből, szintén monológok formájában. Mint olvasó, ahhoz szoktam hozzá, hogy a párbeszéd és a cselekmény során, lassan adagolva jut hozzá a főszereplő és ezáltal én is az információkhoz, itt viszont több oldalnyi vontatott monológ után, egyszer csak olyan természetességgel kezdett beszélni a szereplő a lényegi pontokról, mintha ez köztudott lenne, szóval tudnom kéne. Egy kicsit olyan érzés volt, mintha az író elfelejtette volna megemlíteni a kellő időben a tényeket és hirtelen eszébe jutna, hogy kimaradt, de fittyet hányva rá bedobja és nem magyarázza meg a dolgokat. Ezáltal el is siette a főszál eseményeit, míg más szálakat, amik kevésbé voltak érdekesek, sokáig elhúzott. Sajnáltam, hogy az alapsztori sántított, hiszen az ötlet nagyon érdekfeszítő volt és jól is indult az egész, de ez a hullámzás elkeserített egy kicsit. 

  A karakterizálással sem voltam megelégedve és ez a stílusból fakadt. Az egész lazulós stílus, a káromkodásokkal együtt sokszor zavart. Imádom ezt a stílust, de csak akkor, ha egy szereplő sajátossága, megkülönböztető jegye, nem pedig az összesé. Ha nem írja oda, hogy éppen ki beszél, meg sem tudtam volna különböztetni a szereplőket egymástól, ez rontotta el a karaktereket. Már említettem, hogy minden lénynek és egyben szereplőnek volt saját és érdekes háttértörténete. Mikor megjelentek egyesével a lények, borzasztóan kíváncsi lettem rájuk. Főleg a koboldra, Kobbira, de mikor megszólalt, ugyanolyan stílusban és szavakkal beszélt, hogy akár Cal mondatai is lehettek volna, vagy Árnyéké. A párbeszédek során egy massza lett az összes karakter és nem különültek el egymástól, ez pedig roppantul zavaró volt. Volt pár olyan jelenet, amikor elképzeltem magát az írót, hogy milyen jól szórakozott a Word előtt a saját stílusán, elhülyéskedett a karakterekkel, ezzel nem is lenne gond, egészen odáig, hogy meghagyta ezeket a jeleneteket és komolyan is gondolta, hogy így adatja ki.  Olyan érzésem volt, mintha kitalált volna egy elképesztően jó sztorit, tök jó világgal, meg karakterekkel, de amikor a megírásra került a sor, útközben elvesztette a fonalat és elhanyagolta a kidolgozást. Talán határidőhöz volt kötve, ami szorosan a nyomában loholt?

  A testvéreket sem sikerült megkedvelnem annyira. Niko érdekes karakter, de eléggé háttérbe szorult és az a keménység, amit képviselt, nem éleződött ki annyira, mint kellett volna. Mondhatnám azt is, hogy egy néma zsoldos volt a háttérben, pedig ő volt a testvérek közül az érdekesebb. Cal pedig ahhoz képest, hogy egy kevert lény, nagyon esetlen, béna és puha volt, mintha egy hatéves kis öcsike lett volna, aki még a pelenkájában botladozik, mellette viszont olyan stílusa és modora van, mintha egy kemény pasi lenne. Szerencsére a könyv végére megváltozott valamennyire a személyisége és ezért kedveltem meg, mert addig a pontig egyenesen irritált. 

  Egyelőre abban a hitben ringatom magam, hogy a sok negatívum a fordításnak is köszönhető. A káromkodásnak is külön kultúrája van minden nyelvben és elég nehéz lehet lefordítani úgy, hogy a mi szokásainknak megfeleljen és ne is legyen sok az ismétlődés, de mégis megmaradjon a karakter sajátossága. Ez szokott rontani nagyon sokat az élményen és bár nem láttam az eredeti szöveget, csak a magyart, mégis sántított néhol az egész. Most őszintén: használja még valaki azt a szót, hogy k*rv*pecér? Én a nagymamámtól hallottam utoljára és ennek a szónak van egy régies hangulata. A '40-es években még hatalmas nagy sértésnek és káromkodásnak hatott, ma már csak kiröhögni lehet ezt a szót. A szóhasználat számomra sokszor kifacsarta és megölte a karaktereket.   

Összességében: minden negatívum ellenére megszerettem a könyvet, mert nagyon jó kikapcsolódás volt. Érdekes volt a sztori, a karakterek még érdekesebbek és az a hiányérzet, hogy nem tudtam meg mindent róluk, arra sarkall, hogy folytassam a sorozatot. Remélem, hogy a későbbi kötetek fejlődni fognak, mind a stílusban, mind a történetben, ezért megadom az esélyt, hogy akár egy kedvenc sorozattá nőheti ki magát. A legnagyobb vonzereje azonban az Odaátra jellemző hangulat, ami ugyan jelen van, de mégsem ér fel vele. 

Miért olvasd el? Ha szeretnél egy jót szórakozni, miközben izgulsz is az eseményeken, akkor ajánlom a könyvet. Ha szereted az Odaátot, ez is tetszeni fog, mert sok a hasonlóság. Nagy rajongója vagyok az urban fantasy műfajának, ha te is így vagy vele, akkor bátran vedd a kezedbe.

Miért ne olvasd el? Ha nagyon szőrösszívű vagy a kritizálás terén, akkor néha csalódást és bosszúságot fog okozni a könyv, mert sok dolgot lehet benne kifogásolni. Ha nagyon meghatározza az olvasási szokásaidat és a szeretem, nem szeretem kérdésre a válaszodat a stílus, akkor óvatosan vedd a kezedbe a könyvet, mert az egész ugyanazon a szinten mozog. Vagy megszereted és tetszik vagy pedig halálra fog idegesíteni és félredobod a könyvet.

Ui.: ez valami új szokás, hogy a kiadás előtt ennyi elgépelést, vesszőhibát, helyesírási hibát hagynak a könyvekben? Régebben mintha jobban adtak volna az ilyesmire, mostanában pedig egyre több ilyen könyvvel találkozni.
________________________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Tetszett: a világ, a hangulat, a lények

Nem tetszett: a karakterek egybemosott stílusa

Kedvenc: Robin, a faun; Fogó és Raferty; Árnyék

Kiadás:  Tuan Kiadó, 2008

Oldalszám: 346 oldal
________________________________________________________________________________________________
2012.03.15.

2 megjegyzés :

  1. Elég soká kapsz megjegyzést erre a könyvre, de mivel most olvastam nemrég, ezért én is elmondom a saját észrevételeimet.

    Szerintem a karakterek nem igazán voltak összemosódva. A közös káromkodás valószínűleg abból fakad, hogy mindegyikükben hasonlít egymásra egy kicsit, gondolok itt a zárkózottságra. Ha megnézed, akkor Niko csak akkor káromkodik, ha kicsit kivan. Robintól előbb utóbb, akár burkoltan, akár nem, kapunk egy szexuális utalást. AKi igazán sokat káromkodik, az Cal. És nem igazán csecsemő, ahogy viselkedik, inkább azért ilyen, mert tudja, hogy mivel áll szemben, és azt is, hogy eléggé tehetetlen ellene. Árnyék stílusa abból fakadhat, hogy minden máson kívül a személyiségüket is megosztották, ezért néhány dolgot átvett Caltól.

    A helyesírási hibákra egyetlen magyarázat van: nem volt lektor. Az ilyesmi benne van a könyv elejében, és ha nincs lektor, vagy egy ember csinálja a melót, akkor előfordul ilyen sok hiba. Ha az ember sokat gépel, akkor csak hangos felolvasás során, vagy tüzetes átvizsgálás után veszi észre a hibáit. Ez saját tapasztalat, és mások is igazolták.

    Ui.: Felénk a k*rv*pecér használatos, és durva szó. Szóval nagyvárosokon kívül nemhogy nem röhögnek, hanem megvernek miatta :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már régen olvastam a könyvet, szóval csak egy benyomás maradt meg bennem, hogy jó volt és szerettem a kisebb nekem nem tetsző dolog ellenére. Köszönöm a véleményt, ebből a szemszögből nem néztem a dolgot. Nem gondoltam arra, hogy a szereplők milyen szokást vagy személyiségjegyet vehettek át egymástól a közelség miatt.

      Persze, aki dolgozik, az hibázik is, de ettől függetlenül szóvá teszik a hibát. Tökéletes munka nincs. Tisztában vagyok a lektori munkával, én is tapasztaltam elég sok mindent, így mindkét oldalt ismerem. Ettől függetlenül, az olvasói oldalról, ha már megveszem drága pénzért a könyveket, akkor minimum annyit elvárok, hogy legyen lektor és ne hemzsegjen a hibáktól. De ez szerintem mindenkinél elvárás. Ha a többségnek sikerül csak egy-két elütési hibával vagy annyival se kiadni a könyvet, akkor gondatlanságnak érzem, ha ennyire hibák maradnak benne. Hozzáteszem, hogy ez viszont nem egyenlő a történet megítélésével.

      A káromkodási kultúra (ha fogalmazhatok így) ezek szerint nagyon eltérő még országon belül is. :D Én tényleg nem hallottam ezt a szót ezer éve, egy új infóval lettem gazdagabb. :D

      Törlés