2013. március 13., szerda

Meglepetések napjai, avagy nekem is lehet néha szerencsém

Nőnap alkalmából úgy gondoltam, hogy mi mással is lephetném meg magam, mint könyvekkel. Itt volt a megfelelő kifogás (nem mintha nem lenne mindig), hogy miért is könyvre költök. Már megint. Az utóbbi időben amúgy is fájlaltam, hogy legalább tíz sorozatomból hiányoznak részek, így "vadászni" indultam Cassie Palmer két kötete után. Súlyosbította a helyzetemet, hogy megláttam az ötödik rész (Holdvadász) lélegzetelállító kék-fekete borítóját. A könyv még előkészületben van, de már most csorog utána a nyálam, pedig két kötettel le vagyok maradva. Abból kiindulva, hogy a hörcsögnek sincs lelkiismeret furdalása, hogy gyűjtöget, eldöntöttem, hogy nekem se lesz. 

  Ha már Karen Chance, akkor Cor Leonis. A Kiadó Könyváruházánál kötöttem ki és tátva maradt a szám. Úgy éreztem magam, mint egy igazi, hús-vér függő. Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatát láttam meg, nagyon is kedvezményes áron, így rögtön regisztráltam és a teljes sorozat landolt a kosaramban. Ha már ennyit spórol az ember egy hőn áhított sorozaton, persze, hogy hozzácsap még ezt-azt, így a Cassie Palmer sorozatot is sikerült aktuálissá tennem.


  A lényeg most kezdődik, ugyanis nem a saját vadászó és gyűjtögető életmódomról akarok beszámolót írni, hanem a Cor Leonis Kiadóval való első és egyben meglepő "találkozásommal". A rendelés után egy gépi üzenet visszajelzett, hogy befogadták a rendelést. Másnap még egy gépi üzenet fogadott, hogy valami hiba történt, elnézést kérnek a kellemetlenségért, de a hiba miatt további csekély kedvezményt kapok. Nem izgattam magam túlságosan, hiszen nem élet-halál kérdése egy könyvrendelés, ráér az egy nappal később is, bár a szállítás akkor körülményes lesz. Ha már bonyodalom, akkor miért ne legyen még nagyobb alapon írnom kellett nekik, hogy kivételesen a pénteki napon nem tartózkodom egész nap a szállítási címen, így halasszuk el még egy nappal, ha lehetséges. 

 Az ember már hozzászokott, hogy a legtöbb ügyfélszolgálat email címéről gépi üzenet pattan vissza vagy csak napokkal később jutnak a rengeteg levél végére vagy egyáltalán nem is válaszolnak. Egy óra se telt el és egy élő embertől kaptam választ és mint kiderült, én voltam a sületlen, hiszen szó sem volt még a szállításról, de olyan türelemmel és kedvességgel válaszoltak, hogy meglepődtem. Fordított esetben én elküldtem volna saját magamat melegebb éghajlatra, azzal a címszóval, hogy minek neked könyv, hogyha egy vásárlási és szállítási feltételek szöveget nem tudsz rendesen  értelmezni. A Kiadó helyett leszidtam saját magam.

  Mindenki ismeri azt a mondást, hogy a baj csőstül jön. Rám ez különösen érvényes, nem is én lennék, ha nem lennének rám érvényesek az általános életigazságok. A következő munkanapon még meg se kaptam a csomagomat, mikor kaptam még egy levelet, hogy "találtak két könyvet az asztalon, aminek semmi keresnivalója nincs ott, így legyek szíves és jelezzek vissza, ha megkapom a csomagot és valami hiányzik belőle". Nem estem kétségbe, néha nagyon türelmes tudok lenni, talán azért, mert megszoktam, hogy velem mindig előfordul minden, ami csak előfordulhat. Úgy neveltek, hogy ahol ember dolgozik, ott hiba is van, tapasztaltam is, én is szoktam hibázni, már eleve az nagyon kellemetlen tud lenni, ha megtörténik. Minek írjak panaszlevelet és háborodjak fel, ha van megoldás és kedvesen állnak hozzám? Szerintem nagyobb erőfeszítésbe telik szemétnek lenni, mint kedvesnek, így türelmesen vártam, hogy mi lesz a végkifejlet.


  A csomag megérkezett és Cassie Palmer két része hiányzott, helyette találtam benne egy naptárat és egy horoszkóp könyvet. Megírtam a kedves hölgynek, hogy valóban nincs benne a két Karen Chance könyv, viszont én is találtam két dolgot, aminek meg nálam nincs keresnivalója, hogyan tudnánk a cserét a leghatékonyabban véghez vinni? Míg a választ vártam, gyönyörködtem a Tündérkrónikákban, aminek minden egyes részében találtam ajándék könyvjelzőt, aminek szintén megörültem, hiszen azt is gyűjti a könyvmoly. 

  Az örömöm még nagyobb lett, mikor választ kaptam a levelemre fél percen belül, csak ugye én később vettem észre, mert könyveket pakolgattam a bal oldalamról a jobbra, majd vissza csillogó szemekkel és a könyvjelzőimet rendezgettem, meg a hasonló szertartásokat bonyolítottam le, mint amilyeneket minden könyvmoly végigcsinál, amikor kincsekre tesz szert. Az ügy végkifejlete az lett, hogy aznap rögtön feladták a két hiányzó kötetet, elnézést kértek és közölték, hogy a "nálam lévő idegen dolgok", a naptár és a horoszkóp könyv ajándékok, nem tévedésből kerültek a csomagba. Egy rossz szavam se lehetett és nem is volt. Másnap meg is kaptam a két kóborló könyvet, úgyhogy újra helyére billent a világ és "majdnem" teljes lett a Cassie Palmer sorozatom. (Irigylem a saját csip-csup problémáimat.) 

  Amiért ilyen kedvesek és türelmesek voltak velem, amiért ilyen hatékonyan és gördülékenyen meg tudtuk oldani a két kóborló könyv problémáját, úgy gondoltam, hogy minimum annyit érdemelnek, hogy állandó törzsvásárlójukká válok a kellemetlenségek ellenére és megírom ezt a furcsa köszönet félét. A mai világban sajnos az a tapasztalat, hogy az emberek türelmetlenek és idegesek egymással, így képtelenek kedvesen viszonyulni a másikhoz, főleg olyan helyzetekben, ahol egyszer sok emberrel kell foglalkozni. Az email-ek jönnek-mennek, állandóan csörög a telefon, miközben három ügyfél/vásárló/kilens áll az ember feje felett és még vagy hatan várakoznak az ajtó túloldalán, szóval káosz van, így nagyon nehéz nyugodtnak, kedvesnek és türelmesnek lenni. Manapság már azon csodálkozom, ha valaki képes erre. 

  A többi webáruházzal nincs hasonló tapasztalatom, ott eddig csak automatikus gépi üzenetekkel találkoztam, így nem tudhatom, hogy másoknál ez hogyan működik, de a Cor Leonis-nál remekül. A körülöttem élőknél viszont párszor már előfordult más termékek esetében, hogy a cégek nem azt küldték ki vagy másét postázták vagy rossz állapotban vagy meg sem érkezett a rendelt termék, pedig ők váltig állították, hogy feladták. Ott az ügyfélszolgálatról gépi üzenetek pattantak vissza, hónapokig tartó telefonálások és levelezések mentek postai úton, mire sikerült (ha egyáltalán sikerült) megoldani a problémát. Ezek után egy szavam se lehet, hogy még mielőtt észrevettem volna a hiányt, már szóltak is és pillanatok alatt megoldódott minden.

  Szóval törzsvásárló leszek, mert tetszik a Cor Leonis hozzáállása, a megbízhatóságuk, a kedvezményekről már nem is szólva, ráadásul még azt is észrevettem, hogy különleges kedvezményeik is vannak moly-tagoknak vagy bloggereknek. Ha könyvet rendelnél, érdemes hozzájuk fordulni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...