2016. április 24., vasárnap

Richard Morgan - A fekete férfi

Richard Morgan: A fekete férfi 

Miért pont ez? Megint a borító és a fülszöveg áldozata lettem. 

Fülszöveg: 2107-et írunk, a Földön béke honol. 
A 21. század vészterhes évei azonban nem kívánt örökséget hagytak hátra. 
  Bár a világnézeteket tekintve továbbra sincs egység a bolygón, de a háborúskodásnak vége, virágzik a globális kereskedelem és a nanotechnológia, a Marson létesített kolóniával pedig megkezdődött a vörös bolygó lakhatóvá tétele. Az előző évszázad során megvívott harcok azonban nem csak harmóniát eredményeztek: a fegyveres konfliktusokban bevetett génmanipulált katonák, az úgynevezett tizenhármas variánsok feleslegessé váltak, és a többség gyűlölt kívülállókként tekint rájuk. 
  Amikor egy Marsról érkező űrhajó Kalifornia partjaitól nem messze becsapódik a Csendes-óceánba, és az egyetlen túlélőt jelentő variáns rejtélyes gyilkosságsorozatba kezd a kontinensen, Sevgi Ertekin kapja a végtelenül erőszakos és intelligens alfahím kézre kerítésének feladatát. A nyomozásba hamarosan bekapcsolódik Carl Marsalis is, egy másik tizenhármas variáns, aki az ENSZ fejvadászaként saját fajtársainak letartóztatásából él. Az egyre kuszábbnak tűnő ügyben pedig nem csak a brutálisan meggyilkolt áldozatok száma, hanem a tettest üldözők közötti feszültség is napról napra nő. 
  Richard Morgan a Takeshi Kovacs-trilógia lezárását követően 2007-ben írta meg A fekete férfit, ami újabb mérföldkő lett az életművében, és megkapta érte a rangos Arthur C. Clarke-díjat. Ismét a rá jellemző, végtelenül izgalmas, letehetetlen stílusban írt sci-fit/thrillert tart a kezében az olvasó, ami a lebilincselő történet mellett az előítéleteink kérdését is feszegeti, valamint arra keresi a választ, hogy hol vannak a saját testünk fejlesztésének határai.

Vélemény: Richard Morgannel én mindig bajban vagyok, annyiszor került már elém a neve vagy valamelyik könyve, hogy vettem a sors üzenetét és elolvastam tőle végre az egyiket. A fantasyje már a polcomon csücsül, de még nem olvastam, a Takeshi Kovacs sorozatának első részét (az újat) már szintén beszereztem, most meg puffogok, hogy a trilógia többi részét még antikváriumban sem tudom megkapni, sehol se, addig meg minek olvassam az elsőt. Annak idején meg bezzeg nem érdekelt, amikor megvehettem volna, most meg csak reménykedni tudok, hogy a felújított első kötet után jön a többi felújított rész is. Mindezek után mégis az újonnan megjelent könyvét olvastam el, szóval, mint említettem, Morgannel mindig bajban vagyok. A fekete férfi elolvasása után is még mindig, szóval magamban elkönyveltem balhés pasinak. Én hiába erőltetném Morgannel az egyszerű és jó viszonyt, csak nem akar ez összejönni. Úgy érzem, hogy mégiscsak a Valós halállal kellett volna kezdeni az ismerkedést, nem pedig A fekete férfivel. Korrektül megírt regény, de ennyi balhé után arra számítottam, hogy nagy durranás lesz számomra az író, mégsem hozta az elvárásaimat. Részben közrejátszik az is, hogy a sci-fivel, mint műfajjal, még ismerkedek, ráadásul elég kényes vagyok rá. A régiek közül nem sok tetszett (talán mert elavultnak érzem), az újak között meg elvárás, hogy olyan világot rajzoljanak elém, főleg a technológia terén, hogy szinte ne is értsem, vagy legalábbis legyen kihívás a világ és a technológia megismerése. 

  A fekete férfi világában minden adott volt ahhoz, hogy egy ütős könyv legyen, egy ideig nagyon lelkes is voltam, hiszen 2107-et írunk, a nanotechnológia, az űrutazás, a génmanipuláció mindennapos dolog, sőt, a Marson már kolóniák élnek. A thriller szálnak meg magamban ujjongtam, hiszen azt a műfajt imádom és ha már thriller, akkor a regény rossz nem lehet, a sci-fi meg egy ínyencség hozzá. Olyan, mint a sült krumpli fűszeres tejföllel. De végül mégsem ízlett annyira, annak ellenére, hogy volt benne potenciál. Az író korrektül megcsinálta a házi feladatát, a regény vastagságát sem éreztem hátránynak, unalmas sem volt, de nagyon izgalmas és túlbonyolított sem. Az író felvázolt egy érdekes alapötletet, nagyon jó volt az elgondolás is, érdekes a téma, hiszen ki ne lenne rá kíváncsi, hogy vajon majdnem 100 év múlva milyen lesz a világ, de sajnos a kivitelezés során eltűnt a fantázia vagy az író megfeledkezett arról, hogy bővebben kifejtse a dolgokat. Nem azt várom el, hogy agyon legyen magyarázva a világ és a technológia, de a másik végletet se szeretem, amikor minden magyarázat elmarad, holott a regény terjedelme és a történet is bőven elbírta volna.  

  Abban a pillanatban viszont, hogy megfordítottam a dolgokat és inkább thrillerként kezdtem az alapra tekinteni, amihez a sci-fi a plusz, már jobban élveztem a regényt és inkább annak a műfajnak az elemeit kezdtem el keresni vagy arra figyeltem jobban, annak ellenére, hogy a kettőt nem lehet különválasztani. Abban a percben, ha ezt megteszem, akkor nagyon gyenge lesz a könyv. Thrillernek és sci-finek sem ütős, így arra jutottam, hogy a kettő egymás mellettisége húzza fel az értékelhetőségét és ezért kedveltem a könyvet.

A nyomozás szál érdekesen halad és vannak benne csavarok, nagy meglepetések, végül már vendetta lesz belőle és a főhősünk sportot űz az öntörvénykezésből, mégsem lesz újdonság. A thriller szál a szokásos kémes vagy FBI-os regények stílusára hajaz, ahol megvan minden alap, amitől az ember szereti az ilyen sztorikat, de azoknál nem ad többet. A sci-fi szálnak meg nagy bánatomra, nem igazán van jelentősége a regény szempontjából. Annyi pluszt ad, hogy a nyomozást nehezíti, hogy a Mars az egyik helyszín és hiába élnek már ott emberek, azért a kommunikáció nem pikk-pakk történik, meg az odaút se pár óra és nem is egy megfizethető dolog. Illetve, hogy genetikailag módosított emberek, a tizenhármas variánsok nem olyan egyszerűek, mint az átlagpolgárok. Azt értettem és teljesen világos volt, hogy annak idején azért hozták létre őket, hogy a háborúk esetén kiváló harcosok legyenek, ők nem is nagyon gondolkodnak, inkább ösztönből cselekednek, hiszen a gyilkolás a feladatuk, azt is értettem, hogy a béke időszakában félelmet keltő terhek lettek, de nem igazán értettem, hogy mégis mitől annyira különlegesek. Ennek a kifejtése elmaradt. Tény, hogy vonzó alfahímek voltak, míg a nem tizenhármas férfiak lagymatagok, és jobban tudtak harcolni, mint az átlag, meg szociopaták is, de ennél azért egy kicsit többet vártam volna. 100 év múlva inkább a robotok uralmát vagy félig robot-félig ember variánsokat tudnék elképzelni, nem genetikailag kissé feljavított hadseregeket, de ez inkább legyen az én bajom, hogy a robotikától nem tudok elszakadni. De ha meg már génmanipuláció, akkor lehetett volna ennél ütősebb is, egy tini sci-fiben is durvább elképzeléseket találtam már, mint ebben a regényben.   

A másik nagy bajom vagy inkább csalódásom volt a jövő elképzelésében, hogy közel száz év elteltével vajmi keveset változott a világ és a társadalom helyzete. Talán ettől is éreztem a regényt egy "politikailag korrekt, de annál nem több" típusú regénynek. A vallás ugyanúgy problémát okoz, ugyanúgy vannak elvakultak, hitetlenek, ugyanúgy elszeparálódtak, és ugyanúgy keverik a keverni valót. A politikusok ugyanolyan tenyérbemászó nagy dumások, miközben nincs semmi a mondanivalójuk mögött, az emberek ugyanolyan ostobák, a gazdaság meg ugyanúgy vacak. Erősen elmaradott területek váltják a gazdagabb területeket. Kb. mintha napjainkról olvastam volna és mindezeket erősítették azok az elemek is, amiket általában bevetnek az ilyen könyvekben: maffia, prostitúció, hivatali szervek közötti hatalmi harcok, erőszak, rasszizmus. 

Szóval volt itt minden mi szem-szájnak ingere, működött is, meg nem is. Lekötött a regény, nagyon olvastatta magát, voltak elgondolkodtató vagy épp izgalmasabb részek, de mindig úgy éreztem, hogy az író elhúzza előttem a mézes madzagot. Mindenből megcsillantott egy kicsit, de semmit sem mutatott be teljes egészében, ezért állandó hiányérzetem volt. Nekem ez kevés volt, és ez volt a legfőbb bajom. A karakterek sem voltak annyira emlékezetesek számomra, nagyon behatároltak voltak, kiszámíthatók és csak úgy... voltak. Ha a tizenhármasok genetikailag szociopaták, akkor ez Marsalisnál nem jött össze, defektes tizenhármas volt, ugyanis egy szociopata tudtommal nem képes az empátiára, így érzésekre se nagyon. Sevgi Ertekinnek mégis sikerült megszelídíteni az oroszlánt. Romantikusan lett feltüntetve egy gyilkológép. Sevgi és Norton még említésre méltó karakterek, a nő múltja megfogott, Norton pedig nagy karakterfejlődésen ment át, bár elég keveset szerepelt. Azt nem tudom eldönteni, hogy írói vagy fordítói sajátosság, de a párbeszédek annyira egy kaptafára mentek, hogy néha elég nehezen lehetett beazonosítani, hogy éppen ki beszél. 

  Nem rossz író Morgan, de nekem ez a regénye kevés volt, többet vártam el, ettől függetlenül próbálkozni fogok a többi könyvével is. A fekete férfi korrektül megírt sf thriller, de annyira nem lett kiemelkedő, hogy rajongójává váljak a műfajnak vagy az írónak. Az is a regény hátránya lehet, hogy azért ez a kétezres évek elején íródott, tíz év alatt viszont sokat fejlődött a technika és sokkal több inger éri az embereket azzal, hogy az internet már mindenhol elérhető, ezáltal a sci-fi művek és a jövőről alkotott víziók, így nehezebb is megfelelni az igényeknek. 

_________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Sevgi, Marsalis, Norton
Oldalszám: 608 oldal
Fordította: Roboz Gábor
_________________________________________________________________________________

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése