2011. október 9., vasárnap

Suzanne Collins - Futótűz

Miért pont ez? Az első rész után nem bírtam ki, hogy ne folytassam, pedig nem is volt függővége.

HA AZ ÉHEZŐK VIADALÁT NEM OLVASTAD, NE OLVASS TOVÁBB!

Történet: Miután Katniss és Peeta túlélte az Éhezők Viadalát, családjaikkal beköltözhetnek a Győztesek Falujába, hogy aztán boldogan éljenek, míg....meg nem jelennek az új Békeőrök a Tizenkettedik Körzetben, míg Snow elnök nem tesz fenyegető látogatást Katniss házában és míg nem közlik az összes eddigi Viadalok győzteseivel, hogy újra kiválasztottak lesznek egy még nagyobb viadalban. Ebben az évben ugyanis, nemcsak a szokásos Éhezők Viadalát szervezik meg, hanem egy huszonöt évente megismétlődő nagyobb mészárlást is. A Kapitólium bebizonyítja, hogy nem lehet csak úgy borsot törni az orruk alá.

Vélemény: A könyv összhatása ugyanaz, mint ez első részé, örömtől és izgalomtól csillogó szemekkel hol ugrálok, mint egy sikoltozó gyerek a karácsonyfa alatt, hol meg káromkodok a függővég miatt és átkozom az írónőt, amiért ennyire megcincálta az idegeimet. A sorozat nagyon nagy kedvenc lett és már azt se tudom, mikor rajongtam ennyire egy történetért, talán a Végzet Ereklyéi sorozat ért el nálam ilyen hatást, hogy elvonási tüneteim vannak a következő rész(ek)ig. Viszont ennél a résznél, hogy stílusos legyek, légy került a levesembe, de a könyv vége miatt, bekajáltam, mintha az arénában lennék. 

  Mesélek egy kicsit erről a légyről és a levesről. Itt volt a kezemben a második rész, szépen tálalva, első ránézésre hibátlan hozzávalókkal. Van egy nagyon kedvelhető, imádható főhősnő, Katniss, van egy komor, feszültségekkel teli hangulat, ami szó szerint az idegeimen táncolt, van egy nagyon jó kis szerelmi háromszögünk, aminek az egyik csúcsán egy imádható srác, Peeta áll, van egy szépen kidolgozott disztópiás világunk, és egy nagyon jó írónőnk. Ármány, összeesküvés, egy kis szerelem, sokkoló jelenetek, izgalom, feszültség, humor, dráma, minden kis finomság együtt van, ami kell a sikerhez. De aztán orvul belerepült a légy a levesembe és csak meghökkenve tudtam bámulni rá, hogy mit kavar bele az ételembe. 

  Először is a fordítás. (Kedves fordító, mit csináltál? Mit? De most komolyan! *hajtépkedés és forgó szemek*) Mind a két részt ugyanaz a személy fordította és le a kalappal előtte, nekem nagyon tetszett a fordítás nyelvtanilag, formailag, jobbról, balról, alulról, fölülről, de Katniss mióta mond olyanokat, hogy kaja, kecó és smár? Akit én megismertem az első részben, egy komoly és felnőttesen gondolkozó, talpraesett fiatal lány volt, most meg, mintha duzzogó és elkényeztetett tinédzserré vált volna ilyen szöveggel a szájában. Nekem totál nem volt összeegyeztethető az első kötet Katnissa a második kötetével. Ez volt a légy első gonosz lépése a tányér széléről a levesbe. 

   A második lépés, amikor már fel se nézett rám vigyorogva, csak beletrappolt a következő lábával, az a könyv eleje volt. Míg az első kötetnél egy idő után túlléptem azon, hogy olyan kaják leírása volt, amiket még én se kóstoltam végig és olyan ruhaköltemények, meg kozmetikai eljárások taglalása volt oldalakon át, amire sose lesz pénzem, addig itt kikergetett a világból. Az első részben meg tudtam érteni/magyarázni ezt a technikát, hiszen nagyon jó kontrasztot alkotott a körzetbeli éhezés és a kapitóliumi gazdagság és jólét. Nagyon jól érzékeltette az írónő a kétfajta életmód közti különbséget, itt viszont már nem volt rá szükség, legalábbis ennyire kiélezve nem. Tudtuk és Katniss is tudta, hogy honnan jött, hogy belecsöppent a Viadal után a jólétbe és a karakteréhez méltón viselte az új körülményeket, de számomra csak töltelék és időhúzás volt, hogy megint több tíz oldalon csak egy divatlapot olvasok, étlappal és pár kisvárosi megható történettel vagy pletykával megfűszerezve. Olyan érzés volt, mintha a Kapitóliumban ülve egy városi női magazint olvasnék, miközben inkább a politikai lapot, vagy a következő Viadal műsorújságját szeretném olvasni. Nem is lett volna baj, ha a végső Viadalt jobban kidolgozza az írónő, mert megmondom őszintén, hogy most nem überelte annyira az elejét, mint az első kötetben. Más volt a történet, persze, nem ugyanaz a séma volt, de nekem egy kicsit olyan volt, mintha az első kötet rosszabb változata lett volna a kezemben. 

  Sokkal nagyobb arányban voltak most a részletes leírások, mint az első részben és sokkal inkább nem volt létjogosultságuk. Az események, amik előrébb vitték a cselekményt jól és elég rejtélyesen voltak elhintve és időzítve, be is tudott csapni az írónő a legtöbb résznél, de ezek az események rengeteg olyan résszel voltak kitöltve, ami rontott a helyzeten. Miközben olvastam a könyvet nem tűnt fel annyira hibaként, de ahogy a végére jutottam és végiggondoltam, hogy mekkora bombát indított útjára az írónő, úgy éreztem, hogy hamarabb is elindíthatta volna az eseményeket, a nagy durranást. Röviden szólva az arányok nem voltak annyira jók, kevesebb kaja és ruha és több politikai csatározás, valamint kidolgozottabb Viadal kellett volna. Amilyen nagy eseménynek harangozták be a második kötet Viadalát, annyira kicsit szólt számomra. Sokkal többet vártam. 

  A Viadal ötlete nagyon jó volt, meghökkentett és végigugráltam, meg izgultam az egészet, aztán amikor olyan durvává kezdett válni, mint az első kötetben, hirtelen kirángattak belőle és közölték velem (a szereplővel), hogy vége én meg csak értetlenül pislogtam és jobbra-balra lapoztam, hogy hol a könyv vége, mert azt nem találom. Gyűlölöm a függővégeket, mert felérnek egy lelki kínzással, és azért is, mert borzasztó könnyen hatnak rám, tipikusan buta fogyasztó lesz belőlem és gondolkodás nélkül nyúlok a másik kötetért, rá se nézve, hogy mennyibe kerül. (Igen, esendő vagyok én is.) Visszatérve a Viadalra, nagyon tetszett, hogy a könyv eleji utalással össze tudtam kapcsolni az eseményeket és egy kicsit megdolgoztatta az agyam és a fantáziám, hogy ki kivel van és tulajdonképpen mi a fészkes fene történik itt, aztán meg is kaptam a pofont a függővéggel, ami lesokkolt. Tetszett a jelkép felhasználás is és az összetartás érzése, az, hogy fellázadnak a jók a gonosz ellen és bizony pimaszul odapörkölnek, de nem tudtam megemészteni, hogy olyan kis kurta lett a Viadal. Az egy dolog, hogy még inkább Lost érzésem volt és a Kocka filmek hatását is érzékeltem (egy-egy cikk, egy-egy csapda és még ráadásul mozognak is), de nem érdekelt, mert eredeti ötlet volt, csak szerintem ebből az ötletből sokkalta többet is ki lehetett volna hozni és az írónő biztos vagyok benne, hogy meg is tudta volna csinálni. Ez volt az a pillanat, amikor a légy fejest ugrott a levesembe és elmerült benne, de szó nélkül lenyeltem a végén, mert kell a harmadik rész, de nagyon gyorsan, mert teljesen kifordultam önmagamból. Tudnom kell, mi a vége. 

  Összességében zseniális a történet, attól függetlenül, hogy lehetne még tökéletesebb is (van egyáltalán olyan, hogy tökéletes valami?) és, hogy sok benne más művek hatása (Lost, Kocka, Battle Royal, stb.). Teljesen lesokkolt, ledöbbentett, meghatott, még pityeregtem is néha és felborzolta az idegeimet, az adrenalin szintemet meg úgy rángatta, mint egy marionett bábut. Kihagyhatatlan és számomra az év, sőt az évtized egyik toplistás, legjobb könyve, bár az első résznek nagyobb volt a hatása. Remélem, hogy a harmadik felülmúlja mind a két részt. Utána már csak az lesz a bajom, hogy miért nincs tovább. :)

Miért olvasd el? Ha az első rész nagyon tetszett, akkor felesleges válaszolnom. Ha nem tetszett, akkor most se fog annyira meggyőzni, talán ha a harmadik rész nagyon ütős lesz, akkor még azok is a kezükbe veszik, akik haragudtak a Battle Royal koppintása miatt, vagy a másolás jelleg miatt. 

Miért ne olvasd el? No comment. 
_________________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Peeta, Cinna

Tetszett: A körzetek összetartása, néhány szereplő polgárpukkasztó és lázadó viselkedése, Katniss "esküvői ruhája", ami Cinna érdeme volt. A nagy összeesküvés, ami körvonalazódik. 

Nem tetszett: A divat- és étlap jelleg megint, valamint a Viadal kurtasága.

Kiadás: Agave, 2010

Oldalszám: 314 oldal   
_________________________________________________________________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...