2011. október 7., péntek

Suzanne Collins - Az Éhezők Viadala

Miért pont ez? A kiadó egy másik könyvének hátuljában láttam először ajánlatként a történetet, de különböző okok miatt nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam. Egy idő után észrevettem, hogy mekkora rajongótábora lett a könyvnek, filmet is készítenek belőle, ráadásul egy Molyos kihívást is találtam hozzá, így muszáj voltam a kezembe kaparintani.

Történet: A történet a Panem nevezetű országban játszódik, ami Észak-Amerika romjain jött létre. Fővárosa a csillogó Kapitólium, amiben amilyen jómódban és gazdagon élnek, olyan szegényen és tehetetlenül tengetik napjaikat a környező tizenkét körzet lakói. Évtizedekkel a történet ideje előtt, tizenhárom körzet létezett, de a Kapitólium könyörtelenül eltiporta a Tizenharmadikat, mikor lázadás tört ki. Ezzel a szörnyűséggel kívánták emlékeztetni a körzetek lakóit, hogy a Kapitólium kezében van a hatalom és ők bármit megtehetnek, ne merészeljen senki sem lázadni. Hogy a fenyegetés még teljesebb legyen, a Kapitólium egy valóságshow keretében minden évben megrendezi az Éhezők Viadalát, ahol minden körzetből egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiú és egy lány vesz részt, persze nem önszántából. Az aratóünnepségen húzzák ki a résztvevők nevét, hogy utána elszállítsák őket egy arénába egy ismeretlen helyre, hogy ott egymással és a természeti viszontagságokkal megküzdve egyetlen egy ember maradjon talpon. A nyertes egész életében jómódban élhet. A történet egyik főszereplője, Katniss egyedül él az édesanyjával és kishúgával a Tizenkettedik körzetben, gyakorlatilag ő a családfő, ő viszi haza az élelmet, amit legjobb barátjával Gale-lel illegálisan levadásznak a közeli erdőben. Mikor Katniss kishúgát sorsolják ki a Viadalra, a lány gondolkodás nélkül a helyébe áll, így húga helyett őt viszik el a Viadalra, Peeta-val, a pék fiával, hogy a Tizenkettedik Körzetet képviseljék a Viadalon.

Vélemény: Amióta befejeztem a könyvet, csak azt bírom hajtogatni ugrándozva, hogy Úristen, Úristen, Úristen! Évek óta nem olvastam ennyire jó könyvet, mint Az Éhezők Viadala. De most próbálok valami érdemleges véleményezést kipréselni magamból és összeszedni a gondolataimat, hogy ne egy kisregény legyen a kritikából.

Az elején eléggé nyögve-nyelősen tudtam csak olvasni és pár napra félre is tettem, mert nem szippantott magába a történet. Egyrészt azért, mert nagyon nyomasztóan indul, nem volt meg hozzá a megfelelő hangulatom, másrészt a környezetem idősebbjeitől hallottam már ilyen körülményekről (éhezés), nem is keveset és ezért még jobban megrázott az indítás. Folyamatosan az idősebb családtagokat, barátokat láttam magam előtt és belegondoltam, hogy de vacak lehetett így élni és mindezt elviselni. Hogy az ember mire képes, mit meg nem eszik, hogy életben maradjon. Persze az ismerősök/rokonok nem vadásztak úgy, mint Katniss, de hasonló borzalmakat meg tudtak enni és a legszörnyűbb az egészben, hogy a mai napig, ebben a percben is van rengeteg olyan ember a világon, aki kénytelen így élni. A borzongásom ellenére az írónő elérte nálam a szájtátós hatást és nagyon átérezhetően festette le a körülményeket. Ezért már egy nagy piros pont jár neki és kíváncsi lennék, hogy volt-e valami személyes tapasztalata, mert mindvégig úgy írta a történetet, hogy elhittem neki, így is élnek emberek. Olyan részletességgel számolt be minden egyes túlélési lépésről, hogy csak megrökönyödve pislogtam és folyamatosan az járt a fejemben, hogy nekem ilyen meg olyan tett eszembe nem jutna, ha kikerülnék a vadonba. 

Aztán megint elővettem a könyvet és már kezdett bennem mocorogni az érdeklődés, mert a történet átkerült a Kapitóliumba és addigra volt pár kis megható mozzanat, ami segített még jobban megkedvelni Katniss-t. Ahogy haladt előre a történet furcsa érzés volt, nem csak a főszereplőnek, hanem nekem is áttérni a fényűző dolgokra és átéreztem, hogy mekkora élmény lehetett egy éhezőnek belakmároznia a legfinomabb falatokból, de pár oldal után már zavarni kezdett, hogy szinte állandóan csak a kajákról olvasok hosszasan, meg a divatról, de ez az eszköz kellett ahhoz, hogy még csillogóbbnak tűnjön a Kapitólium. Vártam már nagyon, hogy beinduljon a történet és ne a Kapitóliumban totyorogjunk, már éppen ott tartottam, hogy megint félreteszem, amikor is úgy beindult a fogaskerék, hogy az utolsó oldalig le se tudtam tenni és úgy végigizgultam, hogy az hihetetlen.

A Kapitólium ahhoz képest, hogy a körzetek mennyire elmaradottak és szegények, olyannyira kitűnt Panem-ből, mintha egy egészen másik világ lett volna. Mindenhol közvetítették a Viadalt, hightech cuccokkal volt felszerelve a versenyzők ideiglenes lakhelye, kész divatbemutatót rendeztek le a kiválasztottakkal és olyan dolgokat is megkaptak, amiről életükben nem is mertek álmodni. Amennyire megrázott és ledöbbentett az a képmutató világ, annyira el is varázsolt és úgy voltam vele, hogyha a szereplők nem is élik túl, legalább tejben-vajban fürösztötték őket egy ideig és egy kicsit oldódott a hangulatom. Egy idő után már annyira izgultam értük, mintha a saját ismerőseimről vagy barátaimról olvasnék. 

Eleinte nem tudtam hova tenni a mentort, Haymitch-et, sem Effie-t, de egyre jobban megkedveltem őket is, nagyon jól bánt az alakjukkal az írónő, pedig csak mellékszereplők. A legkedvencebb kedvenc a Kapitóliumból, a stílustanácsadó, Cinna lett. Mielőtt megismertem volna Peeta-t, a pék fiát, ő lett a rajongásom tárgya, aztán Peeta úgy lesöpörte a színről, mint szél a szemetet. Peeta lett a plátói szerelem és nem véletlenül, hiszen nagyon jól kidolgozott karakter ő is. Végig azon izgultam és abban reménykedtem, hogy megússza az egészet, és bár hittem abban, hogy szerelmes, néha meginogtam, de bíztam benne, hogy az érzései valóságosak. 

Katniss karaktere volt a legkidolgozottabb és még el sem kezdődött a Viadal, már rá tettem volna fogadást, hiszen annyira sokat tapasztalt és talpraesett lány, hogy meg lehetne irigyelni. Tetszett a csípős és vadóc stílusa, ami mellett nagyon érző szívű is, a végsőkig óvja a családját és azokat, akiket megszeret. Különösen akkor került közel a szívemhez, amikor az édesapjára emlékezett vissza és az otthon maradt családjára, illetve amikor Ruta-val egy másik kiválasztottal voltak jelenetei. Érdekes volt, hogy míg az elején minden kiválasztottat sajnáltam, a vége felé már a halálukat kívántam és ettől elborzadtam. Nem csak azt tudta ábrázolni az írónő, hogy a résztvevők is így kezdenek el gondolkodni, hanem még nálam is elérte, hogy így érezzek. Nagyon tetszett az is, hogy Katniss-ból nem csinált vérengző vadállatot, hanem meghagyta az emberségét. Bár Katniss néha érzelemmentesnek tűnt, vagy inkább ellenségesnek, azért ott volt benne mindvégig az érző ember, aki nem csak önmagára gondol, pedig olyan helyzetbe került, amikor tényleg csak önmagára számíthatott és önmagával kellett volna foglalkoznia. 

Ha az írónő nem oldotta volna meg ennyire mesterien az érzelmi szálakat, akkor valószínűleg nem tetszett volna a könyv, mert egy kicsit olyan ValóVilág, amit utálok és egy kicsit Lost hangulata lett és mindezektől nem tűnt volna eredetinek, sem kiemelkedőnek a történet. Néhány embernek ezért nem tetszett a könyv, mert nagyon valóságshow hangulata volt mindvégig, de ha eleinte engem is zavart, a közepe táján, amikor már tényleg beindulnak az események nem jutott többé eszembe, hogy bármihez is hasonlítsam. Azzal voltam elfoglalva, hogy halálra izguljam magam Katniss-ért, felvont szemöldökkel figyeltem a talpraesettségét és ötletességét, valamint aggódtam a szerelmi szál miatt is, holott nem az volt a lényeg a történetben. Már az utolsó oldalaknál jártam, amikor azon kezdtem el izgulni, hogy csak ne függővége legyen, könyörgöm ne, aztán csalódtam is meg nem is. A szívem mélyén a happy end-et vártam, ahhoz vagyok szokva és bár nem lett az, de nem nem is lett az ellenkezője sem, nagyon jól lezárta az írónő az első kötetet. Kaptam egy végső megoldást is, meg nem is. Remegve várom, hogy mikor olvashatom a második részt és mindenkinek csak ajánlani tudom. Azt is megkísérlem kimondani, hogy ez az egyik legjobb szerelmi szál, amihez szerencsém volt és a legfurcsább is. 

Miért olvasd el? Mert nagyon-nagyon sokat lehet rajta izgulni, nagyon érdekes a felépített világ, a szerelmi szál is. Az írónő stílusa is jó és a karaktereket könnyű megkedvelni. Nagyon tetszett benne, hogy a történetben kijött az ősi, vadállatias ember a szereplőkben, miközben ott volt a modernebb, érzelmileg fejlettebb énjük is. (Én öt percig se bírtam volna ki a vadonban és ezt bevallom őszintén, nagyon durva dolog. Bár nem élünk ilyen körülmények között, de akkor is.) 

Miért ne olvasd el? Erre nincs mit mondanom.

_______________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Ruta, Cinna, Katniss és PEETA, a plátói szerelmem. :)

Tetszett: Szinte az egész, de legfőképpen az arénabeli jelenetek.

Nem tetszett: Egy kicsit elhúzott volt az eleje és lassan tudtam belemerülni a történetbe, de ez valószínű csak a hangulatom hibája volt.

Kiadás: Agave, 2009.

Oldalszám: 304 oldal
_______________________________________________________________________
 

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése