Ellen Hopkins - Crank

Miért pont ez? Az írónő könyveit már Gigi *köszönet Giginek a távolból* kritikái által régebben kiszúrtam magamnak, de most jutottam el odáig, hogy olvassak is tőle Molyos kihívások alkalmából.

Történet: A regény önéletrajzi ihletésű, az írónő lányáról szól, aki a drogok rabjává vált. A lány szemszögéből olvashatjuk a hullámvasúthoz hasonló élettörténetet, milyen érzés drogfüggőnek lenni, mennyire lehet tőle szenvedni és attól is, hogy ugyan ki szeretne belőle lábalni, de egyszerűen nem megy. A tizenhét éves Kristina a nyári szünetben meglátogatja az édesapját egy másik városban és ott kerül először bajba a drogokkal, illetve itt esik először szerelembe. Megjelenik Bree, aki tulajdonképpen Kristina alteregója, a drogfüggő énje. Itt nincs szó többszörös személyiségzavarról, csak Kristina Bree-nek hívja és mutatja be magát másoknak, amikor a droghoz közelebb kerül. Bree a vadabb, flörtölősebb, "teszek a világra" énje Kristinának, ő testesíti meg a lány merészebb énjét. Kristina annyira szétesik a drogok miatt, hogy szinte két teljesen különböző embernek érzi magát. Kristina/Bree hazamegy pár hét után az édesanyjához és a testvéreihez, de otthon is "megtalálja" a drogot, felborítja az életét, új barátai lesznek a régiek helyett és a szűz lány el kezd randizni (és persze drogozni) egyszerre több sráccal is, míg a végén terhes lesz.

Vélemény: Azt se tudom, hol kezdjem, annyira felzaklatott a könyv, de belekezdek valahogy. A történetleírásomban nem szerepel spoiler, mert nagyjából ez szerepel a fülszövegben is és spoilertől mentesen is írom a véleményt, mert muszáj így megírni, meg akarom hagyni az élményt mindenkinek, aki egyszer a kezébe veszi a könyvet.

Általában minden könyvtől vár valamit az ember, szinte már nem lehet előítéletektől mentesen olvasni. Három dologtól is féltem, az egyik, hogy Gigi nagyon magasztalta az írónőt és nagyon féltem, hogy ezek után nem kapom meg azt a katarzist, mint ő. Féltem attól is, hogy ez versregény és bár szeretem a verseket, ritkán olvasom őket, mert egészen más élményt adnak az embernek, mint egy regény. Nehezebb őket feldolgozni, gyakran rajtad múlik, hogy egy képet hogyan értelmezel és gyakran többféleképpen is fel lehet fogni az olvasottakat. A harmadik, amitől féltem, hogy életrajzi ihletésű és bevallom őszintén, hogy az életrajzokat unni szoktam, talán eddig csak egyetlen olyanhoz volt szerencsém, ami tényleg érdekelt. 

Aztán olvasni kezdtem és elfelejtettem minden félelmet és előítéletet, semmi sem érdekelt, csak az, amit olvasok és szinte magam előtt láttam Kristinát/Bree-t, mintha ott állnék mellette. Teljesen kizártam a külvilágot, hozzám se lehetett szólni, míg el nem olvastam az egészet, összességében pár óra alatt (egyébként rövid könyv, az oldalszám ellenére a sajátos formája miatt). Nem zavart a versforma, főleg azért sem, mert rímet szinte nem is találtam, így nem lett Frédi-Béni komikus élményem. El is felejtkeztem róla, hogy milyen formában írta meg Hopkins a könyvet, némelyik jelenetnél pedig rájöttem, hogy más formában nem is lehetett volna megírni, így volt tökéletes. Mikor Kristina/Bree drogos állapotban volt, a versforma csak fokozta az érzéseket és szó szerint éreztem azt, amit ő. Ahogy a szavak egymás mellett/alatt gyorsan követték egymást szinte már nem is alkottak egy összefüggő mondatot, mégis annak tűnt és értettem a mondanivalót, és azt is, hogy a "betépett" állapotában tényleg így gondolkozhatott. A szavak csak úgy kergették egymást a fejében. 

De mielőtt mindenki azt hinné, hogy ez a történet csak egy drogos lány szenvedése és elmélkedése, leszögezem, hogy nem. Ez több annál. Bár a történet nem kimondottan egyedi, mert nap mint nap történnek/történhetnek ilyen dolgok a fiatalokkal szerte a világban, drog, tiniterhesség, nemi erőszak (akár a saját barátjuk által, nem feltétlenül vadidegenre gondoltam), alkohol, suliból lógás, régi barátok elvesztése, rossz társaságba keveredés, stb. Gyakran az egész mix megtörténik a fiatalokkal, elindulnak a hullámvasúttal és nincs megállás. De itt nem is lényeg, hogy egyedi legyen a történet, hanem az a legfontosabb, hogy van, aki MER írni erről és hitelesen. Mer írni róla szókimondón, teljesen lecsupaszítva a rossz dolgokat, őszintén, nem pedig szépítve, mondván, hogy hát tiniknek írok, ezért finomítanom kell rajta itt-ott. Itt nincs finomkodás, nincs burkolt megfogalmazás.

Kristina története megrázó, mert mindvégig az ő fejében vagyunk és magával ránt abba a világba/pokolba, ahol ő él, pedig nem kéne ott élnie. Tudja ő is, de mégsem képes kilábalni belőle, mert ott a "szörny", a drog, ami édesdeden suttog a fülébe, ráadásul ott van a másik énje, Bree, aki mindig magával rántja. Szegénykém nem egyszer véget próbál vetni az egésznek és egy pillanatra kijózanodik, de aztán mindig közbeszól a sors és szó szerint vissza taszítja őt a mélybe. Sok esetben nem is csodálkoztam rajta, hogy újra a drogokhoz nyúl, az ő helyzetében nem is tudom, mi lett volna a megoldás. Teljesen át lehet érezni, amit ő érez, meg lehet érteni, hogy min megy keresztül. Teljesen átlagos tinédzser, semmi olyan megrázó dolog nem történt vele, ami annyira indok lett volna a drogozásra (a szülei válása és az, hogy a lánytestvére leszbikus, persze, hogy megviselték, de nem ezért kezd drogozni). Érzelmileg össze van zavarodva, még szűz, de már megkezdődött a randizás időszaka, hibát hibára halmoz és sok baklövést követ el, de ki nem hibázott tinédzser korában? Ezektől a hibáktól lesz esendő, ember és egy átlag tinédzser. Bree nem csak a drogos énje, hanem Bree testesíti meg a benne ébredező vonzó nőt, aki lesz/lehetne belőle később, aki segít neki levedleni a kislányt, bár nem épp a megfelelő módon.  

Kristina/Bree keresi a szerelmet, azt az igazi szerelmet, amire minden tinédzser vágyik és végig is megy ugyanazokon a csalódásokon. Rádöbben, hogy ez mégsem az a szerelem, amire vágyott, mert a fiúk tesznek róla, hogy felébredjen ebből a kábulatból. Elég egy oda nem illő, a szerelemmel össze nem egyeztethető  mondat, vagy kifejezés és Kristina észbe kap, majd megsérül. Minden egyes alkalom megint indok arra, hogy a droghoz nyúljon, amitől előjön belőle a "teszek a világra" életérzés. Egy alkalommal annyira megsérül, hogy már aggódni kezd az ember, hogy ajjaj, ebből mi lesz? Ezt én biztos, hogy nem élném túl. Ő túléli, de megint csak droggal. Az édesanyja és a mostohaapja ugyan gyanakszik, hogy nem stimmel vele valami, ráadásul Kristina annyira megváltozik negatív értelemben, hogy az anyja megrémül, de nem tudnak mit tenni, mert a lány nem hajlandó velük beszélni szinte semmiről. A szülők mindent megtesznek, ami tőlük telik, de a tinédzserek nagyon leleményesek tudnak lenni, ha arról van szó, hogy ki akarnak szökni a pasijukhoz, vagy Kristina esetében, ki akar szökni a házból, hogy droghoz, cigarettához, alkoholhoz  jusson és persze a barátja csókjához is.

Mindennek a tetejébe még terhes is lesz és ez tulajdonképpen a tetőpont. Innen vagy nagyot lehet zuhanni, vagy pedig észbe lehet kapni és megváltozni, de nem árulom el, hogy mi történt, ahhoz el kell olvasni a könyvet. A terhesség témája is nehéz és nagyon érdekes volt olvasni, hogy egy drogfüggő lányban milyen gondolatokat indít el ez az egész. Persze, nem kell ahhoz drogfüggőnek lenni, hogy egy 17 éves katasztrófaként élje meg a dolgot, de itt Kristina történetét ismerve még nagyobb súlya volt az egésznek. Nem tudom megítélni, illetve még nem lehet megítélni, hogy helyesen döntött-e ezzel kapcsolatban, mert a történet még két köteten át folytatódik, amit feltétlenül el fogok olvasni, mert belepusztulok, ha nem tudom meg, mi történt később. 

Hopkins eleve nehéz témákról ír, mint azt már megtudtam pár kritikából, de ennek a könyvnek talán azért van nagy súlya és azért zaklatja fel még jobban az embert, mert olvasóként tudjuk, hogy igaz és megtörtént. Persze nem szó szerint volt minden így, ezt az írónő is kihangsúlyozza, de erősen életrajzi ihletésű és ezért borzongtam és a hideg rázott, ahogy a lelki pokolban jártam Kristinával/Bree-vel. Nem csak a történet volt elképesztő, hanem az írónő őszintesége és hitelessége is. Nem ő, hanem a lánya ment végig ezen a kálvárián, mégis annyira élethűen festett le mindent Hopkins, mintha vele történt volna meg az egész. Becsülöm nagyon az őszinteségéért, mert míg más "takargatja a szennyest" a többi ember elől, ő őszintén és bátran "kipakolta" az egész világ előtt. 

A könyv talán ezért is tiltott olvasmány, mert nagyon őszinte, de most az öklömet rázom az amerikaiakra, mert fel nem tudom fogni, hogy lehet ennyire ostobának lenni, hogy kitiltják ezt a könyvet az iskolákból és a könyvtárakból. Pont, hogy ezt/ilyet kéne olvasni a fiataloknak, mert ami Kristinával, az írónő lányával megtörtént egy nagyon jó, elrettentő példa. Garantálom, hogyha egy fiatal elolvasná, főleg egy ártatlan fiatal, a büdös életben nem jutna eszébe, hogy drogokhoz nyúljon, sőt elkerülné, mint a tüzet. A szülők helyében  ezt és ehhez  hasonló könyvet is nyomnék a fiatal gyerek kezébe és nem csak a semmitmondó, ostoba kis limonádé sztorikkal tölteném tele a fejüket, amik szerintem (tisztelet a kivételnek) jobban ártanak, mint pl. a Hopkins könyvek. Nem egy könyv úgy kezeli a nehéz témákat, mintha viccek lennének vagy félvállról lehetne venni őket és ezzel pont hogy rossz példát mutatnak. Ha egy könyvbe belerakom a drogot, mert attól, hú, de vagány lesz a fiúkarakterem, vagy berakom az alkoholt, mint minden hétvégi parti kellékét, csakhogy egy kicsit ütősebbnek tűnjön a sztorim, vagy berakom a nemi erőszakot/öngyilkosságot stb., hogy mélységet próbáljak adni a karakteremnek, az minden csak nem tanító jelleg és főképp nem elrettentő példa. 

Összességében a könyv hátborzongató, nehéz, szívet tépő, elborzasztó, felzaklató, de mégis szép. Hatalmas nagy élmény volt olvasni és a szívembe zártam a karaktert. Az írónő pedig nagyon szimpatikus lett az őszintesége és merészsége miatt, bekerült a kedvenc íróim közé. Nagyon szimpatizálok vele, mint emberrel és felnézek rá a munkássága és a lélekjelenléte miatt. A honlapján egy-két bővebb információt is meg lehet tudni a lánya történetéről, illetve a könyv eleji jegyzetből is és ebből kiderül, hogy miként élte meg és dolgozta fel ő is az eseményeket, illetve hol tartanak most. Az összes könyvét el fogom olvasni, mert most már bebizonyosodott, hogy nem csak nagyon jó író, hanem egy szerethető ember is, akiről ráadásul példát is lehet venni. 

Miért olvasd el? Mert egy megrázó és példaértékű történettel leszel gazdagabb, ami igényesen lett tálalva. Teljesen beszippant a történet és bár nem egy izgalmas krimi vagy egy kalandregény, mégis lerágod a tíz körmöd, hogy mi fog történni a szereplővel. Sok jelenet akár egy önálló versként is olvasható és tele van gyönyörű mondatokkal és érzésekkel, persze rossz érzésekkel is, mert nem rózsaszín történet. Könnyen át lehet érezni, amit a főszereplő érez és ettől szimpatizálni lehet vele. 

Miért ne olvasd el? Ha gyengébb idegzetű vagy, akkor ne olvasd el, mert nagyon felkavaró a történet és könnyen kihoz a sodrodból. Ha nyomasztó hangulatban vagy akkor se olvasd, mert "nehéz" a történet, ami után még nekem is muszáj valami vidámabbat és könnyedebbet olvasni, pedig én bírom a gyűrődést elég rendesen. Ha pedig nem szereted a nehéz témákat, amúgy sem jutna eszedbe elolvasni, így felesleges még indokokat felsorolnom. 

________________________________________________________________________

Történet: 6/5 pontból (plusz még vagy 100 pont)

Karakterek: 6/5 pontból

Kedvenc: Chase

Tetszett: A versforma, az írásmód, az őszinteség és a hitelesség (magyarán szólva az egész)

Nem tetszett: -

Kiadás: Margaret K. McElderry Books, 2004. október 5.

Oldalszám: 544 oldal 

________________________________________________________________________