2011. október 10., hétfő

Charles T. Rose - Álomlabirintus

Miért pont ez? Leértékelt könyvek között keresgéltem és megfogott a könyv címe, valamint a fülszöveg.

Történet: A főszereplő kisfiúval, David Cunninghammel egyre több furcsaság történik mindenhol, a suliban, az otthonában, sőt az egész városban, ahol él a szüleivel egy kis házikóban. Titkos rejtekhelyre bukkan a szobája kandallójában, ahol megtalál egy bőrkötésű és régi könyvet, ebből a kandallóból előugrik egy kisegér is, amelyik beszél, ráadásul az iskolában, barátnőjével, Abigael-lel észrevesznek egy különös, szőke fiút, aki hol eltűnik, hol előbukkan. Hamarosan kiderül, hogy David az Őrizők nemzettségéhez tartozik, akiknek az a feladata, hogy őrizzék az álomvilágot és az emberek világát, valamint megóvják ezt a két világot a gonoszságtól. David az egyetlen, aki segíthet megfékezni egy démont, aki mind a két világot uralma alá akarja hajtani, de hamarosan rájön, hogy nem csak a démonnal kell megküzdenie, hanem az ébredező Labirintussal is, ami mindkét világ létét fenyegeti.

Vélemény: Az a legrosszabb, ha az ember nagyon megszeret egy könyvet és próbálja azt az érzést megtalálni más íróknál is, ezért önkéntelenül, de összehasonlítja másokkal. Sajnos ez a könyv is ebbe a csapdába esett nálam, mert Neil Gaiman világát és azt az érzést vártam tőle, amit az előbb említett író éreztetni tud a könyvein keresztül. Ezzel a várakozással kezdtem neki az olvasásnak, ami megsínylette az előzetes értékelésemet, így próbáltam elvonatkoztatni. Többször félretettem a könyvet és inkább mást olvastam helyette, pedig egyáltalán nem volt rossz. Aztán rájöttem, hogy mi a hiba, mégpedig az, hogy a könyv gyerekeknek és/vagy nagyon fiatal tinédzsereknek íródott, így már nem tudom a korosztályhoz megfelelően átérezni a történetet, mert egészen más stílusú könyveket olvasok felnőttként, de végül befejeztem és elolvastam. 

A fülszöveg sajnos nagyon spoileres és szinte minden nagyobb lényegi pontot és eseményt elmond, ami ront a történet élvezhetőségén. A Labirintus például szinte a könyv utolsó harmadában vagy felében bukkan fel és egy elég fontos esemény, amit jobb lett volna, ha nem árulnak el, akkor nagyobb lett volna a feszültség. Adott ugye a kisfiú, David, akiről hirtelen kiderül, hogy milyen kulcsfontosságú szerepe van az életben, nem csak egy átlagos kisiskolás fiú, hanem bizony sokkal nagyobb dolgokra hivatott. A főgonosz szinte az összes Őrizőt elpusztította, de egy csel miatt, sikerült a Cunningham családnak egy fiúunokát "kimenekíteni", aki méltó ellenfele lehet a démonnak. David édesanyja hamarosan emlékezni kezd a család múltjára, ahogy a könyvet megtalálják és segítségére lesz a fiának a nagy küzdelemben. Ugyanúgy a kisegér és még pár álomvilági lény is csatlakozik hozzá és David átkerül ebbe a másik világba, hogy csavaros eszével és segítőivel legyőzze a gonoszt. 

A történet bájos és aranyos, néha még én is tudtam rajta izgulni, a végét pedig megsirattam, de mégis valami hiányzott a katartikus élményhez és ez nem az írók vagy előző olvasmányok összehasonlításából fakadt. A könyvbeli világ elég alaposan és szépen kidolgozott, hosszú múltja van a családoknak, a lényeknek, az álombéli világnak, politikai és szerelmi csatározások is szerepelnek benne és nagyon jópofa kis lények. Az író nagyon aranyos világot festett le és nagyra értékelem az olyan embereket, akiknek ilyen mesébe illő fantáziájuk van. Nagyon tetszettek azok a részek, amik a másik világban játszódtak, a lényeket szinte magam előtt láttam, mint egy rajzfilmet. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha egy Walt Disney klasszikust olvasnék könyvben, szinte magam előtt láttam a színeket, a formákat, mindent. Volt ott egyszarvú, aki inkább egy otromba pacihoz hasonlít, volt ott jegesmaci, aki nyakalta a rumos teát, volt egy jópofa beszélő szikla, manók, démonok, robotok és még sorolhatnám. A karakterek viccesek voltak, David pedig kedvelhető, a többiek szerethetők. 

De valahogy hiányzott valami. Az motoszkált végig a fejemben, hogy a történet bájos, a karakterek is azok, van benne egy furcsa könyvünk, van varázslat, szépség, humor, egy kis izgalom, voltak megható jelenetek is, de olyan idegen volt. A nyelvezet tette számomra egy kissé idegenné a történetet, mert bár nagyon szépen fogalmaz az író, sokszor olyan szófordulatokat, szavakat, kifejezéseket használ, amit a gyereknek meg kell magyarázni. A fogalmazás egy kicsit régies, abban az értelemben, hogy a gyerekek (sajnos) nem olyan közegben mozognak a mai világban, ahol ennyire választékosan fogalmaznak és ettől egy kicsit nehézkes lesz az olvasás. Gyönyörű mondatok vannak benne és nagyon érzékletesen ír az író, de minduntalan kiugrott a sorok közül, hogy ő felnőtt és ezért néha olyan szavak vagy mondatok jöttek ki David száján, amit egy tizennégy éves nem mond. Ezzel szemben a szülőkről nem hittem el, hogy ők felnőttek és egy gyereket nevelnek, ahhoz túl gyerekesek, vagy naivak voltak. Inkább egy nővérnek és egy idősebb fiútestvérnek tűntek. 

A könyv végső megoldása pedig elhamarkodott és túlontúl egyszerű volt, szinte nem is értettem, hogy Davidre miért volt szükség, ha más egy csettintésre meg tudta oldani a problémát. Valami nagyobb csattanóra számítottam és el is vártam az írótól, mert amilyen varázslatos világot tudott teremteni és amilyen szépen írt, biztos voltam benne, hogy ütős lesz a történet vége, de nagyon egyszerű volt. A megható jelenetért piros pont jár a végén a kisegérrel, azt a részt nagyon megsirattam, majd kaptam egy feloldást, aminek nagyon örültem. 

A főgonosz lehetett volna rémisztőbb is, mert egy kicsit ki lett figurázva, amitől annyira nem éreztem a veszedelem súlyát, de talán az a korosztály, amelyiknek íródott nem foglalkozik vele, mert amúgy is a gonoszt látja benne. A végén lévő csavar a gonoszokkal túl hamar lett "lelőve" a történetben, lehetett volna azon is még csavarni egyet, illetve nekem a démon megfogalmazás túl általános volt, hiszen rengeteg fajtája létezik, és aki olyan egyedi lényeket tud teremteni, mint az író, karakteresebb démont is tudott volna teremteni.

Összességében bájos történet volt, aranyos szereplőkkel, nagyon jó és egyedi fantáziavilággal, szép és választékos megfogalmazással tálalva, kedves humorral, ármánnyal, kalandokkal fűszerezve és sok varázslat is volt a könyvben, ami kalandossá és izgalmassá tette a történetet, de elsősorban gyerekeknek ajánlott, illetve szülőknek, ha este fel akarnak valamit olvasni a gyerkőcnek. 

Miért olvasd el? Ha kiskorú vagy, akkor nagyon tetszeni fog a történet, a klasszikus mesékre hajaz, egy csipetnyi Shrekkel, egy csipetnyi Harry Potterrel, egy csipetnyi Robotokkal és egyéb rajzfilmekkel. Kalandos és bájos, jó kis átvezető a fantasy könyvek világába. Ha a gyerkőcnek szeretnél olvasnivalót választani, akkor ezt tuti választás lesz, akár egyedüli olvasásra, akár esti felolvasásra. 

Miért ne olvasd el? Ha már elmúltál 14 éves és főleg több divatos, vagy felnőttesebb fantasy volt a kezedben, akkor nem fog tetszeni. Túl egyszerűek benne a csavarok, egy kicsit kiszámítható és túl meseszerű. Inkább kalandos és könnyed, mint izgalmas és hátborzongató. 

Ui.: Az író magyar, és jó példa arra, hogy a magyarok is tudnak, ha akarnak.

______________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
 
Karakterek: 4/5 pontból

Kedvenc: Eugen, a kisegér, a beszélő szikla, a jegesmaci és Frígia, a táltos

Tetszett: Az író fantáziája, a választékos és szép fogalmazás, és a könyv világa. Ha a védőborítót leveszi az ember, akkor meglepetésre bukkan, a kivitelezés nagyon szép és az író saját kezű rajzai is azok.

Nem tetszett: A túl egyszerű csattanó, a gonoszok karakterének egyszerűsége.

Kiadó: Alexandra, 2007 

Oldalszám: 304 oldal
______________________________________________________________________

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése