2014. november 19., szerda

Alexandra Bracken - Sötét elmék

A természet néha elképesztő dolgokat produkál. Olyanokat, amelyeket talán mi magunk sem értünk. S mivel nem értjük, félünk tőlük…Így van ez azokkal a különleges képességű gyerekekkel is, akikről Alexandra Bracken november 18-án megjelenő ifjúsági regénye, a Sötét elmék szól. Tarts velünk a november 9-19-ig tartó blogturnénkon, ahol megtudhatjátok, mi miért is szeretjük annyira ezt a könyvet. Olvashattok továbbá kedvcsináló idézeteket a könyvből, megtudhatjátok, milyen különleges képességű fiatalok szerepelnek benne, és persze a könyv filmadaptációjáról is hírt hozunk nektek! A nyereményjáték ezúttal sem maradhat el, a Maxim Kiadó által felajánlott 3 db nyereménykönyvet sorsoljuk ki a helyes megfejtők között! 

Alexandra Bracken - Sötét elmék 

Miért pont ez? A fülszöveg felkeltette az érdeklődésem. Ideje volt megint disztópiát venni a kezembe.

Fülszöveg: Amikor Ruby a tizedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális „rehabilitációs táborába" küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni. A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike. Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie. Szökésben van és kétségbeesetten igyekszik eljutni a hozzá hasonló gyerekek egyetlen biztonságos menedékébe, az East River-hez. Csatlakozik a táborokból szökött gyerekek csoportjához. Bátor vezetőjük, Liam, nagyon odavan érte. Ám Ruby bármennyire is vonzódik hozzá, nem kockáztathatja, hogy közel kerüljön hozzá. Azok után, ami a szüleivel történt, semmiképpen. Amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, legkevésbé a titokzatos vezető. Ám más erők is működésbe léptek; olyan emberek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy Rubyt felhasználják a kormány elleni küzdelmükhöz. Ruby borzasztó választás elé kerül, amely könnyen azt jelentheti, hogy fel kell adnia egyetlen esélyét, hogy élni érdemes élete lehessen.

Vélemény: Figyelni szoktam a kiadók várható megjelenéseit és amióta a Maxim Kiadó "leleplezte" ezt a könyvet, már alig vártam, hogy a kezemben lehessen. Nagyon szeretem a disztópiákat, mert érdekes kérdéseket vetnek fel és elgondolkodtatják az embert, a háttérviláguk pedig eléggé megrázó. Ez a könyv hozta is az elvárásokat a nagyon komor hangulatával és az alaposan kidolgozott világával, egy hajszál választotta el attól, hogy az egyik kedvencem legyen.

 A világ alapja, hogy felüti a fejét egy vírus (IAAN), ami a 10 év körüli gyerekeket támadja meg. Ez egyfajta idegi betegség, legalábbis annak tartják. A gyerekek tömegesen halnak meg 10 éves koruk környékén, aki pedig túléli, annál valamilyen különleges képesség jelenik meg. Az idősebbek félni kezdenek tőlük, és a legjobb védekezésnek azt tartják, ha táborokba zárják a túlélő gyerekeket, hogy kontroll alatt lehessen tartani őket. Ezek a táborok azonban nem a szokásos nyári táborok, hanem olyanok, mint annak idején a koncentrációs táborok. Kemény fegyelem, egyenruha, szankciók, kötelező munka, stb. Négy szín és az erősség alapján különböztetik meg a képességeket, eszerint csoportosítják a gyerekeket a táborokon belül. Embertelen módon bánnak velük, katonákkal (PFS-ek) őrzik őket és ha még így is engedetlenség lenne, akkor a hangszórókból megszólal az úgynevezett Fehér zaj, amire csak a psi-gyerekek érzékenyek. Ez a Fehér zaj borzasztó fájdalmakat tud nekik okozni. Ruby hat évet tölt el egy ilyen táborban, így eleinte csak ezt a szűkebb világot ismerhetjük meg.

 Egyik nap a Fehér zaj teljesen kifekteti Rubyt, ami eddig még sosem történt meg. Ez az esemény teszi lehetővé, hogy kijusson a táborból hat év után. Ekkor ismerjük meg egy nagyobb szeletét a világnak. A Gyermek Liga azért jött létre, hogy védje a gyermekeket ezektől a táboroktól, ugyanis a társadalom egy része nem ért egyet ezzel a módszerrel. De Ruby nehezen bízik meg bárkiben is, így hamarosan elsodródik a Ligától és ekkor botlik bele új útitársaiba, Liam-be, Dagiba és Zuba, a három szökésben lévő psi-gyerekbe. Ők már egy ideje úton vannak, keresik azt a helyet, ahol állítólag a szökött gyerekek békességben és nyugalomban élnek. Innentől kezdve a regény olyan, mint egy roadtrip. Folyamatosan kocsiban vannak és menekülnek, csak néha-néha állnak meg. Hol a Ligásoktól tartanak, hol a PFS-ektől, hol pedig a fejvadászoktól, de még az egyszerű felnőtt emberektől is. Ezernyi veszély leselkedik rájuk, miközben a lepusztult világban élelmiszerhez és meleghez is kell jutniuk valahogy, Bettybe pedig kell a benzin, ami ritka kincsnek számít.

  Ruby nagyon nehezen illeszkedik be a kis csapatba, de ez nem is csoda. Mindenki fél mindenkitől és a bizalom lassan nem létező fogalom. Az sem segít a helyzeten, hogy ahol csak lehet, Ruby hazudik, Dagi pedig alapjáraton nagyon ellenséges vele. A kis csapat segítségével tudjuk meg, hogy mi folyik az egész országban. Egyre több tábor létesült, a Vörösek és a Narancssárgák szinte eltűntek az országból, talán Szökött Gyerek az egyedüli, aki még Narancsvörös. Ő az, aki létrehozta az az "oázist", amit hőseink keresnek. Alig vannak már fiatalok az országban, ha élnek is, akkor a többség a táborokban van rabságban, az a maroknyi, aki meg el tudott szökni, folyamatos menekülésben van. A társadalom vagy nagyon negatívan áll a gyerekekhez vagy tudomást sem vesznek a problémáról. Szülők küldik saját gyerekeiket ezekbe a táborokba, bár vannak olyanok, akik megpróbálják elbújtatni csemetéjüket, de ez sem sikerül sokáig.

  A világ tehát alaposan felépített, van itt minden, mi szem-szájnak ingere, bár elég sok kérdésre még nem kaptam választ. Van egy kis X-menes beütése is a regénynek a különleges képességek miatt, de annál sokkal komorabb a hangulat. Egy kicsit akkor lazul a nyomasztó érzés, mikor Ruby összetalálkozik a kis csapattal. Nem csak az információk adagolása miatt lesz érdekesebb a sztori, hanem a karakterek és a személyes történetük miatt is. Dicséretes, hogy a csapat összerázódása és a szerelmi szál viszonylag lassú mederben folyik. A túlélés a lényeg, nem pedig az, hogy Liamnak most ilyen vagy olyan a szeme, meg a teste. Ruby szerencsére egy kemény csaj, nem pedig az a nyávogós idióta, akiktől a falra tudnék mászni. Viszont megkaptam helyette Dagit. Tudom, hogy kedvelnem kellett volna, meg egy nagyon fontos és jó tagja volt a csapatnak, de nekem az idegeimre ment a srác. Állandóan kekeckedett és kötözködött, mindig volt valami problémája, pasi létére ő volt az, aki végighisztizte az egész könyvet és a viselkedésétől viszketett a tenyerem. Még a csoporthoz való ragaszkodása és a pozitív tulajdonságai sem ellensúlyozták azt a hisztit, amit végignyomott, gyakran indokolatlannak is éreztem.

Liam és Ruby

A könyv egyedül azért nem lett a kedvencem, mert néha borzasztóan vontatottnak éreztem és sok volt az ismétlés, amitől egy kicsit szájbarágósnak éreztem az egészet. Úgy éreztem néha, hogy sose jutok a könyv végére, mert egyáltalán nem haladok, hiába olvasom. Aztán jött valami pörgősebb rész, akkor megint elindult bennem a rajongási láz, aztán megint belassult a dolog. Sok kérdésre nem kaptam meg a választ, ezzel szemben sok kérdésre vagy háromszor, négyszer is. A könyv utolsó része mentett meg nálam igazán a regényt. Spoiler nélkül nem lehet róla írni, így csak annyit árulok el, hogy a vége már sokkal profibb munka, mint a könyv eleje, a függővég miatt pedig nagyon várós lett a folytatás.   

____________________________________________________________________________________  
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Zu
Tetszett: a háttérvilág
Nem tetszett: a sok ismétlés
Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 472 oldal
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Megjelenés: 2014.11.18.
____________________________________________________________________________________  
Nyereményjáték

Szeretnénk, hogy játszva ismerhessétek meg jobban a Sötét elmék világát. Ezért a résztvevő blogokon 1-1 kérdést, a válaszokat pedig a turné állomásain találjátok majd. A válaszokat a rafflecopter megfelelő mezőjébe írva, pedig részt vehettek a nyereményjátékon és tiétek lehet a könyv 3 példányának egyike.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Melyik táborba küldték Rubyt?

a Rafflecopter giveaway
____________________________________________________________________________________  
 További állomások

11/09 Kristina Blogja
11/10 Always Love a Wild Book 
11/11 Deszy Könyvajánlója 
11/12 Roni Olvas
11/13 MFKata Gondolatai 
11/14 Függővég 
11/16 Kelly és Lupi Olvas 
11/17 CBooks 
11/18 Dreamworld 
11/19 Könyvszeretet
____________________________________________________________________________________  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...