A Scolar Kiadó jelenteti meg október 9-én Rainbow Rowell: Eleanor és Park című könyvét, mely a külföldi debütálása óta eltelt másfél év alatt számos díjat besöpört, többek között első lett a Goodreads 2013-as szavazásán a Young Adult Fiction kategóriában, ugyanezt elérte az Amazon éves összesítésén is. Fiatalok százezreinek lett a kedvence ez a történet, melyet most 12 állomáson keresztül mutatunk be a blogturné keretein belül. Érdemes követni a turnét, a játék könnyű lesz, megnyerhetitek a Scolar Kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét!
Miért pont ez? Megfogott a fülszöveg.
Fülszöveg: Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus. De nem tudja kiverni a fejéből. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.
Vélemény: Bár nem szoktam romantikus regényeket olvasni, mert nem a stílusom, de ezzel a könyvvel most kivételt tettem. Megfogott a fülszöveg, pontosabban az utolsó mondata. Az első szerelemnek nagyon nagy jelentősége van az ember életében, még az olyanoknak is, mint én, aki már-már antiromantikus. :D Az első szerelmet sosem felejtjük el, az első szerelem meghatározza a további életünket. Ez az egyik első érzelem, ami annyira felkavar minket, hogy teljesen más irányba viszi el a jövőnket, megváltoztat minket. Alakítja a személyiségünket, az élethez és másokhoz való hozzáállásunkat, a terveinket, az elvárásainkat. Arra késztet minket, hogy elhelyezzük magunkat valahol a világban, hogy jobban megismerjük önmagunkat. És a legfontosabb, hogy tanulunk belőle. Mindig tanulunk belőle valamit, akár rossz vége lett, akár jó. Kevés embernek adatik meg, hogy az első szerelme legyen egyben a legutolsó is, és ez a tény még őrültebbé teszi az érzést. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen "első szerelmes" történetet kapok, mert azt még én is elismerem, hogy az első szerelem szép.
Ezen a könyvön is felháborodtam és vérig sértődtem. Komolyan mondom, betiltanám a függővéget, annak ellenére, hogy nagyon hatásos. Ez a könyv annyira jó volt, hogy nem tudom elviselni, hogy függővége lett. Az írónő ugyan ígéri a folytatást, de kétségbe vagyok esve, hogy mi van, ha meggondolja magát? Mi van, ha történik vele valami és nem tudja megírni a folytatást? Így nem lehet ennek a könyvnek vége! És mégis, így volt jó. Ettől még jobban ütött az egész történet. Mint ahogy a szereplők sem tudják, hogy mi vár rájuk a jövőben, úgy mi sem tudjuk sosem. Az egész könyv olyan volt, mintha én is azon a buszon ülnék és két mögöttem ülő beszélgetését kihallgatnám. Először csak bele-, belehallgatok, aztán egyre érdekesebb lesz. Nyújtózkodni és fülelni kezdek, majd pofátlanul már oda is fordulok, a végén pedig már szinte az ölükben ülök és kiabálok, hogy meséljenek már gyorsabban és gyerünk már, tudni akarom a végét a sztorinak! De aztán le kell szállnom és mivel nem ismerem a mögöttem ülőket, sosem tudom meg a sztori végét. Talán csak akkor, ha véletlenül megint együtt utazunk és hajlandók nekem elmesélni.
Eleanor és Park története teljesen kifacsart érzelmileg, és ezt jó értelemben mondom. Ez is tipikusan olyan szerelmi történet, ahol nem a külső a lényeg, hanem az érzelmek, maga az ember. A média ezerrel nyomja az arcunkba a tökéletes férfit és a tökéletes nőt, állandóan arra sarkall, hogy vedd meg ezt, mert jobb/szebb/csinosabb/vonzóbb stb. leszel tőle, de arról már mély hallgatás van, hogy emellett jó ember leszel-e, kedvelhető, vidám, jó lesz-e a kisugárzásod, szórakoztató leszel-e vagy egyáltalán boldogabb. Ez jelenik meg a YA regényekben és a legtöbb romantikus könyvben és filmben is. Persze, hiszen jobb érzés két dögös színész sztoriját végignézni, mint két átlagosét, de hiteles az nem lesz. Mű lesz az egész. Pont ezért borzongok a romantikus műfajtól. Sablon, sablon hátán és semmi érdekes nincs a sztorikban és a karakterekben.
Rowell viszont két teljesen különböző és a mai trendnek teljesen nem megfelelő ember tett meg főhősnek. Átlagosnak nem mondanám őket, mert Park félvér, Eleanor pedig természetes vörös, ami megint csak ritkább. De az amerikai sztenderdnek megfelelően ők a lúzerek, akiken egész álló nap poénkodni lehet, akiken le lehet vezetni a hormontúltengést és az összes tinikori zavart. Pont emiatt voltak érdekesek a karakterek. Engem nem köt le a focicsapat ostoba kapitányának és a pomponcsapat nyávogó vezérének üres és művi kapcsolata. Engem mindig is az kötött le, hogy a szegény kis srácnak ott a könyvtár sarkában lesz-e valaha barátnője, ő is meg tudja-e tapasztalni, hogy milyen a szerelem. Hogy annak a ducibb lánynak, aki mindig előnytelenül öltözik, mondja-e majd valaki, hogy szép, szórakoztató és kedves? Rowell pont ezt a sztorit írta meg, amiért örökre hálás leszek neki.
Hálás leszek neki azért is, mert az egyik legszebb módon hozta össze a szereplőket. A szerelem nem úgy működik, hogy meglátom és bumm, eltalál Ámor nyila vagy valami. Amikor ezt érezzük, az hamis. Ez csak annak az ígérete, hogy bele tudnánk valakibe szeretni és hogy tombolnak a hormonjaink vagy hogy pozitívan reagálunk valakire, akivel majd később kialakulhat a szerelem, a kötődés és a ragaszkodás. Rowell is ezt hangsúlyozza a szereplők szájába adott mondataival. A szeretlek nem egy cukros valami, a szeretlek, az kötődés, elfogadás, ragaszkodás és ösztönzés. Ha szeretünk és szeretve vagyunk, az arra ösztönöz minket, hogy jobbak legyünk és azok is leszünk, mindenféle tévéreklám és termék nélkül. Nem a rózsaszín felhőtől leszünk boldogok, hanem attól, hogy van kihez tartoznunk és valaki tartozik hozzánk. Van valaki, akinek úgy vagyunk a legjobbak, ahogy vagyunk és ő is úgy felel meg nekünk, ahogy van. Eleanor és Park ezeket éli meg és ettől annyira szép a kapcsolatuk. Egy ilyen kapcsolat pedig pont olyan lassan, apró lépésenként alakul ki, ahogy Rowell bemutatta. Esküszöm, hogy szerelmes lettem a szerelmükbe, amíg a könyvet olvastam.
De az élet nem csak a szerelemről szól és szintén keveseknek adatik meg, hogy ne legyen valami gáz a családi életükben. Olyan szerintem nincs, hogy valakinek száz százalékosan rendezett legyen a családi háttere. Ahol már egynél több ember van, ott probléma és súrlódás is van. A főhőseink családi élete egyáltalán nem egyszerű. Főleg nem Eleanoré. Az anyát, úgy, ahogy volt, elítéltem. Igenis az ő felelőssége volt annyi gyerekkel, hogy milyen életet választott. Eleanor, a legidősebb lévén jobban fel is tudta mérni ennek a pokolnak a lényegét, és együtt tudtam vele érezni. Valamikor viszont haragudtam rá, mert ő sem hozott meg jó döntéseket vagy nem voltak megfelelőek a gondolatai. Vagy mégis? Vajon mikortól számítunk önzőnek? Vajon minden esetben elítélendő, ha valaki önző? Van olyan, hogy jól teszi valaki, ha önző? Önvédelemből lehet valaki önző?
A könyv azon túl, hogy iszonyatosan jó olvasmány, végigvisz egy érzelmi hullámon, elgondolkodtat és emlékeket hoz fel. Mesél és tanít is. Többek között azt is megtanítja, hogy a szerelem képes megmenteni az embert.
Nagyon szerettem minden egyes percet, amit az olvasásával tölthettem. A stílus, a fogalmazás, a történet, a karakterek, a rengeteg popkulturális utalás, egyszerűen minden a helyén volt. Idősebb fejjel kimondottan élveztem ezeket az utalásokat, mert még én pont az a generáció vagyok, ahol még nagyon hatott a 80-as évek, de már kezdődött a "modernizáció". Olyan emlékeket hozott fel a könyv, amikre szívesen emlékszem. (Elemes magnó az osztálykiránduláson hatodikban, hetedikben a rádióból vettük fel a számokat, nyolcadikban már cd-t hallgattunk, de még hatalmas kollekciónk volt magnókazettákból és a ceruzával egyenesítettük ki a szalagot.) Aki viszont már fiatalabb és nem tapasztalhatta meg ezeket, az is át tudja érezni a hangulatát, mert Rowell tesz róla. Nagyon jó hangulatot tud teremteni és olyan a stílusa, hogy szinte nem tudod letenni a könyvet.
Ez a könyv egy musthave darab! Már alig várom, hogy újraolvashassam, amit párszor meg is fogok tenni, amíg nem jön a folytatás.
Kedvenc: Eleanor, Park
Tetszett: az egész!
Nem tetszett: na jó, a függővég akármennyire is ütött, akkor sem bírom a függővégeket
Oldalszám: 320 oldal
Fordító: Simonyi Ágnes
Kiadó: Scolar Kiadó
Megjelenés: 2014.10.06.
____________________________________________________________________________________
Nyereményjáték
A regényben sokat szerepel az X-MEN képregény, a nyereményjátékunk is ehhez kapcsolódik. Minden állomáson a játék leírása alatt/mellett találtok egy-egy szereplőt. Fel kell ismernetek a kép alapján a karaktert és beírnotok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Magyar és angol neveket is elfogadunk.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A sorsolás után e-mailt kapnak a nyertesek, akiknek 72 órájuk van emailben válaszolni, ennek hiányában új nyertest sorsolunk.
a Rafflecopter giveaway
____________________________________________________________________________________
További állomások
09/25 Kelly és Lupi olvas
09/27 Angelika blogja
09/28 Bibliotheca Fummie
09/29 Könyvszeretet
09/30 MFKata gondolatai
10/01 Deszy könyvajánlója
10/02 Always Love a Wild Book
10/03 Nem harap a..
10/04 Media Addict
10/05 Zakkant olvas
10/06 Dreamworld
____________________________________________________________________________________
Sziasztok! Az 5. és a 10. állomáson ugyanaz a karakter van, vagy csak én látom hasonlónak?
VálaszTörlés