Miért pont ez? Először a borító, majd a fülszöveg tett kíváncsivá. Imádom a kapucnis-harcos borítókat és az "egy férfi a világgal szemben" típusú sztorikat.
Történet: Ahogy napnyugta után beköszönt a sötétség, megjelennek a magúrok: természetfeletti erővel bíró démonok, akik izzó gyűlöletet táplálnak az emberiség iránt. Évszázadokon át uralták az éjszakát és az emberekre vadásztak, akik mágikus rovások mögött kerestek menedéket. E hatalommal bíró jelek eredete elveszett a legendákban, védőerejük pedig rémisztően törékeny. Mindez nem volt mindig így. Egykor a nők és a férfiak egyenrangú ellenfelei voltak a magúroknak, de azok az idők már elmúltak. A démonok éjről éjre erősödnek, míg az emberek csoportjai egyre csak fogyatkoznak a kíméletlen öldöklésben. Most, hogy a jövőbe vetett remény múlóban van, három fiatal, akik túlélték a démonok vérengzését, megpróbálják véghez vinni a lehetetlent. Elhagyják a rovások hanyatló védelmét, hogy egy elkeseredett küldetésben tegyenek kockára mindent a múlt rejtélyeinek felkutatásáért. Együtt szállnak szembe az éjszakával.
Vélemény: Nagyon szerettem a könyvet, annak minden kisebb hibájával együtt. Volt benne egy-két logikai probléma, de ez inkább az én szőrszálhasogatásom, az olvasmányélményen nem ront.
A világ alaposan kidolgozott: egy elképzelt helyen játszódik a középkorra hajazó időben és térben. Az emberek teljesen kiszolgáltatottak a démonokkal szemben, akik az éj leszállta után szabadon garázdálkodnak senkit és semmit sem kímélve. Egyedül rovásokkal tudnak ellenük védekezni, de mit sem ér a rovás, ha nincs jól megfestve vagy a fába karcolva, a mágikus erejét rögtön elveszti, ha nem jó helyre vésik, vagy ki sem fejti a hatását, ha nem megfelelően készítik el. A régi harcos időkben a rovásoknak több fajtája létezett, de az utókorra csak a védekező rovások maradtak, azok is csak legendákban vagy kevés ember által elérhető könyvekben. Emiatt kimagasló szakma lett a rovásvetőké, úgy is lehetne mondani, hogy ők az írástudók egy alapvetően analfabéta társadalomban.
A védekezést nehezíti az is, hogy az emberek ellustultak az évszázadok során és inkább csendesen megbújva elkerülik a harcot, ahelyett, hogy támadnának. A démonoknak is sok fajtája van, így nagyon nehéz mindegyikük ellen védekezni. Vannak fa-, kő-, víz-, szél- és tűzdémonok. Egy porba rajzolt rováskörrel nem sok esélye van a szabadban rekedt embernek a túlélésre.
Mégis, ebben a világban ugyanúgy élik az emberek az életüket. Tanulnak, kereskednek, gazdálkodnak, szerelmesek lesznek, a vallásukat gyakorolják, gyermekeket nevelnek. Próbálnak boldogulni a szegénység és az állandó veszély közepette. Ennek a világnak vannak nagyobb városai, ahol a gazdagabbak élnek és nagyobb biztonságban vannak a vastag kőfalak és a katonák miatt, de a legtöbb ember kisebb településeken él szétszóródva, teljesen kiszolgáltatva minden erőnek. A városok és falvak közötti összekötők a Fullajtárok (kereskedők), akikkel utazik egy Zsonglőr is. A Fullajtárok hozzák-viszik a leveleket és minden egyéb portékát a helységek között, a Zsonglőrök pedig megéneklik és elmesélik a legendákat vagy az aktuális híreket. Ez a legveszélyesebb foglalkozás, hiszen sok éjszakát kell eltölteniük a szabadban, minimális védelemmel ellátva.
A világról még oldalakat lehetne írni, annyira összetett és annyira imádtam. Ami különösen tetszett benne az a helységek elnevezése volt (Hídfalva, Rönkösháza, Tölgypatak, Tücsökpatak), a démonokkal való harcok, a társadalom felépítése és a könyv saját világának legendái, dalai és az is, hogy sajátos szólás-mondásaik voltak (pl. káromkodás: a magúrba! vagy Ez magúrság!), ettől még hihetőbbé vált a világuk. A magúrok bővebb legendáját viszont hiányoltam. Annyi eszük sincs, mint egy állatnak, de elejtett utalásokból lehet tudni, hogy nekik is van egy társadalmi felépítésük. Talán a következő részekben többet meg lehet tudni az ellenségről.
Bár fentebb azt írtam, hogy ez "egy férfi a világgal szemben" típusú könyv, három igazi főszereplője van. Mindegyikőjükben az a közös, hogy nem hajlandók belenyugodni a sorsukba, nem hajlandók meghunyászkodva élni, mint az emberek többsége. Ki akarnak törni a félelemmel teli életből, lenni akarnak valakik és le akarják győzni a démonokat. Rojer, az elárvult kisfiú zsonglőrré akar válni, ami elég nehézkesen megy neki, de felfedez egy titkot, amivel előnybe kerül. Leesha, a lány, miután hírnevét meghurcolják a saját falujában, szintén feladja a nyugodt életet és Gyógyfűvész lesz. Arlen pedig viaskodik a rovásvető és a fullajtár szakmák között. Fullajtár akar lenni mindenáron, de a rovásvetéshez van kiemelkedő tehetsége.
A karakterek életét gyerekkoruktól kezdve kísérhetjük végig, aminek örültem. Szeretem látni, hogy a karakterek honnan indulnak, mitől lesznek azok, akik később, milyen poklot jártak meg, aminek hatására fejlődtek. Valahol viszont bosszantott is, hogy ennyire hosszadalmasan ír róluk Brett, hiszen többször csak kisebb sztorik voltak egy nagy sztorin belül és úgy éreztem, hogy a karakterek megrekednek egy szinten. Érdekesek voltak ezek a részek is, de mást meg hiányoltam. (Azon már csak mellékesen bosszankodok, hogy mindig akkor váltott az író a karakterek között, amikor iszonyatosan izgalmassá kezdett volna válni a szál.)
Rojernél hiányoltam a nagy bummot, azt a változást, amitől végre megerősödik és tényleg lesz belőle valaki a szánalmas, sanyargatott sorsú fiú helyett. Leeshánál túl gyorsnak és logikátlannak éreztem a nagy változást, pedig szépen felépítette Brett ezt az ívet, de hirtelen másfelé rántotta a dolgok alakulását, így a karakterről alkotott véleményem is gyökeresen más lett. Meglepetés volt, az biztos, de szerintem kellemetlen volt inkább, mint kellemes.
A könyv nagy erőssége a nagyon alaposan kidolgozott világ mellett, az Arlen szála. A Rovásember szála. Ő volt a legérdekesebb karakter, ő járt a legérdekesebb helyeken, ő volt az, aki a legtöbbet küzdött és harcolt ebben a világban, ő volt az, aki a legtöbbet fejlődött, aki a legdühösebb volt erre a világra és erre a helyzetre. Szóval az ő jelleme volt a legárnyaltabb és a legjobban kidolgozott. Ezért sajnáltam, hogy Brett többet foglalkozott feleslegesen a másik két karakterrel, ahelyett, hogy inkább Arlen szálára fektetett volna nagyobb hangsúlyt. Arlen miatt viszont nagyon megéri elolvasni a könyvet, mert egy híres karakter lehet belőle. Míg Martinnál bejött a többszempontú írás, addig itt inkább hátránynak éreztem. Arlennel simán végig lehetett volna vinni a könyvet. A másik két karaktert is megkedveltem, de csak lassították a történetet. Kevesebb is elég lett volna belőlük.
Összességében egy első könyves íróhoz képest kiemelkedően jó volt a Rovásember. Alaposan és jól kidolgozott világ, érdekes és egyedi főhős, izgalmas harcos jelenetek jellemzik a művet. Kész felüdülés volt olvasni az ifjúsági fantasyk után. Szerelmi szál szinte nem is volt benne és most pont ez tetszett. Egy fantasynál elsősorban a világ mássága és a különböző lények a fontosak, nem pedig az emberi érzelmek. A könyv teljesen kirángatott a hétköznapokból, olyannyira, hogy a szókincsembe beépítettem a magúrság kifejezést, mint káromkodást. Ha pedig van lélekvándorlás, akkor következő életemben rovásvető akarok lenni.
________________________________________________________________________________________________
Történet: 6/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc: Arlen, a legendák, a rovások.
Tetszett: a kidolgozott világ és Arlen szála.
Nem tetszett: Leesha karakterfejlődése vagy jellemének romlása.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2013
Fordító: Zelei Róbert
Oldalszám: ? (egy féltégla)
_________________________________________________________________________________________________
Üdv!
VálaszTörlésNagyon klassz ismertető a könyvről, örülök, hogy tetszett a történet. A folytatás(ok) is várható(ak) a közeljövőben, szintén a Könyvmolynál vannak rájuk a jogok, úgyhogy remélhetőleg még többet megtudunk a magúrokról (még nem olvastam a 2-3. részt, de majd eljön az ideje).
Róbert