2013. március 24., vasárnap

Miért pont ez? Nézni kezdtem a legújabb Sherlock sorozatot, az Elementaryt (magyarul Sherlock és Watson, a TV2 műsorán) és ismét elgondolkoztam azon, hogy bár jó barátként ismerem Sherlock Holmest és Watson doktort, az ismereteimet a számtalan tévésorozatból és filmből szereztem meg, de szégyenszemre, egyetlen eredeti történetet sem olvastam még. 

Történet: Doktor Watson, a katonaorvos egy háborús baleset és egy betegség után Londonba költözik. Összefut egy régi ismerősével, akinek elpanaszolja, hogy nem tud megfelelő lakhatást találni magának, a szállodák nagyon drágák. Ez az ismerős bemutatja őt Sherlock Holmesnak, aki éppen lakótársat keres Baker Street-i otthonába. Egy-két mondat után szimpatikusak lesznek egymás számára, így összeköltöznek. Watson doktor hamarosan megtudja, hogy ez a fura figura, akihez költözött, magándetektívként keresi a kenyerét. Rögtön egy ügy közepébe csöppennek. Egy ismeretlen férfi holttestére bukkannak egy lakatlan házban, de nincs semmi nyom, amivel a rendőrség elkezdhetné a nyomozást. Segítséget kérnek Sherlock Holmestól, akiről az a hír járja, hogy nincs olyan ügy, amit ő ne tudna megoldani.

Vélemény: Bár az Elementary modern köntösbe bújtatott és új Sherlock-történeteket mutat be, Watson doktor ráadásul nő, mégis sikerült a karakterek sajátosságait megtartani az alkotóknak. Ahogy egymás után pörgettem a részeket és nagyon hamar az évad végére értem, egyre jobban elkapott a Sherlock hangulat. Láttam már sok sorozatot és filmet, melynek központi alakja Sherlock volt, jártam is a Baker Streeten, mégsem olvastam eddig egy klasszikus történetet sem. A sok fantasy és sci-fi után épp itt volt az ideje, hogy egy régimódi detektívregény után nyúljak.

Elementary (Sherlock és Watson)

  A bíborvörös dolgozószoba az első Sherlock Holmes regény a négy közül, ezen kívül még 56 novella szól a detektív kalandjairól. A történetek többségét Watson meséli el, ő Sherlock krónikása, de van egy-két eset, amiről maga Sherlock Holmes számol be. Doyle szerény magánorvosi keresetét akarta kiegészíteni valami mellékessel, így kezdte el megírni a Sherlock Holmes történeteket és milyen jól tette. A világ egyik legközkedveltebb és leghíresebb irodalmi és filmes alakját alkotta meg és még 126 év után is felhasználják a karakterét. Nem lehet megunni. 

  Annak ellenére, hogy Conan Doyle nem tanulta az írást, hiszen háziorvos volt és az orvoslásból kívánt megélni, nagyon jól használta az írói eszközöket, de nem tökéletesen. Egy krimit nagyon nehéz összehozni, hiszen visszafelé kell megírni a történetet, ráadásul figyelni kell arra is, hogy az információkat mikor és hogyan kell elhinteni az olvasónak úgy, hogy saját maga is tudjon "nyomozni", de közben vissza is kell tartani információkat, hogy az olvasó meglepődjön a történet végén, meglegyen a csattanó. Nem szeretem az olyan krimiket, amiknél ugyanott tartok, mint a nyomozó vagy ne adj isten, három lépéssel előrébb járok, de azokat sem szeretem, amikben olyan váratlanul és hirtelen jön a csattanó, mintha fontos információktól fosztottak volna meg és őrülten vissza kell lapoznom, hogy miről is maradtam le, amikor egyetlen egy szót sem hagytam ki olvasás közben. 

Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes)
Jude Law (Dr. John Watson)

  Miközben A bíborvörös dolgozószobáról írok, már túljutottam pár novellán is, így ez a regényhez kapcsolódó első benyomásomat egy kicsit elferdíti. A novellák olvasása előtt A bíborvörös dolgozószoba annyira nem nyerte el a tetszésemet, mint vártam. A regény abba a kategóriába esik, amikor nem tudsz együtt nyomozni a főhőssel, mert nagyon sok dologból kimaradsz vagy nem tudhatsz róla időben, így a végén nem a gyilkos kiléte miatt lepődsz meg, hanem azért, mert egy teljesen idegen megoldást kapsz. Ez nem tetszett, hiszen a krimik egyik fő vonzereje, hogy a történet erejéig bele tudjuk magunkat élni a nyomozó szerepébe, együtt tudunk vele gondolkodni, együtt tudunk vele érezni, meglepődünk azon, amin ő is, ugyanúgy vaksötétben tapogatózunk, mint ő és a végén együtt tudunk örülni vele, hiszen végigkísértük a nyomozást. Ráadásul ott van a kis személyes sikerélményünk, hogyha el is találjuk, hogy ki a gyilkos. Sherlock Holmesszal ez nem így van, ezért másabbak a történetek a többi krimihez képest.

  Mivel Watson az elbeszélő, vele együtt tapogatózunk a sötétben, az ő szemén át látjuk a nyomozást és bár kedvelem Watsont, néha haragszom is rá, mert ügyefogyottnak tűnik Sherlock mellett, pedig ő is egy intelligens és tanult figura. Watson nem szándékosan, de visszatart információkat, ami segíthetne nekem is, mint olvasónak az ügyek kibogarászásában. Ő vezeti végig az olvasót egy ügyön és ha ő nem vesz észre valamit, akkor ember legyen a talpán, aki a semmiből kitalálja, hogy Sherlock mit, miért és hogyan tesz. Egy kicsit rosszmájú leszek. Az a tény, hogy Watson vakon vezet, minket világtalanokat, teszi érdekessé a Sherlock történeteket, amik a detektív szemszögéből talán nem lennének olyan érdekesek. Ez egy nagyon hasznos írói eszköz. Sherlock észjárása nagyon gyors, számtalan tudományban kitűnő ismeretei vannak, nagyon jó a megfigyelő képessége és pillanatok alatt rálát az olyan összefüggésekre, amikre egy átlag ember oda sem figyel. Tipikusan az a karakter, akivel képtelen vagy lépést tartani, mindig lemaradsz pár bekezdésnyi gondolatmenetről. Ha pedig az a pár bekezdés megíródna és végigvezetne a nyomozó gondolatmenetén, akkor nem is tűnne olyan nagyágyúnak az olvasó szemében, sőt egy kicsit szárazzá válna az elbeszélés.  Ezért is Watson a mesélő, de így bosszantó űr tátong a nyomozásokban. 

Benedict Cumberbatch (Sherlock Holmes)
Martin Freeman (Dr. John Watson)

  A bíborvörös dolgozószoba is egy olyan történet, ahol az olvasó sok mindenből kimarad és váratlanul éri a csattanó, így sokkal passzívabban vesz részt a nyomozásban, ami a krimik esetében nem feltétlenül jó. Sokkal élvezetesebb egy olyat olvasni, ahol aktív résztvevő tudsz lenni. De most jön egy hatalmas nagy DE! Sherlock és Watson alakja annyira jellegzetes és magával ragadó, a párbeszédeik annyira szórakoztatók, a történetek nyelvezete, a szavak, maga a regény és a novellák hangulata annyira kellemes, hogy bármit meg lehet nekik bocsátani. Watson végtelenül jószívű és naiv, Sherlock egy bogaras figura, mindig tesz valami meghökkentőt vagy váratlant, így teljesen kiszámíthatatlan. Annak ellenére, hogy udvarias karakter, néha a nyomozás megkívánja, hogy pimasz és szemtelen legyen. Pont ezek a jelenetek teszik humorossá a történeteket.

 Eredeti nyelven nem olvastam és nem is fogom olvasni a Sherlock történeteket (ahhoz skótnak kell születni, hogy megértse az ember az 1800-as évekbeli nyelvet), de tény, hogy a fordító nagyon jó munkát végzett. Ezért is térek ki külön a nyelvezetre. Az írásmód újra eszembe juttatta, hogy miért is szerettem meg annak idején a szépirodalmat és magát az olvasást, hogy miért is szeretem az angolszász stílust. Szavakat, egész mondatokat és párbeszédeket gyűjtöttem ki a Sherlock történetekből, mert annyira jól hangzottak. A mai regényekben már más szavakat használnak, másként írják le a dolgokat, rövidítenek és lebutítják a nyelvet. Jó volt újra olyan könyvet olvasni, amely "roppant érdekesen" és "fenemód udvariasan" íródott.  

  Összességében csak ajánlani tudom a regényt, már csak azért is, mert ez a két híres karakter itt találkozik először egymással. 
_________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból

Tetszett: a karakterek és a nyelvezet.

Nem tetszett: az elbeszélés jellege miatt passzív "nyomozó"voltam.

Kedvenc: Sherlock és Watson.

Kiadás: Sensus Kiadó, 2004

Fordította: Tury Gyula

Oldalszám: 144 oldal
_________________________________________________________________________________ 
   

2013. március 13., szerda

Nőnap alkalmából úgy gondoltam, hogy mi mással is lephetném meg magam, mint könyvekkel. Itt volt a megfelelő kifogás (nem mintha nem lenne mindig), hogy miért is könyvre költök. Már megint. Az utóbbi időben amúgy is fájlaltam, hogy legalább tíz sorozatomból hiányoznak részek, így "vadászni" indultam Cassie Palmer két kötete után. Súlyosbította a helyzetemet, hogy megláttam az ötödik rész (Holdvadász) lélegzetelállító kék-fekete borítóját. A könyv még előkészületben van, de már most csorog utána a nyálam, pedig két kötettel le vagyok maradva. Abból kiindulva, hogy a hörcsögnek sincs lelkiismeret furdalása, hogy gyűjtöget, eldöntöttem, hogy nekem se lesz. 

  Ha már Karen Chance, akkor Cor Leonis. A Kiadó Könyváruházánál kötöttem ki és tátva maradt a szám. Úgy éreztem magam, mint egy igazi, hús-vér függő. Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatát láttam meg, nagyon is kedvezményes áron, így rögtön regisztráltam és a teljes sorozat landolt a kosaramban. Ha már ennyit spórol az ember egy hőn áhított sorozaton, persze, hogy hozzácsap még ezt-azt, így a Cassie Palmer sorozatot is sikerült aktuálissá tennem.


  A lényeg most kezdődik, ugyanis nem a saját vadászó és gyűjtögető életmódomról akarok beszámolót írni, hanem a Cor Leonis Kiadóval való első és egyben meglepő "találkozásommal". A rendelés után egy gépi üzenet visszajelzett, hogy befogadták a rendelést. Másnap még egy gépi üzenet fogadott, hogy valami hiba történt, elnézést kérnek a kellemetlenségért, de a hiba miatt további csekély kedvezményt kapok. Nem izgattam magam túlságosan, hiszen nem élet-halál kérdése egy könyvrendelés, ráér az egy nappal később is, bár a szállítás akkor körülményes lesz. Ha már bonyodalom, akkor miért ne legyen még nagyobb alapon írnom kellett nekik, hogy kivételesen a pénteki napon nem tartózkodom egész nap a szállítási címen, így halasszuk el még egy nappal, ha lehetséges. 

 Az ember már hozzászokott, hogy a legtöbb ügyfélszolgálat email címéről gépi üzenet pattan vissza vagy csak napokkal később jutnak a rengeteg levél végére vagy egyáltalán nem is válaszolnak. Egy óra se telt el és egy élő embertől kaptam választ és mint kiderült, én voltam a sületlen, hiszen szó sem volt még a szállításról, de olyan türelemmel és kedvességgel válaszoltak, hogy meglepődtem. Fordított esetben én elküldtem volna saját magamat melegebb éghajlatra, azzal a címszóval, hogy minek neked könyv, hogyha egy vásárlási és szállítási feltételek szöveget nem tudsz rendesen  értelmezni. A Kiadó helyett leszidtam saját magam.

  Mindenki ismeri azt a mondást, hogy a baj csőstül jön. Rám ez különösen érvényes, nem is én lennék, ha nem lennének rám érvényesek az általános életigazságok. A következő munkanapon még meg se kaptam a csomagomat, mikor kaptam még egy levelet, hogy "találtak két könyvet az asztalon, aminek semmi keresnivalója nincs ott, így legyek szíves és jelezzek vissza, ha megkapom a csomagot és valami hiányzik belőle". Nem estem kétségbe, néha nagyon türelmes tudok lenni, talán azért, mert megszoktam, hogy velem mindig előfordul minden, ami csak előfordulhat. Úgy neveltek, hogy ahol ember dolgozik, ott hiba is van, tapasztaltam is, én is szoktam hibázni, már eleve az nagyon kellemetlen tud lenni, ha megtörténik. Minek írjak panaszlevelet és háborodjak fel, ha van megoldás és kedvesen állnak hozzám? Szerintem nagyobb erőfeszítésbe telik szemétnek lenni, mint kedvesnek, így türelmesen vártam, hogy mi lesz a végkifejlet.


  A csomag megérkezett és Cassie Palmer két része hiányzott, helyette találtam benne egy naptárat és egy horoszkóp könyvet. Megírtam a kedves hölgynek, hogy valóban nincs benne a két Karen Chance könyv, viszont én is találtam két dolgot, aminek meg nálam nincs keresnivalója, hogyan tudnánk a cserét a leghatékonyabban véghez vinni? Míg a választ vártam, gyönyörködtem a Tündérkrónikákban, aminek minden egyes részében találtam ajándék könyvjelzőt, aminek szintén megörültem, hiszen azt is gyűjti a könyvmoly. 

  Az örömöm még nagyobb lett, mikor választ kaptam a levelemre fél percen belül, csak ugye én később vettem észre, mert könyveket pakolgattam a bal oldalamról a jobbra, majd vissza csillogó szemekkel és a könyvjelzőimet rendezgettem, meg a hasonló szertartásokat bonyolítottam le, mint amilyeneket minden könyvmoly végigcsinál, amikor kincsekre tesz szert. Az ügy végkifejlete az lett, hogy aznap rögtön feladták a két hiányzó kötetet, elnézést kértek és közölték, hogy a "nálam lévő idegen dolgok", a naptár és a horoszkóp könyv ajándékok, nem tévedésből kerültek a csomagba. Egy rossz szavam se lehetett és nem is volt. Másnap meg is kaptam a két kóborló könyvet, úgyhogy újra helyére billent a világ és "majdnem" teljes lett a Cassie Palmer sorozatom. (Irigylem a saját csip-csup problémáimat.) 

  Amiért ilyen kedvesek és türelmesek voltak velem, amiért ilyen hatékonyan és gördülékenyen meg tudtuk oldani a két kóborló könyv problémáját, úgy gondoltam, hogy minimum annyit érdemelnek, hogy állandó törzsvásárlójukká válok a kellemetlenségek ellenére és megírom ezt a furcsa köszönet félét. A mai világban sajnos az a tapasztalat, hogy az emberek türelmetlenek és idegesek egymással, így képtelenek kedvesen viszonyulni a másikhoz, főleg olyan helyzetekben, ahol egyszer sok emberrel kell foglalkozni. Az email-ek jönnek-mennek, állandóan csörög a telefon, miközben három ügyfél/vásárló/kilens áll az ember feje felett és még vagy hatan várakoznak az ajtó túloldalán, szóval káosz van, így nagyon nehéz nyugodtnak, kedvesnek és türelmesnek lenni. Manapság már azon csodálkozom, ha valaki képes erre. 

  A többi webáruházzal nincs hasonló tapasztalatom, ott eddig csak automatikus gépi üzenetekkel találkoztam, így nem tudhatom, hogy másoknál ez hogyan működik, de a Cor Leonis-nál remekül. A körülöttem élőknél viszont párszor már előfordult más termékek esetében, hogy a cégek nem azt küldték ki vagy másét postázták vagy rossz állapotban vagy meg sem érkezett a rendelt termék, pedig ők váltig állították, hogy feladták. Ott az ügyfélszolgálatról gépi üzenetek pattantak vissza, hónapokig tartó telefonálások és levelezések mentek postai úton, mire sikerült (ha egyáltalán sikerült) megoldani a problémát. Ezek után egy szavam se lehet, hogy még mielőtt észrevettem volna a hiányt, már szóltak is és pillanatok alatt megoldódott minden.

  Szóval törzsvásárló leszek, mert tetszik a Cor Leonis hozzáállása, a megbízhatóságuk, a kedvezményekről már nem is szólva, ráadásul még azt is észrevettem, hogy különleges kedvezményeik is vannak moly-tagoknak vagy bloggereknek. Ha könyvet rendelnél, érdemes hozzájuk fordulni.

2013. március 10., vasárnap

Cynthia Hand - Angyalfény

Miért pont ez? Az első részért oda meg vissza voltam. A kedvenc angyalos sorozatom. 

Hivatalos fülszöveg: Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, mégsem tudott felkészülni a döntésre, amelyet a végzetes napon kellett meghoznia. A rendeltetését közel sem olyan egyszerű teljesíteni, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre jobban megismeri az angyalok világát, a Jó és a Rossz közötti harcot, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.

Vélemény: Kétszer is elolvastam és nyáron megint el fogom olvasni, aztán meg várni fogom az őszt, hogy végre az új részt is a polcom kiemelt részére tegyem a két kötet mellé. Próbálok nem elfogult lenni, bár nagyon nehéz nem annak lenni. 

  Mondhatom azt is, hogy a második rész sokkal jobb volt, mint az első, bár az Angyalsorssal sem volt bajom, sőt, nagyon is szerettem. Ebben a részben viszont rengeteg kérdésre megkapjuk a választ, ami az előző részben nyitva maradt, sokkal többet megtudhatunk az angyalokról is. Mint ahogy a fülszöveg is ígéri, a Jó és a Rossz közti harcot, a kezdeteket, az angyalok történetét és legfőképp Clara szüleinek és a főgonosz, Samjeeza legendáját is megismerhetjük. Csupa meglepetés és izgalom van a lapokon. Clara nemcsak az angyalok történetét kutatja barátnőjével, Angelával, hanem arra is megpróbál fényt deríteni, hogy az elszúrt küldetésnek mi lesz a következménye, kap-e másikat vagy esetleg megbűnhődik érte. Félelmeit csak erősíti egy újabb látomása, melyben valakinek a temetésére megy. Egy szerettének az elvesztésétől való félelme még az elrontott küldetés miatti aggódását is felülmúlja. Mindemellet Jeffrey, az öccse is egyre furcsábban viselkedik, valamit titkol és mintha kezdene a sötét oldal felé húzni. Ha ez sem lenne elég, ott van Tucker és Christian. Bár Clara tudja, hogy Tuckert szereti és leghőbb vágya, hogy egyszer összeházasodjanak és a városban maradva éljék le az életüket, nem tudja letagadni, hogy Christiannal furcsa kapcsolata van, amit még ő maga sem tud kibogozni.

  A karaktereket változatlanul imádom. Clara vicces, most is csetlik-botlik angyalként, de már kevesebbet, igyekszik komolyabban venni az angyallétét, amiben Angela is nagymértékben támogatja. Klubot alapítanak, aminek az a célja, hogy együtt fejlődjenek, gyakoroljanak és kicseréljék egymás közt az angyalokról szóló ismereteiket. Nem csak emberként számítanak tininek, így muszáj önmagukról és a fajról tanulniuk. A gyűlések alkalmával kezd kibontakozni előttünk a származásuk története, ami már önmagában kiérdemelne egy külön regényt. 

  Clara, amellett, hogy részben angyal, ember is, így kénytelen az emberi jövőjével is foglalkozni. Főiskolát kellene választania, hiszen abból még angyal nem élt meg, hogy a küldetése után rohangált. Ennek viszont sok akadálya van. Nem igazán tudja, hogy emberként milyen foglalkozást szeretne választani, hová menjen. A családját és Tuckert nem akarja hátra hagyni, Tucker viszont nem akar elmenni. Angela ezzel szemben határozottabb, annak ellenére, hogy még mindig várja az égi jelet, hogy mi is lesz a küldetése. 

  Clara egész jól elnavigál a sok probléma között, de ahelyett, hogy valamelyik megoldódna, még egy felüti a fejét. A gyűlések, az elrontott küldetés következményére való felkészülés, az angyallét tanulmányozása és a főgonosz elleni küzdelem miatt egyre több időt kénytelen Christiannal tölteni, miközben Tuckerrel kevesebet tud lenni. Tucker meglepően jól tűri ezt, de érezni lehet a levegőben, hogy nem lesz ez így jó. Clara hiába negyedvér, akkor is angyal és ebbe a világba nem viheti magával Tuckert, teljesen emberi életet viszont nem tud élni, mert a látomásaitól, a családjától, a főgonosztól és a képességeitől nem tud akarattal sem megválni. Csúnya dolog tőlem, de én végig azért imádkoztam, hogy szakítsanak, hiszen én a kezdetektől Christian-párti vagyok és eddig egyedüli fanja. (Tucker szavajárásával: Mit láttok egy olyan srácban, mint Tucker?)   

  Christian karakterét is jobban megismerhetjük ebben a részben és ez csak tovább fokozta rajongásomat. Mindig ott volt Clarának és az, hogy szinte Claráék házának tetejére költözött, csakhogy szemmel tarthassa a lányt, felért egy hatalmas vallomással. Bár Tucker az emberi mivoltot erősítette a lányban és békés, nyugodt életet kínált neki, nekem valahogy izgalmasabbnak és bensőségesebbnek tűnt az a jövőkép, amit Christian tudott volna nyújtani. Christian olyan, mint Clara, hasonló a hasonlóval. 

  A szerelmi szálról visszakanyarodva az angyalok történetére, annyi mindent megtudhatunk rólunk, hogy nem is értem Cynthia Hand miért nem írt ebből egy előzmény trilógiát. Annyi lehetőség lenne benne, annyi mindent ki lehetne ebből fejteni, hogy megérne még pár kötetet. Clara szüleinek története és Samjeezáé egy egészen más világba vitt el a világon belül. Valószínű, hogy még többet is megtudunk majd a harmadik részben, hiszen számomra nem befejezett még az ő történetük sem. Nem is tudom, hogy az utolsó részben, hogyan fog az írónő ennyi szálat elvarrni. Egyébként Samjeeza tipikusan az a rosszfiú/főgonosz, akit kedvelni lehet és neki is van egy története, amiről alig várom, hogy többet is megtudjak. 

  Új szereplők, még több angyal lép a képbe, egy egész társadalmat ismerhetünk meg, csupa kedves alakkal együtt. Egyre inkább érződik, hogy Clara inkább abba a világba tartozik, nem pedig az emberekébe. Az öccse, Jeffrey is komolyabban veszi az angyallétet, mint az emberit, egyedül Clara az, aki még annyira ragaszkodik ahhoz, hogy átlagos maradjon. Mintha csak le akarná tudni a küldetését, mint egy kötelességet, hogy utána visszavonuljon Tuckerrel egy farmra. 

  A stílus változatlanul nagyon jó, sokszor hangosan felnevettem a poénokon, de voltak olyan szomorú és megható jelenetek, hogy elpityeredtem, ebből is látszik, hogy nagyon beleéltem magam a történésekbe. Ez nem volt nehéz, hiszen Hand nagyon jól adagolta az érzelmeket is. A könyv megtartotta azt a bájosan vicces és megható stílust, amitől úgy érzi magát az ember, mintha egy pihe-puha vattapamacs közepén ülve olvasná a könyvet. A kivitelezés pedig egyenesen gyönyörű, talán még szebb is, mint az első részé!

  A következő rész ősszel fog megjelenni Angyalvágy címmel, amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy nagyon vágyom a harmadik részre, hogy újra visszacsöppenhessek az angyalok világába. 

Ajánlás: ha tetszett az első rész, akkor muszáj elolvasnod, jobb lett, mint az első. Az angyalos sztorik kedvelőinek pedig kötelező darab! A világ vicces és bájos, a karakterek pedig nagyon szerethetők. 

                                          A könyvet köszönöm a Maxim Könyvkiadónak     

__________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból 

Kedvenc: Christian, Angela, Jeffrey, Samjeeza

Tetszett: sokkal több volt az angyalos rész, az események pedig jobban pörögtek

Nem tetszett: -

Kiadás: Maxim Könyvkiadó, 2012 (Dream válogatás)

Fordította: Komáromy Rudolf

Oldalszám: 432 oldal   
_________________________________________________________ 
  
Miért pont ez? Mert skandináv írók szerzeménye és boszorkányos.

Hivatalos fülszöveg: Engelsfors apró, festői kis város Svédországban. Az itteni középiskola elsősei között van hat lány, akik különböznek a többiektől. Semmi közös nincs bennük, csupán az, hogy mindegyikükben természetfeletti erő lakozik.
    Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott fiút találnak a suli egyik mosdójában. Mindenki öngyil-kosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra a túléléshez. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasz-tottak.
  A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg…
    Kiállhatatlan szülők, iskolai gondok, barátság, szerelem, varázslat és halál tölti be az ifjúsági regénytrilógia első kötetének lapjait.

   Vélemény: Az első 100 oldal után már egyszer kifejtettem az első benyomásomat a könyvről és a véleményem mit sem változott a könyv elolvasása után. A skandináv írók sajátosságának tartom, hogy elképesztően hátborzongató és komor stílusban képesek írni, aminek köszönhetően mélyebb nyomott hagynak az olvasóban. A félelem jobban rátelepszik az ember elméjére, a tárgyilagosabb stílus pedig komolyabbá teszi a témát. Most sem kellett csalódnom, hiszen a szerzőpáros remekül visszaadta számomra ezt a hangulatot. 

   Már a bevezető jelenetnél érzeni lehet, hogy itt nem lesz semmiféle szépítés, nem megy el a történet a szokásos amerikai fantasy-k irányába, nem egy tipikus iskolai hangulat lesz az uralkodó, focicsapattal, pompon lányokkal, iskolai bálokkal. Nem is egy átlagos lány szeret bele egy természetfeletti lénybe, hogy utána több száz oldalon nyűglődjenek, fűszerezve egy kis akcióval és fantasy-vel. A Kör hiába ifjúsági regény is egyben, kilép az iskola szűk kereteiből és az átlagos tinédzser létből. Minden egyes szereplőnek komoly háttere van, nagyobbak a problémáik egy letört körömnél vagy annál, hogy új iskolába kerültek, mert új városba költöztek. 

  Mindegyik lány életében olyan valós problémák vannak, amelyek lépten-nyomon előfordulhatnak vagy elő is fordulnak a környezetünkben. Anna-Karin édesanyja pl. alkoholista és olyan, mint egy jiddis anyuka, legfőbb szerepe az, hogy mártírt játszik. Ebben a családban a nagypapa az, aki próbálja rendben tartani a dolgokat, de korát tekintve is nehezen boldogul. Anna-Karin érthető módon nehezen viseli el a saját édesanyját és ez a viszony nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a lány mit és miért fog megtenni a jövőben. Vanessa nem kedveli édesanyja párját, aki a mostohaapja lett, nem tudja őt befogadni a családba. Talán ennek köszönhető, hogy a saját párkapcsolata sem nevezhető idillinek. Rebecka evészavarokkal küzdött és még mindig vékony jégen táncol. Egyik legfőbb félelme, hogy kiderül a betegsége és akkor elveszíti a szeretteit, úgy mint Gustaf-ot, a párját. 

    Annyi személyes probléma és nehéz téma szövi át a történetet, hogy a fantasy szál nélkül is megállta volna a helyét. Kevesebb olyan könyv található a piacon, ami a tinédzserek problémáival foglalkozna regényes formában, az ő nyelvükön, mintha az emberek félnének attól, hogy ilyen történeteket írjanak, olvassanak vagy adjanak a gyerek kezébe. Ezért külön díjaztam ezt a szálat a Kör esetében, sokkal emberibbé és sebezhetőbbé tette a szereplőket. Az életük egy-egy epizódját olvasva, alig vártam, hogy végre valami klassz és jó is történjen velük, de ugye ott van a skandináv komorság, így az életükben a rejtélyen túl, a félelem is állandó lett.

   Eleinte nehéz volt megkülönböztetni a lányokat és a családjukat, mert mindegyik családban volt valami probléma. Gyakran összekevertem őket és elgondolkoztam rajta, hogy most Minoo anyukája orvos vagy Anna-Kariné? Most Vanessának van mostohaapja vagy Rebeckának? Mindegyik családnak és lánynak hasonló jellegzetességei voltak, de pár fejezet után kitisztul a kép. Nem bántam volna, ha Elias is több szerepet kap a történetben, őt nem lehetett volna összekeverni senkivel sem és érdekes irányba vitte volna el a viszonyokat, de a szerzőpáros elég vérmes diktátor, ha a karaktereik sorsáról van szó. (Imádom, hogy ettől kiszámíthatatlan a sztori.)

  A történet nagyon összetett és talán a fentebb említett problémás-emberi szál miatt éreztem néha hiányt. Hiányoltam belőle a még több rejtélyt és fantasy-t, amitől pörgősebb lett volna a történet. Bár a figyelmem egyszer sem lankadt és le se tudtam tenni a könyvet, érdekelt a lányok magánélete, főleg Minoo-é. Nagyon nagy hatással volt az eseményekre, hogy milyen a lányok élete és a háttértörténetük kibontása lassan ment. A főszereplő lányok valamennyire ismerték már egymást, mielőtt a képességeik megjelentek volna. Vagy névről vagy hallomásból vagy látásból, de ismerték egymást, mégsem barátkoztak össze, így kíváncsi voltam, hogy a "közös baj" vagy "közös rejtély" mennyire hozhatja őket össze. A szerzőpáros jó munkát végzett, életszerűen alakította a jól kidolgozott karakterek közti viszonyokat. 

   A nézőpont váltása még az elején okozott némi zavargást, de később a könyv előnyévé vált. A karakterek jobban elkülönültek, jobban meg lehetett ismerni őket, a motivációjukat, a szándékaikat és hogy ki hogyan éli meg a képességek megjelenését. Olvasóként szinte minden mozzanatról tudunk, így csak fokozódik a lányok közti kezdeti bizalmatlanság érzete bennünk, hogyha valamelyikük nem mond el egy lényeges információt a többieknek. A karakterek bemutatásához idő kellett, így érthető, hogy néha lassabban haladt a történet, de egy első kötettől ez el is várható. Még a mellékszereplők sem lettek elhanyagolható karakterek, pedig benne volt a bukás lehetősége, hogy a főbb szereplők amennyire kidolgozottak, annyira elsikkadnak mellettük a többiek.

   A lányok élete eleve nehéz, ennek tetejébe különleges képességek birtokába jutnak, amit nem értenek és amiket nem tudnak kezelni, furcsaságok történnek körülöttük, élet-halál kérdése dolgok, ráadásul életükbe bekúszik az állandó félelem is, hiszen valaki vagy valami vadászik rájuk, őket akarja. Miközben megpróbálják tagadni a képességeket és megpróbálnak elzárkózni az egésztől, hiszen van elég bajuk amúgy is, kénytelenek lesznek kinyomozni, hogy miért pont ők a kiválasztottak, miért pont velük történik mindez. Sok kérdésre megkapjuk a választ, de sok szál elvarratlan marad, így bőven lesz még ok, hogy miért is vegyem kezembe a következő két kötetet. Izgatottan várom, hogy mi lesz, amikor a képességeiket már tudatosan tudják használni, ha fény derül minden rejtélyre és hogyan fogják megvívni a vég harcot.

  A komor hangulat, az "élő" karakterek, a rejtélyek és a borzongás miatt kellemes meglepetés volt a könyv, felüdülést jelentett a sok tucat-fantasy után. Az egyik gyengémet is eltalálták: a rejtélyes tárgyak jelenlétét és a rejtvényeket kimondottan imádom. A szerzőpáros nagyon jó alapokat rakott le az első kötetben, így csak remélni tudom, hogy a következőkben ugyanilyen szépen kidolgoznak egy olyan történetet, hogy a szám is tátva marad. Erre nem  is kell olyan sokat várni, hiszen a következő rész áprilisban fog megjelenni a Tűz címmel.
   
 Ajánlás: hogyha szereted a hátborzongató történeteket, akkor kiváló olvasmány lesz, hiszen a skandináv írók szerintem nem is képesek más stílusban írni, csak úgy, hogy a hideg kiráz. A boszorkányok is végre helyet kapnak a sok vámpír, tündér és egyéb lény mellett, így ha te is rajongója vagy a boszis sztoriknak, akkor ez egy must have darab. Ráadásul a folytatásra sem kell egy évet várni, csak egyetlenegy hónapot. Addigra bőven el is lehet olvasni, hiába egy (gyönyörű) féltégla. 
 

                 A könyvet köszönöm a Geopen Kiadónak!
 
____________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból

Karakterek: 6/5 pontból 

Kedvenc: Rebecka, Elias, Minoo

Tetszett: a jól kidolgozott karakterek, a háttértörténetük komolysága, a hátborzongató hangulat  

Nem tetszett: egy kicsivel erősebb fantasy szálra számítottam, de még az események elejét ismerhettem meg, így nem kizárt, hogy ez fel fog erősödni a következő részekben.

Kiadás: Geopen Könyvkiadó, 2012  

Fordította: Péteri Vanda (aki előtt le a kalappal, hogy az amerikanizálódó világban megtanult svédül)

Oldalszám: 548 oldal 
____________________________________________________________________