2012. március 3., szombat

Neil Gaiman - Tükör és füst

Miért pont ez? A temető könyve után Gaiman az egyik kedvenc íróm lett, így nem hagyhattam ki ezt a novellás kötetet.

Történet: Sok kis történet gyűjteménye, amelyekben a varázslat, a mágia, a fantasztikum a közös. A legtöbb novella és elbeszélő költemény már ismert történeteket, meséket, rémsztorikat dolgoz fel egészen más megközelítésben. 

Vélemény: Némelyik történetet imádtam, némelyiknél pedig nagyon haragudtam az íróra. Azzal a gondolattal vettem kezembe a könyvet, hogy végre ismét elmerülhetek Gaiman varázsos világában, ami a sajátja és utánozhatatlan, de sajnos a nagy elvárásaimnak nem felelt meg a kötet és egyenesen csalódtam. Ez a csalódás azonban nem jelent feltétlenül negatívat, csak mást vártam.

  Imádtam mindig is Gaiman meséit, talán az Anansi fiúk volt az a történet, ami már inkább humorosabb és felnőttesebb volt a többihez képest, így nagyon furcsa volt számomra más oldaláról is megismerni az írót. Bájos történeteket vártam a novelláskötettől, azt a tisztaságot és ártatlanságot, ami az általam olvasott könyveinek karaktereit jellemzi, de helyette ellentétes benyomásokat kaptam. Sok volt a vér, a szex, a bűn a lapokon és ez szokatlan volt számomra Gaimantől.

  A novellák és elbeszélő költemények írói pályájának különböző szakaszaiban íródtak és ez érezhető is volt. A kötet elején, a bevezető részben Gaiman mindegyik alkotásához megjegyzéseket fűzött vagy a történet kiötlésének folyamatáról adott háttér információkat. Először el sem akartam olvasni ezeket a megjegyzéseket úgy, hogy még nem is ismerem a történeteket, de mégiscsak belevágtam és megérte. Nagyon szeretek az alkotó folyamatról, az írásról is olvasni. Az írók többségét a kész mű alapján ítéljük meg, így is ismerjük meg őket, a történeteikkel azonosítjuk, de arról már ritkábban esik szó, hogy az író is ember, nem feltétlenül egy nap leforgása alatt alkotta meg a nagy művet, hanem bizony kemény munka áll mögötte, buktatókkal, feszültséggel, írói válsággal, aztán meg őrült gépeléssel éjszakákon át, amikor az ihlet megszállja őket. Ezek a kis megjegyzések beengedték az olvasót ebbe az alkotói folyamatba, hogy melyik novellát mi ihlette, miért írta meg - rendelésre vagy csak a maga szórakoztatására -, mennyi ideig írta, mi lett a sorsa, stb. Bár a szerkesztés szempontjából ötletesebb lett volna nem egybe gyűjteni a könyv elejére ezeket a beszámolókat, hanem inkább a novellákhoz kellett volna biggyeszteni őket, a sok visszalapozást elkerülve.

  A kötet sok novellát tartalmaz, így csak párat fogok kiemelni, amik nagyon megnyerték a tetszésemet, összességében viszont elmondható, hogy a Tükör és füst kellemes perceket okozott néhány döcögősebb időszakkal. Szinte minden második novellát untam és alig vártam, hogy vége legyen. Eleinte mindig arra számítottam, hogy unalmasnak unalmas a sztori, de hát Gaiman írta, biztos kitalál a végére egy olyan csattanót, hogy leesik az állam még a padló alá is, de sajnos az unalmas kezdetű történet unalmas is maradt. Nem jártam utána, hogy melyiket mikor írta pontosan, de kíváncsi lennék, hogy a véletlenszerűen összekevert novellák, hogy mutattak volna időrendi sorrendbe állítva, biztos, hogy jobban kivehető lett volna az író fejlődése, így viszont megmaradt a meglepetés ereje, mert sosem tudhatta az ember, hogy a következő novella milyen színvonalú lesz, vagy maga a történet mennyire lesz érdekfeszítő. Sok esetben, legnagyobb csalódásomra elég kusza, összekapott és befejezetlennek vagy értelmetlennek tűnő alkotás is belekerült a kötetbe. Jók voltak, én még ilyeneket se tudnék összehozni, de Gaimantől nem ezt vártam volna. 

  A fekete leves után jöjjenek a pozitívumok: minden első novella viszont kiváló volt és az áll leesésének pillanat is megvolt. A jó novellák mind olyan varázslatosak és bájosak voltak, hogy örömömben ugráltam, amiért gaimanesek voltak. Öt nagy kedvencem lett és ezeket többször is el fogom olvasni.

  Lovagkor: egy idős nénike megveszi a Szent Grált fillérekért a helyi boltban, majd miután hazaviszi, megjelenik érte egy középkori lovag és a Grálért cserébe csupa olyan dolgot kínál fel, ami szintén nagy kincset ér, pl. a Bölcsek köve, a hallhatatlanság ígérete, a megfiatalodás, de a nénike csak azt nézi, hogy a Grál milyen jól mutat a kandallópárkányon az elhunyt férje képe mellett. A történet viccesen bájos volt és megvolt benne a varázslat a hétköznapiság mellett.

  A troll hídja: a novella főszereplője egy kisfiú, aki bóklászása során eljut egy hídhoz, ahol egy troll lakik. A troll el akarja venni az életét, de a kisfiú kidumálja magát és megígéri, hogy később még visszatér, ha már többet élt és akkor odaadja a trollnak az életét. Aztán a kisfiú felnőtt lesz, ismét találkoznak, de megint csak üzletet kötnek. A csattanó megdöbbentően jó volt. 

  A fehér úton: ez egy elbeszélő költemény, ami tulajdonképpen a Kékszakállú Herceg Várát dolgozza fel. Mindig is imádtam ezt a történetet, így nagyon élvezetes volt olvasni Gaiman stílusában. Hátborzongatóra sikeredett, mégis volt benne báj. 

Nagykeráron beszámítjuk: nagyon vicces, mégis elgondolkodtató történet arról, hogy az ember mennyire be tud hülyülni, ha meghallja azt a szót, hogy "akció", attól függetlenül, hogy olyan dolgot lehet akciósan megkapni, ami a kutyának se kell. Itt a gyilkosság akciós és a főszereplő szemén át láthatjuk, hogy egy marketingfogás mekkora hatással van az emberekre. A sztori ennek a viselkedésnek a kifigurázása.

A legjobb és legerősebb darabja a kötetnek a sokak által ismert és emlegetett Hó, üveg, alma. Ez a Hófehérke klasszikus feldolgozása és egyben kifigurázása is a gonosz mostoha szemszögéből. Bár rémisztő, hátborzongató, néhol undorító is, mégis paródia, hiszen nagyon sok elem (pl. a herceg nekrofil=halottakhoz való vonzódás, szexuális vágyakozás) kiélezi az eredeti mese rejtett horrorját. Ha elolvastad, erősen elgondolkozol rajta, hogy az eredetit valaha is odaadd-e a gyereked kezébe, hiszen kész horror.

Miért olvasd el? Ha szereted Gaimant, ezt is szeretni fogod, bár megvan a veszélye a csalódásnak, de az újdonságnak is, hiszen az író egészen más oldaláról is bemutatkozik. Sok novella szórakoztató, érdekes és vicces volt, ha nincs időd belekezdeni egy könyvbe, akkor ideális választás a Tükör és füst, mert hamar bekerülhetsz egy varázslatos és változatos világba.

Miért ne olvasd el? Ha nem olvastál még Gaimant, akkor ne ezzel kezd, mert nem éppen a legjobb alkotása. A kötet fele kiváló, a másik felében viszont alulmúlta önmagát az író. Gaimant vagy nagyon utálják vagy nagyon rajonganak érte, ha az előbbi táborba tartozol, de igyekszel őt megkedvelni, akkor ne ezzel a könyvével tedd.

________________________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból (átlag, hiszen voltak akár 10 pontos novellák is benne, de voltak 1 pontosak is)

Karakterek: 5/5 pontból (egy kicsit passzív figurák voltak)

Kedvenc: a Hó, üveg, alma című novella és a további négy, amelyet fentebb felsoroltam

Tetszett: A megjegyzések a bevezetőben és az, hogy minden novellához tartozott valami plusz információ.

Nem tetszett: az unalmasabb novellák, azok kihagyásával remek kis kötetté vált volna.

Kiadás: Agave, 2011

Oldalszám: 330 oldal
________________________________________________________________________________________________
2012.03.03.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése