2011. szeptember 11., vasárnap

Miért pont ez? Úgy látszik, hogy a könyvek borítója a gyengém, mert ezt a könyvet is ezen az elven szúrtam ki magamnak egy Amazon-os böngészés során. Olyan kísérteties és megnyugtató egyszerre. Ráadásul a regény vámpíros és szerelmi történet. Ez a sorozat első kötete, négy már megjelent,  de jön az ötödik. 

Történet:  A tizenhét éves Alice Bonham élete a feje tetejére áll, amikor megismerkedik Jack-kel, aki egészen más, mint a többi srác, illetve a többi ember, akivel csak Alice élete során találkozott. Egyre többet lógnak együtt, aztán Jack elviszi őt a családjához, ahol Alice megismerkedik Jack bátyjával, Peterrel. Nem elég, hogy Alice-ben megmagyarázhatatlan érzelmek fejlődnek ki Jack iránt, még Peter is leveszi őt a lábáról. Alice ellenállhatatlanul vonzódni kezd Peterhez, szinte alig kap levegőt, ha a srác közelében van, de Peter szó szerint utálja őt, ezzel kétségbeesésbe taszítva a lányt. Aztán az is kiderül, hogy Jack és a családja miért olyan furcsák. Hát azért, mert vámpírok.
Vélemény: Az írónő nagyon fiatalnak tűnik és kíváncsi voltam, hogy mit alkotott, mert rengeteg olyan kritikát olvastam a könyvsorozatairól (még kettőről tudok plusz egy önálló regényről), hogy "életem legjobb könyvei", "sosem olvastam még ilyen jót", aztán jött az ellentmondás, hogy az írónő tulajdonképpen lemásolta az Alkonyatot, csak néhol átírta a jeleneteket. Bár az alapszituáció nekem inkább a Vámpírnaplókra hajazott, de reméltem, hogy egyikhez sem hasonlít majd és egy új, klassz történettel gazdagodok. Az Alkonyat az Alkonyat, lefutotta a maga körét, hagyjuk szépen békén. A Vámpírnaplókkal szintén így vagyok, a könyveket nem vagyok hajlandó tovább olvasni (három kötetnél megálltam), csak nézni a sorozatot, de abból se kell több koppintás.  

  Ez a sok áradozás és csodálat, ami körülveszi külföldön ezt a sorozatot már előítéletessé tett, főleg azért is, mert az Alkonyathoz hasonlítják. Hát ez a könyv minden volt, csak nem Alkonyat koppintás. Szívesen elbeszélgetnék azokkal, akik így gondolták, mert szerintem el se olvasták Amanda Hocking könyvét, vagy abszolút nem tudnak különbséget tenni történet és történet között. Olvastam egy aranyos kis listát is, ami párhuzamot von a két könyv között, de én nem találtam meg azokat a kulcsmomentumokat, ami alkonyatossá tenné a történetet. Ha egy könyvben vámpírok vannak és egy fiatal lány, aki összegabalyodik velük, az még nem Alkonyat. Csak egy alapsablon, de ha jól van megírva, akkor nem érdekel, mert ugye kimondottan az ilyen történeteket "vadászom", oly sok másik emberrel egyetemben. 

  Tehát, adott nekünk Alice, aki a barátnőjével bulizni megy, de nem engedik be őket a szórakozóhelyre, így hazaindulnak gyalog. Útközben megtámadja őket egy csapat srác és egyértelmű, hogy mit szeretnének a lányoktól, akik elég rendesen ki vannak öltözve és egy elhagyatott, sötét helyen sétafikálnak. Megjelenik Jack és megmenti, majd hazaviszi őket. Alice-nek feltűnik, hogy minden ember körülöttük úgy viselkedik Jack-kel, mintha egy hatalmas nagy sztár lenne, akiért meghalnak a nők egy éjszakáért, de Alice azon kívül, hogy "csak" tetszik neki a srác, nincs érte megőrülve. Együtt kezdenek el lógni, mint barátok és Alice egyre több furcsa dolgot vesz észre a fiú körül. Utána megismeri Jack családját és Petert, akitől eláll a lélegzete, de a fiú semmibe veszi őt. Ez adja az alapsztorit.

  Igazság szerint a fülszövegben leírtakon kívül nincs igazán cselekményelem a könyvben, nincs főgonosz, nincs egy rakat mellékszereplő, már a legelején tudjuk, hogy vámpírokról fog szólni és egy szerelmi háromszögről. Tényleg nincs is más a könyvben, de ettől még valamiért magába szippantott. Az elején nagyon nyögve-nyelősen ment a történet, mert már alig vártam, hogy kiderüljön Alice számára, hogy ők vámpírok, ami kb. majdnem a könyv felénél meg is történik. Addig csak egy-két kis epizód tarkítja az unalmas iskolai és "otthon fekszek, nem csinálok semmit" eseményeket. Ez a könyv rovására megy, nem kellett volna ennyire elhúzni a kitalálósdit és hát nem tűnik túl okosnak a főszereplőnk se, mert egyértelmű dolgokat nem tud összerakni, ami értelmes pedig eszébe jut, az meg nem ijeszti el. Simán találkozna továbbra is Jack-kel, hogyha kiderülne, hogy egy pszichopata gyilkos, annak ellenére, hogy nem érez iránta halálos szerelmet, csak vonzódást. Ez nem egy okos gondolat, én fülemet-farkamat behúzva lelécelnék a gondolattól.

  Már párszor belekezdtem és abbahagytam a történetet, mert egy kicsit unalmas volt, hogy mindent olyan alaposan leír a szerző és nem történik semmi, miközben várom, hogy mi lesz a konfliktus. Aztán felgyűrtem a blúzom ujját és nekiestem a könyvnek, mert utálok valamit félbehagyni és azon kaptam magam, hogy az istenért sem tudom letenni, mert "valamire várok". Éreztem a könyvben egy feszültséget és egy lehetőséget, hogy itt lesz még valami, mert egyre több olyan mondat volt, ami piszkálta a csőröm. Talán épp az volt az egész varázsa, hogy nem sablont kaptam, ahol van egy főgonosz, aki miatt jobbra-balra menekülni kell, meg nyomozni, nem is olvastam oldalakon át, hogy szeretlek és ettől össze-vissza vonaglok a szenvedéstől. Ezt a könyvet vagy nagyon utálni vagy nagyon szeretni lehet és ettől furcsa összhatása van.

  Olvasóként tudjuk, hogy Jack vámpír, ezért feszülten vártam, hogy mit fog csinálni, amikor pl. Alice megvágja az ujját. Először fel is nevettem, hogy de vacak húzás, megvágja az ujját! Ki lehetett volna találni valami  ütősebbet, hiszen ez is egy olyan sablon, hogy már egy általános iskolás gyerek ezt teszi be konfliktusnak a vámpírok mellé. De aztán azon kaptam magam, hogyha Alice nem is érdekel annyira, Jack borzasztóan izgat. Mit fog lépni? Elmondja már neki, hogy mi van itt? Megtudom már végre, hogy mi a fene olyan különleges Alice-ben, amiért ketten is szerelmesek lesznek belé? Féltem attól, hogy megint egy Bella Swan-t kapok (csak ott motoszkál az ember agyában az Alkonyat), mert Alice karaktere olyan semmilyen, így értetlenül álltam a szerelmi háromszög előtt.  Azon kívül, hogy hány éves, hogy suliba jár és van egy öccse, Milo nem tudunk meg róla semmit. Legalább egy kedvenc szín, vagy kaja lenne, vagy valami hobbi, ami egy kicsit behatárolja őt és segít abban, hogy valahova tegyem a főhősnőnket, de semmi. Ez nagyon zavart a könyvben, mert végig(!!!) nem tudunk meg semmit róla, Alice 1 pontot se kap. Egy alakhoz se tudom hasonlítani. Nem okos, de nem buta, nem szép, de nem csúnya, nem erőszakos, de nem is kis naiva. De! A végére rájöttem, hogy nem is fontos, hogy Alice milyen, vagy ki ő valójában, mert klassz történet és klassz karakterek veszik körbe, a gondolatairól már nem is beszélve. 

  A könyv elejétől az a kérdés volt bennem, hogy mi a fenét esznek Alice-on, amikor nincs benne SEMMI! Azt a megoldást, hogy "mert, csak", illetve "valamire fel különlegesebb a véred, mint a több millió embertársadé" és "mert tetszik, hogy buta, esetlen és szerencsétlen vagy, de olyan édes" már egyszer kiröhögtem. Tartottam attól, hogy Amanda Hocking is valami hasonló értelmetlenséggel magyarázza majd, hogy miért pont Alice vonzó, míg mások nem, de egész meglepően és klasszul oldotta meg. Annak ellenére, hogy nincs főgonosz, meg izgalmas, kalandos jelentek, ezt a "magyarázatot" tette meg fő szempontnak, amiből az egész történet kialakul. Ez teszi a szerelmi háromszöget izgalmassá és érdekessé is. Az érdekes szót nem véletlenül hangsúlyozom ki. A könyv eleje unalmas, a történet sablonosnak tűnik elsőre, a főhősnőnk karaktere lehetne jobban kidolgozottabb is, de a könyv piszkosul érdekes. 

  A könyv közepe táján hirtelen értelmet nyert, hogy miért is untam végig az elejét. Miért kellett Alice és testvére, Milo szokásait és beszélgetéseit végigolvasnom, miért kellett a cseppet sem szimpi anyuka fejmosásait végigrágnom és miért is kellett nekem a semmittevésről olvasni. Volt értelme, ugyanis az egész könyv inkább egy elmélkedés tiniknek a vámpírlét előnyeiről és hátrányairól. Alice tipródása reális, elgondolkodtató és érdekes lett, nem pedig unalmas, vagy naiv nyávogás. A végére már nem érdekelt, hogy ki ő, mi a hobbija, szinte semmi más, csak az, hogy miről hogy vélekedik, mi fog történni vele és a vámpírjainkkal, illetve hogy fog dönteni. Úgy voltam vele, hogy akármi is történik nem oszt nem szoroz, mert láttam és éreztem az előnyöket és a hátrányokat. Nagyon sok "vámpírfan" van, aki azon sóhajtozik, hogy miért nem léteznek? Vagy én is vámpír akarok lenni! Itt viszont, Amanda Hocking könyvében elgondolkozol rajta, hogy mi lenne ha..., úgy, hogy tényleg átgondolod Alice-szal együtt. 

  A vámpírlétre számomra egy teljesen elfogadhatónak tűnő magyarázatot ad Hocking, persze nem ő találta ki, mert már valahol találkoztam ezzel a megoldással, de úgy vezeti végig a gondolatmenetet, hogy akár még hihetőnek is tűnne, hihetőnek tűnik a köztük lévő vonzódás is. Itt el is jutottam Hocking vámpírképéhez, amire azt mondom, hogy a klasszikus és az alkonyatos verzió között van, de inkább a klasszikus képet modernizálja. Gazdagok a vámpírjaink, persze, hiszen volt idejük felhalmozni a pénzt, de azt is megtudjuk, hogy ennek a gazdagságnak praktikus okai vannak, nincs közük a "lenyűgöző akarok lenni és hát gazdag, mert miért ne" hozzáálláshoz. Van szupererejük és szuperképességük, de nem annyira kiélezve, mint az Alkonyatban. Itt tulajdonképpen nincs is jelentősége egyiknek se. Hocking célja nem az volt, hogy csillogó vámpírokat csináljon, akiért meg kell dögleni a csajoknak, hanem az volt a célja, hogy megmutassa, milyen lehet vámpírnak lenni a valóságban. 

  Az itteni vámpírok számomra nagyon érdekesek voltak, nem nyálat csorgattam rajtuk, meg azon sóhajtoztam, hogy hú, de jó lenne Alice helyében lenni, hanem pislogás nélkül a történetükre fókuszáltam, mert mindegyikőjüknek volt valami története és nem hihetetlen vagy sablonos, hanem olyan, ami bizony elképzelhető a mi világunkban is, nem csak abban, amit Hocking alkotott. Ráadásul a múltjuk megismertetésének nem a szánalomkeltés vagy az elbájolás volt a célja, hanem magyarázat volt a konfliktusra, ami Alice-ben keletkezett. Egy idő után azt vettem észre, hogy tulajdonképpen Alice olyan, mint egy olvasó vagy egy narrátor, aki belecsöppen a történetbe, de nem érdekes, hogy ki ő, hanem az, hogy mi történik vele. Innentől kezdve nem hiányoltam a karakterizálást, mert teljesen lekötöttek az olvasottak, a gondolatok és a jelenetek. Volt benne egy-két olyan rész, amit többször is elolvastam, mert megdöbbentően jó volt és már el is felejtettem a "megvágtam az ujjam" klisés jelenetét, mert bőven lemosta az a pár jelenet.

  Amanda Hocking nagyon részletesen ír és szépen. A szlengnek itt nem volt helye, így inkább az okozott problémát, hogy a sok jelzőt és melléknevet megértsem (angolul olvastam, magyarul nem jelent meg), mert nem egyszerűen írt. Az érzelmeket nagyon jól átadta és ami meglepőbb volt számomra, hogy olyan érzelmeket is kiváltott bennem, amiről egy büdös szót nem írt. Nem írta le pl., hogy Alice és a testvére, hogyan érez a nekem nagyon is elítélendő és antipatikus anyuka iránt, mégis a párbeszédeikből éreztem a mögöttes, kimondatlan mondanivalót és a fullasztó és elkeserítő légkört. Milo-nak is van egy titka, ami ugyan nem ismeretlen már a mostanában megjelenő YA könyvekben, mégis nem viccet vagy töltelék dolgot csinált belőle, hanem egy fontos érzelmi momentumot. Milo alakja egyébként elég furcsa a könyvben, de számomra szerethető volt, amellett, hogy sajnáltam. 

  Összességében először hiányérzetem volt és nem tetszett annyira a könyv, de aztán végiggondoltam, hogy mit is olvastam el, lesöpörtem magamról az előítéleteket, kizavartam a fejemből az előzetesen olvasott kritikákat és az Alkonyathoz való hasonlításokat és rájöttem, hogy egy nagyon is klassz könyvet tartottam a kezemben. Nincs benne kaland és izgalom, nincs főgonoszunk vagy összeesküvés-elméletünk, sem humor, mégis borzasztóan érdekfeszítő gondolatok voltak benne, olyan hangulat és érzelemvilág, olyan vámpírok és karakterek, amik miatt nem tudtam letenni a könyvet és nagyon várom, hogy olvashassam a következőket, mert tényleg nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni. Érezhető volt, hogy ez egy sorozat első kötete és a vége a levegőben lóg, vártam volna egy lezáró fejezetet, de nem jött, és még vártam volna valami főkonfliktust, ami a történet alapvázát adja, de azt is érezni, hogy itt még lesz valami és nagyon érdekes lesz továbbra is. A következő kötetek fülszövegei egy nagyon alaposan kidolgozott vámpírvilágot ígérnek és mivel az itteni vámpírok felüdítően másmilyenek voltak, ráadásul a szerelmi szál is furcsán alakult, érhet még több meglepetés.

Miért olvasd el? Mert a vámpírok, a könyv világa, a hangulata és a szerelmi szál is nagyon érdekes. Jók az érzelemábrázolások és a vámpírok szerethetők. A könyv végigvisz azon a gondolatmeneten, hogy megéri-e vámpírnak lenni, ha lenne rá lehetőséged. A szerelmi szál izgalmas és van benne valami varázs, ráadásul senki se lehet senkivel. Jaj, és majdnem kihagytam: van benne erotikus vérszívás, annak ellenére, hogy szex nem szerepel a könyvben, de pótolja azt. 

Miért ne olvasd el? Ha a Meyer-féle gyémántbőrű és különböző képességekkel ellátott vámpírokat szereted, akkor az itteniek nem fognak tetszeni, mert ők sokkal komolyabbak. Ha a "tíz körmömet lerágom az izgalomtól" könyvre vágysz, akkor válassz mást, mert ebben nincs Grál és hozzá hasonló tárgyak keresése, nincsen vámpírtanács, meg felettes hatalom, sem főgonosz. Senki se kergeti a hőseinket és rázza rájuk az ujját fenyegetően. A konfliktust a szerelem és annak keserédes problémája adja, de az bőven elég. Ez nem egy humoros és kalandos történet, hanem elgondolkodtató és komor hangulatú. 

_______________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból (A vámpírok mentették meg a 3 ponttól)

Párbeszédek: 4/5 pontból

Leírások: 5/5 pontból

Karakterek: Alice-t nem tudom értékelni, a többiek 5/5 pontból

Tetszett: A vámpírok, a világ, az érzelmek leírása és a vérszívásos jelenetek.

Nem tetszett: Egy kicsit lassú az eleje. 

Kiadás: lulu.com, 2010, május 5.

Oldalszám: 265 oldal 
_______________________________________________________________________

9 megjegyzés :

  1. :))
    Pedig én is abban a csapatban vagyok, aki azt mondja Alkonyat másképp. Pedig én aztán tényleg nem szoktam ilyet mondani, mert én is mindig azt vallom, hogy hagyjuk az Alkonyatot békén. De itt... apám én már nem bírtam ezek mellett elmenni. Az egész Cullen család megtalálható itt, csak a neveket írta át illetve van, hogy két személyt egyben zsúfolt itt össze. :(

    Félreértés ne essék nekem tetszett, lekötött és jól szórakoztam rajta. De ez a sok párhuzam azért engem is zavart, mint a többi külföldit akiket említettél. :P

    VálaszTörlés
  2. Akkor csak "vak" voltam. :D Már elég régen olvastam az Alkonyatot, legalábbis azóta jó pár könyvön túl vagyok, talán ezért nem vettem észre annyira a párhuzamot, mert elfelejtettem a részleteket. Köszi a véleményed!

    A következő részre leszek kíváncsi és akkor már figyelni fogom a párhuzamokat.

    VálaszTörlés
  3. A második részben azt hiszem már sokkal de sokkal kevesebb hasonlatot találtam. :)
    Szóval szerintem hiába fogod keresni :)

    VálaszTörlés
  4. Átgondoltam a hasonlatokat, (aludtam rá egyet :D) és van benne valami. Már bánom a 4 pontot. Hogyha a második rész jobb, akkor ezt a részt "lefokozom".

    VálaszTörlés
  5. szia . Azt szeretném kérdezni, hogy a második rész mikor jelenik meg ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnos, nem tudom, de megpróbálok utána járni. :)

      Törlés
    2. Azt csiripelték a madarak, hogy még az idén megjelenik a második része, de egy kis csúszás lehetséges. Bízzunk benne, hogy nem fog csúszni. :)

      Törlés
  6. Szia! Nem tudod esetleg,hogy mikor jelenik meg a 3 rész,én elolvastam az első kettőt és nekem nagyon tetszett! Előre is köszönöm! Marietta

    VálaszTörlés