2016. január 13., szerda

Népszerűtlen könyvek book tag

Pupilla táncra hívott és ha már kényszerű szabadságon vagyok és időm is van rá, akár meg is írhatom a posztot. A téma a népszerűtlen vélemények, amikre szerintem ugyanúgy szükség van, bár kevés olyan könyvvel találkozom szerencsére, ami nem tetszik. Pusztán azért, mert leszoktam arról, hogy mindent elolvasok, ami nem tetszik, könyörtelenül becsukom a könyvet és sose próbálkozom újra. Kevés az idő és nagyon hosszú a várólistám. Ennek ellenére néha beleszaladok valami nekem nem tetszőbe vagy olyanba, ami nem nekem való, illetve hallok erről és arról a könyvről, de egyszerűen nem bírom magam rávenni, hogy beleolvassak. Van olyan is, aminek még a borítójára sem vagyok hajlandó ránézni, bevetem a szelektív látást a könyvesboltban is, mert annyira előítéletes vagyok a műfajjal. Pár válaszommal szerintem én se leszek most népszerű...

1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, ami neked nem tetszett. 

Az összes erotikus és ZS kategóriás romantikus regénysorozat ilyen. Ha kínozni akarnának, akkor elég lenne csak a borítójukat az arcomba tolni és fejvesztve menekülnék. Legjobban a Szürke ötven árnyalata sorozat körüli imádat borított ki legutóbb. Tudom: milyen alapon mondok véleményt egy olyan könyvről, amit nem is olvastam? Nem kellett ahhoz elolvasni, hogy tudjam, ez nagyon nem nekem való. Nem tudtam elkerülni, hogy pár idézetbe ne szaladjak bele, amikor a csapból is ez folyt és az a pár mondat, meg a fordítás körüli botrány bőven meggyőzött arról, hogy messzire kerülendő, egy forintot sem vagyok hajlandó rááldozni, időt meg pláne nem. A vicc számomra az egészben, hogy nők ezrei, ha nem milliói kezdtek sóhajtozni Grey aberrált, perverz szexualitása után. A valóságban visítva menekülnének az ilyen pasitól, és az aberrációt sokkal valósághűbben mutatja be Bret Easton Ellis az Amerikai psychóban. A szürke után ajánlanám ezt a könyvet is, hogy egy kicsit kijózanodjanak páran és sokkal nagyobb az irodalmi értéke is szerintem. A szürke sorozat megint egy olyan próbálkozás, hogy valami borzalmat tüntessünk fel romantikus színben. 

   A másik ilyen népszerű Moning Tündérkrónikák sorozata. Elolvastam, elvoltam vele, mások imádják körülöttem, újraolvassák és mindig valamilyen beszélgetésbe beleszövik, de egyszerűen engem nem tudott elkapni a láz. A főhős csaj idegesített, Barrons meg nekem messze van az ideális pasitól, a tündérek meg pláne nem mozgatnak meg.  
  De ide kerülhet Az éhezők viadala sorozat is, amit már a második részénél annyira eluntam, hogy a harmadikra már nem is voltam kíváncsi. 

Erre egy nagy igen!

2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mások nem bírnak, neked viszont bejött. 

  Hirtelen most csak olyat tudok, ami már régen lecsengett, vagy még nem fejeztem be, így megmondani se tudom, hogy a sorozatot bírom-e vagy csak egy-két részét. Ilyen pl. Becca Fitzpatricktól a Csitt, csitt sorozat (imádom az angyalos sztorikat).

3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal a karakterrel jött össze, akinek te szurkoltál; vagy egy OTP (one true pairing), ami szerinted pocsék. 

  A könyveknél már fogalmam sincs, a koreai sorozatokban találkozom ezzel rendszeresen, hogy inkább a másik srácot kéne választania a hősnőnek, de ez nem az a poszt. Eleve a szerelmi háromszögeket nem értem, hogy minek erőltetni. Rohadt nehezen lehet egy jót összehozni és megírni úgy, hogy az hihető legyen és ne értelmetlen húzás. A többsége csak hatásvadász cucc és inkább a tinik tapasztalatlansága és hormonoktól fűtött világa miatt kavarodik bele. Az igazi szerelemtől messze állnak, vagy legalábbis a normális emberi kapcsolatoknál a szerelmi háromszög szerintem nem ennyire gyakori és iszonyatosan nagy tiszteletlenség és szemét dolog mindegyik féllel szemben. 

Megjegyzés: teljesen ki vagyok borulva ettől az OTP rövidítéstől, az nekem egy bank. Ennyit az amerikaiktól átvett rövidítés lázról. :D   

OTP? Really?


4. Egy népszerű műfaj, amit te nagyon ritkán olvasol. 

Ez a romantikus, az erotikus, de a legnagyobb ősellenségem az NA (New Adult = fiatal felnőtt :D, még egy rövidítés). Próbálkoztam, elég sokszor, de ahelyett, hogy megszerettem volna a műfajt, meggyűlöltem. Számomra mind hülyeség vagy a "nagyon nem érdekel, kösz, megvagyok nélküle is" kategória vagy az "inkább nem akarom tudni". Ha még egy NA-t el kell olvasnom ebben az életben, a Dunának megyek. Húszas éveikben járó, de általános iskolásként gondolkodó és viselkedő emberek tipródnak egy rakáson vagy éppen  a szar múltjuk miatt vagy azért, hogy mikor fekszenek már le egymással. Sztori semmi. Illetve van, de annyira elcsépeltek és sablonosak, hogy arra már nem vagyok kíváncsi. Majdnem minden csajt megerőszakoltak benne vagy molesztálták, majdnem minden pasi drogozik vagy a szülei elhagyták, vagy iszik vagy éppen valakinek a haláláról tehet (szerinte), vagy éppen valakijük baleset áldozata lett, az autóbaleset még mindig a vezető halálozási ok a regényekben. Illetve, bocs, újabban már az öngyilkosság is porondra került, hogy még lehúzósabb legyen a hangulat, lehessen még jobban sajnálkozni és még jobban örülni, hogy a két lelkisérült szereplőnk végre ágyba bújik. Én személy szerint fel vagyok háborodva azon, hogy az ilyen jelentős és traumatikus dolgokat arra használják a mai írók, hogy két papírmasé karakterüket az ágyba vigyék. Megvan a maga helye és műfaja ezeknek a témáknak, és nem, nem az NA-nál kezdődik a tanító jelleg.



5. Egy népszerű vagy közkedvelt karakter, akitől te a falra mászol. 

  Az összes erotikus és NA regény bálványozott pasijai és a lányok is. De ugyanannyira nem bírom Katniss-t és lassan már Jace-t is kezdem megutálni a Végzet ereklyéi sorozatból, pedig bírtam azt a karaktert. Sajnos én fordítva működök: minél nagyobb valaki vagy valami körül az imádat, engem annál inkább nem érdekel, és ha ez hosszabb ideig tart, akkor képes vagyok egy régen kedvelt karaktert megutálni a hájp miatt.

6. Egy népszerű író, akit te az istenért sem tudsz megszeretni. 

 Az összes NA írót, lásd fentebb.

7. Egy népszerű könyves toposz, ami már a könyöködön jön ki. (pl. elveszett hercegnő, korrupt szerető, szerelmi háromszögek, stb.) 

Ez így mind a satöbbivel és lásd fentebb. Talán a "titkon gazdag vagyok", vagy a "családom az" kimaradt a  drogos-alkoholista-megerőszakoltak-molesztáltak-öngyilkosakaroklenni-miattamhaltmeg-kétpasitszeretek -jajjkitválasszak hullámból. 

8. Egy népszerű sorozat, ami téged egyáltalán nem érdekel. 

  Megint csak az összes NA és erotikus regény.
9. A mondás úgy tartja, „a könyv mindig jobb, mint a film”, de melyik filmet vagy tévésorozatot kedveled jobban, mint a könyvváltozatát?


  A Vámpírnaplók sorozatot imádom, de könyvben az valami katasztrófa. Én nem is értem, hogy ebből, hogy tudtak ennyire jó sorozatot csinálni, gyakorlatilag a semmiből teremtették újra a világot és a sztorit. Ezen kívül nem tudok más példát, mert a filmek és sorozatok mindig csalódást okoztak, elég annyi, hogy a főhősnek már más hajszíne van a filmben/sorozatban és számomra borult a karaktere. Talán pont ezért bírom a Vámpírnaplókat, mert feljavították a karaktereket, képzeljétek már el Elenát szőkén és sokkal ostobábban, ugye hogy galyra vágná az egész sorit?  

Ha megtetszett a booktag, bátran viheted! 
_______________________________________________________________________________________________
Categories:

3 megjegyzés :

  1. teljesen egyetértek mindennel.
    az OTP-re én is felkaptam a fejem. :D

    VálaszTörlés
  2. A Vámpírnaplós példáddal egyet kell érsek, mert a könyvek valami katasztrófák. De a sorozat azért rengeteget tett hozzá, hogy elviselhető legyen :)

    VálaszTörlés
  3. Kösziii, dejó, hogy elfogadtál a "táncrendedbe". :) ;)
    Hú, a Tündérkrónikákat nem tudtam, hogy nem szereted, szerintem Nima benézte, mielőtt megírta a mindennel egyetértek kommentjét. :D
    Az éhezők viadalánál szerintem jól jártál, az utolsó rész egyszerűen pocsék, totál tönkreteszi az egészet, főleg a legvége... Egykötetesnek kellett volna lennie, folytatások nélkül.

    OTP :D - én is néztem először bután, nem ismertem ezt a rövidítést.
    NA-utálat: veled vagyok. :) Vagy ha nem is "utálom", de egyszerűen távol tartom magam tőlük, pontosan azok miatt, amiket leírtál.
    A gifek haláliak :D

    VálaszTörlés