2015. november 14., szombat

Soman Chainani - Jók és Rosszak Iskolája

  A Twister Media Kft. elhozta hazánkba Soman Chainani népszerű trilógiájának első részét, a Jók és Rosszak Iskoláját. A regény már hat kotinensen megjelent, 23 nyelvre fordították le és hamarosan film is készül belőle. Gyertek és járjátok be velünk a Jók és a Rosszak Iskoláját, a tornyokat és a furcsa szobákat, barangoljatok velünk a kék minden árnyalatában játszó fák között a Végtelen-erdőben és fedezzétek fel velünk a mesék világát egy kissé más értelmezésben. Ismerkedjetek meg Agathával, aki egy temető mellett lakott és biztos volt benne, hogy a Rosszak közé kerül, illetve Sophie-val, aki kiskora óta hercegnőnek készül és eredendően Jónak tartja magát. Agatha mégis Végestelen lesz, Sophie pedig Végességes. Vajon hiba történt vagy a két lány nem is az, akinek feltételezi magát? 

   Az út első napjára 2015. november 7-én kerül sor, majd ezt követően minden nap másik hét blogger segítségével ismerhetitek meg a Jók és a Rosszak Iskoláját. Eközben persze érdekességekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a rendhagyó nyereményjátékunkon is, melynek díja - a kiadó jóvoltából - nyolc példány a Jók és a Rosszak Iskolája című könyvből, továbbá a blogok némelyikén még egyéni nyeremények is lesznek: könyvjelző, órarend és kitűzők! 

Soman Chainani - Jók és Rosszak Iskolája 

Miért pont ez? A könyv elsöprő szerelem volt első látásra és szerintem a második gyerekkoromat élem, szóval KELLett. :)

Fülszöveg: Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül. Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.

Ősidőknek erdejében 
Két kastély áll, fej fej mellett; 
Egy a Jónak, egy Gonosznak 
Együtt, de mind mást tanulnak.
Menekülnél, de nem lehet 
Kifele csak mese vezet. 

Vélemény: Éppen ma olvastam a világ legjobb könyvajánlóját. A kérdés az volt, hogy az egyik könyvet ajánlanád-e másoknak, mire az a válasz érkezett, hogy: nem, ez csakis az enyém és nem akarom, hogy más is tudjon róla, nem akarok osztozkodni. Na ez az igazi rajongás! :D Ugyan ennyire nem rajongtam még könyvért, de a Jók és Rosszak Iskolája egy olyan könyv lett, hogy ezt tuti nem adom kölcsön senkinek az égvilágon. Látni szeretném a borítót mindennap, nemcsak azért, mert a kivitelezés gyönyörű, hanem azért is, mert eszembe fog jutni a történet: elég egy pillantás a könyvre, máris visszarepülök ebbe a világba. (Van még pár ilyen a polcon és ha rájuk nézek a stressz-szintem rögtön lezuhan.) Egyszerűen imádtam az egész regényt, minden egyes momentumát, a rengeteg apróságot, a karaktereket, a meseelemeket, az iskola és a környezet leírását, a mondanivalót és a humort. Ez a könyv annyira jó volt, mint amennyire gyönyörű a kivitelezés, még a belseje is tele van rajzokkal. Minden értelemben különleges. Hiába a puha kötés, nagyon strapabíró, hurcoltam magammal a kezemben, zsúfolt metrón át a tömegben és kutya baja. 

Sophie és Agatha Gavaldonban élnek, ahol kétszáz éve minden évben két gyerek tűnik el (egy jó és egy rossz), akik aztán később felbukkannak a szintén rejtélyes módon megjelenő mesekönyvekben. Rejtély övezi az eltűnéseket, de a gyerekek tudják az igazságot: a Gazgató rabolja el és viszi el őket a Jók és Rosszak Iskolájába, hogy később mesehőssé váljanak. Sophie készül a hercegnő létre és meggyőződése, hogy Agatha lesz a másik, akit a Gazgató elvisz, hogy ő legyen a rossz boszorkány. Egy kalandos út után meg is érkeznek az iskolába, de legnagyobb döbbenetükre pont fordítva iskolázzák be őket. Agatha, az antiszoc, temető mellett felnevelkedett, állandóan feketében járó,  csúnya és ápolatlan lány a Jók Iskolájába kerül, ahol minden gyönyörű, habos-babos, édes, cukormázas, rózsaszín, babakék és cuki. Sophie pedig a Rosszak Iskolájába kerül, ahol minden büdös, kosztól ragacsos, sötét, megégett és borzasztó. Az iskolatársai egytől-egyig galádok és rondák, mint a bűn. Már az alapszituáció vicces volt, hiszen mind a kettőjüket teljesen lesokkolta a helyzet és úgy érezték, hogy a pokolba kerültek. Agathának mindem vágya, hogy hazajussanak, Sophie vágya pedig az, hogy a Jók Iskolájába kerüljön és megtalálja a hercegét, és a happy endet. 

  Eleinte meg sem próbálnak beilleszkedni, csak makacskodnak, de eljön az idő mikor felismerik, hogy kénytelenek alkalmazkodni ehhez a helyzethez, ha túl akarnak élni, ugyanis a Ténetész elkezdte írni a meséjüket és ha az elkezdődött, abból nincs kiszállás, csak ha vége van a sztorinak. Imádtam azokat a részeket, amikor az iskolai napok és tanórák voltak, rengeteg aprólékosan kidolgozott órájuk volt. Maguk a tantárgyak is és a tanárok is különlegesek voltak. Tele volt az egész regény fekete humorral, bájjal és sötétséggel, de egyben szépséggel is. A hercegnők olyanokat tanultak, hogy hogyan is kell elájulni, szépen mosolyogni, az állatokkal beszélni (még trollul is meg kellett tanulni), a gonoszok pedig olyanokat tanultak, hogyan kell félelmetesnek lenni, hogyan kell kreatívan megölni a Nemezisüket és még sorolhatnám. Imádtam mind a két oldalt, mert mindenhol annyira egyedi karakterek voltak, hogy szívesen bandáztam volna velük. Mindegyik ambiciózus volt, mindenkinek volt valami tehetsége, de egyben mindenki megszeppent volt, hiszen még csak növendékek és nagy a nyomás. Aki nem tud olyan híressé válni, mint Hamupipőke vagy Hófehérke vagy a gonosz boszorkány, azok állatokként vagy csatlósokként végzik.

"Sophie sarkon fordult, és a legfelső emeleti irodába rohant.
- A szobatársaim meg akarnak ölni!
Lady Lesso mosolygott íróasztala mögül.
- Ez az! - jegyezte meg lady Lesso."

  Hihetetlen részletességgel kidolgozott regény a Jók és Rosszak Iskolája. Minden leírást nagyon figyelmesen el kell olvasni, nem lehet csak úgy átfutni rajta. Érdemes is alaposan elolvasni, mert olyan mesebeli világba repít Soman Chainani, hogy szerintem a Harry Potteren kívül nem is találkoztam máshol ilyennel. (Egyébként a sulin és a varázslatokon kívül semmi hasonlóság nincs az említett műhöz, mégis ugyanannyira ütős lett). A gyerekkori meseélmények ehhez képest smafuk. 

 Általában nem szeretem az olyan kisarkításokat, hogy ez jó, az meg rossz, ez fehér, az meg fekete, mert a világ nem így működik. Itt mégis üdítő volt ez a szétválasztás, mert később még jobban lehetett érezni, mikor összekeveredett minden mindennel és kiderült, hogy bizony a szürke létezik és igazság szerint döntés kérdése, hogy valaki jó vagy rossz. Nem a születés, nem az alaptermészet, hanem a hozzáállás és a döntések sorozata határozza meg, hogy kik is vagyunk valójában. Eleinte elhittem, hogy Sophie hercegnő lesz, mert tipikusan olyan volt, Agathát is láttam a lelki szemeim előtt, mint sikeres boszorkányt. Aztán a határok elmosódtak és kezdtem rádöbbenni, hogy a csere nem is rossz döntés volt, hanem mindenki a helyén van. Érdekes, hogy míg eleinte utáltam Sophiet, az agyamra ment a sok drámázással, később nagyon megkedveltem, amikor kijött az egyedi stílusa és polgárpukkasztó módon viselkedett. Agathát pedig nagyon szerettem az elején, imádtam az antiszocságát és a "sötétségét". Az órán ő nem papírgalacsint dobált, hogy Sophie odafigyeljen rá, hanem fej nélküli döglött madarat vágott hozzá, amit Perrszepó, Agatha macskája hagyott a zsebében, mint ajándék. Később viszont, ahogy Agatha karaktere ellágyult, kevésbé szerettem és főképp nem értettem Sophiehoz való ragaszkodását. 

  A szerelmi háromszög pedig kimondottan élvezetes volt, talán Tedros (Arthur király fia) miatt is. Az a herceg iszonyatosan vicces volt, rengeteg komikus helyzetet szült a karaktere és a szerelmi háromszög. Főleg amikor kifakad, hogy a nők terén olyan rosszul választ, mint az apja, akinek a felesége lelépett a legjobb barátjával. De vicces volt Castor és Polux párosa is. Ez egy kétfejű kutya, aki a tanárok szócsöve és önmaga is tanár. Általában Castor birtokolta a kutyatestet, mikor a két iskolában egyszerre kellett jelen lenniük, Polux pedig legördült a kutyatestről és mindig más testet vett birtokba, pl. egy nyusziét vagy egy csirkéét. A legtöbb humor a Sötét, azaz Rossz oldalnak volt köszönhető. Komolyan elkezdtem őket sajnálni, hogy a Jó árnyékában élnek évszázadok óta és nem képesek nyerni. A tanároktól is állandóan azt kapják meg, hogy nincs köztük egy tisztességes galád sem. 


Még oldalakat tudnék áradozni a regényről, és minden egyes mondatát és jelenetet kielemezni, de szerintem ezerszer szórakoztatóbb elolvasni magát a regényt és megismerni ezt a világot. A folytatásért pedig kínomban a tapétát szaggatom a falról. A Jók és a Rosszak Iskolája többször újraolvasós regény lett, egy musthave darab. A folytatások mellett a filmet is borzasztóan várom, lesz vele munkája az alkotóknak rendesen. Iszonyat nagy munka lesz mindezt az aprólékosságot visszaadni és a látványt létrehozni. Olvassátok, olvassátok!

Aki jól tud angolul ITT rengeteg érdekességet talál még (tesztek, játékok, háttérképek, fanartok stb.).

A Twister Media Kiadóra is érdemes figyelni a jövőben, mert YA fronton erősítenek és klassz könyveket fognak kiadni. ;)


__________________________________________________________________________________ 
Történet: 6/5 pontból
Kedvenc: Sophie, Agatha, Hester, Tedros, Hort
Tetszett: az egész, hihetetlenül egyedi!
Nem tetszett: az új Agatha
Oldalszám: 584 oldal
Fordította: Bozai Ágota
Kiadó: Twister Media Kft. 
__________________________________________________________________________________
Nyereményjáték 

 A Twister Media Kft. bőkezűségének köszönhetően ezúttal rendhagyó nyereményjátékra invitálunk titeket. Minden állomáson egyéni játék és egyéni nyeremény vár Titeket. Összesen nyolc példány Jók és Rosszak Iskolája kerül kisorsolásra, továbbá könyvjelzők, órarendek és kitűzők. Érdemes játszani minden állomáson, így nagyobb eséllyel nyerhetitek meg a könyvek egyikét. Sikeres játékot! 

Ezen az állomáson az oldalak lájkolása mellett kakukktojásokat kell keresni. Híres meseírók műveinek címe összekeveredett. Találd meg, hogy melyik mesét NEM az adott szerző(páros) írta, a válasz betűjelét írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. A nyeremény 1 db Jók és Rosszak Iskolája könyv, két kitűző és egy kétoldalú órarend. 

1) Hans Christian Andersen
    a) A rút kiskacsa
    b) A kis hableány
    c) Bolond Jankó

2) Grimm testvérek
     a) A halász meg a felesége
     b) A kis gyufaáruslány
     c) A libapásztorlány

3) Benedek Elek
    a) A varjúkirály
    b) A szegény ember szőlője
    c) A békakirályfi

Figyelem! A postázás kizárólag magyarországi címre történik. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levélre, ellenkező esetben újat sorsolunk. 

a Rafflecopter giveaway
__________________________________________________________________________________
További állomások 

11/07 Deszy Könyvajánlója
11/08 Letehetetlen 
11/09 Kelly és Lupi Olvas 
11/10 Always Love a Wild Book 
11/11 Függővég 
11/13 CBooks 
11/14 Könyvszeretet
11/15 Dreamworld
__________________________________________________________________________________ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...