2013. július 1., hétfő

Könyvheti lemaradás 2.

  Folytatom a sort és remélem, hogy ezúttal nem fogok tévedni a megjelenésekkel kapcsolatban. Az élet vize állítólag mégsem jelent meg a Könyvhétre, mint ahogy Liliane_Evans kommentjéből kiderült. Ha most is tévednék, akkor valaki javítson ki! Köszi! :) 

Agave
Laurell K. Hamilton - Ezüstgolyó (Anita Blake 19.)

  Lemaradásban vagyok a sorozattal, bár a részek már ott csücsülnek a polcomon. Bevallom, hogy az általam olvasott utolsó pár kötet egy kicsit elvette a kedvem a folytatástól, számomra már túl sok volt a bonyolítás és a hardcore szex sem illet bele az általam megszokott világba. Olyan jó kis nyomozós fantasynak indult mindenféle lénnyel, aztán valami oknál fogva az egész történet elúszott a pornó világába. Állítólag pont ott hagytam abba a sorozatot, ahonnan az írónő visszafordul a régi stílushoz, így elnézem neki azt a pár kötetet. Egyértelmű, hogy ezt a részt is besorolom a polcra, neki is bérelt helye van már. 

Athenaeum

Kovács Noémi - Lélekölő

  Általában nem szeretem a mai magyar írókat olvasni, persze azért vannak kivételek. Egy könyv akkor visz el úgy istenigazából egy másik világba, ha egy elképzelt vagy Magyarországtól nagyon távoli helyen és kultúrában játszódik, nem szeretem, hogyha Marikák és Pisták köszönnek vissza a lapokról, vagy egy amerikai sikátor helyett Budapest valamelyik macskapisi szagú, hajléktalanokkal megtöltött utcácskája a helyszín. Bár Amerika sem különb, de amikor nap mint nap körbejárom Budapestet és látom, hogy mi van az utcákon, illetve rengeteg emberrel beszélek, így rengeteg magyar név vesz körbe, nem akarom ugyanezeket látni egy könyvben. Beugrik a munkám, a kimerítő közlekedés és a többi. 

  Ezzel a könyvvel viszont kivételt fogok tenni, mert nagy gyengém a kriminalisztika tudománya (nyomozó akartam lenni nagyon sokáig) és a regény megtörtént magyar bűneseteken alapszik, létező karakterekkel, kulisszatitkokkal, ráadásul egy nyugalmazott rendőr ezredes (Dr. Kovács Lajos) írta az előszót. A sok plusz miatt az se érdekel, ha a helyszín a Ferenciek tere és a karakterek Katiferilacijóska névre hallgatnak. 

Könyvmolyképző

Cassandra Clare - Elveszett lelkek városa

  A Végzet Ereklyéi sorozat ötödik része. Bár a negyedik rész már nem rántott annyira magával, mint az első három rész, ettől függetlenül borzasztóan kíváncsi vagyok a karakterek további sorsára. Még mindig él bennem az a csodálat, ami az első könyv elolvasásakor kapott el, egyszerűen szeretem ezt a világot és újra benne szeretnék lenni.




Marie Lu - Prodigy - Született tehetség

  A Legenda folytatása, ami nagy kedvencem lett. Bár még nem írtam az első részről a blogon (fél éves lemaradásban vagyok), nagy rajongója lettem a sorozatnak. Egy nagyon kedves ismerősöm a szerkesztője, így már az első rész fordításáról és szerkesztéséről is halottam vicces történeteket, erről a második részről nem is beszélve. Napokat kotlottunk a magyar címen, így kíváncsian vártam, hogy mi lesz az eredménye. A személyes kötődésen túl, imádom a történetet és hát a borító is az a kategória, ami egyszerű, de órákon át lehet nézegetni.

Samantha Young - Dublin Street

  Nem igazán tudom megindokolni, hogy miért is szeretném ezt a könyvet. A borító nem nyűgözött le, a történet sem a fülszöveg alapján (egy komoly kapcsolattól irtózó nő, költözés, egy pasi, aki le akarja fektetni, ágybéli játszópajtások lesznek, de aztán feltételezhetően mindenki többet akar a másiktól, szóval nem nagy cucc). A romantikus és a pornó történetek sem a szívem csücskei, bár ezeken a területen is értek meglepetések (Simone Elkeles trilógiáját egyszerűen imádom és a Fekete Tőr Testvériség részeit is zabáltam). Mégis a sok pozitív vélemény megragadta a figyelmemet, mindenki jól szórakozott a könyv olvasása közben, dicsérték a humorát és az írói stílust, szóval egyszerűen kell. 


Jennifer L. Armentrout - Obszidián

  Ez a könyv is tucat lehetne a Daemon nevű sráccal, aki természetesen nem ember, a főhősünk persze, hogy új városba költözik, egyértelmű, hogy csakis tinédzser csajszi lehet, akinek a legnagyobb gondja-baja, hogy azért nyűglődik, mert tini. Hát persze, hogy a srác pofátlan és bunkó, de istenien gyönyörű és a szemébe nézve a főhősünknek leesik a bugyija és az IQ-ja is. De! De mégis más a sztori, mert inkább a sci-fire hajaz, mint a fantasyra, és a Kiadó oldalán beleolvasva az első pár fejezetbe a stílus is egész jó. Akik már olvasták angolul, azok borzasztóan várták már, mindenhol csak azt a kérdést láttam, hogy: "mikor jelenik már meg?" Úgy, hogy semmit se tudtam róla, én is egyre jobban várni kezdtem, mert egyre többször ott motoszkált bennem, hogy valami nagyon jóról maradok le. Szóval itt van és remélem, hogy hamarosan a polcomon is ott lesz.


Mancsokat fel, ha valaki megvette bármelyik könyvet is és nagyon tetszett neki! :)
_______________________________________________________________________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...