2012. augusztus 6., hétfő

Grettytől és Zsanótól én is megkaptam a "kérdezz-felelek" díjacskát. Köszönöm nektek! :) Az egész lényege, hogy jobban megismerjük egymást és a kritikákon túl látni lehessen az embert is. 

♣ Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
♣ A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
♣ 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
♣ 11 embert meg kell jelölni és linkelni
♣ Nincs visszaadás/visszajelölés


11 dolog magamról:
Utálok magamról beszélni, szóval lehetne ez az első pont. :) Puskáztam másoktól, hogy miket is kéne ideírni, bár így sem lesz érdekfeszítő olvasmány. 

1) Nyílt titkom, hogy imádok olvasni. A könyvek számomra felérnek minden kinccsel, mondhatnám azt is, hogy istenítem őket. Tisztelem az írókat, a fantáziájukat, szeretek mások világában kalandozni, ezért "hörcsögként" gyűjtöm a könyveket. A környezetem sose kerül olyan bajba, hogy mit is vegyenek nekem ajándékba. :)

2) Nagy vágyálmom, hogy egyszer legyen egy saját könyvtárszobám, ahol a földtől a plafonig (még az ajtón is) könyvektől roskadozó polcok vannak, a szoba közepén egy kényelmes fotellel, egy asztalkával, amin a filmekben is látható tipikus, zöld "banklámpa" van. A szivart majdnem kifelejtettem, pedig nem is szeretem, de az álomképhez hozzátartozik. Hogyha ez egyszer teljesül, akkor meg az lesz a bajom, hogy nincs időm a könyvtárszobában ücsörögni. :)

3) Gyerekkoromban szinte minden akartam lenni. A kiszemelt foglalkozás attól függött, hogy épp miről olvastam vagy milyen filmet láttam. Szóval szerettem volna ügyvéd, orvos, patológus, nyomozó, rendező, író, katona, katonai ügyész, oknyomozó riporter, régész, zenész, táncos, rádiós, tőzsdeügynök lenni és még vagy száz más. Végül újságíró lett a végzettségem, de a pénzügyi területen dolgozom, a többi csak hobbi maradt. Egy előnye lett a határozatlanságomnak, hogy szinte nincs olyan téma, amiről ne lehetne velem órákat beszélgetni. 

4) Egy kicsit grafomán vagyok, gyűjtöm a tollakat és a füzeteket. 

5) Irdatlan mennyiségű kávét el bírok fogyasztani, szinte az folyik az ereimben. Ennek ellenére kitűnő alvó vagyok. 

6) Imádom az erdőt és az esőt is. Szeretnék ott élni egy faházikóban (aminek lenne könyvtárszobája). Az erdőhöz való vonzódásom talán annak köszönhető, hogy egy könyv szerint előző életemben éti csiga voltam. (Halálom oka: véletlen baleset, ami gondolom azt takarja, hogy valaki rám lépett vagy megettek. :D)

7) Hiszek a reinkarnációban, de az éti csigás létemet akkor sem tudom elfogadni. 

8) Grettyhez hasonlóan én is utálok telefonálni, sms-t írni még jobban. Tulajdonképpen a mobilokat utálom, illetve azt a tényt, hogy így állandóan elérhető vagyok.

9) Szeretek egyedül lenni legalább napi egy órát, mert emberekkel dolgozom és ez néha nehéz. 

10) Szeretem a műszaki cuccokat, de nagy fájdalmamra azok nem bírnak engem. Fél pillanat alatt tönkre tudom őket vágni, de olyan szinten, hogy az lehetetlenség ennyi idő alatt, egy mozdulattal. Ugyanez a helyzet a ruhákkal, addig számítanak újnak, míg fel nem vettem őket. :)

11) Utálok magamról beszélni (ismételni nem XD), kérdezni jobban szeretek. 
_______________________________________________________________________
Feleletek Gretty kérdéseire:

1. Általában mikor és hogyan szakítasz időt az olvasásra?

 Mindig olvasok: fekve, állva, kádban, főzés közben, elalvás előtt (ha tehetném alvás helyett/alatt is azt csinálnám), szóval minden másodpercet kihasználok. Egyedül munka közben nem olvasok, mert akkor meg számokkal ügyködök. 

2. Ha azt az időt nem olvasással töltenéd, akkor mi az alternatíva?

  Állandóan szükségem van történetekre, szóval filmet és sorozatot néznék vagy új embereket ismernék meg és beszéltetném őket. :)

3. Minden általad olvasott könyvből készül bejegyzés?

  A blog előtti olvasmányaimról értelemszerűen nem írtam. Egyébként nem mindegyikről készült, néha előfordul, hogy nem sok hozzáfűznivalóm van egy könyvhöz, a kierőszakolt bejegyzéseket pedig nem szeretem.

4. Van valamilyen különleges, könyves rigolyád? (Ha igen, akkor micsoda?)

  Nem hiszem, hogy különleges lenne, de minden rigolya előfordul nálam, ami elképzelhető egy könyvvel kapcsolatban. Nem szeretem, ha megtörik a gerince, ha elszíneződnek a lapjai, ha meggyűrődik, ha elveszti a nyomda friss illatát, ha hibásan veszem meg. Amúgy nálam mindegyik előfordul, nem is én lennék, ha nem így lenne. Legfőképp kölcsönadni nem szeretem, mert az nekem olyan, mintha a nem létező gyerekemet adnám kölcsön. 

5. Ha kiadóvezető lennél, mi alapján választanál könyveket?

  Attól függ. Ha már megjelent külföldi könyveket adnék ki, akkor elsősorban a cég profilja alapján választanék, hogy melyik az olyan legfelkapottabb könyv, ami illik a kiadóhoz. De ezek közül is szelektálnék, mert a mai világban a reklámok nagyon megtévesztők. Mindenféleképpen elolvastatnám jó pár olyan emberrel, akik nem elfogultak és nem érdekeltek (pl. bloggerek, az utca emberei), szóval a leendő fogyasztókkal. Ráadásul, amit mondjuk Amerikában zabálnak, nem biztos, hogy nálunk is ilyen fogadtatásban részesülne. Egy kicsit másabb az ingerküszöb. Mindenféleképpen az újszerűt keresném és inkább az írói stílus javára döntenék, nem pedig a sztori javára, szinte már mindent megírtak, a kérdés az, hogy hogyan. 
  Ha pedig új magyar írópalánták könyveiről kéne dönteni, akkor a sztorit nézném és a stílust hagynám utoljára. Nagyon sok jó sztori íródott a fióknak, mert az írójának még sokat kellett volna tanulnia az írásról. A helyesírás, a fogalmazás és a stílus javítható, alakítható, fejleszthető. Ha egy sztori viszont megfog és sikeres lenne, akkor beleölnék egy kis munkát, hogy kiadható legyen. 

6. Mi történik azokkal a könyveiddel, amikkel nagyon mellényúltál?

  Ugyanaz, mint a szeretett könyvekkel is. Magát az alkotást szeretem, a könyv akkor is könyv, ha vacak. Itt sorakoznak a polcaimon, csak nem kitüntetett helyen. (Amúgy is meg kell majd valamivel tölteni azt a nagy könyvtárszobát. :D)

7. Térítesz-e olvasásra másokat a környezetedben?

  Igen, ösztönösen. Ha olvasok egy jót, be nem áll a szám, a monológomat pedig azzal zárom, hogy: Na, téged nem érdekel? Szerencsére nagyon kevés ember van a környezetemben, akit meg kéne térítenem. :) 

8. Ki a kedvenc női karaktered?

  Nincs egy se, mégis sok van. A tökéletes női karaktert még nem találtam meg és a manapság felkapott YA irodalmat nézve nem is fogom megtalálni. Inkább olyan női karakterek vannak, akik megütötték a "nem verem tőle a fejem a falba és még kedvelni is tudom" mércét. Általában a női karaktereket alapból nem kedvelem. Fiúk közt nőttem fel, hozzájuk vagyok szokva. 

9. Van-e olyan író, akit örökre eltiltanál attól, hogy történeteket vessen papírra?

  Szerintem nincs ilyen. Olvastam már sok vacakot is, de azok az írók is valamivel kiérdemelték vagy kiharcolták, hogy írók legyenek. Ha az írói képességét nem is, de legalább a kitartását becsülöm, hogy megírt egy könyvet, még ha rossz is. Az egyre több analfabéta után, emelem kalapom, ha valaki befejez egy könyvet. Egy történet megszületését sem akadályoznám, maximum nem olvasnám el. 

10. Ha süt a nap, kék az ég, zöld a fű, nincsenek gondok, csak lehetőségek, olvasol vagy mással foglalkozol?

  Olvasok, csak annyi változik, hogy a szabadban. :) Amúgy, ha jó társaságban vagyok, akkor szép időben inkább megyek valahova. 

11. Ha más témában kellene blogolni, mit választanál?

   A filmeket és a sorozatokat. A történetek kellenek. :)
________________________________________________________________________
Feleletek Zsanó kérdéseire:

1. Melyik az a 3 könyves helyszín, ahová Te magad is szívesen elmennél?
             
 Idrisbe, Neil Gaiman Sosehol Londonjába és az urban fanatsyk világában lévő New Yorkba.

2. Ha már álompasi... akkor ki az az 1 könyves karakter, aki tökéletesen megszemélyesíti az álompasidat és miért Ő?

   Ez egy nehéz kérdés, még az életben sincs kimondott zsánerem, nemhogy a könyvek világában. Nincs álompasi, bár elég hosszú a fiktív szerelmeim listája. A hétköznapi életben viszont egyiket sem tudnám elképzelni magam mellett. A nagy kedvenc Kiryu Zero, a Vampire Knight-ból, bár ő manga karakter. Azért  ő, mert három fontos dolog megvan benne: a jóság, a szeretni tudás és a tisztaság. Tiszta érzelmei, jó szándékai vannak és nagyon tud szeretni. (És van fegyvere is. :D) 

3. Melyik az a női karakter (könyves), akinek a legszívesebben a bőrébe bújnál?

   Nincs ilyen. Mindegyik szenved, nyűglődik, elrabolják, az életére törnek, fenyegetik, zsarolják, megverik,   megölik a szeretteit, vagy ő üldözi a rosszakat (ami nem is olyan rossz, ha ne lenne mellette valami személyes tragédiájuk). Ha meg nincs életbevágó gondja a női karakternek, akkor szeret, de nem szeretik viszont vagy pedig két pasi közt őrlődik. Nem hiányzik ilyen élet. A többi karakter meg unalmas világban van, akkor inkább a saját világomat élem. 

4. Volt-e olyan könyv, aminek hatásra cselekedtél (pl.: megtanultál főzni, lovagolni vagy beszereztél valamilyen állatot, tárgyat, ami által a könyv jut eszedbe) Ha igen, mely könyv volt ez és mit tettél? Az is jöhet, ha még nem tetted meg, de szeretnéd!

   Biztos volt ilyen, de mély nyomot nem hagyott bennem a dolog, még sosem gondoltam bele, hogy mit minek a hatására teszek. Amilyen könyveket pedig mostanában olvasok, jobb ha nem sarkallnak ilyenekre. Érdekes lenne, ha megtanulnék vámpírra vadászni, vagy tárgyakat mozgatni az elmémmel vagy pedig hirtelen vennék egy amerikai kocsit pár száz dolcsiért. 

5. Melyik könyv történetét élnéd meg?

  Egyikét sem. Ennek pusztán az az oka, hogy csupa olyan könyvet olvasok, amiben szenvednek a karakterek valami miatt. Szenvedek én eleget, nem hiányzik, hogy démonokkal kelljen megküzdenem, az sem, hogy drog- vagy alkoholproblémáim legyenek vagy a családomban valakinek és az étkezési zavarok sem hiányoznak. A világvége pláne nem. 

6. Mely műfaj az, amivel nem próbálkoztál és nincs is rá kilátás, mert teljesen távol áll tőled?

  Nincs ilyen, már minden műfajból olvastam valamit. Szinte nincs olyan, ami ne érdekelne, így hamar végigmentem a műfajokon. Egyedül talán a romantikus regények állnak tőlem távol. Csak akkor bírom elolvasni őket, hogyha túlnyomórészt fantasyval keverik.  

7. Csalódtál e már a kedvenceidben? Akár a történetben, akár a karakterekben.

   Persze, nem is egyszer. A legutolsó két csalódásom Anita Blake karaktere és az utolsó pár olvasott kötet volt, illetve a Végzet ereklyéi sorozat negyedik része. Anita ahhoz képest, hogy szűzként indított, már megszámlálhatatlan lénnyel volt viszonya és emiatt a sztori a jó kis fantasy-krimiből átment hard pornóba. A Végzet ereklyéi negyedik részében pedig szinte új volt minden szereplő, mert az a Clary és az a Jace, akit megszerettem, nem volt a könyvben. Mintha nem is Clare írta volna. 

8. Az olvasott könyvek/sorozatok közül, melyik írónak a fejébe látnál bele?

  Neil Gaiman, Stephen King és Cassandra Clare fejébe látnék bele. Bár Stephen King szerintem kiverné nálam a biztosítékot. :)

9. Mondj 1 olyan filmes könyvadaptációt, mely jobb még a könyvnél is! Persze, ha van ilyen! Ha nincs, akkor miért jobb a könyv a filmtől?!

  Talán a Vámpírnaplók, de az sorozat. Filmet nem tudok, nekem általában a könyv volt jobb. A könyvben jobban szabadjára lehet engedni a fantáziát, jobban a karakterek fejébe lehet látni és jobban át lehet érezni a történetet. A filmek időben és kivitelezésben is sokkal korlátozottabbak. 

10. Egyre több könyvhöz van már zenelista. Ha ezeket szoktad nézni és belehallgatni, akkor szerinted mennyire passzolnak az írók által feltöltött zenék a könyvekhez?

  Általában passzolnak, furcsa lenne, ha nem. Ha zene mellett írnak, akkor meg alapjáraton hatással lesz a sztori menetére és a stílusra, így még inkább érvényesül az illeszkedés. 

11. Hol olvasol a legszívesebben?

  Ágyban, párnák közt. :) Úgy is szeretnék meghalni: ágyban, párnák közt, könyvvel a kezemben.


Szokás szerint későn "vettem át" a díjat, szóval szerintem megszakad nálam a dolog. Akiknek átadnám, már mind megkapták. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...