2012. augusztus 22., szerda

Még nem volt példa arra a blogon, hogy a könyveken kívül valamiről bővebben kifejtsem a véleményem, de valamikor ezt is el kell kezdeni. :) Az ember molylánya a szabadság alatt rögtön a könyvek után nyúl. Nem mintha a várólistám olyan rövid lenne vagy ne lenne itthon vagy száz könyv, amit még a kezembe se vettem, csak a vásárlásnál, de mégis bogarászni kezdtem a külföldi, elsősorban amerikai könyvek között. Máskor annyira élveztem az ilyen több óráig elhúzódó mazsolázgatást, mintha csak ingyen könyvosztogatáson lennék, de most nagyot csalódtam. 

  Lehet, hogy az ízlésem változott meg vagy csak nem bírom már lenyelni a YA és a YA-fantasy könyveket tucatszámra, de a választék elkeserítő. Míg pár évvel ezelőtt egy óra böngészés alatt fel tudtam tornázni a várólistámat több tucatnyi könyvvel, mostanában csak egyet-kettőt tudok kiszúrni magamnak. Elsőként ugye ott van a borító. Szinte tömeggyártás van már külföldön, főleg Amerikában, így nem csoda, hogy a borítóknál már nem működik a fantázia. El se kell olvasni a fülszöveget, már a borítóról tudod, hogy milyen típusú a könyv. A szerelmes YA könyvek habos-babosak, cukormázasak, csilli-villik. Rózsaszín, babakék, sárga, csupa rágógumi színek uralják a borítót. Lehet, hogy jó a könyv, sőt, biztos van közöttük jó,de simán tovább lapozok, mert a borító azt sugallja, hogy még egy amerikainak annyi ideje volt, hogy unalmában összedobjon egy chicklitet vagy valami ragacsos, cukormázas vackot, mert a tinik azt zabálják. Pomponlány, focicsapat, árulás, átverés, hazugság. A menő csaj beleszeret egy lúzerbe, a menő pasi meg egy tenyeres-talpas, bárgyú kiscsajba, akiből meglepő módon kiderül, hogy jó nő, de eddig tett az igényességre. 

  Úgy látszik, hogy odakint még működnek ezek a sablonos mesék. Mindegy, hogy már százszor megírták, hogy már az amerikai utónév könyvet is kivégezték, hogy mindig máshogy hívják a főszereplőket. Az emberek veszik. Minden évvel belép egy következő generáció a tinikorba, így fel se fog nekik tűnni, hogy ugyanazt olvassák, mint az anyjuk fiatalkorában, csak Jason helyett Jared van, Mary-Kate helyett pedig Elena, Helena, Alena, stb. A legjobb ezekben a regényekben, hogy mindegyik szereplő élesen egy bizonyos csoportba sorolható, mintha ennyire egyszerűek lennének az emberek. Az eminens, emez lúzer, amaz menő, ő a suli szépe, ő a focicsapat vezetője, ez gazdag, az szegény. Mintha nem lehetne valaki ilyen is meg olyan is. Az emberek nem ennyire egyszerűek, ráadásul mi ez a tipizálás? Csak erősítik a következő generáció gyerekeiben az előítéletességet. A főbb mondanivalóról meg nem is érdemes beszélni. Elhitetik a gyerekekkel, hogy minden az ölükbe fog esni. "Nem baj, ha igénytelen vagy gyerekem, mert a focicsapat kapitánya egy szép napon rá fog jönni, hogy a lepedék alatt valójában fehér gyémántfogaid vannak." 

  Nálunk szerencsére még nincs nagy divatja, hogy tucatszámra lefordítják ezeket a könyveket, mert Magyarországon még ennyire se állják meg a helyüket. Mi nem Amerikában vagyunk, más a kultúránk. Én nem tudom értékelni, hogy valaki bálkirálynő lesz vagy a pomponlányok vezetője, azt sem, hogy egyen mezben rohangálnak a "kigyúrt állatok" 16 évesen az iskolai folyósokon, majd utána tengerparti bulit csinálnak műanyag piros poharakkal vagy épp valakinek a villájában partyznak egy jót. Amennyit ezekből elolvastam, az bőven elég volt. Tovább is lapozok.

 YA fantasy

 Ami a legjobban érdekel, az a fantasy és a YA fantasy. Harry Potter és az Alkonyat után nálunk is megindult a "fantasyboom", egyre több YA fantasyt fordítanak le és adnak ki kis hazánkban. Örülök, mint majom a farkának, mert így egyre több olyan könyvhöz juthatok hozzá, ami érdekel. Míg gyerekkoromban újra és újra elolvastam a kedvenc könyveimet, mert nem volt más, addig mostanra már azt se tudom, hogy hová kapjam a fejem. Mindig megjelenik valami új, valami jobb. Ennek ellenére azért hajt a kíváncsiság, hogy melyek azok a könyvek, amiket kint zabálnak, mert elképzelhető, hogy akkor hamarosan nálunk is meg fognak jelenni. Le a kalappal a kiadók előtt, mert ennyi vacakból nem is tudom, hogy tudják kiválogatni, hogy mi jelenjen meg. 

  A felállás itt sem más, mint a szerelmes YA regények esetében. A fantázia nem csak a borítónál állt meg és akadt el, hanem a sztoriknál is. Persze, nincs új a nap alatt, na de akkor is.... Csak minden tizedik könyvnél ragadja meg a figyelmemet a fülszöveg és valamelyiknek a végénél így is csalódok. Annyi könyvet adnak ki kint, hogy most már a szemétkupacból kell kiválasztani azt, amire azt mondja az ember, hogy elfogadható. A könyv az egy érték, egy szellemi kincs, de úgy érzem, hogy kezdi értékét veszteni, ha minden amerikai utcasarkon kiadnak vagy száz könyvet, ami ugyanarról szól, csak más írta és más nevekkel. Itt élek, nem Amerikában, így akár meg is vonhatnám a vállam, hogy kit érdekel, de az a baj, hogy nálunk is ezeket kezdik el kiadni és lefordítani. Elhiszem, hogy nehéz, meg több emberes és több hónapos meló az amerikai megjelenésekből kiválasztani a megfelelőt, ráadásul igyekezni kell, mert a divat napról napra változik, de az igényességet azért szem előtt kellene tartani. Szerencsére a legtöbb kiadó ügyesen megbirkózik a feladattal, de azért előfordul, hogy olyat fordítanak le és adnak ki, ami a kutyát sem érdekel, míg a jó könyveket veszni hagyjuk.


  Az amerikai borítók egy kaptafára mennek és mi is kezdjük átvenni ezt a tucatsablont. Vagy egy lány arca van a borítón vagy pedig egy teljes alakos kép. A lány természetesen valami iszonyat romantikus és gyönyörű ruhában áll vagy menekül, pedig lehet, hogy olyan ruhát nem is fog hordani, mert totál nem illik a sztoriba. Most már az sincs, hogy borító alapján különböztessük meg a könyveket. Egy beszélgetés így néz ki:

-....melyik az a könyv?
- Tudod, aminek egy csaj van a borítóján.
- És? Nem tudsz pontosabbat mondani? Mindegyiken az van!

  Ettől függetlenül nyálcsorgatóan szépek ezek a borítók, ezt nem lehet letagadni, el is lehet fogadni, de a sztorik sablonosságát már nem. Nem hiszem el, hogy csak az amerikaiakat kéne majmolnunk, biztos, hogy más népek tollából is születtek jó könyvek. Személy szerint én szeretem az oroszokat, a skandinávokat és az afrikaiakat is. Ők nem írnak jól vagy mi? Azt sem tudom elhinni, hogy az amerikaiak csak ilyen tucatsablont tudnak legyártani. Szinte minden (amerikai) könyv fülszövege így kezdődik:

....X nevű 16 éves lány új városba költözik, mert valami tragédia történt vele (apa, anya, tesó, nagyi, legjobb barát - a megfelelő aláhúzandó - meghalt balesetben vagy megölték vagy rejtélyesen meghalt). Nem elég, hogy az új iskolában a beilleszkedéssel kell megküzdenie, összeakasztja a bajszát a suli legmenőbb csajával/pasijával. Az új városban/suliban sötét titok lappang, főhősünk nyomozásba kezd, ráadásul hallucinál vagy felfedezi, hogy van valami különleges képessége, ami miatt ő más, mint a többiek. Vagy ha nem ő más, akkor a kiszemelt pasi rejtélyes, de nem tudni, hogy micsoda. Vámpír? Oh! Vérfarkas? Jajj, egyre jobb! Genetikailag módosították, ezért tüzet tud gyújtani egy pillantással? Egyre izgalmasabb! X nevű lány tudja, hogy nem szabadna szerelmesnek lennie, mert annyi baj veszi körül, hogy mások élete is veszélybe kerül, de a szenvedélynek nem tud ellenállni. Y-nal tűzön-vízen át harcolnak, hogy ketten kinyírják az összes démont és szörnyet, amit a Föld a hátán hord. Kalandjaikat és szenvelgéseiket ráadásul minimum három köteten át olvashatjuk, tudván, hogy a második kötetben csak sírnak jobbra-balra vagy menetelnek egyik helyről a másikra.

Most komolyan?! Ennyit tudnak csak az amerikaiak és mi ezeket akarjuk olvasni évtizedekig? Én biztos, hogy nem, mert már megcsömörlöttem tőlük. Hiába zabálom a fantasyt, a jóból is megárt a sok. Ha ugyanazt olvasom századjára, akkor már unalmassá és semmitmondóvá válik. Nem kapcsol ki, nem visz el egy másik világba, csak végigkínlódom az egészet. Hová lettek a jól felépített és izgalmas sztorik? Nem csak Amerikából áll a világ! És mi van velünk? Hol vannak a magyar íróink? Hol a fantázia? Lehet, csak én nem keresem jó helyen... :) Ha lehet, ne vegyük át ezt a stílust, hogyha kint kiadnak mindenféle szemetet, akkor mi is utánuk csináljuk. 

Komolyabb témájú könyvek

  Ezek mellett viszont hiányolom a komolyabb témájú könyveket. Azokból sokkal több jó jelenik meg Amerikában is, mégsem kapták fel nálunk a kiadók. Értem, hogy sok tabu téma van, ráadásul az emberek inkább kikapcsolódni szeretnének és elmenekülni a szürke vagy fekete hétköznapokból, de biztos vagyok benne, hogy van egy réteg, amelyik meg pont ezt a stílust zabálná. Köztük én is. A fiatalok nálunk is ugyanúgy megküzdenek a különböző problémákkal és ezek reálisabbak is, mint a tengerparti bulik és a gazdag amerikai tinik lelki nyavalyái. A mai világban már a 14 évesek többet tudnak a bulikról, a drogokról, az alkoholról és a szexről, mint annak idején az én generációm. Én még ennyi idősen Micimackót néztem és szerelmes regényeket bújtam, meg a szőke hercegről álmodoztam. A mostani generáció már 10 évesen túllép ezen. A komolyabb témát feldolgozó könyvek viszont útmutatásul szolgálhatnak, ráadásul durván megfogalmazva szórakoztathatnak is. Kutatások szerint az emberek azért szeretik a drámát és a tragédiát, mert azonosulni tudnak a helyzet egy részletével, át tudják érzeni és talán még megoldást is találhatnak a problémájukra úgy, hogy nem adják ki magukat senkinek. Látják a tragédiát, de távol is tudnak tőle maradni. Szerintem nálunk is érdeklődnének a homoszexualitással, drog- és alkoholproblémákkal, családi erőszakkal, evészavarokkal és egyéb problémákkal foglalkozó könyvek után. Külföldön ennek is nagy divatja van, ezt miért nem követjük?
Categories: ,

4 megjegyzés :

  1. Jó a bejegyzésed, sok mindent én is így látok:)
    Viszont, hogy az utolsó kérdésedre is válaszoljak. Ugyanazért kapjuk tömegszámra a hasonló könyveket, amiért a (sarkítva) a Győzike shoe-t, és a brazil szappanoperákat. Népbutítás:(
    A jóléti társadalmak eljutottak a megélhetés olyan szintjére, hogy már nyitottabbak azokra a témákra, amiket megjelöltél.
    De amíg itt nálunk a megélhetéssel küszködik az emberek jó része, addig nem akar ilyen témákról olvasni.
    Addig kell a cukormáz, ahol mindenki szép és tökéletes. Mert így legalább pár órára élheti az álmait....

    VálaszTörlés
  2. Persze, az embereknek kell a cukormáz, de egy kicsit sok belőle szerintem. Ez csak az én véleményem, mindenki másképp működik. Én is a megélhetésért küzdök, de inkább olvasok egy Cassandra Clare szintű fantasyt vagy egy komolyabb témájú könyvet, mint egy habos-babos chicklitet. A bejegyzéssel csak egy új igényen gondolkoztam el, talán egyszer nálunk is divatja lesz.

    A szép és tökéletes szereplők engem például zavarnak. Még jobban erősítik az emberben a lemondást és a rossz érzést, hogy ő nem tud olyan lenni vagy nem tud olyan körülmények között lenni. Ráadásul ez az életstílus, az amerikai nagyon távol áll egy magyar tini hétköznapjaitól, nehezebb vele azonosulni. Jók ezek a könyvek is, ideig-óráig, de egy idő után már nincsenek ugyanolyan hatással szerintem. A szereplők egy kicsit lehetnének "élőbbek", esetlenebbek és már mindjárt jobbak lennének a könyvek.

    VálaszTörlés
  3. Hű, ez egy remek bejegyzés, csak kissé már záp az agyam, de holnap szándékszom bővebben reagálni, ha elfelejteném, szólj már rám, Loki :)

    VálaszTörlés