2015. október 12., hétfő

Arwen Elys Dayton - Seeker (Klánok háborúja #1)

  A Libri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Arwen Elys Dayton Seeker című regénye, a Klánok háborúja trilógia első része. Ennek apropóján, meghívunk kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és fedezzük fel együtt a Keserők világát. Vegyünk együtt részt az athame megszerzésének harcában, mely téren és időn át tart. A út rögös lesz, telve bonyodalmakkal, árulással és bizalmatlansággal, de azt azért megígérhetjük, hogy utazásokból, harcosokból, fegyverekből, lidércekből, szerelemből és szeretetből nem lesz hiány. 

A kalandos út első napjára 2015. október 12-én kerül sor, majd ezt követően még két másik blogger segítségével ismerhetitek meg a Keresők világának legszebb helyszíneit és modern illetve régi korok furcsa egyvelegét. Eközben persze érdekességekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékon is, melynek díja - a kiadó jóvoltából - három példány a Seeker című könyvből.

Arwen Elys Dayton - Seeker (Klánok háborúja #1) 

Miért pont ez? A Keresők világa már a fülszövegben rabul ejtett.

Fülszöveg: Azon az éjszakán, amikor Quin Kincaid felesküszik Keresőnek, új történet kezdődik a számára. Már nem kislány többé, mesterei jól felkészítették, hogy kiálljon minden próbát, harcoljon a becsületért és az igazságért a sötétség ellen. Két életre szóló barátja, Shinobu és John is megértek a próbákra. Az egyikük reménytelenül szerelmes a lányba, a másik titokban találkozgat vele. 
  Az eskü éjszakáján azonban minden rosszul sül el Quin számára. A családja becsapja, a szerelme elárulja, és még az is kiderül, hogy a Keresők nem az ártatlanok és gyengék védelmezői, hanem kegyetlen bérgyilkosok. 
  Quin története téren és időn át száguld velünk a középkori Skóciából a távoli jövőbe, drogbárók, lidércek, harcosok és gyógyítók között, ahol a mindent elsöprő fegyver, az athame megszerzéséért vívott harc kezdődik. Odaát. 
  Arwen Elys Dayton hónapokat töltött anyaggyűjtéssel a Klánok háborúja első kötetéhez. A gízai piramisoktól Hongkong felhőkarcolóin át a Skót-felföldön álló romos kastélyokig a regény összes helyszínét bejárta. Jelenleg férjével és három gyermekükkel az USA-ban él, és a trilógia újabb kötetén dolgozik. A Seeker filmváltozata hamarosan a mozikban is látható lesz. 
 „Katniss és Tris kedvenc könyve lenne.” – TeenVogue.com 

Vélemény: A fülszöveg nagyon jól leírja a történet lényegét és jó hangulatot csinál, mégsem azt kaptam, amit vártam. Szerettem a könyvet, de az elvárásaimmal ellentétben nem egy középkori Skóciában játszódó történetet kaptam, hanem a közép- és modern kor furcsa és érdekes egyvelegét. Ez a kettősség végighúzódott a regényben és egy kis káoszt is okozott. A kezdeti helyszín a középkori Skócia, innen indulva pedig London és Hong Kong is a helyszínek között lesz, a korok pedig keverednek. Néhol olyan érzésem volt, hogy a középkorban vagyunk, majd hirtelen léghajó lebeg az égben, miközben jövőbeli fegyverekkel harcolnak a hősök. Amennyire érdekes volt ez a keveredés, annyira zavaró is.

Keresők

  A három fiatal (Quin, John és Quin unokatesója, Shinobu) abban a hitben nevelkedett, hogy Keresőnek lenni maga a mennyország, hihetetlenül nagy becsben tartott életpálya, megbecsült tagjai a társadalomnak, a gyengéket védelmezik, egyfajta Robin Hoodok lesznek. Az a sok gyerekkori tanulás és edzés a próba, az eskü letétele után fizetődik ki, amikor is képesek lesznek Odaátra utazni, ahonnan térben és időben tovább mehetnek, hogy a küldetéseiket beteljesítsék. Megkapják a jelet, ami igazolja, hogy a Keresők népéhez tartoznak, illetve olyan tudás birtokába jutnak, amiről az egyszerű földi halandók álmodni sem képesek.

 Quin elkötelezett híve ennek az elméletnek, annak ellenére, hogy alkoholista anyja -, aki végül nem tette le az esküt annak idején - próbálja virágnyelven figyelmeztetni a lányát, hogy jobban tenné, ha inkább megszökne Johnnal és férjhez menne, minthogy Keresővé váljon. Keresőnek lenni nem egészen rózsás, mint ahogy Quin hiszi, ráadásul ha letette az esküt, olyan tudás birtokába kerül, ami örökre megpecsételi a sorsát és nem lesz visszaút. Quin lelkes fiatalként nem hallgat az anyjára, hanem az apját - aki a Keresők között vezéregyéniség - és a Keresők világát isteníti. John is próbálja lebeszélni a lányt az esküről és rávenni arra, hogy szökjenek el. Nem hiszi el Johnnak, hogy az apja nem olyan jóságos, mint amilyennek tűnik és nem akarja elhinni, hogy Keresőnek lenni nem olyan idilli.

  Quin, az unokatestvérével, Shinobuval egy nyugodt és békés burokban nevelkedett, hiába szerelmes Johnba, nem hajlandó elhinni, hogy ez a burok hazugság volt, ráadásul a fiú egy kicsit kívülállónak számít. Nemcsak azért, mert ő nem családtag, hanem mert ide küldték nevelkedni, és a gyávasága miatt is, így Quin azt hiszi, hogy csak a féltékenység és a bukástól való félelem beszél belőle. Az eskü egyik "szépsége", hogy aki letette, az nem beszélhet arról a tudásról, aminek a birtokába jutott, így a jólelkű felnőtteknek is meggyűlik a baja azzal, hogyan is tántorítsák el a fiatalokat ettől a céljuktól. Még Shinobu apja is megpróbálja figyelmeztetni a fiát, egy utolsó választási lehetőséget adva neki. Végig ott voltak a figyelmeztető jelek és lehetőségek, de Quin és Shinobu hajthatatlanok voltak.

 Az eskü letétele után Quin és Shinobu rájön, hogy mekkora hibát követtek el. Minden figyelmeztetés és sok más dolog, pl. a lidércek jelenléte is értelmet nyer. Quin és Shinobu rájönnek, hogy a Keresők valójában bérgyilkosok, akik fizetségért cserébe akár még teljes családokat is eltüntetnek a föld színéről, ha valakinek az áll érdekében. A nagyobb hatalmak akár még a gazdaságot is befolyásolni tudják a Keresők segítségével.

  John nem teszi le az esküt, nem is lenne rá képes, hiszen rettenetesen fél a Pusztító nevű fegyvertől, ez a Keresők legfőbb ellensége. A Pusztító olyan szikrákat szór ki magából, amik követni kezdik a célpontot, majd örökre ott is maradnak a test mellett. Lassan elemésztik az embert, elszívják az energiát és az életet, miközben az ember beleőrül és még öngyilkosságra sem képes. John halálosan retteg a fegyvertől, leblokkol a jelenlétében, a vizsga során márpedig bevetik ezt a fegyvert is. 
 
Athame és a lidércek

  Minden családnak van egy állat jelképe, ami az egyik fő fegyverükön, az athamén is megtalálható. Az athaméknak és az állatoknak is nagy jelentősége van, de spoiler nélkül nem lehet róla beszélni. A lényeg, hogy John mindenáron vissza akarja szerezni Briactől (Quin apja) a saját családjának athaméját és persze szeretné, ha ennek megszerzésében Quin is segédkezne, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. John családjának történetét megismerve valahol értettem a szándékait és azt, hogy hisz benne, hogy jót cselekszik, de közben ő vált a szememben főellenséggé, Quin apja helyett, aki pedig tényleg egy szemétláda volt. John szinte bármire képes volt, hogy felkutassa az athamét, majd később Quint is, hogy a lány segítsen a használatában. John mivel nem tette le az esküt, nem is tudja, hogy hogyan is kell az athamét használni, csak annyit tud, hogy ezzel lehet Odaátra jutni. Ez a regény fő motívuma, John és az athame utáni hajsza.

  A lidércek egyfajta szövetségesek és egyben ellenőrök vagy igazságosztók is. Nekik is van egy athaméjuk, ami talán a többi felett áll. Ők segédkeznek az eskü letétele során, ők vigyázzák a rendet, ha valamilyen nézeteltérés van a klánok között, akkor ők is bíráskodnak vagy igazságot tesznek, de egyik legfőbb hatalmuk mégis az, hogyha egy Kereső eltévelyedik, akkor helyette végzik el a munkát, majd őt is megölik. Jelenleg három lidérc van, az Öreg, a Középső és a Fiatal. A közöttük lévő hierarchia és a személyes történetük miatt is konfliktus van közöttük, az ő belső harcaikba is betekintést nyerhetünk. Az ő száluk volt az egyik legérdekesebb a regényben.

A szerelmi szál és egyéb bolondságok

  Na igen. Szerelmi háromszög. Nem is akármilyen! John és Quin kiskoruk óta szerelmesek egymásba, titokban találkozgatnak, együtt tervezik a jövőt. Ez egészen addig szép terv, míg John bele nem hülyül az athame utáni harcba és át nem megy pszichopata üldözőbe. Shinobu szintén szerelmes Quinben, annak ellenére, hogy rokonok. Hogy a szerző és a szereplők is enyhítsenek ezen a polgárpukkasztó tényen, elég sokszor említésre kerül, hogy tulajdonképpen annyira távoli rokonok, hogy szinte már nem is rokonok. De Shinobu (japán anyuka) sem tűnik jobb választásnak, mert ő meg ópium és még kitudjamilyendrog függője. Főleg a Hong Kongban játszódó időszakban hódol ennek a szenvedélyének. Nem lövöm le itt se poént, csak annyit említenék meg, hogy ez a szerelmi háromszög sem nyerő, ahogy általában a többi sem, csak nagyon ritkán.

 Egyéb bolondságnak vagy negatívumnak rovom fel az "elvesztettem az emlékeimet" húzást is, amit az írónő eljátszott Quin esetében. Annyi értelme volt az egésznek, hogy fennakasztotta az eseményeket és elhúzta a regényt, semmi másra nem volt jó.

Összességében a regény olvastatta magát, szerettem a korok és helyszínek keveredését, a futurisztikus technika és a léghajók jelenlétét, érdekes volt az elgondolás, a világfelépítés, a Keresők és a Lidércek egyéni története is, még az eseményeken is izgultam, a harcjelenetek pedig nagyon ütősek voltak. Viszont ez a sok ínyencség összezsúfolása egy regénybe számomra túlzás volt és gyakran elvesztem a részletekben és a fonalat is elvesztettem. Filmben nagyon látványos lesz, az tuti, de könyvként olvasva túlzsúfolt érzést keltett. Nagyon komplex regény, feszített tempóval, így néha át kellett gondolnom az eseményeket, hogy egy kis rendet tudja rakni közöttük.
____________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Shinobu
Tetszett: a korok keveredése, a fegyverek
Nem tetszett: a történet kuszasága
Fordította: Markwarth Zsófia
Oldalszám: 448 oldal
Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
  Nyereményjáték 

Az athame megszerzése utáni harcban nagy jelentősséggel bírnak a koordináták és a családi jelképek. A feladatotok az lesz, hogy a blogokon lévő képek alapján kitaláljátok az állatok nevét, melyek egy-egy család jelképei, illetve a megadott koordináták alapján határozzátok meg, hogy mely három városra gondoltunk a regény helyszínei közül. Tehát egy állat nevét és egy város nevét kell minden állomáson meghatározni, a megoldást pedig beírni a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. 

Kalandra fel! Ha kitaláltátok mind a három állatot, és megtaláltátok a három várost, esélyetek nyílik megnyerni a Libri kiadó által felajánlott Seeker regény három példányának egyikét 

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk. 


Koordináta: é. sz. 22° 17′, k. h. 114° 08′

 a Rafflecopter giveaway  
____________________________________________________________________________________
 További állomások 

10/12 Könyvszeretet
10/13 Deszy könyvajánlója
10/15 Dreamworld
____________________________________________________________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ania Ahlborn - Vértestvérek

Ania Ahlborn - Vértestvérek  Fülszöveg: Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, a...