Miért pont ez? A reklámok áldozata lettem.
Történet: A történet főhőse, a tizenhat esztendős Jacob, nagyapja furcsa történetein nőtt fel. A különleges mesék elbűvölték a kisfiút, de ahogy a felnőtté válás útjára lépett, már kevésbé izgatta, hogy a nagyapja miket mesél neki. Jacob úgy gondolta, hogy a nagyapja egy kissé megbolondult öreg korára, így egyre inkább nem hitt neki. Azonban egy tragédia kijózanítja és meggyőződésévé kezd válni, hogy mégiscsak igazak voltak az annyiszor hallott mesék Vándorsólyom kisasszonyról és a különleges képességű gyermekekről. Jacob édesapjával ellátogat a történetek helyszínére egy Wales-hez közeli szigetre, ahol a fiú titokban "nyomozni" kezd.
Vélemény: Ahogy a benne lévő mesék, úgy maga a könyv is furcsa volt számomra. Nehéz eldönteni, hogy szerettem-e vagy sem, valahol középen áll meg a mérleg, pedig azt hittem, hogy életem egyik legjobb könyve lesz. A reklámok tényleg nagyon hatásosak tudnak lenni. Ezek alapján egy fantasy-horrora számítottam, egy újabb X-men történetre tele izgalommal és meglepetésekkel. Bónusz érdekesség volt, hogy az író régi fényképekre alapozta a történetet, ezt zseniális ötletnek tartottam, hiszen erre tudomásom szerint még nem volt példa. Fényképek és zenék megihletnek írókat, sokan használják is a könyvük megírásához ezeket az eszközöket, de ez volt az első, amikor ténylegesen konkrét képekhez íródott egy sztori. A képeket mi olvasók is láthatjuk, mert teletűzdelték velük a szöveget, pont a megfelelő helyeken. Maga a kivitelezés gyönyörű, nemcsak a borító különleges, hanem a benne lévő képek, a barnított és díszített lapok is. A könyvek díszítése általában csak a borító, így külön öröm, hogyha egy ennyire igényesen elkészített darab kerül az ember kezébe, majd fel a polcra.
A reklámok, a könyvtrailer és a gyönyörű kivitelezés azonban még mindig csak a külcsín, ettől még nem biztos, hogy a tartalma is ennyire érdekes és jó. Ezt ennél a könyvnél tanultam meg. Ezután egy kissé óvatosabb leszek a reklámokkal, mert a történet sajnos nem hozta azt a színvonalat, mint a reklámok és a külső. Ez az ellentét csalódást okozott, mert az előítéleteket nagyon nehezen vetkőzi le az ember. Elég sokáig csak a reklámokkal szemeztem, mert a megjelenés után már majdnem eltelt egy félév, mire a könyvhöz jutottam, így a várakozásaim még nagyobbak voltak. Magára vessen ilyenkor az olvasó, nem a könyv hibája az okozott csalódás. Egyszerűen én és a könyv nem találtunk egymásra.
A történet nagyon lassan indul be, már a közepénél jártam, amikor kissé felgyorsultak az események, de akkor sem hozták meg a várt katarzist. Míg az elején zseniális ötletnek tartottam a képek köré írt történetet, a könyv olvasása közben inkább erőltetetté váltak. Mintha egy iskolai házi feladatot teljesített volna az író vagy egy gyakorlatot. Mintha ledobtak volna elé az asztalra egy köteg képet és kiadták volna a feladatot, hogy a hónap végére ebből írjon meg egy beadandó dolgozatot, a stílust maga választja. Mintha felállított volna egy tetszőleges, de rendszerezett sorrendet és csak leírta volna azt, hogy a képekről milyen benyomásai vannak, majd a hiányzó darabkákat kitöltötte valamivel, hogy egy egységes sztori kerekedjék belőle. Az vitathatatlan, hogy a történet és az ötlet tényleg különleges, de valami nagyon hiányzott belőle. Hiányzott belőle a tiszta fantázia, amikor az író a semmiből talál ki egy történetet és eljut arra a szintre, hogy veszettül megírja, mert úgy érzi, hogy valahonnan "fentről" vagy önmagából kapta azt és míg tart az érzés, addig papírra akarja vetni, hogy semmi se vesszen el belőle. A képek ezután nekem egy kicsit olyannak tűnnek, mint a játékokban a csalás. A történet nem a semmiből jött, hanem az író meghatározott képekre erőszakolta rá a benyomásait, amikben benne volt minden addigi olvasmány- és filmtapasztalata.
Az X-men történetek egyedülállóak és kezdem úgy érezni, hogy megismételhetetlenek. Olvastam már hasonló történeteket, amik még lemásolni sem tudják rendesen azt az érzést, amit az X-men adott. Pedig mindig próbálkoznak és én is próbálkozok, mert elolvasom őket és várom, hogy egy ugyanolyan vagy még jobb élményt adjanak. Ha valami nagyon jó, akkor még több kell belőle, ha valami már bevált, akkor orrvérzésig próbálkozni kell vele. Egyszer remélem, hogy megírják azt a történetet, ami hajaz az X-menre, de valami pluszt is adni fog hozzá. Itt meg volt a lehetőség, mert a különleges gyermekek miatt hasonlít a történet, és az ötletek, főleg az időhurok miatt meg lehetett volna az a plusz is, nekem mégsem állt össze az egész.
Az említett időhurok volt a másik érdekessége a könyvnek, de ez is egy olyan elem, amivel óvatosan kell bánni. Az időutazás témája még a tudósokat is foglalkoztatja, nem csak a művészeket, de még a tudomány jelenlegi állása szerint is megfoghatatlan dolog számunkra, rengeteg buktatót is rejt magában. Elméleti szinten annyi változó van és annyi ellentmondást kell kiküszöbölni, hogy nem lehet tisztességesen és halál pontosan megírni sem egy ilyen történeti elemet. Mindegyik ilyen sztoriban van legalább egy olyan bökkenő, logikai baki vagy lehetetlenség, amit nem lehet áthidalni. Ezzel nincs is gond, de az már zavaró, hogyha sok ilyet találunk benne. Ebben a könyvben sok ponton volt olyan logikai baki, ami megakasztotta ezt a történeti ívet és ettől hihetetlennek tűnt. (A hihetetlenséget nem a szó hétköznapi értelmében kell venni, hanem a fantázia értelmében. Ha egy könyv saját világában megfelelően elmagyaráznak valamit, akkor elhiszem, hogy abban a világban az lehetséges, holott a valóságban nem.) Az író ugyan többször is elmagyarázza az időhurok fontosságát, működését, lényegét, mégis sok vakfolt van benne. A történet végén van a legszembetűnőbb ellentmondás. Egy súlyos következmény végig visszatartotta a szereplőinket egy bizonyos lépés megtételében, a könyv végén mégis megtörténik az a lépés, ráadásul annyira elhanyagoltan, mintha az a következmény nem is létezne. Nem került megmagyarázásra, hogy az a következmény ebben az esetben miért nem történik meg, vagy egyáltalán bekövetkezik-e, ettől pedig nagyon sablonossá vált a lezárás és egy kicsit összecsapottá. Legalább még egy kötetben folytatódni fog a történet, elképzelhető, hogy ott erre a kérdésre is megkapjuk a választ, sok más kérdés mellett.
A szerelmi szál morbidra sikerült és annyi gondolatot ébresztett bennem, hogy egy külön posztot megérne "Morbid szerelem a mai regényekben" címmel.
SPOILER! Két dolog miatt is morbid volt számomra a szerelem ebben a könyvben. Az egyik, hogy Jacob abba a lányba (és a lány is viszonozza az érzéseit) szeret bele, akibe annak idején a nagyapja is beleszeretett. Ha a nagyapja idejében beteljesül a szerelem, ez a lány akár a nagymamája is lehetne főhősünknek, és ez a gondolatmenet egy kissé elriasztott attól, hogy a szerelmi szálat úgy éljem meg, ahogy azt kell. A másik már ennél bonyolultabb és felhívta a figyelmemet a többi könyv szerelmi szálának furcsaságára is. A gyermekek hiába vannak egy időhurokban és hiába tinikorú még a testük, attól ők még a világháború óta eltelt időt is megélték, igaz, hogy kacifántos módon, de a szellemük akkor is megélte. A lánynak tehát olyan szellemmel és értelmi képességekkel kell rendelkeznie, mint Jacob nagyapjának, így egy 80 éves lélek és egy 16 éves lélek esik szerelembe egymással. Ezen az elven a manapság annyira divatos vámpírszerelmek is furcsává váltak a szememben. Egy több száz vagy több ezer éves vámpír szeret bele egy tizenhat éves kis fruskába..... SPOILER VÉGE!
Az írásmóddal, a stílussal sem tudtam annyira kibékülni. Szépirodalmi stílusban íródott ez a fantasy (a végére világossá vált, hogy horror egy csipetnyi sincs benne), amit a mai napig sem tudtam megszokni más könyvek esetében sem. Nem csak a történet miatt sorolható egy könyv egy bizonyos műfajba, hanem a stílus miatt is. A kettő itt nem passzol az ízlésemhez. A fantasy stílusa szerintem legyen könnyed, a sajátosságai miatt pörgősen megírt, ne legyenek benne több oldalas tájleírások és hosszan elnyújtott emberi hétköznapi mozgások, mint pl. egy felöltözés vagy takarítás. Egy kalandregényt is (mint ez is) megakasztanak a hosszabb leírások és a cirkalmas, körülményes mondatok. Míg a szépirodalmi művek kiteljesednek az ilyen vontatottságban, addig a fantasy műveket unalmassá és feleslegesen elnyújtottá teszik. Más a helyzet a high fantasy könyvek esetében, ahol olyannak tűnik, mintha a középkorban játszódnának az események, mégsem tudjuk őket behatárolni időben. Pl. A Trónok harca is ilyen. Az ilyen műveknél megint csak fontos elem, hogy a stílus a szépirodalomhoz álljon közelebb, mert a műfaji sajátosságok megkövetelik. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei esetében pont ezek miatt lassúnak, vontatottnak és zavarónak éreztem ezt a stílust.
A könyvből Tim Burton készül filmet alkotni, így tökéletesen jó kezekbe került a történet, remélhetőleg sokkal jobb lesz a film, mint a könyv, pedig fordítva szokott lenni.
Miért olvasd el? A sok negatívum (számomra nem tetsző dolog) ellenére érdekes és szórakoztató olvasmány volt. Ha a megfelelő hangulatban, előítéletek és a sok előzmény reklám nem ismeretében olvassa az ember, akkor nagyon kedvelhető darab. Nem annyira leegyszerűsített a történet és a stílus, mint a YA fantasyk esetében. Inkább az olyan fiatalabb korosztály számára érdekes, aki még nem tömte tele magát sok YA regénnyel.
Miért ne olvasd el? Ha egy pörgős horror-fantasynak hiszed, akkor csalódást fog okozni. Nyomokban emlékeztet az X-men történetekre, de meg sem közelíti azt. Ha nincsenek olyan nagy elvárásaid, amit a reklámok általában generálnak, akkor szerethető a könyv.
_______________________________________________________________________
Történet: 4/6 pontból
Karakterek: 4/6 pontból
Kedvenc: Vándorsólyom kisasszony
Tetszett: az X-menes beütés, az időhurok ötlete, a kivitelezés
Nem tetszett: a stílus nem passzolt a műfajhoz, a logikai bakik, az erőltetettség érzése
Kiadás: Kossuth Kiadó, 2011
Oldalszám: 352 oldal
________________________________________________________________________
Könyvtrailer:
