Neil Gaiman, Michael Reaves - Köztesvilág
Fülszöveg: Joey Harker egy átlagos kamasz: próbálja átvészelni az iskola megpróbáltatásait, viszonzatlanul szerelmes, és nincs benne semmi különleges. Azon kívül, hogy képes bárhol eltévedni. Egy nap aztán felfedezi, hogy az ő Földje csak egy a trillió alternatív Föld között, melyek egy részén a mágia az úr, más részén a tudomány, s ezek ádáz háborúban állnak egymással.
Joeyt a békítő erő, a Köztesvilág szemelte ki magának, mivel született Világjáró, és így segítheti az egyensúly fenntartását, méghozzá más Földekről származó, saját alternatív énjeivel együtt. Kiképzést kap, hogy felvehesse a harcot a mágikus és a tudományos ellenségekkel, hogy ő, aki még a saját kis városkájában is eltéved, világok között járhasson világmegváltó küldetésben.
Neil Gaiman és Michael Reaves regénye vad kalandozás világokon belül és világok között, jól megrajzolt helyszínekkel és élénk karakterekkel, különleges lényekkel és váratlan fordulatokkal.
___________________________________________________________________________________
Amióta olvastam a Temető könyvét (első Gaiman könyvem), majd az összes többit, rajongója vagyok az írónak. Voltak olyan könyvei, amik kevésbé tetszettek, voltak olyanok, amiért rajongtam, de az vitathatatlan, hogy minden egyes új megjelenésénél tárt karokkal várom Gaiman újabb történetét (írhatna többet is). A Köztesvilág ugyan nem csak az ő munkája, de érezni benne a Gaimanre annyira jellemző stílusjegyeket és talán pont ezért tetszett is a könyv: megszerettem, de azért nem vak ez a szeretet.
Nem tudom, hogy melyik elem, szereplő vagy esemény köthető Neilhez, de azt érezni, hogy bizony az ő keze is benne volt - ha csak Reaves írta volna egyedül, azt mondtam volna, hogy hatással volt rá Gaiman. Joey Harker, Színes (buboréklény, mudléf=multidimenziós létforma) és az Átmenet világa azok, ahol erősen gyanakodtam rá, hogy kedvenc íróm művei, hiszen ő szokott ilyen furán bájos karaktereket létrehozni és ennyire eszement vagy elborult világokat megteremteni. Szinte lehetetlen szétválasztani, hogy ki mit csinált a könyvben, mert a "ketten írás" itt nem azt jelentette, hogy kettő vagy esetleg több nézőpontos a regény vagy, hogy egy fejezet-egy író, de mindenesetre működött. Két olyan embert hozott össze a sors, akik nincsenek híján a fantáziának, így egy elég érdekes egyveleget tudtak összedobni. Igen, összedobni, szándékosan fogalmaztam így, hiszen a regény rövidsége és úgy maga az egész könyv azt az érzetet kelti, mintha csak szórakozásból összeültek volna, hogy most egy hét alatt megírnak egy könyvet (vagy még rövidebb idő alatt), de komolyabb szándék nem volt mögötte, nem is egy mesterműnek indult. Nem is szabad ettől a könyvtől hatalmas dolgokat elvárni, egy könnyed, kis szórakoztató ifjúsági regény, amivel - mint az én esetemben is - egy tök jó péntek délutánt el lehet tölteni.
A regény már csak az ifjúsági besorolásra tekintettel is, rövid, nagyon olvastatja magát, kedves és bájos szereplői vannak vagy éppen olyan figurái, akik a legyőzhetetlen vagy oltalmazó felnőttet testesítik meg, de van benne gonosz felnőtt is, aki ártani akar a gyerekseregnek. A párhuzamos világok elméletébe egy kicsit belegabalyodtam, holott nem valami nagyon bonyolult dologra kell gondolni, de végül letisztázódott bennem. Ahány döntés, annyiféle új világ(?), idősík, alternatíva létezik. A lényegi pont mégis az, hogy valakik szemben állnak egymással és harcolnak (mint általában mindig) és Joey, továbbá a Joeyk (különböző világokból származó énjei) feladata, hogy az egyensúlyt fenntartsa. Egy ívet kell elképzelni, aminek az egyik végén a mágia uralkodik, a másik végén a tudomány és a középpont felé haladva egyre halványul a hatásuk. Ez a két véglet harcol egymással, míg a Joeyk feladata a kiegyenlítés. Annyira nagynak nem éreztem a téteket, a háború se nagyon volt érzékelhető, így az izgalom se hágott tetőfokára, de kellően érdekes volt ahhoz, hogy pár órára lekösse a figyelmet, főleg a vége felé haladva, ahol azért felgyorsultak az események. Mivel ez egy sorozat kezdő darabja, tutibiztos, hogy lesznek még itt harcok.
Ami nagyon tetszett az Joey és Színes karaktere volt, még a különféle Joeyk közül is egy-kettő, illetve az Átmenet világa. Joey egy hétköznapi fiú, közlekedési analfabéta, meg talán a szerelemben is az, ha már egy 14-15 évesre lehet ilyet mondani, de egy kedvelhető, egyszerű, jó srác, akinek a helyébe könnyen bele tudja magát képzelni a célcsoport. Az ifjúságnak a többi karakter is aduász, hiszen hasonló korúak, elég érdekesek, de egyben bájosak is. A gonoszok pedig nem annyira durván gonoszok, mint ahogy a felnőttek megszokták. Talán ez is volt az egyik bajom, ami miatt nem lett kedvenc a könyv (bár nem is úgy indultam neki, hogy azt akarom kedvenc legyen), hogy hiányoltam Gaiman azon gonoszait, vagy azt a félelemkeltést, ami alamuszin jön, nem tudod megmondani, hogy mitől érzed azt, hogy az gonosz, hiszen nem a megszokott és klasszikus formában vezeti fel Gaiman, de tudod, hogy velejéig az. Hiányoltam a rémisztgetést.
Színes nagyon nagy kedvenc lett, már csak őmiatta is kíváncsi vagyok a folytatásra, mert üdeséget hozott a furcsa karakterek közé, ő volt a legfurcsább és talán a legszeretetreméltóbb, hozzá hasonló karakterrel talán még nem is találkoztam életemben. Bár őróla tudtam meg a legkevesebbet és róla szerettem volna megtudni a legtöbbet. Már csak őmiatta is megérte elolvasni a könyvet. Jól esett egy kis cukiság, kedvesség.
A világfelépítés lehetett volna jobb, lehetett volna több időt rászánni, bővebben ki lehetett volna fejtetni és egy kicsit "összefésülni". Nekem túl kapkodó és hiányos volt a világ bemutatása, a többféle Joeyt egy kicsit öncélúnak éreztem, ütősebb lett volna a könyv, ha nem csak ő a világ közepe. A párbeszédek sem voltak elsőosztályúak, de mindig emlékeztettem magam arra, hogy ez elsősorban gyerekeknek szól, nem kell mindenen fennakadnom.
Nem volt rossz, pár szórakoztató és könnyed órát nyújtott kalandokkal, vicces és bájos karakterekkel, azért megkaptam a Gaiman-adagomat is, örülök neki, hogy ez a könyv is bekerül a többi könyve mellé, de nem lett kedvenc. Ehhez a könyvhöz nem is úgy kell hozzáállni, talán ez az egyik vonzereje: nyilvánvaló, hogy nem kell vérkomolyan venni.
___________________________________________________________________________________
Történet: 4/6 pontból
Tetszett: az Átmenet, Színes és Joey karaktere
Nem tetszett: kicsit kapkodónak és hiányosnak éreztem a világfelépítést
Kedvenc: Színes
Fordította: Pék Zoltán
Oldalszám: 208 oldal
Kiadó: Agave Könyvek
___________________________________________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése