Miért pont ez? A borító és a fülszöveg elcsábított.
Fülszöveg: Az ember jobb, ha óvatos, amikor olyan városban kell egy titokzatos gyilkos nyomába erednie, mint Bulikov. Mert itt a világ teljesen más szabályok szerint működik. Amikor a város isteneit elpusztították, uralmukat megdöntötték, imádatukat betiltották, a valóság szövete darabokra hasadt Bulikovban. A lépcsők azóta a semmibe vezetnek, a sikátorok a múltba nyíló átjárókká váltak, az utcákon a bűnözők nyomtalanul eltűnnek.
Shara Thivanit hivatalosan diplomataként küldte ide az elnyomó birodalom. Valójában viszont országa egyik legjobb kéme, akinek most egy gyilkost kell kézre kerítenie. Ahogy a nyomozás egyre súlyosabb titkokat tár fel, úgy rajzolódnak ki fokozatosan Shara előtt egy sötét összeesküvés körvonalai. A nő hamarosan gyanakodni kezd, hogy a szörnyű város uralkodói talán nem is haltak meg – és Bulikov kegyetlen uralma könnyen visszatérhet.
"Óriási történet, szenzációs világépítés, és te jó isten, Sigrud karaktere. Imádni fogjátok Sigrudot."
Brent Weeks
"Varázslatos urban fantasy, ami az olvasót Escher-szerű lehetetlen helyszíneken és alternatív valóságokon keresztül vezeti… Az öreg istenek a változatosságukkal életre keltik e rejtélyes romokat, Shara bérgyilkos asszisztense pedig garantálja a szüntelen pörgést."
Washington Post
"Egy minden részében eredeti, szürreális város… a valóban újszerű fantasyk kedvelőinek most Bulikovban van a helyük."
New York Times Book Review
Vélemény: Robert Jackson Bennett neve először a Horzsolások című könyvével került a figyelmem középpontjába. A könyv megjelenésekor több ismerősöm is egyszerre olvasta a könyvet és elvarázsolta őket a hangulata és az író stílusa. Annyira belelkesítettek, hogy végül én is megvettem a könyvet, de mégsem az lett az első olvasmányom Bennettől, hanem a Lépcsők városa, ami - bevallom őszintén - a borítója és a fülszövege miatt csábított el, a "jé, az írója ugyanaz, mint a Horzsolásoké" pillanat csak később jött. Akik olvasták az író mindkét könyvét, azt mondják, hogy más a stílus, kinek ez, kinek az jön be jobban, de az vitathatatlan, hogy a Lépcsők városa jó, újszerű, érdekes és kedves. Én olyan bájt véltem felfedezni benne a véres harcok és a nyomozás mellett, mint ami Gaiman könyveit is jellemzi (hatással is volt rá az író munkássága). A furcsaság mellett ott van az a kedves hangvétel, amitől lesz egy meseszerű hangulata az egésznek, ami miatt olvastatja magát a könyv. Érezni, hogy az író szereti a karaktereit és a saját maga által alkotott világot, így nekem sem volt nehéz megszeretni őket.
A regény és ezáltal az író rajongója lettem, mert minden olyat hozott, ami még meg is haladta az elvárásaimat. Jó sztori, érdekes és kidolgozott világ, egy kis kalandregényes beütés, egy kis mitológia, nyomozás, sok-sok furcsaság, ami a fantasykra jellemző, szerethető vagy épp érdekes karakterek, humor és gördülékeny történetvezetés, a kedves stílust meg fentebb már említettem.
Egy kis gyorstalpaló a világról
Kezdetben az istenek alkották meg és irányították a világot, de nem láthatatlanul. Az átlagember számára látható alakban sétáltak az utcákon, ismerték őket, némelyikük még fogadta is a polgárokat és meghallgatta panaszaikat. A törvénykezés is az istenek kezében volt. Összesen hatan voltak, külön városokkal és területekkel, de egyikük, Olvosz egy idő után visszavonult az emberek világától és még az istenekkel is megszakította a kapcsolatot. Az együttélés nem volt gördülékeny az istenek között, az emberek viszont jólétben éltek. Az istenek közti viszály lezárásaként létrehozták a Világ Székhelyét, Bulikovot, ami közös város volt. A szomszédos szajpúri népnek viszont nem volt istene, így magukra voltak utalva, rabszolga sorsba taszították őket az istenekkel rendelkező népek. A szajpúri nép fellázadt és az egyik kadzs megölte az isteneket. A kocka fordult és a szajpúri nép lett az uralkodó, míg az isten nélkül maradt népek elnyomásban éltek tovább. Tilos volt számukra a vallásgyakorlás, a jelképek használata, még az is, hogy egyáltalán beszéljenek az egykori istenekről. Az istenek eltűnésével mindaz szintén eltűnt, amit alkottak, így épületek omlottak össze és tűntek el, a táj is átformálódott, így groteszk képet vettek fel a városok is, furcsa formájú épületek bukkantak fel, lépcsők vezettek a semmibe, és még sorolhatnám.
A történet
Efrem Pangyüi professzort, aki az istenekkel és történelemmel kapcsolatos kutatásokat folytatott, holtan találják a Bulikovi Egyetemen, gyilkosság áldozata lett. A gyanúsítottak köre elég nagy, hiszen minden olyan ember gyűlölte a professzort, aki nem szajpúri volt. A szajpúriak betiltották a vallásos népek történelmének tanítását, tanulását és kutatását is, de közben egy szajpúri, Pangyüi professzor szabadon kutathatott, ez pedig nagyon nem tetszett az elnyomott népnek. Shara Thivani kultúrattasét (valójában kémet) küldik a helyszínre, hogy megtalálja a tettest. Csatlakozik hozzá az északi óriás is, Sigrud, aki a társa és egyben testőre is. A nyomozás szálai azonban egyre jobban szerteágaznak és lassan nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal nagyobb és komolyabb ügy van a háttérben és sokan nem szeretnék, ha Shara erre rájönne. A nő azonban nem hagyja magát, még azon az áron is az ügy végére akar járni, hogy esetleg a saját népe hátrányba kerül. Történész kíváncsisága és a szakmai elhivatottsága nem hagyja nyugodni, mindenáron ki akarja deríteni, hogy vajon az istenek tényleg meghaltak-e és vajon Pangyüi professzor, aki az ő mentora volt, milyen titokra bukkanhatott, ami miatt az életével fizetett. A nyomozás egyre inkább személyesen érinti Sharát, hiszen családi titkokra is bukkan. Mindeközben mi is jobban beleássuk magunkat az istenek életébe, mitológiájába, a történelmükbe, a jelenlegi gazdasági helyzetbe és a diplomácia, illetve a politikusok világába is. Kapunk egy furcsa szerelmi szálat is, ami ugyan a múltban történt, de kihatással van a jelenre. (Kedvenc részeim egyike volt, Votrov pedig kedvenc szereplőim egyike.)
Bennett nagyon szépen építi fel a nyomozás szálat, nincsenek hirtelen ugrások, hanem tényleg lépésről lépésre jutunk el az egyre nagyobb ügy felé. Közben nagyon jól összedolgozta a történelmi és mitológiai szállal, ami nélkül elengedhetetlen lett volna az ügy megismerése. A világot nemcsak a szereplők beszélgetéseiből ismerjük meg, hanem a fejezetek közé ékelt feljegyzésekből is (ez a megoldás kimondottan tetszett), amik többnyire Pangyüi professzor munkáiból kerültek ki, így nem tűnt kioktatónak sem a világ megismerése, az olvasó megkapta a szabadságot, hogy maga is összerakja fejben az eseményeket és a miérteket. A meglepő csavarok sem maradtak el és bár a regény korrekt lezárást kapott, várós a folytatás, mert bőven van még potenciál a történetben és a világban.
A szereplők
Annak ellenére, hogy kedvenc íróim egyike, Brent Weeks azt ígéri, hogy imádni fogom Sigrudot, ő volt az a karakter, akit nem tudtam magamban hova tenni. Érdekes volt a maga nemében, rejtélyes volt a karaktere, a származásával és a múltjával kapcsolatban is voltak csavarok, amik megleptek, tény az is, hogy néha komikus volt a karaktere, de közben fájdalom is megbújt a lénye mögött, mégsem tudtam őt imádni. Találkoztam már ilyen karakterrel nem is egy regényben, így a várt nagy durranás helyett sajnos úgy éreztem, hogy egy sablont kapok. Rendben volt a karakter, volt mélysége is, de nem volt annyira kirívóan egyedülálló, hogy emlékezetes maradjon számomra.
"Sigrud halkan szuszog, ami nála egyet jelent a hisztérikus kirohanással." 47. old.
Ami a többieket illeti, náluk viszont értek meglepetések. Shara karakterét nagyon megkedveltem, élveztem a vezetése alatt történő nyomozást és kalandokat, tetszett a tettre készsége, a dinamikussága, a kitartása, az elvei, a gondolkodásmódja, a tipikus tudós hozzáállása és a bogarassága. Ő is azon ritka női karakterek egyike, aki kitűnik a többiek közül, ő attól badass, hogy iszonyatosan kitartó és amibe belekezd azt végig is viszi, olyan, mint egy pitbull, aki megragadta a csontot és az istenért sem engedi el. A helyén tudja kezelni az érzelmeket, ott vannak azok benne is, de félre tudja őket tenni, ha az ész úgy kívánja, így a gyengesége rejtve marad, kívülről pedig keménynek látszik. Azonban nem is az a tipikus badass női karakter, aki seggeket rúg szét és/vagy tombol benne a feminizmus vagy a szexualitás, ő a tudomány embere és ebben rejlik az ereje. Nem a nőiességével vagy a profi harctudományával tarol, hanem a pengeéles eszével. Még a szerelmi élete is furcsának mondható és szerintem pont őmiatta kedveltem meg Votrov karakterét is, bár Votrov önmagában is különleges volt, de a múltjuk az, ami igazán megdobta a karakter kedvelhetőségét.
A kedvencem Mulaghesh kormányzó volt, akihez egy vicces élményem is kötődik. Nem tudom, hogy milyen indíttatásból, de én nagyon sokáig azt hittem, hogy ő férfi, pedig már a regény kezdőjeleneténél világossá tette az író, hogy ő nő. Valamiért átsiklottam ezen az információn és férfinek könyveltem el magamban, mígnem a regény egyharmadánál leesett a tantusz. De ez a tévedésem is igazolja, hogy Mulaghesh nagyon maszkulin szereplő és a női létére csak annyi utal, hogy kifogásolja a bulikovi férfiak "méreteit" és férfiasságát. Nagyon erős karakter, tényleg olyan, mint egy férfi, szabadszájú is, jó párost alkotnak Sharával. Keveset tudtam meg a kormányzóról, de reményeim szerint a folytatásban több mindent megtudok róla.
Az istenek se egyszerűek, amit megtudunk róluk, mind azt mutatja, hogy jól körülhatárolható egyéniségek, furcsák, ugyan nagy hatalmúak, de ők is tévedhetnek, néha kimondottan bugyuták, pl. Kolkán törvényei, amin jót mosolyogtam.
Ha valami kalandosra, különlegesre, humorosra és varázslatosra vágysz, akkor mindenképpen olvasd el a Lépcsők városát. Én egyáltalán nem bántam meg, mert új kedvencet avattam és kimondottan jól esett most egy ilyen sztorit olvasni. Általában Gaiman volt, az akit előkaptam az olvasási válságban, ha valami varázsosra vágytam, de most már Bennett is beállt a sorba.
Képek forrása: http://www.robertjacksonbennett.com/
_________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Tetszett: a világ, stílus, humor, mitológia
Nem tetszett: -
Kedvenc: Shara, Votrov, Mulaghesh
Oldalszám: 448 oldal
Fordította: Huszár András
Kiadó: Agave Könyvek
_________________________________________________________________________________
A regény és ezáltal az író rajongója lettem, mert minden olyat hozott, ami még meg is haladta az elvárásaimat. Jó sztori, érdekes és kidolgozott világ, egy kis kalandregényes beütés, egy kis mitológia, nyomozás, sok-sok furcsaság, ami a fantasykra jellemző, szerethető vagy épp érdekes karakterek, humor és gördülékeny történetvezetés, a kedves stílust meg fentebb már említettem.
Egy kis gyorstalpaló a világról
Kezdetben az istenek alkották meg és irányították a világot, de nem láthatatlanul. Az átlagember számára látható alakban sétáltak az utcákon, ismerték őket, némelyikük még fogadta is a polgárokat és meghallgatta panaszaikat. A törvénykezés is az istenek kezében volt. Összesen hatan voltak, külön városokkal és területekkel, de egyikük, Olvosz egy idő után visszavonult az emberek világától és még az istenekkel is megszakította a kapcsolatot. Az együttélés nem volt gördülékeny az istenek között, az emberek viszont jólétben éltek. Az istenek közti viszály lezárásaként létrehozták a Világ Székhelyét, Bulikovot, ami közös város volt. A szomszédos szajpúri népnek viszont nem volt istene, így magukra voltak utalva, rabszolga sorsba taszították őket az istenekkel rendelkező népek. A szajpúri nép fellázadt és az egyik kadzs megölte az isteneket. A kocka fordult és a szajpúri nép lett az uralkodó, míg az isten nélkül maradt népek elnyomásban éltek tovább. Tilos volt számukra a vallásgyakorlás, a jelképek használata, még az is, hogy egyáltalán beszéljenek az egykori istenekről. Az istenek eltűnésével mindaz szintén eltűnt, amit alkottak, így épületek omlottak össze és tűntek el, a táj is átformálódott, így groteszk képet vettek fel a városok is, furcsa formájú épületek bukkantak fel, lépcsők vezettek a semmibe, és még sorolhatnám.Efrem Pangyüi professzort, aki az istenekkel és történelemmel kapcsolatos kutatásokat folytatott, holtan találják a Bulikovi Egyetemen, gyilkosság áldozata lett. A gyanúsítottak köre elég nagy, hiszen minden olyan ember gyűlölte a professzort, aki nem szajpúri volt. A szajpúriak betiltották a vallásos népek történelmének tanítását, tanulását és kutatását is, de közben egy szajpúri, Pangyüi professzor szabadon kutathatott, ez pedig nagyon nem tetszett az elnyomott népnek. Shara Thivani kultúrattasét (valójában kémet) küldik a helyszínre, hogy megtalálja a tettest. Csatlakozik hozzá az északi óriás is, Sigrud, aki a társa és egyben testőre is. A nyomozás szálai azonban egyre jobban szerteágaznak és lassan nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal nagyobb és komolyabb ügy van a háttérben és sokan nem szeretnék, ha Shara erre rájönne. A nő azonban nem hagyja magát, még azon az áron is az ügy végére akar járni, hogy esetleg a saját népe hátrányba kerül. Történész kíváncsisága és a szakmai elhivatottsága nem hagyja nyugodni, mindenáron ki akarja deríteni, hogy vajon az istenek tényleg meghaltak-e és vajon Pangyüi professzor, aki az ő mentora volt, milyen titokra bukkanhatott, ami miatt az életével fizetett. A nyomozás egyre inkább személyesen érinti Sharát, hiszen családi titkokra is bukkan. Mindeközben mi is jobban beleássuk magunkat az istenek életébe, mitológiájába, a történelmükbe, a jelenlegi gazdasági helyzetbe és a diplomácia, illetve a politikusok világába is. Kapunk egy furcsa szerelmi szálat is, ami ugyan a múltban történt, de kihatással van a jelenre. (Kedvenc részeim egyike volt, Votrov pedig kedvenc szereplőim egyike.)
Bennett nagyon szépen építi fel a nyomozás szálat, nincsenek hirtelen ugrások, hanem tényleg lépésről lépésre jutunk el az egyre nagyobb ügy felé. Közben nagyon jól összedolgozta a történelmi és mitológiai szállal, ami nélkül elengedhetetlen lett volna az ügy megismerése. A világot nemcsak a szereplők beszélgetéseiből ismerjük meg, hanem a fejezetek közé ékelt feljegyzésekből is (ez a megoldás kimondottan tetszett), amik többnyire Pangyüi professzor munkáiból kerültek ki, így nem tűnt kioktatónak sem a világ megismerése, az olvasó megkapta a szabadságot, hogy maga is összerakja fejben az eseményeket és a miérteket. A meglepő csavarok sem maradtak el és bár a regény korrekt lezárást kapott, várós a folytatás, mert bőven van még potenciál a történetben és a világban.
A szereplők
Annak ellenére, hogy kedvenc íróim egyike, Brent Weeks azt ígéri, hogy imádni fogom Sigrudot, ő volt az a karakter, akit nem tudtam magamban hova tenni. Érdekes volt a maga nemében, rejtélyes volt a karaktere, a származásával és a múltjával kapcsolatban is voltak csavarok, amik megleptek, tény az is, hogy néha komikus volt a karaktere, de közben fájdalom is megbújt a lénye mögött, mégsem tudtam őt imádni. Találkoztam már ilyen karakterrel nem is egy regényben, így a várt nagy durranás helyett sajnos úgy éreztem, hogy egy sablont kapok. Rendben volt a karakter, volt mélysége is, de nem volt annyira kirívóan egyedülálló, hogy emlékezetes maradjon számomra.
"Sigrud halkan szuszog, ami nála egyet jelent a hisztérikus kirohanással." 47. old.
Ami a többieket illeti, náluk viszont értek meglepetések. Shara karakterét nagyon megkedveltem, élveztem a vezetése alatt történő nyomozást és kalandokat, tetszett a tettre készsége, a dinamikussága, a kitartása, az elvei, a gondolkodásmódja, a tipikus tudós hozzáállása és a bogarassága. Ő is azon ritka női karakterek egyike, aki kitűnik a többiek közül, ő attól badass, hogy iszonyatosan kitartó és amibe belekezd azt végig is viszi, olyan, mint egy pitbull, aki megragadta a csontot és az istenért sem engedi el. A helyén tudja kezelni az érzelmeket, ott vannak azok benne is, de félre tudja őket tenni, ha az ész úgy kívánja, így a gyengesége rejtve marad, kívülről pedig keménynek látszik. Azonban nem is az a tipikus badass női karakter, aki seggeket rúg szét és/vagy tombol benne a feminizmus vagy a szexualitás, ő a tudomány embere és ebben rejlik az ereje. Nem a nőiességével vagy a profi harctudományával tarol, hanem a pengeéles eszével. Még a szerelmi élete is furcsának mondható és szerintem pont őmiatta kedveltem meg Votrov karakterét is, bár Votrov önmagában is különleges volt, de a múltjuk az, ami igazán megdobta a karakter kedvelhetőségét.
A kedvencem Mulaghesh kormányzó volt, akihez egy vicces élményem is kötődik. Nem tudom, hogy milyen indíttatásból, de én nagyon sokáig azt hittem, hogy ő férfi, pedig már a regény kezdőjeleneténél világossá tette az író, hogy ő nő. Valamiért átsiklottam ezen az információn és férfinek könyveltem el magamban, mígnem a regény egyharmadánál leesett a tantusz. De ez a tévedésem is igazolja, hogy Mulaghesh nagyon maszkulin szereplő és a női létére csak annyi utal, hogy kifogásolja a bulikovi férfiak "méreteit" és férfiasságát. Nagyon erős karakter, tényleg olyan, mint egy férfi, szabadszájú is, jó párost alkotnak Sharával. Keveset tudtam meg a kormányzóról, de reményeim szerint a folytatásban több mindent megtudok róla.
Az istenek se egyszerűek, amit megtudunk róluk, mind azt mutatja, hogy jól körülhatárolható egyéniségek, furcsák, ugyan nagy hatalmúak, de ők is tévedhetnek, néha kimondottan bugyuták, pl. Kolkán törvényei, amin jót mosolyogtam.
Ha valami kalandosra, különlegesre, humorosra és varázslatosra vágysz, akkor mindenképpen olvasd el a Lépcsők városát. Én egyáltalán nem bántam meg, mert új kedvencet avattam és kimondottan jól esett most egy ilyen sztorit olvasni. Általában Gaiman volt, az akit előkaptam az olvasási válságban, ha valami varázsosra vágytam, de most már Bennett is beállt a sorba.
Képek forrása: http://www.robertjacksonbennett.com/
_________________________________________________________________________________
Történet: 6/5 pontból
Tetszett: a világ, stílus, humor, mitológia
Nem tetszett: -
Kedvenc: Shara, Votrov, Mulaghesh
Oldalszám: 448 oldal
Fordította: Huszár András
Kiadó: Agave Könyvek
_________________________________________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése