A napokban jelent meg a Maxim Könyvkiadónál Shane Hegarty: Darkmounth - A legendavadász című ifjúsági regénye, mely nagyszerű kikapcsolódást nyújt az ifjú olvasóknak.
Darkmouth az utolsó település, ahol átjáró létezik a félelmetes szörnyek alternatív világa és a mi világunk között, nyugtalanító jelek szerint ezek a Legendáknak nevezett lények hatalmas támadásra készülnek. Vajon sikerül Finn-nek az utolsó legendavadásznak megmentenie a világot? Tartsatok velünk a négy állomásos blogturnén, és oldjátok meg a feladatokat, a kiadó felajánlásában három nyereménykönyv kerül kisorsolásra.
Shane Hegarty: Darkmouth - A legendavadász
Miért pont ez? A fülszöveg alapján egy aranyos, kalandos és vicces sztorinak tűnt.
Fülszöveg: Szárnyas és szőrös lények, hegyes fogú fenevadak és gonosz manók: isten hozott Darkmouthban! Ezeregy oka van, hogy ellátogass ide, és sokmillió, hogy inkább menekülj innen.
Vannak városok, ahol vékony a határ a mi világunk és a szörnyek birodalma között. Ilyen Darkmouth is. Finn családja generációkon át védelmezte a várost a vad, mágikus lényektől, a Legendáktól. Így a tizenkét éves fiú élete minden, csak nem unalmas, hiszen ő Darkmouth utolsó legendavadászának fia. Nagy teher nehezedik a vállára, mert neki kell apja nyomdokaiba lépnie. A baj csak az, hogy Finn a történelem legügyetlenebb és legrosszabb legendavadásza. Ám amikor a sötét óriás, Gantrua azt tervezi, hogy egy titkos kapun át iszonyatos és kegyetlen Legendákat szabadít Darkmouthra, Finn-nek nincs más választása: az apjával és a kotnyeles Emmie-vel kénytelen harcba indulni. De mit tehet, amikor a szörnyek túlerőben vannak? És hogy viseli, hogy ő az emberiség egyetlen reménye?
Vélemény: Halmokban állt a nehezebb olvasnivaló és a stresszes munka is, amikor kiszúrtam magamnak a könyvet és rögtön elkapott a fülszöveg hangulata. Vicces, kalandos és laza regénynek tűnt, semmi dráma, nagy szerelmek vagy apokalipszis, hanem egy kalandos kisebbeknek szóló sztori. Kész felüdülés volt egy ilyenre bukkanni és nagy reményeket fűztem hozzá. Nem csalódtam. A regény pont azt adta, amire nagy szükségem volt: humor, báj, könnyedség, kalandok, kisebb izgalom és borzongás, jópofa karakterek, érdekes világ. Nagyon megszerettem a könyvet és várós a folytatása is, kimondottan jó olvasmány a 10-14 évesek és gyermeklelkű felnőttek számára is.
Finn, a regény főhőse egy átlagos kissrác, aki suliba jár, megküzd a korosztálya napi ítélkezésével, illetve a szülők, legfőképp az apa elvárásaival. Finnen nagy a nyomás, mert a híres Legendavadászok leszármazottja és ennek megfelelően neki is be kellene állni a sorba. Édesapja már nagy hírnevet vívott ki magának, ezért is szeretnék beválasztani a Tizenkettek tanácsába. Az új munkakör nemcsak másfajta és több munkával jár, ami ellehetetlenítené a hagyományos legendavadász állás betöltését, hanem emellé még külföldre is kell távoznia Hugonak, Finn édesapjának. De Darkmouth nem maradhat védtelen, hiszen ezt a várost még mindig előszeretettel látogatják a szörnyek, más néven Legendák. Ez a hely is azon kevesek egyike, ahol vékony a szörnyek és az emberek világát elválasztó fal, így elég nagy az aktivitás. A Legendák vezetője, Grantua mindenáron itt próbál meg benyomulni az emberek világába, hogy uralomra törjön.
Finn egyre jobban érzi a nyomást, mert az édesapja egyre jobban sürgeti a fejlődésre, de szegény Finn se nem motivált, se nem ügyes. Sőt! Kifejezetten ügyetlen és elege is van az egészből. Ő inkább állatorvos akar lenni és jobban húz az átlagos orvos édesanyja felé, mint a család fura ágához, a legendavadászokhoz. De meg akar felelni édesapjának is, így folyamatosan csak próbálkozik és próbálkozik, újra meg újra. Fejben hiába tudja a különféle harcmozdulatokat, hogyha a kivitelezésnél csetlik-botlik és összeakad keze-lába. Édesapja hiába mutatja meg újra és újra a technikákat, Finn egyszerűen képtelen lemásolni. Apja ezért egyre türelmetlenebb vele és egyre mérgesebb, hiszen nagyon akarja a Tizenkettek tanácsában lévő pozíciót, de nem igazán meri védtelenül hagyni a családját és a várost.
Finn karaktere nagyon kedvelhető, mert egy jó srác, aki szeretne a szülőknek megfelelni, felnéz az apjára, olyan hatalmasnak látja, ahogy a gyerekek tekintenek a szülőkre, de közben szeretné a saját útját is járni, ami nagyon nehéz. A szörnyek, legendák csak jönnek és jönnek, megállás nélkül, mindig lehetőséget adva arra, hogy Finn-nek meglegyen az első igazi vadászata, de természetesen ez mindig kudarcba fullad és az édesapjának kell őt kimenteni a szorult helyzetből. A regény végére fejlődik egy kicsit Finn, de valahol titkon remélem, hogy a következő részekben is megmarad annak az ügyetlenkedő srácnak, mert részben pont ezért volt szerethető és ettől volt vicces a regény.
Finn apukáját, Hugót én is eleinte hősnek láttam, de nagyon hamar rádöbbentem, hogy arrogáns, nagyképű, törtető, nagyravágyó és hajlamos a karriert minden elé helyezni. Nem értettem, hogy miért nem látja be, hogy Finn egyszerűen nem erre az életre termett, ő nem az a harcos és lovag típus, hanem inkább az elmélkedő fajta. Olyan volt a párosuk, mint az a tipikus focirajongó apuka, aki rá akarja kényszeríteni a focit a kocka típusú gyerekére. Azért a szülők elég korán rádöbbennek, hogy a gyereknek mi megy és mi nem, így nem értettem ezt az elvakult erőszakoskodást Finnék családjában. De nem szabad sosem előre ítélkezni. A regény végére megértettem Hugot is és egészen más színben tűnt fel a legendavadászok élete.
Finn mellett nagyon szerettem még ezt a másik világot. Azt, hogy amikor kinyílik egy kapu, akkor esni kezd az eső. Azt, hogy a város lakói mindent tudnak a legendavadászokról és ez nem egy titokként kezelt dolog. Sokszor felelősségre is vonták Finn családját, méltatlankodtak és zsörtölődtek velük, mint ahogy a kisvárosokban a seriffel szokás. Tetszett, hogy sok volt benne a mitológiai utalás és hogy a szörnyek/legendák kellőképpen ijesztőek voltak, de azért a regény a tinik szintjén maradt, nem ment át véres horrorba. Az egyik legenda, Bronnie, a manó pedig egyenesen kedvenc lett. Nagyon bírtam a kis morgolódó manót, és izgulni kezdtem a sorsáért. Nagyon tetszett az is, hogy a szikkasztó nevű fegyverrel vadásszák le a lényeket, ami gyakorlatilag nem megöli, hanem hosszú időre elaltatja és összezsugorítja a lényeket. A szikkasztó-Finn kombináció is sok humoros jelenetet szült, pl. amikor Finn egy hajó felét "eltüntette", amiért kapott is a seriftől. Finn gyakorlatilag nagyobb galibát csinált, mint amennyi hasznot nyújtott. A legendavadászoknak külön pénzalap van félretéve az ilyen károk megtérítésére, Finn pedig rohamosan fogyasztja ezt az alapot, nem is szólva arról, hogy a városlakók is egyre elégedetlenebbek és egyszerűen kutyaütőnek tartják szegény gyereket.
A regény folyamatosan pörgött, mindig volt valami kisebb-nagyobb akció, a legtöbbje vicces volt. Ha éppen nem legendára vadásztak, akkor a házukban barangoltunk, ahol van egy hosszú és titkos folyosó, sok kisebb szobával. A falakon az ősök, a régi legendavadászok arcképe látható és mindegyiküknek megvan a maga története, párat meg is ismerhettem. A kisebb szobák különböző célokat szolgálnak, az egyik pl. a könyvtár, a másik az edzőterem, ahol Finn gyakorlatozik az apukájával. Van egy olyan szoba is, ahol az összeszikkasztott lények sorakoznak üvegekben a polcokon, hiszen valahol tárolni kell őket.
A világ mellett a háttrében húzódó rejtélyek is nagyon lekötötték a figyelmem. Finnék felmenői között voltak nem éppen szerencsés ősök is, volt olyan is, akiről inkább nem is beszélnek, mint pl. Finn nagypapája. Finn a tankönyveiben sem találta meg arra a rejtélyre a választ, hogy valójában mi történt a nagyapjával, a szülők pedig nem hajlandók beszélni róla. Grantua céljai sem világosak még egyelőre, ráadásul a vége csavar jól meg is kavarta a dolgokat. Másik rejtélyként ott volt Emmie is az apukájával. Nemrég költöztek a városba és rögtön Finn körül kezdett legyeskedni, ráadásul elég sok dolgot tudott a legendavadászokról. Eleinte azt hittem, hogy ő is legendavadász, de aztán ezt az ötletet hamar kilőttem, ugyanis a "legendavadászság" apáról fiúra száll. Emmiet is sikerült megkedvelnem, bár néha idegesítő volt a túl sok energiájával és hebrencskedésével, de Finn mellé kellett egy olyan karakter, aki hasonló korú, valamennyire beavatottnak számít ebben a világban és aki segíteni tudja őt.
A könyv tele volt humorral, kedvességgel, de közben borzongató és kalandos is volt, szerethető karakterekkel. Én nagyon élveztem az olvasását, ráadásul gyorsan is lehet vele haladni, így könnyed kikapcsolódást nyújtott és nagyon jól elszórakoztatott. A Maximtól ez a harmadik kisebbeknek szóló sorozat, ami a kedvencem lett és aminek várom a folytatását. Néha kimondottan jól esik az ilyen hangulatos kis meséket olvasni.
__________________________________________________________________________________ Történet: 5/5 pontból
Kedvenc: Finn, Broonie
Tetszett: az egész!
Nem tetszett: -
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 436 oldal
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft. (Delfin könyvek)
__________________________________________________________________________________
Nyereményjáték
A szerző különleges lényeket alkotott a regényhez, melyeket különféle mitológiák ihlettek. Minden állomáson fel kell ismerned egy-egy ismert görög mitológiai lényt és beírnod a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre jelentkezni a megküldött értesítő e-mailre.
a Rafflecopter giveaway
__________________________________________________________________________________
További állomások
12/29 Kelly és Lupi olvas
12/31 Deszy könyvajánlója
01/02 Dreamworld
01/04 Könyvszeretet
__________________________________________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése