Egy év türelmetlen várakozás után végre elhozza a Maxim Kiadó az olvasóknak a Cseresznyepiros nyár folytatását, mely a Türkizzöld tél címet viseli.
Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere is egy turnéra invitál benneteket, melyben megismerhetitek a véleményüket a könyvről, illetve sok érdekességet megtudhattok a Türkizzöld tél történetével kapcsolatban.
A blogturné 2015. szeptember 5-én indul és minden nap szeretettel várja az olvasókat és ne feledjétek, hogy a Maxim Kiadó felajánlott 3 könyvet is, melyet megszerezhettek a turnéjáték során. 
Carina Bartsch - Türkizzöld tél
Miért pont ez? Egyszerűen imádtam az első részt, így már alig vártam a folytatást. Az előző kötet függővége is elég rendesen felkeltette a kíváncsiságom.
Fülszöveg: A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?
Vélemény: Annak, aki olvasta az első részt, szerintem nem mondok újat azzal, hogy iszonyatosan vártam a folytatást a gyilkos függővég után. Meglepő volt a rajongásom, mert fránya előítéleteim vannak a német irodalommal és a new adult műfajjal szemben is, de a Cseresznyepiros nyár után újraértékeltem magamban a dolgokat. Hosszú idők óta az volt az egyik legjobb szerelmi témájú könyv, ami a kezembe került, a legviccesebb (imádom a szarkazmust) és ebben volt az egyik legjobb hadakozó páros. Egyszerűen imádtam Emely és Elyas kapcsolatát. Úgy ért véget a regény, hogy azt hittem leszaggatom a tapétát kínomban és dühömben, mert nem olvashattam tovább. Nagyon rég váltott ki könyv ilyen érzéseket bennem, hogy azonnal folytatni akarjam. De egyszer minden kínlódás véget ér, végre kezembe vehettem a folytatást.
A második rész után rájöttem, hogy a nagyon ütős első köteteknek az a hátránya, hogy utána nagyon nehéz fenntartani a szintet, felülmúlni meg szinte lehetetlenség. Egy kicsit úgy éreztem, hogy az írónő az első részbe mindent beleadott, sokat dolgozott rajta, de szinten az összes ütőkártyáját eljátszotta. A második kötetre mintha kifogyott volna belőle a szufla. Ne értsetek félre, jó volt a második rész, csak máshogy volt jó, mint az első, nem hozta az elvártat, viszont adott egy másfajta élményt. Változatlanul a kedvenc párosom marad Emely és Elyas, így meg, hogy most már szinte a teljes történetüket ismerem és én is együtt szenvedtem meg velük a dolgokat, a szívemhez nőttek. Újraolvasós lett a két könyv, az első rész meg kedvenc marad életem hátralévő részében is, a második már kevésbé.
Az első kötet függővégét okozó esemény "labdája" elég gyengén lett lecsapva, hogy utána teljesen más irányba menjen az egész történet és a stílus. Talán ezért haragudtam egy kicsit az írónőre és ezért éreztem csalódásnak a továbbiakat. Hiányoltam azt a gördülékeny történetvezetést, a sziporkázó szócsatákat, a humort, a vicces jeleneteket, a pörgést, ami az első részre volt jellemző. A második kötetben is megvoltak ezek, de kisebb mértékben, mert ezúttal az írónő belassított és befejezte a szereplők közti játszadozást, komolyabbra vette a szót. Mélyebb érzelmek, egy kicsit komorabb hangulat, lassú őrlődés, a kapcsolatért és a boldogságért való megszenvedés jellemezte a Türkizzöld telet. Miután félretettem az igényeimet, hogy ugyanolyan élményt kapjak, mint az első rész, elkezdtem máshogy értékelni a történetet, és én is jobban belemélyedtem Emely és Elyas kapcsolatába. Míg az első kötet a pörgésével és a szarkasztikus humorával, valamint a szócsatákkal fogott meg, a második kötet a komorságával, komolyságával és a mélyebb érzelmeivel. Egyszerűen nem tudtam nem szurkolni a párosunknak, főleg hogy annyira ismerős volt a szerencsétlenkedésük. Ez a sztori a félreértések vígjátéka volt, mindkét fél szinte minden olyan hibát elkövetett, amit csak lehet egy amúgy is gyenge lábakon álló kapcsolatban. Nagyon kíváncsi voltam, hogy meddig küzdenek, meddig bírják, feladják-e ezt a szerelmet vagy sem.
Emely és Elyas kapcsolata azért volt számomra reálisabb, mert megmutatta, hogy mennyire fontos az egymásra odafigyelés, a másik megértése és a kommunikáció. Megmutatta azt is, hogy a szerelemért és a kapcsolatokért is bizony meg kell dolgozni, az nem jön csak úgy magától. Persze, az ember hirtelen lesz szerelmes és váratlanul, de ez nem jelenti azt, hogy a felismeréstől számítva minden úgy alakul, ahogy a nagykönyvben meg van írva és nem feltétlenül tart örökké. Az embernek meg kell érte szenvednie és ezért is meg kell dolgoznia. Azoknak, akik ezt végigviszik, sokkal értékelhetőbb lesz az a kapcsolat, mert megküzdöttek érte. Emely és Elyas nagyon is sokat, mondhatom azt, hogy éveket áldoztak erre a kapcsolatra. Ha a kis buták előbb beszélnek, mint cselekszenek, akkor ez nem tartott volna nekik évekig, de nagyon sok volt a félreértés, a tapasztalatlanság is súlyosbította a helyzetet, illetve a makacsság. Nagyon sokáig haragudtam Elyasra a hülyeségei és a makacssága miatt, de volt egy pont, ahol rájöttem, hogy azért Emelyt se kell félteni, ő is tud olyan makacs lenni, mint Elyas és ő is tudja a hülyeséget hülyeségre halmozni. Már Emelyre is haragudtam, hogy önsorsrontó viselkedést folytat és fetreng az önsajnálatban. De ettől voltak nagyon emberiek. Egy szakítás megviseli az embert, a fájdalom nem múlik el egy nap alatt, a lelki sérelmekre nincs fájdalomcsillapító, bizony ezt ki kell bekkelni, tartson akár hetekig, hónapokig.
Új oldaláról ismertem meg a szereplőket, legfőképpen Elyast. Az első részben is imádtam, mert tetszett a vicces, határozott, vagány stílusa, miközben bőven volt benne rosszfiúság is, de a második kötetben kedveltem meg istenigazából, mert megismerhettem a közelebbi, emberibb, érzelmesebb és kevésbé magabiztos oldalát is. Emely fejében lenni változatlanul szórakoztató volt, mert humoros és energikus lány, bár nem volt helyes minden ítélete és néha a gondolkodásával sem értettem egyet. A mellékszereplők közül Alex, a legjobb barátnő egy kicsit idegesített, mint ahogy Emelyt is idegesítette. Az tény, hogy Alex és a párja, Sebastian voltak azok, akik kiálltak Emelyék szerelme mellett és próbálták az útjukat egyengetni, de Alex néha nagyon tolakodó, erőszakos és sok volt. Emely is többször kijött a sodrából és odamondogatott Alexnek, de az idegesítő stílusa volt az egyik olyan dolog, ami végre tettekre késztette Emelyt.
A kezdeti Halloween parti jeleneteit nagyon szerettem, ott Emely és Elyas hozták a régi formájukat, ezt az "akarlak is, meg nem is, gyere ide, hagyj békén" harcot, illetve nagyon szerettem a közös karácsonyozást. El is döntöttem magamban, hogyha az egész sorozatot nem is lesz újra időm elolvasni, legalább a karácsonyi jelenetet újra fogom olvasni télen, annyira jó hangulata volt azoknak a fejezeteknek. Külön kiemelném még azt a jelenetet, amikor Emely az édesapjával kettesben beszélget. Sablon ide vagy oda, az a beszélgetés nagyon gondolatébresztő, tanulságos és meghitt volt.
Mindent egybevetve a második kötet nem hozta ugyanazt az élményt, mint az első, de másmilyent igen és már ezért megérte elolvasni, annak ellenére, hogy egy kicsit túlírt volt számomra. Kevés jelenet és történés volt, de azok nagyon részletesen és hosszan megírva, sok volt a körbe-körbe futás és az ismétlődő gondolatok, de mindezt el lehet nézni, mert mi magunk is a saját gondolatköreinket futjuk nap mint nap. Ez a valóság. A sok szenvedés mellett viszont a páros közti szenvedélyesség (mind a testi, mind a szellemi) nagyon ütött.
A második rész után rájöttem, hogy a nagyon ütős első köteteknek az a hátránya, hogy utána nagyon nehéz fenntartani a szintet, felülmúlni meg szinte lehetetlenség. Egy kicsit úgy éreztem, hogy az írónő az első részbe mindent beleadott, sokat dolgozott rajta, de szinten az összes ütőkártyáját eljátszotta. A második kötetre mintha kifogyott volna belőle a szufla. Ne értsetek félre, jó volt a második rész, csak máshogy volt jó, mint az első, nem hozta az elvártat, viszont adott egy másfajta élményt. Változatlanul a kedvenc párosom marad Emely és Elyas, így meg, hogy most már szinte a teljes történetüket ismerem és én is együtt szenvedtem meg velük a dolgokat, a szívemhez nőttek. Újraolvasós lett a két könyv, az első rész meg kedvenc marad életem hátralévő részében is, a második már kevésbé.
Az első kötet függővégét okozó esemény "labdája" elég gyengén lett lecsapva, hogy utána teljesen más irányba menjen az egész történet és a stílus. Talán ezért haragudtam egy kicsit az írónőre és ezért éreztem csalódásnak a továbbiakat. Hiányoltam azt a gördülékeny történetvezetést, a sziporkázó szócsatákat, a humort, a vicces jeleneteket, a pörgést, ami az első részre volt jellemző. A második kötetben is megvoltak ezek, de kisebb mértékben, mert ezúttal az írónő belassított és befejezte a szereplők közti játszadozást, komolyabbra vette a szót. Mélyebb érzelmek, egy kicsit komorabb hangulat, lassú őrlődés, a kapcsolatért és a boldogságért való megszenvedés jellemezte a Türkizzöld telet. Miután félretettem az igényeimet, hogy ugyanolyan élményt kapjak, mint az első rész, elkezdtem máshogy értékelni a történetet, és én is jobban belemélyedtem Emely és Elyas kapcsolatába. Míg az első kötet a pörgésével és a szarkasztikus humorával, valamint a szócsatákkal fogott meg, a második kötet a komorságával, komolyságával és a mélyebb érzelmeivel. Egyszerűen nem tudtam nem szurkolni a párosunknak, főleg hogy annyira ismerős volt a szerencsétlenkedésük. Ez a sztori a félreértések vígjátéka volt, mindkét fél szinte minden olyan hibát elkövetett, amit csak lehet egy amúgy is gyenge lábakon álló kapcsolatban. Nagyon kíváncsi voltam, hogy meddig küzdenek, meddig bírják, feladják-e ezt a szerelmet vagy sem.
Emely és Elyas kapcsolata azért volt számomra reálisabb, mert megmutatta, hogy mennyire fontos az egymásra odafigyelés, a másik megértése és a kommunikáció. Megmutatta azt is, hogy a szerelemért és a kapcsolatokért is bizony meg kell dolgozni, az nem jön csak úgy magától. Persze, az ember hirtelen lesz szerelmes és váratlanul, de ez nem jelenti azt, hogy a felismeréstől számítva minden úgy alakul, ahogy a nagykönyvben meg van írva és nem feltétlenül tart örökké. Az embernek meg kell érte szenvednie és ezért is meg kell dolgoznia. Azoknak, akik ezt végigviszik, sokkal értékelhetőbb lesz az a kapcsolat, mert megküzdöttek érte. Emely és Elyas nagyon is sokat, mondhatom azt, hogy éveket áldoztak erre a kapcsolatra. Ha a kis buták előbb beszélnek, mint cselekszenek, akkor ez nem tartott volna nekik évekig, de nagyon sok volt a félreértés, a tapasztalatlanság is súlyosbította a helyzetet, illetve a makacsság. Nagyon sokáig haragudtam Elyasra a hülyeségei és a makacssága miatt, de volt egy pont, ahol rájöttem, hogy azért Emelyt se kell félteni, ő is tud olyan makacs lenni, mint Elyas és ő is tudja a hülyeséget hülyeségre halmozni. Már Emelyre is haragudtam, hogy önsorsrontó viselkedést folytat és fetreng az önsajnálatban. De ettől voltak nagyon emberiek. Egy szakítás megviseli az embert, a fájdalom nem múlik el egy nap alatt, a lelki sérelmekre nincs fájdalomcsillapító, bizony ezt ki kell bekkelni, tartson akár hetekig, hónapokig.
Új oldaláról ismertem meg a szereplőket, legfőképpen Elyast. Az első részben is imádtam, mert tetszett a vicces, határozott, vagány stílusa, miközben bőven volt benne rosszfiúság is, de a második kötetben kedveltem meg istenigazából, mert megismerhettem a közelebbi, emberibb, érzelmesebb és kevésbé magabiztos oldalát is. Emely fejében lenni változatlanul szórakoztató volt, mert humoros és energikus lány, bár nem volt helyes minden ítélete és néha a gondolkodásával sem értettem egyet. A mellékszereplők közül Alex, a legjobb barátnő egy kicsit idegesített, mint ahogy Emelyt is idegesítette. Az tény, hogy Alex és a párja, Sebastian voltak azok, akik kiálltak Emelyék szerelme mellett és próbálták az útjukat egyengetni, de Alex néha nagyon tolakodó, erőszakos és sok volt. Emely is többször kijött a sodrából és odamondogatott Alexnek, de az idegesítő stílusa volt az egyik olyan dolog, ami végre tettekre késztette Emelyt.
A kezdeti Halloween parti jeleneteit nagyon szerettem, ott Emely és Elyas hozták a régi formájukat, ezt az "akarlak is, meg nem is, gyere ide, hagyj békén" harcot, illetve nagyon szerettem a közös karácsonyozást. El is döntöttem magamban, hogyha az egész sorozatot nem is lesz újra időm elolvasni, legalább a karácsonyi jelenetet újra fogom olvasni télen, annyira jó hangulata volt azoknak a fejezeteknek. Külön kiemelném még azt a jelenetet, amikor Emely az édesapjával kettesben beszélget. Sablon ide vagy oda, az a beszélgetés nagyon gondolatébresztő, tanulságos és meghitt volt.
Mindent egybevetve a második kötet nem hozta ugyanazt az élményt, mint az első, de másmilyent igen és már ezért megérte elolvasni, annak ellenére, hogy egy kicsit túlírt volt számomra. Kevés jelenet és történés volt, de azok nagyon részletesen és hosszan megírva, sok volt a körbe-körbe futás és az ismétlődő gondolatok, de mindezt el lehet nézni, mert mi magunk is a saját gondolatköreinket futjuk nap mint nap. Ez a valóság. A sok szenvedés mellett viszont a páros közti szenvedélyesség (mind a testi, mind a szellemi) nagyon ütött.
____________________________________________________________________________________
Történet: 4/5 pontból
Kedvenc: Ligeia, Emely, Elyas
Tetszett: a karácsonyi jelenet
Nem tetszett: a túl sok nyújtás
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Oldalszám: 424 oldal
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Megjelenés: 2015. ősz
____________________________________________________________________________________ 
Blogturné extra
Idézetek
"[...] A bátorságom, amely épp kimenőt kért, hogy karúszóval meg sípoló kacsával meztelenül végigrohanjon Berlinen, lassacskán visszatért."
"- Hogyhogy nem tiltakozol? - suttogta. A lehelete az enyhén nyitott ajkaimat simogatta.
- Alkohol - hápogtam magas hangon.
Elyas felhúzta az egyik szájszegletét, miközben az ujja visszasiklott a nyaki ütőeremhez. Libabőrös lettem.
- És hogyhogy ugyanolyan gyorsan ver a szíved, mint az enyém?
Pulzust mérni, ez meg miféle közönséges dolog?
- Magas vérnyomás - mondtam rekedten, mire a mosolya még vidámabbá vált."
"Előretolta az alsó ajkát. - De én csak jót akartam.
Lehunytam a szemem. - Hogyan is mondta Kurt Tucholsky? >A jó ellentéte nem a rossz, hanem a jót akartam.<"
"Ha a szerelem kicsúszik az ember ujjai közül, soha nem kaphatja vissza. Örökre elveszett. Az ember találhat új szerelmet, de soha nem ugyanazt. Én nem akartam új szerelmet találni, én a régit akartam visszakapni."
"- [...] De ennél a történetnél, amelyet te meséltél, Emely, nem tudom megkerülni, hogy egy másik szemszögből is szemügyre ne vegyem. A férfi szemszögéből. Van egy dolog, amelyhez nem nőttünk fel: a nők. Amikor a férfiak szerelmesek lesznek, a föld leggyámoltalanabb teremtményeivé válnak."
"- [...] Ez nagyon elcsépelten hangzik, de ez az igazság: zsák a foltját, Emely.
- Akkor én egy rongyos zsák vagyok..."
"Előretolta az alsó ajkát. - De én csak jót akartam.
Lehunytam a szemem. - Hogyan is mondta Kurt Tucholsky? >A jó ellentéte nem a rossz, hanem a jót akartam.<"
"Ha a szerelem kicsúszik az ember ujjai közül, soha nem kaphatja vissza. Örökre elveszett. Az ember találhat új szerelmet, de soha nem ugyanazt. Én nem akartam új szerelmet találni, én a régit akartam visszakapni."
"- [...] De ennél a történetnél, amelyet te meséltél, Emely, nem tudom megkerülni, hogy egy másik szemszögből is szemügyre ne vegyem. A férfi szemszögéből. Van egy dolog, amelyhez nem nőttünk fel: a nők. Amikor a férfiak szerelmesek lesznek, a föld leggyámoltalanabb teremtményeivé válnak."
"- [...] Ez nagyon elcsépelten hangzik, de ez az igazság: zsák a foltját, Emely.
- Akkor én egy rongyos zsák vagyok..."
____________________________________________________________________________________
Nyereményjáték
Az írónő címadására jellemző, hogy színeket használ, de nemcsak ő alkalmazza ezt a módszert, hanem mások is előszeretettel adnak vagy adtak színekkel kapcsolatos címet. Összegyűjtöttünk párat, az lesz a feladatotok, hogy kitaláljátok ezeket a “színes” könyvcímeket. Segítségül elrejtettük a betűket a bejegyzésekben, ha kitaláltátok, írjátok be a Rafflecopter megfelelő mezőjébe az oldalak lájkolása mellett.
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta.
A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Stendhal leghíresebb regénye. Sok középiskolában kötelező olvasmány.
____________________________________________________________________________________
További állomások 09/05 Deszy könyvajánlója
09/06 CBooks
09/07 Kelly és Lupi olvas
09/08 MFKata gondolatai
09/09 Könyvszeretet
09/10 Dreamworld
____________________________________________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése