A Helikon Kiadó Vian sorozatának második részét ajánljuk figyelmetekbe Venyigeszú és a Plankton címmel, melyet négy állomásos blogturné keretében mutatunk be. Az Alvilágjárókból megismert karakterek új kalandokba keverednek, meg kell küzdeniük a buliszervezés, a szerelem és a bürokrácia okozta nehézségekkel. Természetesen szokás szerint játszhattok is 3 példányért ebből a veszettül humoros történetből!
Boris Vian - Venyigeszú és a Plankton
Miért pont ez? Szerettem Vian Köpök a sírotokra című művét, így kíváncsi voltam erre is.
Fülszöveg: A kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni.
A regény szereplői – a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence – valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé.
„Boris, aki kortársai többségéhez hasonlóan igyekezett nem tudomást venni a tragikus valóságról, e struccpolitika kiegészítéseként a passzív ellenállás egy igencsak kellemes formáját választotta: csatlakozott a Franciaország (és különösen a francia ifjúság) erkölcsi megújulásának szükségességét hirdető Vichy-kormány bornírt prédikációra fittyet hányó, feltűnő, hóbortos ruhadarabokat viselő, a jazzt és főleg a szvinget szinte vallásos áhítattal imádó zazou-khoz (jampecok). Nem túlzás kijelenteni, hogy a németek által megszállt Franciaországban, ahol a túlbuzgó kollaboránsok még a germán félisteneknél is szigorúbban ítélték meg és el a jazzt, ezt az „erkölcstelen és értéktelen”, ráadásul „zsidó-néger-amerikai” zenét, a New Orleans-i stílus vagy a szving iránti rajongás – és főleg e zenei műfaj művelése – az ellenállás egy formája volt.”
Takács M. József
Vélemény: Szeretek olvasó emberekkel megismerkedni, mert a beszélgetések alkalmával mindig gazdagabb leszek egy új tippel. Boris Vianra is egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet annak idején. Nem csak a stílusa hangzott érdekesnek, hanem maga a könyv születésének története is. A Köpök a sírotokra művét állítólag fogadásból két hét alatt írta meg. Feltétlenül el akartam olvasni, ugyanis nem akartam elhinni, hogy ennyi idő alatt össze lehet hozni egy jó könyvet. Én naiv. Akkor még nem ismertem Vian stílusát és élettörténetét, így nem akartam elhinni ezt a kis anekdotát. Most meg már azt nem akarom elhinni, hogy nem hittem el.
Vian művei furcsák, elvontak, de érdekes képek, gondolatok, mondatok és szófordulatok jellemzik a könyveit. Végig az volt az érzésem, hogy tuti, hogy nem volt józan, mikor megírta a Venyigeszú és a Plankton történetét. Ahogy érdekességeket kerestem az íróról, meg is találtam, amire kíváncsi voltam. Majdnem igazam lett. Vian tinédzser éveiben gyakran szervezett drogpartikat a testvéreivel. A peyote-ot fogyasztották, ami egy erősen hallucinogén anyag. Vian bevallotta, hogy az akkori hallucinációi és élményei ihlették az első regényét, a Venyigeszú és a Planktont. Nemcsak író, hanem fordító, zenész, dalszerző, színész és mérnök is volt, mindez bizonyítja a kreativitását. A lázadó és bulizós természet, valamint a humor pedig sajátos fűszert kölcsönzött műveinek.
A Venyigeszú és a Plankton (már a cím is furcsa) egy bulival kezdődik, ahol a főhős, az Őrnagy beleszeret Vadócba, akinek meg akarja kérni a kezét. Csakhogy ez bonyolult. Vadóc nagybátyjától, Pharocq Alfőmérnöktől kell "elkérni" a lányt, aki viszont egy lehetetlen alak. Mindene az unalmas hivatali munkája, állandóan "dolgozik" és fontoskodik, szinte nem is lehet őt utolérni, hacsak nem munkaügyben szeretne az ember kommunikálni vele. Az Őrnagy Antiochio segítségével próbál bejutni az Alfőmérnök irodájába. Erről a küzdelemről olvashatunk ebben a Vian könyvben, amit szintén egy buli és egy furcsa vég zár.
A regény elején és végén lévő bulikat úgy tudta Vian megírni, hogy szinte részegnek érzed magad. Mintha te is ott botorkálnál totál részegen az emberek között és látnád a sok furcsaságot és megdöbbentő jelenetet, ami nem feltétlenül ízléses. Nagyon keményen tudtak bulizni már akkor is. A regény közepén a stílus megváltozik, hiszen a hivatalban játszódnak a jelenetek. Megismerhetjük a bürokráciát, megtanulhatjuk azt is, hogyan kell fellengzősen beszélni és roppantul fontosnak tűnni, miközben nem is csinálunk semmit. A mai napig is nagyon jellemző a hivatali dolgozókra a bürokrácia, a nehézkesség, a lassúság és a kacifántos, feleslegesen túlbonyolított megfogalmazás. Vian ezt annyira megcsavarta a regényében, hogy gyakran belegabalyodtam a mondatokba és röhögve próbáltam meg újraolvasni és felfogni, hogy mit is akar közölni.
A könyv rövid, de olyan kis pofás. Azt hinnéd, hogy seperc alatt elolvasod, de ez nem így van. Érdemes nem csak átfutni a nehéz fogalmazáson, hanem fel is fogni azt. Zseniális, hogy Vian karakterei mennyit tudtak hivatalosan és borzasztó körülményesen beszélni egy hétköznapi dologról, pl. a telefonálás. Azt hihetné az ember, hogy az író csak úgy vagtában egymás mellé dobálta a szavakat, de a mondatainak nincs értelme. Az a szép az egészben, hogy van. Minden szónak tökéletesen ott volt a helye. Ebből is látszik, hogy Vian jó író, tud bánni a szavakkal. Úgy nevetett meg, hogy nem vicceket mesél, hanem kifigurázza a nyelvet, a karaktereket, a társadalmat, csupán csak annyival, hogy felerősíti ezt a bürokratikus stílust.
Erősen ajánlom a szakdolgozat írás előtt álló embereknek. Ihletet lehet meríteni belőle, hogyan is kell a semmiről borzasztó hivatalosan és körülményesen oldalakat írni. Ha Vian ma élne, gazdag lehetne, mint szakdolgozat író. :D Ajánlom azoknak is, akik hivatali dolgozók, ők még jobban át tudják érezni ezt a létet. Én pl. még egy kollégámmal is hasonlóságot véltem felfedezni az egyik karakternél.
Ez a második Vian könyvem és csak most ismertem meg igazán az írót. A Köpök a sírotokra egészen más hangvételű és stílusú, ott inkább a könyv születésének története varázsolt el. A Venyigeszú és a Plankton viszont a karaktereivel, a humorral, a sok furcsaságával remek perceket okozott és Vian hivatalosan is felkerült a "kedvenc 20. századi írók" listámra.
Ui.: Takács M. József jóvoltából a regény végén még egyéb érdekességeket is megtudhattok a mű születésének körülményeiről és a korszakról.
Ui.: Takács M. József jóvoltából a regény végén még egyéb érdekességeket is megtudhattok a mű születésének körülményeiről és a korszakról.
_________________________________________________________________________________________________
Történet: 5/5 pontból
Karakterek: 6/5 pontból
Stílus: 6/5 pontból
Kedvenc: Pharocq Alfőmérnök, Antiochio
Tetszett: az író stílusa és humora
Nem tetszett: -
Fordította: Bognár Róbert
Oldalszám: 276 oldal
Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2014
_________________________________________________________________________________________________
Blogturné extra
Az íróról
Jöjjenek a száraz tények, ha már az érdekességeket kimerítettem a véleménynél. :)
Vian 1920-ban született és viszonylag fiatalon 39 évesen halt meg. 1959-ben a Köpök a sírotokra film premierjén dühösen felállt és kritizálta a rossz adaptációt (korábban már tiltakozott a film elkészítése miatt), majd összeesett. Szívrohamot kapott és útban a kórház felé vesztette életét. Vian már eleve szívritmuszavarral küszködött, emellett rengeteg mindent csinált (író, újságíró, szerkesztő, dalszerző, zenész, mérnök, színész volt) és a drogokat, a bulikat és az alkoholt sem vetette meg, így nem csoda, hogy olyan fiatalon hunyt el.
Mozgalmas életébe viszont a család is belefért. A második világháború alatt (nem kellett bevonulnia egészségügyi okok miatt) feleségül vette Michelle Léglise-t. Két gyermekük született, Patrick és Carole.
Egyik leghíresebb művéből (Tajtékos napok) nemrég film is készült. Sajnos ő is azon írók életét élte, akik nem kaphatták meg életükben a vágyott sikert. Egész életében küzdött a hírnévért, de azt csak halála után, az 1960-as és 1970-es években, a hippikorszak kezdetén "szerezte meg".
"Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe." - Boris Vian
_________________________________________________________________________________________________
Nyereményjáték
a Rafflecopter giveaway
_________________________________________________________________________________________________
A turné többi állomása
05/09 Kelly és Lupi Olvas
05/14 Könyvszeretet
05/19 Könyvgalaxis
05/21 Bibliotecha Fummie _________________________________________________________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése